Nyugati Magyarság, 2005 (23. évfolyam, 2-12. szám)

2005-12-01 / 12. szám

2005. december - 2006. január Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 7. oldal JUHÁSZ GYÖRGY Testvérem, Joáb* Rákosi már a moszkvai emigrációban sem szerette Nagy Imrét. Egyszer pa­naszkodott is Gerőnek, hogy séta köz­ben Nagy Imre előtte ment. Aztán, ami­kor hazajöttek (!?), Nagy Imre nem ke­rült be a vezetés első vonalába, így tiszta maradhatott. Nem tapadt vér a kezéhez. Nagy Imrét 1953 júniusában nevez­ték ki miniszterelnöknek, Moszkvában. Ekkor Rákosi előreengedte az ajtóban, s azt mondta:,,Menjél, Imre, most már te vagy az első ember!”. A szerencsétlen Nagy Imre megpróbálta a lehetetlent: va­lamelyest élhetővé tenni a letarolt és megfélemlített országot. Kinyitotta, majd örökre bezárta a recski kapukat, meg­szüntette az internálást, általános am­nesztiát hirdetett, s új (kevésbé volunta­rista) gazdaságpolitikát igyekezett beve­zetni, melynek keretében felfüggesztette az erőszakos téeszesítést. Alapvetően más volt a stílusa is: ízesen beszélte a ma­gyar nyelvet, nem véletlenül lett rövid idő alatt az ország Imre bácsija. De mit csinált ekkor Rákosi? Ahol és ahogyan lehetett, keresztbe tett Nagy Imrének, szabotált, lassított, és Moszkvába szaladgált árulkodni, mó­­szerolni, intrikálni, illetve a budapesti új szovjet nagykövetnél tette ugyanezt. Rákosi Mátyásnak azonban pechje volt, mert a szovjet vezetők akkor ép­pen önmagukkal és a friss „sztálini örökséggel” voltak elfoglalva. Iszonya­tos harc folyt Moszkvában a Kreml Ura cím elnyeréséért. Harcedzett bol­sevikok csatája, melynek főbb sze­replői: Hruscsov, Vorosilov, Berija, Molotov, Szuszlov, Mikojan és Malen­kov. Volt, aki (Berija) az életével fize­tett. Az egymással élet-halál harcot folytató szovjet vezetőknek kisebb gondjuk is nagyobb volt annál, hogy Sztálin legjobb magyar tanítványát hallgassák vagy a „leveleit” olvassák, így hát Nagy Imre a helyén maradha­tott egészen 1955. április 18-áig. Majd­nem ez az az időpont, amikorra Hrus­csov pártfőtitkári funkciója is megszi­lárdult, s valóban teljhatalmú ve­zetőjévé vált a Vörös Birodalomnak. Ezen a ponton ajánlok egy játékos gondolati időutazást, melynek tárgya: mi lett volna, ha Moszkvában, 1954- ben meghallgatják Rákosi be- és föl­jelentéseit? Rögzítsük a helyzetet: 1954, Buda­pest és Moszkva. Pesten polgári politi­kus már hírmondónak sem maradt (élet­ben is alig). Minden hatalom a szovje­teké (akármilyen értelmezésben is), az áruló Rajk és bandája (54-et írunk) va­lamelyik árok szélén épphogy elhan­­tolva, Mindszenty bíboros börtönben, mint ahogy Kádár János és társai is, és százezer orosz katona állomásozik Ma­gyarországon. A Magyar Dolgozók Pártjának főtitkára Rákosi elvtárs, aki éppen Moszkvában tartózkodik. Ven­déglátója Nyikita Szergejevics Hrus­csov akkoron imigyen szóla Rákosihoz: „Hát tudod, kedves Rákosi elvtárs, én is neheztelek erre a Nagy Imrére, meg­zavarta azt az őszinte (v)iszonyt, ami né­peink között kialakult. Olyan jó, hogy ez legalább neked elmondhatom.” Rákosi nyilván boldog (lett volna), s robogott (volna) haza a WC-s Cadil­­lac-jével Budapestre, ahol aztán apró­pénzre (fejekre) válthatta (volna) a hrus­­csovi (itt most nagyot ugrunk a, jelen­téstanban”): politikai bónuszokat. Rá­kosi is a sajtó útján üzent (volna) Nagy Imrének. Ne becsüljük le a korabeli saj­tót, főleg ne a főszereplőket, inkább mu­tassuk be a kőkemény sztálinistákat, úgy, hogy három meghatározó szócsö­vet kiemelünk a médiából: Szabad Nép, Filmhíradó és Magyar Rádió. (Rajkin majd csak 1957 után poénkodik a tele­vízió kísérleti műsorában, így a filmhír­adó duplán számít!) A filmhíradó vezeti föl a hírt Bárdy György acélos hangjá­ban, kellő átéléssel és hevülettel: „Né­pünk szeretett vezére, (a „Sztálin leg­jobb tanítványa” már kimarad), bölcs ta­nítónk, Rákosi Mátyás elvtárs hazaér­kezett Moszkvából.” Rákosi számára jobb, ha-a légkör familiáris (oldottabb, barátibb - mondjuk ma), ezért mellette áll Gerő Ernő és Apró Antal, az újság­írók meg körbeveszik. A Szabad Néptől a fiatal Várkonyi Tibor, Aczél Tamás és Politikai széppróza Méray Tibor, valamint Péter Gábor ked­vence (a lapjában már a pócspetri-per tárgyalása előtt halálos ítéletet követelő) Vásárhelyi Miklós. A Magyar Rádiót is ismerős hang-arc, Szepesi György kép­viseli. Ennyi szereplő elég is, esetleg te­gyük oda még Djordje Zeljmanovicot a Tanjugtól, de nem biztos, hogy ez he­lyénvaló, mert Tito marsall '54-ben még láncos kutya volt... S ekkor szólal meg Rákosi a magyar mondathangsúlyt szlávosító, dagályos szófordulatokkal tűzdelt, érezhetően önelégült (adok most olyat, hogy bele­­döglesz, Nagy Imre!), nyekergő hang­ján: „dolgozó népünknek tudni kell azt, hogy a testvéri szovjet nép és annak ve­zetői (Aczél Tamás és valamelyik hát­tal álló társa viharosan közbetapsol) mindenben és mindenkor a magyar nép mellett állnak. így volt ez 1945-ben, amikor a Horthy-fasiszta, Hitler-csatlós, hazaáruló nyilas bandát együtt zavartuk el, s így van ez ma is, egy együtt meg­élt, boldog-békés és termékeny évtized után, amikor a Magyar Dolgozók Párt­jának vezetőjeként ölelhettem meg a dicső szovjet nép nagy bolsevik pártjá­nak vezetőjét, tovaris Nyikita Szergeje­vics Hruscsov elvtársat. (Mindenki él­jenez és tapsol, a kép a parlamentet éke­sítő vörös csillagot mutatja.) Nyikita Szergejevics forró üdvözletét küldi dol­gozó népünknek, munkásosztályunk­nak, parasztságunknak és haladó értel­miségünknek, amely mindig is közel állt a szívéhez. (Rákosi megtörli a hom­lokát, és egy pillanatra az égre néz.) Tisztelt elvtársak! El kell mondanom ugyanakkor azt is, hogy Hruscsov elv­társat mélyen elkeserítette az a tény (Szepesi arcán könnycsepp gördül alá), hogy Nagy Imre elvtársunk a koreai há­borút kirobbantó amerikai imperializ­must nem kellő mértékben ítélte el, s ez­zel zavart okozott a testvéri népek, né­peink, népeinknek kapcsolatában, kap­csolatának. Hruscsov elvtárs megdöb­benésének adott hangot (Szepesi és Vár­konyi sírva fakad), hogy hazánk, a Ma­gyar Népköztársaság, miniszterelnöké­nek új gazdaságpolitikáját követve nem a testvéri Szovjetuniótól rendelte meg a legújabb Kalasnyikov géppisztolyo­kat, hanem, az impe... (a kamera Aczél Tamás Sztálin-díjának kitűzőjére téved), hanem Csehszlovákiától, attól a Cseh­szlovákiától... szóval Csehszlovákiától, a valaha a fasiszta németeket is kiszol­gáló csehszlovák Skoda-művektől!” Itt megszakad a filmhíradó, techni­kai hiba... És mi is abbahagyhatjuk a játékos időutazást. Még Hruscsov is utálta Rákosit, szinte undorodott tőle. Meg aztán nagyon régen történt az, hogy „magyar” vezető külföldön jelen­tett föl magyar vezetőt. Ezen az oldalon Most már nem teszek csillagot a cím­hez, bevallom, hogy ismét címet köl­csönöztem Giontól. Egyik csodálatos novella-füzérének címét. S ha már az irodalomnál tartunk, elmondom, hogy nekem a Válaszról - még a Hetiről is - rendre a magyar irodalom szent nagyasszonya. Sárközi Márta jut az eszembe, meg a Nyúl utcai ház, ami ráment a válaszra, meg hogy nincs egy „ellenlap”, amelynek címe: Cáfolat. A Cáfolat főszerkesztője, írója és ki­adója csakis Dr. Jeszenszky Géza egye­temi docens lehetne, akinek politikai pá­lyafutása a folyóirat címére és tartal­mára egyaránt illik. Lefedi és kitölti, „azonos önmagával”, konzekvens és naprakész, s teljes életművé áll össze. Ez a rendszerváltó decens docens 1991-ben debütált első cáfolatával, amikor is külügyminiszterként a hor­­vátoknak pancser módon szállított fegyverek hírét cáfolta, hasonlatosan ahhoz a gyerekhez, akinek beszorult a keze a befőttesüvegbe. Rá egy évre már Csurka Istvánt cáfolta a Külügy első embereként itthon. Azután Csoóri Sándort, és ez még csak a kezdet. Jeszenszky végül annyira belejött a cáfolásba, hogy már nem is elégedett meg egyes emberek és témák (pl. az el­fuserált ukrán-magyar alapszerződés) cáfolatával, megcáfolta az egész Magyar Demokrata Fórumot, akkori elnökével, Lezsák Sándorral együtt. Akkorát cáfolt 1996-ban, hogy majdnem Magyar De­mokrata Néppárt lett a Fómmból. Ekkor Jeszenszky Géza vette a ka­lapját és maradt (az MDF-ben). Sokan azt hitték, hogy itt megáll az akkori el­lenzéki képviselő, de nem állt meg egé­szen Washingtonig, ahol mint nagykö­vet 1998-tól négy évig cáfolt. A Puli­­tzer-díjat például magánemberi/nagy­­követi minőségében cáfolta, közben haza-haza is cáfolgatott egyet-egyet. Nagyköveti teljesítménye maga a cá­folat, ugyanis mi még Zwack Péternél is tudtunk rendkívülibb és meghatalmazot­­tabb nagykövetet küldeni az USA-ba. Feltételezhető, hogy Zwack kitalálásában is benne van a docens keze (enyhe kép­zavar), a másik kéz pedig Dr. Antall Jó­zsefé volt. Ha nem, jöjjön a cáfolat. Telt-múlt az idő, s már-már úgy lát­szott, hogy lankad kandidátusunk cá­foló kedve, de nem lankadt. Sőt, még társakat is talált, amikor az Antall-kor­­mány nemzetpolitikai víziójának és napi politikai gyakorlatának jelentős ellentmondásait próbálták meg együt­tesen cáfolni, akkor éppen a Magyar Nemzetben. A futószalagon szállított cáfolatok sokasága sokak számára úgy tűnt, hogy az „antalli örökség” része, mint ahogy szerzőjük maga is, aki az utóbbi napokban újra hódolhatott ősi szenved­élyének és beszállt a mondta-nem mondta, írta-nem írta, jelentette-nem jelentette, lejelentette-följelentette - amúgy az USA-hoz fűződő kapcsola­tunkat nem érintő - álvitába. Németh László írta egykor, hogy a nagy népek külpolitikája a kis népek belpolitikája. Ránk, magyarokra külö­nösen igaz ez, s ennek tükrében telje­sen érdektelen, hogy eljön-e Bush el­nök Budapestre vagy sem. Ha eljön, el­mondja, hogy ötven éve Eisenhower elnök a novemberi elnökválasztásra készült, s nem érdekelte a „Piros vér a pesti utcán”, az viszont igen, hogy a Szuezi-csatomán ki szedi a vámot. Mi meg elmondjuk Bush elnöknek, hogy nálunk Soros György jelenti „Ameri­kát”. Az a Soros, aki az ő megdönté­sére áldozott dollár százmilliókat. Mi meg Bush elnök kegyeit keressük, marxista alapon. Clinton elnök úgy jött el az ovális irodából (majdnem orálist írtam), hogy nem is szólt nekünk, hogy Taszárra ér­kezik. Katonai sátra előtt szobrozott Göncz Árpád akkori köztársasági elnök, Hóm Gyula miniszterelnök, s a Fény ut­cai piacon „összeszedett” magyar kül­ügyminiszter, Jeszenszky Géza utód­elődje, Kovács László. Magyar veze­tőket régen aláztak meg így, a saját ha­zájukban. De nagyon elkanyarodtam az alapí­tandó (ellen)újság témájától, s annak spiritusz rektorától, akit tulajdonképpen csodálok. Csodálom Jeszenszky kitar­tását, töretlen tenniakarását, örökös lesre futásait, hitét a semmiben. Még tiszte­lem is Jeszenszky doktort, mert '89-ben docensként futott neki a politikának és docensként is pattant le róla, miközben hány politikusból lett egyetemi tanár ezen az oldalon is, sőt olyat is láttunk, hogy aktív miniszterből akadémikus lett. „Beválasztották azok közé, akiknek negyven év kevés volt ahhoz, hogy egy tisztességes Magyar lexikon-sorozatot összehozzanak. Hősünk ez idő alatt is cáfolt; végül a legcáfoltabb magyar köz­szereplők egyikévé küzdötte magát. Szepesi György 1968-ban azt ordí­totta bele az éterbe, hogy: ,Jönnek a Csehszlovákok, jönnek a csehszlová­kok!”, nemrégiben pedig azzal büszkél­kedett, hogy a magyar-argentin meccset Vízi E. Szilveszter MTA-elnök és Bo­­zóki András kulturális miniszter társas­ágában nézte végig. Most szívesen be­leordítaná az éterbe: .Jönnek a válasz­tások, jönnek a választások! S ha a győzelem ezen az oldalon lenne, nem hinném, hogy Dr. Je­szenszky Géza azzal segítené Orbán Viktort, hogy nem segíti. Ez A NAP A MIÉNK Ismét Giontól koppintom a címet, a Latroknak is játszott trilógia harmadik kötetének címét. Egy nap jár minden­kinek, még a kukkolóknak is, a bete­­kintgetőknek is, a hatósági tanúknak is, mint amilyen Csapody Miklós és Hárs Gábor, akik megnézhették a „titkok tit­kát": Jeszenszky Géza válogatott was­hingtoni táviratait, jelentéseit. A kivá­lasztottak először is megérkeztek a Külügy elé. Csapody az eltapsolt volt MDF-székház felől gyalog jött, Hárs az új autójával. Nagyon-nagyon meg­jöttek, szabályosan meg voltak ér­kezve. Csapody kérdezte is: „Hárs Gá­bor már itt van?”. És Hárs Gábor már ott volt. Tényleg övék ez a nap. Mehettek egykori barátaim (no, most kiírtam magam balról-jóbbról!) kuk­­kolni. Istenem, ha előre tudom, hogy ők mennek, megkértem volna a Mikit és Hársgabit (így hívtuk őket húsz éve, Gion Nandi is), hogy az egykor volt barátság okán vigyenek már magukkal, mert en­gem is érdekel egy távirat, de az nagyon­­nagyon. Ezt a táviratot Jeszenszky Géza egyik elődje küldte - szintén fontos helyről, Moszkvából, 1941. június 23-án, pár nappal azelőtt, hogy hadat üzentünk a Szovjetuniónak. Kristóffy moszkvai magyar követ táviratát Bárdossyék eltün­tették Budapesten, nehogy Horthy elé ke­rüljön. A távirat tanúsága szerint Vje­­cseszlav Molotov orosz külügyminiszter közölte a magyar követtel: ha Magyar­­ország semleges marad (működött az orosz hírszerzés!), a Szovjetunió garan­tálja a Magyar Királyság 1914-es hatá­rait Románia viszonylatában. Azért ez igazi ajánlat volt, főleg ha arra gondo­lunk, hogy akkor már román és szlovák hadosztályok is küzdöttek a Szovjetunió ellen, Hitler oldalán. Ezt a táviratot én ki­nagyítva kitenném a Magyar Külügymi­­niszérium aulájába, hogy minden diplo­mata és vendégeik - adott esetben Csa­pody (MDF) és Hárs (MSZP) is - olvas­gassák bátran, mielőtt nyilatkoznak ha­zájukkal kapcsolatban. Kötelező olvasmánnyá tenném to­vábbá minden diplomata számára (pót­lólag Jeszenszky doktor számára) Veljko Micunovic Moskovske godine 1956/1958 (Zágráb, 1977) című nap­lókötetét, amely magyarul is megjelent Pesten, 1990-ben, Tito követe voltam címmel. Ez a bő 400 oldal összefog­lalja azt, hogy mi egy diplomata fel­adata, aki érez valamit a hazája iránt. Micunovic 1962 és 1967 között Was­hingtonban is képviselte Jugoszláviát (adalék Jeszenszkynek), majd ismét Moszkva következett 1969-től '71-ig. Téljünk vissza korunk hőseihez, akik egy jó kiadós kukkolás után ki is jöttek a Külügyből és nyilatkoztak számtalan mikrofonnak, végtére is ez a nap az övék volt. Hárs Gábor azt mondta, hogy számára tulajdonkép­pen, lényegében és egészében véve, Csapody pedig azt, hogy ámbátor, jól­lehet, noha, habár. Volt barátaim látha­tóan belekerültek egy ostoba pártpoli­tika körforgalmába, és képtelenek ki­hajtani onnan. Parvenü televíziós szereplésükről egy régi szlovén film egyik jelenete jut eszembe: a 40-es évek végén egy öreg paraszt késő este hordókat ás el egy trá­gyadomb alján. A képen annyira cup­pogott a „szer”, hogy szinte büdös volt a moziban. Másnap már kinn is van az UDBA (a jugó ÁVH), hatósági tanúk­kal megerősítve, s a kerítéshez szorítva faggatják az öreget, hogy mennyi lisz­tet, cukrot és zsírt rejtett el? - Se­mennyit - válaszolja. Ekkor csattan el az első pofon, a rendőrök elkezdik fémrudakkal döfködni a trágyahalmot, és meg is találják a hordókat. Kiássák, majd kinyitják: a hordók üresek! Egy tiszt éktelen haragjában ráordít az öregre: - Mi a jó k...rva édesanyjának ás el maga üres hordókat? - Csak kí­váncsi voltam arra, hogy milyen szom­szédaim vannak - válaszolja a megvert öregember. Kedves egykori barátaim: ti vagy­tok az üres hordókat nézegető hatósági (párt)tanúk, s veletek és általatok (is) válik a magyar politika trágyadombbá, tetején kukorékolgató tévés kiskaka­­sokkal. Tizenöt éve még mindkettőtö­ket alkalmatlannak tartottam volna ilyesmire. Mára kiderült, hogy hatal­masat tévedtem. A majd „két évtizedet” (gondolat­ban) Lengyelországban töltő, a nagykö­veti sarzsiig araszolgató Hárs Gábor ezt a viselkedési formát „tanulta” a lengyel (nemzeti) Szolidaritástól, Csapody Mik­lós pedig Bálint Sándor professzor élet­művét gondozva a keresztény csodából a Júdás-csókot tette magáévá. Összeillő pár. *Gion Nándor Magyarországon betiltott regényének címe Kamatmentesen hiteleznek a büdzsének a nyertes pályázók Kétszázötven civil szervezet nyílt le­vélben sürgeti, hogy az állami és az eu­rópai uniós pályázatokon nyertes prog­ramjaikhoz a kiírásoknak, szerződé­seknek megfelelő ütemezésben folyó­sítsák a támogatásokat. Komoly problémát okoz a civil szer­vezeteknek, hogy csak nagy késéssel juthatnak hozzá a megítélt támogatá­sokhoz. Ez indította el a Civil Lobbi Ke­rékasztal kezdeményezését, hogy nyílt levélben hívják fel a kormány tagjainak figyelmét az áldatlan állapotokra. Leve­lükben határozott intézkedéseket sürget­nek a kiírásoknak, szerződéseknek megfelelő ütemezésű kifizetés érdeké­ben. Az aláírók tűrhetetlennek tartják, hogy miközben amúgy is forráshi­ánnyal küzdenek, az elnyert támogatá­sok kifizetésének elhúzódása miatt ők hiteleznek kamatmentesen az államnak és az EU-nak. Az 50 ezer hazai nonpro­fit szervezet makrogazdasági szinten is számottevő tényező. A szektor nem megfelelő működése kedvezőtlen hatás­sal lenne a társadalmi-gazdasági fejlő­dés egészére - áll a nyűt levélben. Korábban paradigmaváltással ke­csegtetett a Nemzeti Civil Akcióprog­ram, hiszen az első ízben tette lehetővé, hogy közpénzek szétosztásában civil szervezetek vegyenek részt. Utóbb azon­ban kiderült, hogy az állami kontroll kö­vetkeztében elviselhetetlen módon sike­rült megnyújtani a pályázatok átfutási idejét, s a minisztériumok - az akció­­programra hivatkozva - azonnali ha­tállyal vagy megszüntették, vagy csök­kentették a nonprofit szervezeteknek szánt pályázatok számát. Ezáltal nagy­részt ellehetetlenültek az ágazati, kife­jezetten szakmai jellegű civil progra­mok, kezdeményezések. Az európai uniós csatlakozástól azt várták, hogy a közösségi források le­hetővé teszik a civil szervezetek hosszú távú és kiszámítható működését, illetve a mindenkori állami szereplők nem „tá­mogatói”, hanem végre partneri kapcso­latba kerülnek a nonprofit szervezetek­kel. Az állami-költségvetési apparátus azonban nem készült fel az EU-pénzek fogadására, képtelen gyorsan, rugalma­san ellátni a pályázatkezelés feladatait. Márkus Eszter, a nyílt levelet alá­író Nonprofit szektor analízis program képviselője kijelentette: a civilek tud­ják, hogy nem csak őket sújtja a lassú kifizetés; hasonló gondokkal küszköd­nek a pályázó önkormányzatok, vállal­kozások is. Egy hét alatt 250 civil szer­vezet csatlakozott a kezdeményezéshez - ismertette. Szerinte ez is bizonyítja, hogy mekkora problémáról van szó. A megkezdett programokat ugyanakkor nem lehet leállítani vagy felfüggesz­teni, mert szerződésszegést kövemének el. így kénytelenek áthidaló kölcsönö­ket felvenni a bankoktól, ha kapnak, amelyek kamatai viszont nem számol­hatók el egyetlen programban sem. (MNO)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents