Nyugati Magyarság, 2005 (23. évfolyam, 2-12. szám)

2005-12-01 / 12. szám

6. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 2005. december - 2006. január „Fejet hajtunk, hogy szívünket felemelhessük" Az a nemzet, amelyik elveszíti, elté­­kozolja a kultúra szellemi örökségét, kitagadottá válik, mostoha sorsra kár­hoztatott - mondta Orbán Viktor azon a konferencián, amelyet a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Klebelsberg Kunó egykori kultuszminiszter szüle­tésének 130. évfordulója tiszteletére rendezett no­vember 12-én a Páz­mány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettu­dományi Karán. „Az emlékezés szá­madás és tisztelgés egy­ben” - kezdte ünnepi beszédét Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. Mint mondta, ma a 130 éve született Klebelsberg Kunóra, a két világhá­ború közötti időszak legnevesebb kultúrpoli­­tikusára, vallás- és köz­­oktatásügyi miniszterre emlékezünk, akinek a nevéhez egyebek mel­lett a közoktatás reformja fűződik. Az elmúlt korok nagyjaira való emléke­zéskor saját tetteinket és gondolatain­kat az övékhez mérjük - mondta, hoz­zátéve: „fejet hajtunk, hogy szívünket felemelhessük”. Az ősök tiszteletére emlékeztetve kiemelte, a tisztelet ereje nélkül nem lehet befogadni azt a tudást, amit később mi magunk is továbbadunk az utánunk jövő generá­cióknak. „Egy nemzet csak akkor lehet sike­res, ha van mit örökölnie, és hagyaté­kával nem bánik pazarlóan, hanem gyarapítja azt” - hangsúlyozta. Még egy területeitől, iparától, lakóitól meg­fosztott országra is virradhat új nap, még egy kivéreztetett, elszegényedett, porig alázott nemzet is képes izmait megfeszítve talpra állni. Az a nemzet, amelyik elveszíti, eltékozolja a kultúra szellemi örökségét, kitagadottá válik, mostoha sorsra kárhoztatott, nyugo­vóra fog térni felette a történelem. Ez Klebelsberg Kunó testamentuma - mondta Orbán, a Fidesz elnöke. Hozzátette, a tiszte­let elenyészése a nem­zeti lét alapját is ki­kezdi. Ha eltávolítják az ősöket a közgondol­kodásból, akkor ezzel eltávolítják a még meg sem születetteket is - mondta a pártelnök. Kiemelte, Klebels­berg tudta, hogy a vál­tozás kulcsa a munka. Ha munka nincs, semmi sincs. Ha munka van, minden van. Munka, család, nemzet és az ősök tisztelete. Erre épülhetett fel akkor is, és erre épülhet fel most is a jövő Magyaror­szága. Mint mondta, a változáshoz nem a múlt küzdelmeit kell újra és újra megvívnunk, hanem a magunkét. A si­keres nemzetek nem a múlt csatáit akarják megnyerni, hanem a holnap, a jövő csatáit. Klebelsberg Kunó (1875-1931) 1922-1931 között volt a Bethlen-kormány legendás kultuszmi­nisztere. Az akkori hivatalos megnevezés szerint az oktatás- és vallásügyi tárca volt az övé, azonban a mai miniszteriális terü­letfelosztás szerint a kulturális ügyek mellett a tudomány, az if­júság- és sportügyek, az egészségügy, a szociális ügyek, vala­mint a kulturális örökség ügye is a fennhatósága alá tartozott. Tízéves minisztersége alatt az egyetemes kultúrtörténetben is ki­emelkedő programot valósított meg. Népiskolai programja ke­retében többek között három egyetemet, huszonegy klinikát, há­rom főiskolát és ötezer népiskolát épített fel, megreformálta a középiskolai oktatást, bevezetve a reálgimnáziumot. Miniszter­sége utolsó évében a nemzeti jövedelem 15 százalékátfordította kultúrára, oktatásra, tudományra. Pályázati felhívás A Keresztény Értelmiségiek Szövet­sége, a Németh László Kulturális Ala­pítvány és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem BTK Pedagógiai Intézete gróf Klebelsberg Kunó kultuszmi­niszter örökségének feltárására, szel­lemi és tárgyi hagyatékának ápolá­sára, születésének 130. évfordulója al­kalmából pályázatot hirdet két kate­góriában: I. Középfokú oktatási intézmények­ben tanuló, illetve a felsőoktatásban részt vevő diákok (15-25 éves korig), valamint n. pedagógusok (elsősorban a szak­mát gyakorlók, vagy a szakmával hi­vatásos kapcsolatban állók) és helytör­téneti kutatómunkát végző pályázók számára Az iskolaépítő és iskolarefor­mer gróf Klebelsberg Kunó kultuszmi­niszter címmel. A pályázat célja feltárni, ismertetni és bemutatni azokat a szellemi vagy tárgyi emlékeket, alkotásokat, létesít­ményeket, kiadványokat, általában azt a hagyatékot, amelynek létrejöttét Klebelsberg Kunó tevékenysége, kez­deményezései, támogatása, befolyása iniciált vagy segített elő. Különleges értéket képvisel olyan, a pedagógia, a széles értelemben vett nevelés-köznevelés környezetét ki-, vagy átalakító, illetve a bármiféle mű­velődés lehetőségét elősegítő, kultú­raközvetítő szerepet játszó alkotás be­mutatása, amely az eddigiekben nem kapott kellő ismertetést és méltatást. (Ilyenek pl. a kultuszminiszter által számon tartott, vagy közvetlenül se­gített-támogatott helyi közösségek­­szerveződések, intézmények, kezde­ményezések és alapítások, fejleszté­sek, kiadványok, stb.) A pályamű terjedelme legfeljebb tíz oldal (szövegszerkesztővel készítve 12- es betűmérettel, 1,5-es sorközzel). Kü­lönösen emeli a pályaművek értékét demonstratív mellékletek (fényképek, rajzok, interjúk, visszaemlékezések, dokumentumok, stb.) csatolása. Ez utóbbiakkal növelhető a pályamű ter­jedelme. Beérkezési határidő: 2006. február 1. Eredményhirdetés: 2006. március 31. A pályázat díjai (mindkét kategóriában) I. DÍJ 70.000,- forint II. DÍJ 50.000,- forint III. DÍJ 30.000,- forint Az írásokat a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (1053 Budapest, Egye­tem tér 5.) jeligésen kérjük beküldeni. Zárt borítékban csatolni kéijük hozzá a pályázó személyi adatait (név, életkor, foglalkozás, munkahely vagy iskola, lakcím, elektronikus cím, telefonszám). A borítékra a pályázati kategóriát és a jeligét kell feltüntetni. Mennyből az angyal 2005 (folytatás az 1. oldalról) Akik meg, ha végre holtfáradtan át­érnek az innenső oldalra, s a félanal­fabéta, de mégiscsak a magyar hazát jelképező közeg nyegle kérdésére - „hová utaznak?” - azt próbálva vála­szolni, hogy a fővárosba, a szemük közé kapják: az maguknak amarra, visszafelé van... És mindeközben: ká­osz, indulatok, balkáni hangulat, ázsiai állapotok. Angyal, menj sietve a Délvidékre! Ahol illedelmesen csak atrocitások­nak (vagy még azoknak sem) nevezik a gyakorlatilag folyamatos magyarve­réseket, ahol rendszeresen és módsze­resen ütik-vágják-rúgják-öklelik a magyarokat, majdcsak megérjük las­sacskán, hogy először itt, őseink föld­jén vernek agyon szépen egyenként bennünket, mint a nyulakat, a gyáva és megfélemlített helybéli magyarok és a nemzetárulás égbekiáltó bűnét ugyan ki tudja, hányadszor elkövető anyaországi kormány asszisztenciája mellett. Ám mehetsz „az üszkös, fagyos Budapestre” is. Igen, minden magya­rok fővárosába, Európa talán legszebb fekvésű városába, szívünk legtitkosab­ban féltett-szeretett kincsébe, a hős, ezerfájdalmú, okos, cinikus és (még mindig) szellemgazdag Budapestre, amely immáron másfél évtizede nyögi egy lelkében örökre maoista-fasisztá­nak megmaradt, álellenzéki dendi, vi­lágbajnok módra kártékony, romboló és züllesztő véglény vezetését. A tet­­vek embere soha nem látott mértékben tette tönkre Budapestet. Menj, angyal, sietve a Kossuth Lajosról elnevezett térre, ahol Európa leggyönyörűbb parlamentje mellett még mindig ott áll egy cégéres haza­áruló, Trianont előidéző, ország­vesztő, terhelt gróf szobra, amelyet időről-időre leöntenek vörös festék­kel. És tőle nem messze - akárcsak tíz évvel ezelőtt - a Szabadságról el­nevezett téren, miként egy évtizede ír­tam, „ahol egykoron a trianoni nem­­zetgyilkossági kísérlet memen tójaként az elszakított magyar területeket meg­örökítő emlékmű helyén az alig tova­tűnt ázsiai barbár hódító emlékműve áll váltig, ötágú csillaggal és sarló-ka­lapácsos címerrel, alig pár méterre a gazdag és ajnározott, szubkultúráját ide cipelt új hódító, a Nagy Amerikai Egyesült Államok nagykövetségének épületétől.” És ama új hódító gátlás­talanabb és arcátlanabb, erőszakosabb és álszentebb, mint valaha, nagykö­vetségére - és országába - bejutni im­már kísértetiesen a nagy Szovjetuniót idézi, ostoba, pökhendi, és elnökének, akit egyik pályatársam évek óta rop­pant találóan csak Majomembemek nevez, sikerült elérnie, hogy röpke né­hány év alatt az egyetemlegesen és ki­magaslóan leginkább utált állam le­gyen a földtekén. És a világ, miként már tíz eszten­deje sem, nem beszél csodáról. Ama csodáról, aminek jövőre már félszáz éve lesz. És az évfordulóra egy enyhén szólva gyanús ifjú tervezőcsoport eny­hén szólva gyanús emlékmű-szörny­szülöttjét (ék alakban összerendezett vasrudak tömkelegét) akarja az emlé­­kezőkre erőltetni. Angyal, menj sietve a vidéki Ma­gyarországra, ahol munkahelyek, pos­tahivatalok, iskolák szűnnek meg sorra­­rendre, az ikszedik szupermarket épül, fénytelen tekintetű emberek merednek a semmibe a konzumidióta-kozmopo­­lita bárokat idéző kocsmákban. Karácsony, fenyőillat, áhítat. Most azt kellene írni: „angyal, vigyél hírt a reményről”! Csakhogy jövőre 2006-ot írunk. És volt egy forradalom 50 esz­tendeje, amely után nagy írónknak an­gyalért kellett kiáltania, angyalt kellett hívnia a magyarok fővárosába. Üzenet van az idei karácsonyfa alatt: „Indulok”. És nemsokára a szárnyak suhogá­sát is meghalljuk. Rendhagyó történelemóra Többezer éves jelenlétünk a Kárpát-medencében Radics Géza magyar őstörténet-kutató a Hagyaték Őrző Egyesület meghívá­sára A környezet és létfeltételek hatá­sai a nyelvek kialakulására címmel nagy érdeklődést kiváltó előadást tar­tott november 20-án a manhattani 82. utcai magyarok házában. A rendez­vényt a Külföldi Magyar Cserkészszö­vetség támogatta. A magyarság eredetének története még mindig, vagy inkább most újra fog­lalkoztat sokunkat, ezt mi sem bizo­nyítja jobban, minthogy a magyar kul­turális rendezvény rég nem hozott izga­lomba ennyi 25 és 35 év közötti fiatalt New York-ban. Radics Géza bevezető­ként a finnugor nyelvrokonságunk meg­alapozatlanságát bizonyította, megem­lítve, hogy mik voltak ama tényezők, melyek erre a tévútra vezették az őstör­ténet-kutatást és oktatást. Az 1848-1849-es szabadságharc bukása után új korszak kezdődött a ma­gyar tudományos és szellemi életben. Á lelkes magánkutatók által föltárt és kimutatott nyelvi rokonság - a magyar és az alacsony műveltségű „primitív” népek nyelve között - kiváló politikai, szellemi fegyvernek bizonyult a ma­gyar nemzettudat kiművelésének meg­akadályozására. A Habsburg-ház már századok óta dolgozott a magyarság megtörésén. A Széchenyiek alapította Magyar Tudományos Akadémiát meg­töltötték Bach-nyelvészekkel, akik nyelvrokonságra hivatkozva megírták a magyarság „történelmét” a bölcsőtől a koporsóig. Kimutatták: a magyarság a legelmaradottabb, legműveletlenebb népek családjába tartozik, még rövid­del a honfoglalás előtt is a halász-va­dász életmód szintjén tengette életét. Őseink Európa rémei voltak. A husza­dik századot már ne is részletezzük... Radics Géza beszélt a sumér, urál­­altáji magyar rokonság kutatásának történetéről is. A sumér nyelv nemcsak szóállagában, hanem szerkezetében is turáni nyelv, vagy ahogy ma mondjuk altáji nyelv. A „kettős” vagy a több­szöri honfoglalás elméletét, valamint a magyarság eredetének és őshazájának talányát olyképpen lehetne megoldani, ha tisztázni tudnánk a Kárpát-meden­cében talált őstelepes köznép kilétét és történelmi szerepét. Radics Géza sze­rint ezen őstelepes paraszti népnek a nyelve a magyar, vagy előmagyar volt. Hiszen nyomós bizonyítékok vannak arra, hogy Árpád népe megérkezése idején az anyák már magyar dallal al­tatták gyermekeiket a Duna-Tisza tá­ján. AIX-X. században a Kárpát-me­dencében létezett azon őstelepes föld­műves nép, amely sem a kései avarok­kal, sem Árpád népével nem azonosít­ható. Hódítók jöttek, hódítók mentek, de a föld népének nagyobb része hely­ben maradt. A Kárpát-medencébe ér­kező népeknek nem kellett elnevezniük egyetlen dűlőt, vagy hegyet sem. Azoknak már megérkezésük idején is jó magyar nevük volt, s e nevek nem származhattak mástól, mint az egész térséget kitöltő, korábban szlávnak tar­tott, „halántékkarikás” őstelepes ma­gyar paraszti néptől. A magyar nyelv kialakulásának vagy meghonosodásának szempontjából az a kor a mérvadó, amelyben a Kárpát-me­dence népessége olyan állagra szaporo­dott, amikor a korhoz viszonyított töme­geivel már képes volt beolvasztani a későbbi telepeseket anélkül, hogy saját nyelvét föladta volna. A fenti mondatok természetesen csak töredékei a közel kétórás elő­adásnak, melynek végén az előadó be­szélt a magyar öntudat erősítésének szükségességéről is, főleg a fiatalok körében. Akit érdekel a téma, a figyel­mébe ajánlom Radics Géza Eredetünk és őshazánk című könyvét. A szerző egyébként Kápát-medence-szerte in­gyen terjeszti könyveit a diákság kö­rében. Művei évenkénti újranyomta­­tásának költségeit az Amerikában élő magyarság támogatja. Ahhoz, hogy ezek az írások eljussanak minél több emberhez, további adományokra volna szükség. A potenciális támogatók és érdek­lődők a radicsg@sbcglobal.net vagy az ildikonagy 25 @ yahoo.com címeken, il­letve a 708/687-0320 telefonszámon kaphatnak bővebb információt. Pápai Szabolcs www. hagyatekorzoi. org Böjté Csaba New Yorkban Böjté atya állhatatosan folytatja pénz­gyűjtő körútját immár a világ minden táján ismertté vált gyermekmentő vál­lalkozásaihoz. Legutóbb az Egyesült Államokban járt. Idézünk a körútjáról tudósító Pápai Szabolcs cikkéből: „Clevelandból délután érkezett, s rögtön el is kezdődött feszített tempójú programja. Először New Jerseyben ta­lálkozott az amerikai magyarokkal, másnap délután pedig Connecticut kö­vetkezett. Vasárnap szentmisét adott a híveknek, amin keresztül felejthetetlen élménnyel ajándékozott meg bennün­ket. Az istentisztelet hangulata, Csaba testvérre jellemző, magával ragadó vi­dám közvetlen, és egyben drámai. Igen, drámai, hiszen a nyugati világ számára elképzelhetetlen nyomort, ki­­látástalanságot tárt elő. De őt hallgatva, mégsem az elkeseredettség, a magyar emberre oly jellemző búskomorság lett úrrá rajtunk, hanem a tenni akarás, se­gítségnyújtás érzete erősödött lelkűnk­ben. A karzaton ülő, Amerikában élő magyar testvérek is érezték, Déva nem csupán „egy” gyermekvédelmi köz­pont a hozzá tartozó másik 9 otthon­nal együtt Erdély-szerte, hanem annál sokkal több. Bátran mondhatom, ez a hely a Magyarság lelkiismerete is. Egy hely, ahol igazi csodák történnek nap, mint nap. A hit az, mi erőt ad nekik, ez a pénzben ki nem fejezhető megfogha­tatlan valami. Ebből a hitből, csodából merítsünk erőt mindnyájan, a Kárpát­medencében élők, és szerte a nagyvi­lágban boldogulni kívánók. Ne feled­jük, amit Csaba testvér hangoztatott: Magyarország Mária-lelkületben éljen, és erről legyen ismeretes a magyar em­ber mindenki számára, ki megismer bennünket. Mert elvesztettük hitünket Istenben, Magyarságunkban egyaránt. Istennek milyen megnyilvánulására van még szükségünk, hogy érezzük, és végre elhiggyük, segítségével minden lehetséges? Csak rajtunk múlik, ebben az egy­ben senki, és semmi nem akadályoz minket.” Rózsa Ákos felvétele az előadásról

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents