Nyugati Magyarság, 2005 (23. évfolyam, 2-12. szám)

2005-05-01 / 5. szám

6. oldal

Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident

2005. május

Van pápánk! És elnökünk?

zetőségi tagjának, érdeke fűződött ahhoz, hogy felmorzsolódjon a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja -, bizonyos paragrafusok betűi mögé bújva, azokat félreértelmezve, szentesítette a meg sem történt kizárásokat, és a csekélyebb parlamenti szereplési és döntési lehetőséghez jutó független képviselők közé kényszerítette ezeket a képviselőket. Amikor a képviselőcsoport többsége egyenként nyilatkozott arról aláírásával, hogy nem született olyan értelmű többségi döntés, amit a frakcióvezető állított, a Ház elnöke még csak figyelembe se vette a feliratukat. A frakcióból jogsértő módon eltávolítottak bíróság előtt kívánták megvédeni igazukat, amire minden jel szerint sor is kerül - de késve. Bírósági részről is halogatják a törvénysértés megállapítását, nehogy az elnökválasztás előtt kiderüljön a szocialista jelölt

alkalmatlansága. Nos, ez az egy eset is igazolja az ellenzéknek a szocialista jelölttel szembeni fenntartásait. Itt érdemes megjegyezni, hogy pártpolitikai szempontból valóban sikeresen gátolta meg a parlamentáris demokrácia érvényesülését a szocialista parlamenti elnök, és ezáltal a Magyar Demokrata Fórumnak a parlamenti ciklus elején 27 főből álló képviselőcsoportja nyolc főre apadt le. Ez azt is jelenti, hogy a szocialisták még a hálálkodó MDF szavazatokkal együtt sem tudnák megválasztani jelöltjüket, ha a szabaddemokraták következetesen kitartanak álláspontjuknál. A szabaddemokraták azért ragaszkodnak egy hozzájuk közel álló jelölthöz, mert egy ilyen köztársasági elnök segítségével szeretnék átlépni 2006-ban a parlamentbe történő bejutásnak a szavazatok öt százalékában megszabott küszöbértékét.

A kormánypártok szeptemberben minden gond nélkül lecserélték a kormányfőt, miért bonyolultabb a mai helyzet? Akkor korlátlanul érvényesíthető volt a pártfegyelem, mert nyíltan kellett szavazni. Még a leváltott kormány képviselő tagjai is megszavazták önnön alkalmatlanságukat, csak hogy el ne veszítsék pártjuk bizalmát. A köztársasági elnök személyéről titkos szavazással döntenek, és ha a kormánypárti képviselők közül mindössze öt ellenszavazó akad, meghiúsíthatják a jelöltállítók szándékát. Tekintettel a kormánypártokon belüli villongásokra és a folyamatos kormányátalakításokra, öt becsapott, kihasznált, megalázott, vagy egyszerűen csak csalódott képviselő feltehetőleg már van a kormánypárti padsorokban - azaz nagy valószínűséggel megbukna a kizárólag a kormánypártokra támaszkodó jelölt. Meg(foly tatás az 1. oldalról)

Az ő jelöltjük az Országgyűlés elnöknője, akit a szocialisták pártkongresszusa hivatalosan is egyetlen jelöltként nevezett meg az államfői posztra.

A kisebbik kormánypárt vezetői azzal az indokkal tagadják meg támogatásukat a szocialisták jelöltjétől, hogy túlságosan a pártjához kötődő politikus. Ehhez a véleményükhöz következetesen ragaszkodnak a szocialisták hangos méltatlankodása ellenére. A méltatlankodás annyiban megalapozott, hogy a köztársasági elnök hivatalát tíz évig ellátó szabaddemokrata politikus ugyanolyan szinten - az országos pártvezetőség szintjén - volt pártpolitikus, mint a szocialisták mai jelöltje, és köztársasági elnökként is rendszeresen eljárt pártja rendezvényeire. A magát itthon liberálisnak beállító szabaddemokrata párt hagyományosan kettős mércével mér, és nem teszi ezt másként koalíciós partnerével sem.

A kisebbik kormánypárt ellenvetése amúgy megfelel a valóságnak - a szocialisták jelöltje valóban erősen a pártjához kötődő politikus, és emiatt az ellenzéki képviselők számára is elfogadhatatlan. Egy köztársasági elnöknek ideális esetben a nemzet lelkiismeretének, továbbá a törvényesség és a jogállamiság legfőbb őrének kellene lennie. Mindezektől az elvárásoktól sajnos nagyon távol áll a nagyobbik kormánypárt jellemhibás jelöltje. Elég csak arra a törvényesség-sértő döntésére hivatkoznunk, amikor az Országgyűlés elnökeként, napi politikai érdekektől vezéreltetve, több esetben is hitelt adott a Magyar Demokrata Fómm frakcióvezetője hamis jelentésének, miszerint bizonyos képviselők már nem tagjai a frakciónak. A házszabály szerint ilyen döntéseket csak a frakció hozhatott volna, de az nem hozott. A Ház elnöknője nagyon jól tudta a hátrányosan érintettek panaszából, hogy a frakcióvezető állítása valótlan, mégis - mivel, mint a kormányzó párt veMiközben a két „vadházasságban” élő kormánypárt látványos bohóckodással és műbáhéval szórakoztatja a közvéleményt, mérhetetlen rafinériával „reklámozzák” a baloldal jelöltjeit a köztársasági elnöki posztra.

Az arcátlanság (és az elbizakodottság) tényének tudható be, hogy az egykori pufajkás, majd Kádár minisztere vette a bátorságot és önjelöltként „dobta be” magát, de nem kevesebb bátorság kellett ahhoz sem, hogy Glatz Ferencet, Kádár másik miniszterét is bevegyék ajelöltek közé.

Szili Katalin jelölése is azt jelenti, hogy a „mértékadó” politikai elit csak posztkommunista szférában képes „kutakodni”.

Valójában arról van szó, hogy a rendszerváltozás második évtizedé-Bepalizás

nek derekán, (eddig) szóba sem jött olyan jelölt, aki a jobboldal soraiból való.

Nem képezheti vita tárgyát, hogy százával vagy ezrével lehetne még találni olyan pufajkást, mint Horn Gyula, olyan történészt, mint Glatz Ferenc, vagy olyan egykori megyei MSZP-s elnököt, mint Szili Katalin.

És ezekben az esetekben nem az érintettek egykori „érdemeinek” felhánytorgatásáról van szó, hanem arról, hogy nem helyes kirekeszteni a jelöltek közül azokat, akiket nem „futtatott” a baloldal a rendszerváltozás előtt vagy után!

A sokat emlegetett „ismertség” soha nem lesz biztosítva jobboldali jelölt számára a jelenlegi „médiaegyensúly” mellett!

Ébresztő jobboldal! Antall József (elsöprő parlamenti többség birtokában) Grál-lovagként ajándékozta az SZDSZ-nek a köztársasági elnöki bársonyszéket, s most ugyanaz az SZDSZ (látszólag és ügyesen) a zsarolás útjára lépett, mindenkit „bepalizva”, mert csak az együgyűek nem tudják, hogy az MSZP jelöltje lesz a „befutó”, tehát elérik, hogy a jobboldal ne zúgolódjon, nejelöljön senkit, sőt egy részük még örüljön is az MSZP-s jelölt győzelmének. Erre megy ki a játék! A jobboldal önbizalmának megtörésére és soraik megbontására.

Vagyis: a mini pártocska nem az MSZP-vel vitatkozik, hanem a vitatkozni nem akaró Fideszt akarja lóvá tenni! Ha hagyja.

Bokor Imre

oldást csakis egy szélesebb képviselői bizalmon nyugvó, azaz az ellenzék jóváhagyását is élvező jelölt lehetne - de erre a párbeszédre a konfrontációhoz és intoleranciához szokott kormánypárti vezetők alkalmatlanok. Egy szélesebb megállapodáson nyugvó személy azért sem illik bele a kormánypártok elképzeléseibe, mert ők az alkotmányos lehetőségek legvégső határáig, 2006 nyaráig kormányon szeretnének maradni, és csak egy irántuk elkötelezett köztársasági elnök tolná ki ennyire a választások időpontját.

Április 24-én időközi országgyűlési képviselőválasztást tartottak Sopronban. A csekély érdeklődés miatt nem volt eredményes a választás, de a szavazati arányok jól érzékeltetik a politikai hangulatot. Az ellenzéki Fidesz Magyar Polgári Szövetség a leadott szavazatok 65 százalékát nyerte el, a kormányzó Magyar Szocialista Párt 24 százalékot. Az alapító tagságot kizáró, elüldöző Magyar Demokrata Fórumtól elpártoltak a régi szavazók, emiatt a szavazatoknak csak 3 százalékát nyerték el, és kerekítve szintén 3 százalékot ért el a Szabad Demokraták Szövetsége, a kisebbik kormánypárt. A nemzet egységét képviselő köztársasági elnök személyét tehát egy 3 százalékos párt kívánja jóváhagyni, és egy szétzilált, bukásra álló párt meghatározni. A politikai cél egyértelmű, a többség véleményének a kirekesztése. Ez a módszer az ellenzék győzelme esetén labilissá és fagyossá tenné a közéletet az elkövetkezendő években.

Egy már bizonyos: Európa, Latin- Amerika és Ázsia más hagyományokkal rendelkező, más kultúrájú, más bőrszínű és más nyelvű katolikusai között az elmúlt hetekben jóval nagyobb együttműködési készséget tapasztalhattunk, mint a magyar kormánypártok között. És még ezek a hazai politikusok emlegetik folytonosan a toleranciát, és érzik magukat arra feljogosítva, hogy erre oktassanak minket!

Konzervatív pápa, hazudozó tévécsatornák

(folytatásai 1. oldalról)

Gyurcsány, az Apró-Dobrev klán embere igazából az SZDSZ-hez húz, ezt már régóta sejtjük. Hiszen Gyurcsány az SZDSZ háttérmunkájával együtt tette majdnem bizonytalanná Szili Katalin esélyeit az MSZP kongresszusán, ő biztatta megdolgozható szocialistáit arra, hogy a házelnök ellen szavazzanak. Mindezek ellenére a Fidesz által kezdeményezett, államfőt javasoló szavazás Szili Katalin óriási fölényét mutatja. Nagyon úgy néz ki, hogy a Fidesz ezt kénytelen lesz tudomásul venni, s így nem tehet majd mást Gyurcsány Ferenc sem. Melléfogott volna a Fidesz és Orbán Viktor, amikor ezt a véleménynyilvánítási akciót, majdnem népszavazást elindította? Nem hiszem. Szili Katalin a határon túli magyarok magyar állampolgárságának megadása ügyében képes volt a saját pártjával is szembe menni. Nyilván nem érdek nélkül tette ezt, gondolt már a közelgő államfő-választásra is. De ez a tette akkor is kijelöli helyét az MSZP-nek ma már csak nagyon kurta, és az idők folyamán alaposan elgyávult „népi” baloldalán.

Teljesen igaza van a Magyar Fórumbeli vezércikkében (ápr. 28.) Csurka Istvánnak, aki azt írta, hogy 1994-ben, az MSZP győzelmekor Horn Gyula megmutatta, hogy lesz ő annyira antiszemitizmust üldöző, holokauszt megemlékezéseket rendező, mint az SZDSZ, tehát a nemzetközi zsidóság, Izrael és az amerikai zsidó lobbi sokkal jobban jár, ha a parlamenti küszöbnél botladozó SZDSZ helyett őket, a szocialistákat választja. Bizony, ez nagyon így van, s Hóm Gyula 1994- es választási győzelme után már nem lehet népi-nemzeti szocialista szárnyról beszélni és természetesen ma sem lehet. De ez nem jelenti azt, hogy 1990 előtt elfogadható lett volna az Antall József által tető alá hozott MDFSZDSZ paktum, ugyanis, ha már mindenképpen valamiféle paktumra, megegyezésre volt szükség az MDF-en kívüli erőkkel, akkor a létező szocializmus ellen nagyon sokat tett Pozsgay Imrével és - uram bocsáss meg - az MSZP akkor még nagyon is meglevő

népi szárnyával kellett volna a magyargyűlölő SZDSZ helyett az MDF- nek megegyeznie.

Akármennyire örülünk is annak, hogy a Fidesz toronymagasan vezet az MSZP előtt, nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt a tényt, hogy ijesztő módon menetelünk az amerikai típusú kétpártrendszer felé. Ez pedig tragikus lenne az egész magyarságra nézve.

Az amerikai típusú kétpártrendszerben szinte majdnem mindegy, hogy melyik párt győz a választásokon. A gazdaságpolitika és a külpolitika nagy kérdéseiben a két párt ugyanazt az irányvonalat követi, legfeljebb azon vitatkoznak, hogy melyik párt vinné jobban az ügyeket. Nem csak a republikánusok militánsak, hanem a demokraták is, mindkettő támogatja az afganisztáni és az iraki beavatkozást, mindkét párt mögött ott áll az egyre agresszívebbé váló zsidó lobbi, mindketten végrehajtják habozás nélkül Izrael akaratát. Hogy a jelenlegi, újraválasztott elnök, George W. Bush időnként felemlegeti izraeli partnerei előtt a „béketerv” késedelmeit, vagy hogy - nem a nyilvánosság előtt - morgolódik amiatt, hogy a zsidó állam a legeslegújabb technológiát, haditechnikát is gátlástalanul ellopja, mindez nem jelenti azt, hogy az USA nem áll minden vonatkozásban sziklaszilárdan Izrael mögött. Jellemző egyébként Bush legújabb kijelentése, amelyet Sáron látogatása során tett: Izrael 1949-es határait már nem lehet visszaállítani.

Ez az amerikai kétpártrendszer. Hiába mondanánk, hogy nem kell félni ettől a kétpártrendszertől, mert a Fidesz politikája és az MSZP magyar ügy iránti közönye között nagyon nagy a különbség. A kétpártrendszer nem csak elvileg nem jó, mert magában hordozza a korrupció, a visszaélések lehetőségeit, hanem azért sem, mert a globalizmus játékszerévé teszi a pártrendszert azzal, hogy mindkét oldalon csak az őt végső soron kiszolgáló balliberális és jobbközép erőket hagyja érvényesülni, a többieket egyszerűen szélsőjobboldalinak minősíti, és a parlamenten kívülre, vagy a képviselőház legszélére tolja. így ez a jobbközép politizálás mindig csak féligazságokat fog kimondani, mindig igazodik a globális érdekekhez, senkivel sem mer ujjat húzni, a multiktól nem követel igazságos adózást, nem nyúl a közszolgálati televízióhoz és a rádióhoz, közben maga alatt főrészeli a fát, mégis hagyja, hogy helyükön maradjanak azok, akik kirúgták a nemzeti oldal embereit. O maga neofita hittel hirdeti a konzervatív erkölcsi igazságokat, miközben a kulturális életben az avantgárd és a liberális erők szekerét tolja minduntalan, persze közben előtérbe nyom egy-két megkérdőjelezhetetlen tekintélyű konzervatív-népi nagyságot is.

A kétpártrendszer tehát halálos veszedelmet jelent a magyarságra nézve. Létkérdés, hogy az MSZP (SZDSZ)Fidesz váltógazdaságon túlmenően a valódi magyar érdekeket is képviselje valaki, képviseljék valakik a maguk manipulálhatatlan tisztaságában. Jelen pillanatban két radikális nemzeti párt jöhetne egyáltalán szóba, de ez utóbbi, a Jobbik Magyarországért egyelőre nem túl sok esélyt mutat arra nézve, hogy Magyarországot kiváltsa abból a rabságból, amelybe a globális tőke taszította.

Más érvek is szólnak amellett, hogy a MIÉP-nek kell újból parlamenti erővé válnia. Az MSZP-SZDSZ blokkra és az egy év múlva győztes Fideszre egyaránt nagyon oda kell figyelnie a MIÉP-nek, a fiatal demokraták harsány szómágiája közepette a tehetetlenséget leplező megalkuvásokat mindig feltérképezve, szóvá téve. S majdan, egy változó világban, egy eljövendő nemzeti, keresztény és konzervatív Európában - más radikális nemzeti európai pártokkal együtt - egy megújulási folyamat élére kell a MIÉP-nek állnia.

Logikailag talán érthető, hogy a már egyszer jelentős eredményt elért MIÉP és a nagyon szerény jelenlétért is küszködő Jobbik szemben áll egymással, s eme szembenállást időként zajos szócsata is kíséri. Csakhogy a nemzetért valóban felelős magyaroknak tudomásul kell venniük a következőket. Kovács Dávid és társai egy Fidesz korú, pontosabban még a Fidesznél is fiatalabb nemzedéket képviselnek, így egyszerűen nevetséges és abszurd az a felvetés, hogy a Lakitelki Nyilatkozat egyik életre hívója, a Magyar Demokrata Fómm egyik alapítója és hajdani alelnöke, a MIEP elnöke és a magyarság talán legtekintélyesebb írója egy súlycsoportba kerülhet Kovács Dáviddal és a Jobbik többi vezetőjével. A Jobbik „antiszemitizmusra” vonatkozó kritikája fölött ugyancsak eljárt az idő. (A zsidósággal kapcsolatos problémákkal a történészeknek kell foglalkozniuk, a Jobbik legfeljebb Izrael államhoz viszonyulhat a palesztin kérdésben kritikusan.) Hiszen ha csak a gyakori izraeli államfői, külügyminiszteri és egyéb magyarországi látogatásokat nézzük, akkor világosan látjuk, hogy maga Izrael állam az, amely minduntalan erőszakosan beleszól a hazai ügyekbe, törvényhozási, ügyészi beavatkozást követel a neki nem tetsző kritikák elfojtása érdekében.

Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy újból meg kell erősödnie a MIÉP-nek. Ha a március 15-ei nagygyűlésen végignéztünk a Hősök terén a sorokon, nagyon sok új arcot láthattunk. Ez jó is, meg nem is. Mert ez azt is jelenti, hogy szimpatizánsok, MIÉP-tagok, régi vezetők ezrei fáradtak el, morzsolódtak le.

Pedig a nemzet ügye túl drága ahhoz, hogy egyéni érdek, egyéni sértődöttség miatt tartós maradjon ez a közönnyel teli állapot. Ha egy nemzet iránt valóban felelősséget érző ember következetesen végiggondolja, hová vezet ez a kialakulóban levő kétpártrendszer, hogy milyen sors vár így

a magyarságra, akkor egyszerűen nem tehet mást, mint hogy a MIÉP mellett tegye le a voksát. Értékes emberek százai és ezrei lépnének be akkor a MIEP- be vagy jelentkeznének újból, ha következetesen végiggondolnák ezt.

A Csurka Istvánt és Lezsák Sándort - de a lakitelki szellemiség egészét - gyűlölő Jeszenszky Géza exkülügyér és exnagykövet hosszú, elemző cikket út a Magyar Nemzetbe az MDF és az MDNP „egyesülése” alkalmából. Jeszenszky Gézának esze ágában sincs elgondolkodni azon, hogy az MDF kicsiny, de annál agresszívebb liberális szárnya miatt siklott ki a rendszerváltozás Magyarországon, vált a kárpótlás rossz viccé. A Jeszenszkyknek, Szabó Ivánoknak köszönhető, hogy hazánk a multik rablóbirodalma lett, mert ők - talán rosszul elsajátított politikai gazdaságiam tanulmányaik alapján - mindig a gyorsított, erőltetett privatizáció letéteményesei voltak, ha kellett, az utolsó szögig. Az egyszerű, szegény sorsú magyar embereket lenézték, semmit sem tettek értük, csak az volt nekik a fontos, hogy Magyarországot újabb katasztrófákba hajszolják bele: NATO-ba, kereszténység nélküli EU-ba, kritikátlan Amerika-barátságba.

Nem igaz, hogy valós igazságot tartalmazott Antall József meghatározása az MDF hármas irányultságáról, mi szerint a Magyar Demokrata Fórum egyszerre szólaltatta meg a népi-nemzeti, a kereszténydemokrata és a .nemzeti liberális” értékeket. Nyugodtan állíthatjuk, hogy messze a „nemzeti liberális” értékrend volt Antall idején túlsúlyban, amely nem is volt annyira .nemzeti”, inkább csak liberális. Antall Józsefnek és az MDF „nemzeti liberális” szárnyának a kiegyezés utáni szabadelvű Magyarország volt az első számú eszményképe, pedig ez a liberális Magyarország csak a földbirtok elvesztését hozta a parasztság és a középbirtokos nemes számára egyaránt, hárommillió koldus országát, az Amerikába tántorgó nyomorúságot, az idegenek mohó beáramlását, nemzeti kultúránk, hagyományaink fokozatos elveszítését, elrablását.