Nyugati Magyarság, 2005 (23. évfolyam, 2-12. szám)

2005-12-01 / 12. szám

2005. december - 2006. január PAIZS TIBOR Déva új, omolhatatlan falai Példázat a szeretet oszthatóságáról BORBÉLY ZSOLT ATTILA A koszovói példa Él Déván a dél-erdélyi szórvány­magyarok között egy fiatal ferences rendi szerzetes. A balladás városban balladai sorsú, kallódó gyermeklel­­keket ment. Tizenhárom éve vállalt nemes tettéért Böjté Csabát 2002. december 21-én a Magyar Örökség díj kitüntető címével jutalmazták. Állok a Várhegy alatt s fölöttem négyszáz méternyi magasban Déva várának maradéka. A ballada egyik szövegváltozatában az erős vár ak­kor roppant meg, s hanyatlott le, mi­kor esztendők múltán, hírét véve ura hűtlenségének Kőmíves Kelemenné, kicsiny fiával együtt kiszabadította magát a falak szorításából. Áldozat és lemondás Bár tudom, hogy századokig állott, képzeletemben Déva vára soha nem épült fel. Hiába a fél véka ezüst és az ugyanennyi arany. A kevélység­nek szabott ára van, ám a méltósá­got nem lehet megvenni. Ahhoz ve­ríték és vér, lélek, eleven élet kell. A sajátunk, nem a szeretteinké. Csak a személyes áldozat és lemondás, csak az alázat épít erős omolhatatlan fa­lat. De mire valók a magas falak? A vár romjai tövében egy fiatal ferences rendi szerzetes, Böjté Csaba, ki lelkét, életét építette be egy bizonyos falba, ad választ a kérdésre. Szeretetből lehet ugyan nagy falat emelni, de a szeretet nem önmagáért való, hogy e fal kövei védelmet nyújtsanak, azokat a jó­ság és a másokért élés, a lemondás és a másokért való önfeláldozás habarcsának, oltott meszének kell összefognia. Élete negyvenegyné­­hány áldozatos esztendejének szi­gorú és pontos metaforája e válasz. Böjté Csaba atya ma több száz utcagyerek nevelőatyja, olyan gye­rekeké, akik azelőtt csavarogtak, éheztek, vasúti várótermekben csel­­lengtek-koldultak. A krisztusi inte­lem - „Aki egyet is befogad...” - szavára hajolva, az élet salakjából emelte magához e gyerekeket, hogy legalapvetőbb jogaikhoz, mindah­hoz, ami még az ég madarainak is kijár, otthonhoz és ennivalóhoz jut­tassa, taníttassa és nevelje őket. Romániában a legelső magyar tannyelvű egyházi iskola immár ti­zenhárom éve végzi áldozatos tevé­kenységét. Míg a kolostor udvarán beszél­getünk Csaba atyával, Katicák és Jánoskák sereglenek körénk, a ki­sebbek fel-fel kéredzkednek a fia­tal szerzetes ölébe. A kolostor udvarára, a magyar rendszámú autóbusz mellé egy ugyan­csak magyar rendszámú személygép­kocsi parkol le. Vezetője, egy őszes hajú köpcös férfi Csaba atya felől ér­deklődik. Az Erdélyből Amerikába el­származott Katona Jenő református lel­kész, a San Francisco és környéke egy­házkerület gyülekezete nevében 1500 dollárt hozott s adott át Csaba atyának. A református pap és a ferences rendi szerzetes a humánum és az egyetemes szeretet jegyében ráztak kezet. A történet 1992-re nyúlik vissza, amikor az akkor már két évtizede magára hagyott ferences rendi ko­lostor kapujához odaállott két fiatal szerzetes, s egy jókora kalapáccsal leverte a rajta éktelenkedő lakatot. Ajánlkozó mesteremberek segítsé­gével előbb egy, majd egyre több helyiséget hoztak rendbe, s maguk­hoz vettek négy, innen-onnan össze­szedett árvát. így lett a dévai kolos­tor az első ingatlan, amely az álla­mosítás után ismét visszakerült az egyház tulajdonába. Csaba atya tudta, hogy törvényellenes, amit tesz, de egy magasabb rendű tör­vénynek engedelmeskedett. A dol­got persze nem lehetett sokáig titok­ban tartani s egyik nap meg is érke­zett az idézés: jelenjen meg a város polgármesterénél és adjon számot arról, milyen jogon foglalták vissza az államosított egyházi tulajdont. Cinkosság Csaba atya meg is jelent a polgármes­teri irodán, csakhogy nem egyedül, magával vitte a gyerekeket is. - Tudja­­e, hogy törvénytelen, amit tett? - Tu­dom hát! - válaszolta a polgármester­nek az atya. - Tudja-e, hogy nem sza­bad ott gyerekeket tartania? - Én csak segíteni akarok rajtuk. - Nem lehet, nincs rá jogszabály! Az atya egy pil­lanatig habozott, majd a gyerekekhez fordult: - Na, gyerekek, látjátok, rosszat csináltunk, a polgármester bá­csi nem engedi meg, hogy a kolostor­ban lakjatok, úgyhogy én most itt hagylak benneteket, a polgármester bácsi jó ember, ő majd vigyáz rátok, enni ad, ruhát vesz nektek. Az elöl­járó megdöbbent ennek hallatán, s ijedtében, hogy a nyakán maradnak az árvák, cinkosságot vállalt az atyával. - Jól van, na, vigye őket és többé nem akarok haliam magáról! A Hunyadiakról elnevezett megye, amelynek ma Déva a központja, Ce­­ausescu Romániájának egyik leggaz­dagabb iparvidéke volt. A környék több száz bányájában vasat, ércet, sze­net termelt ki csaknem negyedmillió bányász. Vajdahunyadon épült fel az ország leghatalmasabb fémfeldolgozó üzemrendszere: érczúzdák, kohók, öntödék. A fiatal munkaerő az ország minden részéből ide, dél-Erdélybe vándorolt, jobban megfizették őket. mintha más munkát vállalnak. Jól ke­restek, de legtöbbjük máról holnapra élt, sokuk mérhetetlenül italozott, a család pedig gyarapodott. Ritkának számított a négy gyerek, sok család­ban 10-12 apróság is nevelkedett. Az­tán a '89-es változásokat követően egyszerre minden összeroppant. A bá­nyászokat rendszertelenül, vagy egy­általán nem fizették, hitegették őket, számos tárnát bezártak, akárcsak a fel­dolgozó üzemeket. Vajdahunyad ma hatalmas, elhagyott, rozsdálló, az egész városkára rátelepedő ipari üze­mével, úgy hat, mint egy rozsdate­mető. Az országban itt a legnagyobb a munkanélküliség, a legtöbb szétzi­lált család, a szegénység és alkoholiz­mus, itt a legkegyetlenebb a gyerme­kek élete. Éheznek, szüleik koldulni zavaiják őket, fűtetlen lakásokban él­nek, büdösek és tetvesek, ezért az is-Több megyében is legyőzte a Magyar Koalíció Pártját az úgynevezett Nagy Szlovák Koalíció a szlovákiai megyei önkormányzati választásokon. A po­litikailag értelmezhetetlen pártközös­ségben a szélsőjobbtól a baloldalig minden etnikai szlovák párt helyet ka­pott azzal a céllal, hogy kiszorítsa az MKP-t. A rendkívül alacsony, mindössze 18 százalékos részvétellel megtartott megyei önkormányzati választásokon a Magyar Koalíció Pártja 123 megyei képviselőjelöltje közül mindössze 58 szerzett mandátumot, ami 25-tel ke­vesebb, mint négy évvel ezelőtt, az első megyei önkormányzati választá­sok során. Az MKP különösen fájdalmas ve­reséget szenvedett Nyitra megyében is, ahol 2001 óta a 31 magyar képviselő kólából is kitiltják őket. Sokukat cser­benhagyták a szülei, elköltöztek, ki tudja hová, és szerencsés volt az, aki a nyomorúságos árvaházak valame­lyikébe beköltözhetett. A KINŐTT RENDHÁZ Amikor hírét vették Csaba atya ott­honának papok, jóravaló emberek, vagy maguk a szülők kértek kis vé­denceik, gyermekeik számára itt menedéket, így került a kolostorba annak a munkanélküli bányamér­nöknek egyik gyereke is, akinek fe­lesége a nyomor elől Jugoszláviába szökött. Volt úgy, meséli az atya, hogy napokig csak cukros vizet tu­dott adni gyerekeinek. A kis em­berke most osztályelső, atletizál, országos versenyeken vesz részt. 1998-óta egy új törvény legali­zálta tevékenységüket, de egy gyer­mek teljes ellátáshoz az állam ha­vonta csupán ötezer forintnak meg­felelő összeggel járul hozzá, holott erre ennek a duplája sem elegendő. Szerencse, hogy sok a jó szándékú, segítőkész ember. Adományként kapják Székelyföldről a krumplit, Aradról a gabonát, van olyan dévai ember, aki fizetése egy részét rend­szeresen a kolostor számlájára utalja, van, aki kertjének termését osztja meg velük, számos magyarországi segélyszervezet és magánszemély is juttat el hozzájuk pénzt, ruhát, élel­met. 2003 januárjának derekán ma­gyarországi adományként egy mik­robuszhoz jutott az intézet, amelyet bevásárlásra és a gyermekek utazta­tására használnak. A kolostort persze már régen kinőtték. A pénzadomá­nyokból előbb a közeli lakótelepen vásároltak néhány tömbházat. Itt egy­­egy lakásban 10-12 gyereket tudnak elhelyezni, s őket nevelőanyák, apák, vagy éppen házaspárok felügyelik. Később bővítették az iskolahálózatot, s ma már Erdély több településén működnek a szeretet és gondoskodás otthonai. Úgy nőnek fel itt a véden­cek, akár egy családban. Mostanra viszont már minden helyük betelt, pedig milyen jó lenne, ha a romániai árvaházakból mind ki tudnák váltani a magyar nevű gyerekeket, akiktől ugyancsak szívesen válnának meg ezek az intézetek. - Akkor ők is a szeretet falán belül kerülnének - mondja Böjté Csaba, s abban a re­ményben, hogy olvasóink között is bizonyára sok a segíteni akaró lélek, megkér, hogy hozzuk nyilvánosságra címüket, telefonszámukat. íme: Fe­rences rendi kolostor, Böjté Csaba 2700 Déva-, str. Progresului 6., Tel.: 00-40-254-214873 abszolút többséggel kormányozta a megyét. Itt most 17 képviselője lesz a pártnak, ahol ellenzékbe szorul. Ha­sonlóképp nagy veszteség érte a ma­gyarokat Besztercebányán is, ahol az eddigi 15 képviselő helyett csak nyolc lesz a magyaroknak. A nacionalizmus győzött Nyitra és Besztercebánya megyében - véleke­dett az eredmények ismeretében Bugár Béla. Az MKP elnöke úgy véli, a Nyitra megyei eredmény etnikai alapú választásra utal, mivel ebben a megyé­ben alakították ki a szlovák pártok a nagykoalíciót. Elemzők szerint az apátia, mások szerint az elégedettség húzódott az ala­csony részvételi arány mögött. Az em­berek akkor járulnak tömegesen az ur­nákhoz, ha változtatni akarnak - vélik az elemzők. A rendszerváltás után Erdélyben a kezdet kezdetétől két eltérő politi­kai filozófia, két eltérő politikai stratégia mentén sorakozott fel a magyar politikai érdekképviselet. A két megközelítésmód hívei sokáig, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), a Székely Nemzeti Ta­nács (SZNT) valamint a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) meg­­szerveződéséig egyetlen szervezet, az RMDSZ keretében feszültek egymásnak. Az egyik tábor szerint (nevezték őket mérsékelteknek, tájbasimulók­­nak, labancoknak) az elnyomó ro­mán hatalommal mindenáron meg­egyezésre kell jutni, a jóindulatát kell megnyerni, hogy az etnokrati­­kus nyomás ne fokozódjék, hanem ha lehetséges, akkor csökkenjen. A másik felfogás szerint (az autono­­misták, az önálló magyar érdekek hívei szerint) olyan célt kell ki­tűzni, mely integrálja egy olyan lét­keret létrejöttét, amely szavatolja az erdélyi magyarság hosszú távú fennmaradását és gyarapodását, majd ehhez a célhoz kell megfelelő eszközöket keresni. Mivel a XX. századvégi nemzetközi helyzet, a magyarországi politikai erők hatá­rozatlansága valamint a katonai erőviszonyok miatt irreális volt a magyarlakta területek visszaszerzé­sére törekedni, e végcél kezdettől az autonómia volt. Abból kiindulva, hogy a román politikum a gyulafehérvári ígére­tek dacára semmiféle hajlandósá­got nem mutatott soha az RMDSZ- programba foglalt háromszintű au­tonómia intézményesítésére, az autonomista tábor kezdettől azt vallotta, hogy olyan erőkre kell tá­maszkodni politikai eszközökkel vívott szabadságharcunkban, me­lyek függetlenek a román hatalom­tól: nemzeti közösségünk belső ere­jére és a nemzetközi fórumokra. Sajnos 1996-tól, az RMDSZ kor­mányzati szerepvállalásától kezdve mindkét eszköz parlagon hever, sőt fokozatosan használhatatlanná vá­lik, ereje gyengül. Ma már - miu­tán az erdélyi magyarság (formáli­san) legitim szervezete kilenc esz­tendeje a román hatalomgyakorlás részese - sokkal nehezebb lenne akár egységben kiállni az európai fórumok elé s beszámolni arról, hogy mennyi diszkrimináció érte az elmúlt másfél évtizedben az er­délyi magyarságot, majd ezek el­kerülése végett felvázolni a saját, külön párhuzamos magyar társa­dalom megteremtésére vonatkozó elképzeléseinket, más szóval a há­romszintű autonómia intézménye­inek terveit. Emellett a társada­lomszervező munka is leállt, nincs nemzeti kataszter (Markó megvá­lasztásakor, 1993-ban (!) két éves (!) határidőt kapott ennek felállí­tására), közösségünk atomizáló­dott, a fiatalok tekintélyes része a kulturális asszimiláció küszöbén áll, a szórványban elsöprő több­ségben vannak a vegyes házassá­gok, a közösségnek nincs jövő­képe, nagy az elvándorlási hajlan­dóság, negatív a népszaporulat. Egy szó, mint száz, az erdélyi ma­gyarság állóképessége és harc­készsége (politikai harckészségre gondolok, beleértve a polgári en­gedetlenségre való hajlandóságot) jelentősen gyengült. Mindezeket figyelembe véve domborodik ki igazán a Markó-féle vezetés súlyos felelőssége most, amikor az EU felszólítja Romániát a kisebbségi törvény elfogadására. Ha ama bizonyos kisebbségi tör­vény reális közjogi kompetenciákat biztosítana, ha nemcsak a szem­fényvesztést szolgálna, akkor bi­zony hatalmas nemzetpolitikai haszna lehetne az EU-nyomásra való elfogadásnak. Még kiugróbb az említett fe­lelősség a minap felmelegített ko­szovói példa fényében. Mint isme­retes, Basescu államelnök félve a határátrajzolás precedensétől, Ko­szovó esetében az etnikai alapú te­rületi autonómiát javasolta megol­dásképpen, mire a Magyar Polgári Szövetség sepsi széki elnöke, Gazda Zoltán azt nyilatkozta, hogy „ha az államfő az önrendelkezésben látja a megoldást az európai konfliktusok orvoslására, akkor mi határozottan követeljük a Székelyföld területi au­tonómiáját”. Basescu reakciójában a két tartomány közötti különbsé­gekre hívta fel a figyelmet. Szó­vivője felkérte az MPSZ képviselőit, hogy „látogassanak el Koszovóba, és győződjenek meg az ottani, va­lamint a hazai állapotok közötti kü­lönbségekről.” A Krónika vezércikkírója, Gazda Árpád az eset kapcsán rámutat, hogy habár Basescu nyilván arra célzott, hogy ahol a kisebbség fegy­verrel próbálja kivívni szabadságát, ott az eredmény rombolás és nyo­mor, az erdélyi magyarságnak bi­zony van mit tanulni a koszovói példából: „ha egy kisebbségi kö­zösség elszánt, a nagyvilág nem marad közömbös az ügye iránt. Da­colása oda vezet, hogy a nemzet­közi közösség keresi számára a táv­latokat biztosító megoldásokat. A kérdés csak úgy fogalmazódik meg esetében: teljes függetlenséget vagy az országhoz lazán kötődő területi autonómiát kapjon.” (G.Á.: Koszo­vói tanulmányút, 2005. november 25-27.) Gazda le is vonja cikke vé­gén a kegyetlen következtetést, amihez bizony semmit sem tudunk hozzátenni:, Jia (a koszovói precedens miatt, megjegyzés tőlem, BZSA) az a nézet válik általánossá, hogy a ki­sebbségi közösségeknek erőszak nél­kül nincs esélyük a szabadságra, ak­kor rövidesen bárhová lehet tanulmá­nyútra menni, nemcsak Koszovóban nem marad kő kövön.” M. A. BLYTHE BERNIER, INC. Temetkezési vállalat Gyász esetén temetkezési vállalatunk együttérzés­sel, a magyar hagyományok szerint nyújtja a kívánt szolgáltatást. 940 Ogilvy Ave., Montréal, Qué. 495-8082 Győzött a magyarellenesség Szlovákiában Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 8. oldal

Next

/
Thumbnails
Contents