Nyugati Magyarság, 2004 (22. évfolyam, 1-12. szám)
2004-12-01 / 12. szám
8. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 2004. december - 2005. január Nem kellünk az anyaországnak Gyászlobogó a zombori kaszinó ÉPÜLETÉN Nagy-nagy megrökönyödéssel és kiábrándulással vette tudomásul a zombori község magyarsága is a kettős állampolgárságról szóló vasárnapi népszavazás eredményeit. Tegnap délelőtt gyászlobogót helyeztek el a Magyar Polgári Kaszinó épületén, és az napokig ott fog állni, ezzel is igyekszik az itteni magyarság kifejezni tiltakozását amiatt, hogy megsértették, sőt megalázták... Óriási elkeseredés, csalódás ért bennünket. Továbbra is kiállunk nemzeti azonosságunkért, küzdenünk kell magyarságunkért, és erre igyekszünk nevelni a fiatalokat is. Nem kis erőfeszítésünkbe került megnyugtatni az embereket, hiszen némelyek az idegösszeomlás határáig jutottak a népszavazás eredményeinek hallatán. Mindannyian egyetértünk abban, hogy nincs szükségünk az anyaország kegyelemkenyerére, és különösen ezek után nem fogadunk el tőlük semmit, mert nincs az a pénz, amiért eladnánk nemzetazonosságunkat - nyilatkozta Cirl Rudolf, a zombori Magyar Polgári Kaszinó műemlékvédő és hagyományápoló szakkörének elnöke. A gyászlobogó pedig ott fog állni napokig a kaszinó falán, hogy emlékeztesse az embereket, mekkora megaláztatás érte egyebek között a délvidéki magyarságot is a kettős állampolgárságról való népszavazás ilyen sértő, megalázó alakulása következtében... (Magyar Szó, Újvidék) Nagyon fáj ... ami vasárnap Magyarországon történt, nagyon fáj. Csak nyüszíteni tudnék, mint egy végzetes valamit megsejtő hűséges házőrző. Ilyen állapotban nehéz írni. Arany János is abbahagyta megkezdett versét. Nem megy, nagyon fáj - mondta. Csakugyan nem megy, nagyon fáj. S mégis szólni kéne, meg kéne szólalni. Mert nem szeretnék a történtek után sem lesütött szemmel, szótlanul elmenni szegedi ismerőseim mellett, akikről nem tudom, miként vallottak színt december ötödikén, és éppen ez a nem tudom tesz bizonytalanná, hovatovább immár bizalmatlanná. Az egymás tekintetének a kerülése, a kölcsönös sunyiság, a sunyítás válik viselkedésünk ismertetőjelévé? Te vagy az- gondolja tegnapi odaáti jó ismerősöm -, aki ki akartál túrni a házamból, s te vagy az - gondolom én, aki még a jó szót is megtagadtad tőlem, a testvéri igent? (...) (Németh István, Magyar Szó, Újvidék) Ellenséges anyaország- A népszavazás eredendően sikertelen volt, ugyanis nem írt elő törvényalkotási kötelezettséget a magyar parlamentnek a kedvezményes honosítással kapcsolatban. Politikailag mégis sikeresnek mondható, mert több az igen szavazat, mint a nem. Ez erkölcsi kötelezettséget ró a magyar politikára a feltett kérdéssel kapcsolatban, melyet rendezniük kell. Annak a politikusnak, aki nem veti alá magát a népfelségnek, csökken a legitimitása.- Lemondott rólunk az „anyaország”?- Semmiképpen sem állíthatjuk, hogy a magyar kormány rokonszenvvel viseltetett a határon túli magyarok iránt. Sőt inkább ellenségesen, mikor velünk riogatta a magyarországi választókat. Ez semmiképp sem pozitív gesztus. (Duray Miklós, az MKP ügyvezető alelnöke, Új Szó, Pozsony) Az ÉRDEKTELENSÉG GYŐZELME A magyarországi magyarokat jobban érdekli az egészségügy privatizációja, mint az, hogy „valamilyen” távol élő, általuk nem ismert, állítólag hozzájuk tartozó embertömegnek milyen a sorsa, illetve hogy szeretne hozzájuk tartozni. Bár, mint az a referendumon való részvételből kiderül, ez a kérdés sem hozza igazán lázba őket. Szomorú, hogy magyarázatot kell keresni arra, miért nem mentek el az emberek szavazni, kinyilvánítani a véleményüket. Nemtörődömségükkel, érdektelenségükkel a lehető legrosszabb forgatókönyv valósult meg. Tudjuk, hogy húsz-húsz százalék mellettünk, illetve ellenünk szavazott, a valós többség véleményét pedig megpróbálhatjuk kitalálni. Nem feltételezem, hogy az MSZP és az SZDSZ olyan meggyőző erővel rendelkezne, amellyel el lehet tántorítani a határozott és érdeklődő állampolgárokat a szavazástól, véleményük kinyilvánításától. Szomorú, hogy végül beteljesült az, amitől mindannyian tartottunk, és ami politikusaink megnyilatkozásaiban is szerepelt: elhibázott volt kiírni a népszavazást. Végül nem Románia, Szlovákia vagy Ukrajna ellenkezése, hanem a bizonytalanság és üresség törte meg ezt az elhibázott, de feltétlenül nemes szándékkal indult kezdeményezést. (Neszmén Tamás, Új Szó, Pozsony) Üzenet az Interneten .Mindegy srácok! Ezzel a szavazással azt bizonyította be a magyar nemzet, hogy megérdemli a sorsát! Nem kell sírni, ríni! Sajnálom, hogy nem lett belőle semmi, sok pénzbe került, amit a magyar állam adófizető polgárai fizetnek! De azt nem sajnálom, mert nem mentek el nagyon sokan szavazni! Őszintén megmondom. .. ha el lett volna fogadva az IGEN válasz, akkor azt úgy éreztem volna, mint valami szánalmas adományt, abból pedig nem kérek! Engem ne szánjon senki sem!!!! Nagyobb magyar vagyok, mint nagyon sokan Magyarországon!!! Inkább hadd jöjjenek az arabok, kínaiak... ők biztosan tisztességes állampolgárai lesznek Magyarországnak!!! Jó éjt!!!! (Bakogabor, Kárpátinfo- Kárpátalja információs portálja) Nem kellünk az anyaországnak Sajnos, várható volt, hogy nem kellünk az anyaországnak, s úgy néz ki, hogy minket kirekesztenek a nemzettestből. S kétséges, hogyan is fogjuk majd átlépni az ukrán-magyar határt a schengeni vízum 2007-es bevezetése után. De hát ez van, ezt kell szeretni... (Szilvási Zoltán, Nagydobrony polgármestere, Kárpáti Igaz Szó, Ungvár) ...Szerintem ez egy nagyon elhamarkodott döntés volt, amely nem volt kellően előkészítve. Nem hiszem, hogy az egyszerű magyarországi választópolgár tudta, hogy mire is szavaz. A népszavazás számomra azt igazolja, hogy igenis kellünk az anyaországiaknak, hiszen az urnákhoz járulók többsége igennel szavazott. S ezzel azt nyilvánította ki, hogy egy nemzetnek ismer el minket. Az volt a probléma, hogy kevesen mentek el szavazni. (Ember Balázs, Kisdobrony polgármestere, Kárpáti Igaz Szó, Ungvár) Mintha leprásak lennénk Már tisztesség ne essék szólván, de az anyaországiak úgy tesznek, mintha a határon túli nemzettársaik leprásak lennének. Pedig igencsak tévednek: még az adományt sem szívesen fogadják el, szeretnének megélni a saját lábukon. A kettős állampolgárság bevezetése inkább csak egy jelképes gesztus lett volna, amely erősíti a magyarság összetartozását. (Hidi Endre keramikus, Kárpáti Igaz Szó, Ungvár) Máról holnapra: Világnak nem úrnője, csak rimája... Vasárnap este próbáltam elképzelni, mit érezhet az a lelenc, aki a törvényszéki tárgyaláson döbben rá, hogy anyja, akit csak a fizikai-szellemi leépülés korában ismert meg, közönséges lotyó, utca rongya volt. Próbáltam elhessegetni magamtól ezt a rémképet, több ízben is átváltottam a Magyar (?) ATV műsoráról más csatornára - a Kárpátok Géniuszának uralgása idején nyolc évig nem néztünk tévét -, de a magam megalázásának kényszere újra visszavitt a nemzeti harakiri színhelyére, ahol egyesek akkor éppen undorító sunyisággal lapátolták szembe velünk a szennyet. Kikapcsolom a tévékészüléket, bekapcsolom a számítógépet, rákattintok az Internetre. Bár ne tettem volna! Félszáz üzenet. Düh, elkeseredettség, siralomházi hangulat, muszáj-herkuleskedés. A minap az átkosban Nyugatra szökött barátom írt levelet. Ment volna ő az „anyaországba” is, de most hálás a sorsnak, hogy Kádár, majd az ő regnálását kiteljesítő belügyminiszterek - közülük az egyik ma is parlamenti képviselő - visszazsuppolták a határon a romániai illegális határátlépőket. Szedjük össze magunkat, űzzük el, amint lehet, a céda anya képzetét. Magyarország nem anyánk ugyan, de másfél milliónyi testvérünk és testvérnél is ragaszkodóbb barátunk van ott, akik az emberiség modem történetének legaljasabb kormány- és pártkampánya közepette is velünk vannak. Bennük bízzunk, mert ezt a gyalázatot, amit ránk kentek, csak ők tudják lekaparni. Gyerekeink, unokáink tanuljanak nyugati nyelveket. Szülőföldünk sorsa a kezükben. Magyarországnak Európában sincs szüksége ránk, ellökött magától bennünket, de a szakadékba nem esünk bele. (...) Évszázados históriai példáink vannak arra, hogy azok a felmenőink és kortársaink, akik ma nem kapnának a Gyurcsány-Hiller-féle vállalkozásba belépést, az európai kultúra és civilizáció számára hagytak azért magyar ujjlenyomatot. Vegyék úgy, hogy Trianonban ezt is, őket is elcsatolták tőlük. Merjenek kicsik lenni. (Sylvester Lajos, Háromszék, Sepsiszentgyörgy) Új időszámítás a magyar-magyar KAPCSOLATOKBAN Sokakban joggal kelt visszatetszést, hogy Magyarország miniszterelnöke a „legsötétebb szociális demagógia érvrendszerével” a „nem” mellett tette le voksát a kettős állampolgárságról szóló népszavazáson - írja a pozsonyi Új Szó. Kommentárjában Kocur László, az egyetlen szlovákiai magyar napilap főszerkesztője sovány vigasznak találja, hogy a kettős állampolgárságra többen mondtak „igent”, mint „nemet”, s bár „ha a világnak nem is lett vége, az mindenképpen bizonyos, hogy új időszámítás kezdődik a magyar-magyar kapcsolatokban. Az »anyaország« ugyanis most egyértelműen tudtunkra adta: nem kér belőlünk” - úja. Kifejti: a magyar választópolgárt olyan választás elé állították, olyan zsákutcába hajszolták, melyben nem tudott kellőképpen tájékozódni arról, hogy miről is hivatott dönteni, hogy az „igen” és a „nem” ezúttal valójában mit is jelent. A szerző felrója a magyar kormánypártoknak: ,Aljas (bel)politikai játszma eszközeivé tettek bennünket, pártpolitikaivá silányítva a nemzetpolitikai ügyet, majd - sokadszor - rólunk, de nélkülünk döntöttek”, amikor azzal riogatták a választópolgárt, hogy „csapatostul fognak beözönleni ezek a jöttmentek, és felzabálják a szociális ellátórendszert”. Úgy látja: hiábavalóság tovább boncolgatni a kérdést, hogy a határon túli magyarok egy ideig még nem lesznek magyar állampolgárok. „Innentől inkább azt kell átgondolni, hogyan lesz ezután, hogy alakul majd a magyarmagyar viszony.” Könnyű azt mondani Budapesten, hogy a népszavazás végkifejletét nem szabad úgy értelmezni, miszerint az anyaország lemondott a határon túli magyarokról. „Persze, nem szabad, de akkor vajon hogyan értelmezzük ?” - teszi fel a kérdést a pozsonyi Új Szó. Csángónapok Csíkszeredában „Még mindig vannak olyan magyar népcsoportok, amelyek nem rendelkeznek azokkal a jogokkal, amelyek a XXI. században mindenkit megilletnek” - hangoztatták a székelyföldi Csíkszeredában ötödik alkalommal megrendezett csángó napok résztvevői. Öt évvel ezelőtt a moldvai Klézsén fogalmazódott meg az igény, hogy december első vasárnapján Erdély szerte csángó szolidaritási napot tartsanak. Csíkszeredában - bár változó időpontokban - azóta szerveznek ilyen rendezvényeket. Ez alkalommal a legkeletibb magyar népcsoport hagyományait, kultúráját, értékeit mutatták be az érdeklődőknek, akik megismerkedhettek azzal, hogy milyen napi gondokkal küszködik ez a mindössze néhány tízezres lélekszámú, a nyelvi asszimiláció határán álló közösség. „A moldvai cásngómagyarok sorsa a székelység sorsát vetíti előre, amennyiben nem szűnnek meg a torzsalkodások, az egymásnak feszülések” - hangzott el több alkalommal is a Domokos Pál Péter néprajzkutatónak tulajdonított mondat a Csíkszeredában tartott értelmiségi fórumon. A beszélgetés a Moldvából származó, tanulmányait Erdélyben, vagy Magyarországon végző, majd Moldvába hazatérő értelmiségiek sorsáról folyt. Róka Szilvia, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnöke elmondta: magyarországi tanulmányai idején mindig azt kérdezték tőle, hogy hazatér-e iskoláinak befejezése után, most meg állandóan azt a kérdést szegezik neki, hogy miért tért haza? Mint mondta, bízik benne, hogy itthon is lehet tisztességesen élni. Hozzáfűzte azonban, hogy nagyon nehéz olyan közegben dolgozni, amelyben nap mint nap „legitimálnia” kell önmagát és az általa vezetett szervezetet. Bilibók Jenő pusztinai magyartanár számtalan csalódásáról számolt be, és beismerte, hogy érlelődik benne a gondolat: minél távolabb kerülni a csángó-kérdéstől, esetleg a vidéktől is. A beszélgetés során egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a különböző moldvai, csángómagyarok által is lakott településeken működő szervezetek között nagyok az ellentétek, ezek pedig rányomják bélyegüket mind a szervezet működésének eredményességére, mind a benne tevékenykedők hangulatára. A Csíkszeredái csángó napok keretében kiállítás nyílt Adám Gyula helyi fotóművész moldvai falvakban készült képeiből, ezen kívül helyi és magyarországi kiadók, szerzők mutatták be e témakörben megjelentetett kiadványaikat. Helyi és moldvai hagyományápoló együttesek léptek fel színvonalas műsorokkal, vasárnap pedig a Csíkszeredái Millenniumi templomban a moldvai csángómagyarokért imádkoztak a csángó misére összegyűlt római katolikus hívek. (HTMH) Nyelvi rehabilitáció a szórványban élőknek A szórványban élő magyarok nyelvi rehabilitációjára tesz kísérletet a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány azzal az Éurópai Uniós támogatásban részesült programmal, amelyben a kulturális szempontból perifériára szorult közösségekből származó pedagógusok vesznek részt - tájékoztatta a Szabadság című kolozsvári lapot Pillich László, az alapítvány elnöke. A kezdeményezők abból indultak ki, hogy a legutóbbi népszámlálási adatok a romániai magyarság létszámának rohamos csökkenésére derítettek fényt. Pillich László kifejtette, hogy a másfél milliós lelket számláló magyar közösség valamivel több mint fele (hozzávetőlegesen 800 ezer ember) szórványban él. Ezeknek mintegy felét „a magyar származástudattal élő románok” teszik ki, másik felét pedig a 20 százalék alatti magyar közösségekben élők alkotják. A rohamos szórványosodás és asszimiláció megállítása érdekében a Heltai-alapítvány a budapesti Hungarian Language School, valamint stuttgarti és bécsi nyelvintézetekkel közösen pályázott sikeresen a Socrates Lingua program keretében. A határon túli magyarok támogatására létrehozott magyarországi alapítványok támogatásából származó 90 millió lejes összeggel a kolozsvári alapítványnak sikerült fedeznie a pályázatból rá háruló önrészt, így december elején máris megtarthatták a 120 órás képzéssorozat első óráit. Pillich László elmondta, hogy a képzéssorozatot a januárban alakuló magyar szórványszervezetek szövetsége is támogatja, Erdély különböző vidékein szórványközpont feladatát betöltő tagszervezeteken keresztül érkeznek az oktatásban részt vevő pedagógusok, akik között nemcsak magyartanárok, hanem óvónők, tanítónők, és más tantárgyakat magyar nyelven tanítók is vannak. Az oktatás módszertanát a kolozsvári Szabó T. Attila nyelvészeti központ munkatársai, valamint a Babes-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán működő magyar tanszék oktatói dolgozták ki. Az elképzelések szerint a képzés után egy 150 oldalas módszertani füzetet is készítenek, amit a pedagógusok a helyi közösségükben használnak majd. Csak januárban utaznak a tényfeltárók a Vajdaságba Korhecz Tamás vajdasági kisebbségügyi miniszter szerint mindenképpen hasznos lesz az Európai Parlament tényfeltáró bizottságának vajdasági látogatása, még akkor is, ha csak január végén kerül rá sor. A Dnevnik című újvidéki napilap kommentálj ában megjegyzi, hogy ez EP-bizottság csak január végén látogat a Vajdaságba, ugyanakkor időközben - szerencsére - a helyzet nagy mértékben javult. A lap szerint felmerül a kérdés, hogy milyen haszna és hatása lehet a testület januári látogatásának, illetve majdani jelentésének. Korhecz közölte a lappal, hogy az EP-bizottság látogatása és jelentése semmiképpen sem lesz hiábavaló, mivel a nemzetek közötti incidensek nem egy bizonyos időszakhoz vagy konkrét eseményhez kötődnek, a jogsértések a társadalom állapotát fejezik ki. „Ezért jól jön minden jószándékú segítség, hogy felvegyük a harcot a problémával” - hangsúlyozta a miniszter, aki szerint a bizottság jelentésében mindenképpen olyasmi fog szerepelni, ami fontos lesz a hatóságok számára, hogy megtegyék a szükséges intézkedéseket. Korhecz szerint az EP bizottságának jövetele semmiképpen sem káros nyomásgyakorlás az országra, a testület „semleges tényező”, amely meghatározhatja az incidensek valódi okát, méretét és a tendenciát. „Egyáltalán nem mindegy, hogy a testület jelentésében lesznek-e olyan megállapítások, amelyek szerint az állam komoly intézkedéseket tett az incidensek megakadályozása, illetve a vétkesek megbüntetése végett, vagy azt úja majd, hogy semmi se változott. Nem mindegy az sem, hogy miként látja majd a bizottság magát a tendenciát az incidensek számát és jellegét illetően” - mondta Korhecz, aki szerint rendkívül fontos, hogy az EP elkészítse a tényeken, s nem a vádakon, illetve a politikusok különféle felületes megállapításain alapuló jelentését.
