Nyugati Magyarság, 2004 (22. évfolyam, 1-12. szám)

2004-12-01 / 12. szám

2004. december - 2005. január Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 9. oldal SZÖLLŐSY TIBOR 1956 őszének magyarországi szívde­rítő, majd szívszorító történései Kár­pátalján is visszhangra találtak, de jellemzően eltérően: a szovjet propa­ganda gépezet latba vetve évtizedes „tapasztalatát” a legsötétebb színek­ben ecsetelte október 23-át, az azt követő napokat: a média, az egyre gyakoribb pártértekezletek, melye­ken kötelező volt a (hallgatósági) részvétel, az egyetemi és más tanin­tézményi „nevelő órák”, tájékoztatók ellenforradalomnak, csőcselék, bű­nözők által kirobbantott, a horthysta szellem és rendszer restaurálására tö­rekvő, a militaristák által támogatott és szított, demokrácia ellenes ese­ménysorozatnak titulálták 56 magyar forradalmát és szabadságharcát és az ilyeténi „felvezetés” után magától ér­tetődőnek a magyar munkásosztály­nak (értsd: Kádárnak és klikkjének) nyújtandó segítséget, azaz a népaka­rat megjelenítésének vérbefojtását, az azt követő retorziókat. Ám megtéveszteni csakis azokat lehetett, akik a kommunista ideoló­gia emlőin nevelkedtek (értsd: hasz­not húztak belőle), akik magukévá tették a rájuk erőszakolt dogmatikus szlogent: „minden ami nem szovjet, az rossz s aki nem velünk, az elle­nünk” továbbá, hogy az ellenséget, a másként gondolkodókat meg kell semmisíteni. Viszont nem lehetett beterelni a szellemi-lelki vakság zsákutcájába azokat, kik „láttak, is­mertek más világot”, kiknek szíve szinkronban dobbant anyaországi testvéreiével. A kárpátaljai magyarok sebei még frissek voltak, még sajog­tak, melyeket a „felszabadítás” ütött, még nem száradtak fel a megerősza­kolt gyermek-lányok, az elárvult fe­leségek, gyermekek, az anyák könnyei, még naponta siratták a gu­­lágokon elpusztultakat, még naponta kisérték utolsó útjára a szolyvai ha­lállágerben megsebzett ártatlanokat, még friss volt a kifreccsent magyar vér a börtönök falain, még rémálom­ként köszönt vissza kollektivizáció, a kirakatperek, az egyházak szolgái­nak meghurcoltatása, fülekben-szí­­vekben csengett az elnémított haran­gok hívó hangja; egyre több sebet ej­tett az idegen himnusz fals-akkordja, egyházi és világi ünnepeink meg­­gyalázása, a mindennapi megfélem­lítések, a hazugság, az erkölcstelen­ség terjedő epidémiája, a lélektiprás. Dacolva a félelemmel, a tetten­érés velejáró aránytalan büntetésével, elsötétített ablakok mögött hallgatták a híreket, látták a vonuló acélször­nyeket, a félelmükben csordásodó betelepült „felszabadítókat”, az állig felfegyverzett funkcionáriusokat - mindez reanimálta az elfojtott sza­badságvágyat, éltette a nemzeti büszkeséget, fokozta a reményt és ... tetteket szült: ellenálló csoportok szerveződtek Kárpátalja magyarlakta járásaiban. Az egyik legtevékenyebb a nagy­­szőlősi csoport volt, melynek tagjai: Szécsi Sándor, Ormos István, Ormos Mária, illetve a gálocsi csoport, melynek tagjai: Pasztellák István, Perduk Tibor, Molnár László voltak. Ezek a 15-18 éves fiatalok szembe mertek szállni a legyőzhetet­­lennek hitt hadi- és propagandagépe­zettel, plakátokat, röplapokat szer­kesztettek és bocsátottak ki, politikai harcra, az anyaországi testvéreik megsegítésére buzdították a helyi magyarságot. Az első kézírásos rop­hatok a nemzeti dal ismert sorait idézték: „Talpra, magyar”... „Segítsük magyar testvéreinket”, majd klisé­ket készítettek és piacok, városok, falvak központjaiban terjesztették, ragasztották ki felhívásaikat: „Oro­szok, azonnal vonuljatok ki Magyar­­országról!” „Szabadságot a magyar népnek!” De a hatalom sem maradt tétlen, s mint Dupka György, a kor kutatója írja: „.. .a KGB és a kommunista párt helyi vezérei a budapesti forradalom leverését követően Kárpátalján is igyekeztek példát statuálni: feketelis­tákat készítettek azokról a magyarok­ról, akik nyíltan vagy burkoltan ki­Gecse Endre, Kárpátalja mártírja nyilvánították rokonszenvüket a ma­gyarországi felkeléssel. Perbe fogták a röplapterjesztőket is, akikkel szem­ben koncepciós pereket konstruáltak. Mint ismeretes, ebben az időben, 1956 végétől 1959-ig zajlott a töme­ges megtorlás, s legalább 35 ezer em­ber ellen indult rendőrségi-ügyész­ségi vizsgálat politikai „bűncselek­mények” gyanújával. A kárpátaljai bírósági eljárásokat a Magyarorszá­gon a KGB által kidolgozott forga­tókönyvek alapján bonyolították le. A megfélemlítésnek legfontosabb célja az volt, hogy szétzúzza és meg­semmisítse azt a társadalmi réteget, amely szembe mert fordulni a szov­jet hatalommal... A kirakatperek zárt ajtók mögött zajlottak. Aki tevőlege­sen bármit tett 1956-ban, számítha­tott arra, hogy nem ússza meg. Hi­szen a besúgók hálózata kitűnően működött, úgyszólván minden har­madik ember megfigyelés alatt állt. A fiatalokat könnyen kihalászták a magyarság soraiból...” Jóval később, 1992-ben, mikor (részben) megnyíltak a KBG irattá­rai, váltak ismertté a „perek”. Álljon itt örök emlékként a szovjet „igaz­ságszolgáltatás” egyik kordokumen­tuma: ítélet Az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság nevében 1959. január 30-31. napján a Kárpátaljai Területi Bíróság büntetőügyi bírósági kollé­giuma, amelynek tagjai: elnök - Ra­­falovszki, népi ülnökök - Veres és Luhovszkij, titkár - Licskó, Koval­­csuk ügyész, Hlahola és Kabanova ügyvédek részvételével zárt bírósági ülésen Ungváron megtárgyalta a vádeljárást Pasztellák István Istvá­­novics, született 1943. január 25-én Kárpátalján, ungvári járási gálocsi lakos, magyar nemzetiségű, párton kívüli, szegényparaszt származású, munkahelye az Iszkra Kolhot, az Ungvári 2. sz. Esti Iskola 9. osztá­lyának tanulója, szovjet állampol­gár, büntetlen előéletű ellen, akit az Ukrán SzSzK Btk.67/I.„a”, 54/11., 54/10. 2-ik rész és a 196. paragra­fusában foglalt bűntény elkövetésé­vel vádoljuk. A bírósági kollégium megállapí­totta: Pasztellák István Istvánovics ellen az a vád, hogy gyakran láto­gatta az ungvári járási Gálocs falu re­formátus templomának lelkészét, Gecse Andrij Gejzovicsot, aki az elő­zetes nyomozás során, 1959. január 4-én elhunyt, és akitől ő különböző szépirodalmi könyveket és a burzsoá Magyarország történelméről szóló könyveket kapott. A szovjetellenes beszélgetések befolyása alatt, amelyeket Gecsével folytatott, az elolvasott szovjetelle­nes irodalom, valamint a BBC, a Szabad Európa, az Amerika Hangja rádióadásai hatására Pasztellák vád­lott a magyar burzsoá nacionalizmus és a szovjethatalom elleni harc út­jára lépett. ... A magyar burzsoá nacionalista meggyőződésű Pasztellák, szovjetel­lenes beállítottságától vezérelve, is­koláskorú fiatalokból szovjetellenes csoportot szervezett Gálocsban, amely csoport a szovjet hatalom el­leni fegyveres harcot tűzte ki céljául arra az esetre, ha háború törne ki a Szovjetunió ellen, avagy másféle bo­nyodalom állna be a nemzetközi helyzet kiéleződése kapcsán... Pasz­tellák és a többiek megfogalmazták a tagsági hűségesküt a szovjet rend­szer elleni harcra, amelyet a többi társuk is letett. Ezenkívül határoza­tot fogadtak el lőfegyver és kézifegy­ver, lőszer gyűjtéséről a szovjet rend­szer elleni fegyveres támadás céljára. 1958 októberében Pasztellák vádlott többször javasolta a szervezet tagja­inak, hogy készítsenek és terjessze­nek Gálocsban szovjetellenes röpla­pokat az 1956-os októberi-novem­beri magyarországi ellenforradalmi lázadás 2. évfordulója alkalmából... Pasztellák vádlott 1958. október 22- én tinta és ceruza segítségével egy füzetlapon személyesen írt meg és nyilvános helyen kifüggesztette a fel­hívást, amely felszólította Kárpátalja magyar lakosságát, hogy kezdjen szervezett harcot a szovjethatalom­mal, a kommunista párt és a szovjet kormány ellen. A Pasztellák által ki­bocsátott röpirat jellegénél fogva durván rágalmazta a szovjet kor­mányt és a kommunista pártot, azt il­letően, hogy a Szovjetunió testvéri segítséget nyújtott a magyar népnek a magyarországi ellenforradalmi láz­adás elfojtásában 1956 októberé­ben... Az USZSZKSZ Btk. 296 és 297. paragrafusa alapján a bírósági kollé­gium a következő ítéletet hozta: ... munkalágerben letöltendő 5 évi szabadságvesztés. Eddig az ítélet. Nem úszta meg a megtorlást a fennen említett csoportok egyetlen tagja sem: mindegyiküket szabadság­­vesztésre ítélték. Szabadulásuk után is megbizhatatlanokként kezelték őket, ami a továbbtanulás, a munka­­vállalás megvonásával járt. A megfélemlítés tervezett fináléja Gecse Endre kirakatpere lett volna, ám ezt a tragikomédiát zátonyra fut­tatták a túlbuzgó pribékek, mártírt csináltak a bűnösből: az elrettentő példának kiszemelt áldozat hama­rabb halt meg, mintsem az igazság­talan ítélet kihirdetésre került volna. Végeredményben azonban a kárpá­taljai tiszteletes vértanúságával is az valósult meg, amit Péter és Pál apos­tolok így összegeztek: „Isten ja­vunkra fordította az emberi gonosz­ságot.” (Gortvay Erzsébet, irodalom­­történész) Gecse Endre lelkész fiaként szü­letett Gálocsban (ma a szlovák-ukrán határ mentén lévő kisközség) s a csa­ládi hagyomány lelkészi pályára pre­desztinálta. A középiskola , majd a Sárospataki teológia elvégzése után édesapja mellett segédlelkészkedett, majd halála után a gálocsi ref. gyü­lekezet 1931-ben lelkipásztorává vá­lasztotta. Hivatása gyakorlásában eredmé­nyesen kamatoztatta szervezőképes­ségét: parókiát épített, kórusokat szervezett és tanított, színjátszó-cso­portot toborozott és járta velük a környéket, saját pénzén újjáépítette a művelődési házat, hatalmas ma­gánkönyvtárát megnyitotta az ér­deklődők előtt, vallásos estéket szer­vezett, „ez volt - mint ezt egy kor­társ megjegyezte - egyházunk aranykora”. Lendülete, az akkori körülmé­nyek közepette, az 1945-ös „felsza­badítás” után is tartott, habár kiker­gették házából, egyik híve volt istá­­lójában húzódott meg, maga járt tü­zelőért a szomszédos erdőbe, kecs­két legeltetett, hátizsákjában Bibliá­val, imakönyvvel, palásttal járta a szomszéd falvakat éveken keresztül, aholis ellátta a lelkipásztori teendő­ket. (A szomszéd falvak lelkipászto­rait gulágra hurcolt a sztálini ön­kény.) Tárczy Lajos visszaemléke­zése: „... A templomunkat a front is, meg az idő nagyon megviselte, hát azon munkálkodott, hogy a belsejét kijavítsa és kifesse. Ez is nagyon ne­hezen ment. A hívek leszegényedtek, ehhez pedig sok pénz kellett. Több­szöri egyezkedés után aztán ő kerí­tett festőt, és elkezdődött a munka... Minden megtakarított pénzét felaján­lotta a templom javítására... így ke­rült a katedra fölé a kálvincímer a fe­lirattal: „Szívemet mint égő áldoza­tot Neked adom, óh Uram!” Ma már szinte megfoghatatlan: ezekben az években, az ateizmus taroló vihará­ban, két templom tatarozását, újjá­építését kezdeményezte és végezte el, miközben hitbuzgósággal és nagy előszeretettel foglalkozott az ifjúság nevelésével (is).” Mi sem „természetesebb”, szálka lett az új idők kormányosainak sze­mében: egyre gyakrabban zaklatták, mígnem jóakarói figyelmeztetését megszívlelve Husztra költözött: az ottani gyülekezet lelkiismerete lett. Mindössze nyolc hónapig terelhette nyáját, mert a sejtés, a jóslat betelje­sedett: 1958. december 2-án letartóz­tatták és az ungvári KGB börtönébe vitték, ahol kíméletlen tortúrák vár­tak rá. Gortvay Erzsébet írja: „... nem volt hajlandó kihallga­tóival együttműködni, vagyis elis­merni, hogy 1956-58-ban Gálocson „magyar nacionalista szellemben szovjetellenes propagandát fejtett ki, és fegyveres felkelésre szólította a fiatalokat”. Ha fizikai ereje na­gyobbnak bizonyul a szelleminél, Kárpátalja talán legnagyobb kira­katperének lehetett volna főszerep­lője. Felesége szerint egy hónapot töltött az államvédelmi vizsgálati fogságban.” „1959. január 7-én láttam viszont holtan - emlékszik özv. Gecse End­­réné Rózsa Leona. — Csak az arcát láthattam néhány méterről, a hom­loka csupa kék volt. Elvittek a teme­tésre a hatósági emberek, de lelkészt nem engedtek hívni. Őt, aki számta­lan ember felett mondott beszédet, ima nélkül hántolták el.” Gecse Anna, a lánytestvér: „Az ügyészségen egyetlen bizonyíték Hitler: Harcom-jának kötete volt, amelybe beírták Bandi nevét. Pedig ő ki nem állhatta, ha valaki beírta a nevét a könyveibe. Miután így 'iga­zolták' az ellenforradalmi izgatás vádját, 'amerikai kapcsolatait' is fel­rótták. Az 'amerikai kapcsolat' úgy jött létre, hogy Bandi huszti gyülke­­zetétől kapott egy palástot, amelyet Amerikából küldött anyagból készí­tettek...” A nagy per elmaradt, az ungvári temetőkerben több lett egy hanttal, a szívekben nagyobb lett a szo­morúság... Epilógus. Több évtizedes szilencium után a kommunista béklyóból kiszabadult magyarság megtudhatta az igazat és méltóan hajt fejet nagyjai előtt. 1991- ben Gecse Endre földi marad­ványait örök nyugalomba helyezték szülőfaluja, Gálocs sírkertjében, temploma falán emléktáblát avattak, évente megemlékező istentiszteletet tartanak, konferenciákat rendeznek. 1992- ben Milován Sándor, majd 1993- ban az ellenállási csoportok minden tagja megkapta az 1956-os emlékérmet, Gecse Endre és elvba­rátai emlékére az InterMix kiadó Gortvay Erzsébet szerkesztésében Emlékkönyvet adott ki. A szörnyű gaztettek túlélői, a ma kárpátaljai magyarsága, minden be­csületes ember „üzeneteket” kapha­tunk az akkori idők szellemi erőinek (és a végrehajtók) borzadalmairól, a kirakatperek tragikomédiáiról. Egy „megtért” KGB-s tiszt szerint a pe­rekben réztvevő „ügyvédek” amo­lyan bábuk voltak, statiszták, kiknek az volt a szerepük, hogy elismerjék a perek jogosságát, ugyanakkor „mint szovjet emberek” elítéljék a bűnösöket, akiket nekik kellett volna védeniük. Pasztellák István Emlékeim Gecse Endre Gálocsi református tiszteletes­­ről c. munkájában a következő olvas­ható: „... Uvin százados, egy baskir­­tatár kinézetű, középtermetű alak, aki a nyomozást vezette, engemet min­dig arról faggatott, hogy áruljam el, ki diktálta nekem a röplapok szöve­gének tartalmát. Különösen nem tet­szett neki két mondat: »Minél söté­­tebb az éjszaka, annál közeleb a haj­nal. Minél erősebb az elnyomás, an­nál közelebb a szabadulás.« Állan­dóan azt hajtogatta nekem, hogy ezt te nem találhattad ki, ez csak egy okos, felnőtt embertől származhatott. Valóban igaza volt, ezt az idézetet egy nagy embertől, Kossuth Lajos­tól kölcsönöztem, amit meg is mond­tam neki. Öröme leírhatatlan volt, hogy végre igazat mondtam. Szigo­rúan követelte, hogy áruljam el, hol található ez az ember. Tördelmesen bevallottam, hogy Budapesten talál­ható, de már több mint hatvan éve el van temetve. Amúgy a könyveiben megtalálhatja a fent említett idézetet. Ezzel egy darabig a felnőttkeresés szünetelt.. Figyelemre méltó Alekszej Kor­­szun, a KGB nyugdíjazott ezredese, a Kárpátaljai Területi Rehabilitációs Bizottság tagjának véleménye: „... A szovjet vezetők minden le­hetségest elkövettek annak érdeké­ben, hogy eltitkolják a szovjet nép elől azt a tényt, hogy a magyaror­szági felkelés volt Európában a szov­jet rendszerrel és birodalmi törekvés­sel szembeni első fegyveres kihívás, valamint azt, hogy az egész emberi­ség (úgy ám!) boldogságáért küzdő harcos tógájában tetszelgő Szovjet­unió hírnevére és magára a rend­szerre épp annak »építője« mért csa­pást. Olyan annyira nyilvánvaló és egyben rejtett, belülről jövő csapást, hogy a rendszerben keletkezett repe­déseket annak teljes összeomlásáig sem sikerült elsimítani. Az 1956-os magyarországi ese­mények tudatos elferdítésében nem kis szerepet játszott a magyar kuta­tók buzgósága, akiknek »az ellen­­forradalmi lázadás dicstelen végé­ről«, »Magyarországnak a szocia­lista közösségből való kiszakítására és az imperialista táborba való be­vonására tett kísérletekről«, imperi­alista és ellenforradalmi összeeskü­vésről szóló műveit előszeretettel publikálták a szovjet sajtóban még a közelmúltban is... Most már nem kétséges, hogy a magyar valóság tendenciózus bemutatása, ama fo­lyamatok magyarázása, amelyek eb­ben az országban szociális robba­náshoz vezettek, nemcsak minket, szovjet polgárokat tévesztettek meg, de vezetőinket is, akik vagy nem ér­tették meg a helyzetet a Nyugattal való szembenállás kábulatában, vagy nem merték levonni maguk ré­szére a kellő tanulságokat. Ugyanis az újabb népfelkelés 1968-ban Csehszlovákiában és 1980-ban Len­gyelországban egyértelműen a rend­szer hanyatlására utal, arra, hogy a rendszerbe mind mélyebben hatolt be az ék, amelynek a kirángatására tett erőfeszítések a rendszer »átala­kítása« segítségével, valamint az összes intézményei mesterséges át­rendezése révén csak siettette az összeomlást.” Övék az érdem, kiket sem a máglya, nem riasztott vissza, sem a gálya, sem harcaink bukása. (Illyés Gyula: A reformáció genfi emlékműve előtt) To the attention of North American Hungarian communities, unions, organisations, churches and schools! A Hungarian artisan and painter, who is also an experienced pedagogue, is looking to organise exhibi­tions of her works, and to teach children and young adults about Hungarian fine art and folk art. Mailing address: H-1141 Budapest, II. kér. Bazsarózsa u. 98. Mobile phone: + 36 20 470 5016 Eladó, a ferihegyi repülőtér szomszédságában, főútvonalon fekvő ipari telephely. 9000 m2 földterületen 700 m2 csarnok + 80 m2 iroda, felszerelve. Önállóan a fenti ingatlan­együttes, vagy a jelenleg itt működő, Magyarország második legnagyobb tűzvédelmi cégével együtt is, vételi szándék esetén. Információ: mailto:tuzvedo@ anyagvedelem.hu

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents