Nyugati Magyarság, 2005 (23. évfolyam, 2-12. szám)
2005-12-01 / 12. szám
2005. december - 2006. január PAIZS TIBOR Déva új, omolhatatlan falai Példázat a szeretet oszthatóságáról BORBÉLY ZSOLT ATTILA A koszovói példa Él Déván a dél-erdélyi szórványmagyarok között egy fiatal ferences rendi szerzetes. A balladás városban balladai sorsú, kallódó gyermeklelkeket ment. Tizenhárom éve vállalt nemes tettéért Böjté Csabát 2002. december 21-én a Magyar Örökség díj kitüntető címével jutalmazták. Állok a Várhegy alatt s fölöttem négyszáz méternyi magasban Déva várának maradéka. A ballada egyik szövegváltozatában az erős vár akkor roppant meg, s hanyatlott le, mikor esztendők múltán, hírét véve ura hűtlenségének Kőmíves Kelemenné, kicsiny fiával együtt kiszabadította magát a falak szorításából. Áldozat és lemondás Bár tudom, hogy századokig állott, képzeletemben Déva vára soha nem épült fel. Hiába a fél véka ezüst és az ugyanennyi arany. A kevélységnek szabott ára van, ám a méltóságot nem lehet megvenni. Ahhoz veríték és vér, lélek, eleven élet kell. A sajátunk, nem a szeretteinké. Csak a személyes áldozat és lemondás, csak az alázat épít erős omolhatatlan falat. De mire valók a magas falak? A vár romjai tövében egy fiatal ferences rendi szerzetes, Böjté Csaba, ki lelkét, életét építette be egy bizonyos falba, ad választ a kérdésre. Szeretetből lehet ugyan nagy falat emelni, de a szeretet nem önmagáért való, hogy e fal kövei védelmet nyújtsanak, azokat a jóság és a másokért élés, a lemondás és a másokért való önfeláldozás habarcsának, oltott meszének kell összefognia. Élete negyvenegynéhány áldozatos esztendejének szigorú és pontos metaforája e válasz. Böjté Csaba atya ma több száz utcagyerek nevelőatyja, olyan gyerekeké, akik azelőtt csavarogtak, éheztek, vasúti várótermekben csellengtek-koldultak. A krisztusi intelem - „Aki egyet is befogad...” - szavára hajolva, az élet salakjából emelte magához e gyerekeket, hogy legalapvetőbb jogaikhoz, mindahhoz, ami még az ég madarainak is kijár, otthonhoz és ennivalóhoz juttassa, taníttassa és nevelje őket. Romániában a legelső magyar tannyelvű egyházi iskola immár tizenhárom éve végzi áldozatos tevékenységét. Míg a kolostor udvarán beszélgetünk Csaba atyával, Katicák és Jánoskák sereglenek körénk, a kisebbek fel-fel kéredzkednek a fiatal szerzetes ölébe. A kolostor udvarára, a magyar rendszámú autóbusz mellé egy ugyancsak magyar rendszámú személygépkocsi parkol le. Vezetője, egy őszes hajú köpcös férfi Csaba atya felől érdeklődik. Az Erdélyből Amerikába elszármazott Katona Jenő református lelkész, a San Francisco és környéke egyházkerület gyülekezete nevében 1500 dollárt hozott s adott át Csaba atyának. A református pap és a ferences rendi szerzetes a humánum és az egyetemes szeretet jegyében ráztak kezet. A történet 1992-re nyúlik vissza, amikor az akkor már két évtizede magára hagyott ferences rendi kolostor kapujához odaállott két fiatal szerzetes, s egy jókora kalapáccsal leverte a rajta éktelenkedő lakatot. Ajánlkozó mesteremberek segítségével előbb egy, majd egyre több helyiséget hoztak rendbe, s magukhoz vettek négy, innen-onnan összeszedett árvát. így lett a dévai kolostor az első ingatlan, amely az államosítás után ismét visszakerült az egyház tulajdonába. Csaba atya tudta, hogy törvényellenes, amit tesz, de egy magasabb rendű törvénynek engedelmeskedett. A dolgot persze nem lehetett sokáig titokban tartani s egyik nap meg is érkezett az idézés: jelenjen meg a város polgármesterénél és adjon számot arról, milyen jogon foglalták vissza az államosított egyházi tulajdont. Cinkosság Csaba atya meg is jelent a polgármesteri irodán, csakhogy nem egyedül, magával vitte a gyerekeket is. - Tudjae, hogy törvénytelen, amit tett? - Tudom hát! - válaszolta a polgármesternek az atya. - Tudja-e, hogy nem szabad ott gyerekeket tartania? - Én csak segíteni akarok rajtuk. - Nem lehet, nincs rá jogszabály! Az atya egy pillanatig habozott, majd a gyerekekhez fordult: - Na, gyerekek, látjátok, rosszat csináltunk, a polgármester bácsi nem engedi meg, hogy a kolostorban lakjatok, úgyhogy én most itt hagylak benneteket, a polgármester bácsi jó ember, ő majd vigyáz rátok, enni ad, ruhát vesz nektek. Az elöljáró megdöbbent ennek hallatán, s ijedtében, hogy a nyakán maradnak az árvák, cinkosságot vállalt az atyával. - Jól van, na, vigye őket és többé nem akarok haliam magáról! A Hunyadiakról elnevezett megye, amelynek ma Déva a központja, Ceausescu Romániájának egyik leggazdagabb iparvidéke volt. A környék több száz bányájában vasat, ércet, szenet termelt ki csaknem negyedmillió bányász. Vajdahunyadon épült fel az ország leghatalmasabb fémfeldolgozó üzemrendszere: érczúzdák, kohók, öntödék. A fiatal munkaerő az ország minden részéből ide, dél-Erdélybe vándorolt, jobban megfizették őket. mintha más munkát vállalnak. Jól kerestek, de legtöbbjük máról holnapra élt, sokuk mérhetetlenül italozott, a család pedig gyarapodott. Ritkának számított a négy gyerek, sok családban 10-12 apróság is nevelkedett. Aztán a '89-es változásokat követően egyszerre minden összeroppant. A bányászokat rendszertelenül, vagy egyáltalán nem fizették, hitegették őket, számos tárnát bezártak, akárcsak a feldolgozó üzemeket. Vajdahunyad ma hatalmas, elhagyott, rozsdálló, az egész városkára rátelepedő ipari üzemével, úgy hat, mint egy rozsdatemető. Az országban itt a legnagyobb a munkanélküliség, a legtöbb szétzilált család, a szegénység és alkoholizmus, itt a legkegyetlenebb a gyermekek élete. Éheznek, szüleik koldulni zavaiják őket, fűtetlen lakásokban élnek, büdösek és tetvesek, ezért az is-Több megyében is legyőzte a Magyar Koalíció Pártját az úgynevezett Nagy Szlovák Koalíció a szlovákiai megyei önkormányzati választásokon. A politikailag értelmezhetetlen pártközösségben a szélsőjobbtól a baloldalig minden etnikai szlovák párt helyet kapott azzal a céllal, hogy kiszorítsa az MKP-t. A rendkívül alacsony, mindössze 18 százalékos részvétellel megtartott megyei önkormányzati választásokon a Magyar Koalíció Pártja 123 megyei képviselőjelöltje közül mindössze 58 szerzett mandátumot, ami 25-tel kevesebb, mint négy évvel ezelőtt, az első megyei önkormányzati választások során. Az MKP különösen fájdalmas vereséget szenvedett Nyitra megyében is, ahol 2001 óta a 31 magyar képviselő kólából is kitiltják őket. Sokukat cserbenhagyták a szülei, elköltöztek, ki tudja hová, és szerencsés volt az, aki a nyomorúságos árvaházak valamelyikébe beköltözhetett. A KINŐTT RENDHÁZ Amikor hírét vették Csaba atya otthonának papok, jóravaló emberek, vagy maguk a szülők kértek kis védenceik, gyermekeik számára itt menedéket, így került a kolostorba annak a munkanélküli bányamérnöknek egyik gyereke is, akinek felesége a nyomor elől Jugoszláviába szökött. Volt úgy, meséli az atya, hogy napokig csak cukros vizet tudott adni gyerekeinek. A kis emberke most osztályelső, atletizál, országos versenyeken vesz részt. 1998-óta egy új törvény legalizálta tevékenységüket, de egy gyermek teljes ellátáshoz az állam havonta csupán ötezer forintnak megfelelő összeggel járul hozzá, holott erre ennek a duplája sem elegendő. Szerencse, hogy sok a jó szándékú, segítőkész ember. Adományként kapják Székelyföldről a krumplit, Aradról a gabonát, van olyan dévai ember, aki fizetése egy részét rendszeresen a kolostor számlájára utalja, van, aki kertjének termését osztja meg velük, számos magyarországi segélyszervezet és magánszemély is juttat el hozzájuk pénzt, ruhát, élelmet. 2003 januárjának derekán magyarországi adományként egy mikrobuszhoz jutott az intézet, amelyet bevásárlásra és a gyermekek utaztatására használnak. A kolostort persze már régen kinőtték. A pénzadományokból előbb a közeli lakótelepen vásároltak néhány tömbházat. Itt egyegy lakásban 10-12 gyereket tudnak elhelyezni, s őket nevelőanyák, apák, vagy éppen házaspárok felügyelik. Később bővítették az iskolahálózatot, s ma már Erdély több településén működnek a szeretet és gondoskodás otthonai. Úgy nőnek fel itt a védencek, akár egy családban. Mostanra viszont már minden helyük betelt, pedig milyen jó lenne, ha a romániai árvaházakból mind ki tudnák váltani a magyar nevű gyerekeket, akiktől ugyancsak szívesen válnának meg ezek az intézetek. - Akkor ők is a szeretet falán belül kerülnének - mondja Böjté Csaba, s abban a reményben, hogy olvasóink között is bizonyára sok a segíteni akaró lélek, megkér, hogy hozzuk nyilvánosságra címüket, telefonszámukat. íme: Ferences rendi kolostor, Böjté Csaba 2700 Déva-, str. Progresului 6., Tel.: 00-40-254-214873 abszolút többséggel kormányozta a megyét. Itt most 17 képviselője lesz a pártnak, ahol ellenzékbe szorul. Hasonlóképp nagy veszteség érte a magyarokat Besztercebányán is, ahol az eddigi 15 képviselő helyett csak nyolc lesz a magyaroknak. A nacionalizmus győzött Nyitra és Besztercebánya megyében - vélekedett az eredmények ismeretében Bugár Béla. Az MKP elnöke úgy véli, a Nyitra megyei eredmény etnikai alapú választásra utal, mivel ebben a megyében alakították ki a szlovák pártok a nagykoalíciót. Elemzők szerint az apátia, mások szerint az elégedettség húzódott az alacsony részvételi arány mögött. Az emberek akkor járulnak tömegesen az urnákhoz, ha változtatni akarnak - vélik az elemzők. A rendszerváltás után Erdélyben a kezdet kezdetétől két eltérő politikai filozófia, két eltérő politikai stratégia mentén sorakozott fel a magyar politikai érdekképviselet. A két megközelítésmód hívei sokáig, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) valamint a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) megszerveződéséig egyetlen szervezet, az RMDSZ keretében feszültek egymásnak. Az egyik tábor szerint (nevezték őket mérsékelteknek, tájbasimulóknak, labancoknak) az elnyomó román hatalommal mindenáron megegyezésre kell jutni, a jóindulatát kell megnyerni, hogy az etnokratikus nyomás ne fokozódjék, hanem ha lehetséges, akkor csökkenjen. A másik felfogás szerint (az autonomisták, az önálló magyar érdekek hívei szerint) olyan célt kell kitűzni, mely integrálja egy olyan létkeret létrejöttét, amely szavatolja az erdélyi magyarság hosszú távú fennmaradását és gyarapodását, majd ehhez a célhoz kell megfelelő eszközöket keresni. Mivel a XX. századvégi nemzetközi helyzet, a magyarországi politikai erők határozatlansága valamint a katonai erőviszonyok miatt irreális volt a magyarlakta területek visszaszerzésére törekedni, e végcél kezdettől az autonómia volt. Abból kiindulva, hogy a román politikum a gyulafehérvári ígéretek dacára semmiféle hajlandóságot nem mutatott soha az RMDSZ- programba foglalt háromszintű autonómia intézményesítésére, az autonomista tábor kezdettől azt vallotta, hogy olyan erőkre kell támaszkodni politikai eszközökkel vívott szabadságharcunkban, melyek függetlenek a román hatalomtól: nemzeti közösségünk belső erejére és a nemzetközi fórumokra. Sajnos 1996-tól, az RMDSZ kormányzati szerepvállalásától kezdve mindkét eszköz parlagon hever, sőt fokozatosan használhatatlanná válik, ereje gyengül. Ma már - miután az erdélyi magyarság (formálisan) legitim szervezete kilenc esztendeje a román hatalomgyakorlás részese - sokkal nehezebb lenne akár egységben kiállni az európai fórumok elé s beszámolni arról, hogy mennyi diszkrimináció érte az elmúlt másfél évtizedben az erdélyi magyarságot, majd ezek elkerülése végett felvázolni a saját, külön párhuzamos magyar társadalom megteremtésére vonatkozó elképzeléseinket, más szóval a háromszintű autonómia intézményeinek terveit. Emellett a társadalomszervező munka is leállt, nincs nemzeti kataszter (Markó megválasztásakor, 1993-ban (!) két éves (!) határidőt kapott ennek felállítására), közösségünk atomizálódott, a fiatalok tekintélyes része a kulturális asszimiláció küszöbén áll, a szórványban elsöprő többségben vannak a vegyes házasságok, a közösségnek nincs jövőképe, nagy az elvándorlási hajlandóság, negatív a népszaporulat. Egy szó, mint száz, az erdélyi magyarság állóképessége és harckészsége (politikai harckészségre gondolok, beleértve a polgári engedetlenségre való hajlandóságot) jelentősen gyengült. Mindezeket figyelembe véve domborodik ki igazán a Markó-féle vezetés súlyos felelőssége most, amikor az EU felszólítja Romániát a kisebbségi törvény elfogadására. Ha ama bizonyos kisebbségi törvény reális közjogi kompetenciákat biztosítana, ha nemcsak a szemfényvesztést szolgálna, akkor bizony hatalmas nemzetpolitikai haszna lehetne az EU-nyomásra való elfogadásnak. Még kiugróbb az említett felelősség a minap felmelegített koszovói példa fényében. Mint ismeretes, Basescu államelnök félve a határátrajzolás precedensétől, Koszovó esetében az etnikai alapú területi autonómiát javasolta megoldásképpen, mire a Magyar Polgári Szövetség sepsi széki elnöke, Gazda Zoltán azt nyilatkozta, hogy „ha az államfő az önrendelkezésben látja a megoldást az európai konfliktusok orvoslására, akkor mi határozottan követeljük a Székelyföld területi autonómiáját”. Basescu reakciójában a két tartomány közötti különbségekre hívta fel a figyelmet. Szóvivője felkérte az MPSZ képviselőit, hogy „látogassanak el Koszovóba, és győződjenek meg az ottani, valamint a hazai állapotok közötti különbségekről.” A Krónika vezércikkírója, Gazda Árpád az eset kapcsán rámutat, hogy habár Basescu nyilván arra célzott, hogy ahol a kisebbség fegyverrel próbálja kivívni szabadságát, ott az eredmény rombolás és nyomor, az erdélyi magyarságnak bizony van mit tanulni a koszovói példából: „ha egy kisebbségi közösség elszánt, a nagyvilág nem marad közömbös az ügye iránt. Dacolása oda vezet, hogy a nemzetközi közösség keresi számára a távlatokat biztosító megoldásokat. A kérdés csak úgy fogalmazódik meg esetében: teljes függetlenséget vagy az országhoz lazán kötődő területi autonómiát kapjon.” (G.Á.: Koszovói tanulmányút, 2005. november 25-27.) Gazda le is vonja cikke végén a kegyetlen következtetést, amihez bizony semmit sem tudunk hozzátenni:, Jia (a koszovói precedens miatt, megjegyzés tőlem, BZSA) az a nézet válik általánossá, hogy a kisebbségi közösségeknek erőszak nélkül nincs esélyük a szabadságra, akkor rövidesen bárhová lehet tanulmányútra menni, nemcsak Koszovóban nem marad kő kövön.” M. A. BLYTHE BERNIER, INC. Temetkezési vállalat Gyász esetén temetkezési vállalatunk együttérzéssel, a magyar hagyományok szerint nyújtja a kívánt szolgáltatást. 940 Ogilvy Ave., Montréal, Qué. 495-8082 Győzött a magyarellenesség Szlovákiában Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 8. oldal