Nyugati Magyarság, 2005 (23. évfolyam, 2-12. szám)

2005-05-01 / 5. szám

2005. május Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 7. oldal DOMONKOS LÁSZLÓ Nagy átverés magyar módra Bíró Zoltán 1988-89-ről - meg ami utána következett- Bíró Zoltán nekem már örök időkre SZILÁGYI KÁROLY Nálunk mindent lehet? „az” elnök, sőt, az Elnök marad. Azok­ban a lelkesítő hónapokban, 1987 leg­vége és 1988 közepe-vége között, a még csak féllegális Magyar Demokrata Fó­rum első elnöke, korábban pedig, a Jurta Színházban tartott, ma már legen­dás MDF-fórumokon (a parlamentariz­musról, az elszakított területeken élő magyarokról, a hazai sajtónyilvános­ságról) pedig igazi Levezető Elnök: hig­gadt, okos, tekintélyes, határozott. Úgy ült künn az asztalnál a Jurta Színház színpadán harcostársai, Csoóri Sándor, Csurka István, Für Lajos, Fekete Gyula, Czine Mihály és a többiek mellett, hogy mi, boldogan szorongó közlegények, megilletődöttséggel elegy büszJceséggel néztük, csak néztük őket...- .. .és mi erőt adtunk nektek, és ti ott a nézőtéren erőt adtatok nekünk. Persze ez a társaság, szűkebb és tágabb értelemben egyaránt, nem 1987-88- ban talált egymásra. Ami a mi szűkebb társaságunkat illeti, kicsiben ugyanaz érvényes rá, mint az induló MDF egé­szére, Az a gondolkodásbéli, eszmei azonosság, rokon ízlésvilág és nézet­rendszer, amely egyszerre eredeztet­hető a népi írók, Németh László, Bibó István erkölcsi-szellemi világából, de amelyben egyenlő rangú állócsillag Jó­zsef Attila, Bartók meg az 1956-os for­radalom és szabadságharc. 1969-től rendszeresen összejártunk, egyik ki­tűnő barátunk, az azóta elhunyt Kiss Ferenc a mongol országgyűlés nekünk vicces nevét felhasználva Nagy Népi Hurálnak nevezte el ezt a kört, és ez a rendszeres, nyolc-tíz-tizenöt fős talál­kozás különféle vendéglőkben, noha jó darabig nem számított tudatos ké­szülődésnek semmiféle politikai sze­repvállalásra, mégis egy tábornak a csí­ráját jelentette. Csoóri Sándor éppúgy részt vett ezeken a találkozókon, mint Czine Mihály, Für Lajos, Kiss Gy. Csaba, Bakos István és mások is. Nem azon gondolkodtunk, hogy kell-e va­lamit csinálni, hanem azon, hogy ho­gyan és mikor, mi módon kellene el­indulni... A célok az első perctől kezdve nem voltak kérdésesek: a dik­tatórikus berendezkedést felváltani, és a nemzet valódi képviseletét megvaló­sítani. És elkövetkezett 1987 második fele és az 1988-as, sorsfordító év. 1987- től már nem volt visszaút. A szeptember 27-i első lakiteleki talál­kozó, az MDF létrejötte mindent el­döntött számunkra.- A programalkotó gyülekezések a Jurta Színházban részben a magyarság sorskérdéseihez, részben az emberi szabadság társadalmi megvalósításá­nak lehetőségeihez, a demokratikus in­tézményrendszerhez, a sajtószabadság kérdéseihez kapcsolódtak. Illúziókkal is jócskán megterhelve...-Azóta sok mindennel egyetemben azt is megtanulnak, hogy sem sajtósza­badság, sem úgy általában szabadság nem létezik, legalábbis a szónak a klasszikus, 19. századi értelmében biz­tosan nem. Most már ott tartunk, hogy a Szabadság-szobor országa már nem a szabadság propagátora a világban, és ez az alaphelyzet szinte mindent meg­határoz. Ugyanakkor legyőztük a félel­met - és ez talán a legnagyobb eredmé­nye annak az időszaknak. Éreztük, hogy az embereknek biztatást kell adni, és a félelmet csak úgy oldhatjuk fel, ha tel­jes nyíltsággal vállaljuk, amit csinálunk. Ennek a varázsát, máig hatolóan, azt hi­szem, mindnyájan éreztük.- Fél év sem telik el egészen az 1988- as esztendő vége óta, amikor 89 elején-közepe táján, az Ellenzéki Ke­rékasztal, az úgynevezett rendszervál­tást előkészítő tárgyalások intézményé­nek létrejötte mintha mindent megvál­toztatna. Innentől lehet számítani a romlást, ami 89 végére, a négyigenes népszavazás megrendezésének és a köztársasági elnök közvetlen megvá­lasztását meghiúsító akcióknak az ide­jén válik véglegessé?- A saját tagságunkkal sem tudtuk megértetni, hol van ennek az egész El­lenzéki Kerekasztal-akciónak a csap­dája. Ennek a kerékasztalnak a szabad demokratákkal együtt kellett létrejönnie. Ezek az úgynevezett szabad demokra­ták olyan emberek, hogy pillanaton be­lül átveszik az uralmat mindenütt, rend­kívül ügyes és roppant agresszív dema­gógiával. Ez a társaság elkezdte „vezé­relni” az MDF tagságát - éppen a sok­felé, vidéken is létrejött ellenzéki ke­rékasztalok révén. Már akkor érezni, sejteni lehetett, hogy ebből katasztrófa lesz. Mi az alkotmányozó nemzetgyű­lés mellett voltunk, mindenütt ezt szor­galmaztuk és ebben teljes egyetértés volt közöttünk. Ehhez le kellett ülni tár­gyalni, mert ezt egyedül nem tudtuk ke­resztülvinni. Jól emlékszem, az SZDSZ hallani nem akart ilyesmiről, az MSZMP ellenben tárgyalni akart ve­lünk. Csurka Istvánnal tárgyaltunk Fejti Györggyel. Fejti közölte, hogy ők sem­miképpen nem akarnak alkotmányozó nemzetgyűlést. Ezzel le is zárult a do­log, nem volt tovább miről tárgyalni. Ezek után én az elnökségben bejelen­tettem, hogy nem vagyok hajlandó részt venni a kerékasztal-tárgyalásokon annyira nem értek egyet az egésszel, az­zal, hogy a magyarság feje fölött, ,,mu­­tyiban” egyezkedjünk. A nyilvánosság szempontjából különösen torz formá­nak tartom és sokkal inkább éreztem va­lahogy akkor, mint tudtam, hogy min­dez az egész rendszerváltás csődjét fogja eredményezni. Persze tudtuk, hogy nem maradhatunk ki belőle, vé­gül úgy döntöttünk, hogy hárman kép­viselik a Magyar Demokrata Fórumot, így Für Lajos vezetésével Sólyom László és Szabad György vett részt a ke­rékasztal-tárgyalásokon. Für Lajos né­hány tárgyalási forduló után azzal jött, hogy mentsetek föl ez alól, én ezt nem csinálom tovább, nem bírom gyomor­ral... Akkor Csoóri Sándor azt java­solta, hogy mentsük fel Für Lajost és küldjük helyette Antall Józsefet. Aki nem volt tagja az elnökségnek és sem­miféle funkciót nem viselt az MDF-ben. Azonban Csoóri Sándor messzemenően bízott benne, így beleegyeztünk. Nem ismertük. Az azóta elhunyt Levendel Lászlónak, Csoóri Sándor barátjának közvetítésével igazán csak Csoóri és Szabad György ismerte... A Nemzeti Kerekasztal történetéhez tartozik, hogy én ebben a hármas MDF-képviseletnek az összetételében éreztem már a mi vét­künket, hogy ez így alakult, de már nem tudtunk akkor mit tenni...- Antall József megítélése milyen volt akkor az MDF vezetésében ?- Nem volt egyértelmű. Attól kezdve, hogy belépett ebbe a körbe, az a megnyugtató, szép élményt adó kö­zös cselekvés-sorozat, ahogyan mi együtt tudtunk működni, az a harmo­nikus, termékeny együttlét, kezdett szétszakadozni. Egyre inkább azt kezd­tem érezni, hogy az elnöki tisztemet át kell adnom, végül elfogadták. És nem volt más megoldás, mint Antall József. Csoóri Sándor nagyon erőteljesen mel­lette állt, mellé állt később Csurka Ist­ván, Szabad György eleve támogatta, nekünk pedig nem volt igazán érvünk ellene, hiszen említettem már, hogy nem ismertük. Antall József elnöksé­gével egy másik történet kezdődik a Magyar Demokrata Fórumban. A foly­tatást ismerjük...- Egyvalami tény: Antall József előtérbe kerülése az MDF-ben és az SZDSZ aknamunkájának „beérése” a magyar társadalomban időben egybeesik...- 1989-ben már jól érzékelhető volt, hogy bizonyos külföldi erők gát­lástalanul belépnek a magyar változá­sok folyamatába. Ennek különösen kí­nos pillanata volt, amikor az amerikai nagykövettel találkoztunk. Mark Pal­mer a csokomyakkendőjével jellegze­tesen nyegle, pimasz és pökhendi fi­gura volt, aki rögvest hanyattvágta ma­gát egy székben és olyan arcátlan mó­don azzal indított, hogy ő tulajdonkép­pen az SZDSZ-szel együtt képzelné el a dolgokat - hogy elnökként kényte­len voltam rendreutasítani. Közöltem vele, hogy ő most a Magyar Demok­rata Fórum, egy független magyar po­litikai szerveződés székházában van, és az MDF elnökségének tagjai ülnek vele szemben, jó volna, ha nem az SZDSZ-ről beszélne. Eredmény semmi, a beszélgetés végig így, ebben a felállásban és ebben a stílusban zaj­lott. Utána meghívott ebédre, Joó Ru­dolffal mentünk el, ott meg az első kér­dése az volt, hogy az MDF antiszemita párt-e? Ugyanez, nagyon hasonlókép­pen történt Soros Györggyel is. O va­csorára hívott, ennyi volt a különb­ség... Nagyon barátságosan azzal kezdte, hogy ugye maga tudja, hogy az én szívem hová húz? Igen, tudom, vá­laszoltam. De ő szeretné támogatni az MDF-et, mondta. Köszönjük, de mi­lyen feltételekkel? Minek ez a két párt, válaszolta. Én a többpártrendszerről kezdtem volna beszélni, mire közölte: ő akkor támogatná igen jelentékenyen az MDF-et, ha mi az SZDSZ-szel együtt, lényegében egy pártban politi­zálnánk. .. Felvilágosító jellegű beszél­getések voltak ezek... Nyilvánvalóvá lett, hogy az országban mozgó óriási erők nem fogják hagyni, hogy ki­csússzon a kezükből Magyarország és a népi-nemzeti gondolat csorbítatlanul, teljes erővel és hatékonysággal érvé­nyesülhessen.- Ez sikerült is nekik. A többi a nagy átverés-show tárgykörébe tartozik...- Ennek volt a része mindaz, ami utána, 1990-től következett. Ma már tel­jesen világos, hogy egy nagy-nagy össz­­játéknak voltunk a darabkái és egyben persze a teljes kiszolgáltatottjai. És a ba­lekjai is.. .Valószínűleg 88 vége felé tér­hettek észhez, addig hagytak bennün­ket „bomolni”, más volt a program vagy a dramaturgia... Addig vélhetően azt sem igazán hitték el, hogy a szovjet vi­lágbirodalomnak tényleg teljesen vége. Felkészületlenek voltak és kissé későn „kapcsoltak”... Ettől megriadtak, félni kezdtek, hogy kicsúszik a kezükből az ellenőrzés, így nagy sietve, roppant ag­resszíven beléptek a folyamatba. így ta­lálkoztunk. .. Mindenben Németh Lász­lónak lett igaza, aki még jóval a máso­dik világháború befejeződése előtt meg­jósolta, hogy akármilyen fordulat követ­kezik Magyarországon, azt kívülről fog­ják irányítani, ennek meglesznek a belső „szolgálattevői”, és pontosan ez történt most is. 89 második felétől már nyilván­valóvá lett, hogy az egész rendszervál­tást a multinacionális tőke veszi kézbe és a neki megfelelő külső és belső poli­tikusok kapnak ebben szerepet.-1990 tavaszán egy pillanatra úgy tűnhetett, hiba csúszott a számításba, hiszen az agyonpátyolgatott SZDSZ helyett mégiscsak ez a fránya naciona­lista, antiszemita, stb. MDF győzött - kitűnően jelképezte ezt az állapotot Baló György több mint elsavanyodott ábrázata a tévé képernyőjén. Azután gyorsan korrigáltak is, hiszen egy-két éven belül minden megtörtént, ami az MDF ellehetetlenítését, a kormányzás elgáncsolását, végleges meggyengíté­sét, hiteltelenné tételét, nagy tömegek­kel történő végérvényes megutáltatását szolgálta és szolgálhatta. Mindez az­után már egyenes vonalban vezethetett 1994-ig és tovább...- Igen, de visszatekintve és megpró­bálván összegezni a mögöttünk hagyott másfél évtizedet, hiába hivatkozhatunk megannyi csalódásra, illúzióvesztésre: igenis érdemes volt. Nem tehettünk másként, így is megérte. Madáchnál nem tudunk bölcsebbet mondani: nincs más cél, mint a küzdés maga. Ami a régi rendszer helyett jött, arra ugyan el­mondható, hogy csöbörből vödörbe, ne­vezhetjük - joggal - aljasabbnak, su­nyibbnak, bizonyos szempontból még a kommunizmusnál is könyörtelenebb­nek a globalizmus mai világát, az egyén akár föl is adhatja ennyi harc után - de egy nép nem. Sohasem. (A budapesti Tolcsvay-klubban el­hangzott beszélgetés rövidített, szer­kesztett változata) A legfrissebb közvélemény-kutatási eredmények szerint a megkérdezettek­nek több mint ötven százaléka elége­detlen Gyurcsány Ferenc kormányfő munkájával. Mit tesz ilyenkor egy mi­niszterelnök normáliséknál? Azt mondja magában: úgy látszik, ez túl nagy falat volt számomra, beletört a bicskám, én ezt nem csinálom tovább, visszatérek a kaptafámhoz, a pénzcsi­­náláshoz. Normáliséknál tudniillik az a szokás, hogy ha valaki nem teljesít, ha valakivel elégedetlenek az emberek, az fogja szépen a kalapját... De én olyanról is hallottam már, hogy - bár­milyen meglepőnek hangzik egyesek számára -, ezen a szinten bizonyos er­kölcsi elvárások is érvényesülni szok­tak, például, ha összeütközik valahol az országban két vonat, akkor a közle­kedési miniszter nem vátja meg, míg mások kérdezik meg tőle, hogy uram, ön hogy végzi a munkáját, ha ilyen megtörténhet nálunk, hanem magától lemond. Normáliséknál már abba be­lebukik egy védelmi miniszter, hogy két vakbuzgó nemzetbiztonsági tisztje annyira belelovalja magát egy külföldi ügynök üldözésébe, hogy észre sem veszi, közben átsodródott a szomszéd állam területére. Mit tesz ezzel szemben Gyurcsány? Kijelenti, hogy az effajta közvéle­mény-kutatási adatokat egy határon túl már nem kell komolyan venni. (Vesd össze: Rossz emlékű hagyományok a magyar politikai életben - na és? cím­szó alatt.) Pedig milyen igaza van a megkér­dezettek több mint felének! A sok-sok idétlen kijelentése és gesztusa után, melyekkel oly bőkezűen gazdagította a magyar kormányzati melléfogások tárházát, Gyurcsány leg­utóbb a bankszövetség közgyűlésén árulta el, mennyire meghaladja képes­ségeit ez a funkció, melyet Isten kifür­készhetetlen akaratából továbbra is be­töltenie adatik. Felszólalásában azzal a kéréssel fordult a bankárok rangos gyülekezetéhez, hogy ne fizettessenek ügyfeleikkel külön kezelési költséget, ha nem a saját bankjuk automatájából kívánnak pénzt felvenni. Szerencsétlen flótás - kenyéradó gazdái zsebében akar kotorászni! A bankár urak persze megkeményí­tették az ő szívüket és elutasították a kérését. Azt ugyanis nagyon nem szeretik, ha a zsebükben vájkálnak. Ok a rend­szerváltó okosoktól szerzett ősi jogon egy szűk eütnek - maguknak - tartják fenn a pénzbeszedés, -forgatás, -csiná­­lás és -megtartás privilégiumát, és ki­váltságaikhoz foggal-körömmel ra­gaszkodnak. - Mi a baj ezzel? - kér­dezhetné valaki - azért bankárok, hogy a pénzzel foglalkozzanak, ebből gaz­dagodjanak. - Ez igaz - mondom én - na de ennyire??? Hol van még olyan a világon, hogy a bank nekem 0,25-től (a betét össze­gétől függően) 1-2 %-os éves kamatot fizet a kötelezően általa folyósított, il­letve nála fekvő pénzemre, ugyanak­kor, ha én fordulok hozzá kölcsönért, 25-30 százalékos kamatot hajt be raj­tam. Olvasom az egyik bank hirdetését: két kézzel osztogatja a kölcsönt (vö: el­adósodott ország eladósodott polgárai), a teljes hiteldíj mutató pedig csekély 21,8-31%. Méghozzá úgy - tessék meghatódni! - hogy még nem is fizet­tet velem külön - idézem - „havi dí­jat, kezelési díjat, folyósítási díjat, de­vizaváltási díjat”! Bocsánat, lehet, hogy bennem a hiba, de mondja már meg nekem valaki, mi az, hogy havi dip. Minden hónapban megköszönik nekem - külön díj felszámolása mel­lett - hogy náluk vettem fel a kölcsönt? Vagy a. folyósítási díj? Nem elég, hogy jóváhagyják, de külön díj fejében fo­lyósítják is a kölcsönt? És ki a fenét érdekel a devizaváltási díj, ha egyszer forintban veszem fel a kölcsönt? És akkor még jók voltak hozzám, hiszen - úgymond - mindezt nem is számítják fel nekem! (Akkor mitől lett 31 százalékos az a fránya THM?) És mennyi lenne, ha ezeket is felszámíta­nák? Meg - nem akarok ötleteket adni- mondjuk a füstdíjat, levegődíjat, díj­díjat is. Egy szó mint száz, ezt bizony nagy­apáink még úgy hívták, hogy uzsora­kamat. „A ki másnak szorultságát, könnyelműségét vagy tapasztalatlansá­gát felhasználva olyan kikötések mel­lett hitelez vagy ád fizetési halasztást, melyek (...) az adósnak vagy kezes­nek vagyoni romlását előidézni vagy fokozni alkalmasok, vagy oly mér­vűek, hogy az eset körülményeihez ké­pest a szolgáltatás és ellenszolgáltatás közt szembetűnő aránytalanság mutat­kozik, uzsoráskodást követ el. Az uzso­ráról jelenleg az 1883. 25 t. ez. intéz­kedik s azt mint vétséget bűnvádi utón rendeli megfennyiteni, ezen felül ter­mészetesen magánjogilag is, a mennyi­ben a hitelező mindazt visszaadni kö­teles az adósnak, mit a valósággal adott tőke és ennek 6 % kamatain felül tőle kapott.” (Magyar Lexikon, Budapest, 1884) Hat százalék - tetszettek venni az üzenetet, bankár urak? Tisztes polgá­rok, vállalkozók, gazdák, értelmiségiek zsíiján élő, adófizetők milliárdjaiból feltőkésített bankár urak, szíveskedje­nek tudomásul venni, ez a hat száza­lékos nyereség évszázadok alatt kris­tályosodott ki, érvényes volt akkor, és érvényes ma is, mindenütt a nagyvilág­ban - kivéve nálunk. Hat százalékig tisztességes a hozam, azon felül tisz­tességtelen. Persze úgy kell dolgozni, úgy kell embereket felvenni, palotákat építeni, kocsit tartani, hogy bele lehes­sen férni ebbe a hat százalékba! Aztán itt van ez az úgynevezett készpénzfelvételi díj. Én azt hittem, hogy jót teszek a bankkal, ha nála tar­tom a pénzem, hisz annak puszta for­gatásával is busás haszonra tesz szert, nekem meg gyakorlatilag nem fizet kamatot, de hogy még külön megfi­zettesse velem, hogy pénz merek fel­venni a saját számlámról - hát ez több a soknál. Tudom, kedves Olvasó, tu­dom, hogy megszoktad már, bele­törődtél, s azt hiszed, ennek így kell lenni. Hát nem kell így lenni. Nyu­­gat-Európában ingyenes a számlave­zetés, ha pénzkiadó automatát hasz­nálsz, olyan pedig sehol sincs, hogy külön banki jutalékot számolnak fel, ha készpénzt veszel fel az automatá­ból. .. Azt az igazság, hogy nálunk az alulinformált lakossággal azt csinál­nak a bankok, amit akarnak. Ez a lakosság pedig nemcsak alul­informált, hanem könnyelmű is: való­sággal elkápráztatja az úton-útfélen eléje táruló csillogó-vülogó ám, bele­szédül a lehetőségbe, hogy mindez most mindjárt, már ma az övé lehet, s nem kérdi, mibe kerül ez neki. Eddig se nagyon takarékoskodott, a negyed meg fél százalékos kamatok most sem arra késztetik, hogy előbb összegyűjtse a rávalót s csak utána vásároljon, gya­nútlanul besétál tehát a bankok csap­dájába, megvesz hitelre mindent, amit szeme-szája megkíván - és fizet, mint a katonatiszt. Nagyobb tételű hitel esetén meg­gondolatlanul terheü meg jelzáloggal lakását, ingatlanját, s közben cseppet sem zavatja, hogy annak értékét per­sze maga a bank becsüü fel (jó eset­ben a piaci érték felére), s ha az adós nem tud fizetni, ezen az áron kerül a bank tulajdonába. Sok svájci bank tulajdonosa irigy­kedve olvashatta nemrég a hírt, hogy Magyarországon a bankok és biztosí­tók termelik a legnagyobb profitot, a bankokpéldául az európai átlag kétsze­resét! Ok bezzeg - a svájci bankárok- nem merik megtenni a svájci polgár­ral azt, amit velünk, magyarokkal nap mint nap megtesznek a mi pénzintéze­teink. De magánszemélyekként is jól megnézhetnék magukat, ha 25-30 %­­os kamatra adnák kölcsön a pénzüket. (folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents