Nyugati Magyarság, 2005 (23. évfolyam, 2-12. szám)
2005-05-01 / 5. szám
4. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 2005. május DOMONKOS LÁSZLÓ Kormányok és mulasztások Beszélgetés Raffay Ernővel-Abban a szerencsés és kivételes helyzetben vagyok, hogy igen régóta és igen részletesen ismerem Raffay Ernő történészi munkásságát, éppúgy, mint 1987 és 1993 közötti közéleti tevékenységét. Amit talán úgy lehetne a legtömörebben és a legtalálóbban összegezni: egy élet Trianon ellen. Mi az a döntő érzelmi momentum egy magyar értelmiségi esetében a Kádár-korszak kellős közepén, ami egész életpályáját meghatározóan ebbe az irányba fordítja?- A legmarkánsabb érv talán a bennünket, a magyarságot ért igazságtalanság. Ami elfogadhatatlan és szinte fölfoghatatlannak tűnik. Emiatt nem tudtam, nem tudok igazán más kutatási témát keresni magamnak. Nem is akarok. Csak olyat, ami ezzel összefügg. Egyszerűen nem hagy nyugtot nekem az egész. És ez munkálkodásra ösztönzi az embert, arra, hogy valahogyan helyre tegyük ezt a kérdést: a történelmi léptékű, óriási igazságtalanságot; az alapjaiból kifordított világot valamiképpen helyre kell billentem. Rövid, de viharos politikai pályafutásom is innen, ebből az irányból eredeztethető. Ha meghúztam volna magam annak idején, mint a kormányzat egyik tényezője, politikai államtitkárként, kormánytagként, bizonyára privatizálhattam volna tíz-húsz benzinkutat vagy ilyesmit, akkoriban tálcán kínáltak efféléket és rögtön hozzáteszem, hogy mind a két oldalon. Azzal a tudatos, eltökélt szándékkal léptem annak idején a politikai pályára, hogy a megnövekedett lehetőségekkel és mozgástérrel élve valamiképpen helyreigazítsuk a trianoni igazságtalanságokat.- Eddig nem sikerült...- Sőt, a helyzet minden téren rosszabbodott.- Pedig nemcsak azt hihettük, hogy 1990-ben egy alapvetően nemzeti érzelmű kormányzat vette át a hatalmat és ez feltétlen reményekre jogosított, de azzal is szembe kellett néznünk, hogy éppen az Antall-kormány hivatali ideje alatt, éppen Raffay Ernő honvédelmi politikai államtitkárként való működése során több alkalommal olyan történelmi helyzet jött létre, amit trianoni szemszögből, magyar térfélről nézve így utólag is csak ziccernek lehet minősíteni... A Szovjetunió szétesése, Ukrajna függetlenedése: Kárpátalja. Romániai puccs, Marosvásárhely: Erdély. Délszláv háború: Délvidék. Csehszlovákia kettéválása: Felvidék. Késztette mindez valamire a kormányt? Voltak az Antall-kormány idején olyan konkrét kormányzati elképzelések, amelyek valamiképpen a trianoni csapásnak ha nem is azonnal a közvetlen, de legalább valamiféle közvetett, fokozatos orvoslására irányultak volna? Amelyek legalább valahogyan megpróbálták volna előkészíteni egy majdani békés határmódosítás esélyeit?- Magáról az esetleges területi revíziók ügyéről volt szó. Nem egy ilyen szűk körű, bizalmas beszélgetésen vettem részt, mindezt tanúsíthatom. E beszélgetések egy része általában katonai objektumban vagy katonai, vadászháznak vagy hasonlónak álcázott, úgynevezett háborús vezetési pontban zajlott, hogy lehallgatás ellen teljesen védve legyünk. (Jóllehet hallottuk, hogy a szovjet lehallgatók ellen gyakorlatilag nem volt védett objektum Magyarországon.) Ugyanakkor a kormányprogramban vagy a konkrét kormányzati elképzelésekben ilyesmiről, nagyon is érthető módon, nem volt szó. Egy nyolc-tíz főből álló csoportnak voltam tagja, amely a kormányprogramot írta a kezdet kezdetén. Én a katonai részét készítettem, egymagám. Ebben olyan értelemben volt szó a szomszédos országok területén élő magyar kisebbségekről, hogy sorsukkal valamilyen módon törődni kell. Az általunk felállított Határon Túli Magyarok Hivatala adott ki publikus és bizalmas, államtitoknak minősülő felméréseket, jelentéseket. Utóbbiakról természetesen még most sem beszélhetek... Mindez azt bizonyítja, hogy a legmagasabb kormányzati szinten a trianoni kérdés valamilyen módon való rendbetételével nagyon komolyan foglalkoztak. Ugyanakkor szerintem később messze nem történt annyi, mint ami a lehetőségek alapján történhetett volna... Tizenöt év után ki kell mondani: több lehetőség, ha úgy tetszik, valóban ziccer volt azokban az években, amelyeket a kormány - az Antall-kabinet után a Hóm- és az Orbán-kormány - nem használt ki. A szovjet csapatok kivonulása 1990. március 12-én kezdődött - de akkor már össze voltak pakolva! Már jó ideje egyáltalán nem voltak hadra fogható állapotban. És még ma is államtitok, hogy milyen parancsok voltak érvényben bizonyos helyzetekre a magyar hadsereg részére... És mivel a szovjet haderő különleges helyzetbe került, a kormány tisztában volt azzal a ténnyel, hogy akkor a Magyar Honvédségnek 155 ezer katonája van és például 1200-nál több harckocsija, Mert akkor még annyi volt... Ebből is lehet utólag egy-két dologra következtetni. Komolyabb lehetőségek voltak tehát, mint amiket akkor a kormányzat feltételezhetett.- Mi volt a miniszterelnök tudvalévőén döntő szót jelentő álláspontja ebben az ügyben?- Antall József egyszer az egyik kormányülésen, már a délszláv háború kitörése után, kifejtette nekünk, hogy Magyarországnak meg kell várnia, amíg a szomszédos országok szétesnek, meggyengülnek, s akkor mi, addigra gazdaságilag, politikailag megerősödve, tudunk majd valamit csinálni. .. Hogy pontosan mit, azt később soha nem mondotta ki, legalábbis az én fülem hallatára nem. Hogy mondjuk a kormány nemzetbiztonsági kabinetjében mi hangozhatott el, azt persze nem tudhatjuk, az már egészen más kérdés... Azt viszont jelenlétemben mondotta Antall, hogy ha Meciarék elkezdik a Duna elterelését, Magyarország katonai mozdulatokat tesz, hiszen ez az államhatár megváltoztatását is jelenti. Ennek elég komoly háttérmunkája is megindult a honvéd vezérkarnál - természetesen egyáltalán nem háborúról lett volna szó, csak katonai felvonulásról, erődemonstrációról, nyomásgyakorlásról.- Azután mégsem történt meg ez sem...- Nem. Leállították. Egyébként komplett, átgondolt kormányzati szándék az időnként megjelenő lehetőségek ellenére nem volt, ezt határozottan állíthatom. Ilyen-olyan apróbb próbálkozások, kísérlet-félék igen, ahogyan már említettem, nagyjából a már emlegetettekhez hasonlók... Antalinak az volt a felfogása, hogy óvatosak legyünk a végtelenségig, ezt kormányüléseken nemegyszer éppúgy elmondta, mint kisebb körökben is, apró lépések, lassacskán, fontolva haladás, nehogy valami olyat tegyünk, ami komoly gondot okozhat az országnak. Pedig az az időszak végső soron a szabad szövetségkeresés kora volt, nem voltunk tagjai sem a NATO-nak, sem az Európai Uniónak, a hadsereg szabad felhasználásának, a valódi kötelezettségek nélküli, jó értelemben vett „kalandozásoknak”, a szabad szemlélődésnek, keresgélésnek az ideje, megítélésem szerint a diplomáciában is jóval komolyabb lehetőségek rejtőztek számunkra akkor, mint most. Mégsem történt semmi...- Koltay Gábor Trianonfilmjének elképesztőfogadtatása román, szerb és szlovák részről pedig azt mutatja, hogy a tolvajnak változatlanul rossz a lelkiismerete. ..- És azt is, hogy a mélyben váltig nagyon komoly indulatok feszülnek. A legfontosabb kérdések egyike, hogy belenyugodjunk-e a fennálló helyzetbe, és váljunk csöndben, félve az indulatoktól, hogy szétporladjon a még meglévő néhány elszakított nemzetrész, vagy pedig...? Minél gyakrabban, minél erősebben éles nemzetközi megvilágításba kell helyezni az egész szituációt, ahogyan most a film kapcsán meg is történt, és legalább annyira a köztudatba kell helyezni, ahogyan idehaza ez már nagyjából megtörtént - legalábbis a Kádár-korszakhoz képest. Ha Trianon igazságtalanságait csak annyival intézzük el, hogy 15 vagy 50 évente készül film, megírnak két-három fontos, jó könyvet, a hatásuk megvan és meglesz ugyan, de szerintem nem itt kellene elkezdeni a dolgot. Hanem például a magyar iskolarendszerben. Mi olyan helyzetben lévő nép vagyunk, hogy megengedhetjük magunknak, hogy mondjuk a történelemoktatásunkban leírjuk az igazat... A nemzeti tudat egyik legfontosabb alkotóeleme a történelmi tudat. Trianon nem holt betű, Trianon itt van a nyakunkon, a hétköznapjainkban, az életünkben, ugyanúgy, ahogyan a zsarnokság Illyés versében. Amíg élnek magyarok az elszakított területeinken, a szívünkben és az agyunkban egyaránt ott kell legyen a tudat, hogy itt valamit csinálni kell. Lehet, hogy megdöbbentő, de minden szörnyű tény és tapasztalat ellenére én optimista vagyok. Az elszakított területeken nem is sejtett erők és tartalékok vannak, még mindig. Idehaza egymillió 519 ezer 864 magyar a kettős állampolgárságra szavazott. Arra mondott igent, hogy itt valamit csinálni kell. Minden adottságunk megvan - igen, váltig megvan! - ahhoz, hogy nagyon komoly dolgokat vigyünk véghez Trianon ellenében. Amíg államtitkár, amíg az Antall-kormány tagja voltam, láttam, megtapasztaltam, hogy a történelem mindig hoz bizonyos lehetőségeket. Abban az egyben egészen biztos vagyok, hogy ezután is szállítani fog lecsapni való labdákat, ez törvényszerű, elkerülhetetlen. Az az idő is eljön, amikor egyszerre létezik ezzel egy eltökélt, magyar érdekű kormány Budapesten. Ez ilyen egyszerű... És akkor válik realitássá a gyönyörű mondat, hogy lesz még egyszer ünnep a világon... 'juhász gyula n Trianon Nem kell beszélni róla sohasem, De mindig, mindig gondoljunk reá. Mert nem lehet feledni, nem, soha, Amíg magyar lesz és emlékezet, Jog és igazság, becsület, remény, Hogy volt nekünk egy országunk e földön, Melyet magyar erő szerzett vitézül, S magyar szív és ész tartott meg bizony. Egy ezer évnek vére, könnye és Verejtékes munkája adta meg Szent jussunkat e drága hagyatékhoz. És nem lehet feledni, nem, soha, Hogy a mienk volt a kedves Pozsony, Hol királyokat koronáztak egykor, S a legnagyobb magyar hirdette hévvel, Nem volt, de lesz még egyszer Magyarország! És nem lehet feledni, nem, soha, Hogy a mienk volt legszebb koszorúja Európának, a Kárpátok éke, És mienk volt a legszebb kék szalag, Az Adriának gyöngyös pártadísze! És nem lehet feledni, nem, soha, Hogy a mienk volt Nagybánya, ahol Ferenczy festett, mestereknek álma Napfényes műveken föltündökölt, S egész világra árasztott derűt. És nem lehet feledni, nem soha, Hogy Váradon egy Ady énekelt, És holnapot hirdettek magyarok. És nem lehet feledni, nem, soha A bölcsőket és sírokat nekünk, Magyar bölcsőket, magyar sírokat, Dicsőség és gyász örök fészkeit. Mert ki feledné, hogy Verecke útján Jött e hazába a honfoglaló nép, És ki feledné, hogy erdélyi síkon Tűnt a dicsőség nem múló egébe Az ifjú és szabad Petőfi Sándor! Ő egymaga a diadalmas élet, Út és igazság csillaga nekünk, Ha őt fogod követni gyászban, árnyban, Balsorsban és kétségben, ó, magyar, A pokol kapuin is győzni fogsz, S a földön föltalálod már a mennyet! S tudnád feledni a szelíd Szalontát, Hol Arany Jánost ringatá a dajka? Mernéd feledni a kincses Kolozsvárt, Hol Corvin Mátyást ringatá a bölcső, Bírnád feledni Kassa szent halottját? S lehet feledni az aradi őskert Tizenhárom magasztos álmodóját, Kik mind, mind várnak egy föltámadásra? Trianon gyászos napján, magyarok, Testvéreim, ti szerencsétlen, átkos, Rossz csillagok alatt virrasztva járók, Ó, nézzetek egymás szemébe nyíltan S őszintén, s a nagy, nagy sír fölött Ma fogjatok kezet, s esküdjetek Némán, csupán a szív veréseivel S a jövendő hitével egy nagy esküt, Mely az örök életre kötelez, A munkát és a küzdést hirdeti, És elvisz a boldog föltámadásra. Nem kell beszélni róla sohasem? De mindig, mindig gondoljunk reá! \_________________________________) A Magyar Trianoni Bizottság nagy megelégedéssel vette tudomásul, hogy a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke, Rácz Sándor nemrégi brüsszeli látogatásán szóvá tette Trianon kérdését is, s úgy vélekedett, hogy felül kell vizsgálni az igazságtalan békediktátumot. Azzal érvelt, hogy a francia felsőház a trianoni döntés elfogadásakor beiktatott egy záradékot, amely szerint ez a békemegállapodás csak ott léphet életbe, ahol az érintett országok garantálják, hogy a hozzájuk csatolt magyarok ugyanolyan állampolgári jogokat fognak élvezni, mint anyaországi társaik. „Tehát bármilyen diszkrimináció érvényesült, az azt jelentette, hogy nem volt hatályos a trianoni döntés, mert a francia felsőház záradéka ezt nem engedte meg” - hangsúlyozta. A magyar emigrációnak kötelessége felkarolni minden ilyen és ehhez hasonló kezdeményezést. A decemberi kettős állampolgársági Tenni is kell érte szavazás kudarca, az EU-ba való belépés hátrányos következményei talán segítenek most abban, hogy a magyarság végre tudatára ébredjen jogainak, és fennhangon követelje a nemzetközi közösségtől az ezeréves tulajdonának elrablásából eredő problémák rendezését. Trianon kérdése nem ideológiai, nem párpolitikai, hanem nemzeti kérdés, és minden magyarnak érdeke. Ki kell hangsúlyozni, hogy a Magyar Trianoni Bizottság álláspontja szerint a francia felsőház záradéka csak egy a sok érv közül, melyek a trianoni békeszerződés érvénytelenítését indokolják. Rövid időn belül nyilvánosságra hozzuk a Kiút Trianonból című előadás szövegét, amely rávilágít a megoldás előfeltételeire. Magyarország feltámadásában nemcsak hinni kell, hanem tenni is kell érte! Rácz Sándor tett érte Brüsszelben! Kívánjuk, hogy minden magyar szintén tegyen érte, hogy a magyarság visszanyerje nemzetközi tekintélyét, amit az idegenek évszázados hazugságai igencsak megtépáztak. Szucsán Károly, a Magyar Trianoni Bizottság elnöke
