Nyugati Magyarság, 2004 (22. évfolyam, 1-12. szám)
2004-11-01 / 11. szám
2004. november Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 3. oldal IGEN, IGEN • IGEN, IGEN • IGEN, IGEN • IGEN, IGEN DURAY MIKLÓS # Állampolgárság és nemzetpolgárság Részlet egy hosszabb tanulmányból Magyarországon, amely 1989. október 23. óta Magyar Köztársaság, 2004. december 5-én arról lesz népszavazás a Magyarok Világszövetségének kezdeményezésére, hogy honosíthatók-e kedvezményesen a trianoni államhatáron kívül rekedt magyarok. Azaz: megadható-e előnyösebb feltételekkel a maradék Magyarország állampolgársága az 1920-ban más állampolgárságra kényszerített magyaroknak, mint a letelepedési jogot (csúszó)pénzért megvásárló indokínaiaknak? (...) Látható és vélt veszélyek Annak ellenére, hogy a magyarok állampolgárságának az ügye, az un. kettős állampolgárság kérdése lassan egy évtizede hever a közélet asztalán, mai napig nem készült szakavatott és szavahihető felmérés arról, hogy megoldása milyen hatásokat váltana ki. Utolsó átfogó felmérést a határon túli magyarokról 2001-ben végezte a Balázs Ferenc Intézet. Az időszerű felmérés hiánya főleg az állampolgársági ügyekre vonatkoztatva a magyarországi kormányzat mulasztásának köszönhető. Nem tudjuk, hogy a több mint nyolcvan éve megoldatlan állampolgársági ügynek a „hirtelen” ránk köszöntő kielégítő rendezése nem váltana-e ki egy „lélektani keszonbetegséget"? Hogyan tudnánk lélektanilag feldolgozni a ránk nehezedő társadalmi és politikai nyomás hirtelen megszűnését? Nem tudjuk, hogy a magyarországi állampolgárság egyszerű hozzáférhetősége milyen népesség elszívó hatással lenne a trianoni határon túl élő magyarokra. Nem tudjuk, hogyan befolyásolná a különböző társadalmi, műveltségi, korosztályi csoportok viselkedését. Nem tudjuk, hogy a lehetséges következményei milyen hatással lennének a szülőföld népesség megtartó erejére, mennyire befolyásolnák fejlődési feltételeit, biológiai reprodukciós képességét stb. Nem tudjuk, hogy a jelenlegi magyarországiak hogyan viszonyulnak az ügy rendezéséhez. Ha vannak félelmeik, azok milyen eredetűek. A népszavazási kampány során a támogatók és az ellenzők csoportjai hogyan fogják befolyásolni a közfelfogást? Egyet azonban tudunk, hogy ez is egy újabb alkalom lesz a politikai polarizálódásra, a magyarországi ellenzéki és kormánypártok újabb és még újabb összecsapásaira, mivelhogy a posztkommunista szocialisták és a szabad demokraták bejelentették, hogy a választóikat arra fogják buzdítani: mondjanak „nemet” az állampolgárság kedvezményes odaítélésére. A nemzed oldal pedig az „igenre” buzdítja választóit. A határon túli magyarok zöme ugyancsak „igen” párti. Nincs elképzelésünk arról, miképpen oldjuk meg azoknak a határon túli magyaroknak a helyzetét, akik nem lehetnek kettős állampolgárok - ez a volt Szovjetunióból létrejött államokban élő magyarok sorsa. A „kárpátaljai” magyarok a jelenlegi ukrajnai törvények szerint ugyanis nem lehetnek kettős állampolgárok. A kettős állampolgárság kiküszöbölésére kötött magyar-csehszlovák kormányközi szerződés megszüntetése Szlovákiával még mindig nincs rendezve. Ezért nem tekinthető véletlennek, hogy Szlovákia belügyminisztériumában még 2004 elején is egy olyan új állampolgársági törvény javaslatán dolgoztak, ami tiltotta volna Magyarország és Szlovákia között a kettős állampolgárság létrejöttét. Túl sok tehát az olyan kérdőjel, amelyeket önszorgalomból már eltávolíthattunk volna, vagy csökkenthettük volna számát, de nem tettük. Mit kell tennünk? Emlékeztetnünk kell arra, hogy 1996 óta néhány nemzetpolitikai kérdésben létezik egyetértés a magyarországi és a határon túli magyar politikai erők között. Ez az egyetértés azon az első magyar-magyar csúcsértekezleten született, amely a Magyarországgal szomszédos államok kormányai részéről - elsősorban a Hom-kormány felkészületlensége miatt - felháborodást váltott ki. Ennek kapcsán leginkább két fontos kérdést kell felidéznünk az emlékezetünkből:- a határon túli magyarok szülőföldön boldogulásának támogatását, és- a szülőföldön megmaradás feltételeinek a megteremtését, illetve javítását. E két kitűzött cél irányában - az Antall-kormány, majd az Orbán-kormány érdemeként - ma is működik több támogatási program. Ilyen programok elsősorban a legkorábbi, az Illyés Közalapítvány által nyújtott támogatások jóvoltából léteznek, amelyek a Medgyessy-kormány idején válságba jutottak. De a legkésőbbi, a státustörvényből eredő oktatatási-nevelési támogatás hatalmas, ám nem elégséges rendszere is ezt szolgálja. Ebbe illeszkedik az erdélyi, partiumi, beregszászi és a komáromi önálló magyar felsőoktatási intézmény, valamint a Magyarországról oda kihelyezett oktatás támogatása. A teljesség igénye nélkül megemlítendő néhány további hasonló célú alapítvány, mint például a határon túli magyar oktatást támogatni hivatott Apáczai Csere János Alapítvány, amely a Medgyessy-kormány idején szintúgy válságos helyzetbe került. A határon túli magyarok egészségügyi ellátásának támogatására immár másfél évtizede alakult, főleg magánadományokból működtetett Segítő Jobb Alapítvány. A gazdasági életet hivatott támogatni a Hom-kormány idején átalakult (Új) Kézfogás vállalkozási kamattámogatási alap és a Corvinus befektetési alap. A Felvidék szlovákiai részében a Rákóczi Szövetség által segített Város és vidéke társulások, a szülőföldön magyarul program ugyancsak ezeket a célokat követik. És sorolhatnánk még néhány magánalapítványt, illetve eredetileg közpénzekből vagy állami vállalatok adományaiból létrehozott kisebb alapítványt vagy az oktatásügyi, informatikai, kulturális örökség minisztériuma által működtetett alapot. Ez, a több mint tízmilliárd, de lehet, hogy tizenöt milliárd forintnyi összeg és a további milliós töredékek a könyvek, folyóiratok, napilapok, kutatási és informatikai programok támogatására azonban kilencven százalékban a szellemi felépítményt, vagy az azon élősködőket hivatott támogatni. A szülőföld gazdasági megtartó erejének a növelésében mindez csak egy-két évtized múlva jelenik majd meg. Az említett programok hatását azonban egy-két évtized múlva is csak akkor lehet majd lemérni, ha addig is tervszerűen foglalkozunk a szülőföld népesség megtartó erejének növelésével. Ahol ez az erő gyenge, ott el lehet érni akár látványos eredményt is. De létezik-e megvalósítható elképzelés? Az első magyar-magyar csúcsértekezleten 1996-ban arra a közös megállapításra jutottunk, hogy a szülőföld egyik megtartó ereje az autonómia. Létrehozása azonban politikai kérdés, amely nem egy összmagyar egyetértéstől függ - támogatását és az odavezető helyzetteremtést viszont áldásosán befolyásolhatja a nemzeti összefogás. Más szóval az autonómia kikényszeríthető, ha megfelelő erő és összefogás áll mögötte. Ugyanakkor a szülőföld gazdasági megtartó erejének a növelésében - egyoldalú hatással is - már rövid távon el lehet érni eredményeket. Ezért kellett volna létrejönnie 2003-ban a határon túli Széchenyi-tervnek. Csakhogy Magyarországon a szavazók oly módon váltottak kormányt, hogy veszélybe került a magyar nemzetstratégia. A határon átívelő gazdasági integráció azonban, két oknál fogva ismét napirendre került. Ennek egyik oka, hogy Magyarország és két szomszédos állama 2004. május elsejével az Európai Unió tagja lett, illetve két további szomszédos államnak is van erre esélye a közeljövőben. A másik, talán sürgetőbb okot az adja, hogy rövidesen népszavazás lesz a magyarországi állampolgárság könnyített megszerezhetőségéről az idegen állampolgárságú magyarok számára, és kimenetelétől függetlenül a parlament elé kerülhet a törvényesítése is. Ez a körülmény az eddigiektől eltérő nemzetstratégiai kérdéseket vethet fel. Miért? Említettük, hogy hiányosak az ismereteink a határon túli magyarok magyarországi kedvezményes honosításának lehetséges hatásáról. Annyit azonban felmérések nélkül, tapasztalatból is tudunk, hogy ott, ahol a trianoni Magyarország határain túli magyarlakta területen gyenge a gazdasági erő, nagy a munkanélküliség, onnan sokkal nagyobb a népesség eláramlása, mint a gazdaságilag jobb helyzetben lévő területekről. Ugyanakkor ezekre a magyarlakta területekre a helyi versenyképes kereslet csökkenése miatt fokozott - ingatlanokat felvásárló - tőkebeáramlás tapasztalható, ami nemcsak az eredeti etnikai viszonyokat változtathatja meg, hanem a piaci viszonyokat is az eredeti lakosság kárára. Ebben a tekintetben teljesen mindegy, hogy ez a moldvai csángók vagy a bácskai magyarok, felvidékiek vagy az erdélyiek körében tapasztalható. A jobb megélhetés vonzása, vagy a kedvezőbb piaci körülmények megjelenése nagy erő. A magyarokra gyakorolt passzív vonzás azonban akkor nagy erő, ha központja Magyarországon található. Az állampolgári honosítás megkönnyítésével ez a vonzóerő csak erősödhet - főleg a családalapítás előtt álló fiatalokra gyakorolhat nagy hatást. Azt ugyanis évtizedek óta tudjuk, hogy az elszakított területek magyarságának asszimilációját is a civilizációs nyomás (elszívás) - az érvényesülés, a gazdasági felemelkedés, a társadalmi státus javulásának reménye - gyorsítja. Főleg ott, ahol nincs vagy kevés az önerő ezeknek a fontos hétköznapi emberi céloknak az elérésére. Az önerő hiánya azonban minden elszakított területen az ottani, Trianon utáni új állampolitikák következménye, tehát tudatosan tervezett hiány. Az itt felvetett kérdések azonban nem csupán az előttünk álló, kedvezményes honosításról szóló népszavazás miatt időszerűek, noha ez is elegendő okot adna emlegetésükre. A Magyar Állandó Értekezlet tagszervezeteinek különböző találkozóin az elmúlt egymásfél évben többször felvetődött, hogy komolyan gondoljuk-e az 1996- ban elfogadott paradigmák érvényét. A felszólalások ugyan nem vonták kétségbe ezeket, de egyértelművé tették, hogy csak akkor tarthatók fenn az alapelvek, ha felsorakozik mögéjük a hivatalban lévő magyarországi kormány is. Mivel ez a kormányzati szándék 2002-től csak verbális, érthető, hogy napirendre került ez a kérdés. Viszont az ún. magyar kettős állampolgárság lehetséges intézményesülése miatt sajátos értelmet nyer az 1996-ban elfogadott két alapvető szempont. A trianoni (párizsi) határokon túli területek korlátozott gazdasági és társadalmi lehetőségei, korlátozott életpálya kilátásai miatt a kedvezményes honosítás nagymérvű népességelszívó hatást gyakorolhat a történelmi magyar területek magyar lakosságára. Ezért okszerű a felvetés: tartjuk-e még magunkat az 1996- ban megteremtett egyetértés tételeihez, vagy sem? Ezt a kérdést azonban nem a „határon túli” magyar politikusoknak kell címezni, hanem a Magyar Országgyűlésben helyet foglaló pártok képviselőinek, illetve pártjainak. Ha egy új paradigma lehetősége merülne fel, amely a szülőföld kiürítését vetítené előre, akkor erre is fel kell készülni. Azért, hogy megakadályozzuk a megvalósulását, vagy azért, hogy nemzetünk minél kevesebb sérülést szenvedjen. De ha - reményünk szerint - megtartjuk a korábbi egyetértés alapelveit, akkor a magyarok kedvezményes magyarországi honosításának törvénybe iktatását megelőzően működésbe kell hozni az összes lehetséges, szülőföldön megtartó tervet. Ez nem könnyű feladat! Ezt, egy erre a célra felállított kárpát-medencei tervezőiroda és befektetési központ is nehezen tudná ellátni, de elláthatja a helyi erőforrások, a központi költségvetési és az európai erőforrások célszerű összefogásával. Nem az a feladat tehát, hogyan akadályozzuk meg a magyarországi állampolgárság elérhetőségét, hanem az, hogyan tudjuk ezt felhajtó erővé változtatni. A magyar állampolgárságnak az eddigitől sokkal szélesebb körű hozzáférhetősége, a jogfolytonosság és az egységes magyar nemzet megőrzése, a nemzet szétfej lődése veszélyének csökkentése, és a nemzetet megosztó törekvések szempontjából is nagy jelentőséggel bír. A nemzetet szétforgácsoló veszélyre kell különösen felhívni a figyelmet. Az európai (feltehetően marxista hagyományú) baloldal részéről ugyanis erre már történt kísérlet az Európa Tanácsban, ami a Trianonban kodifikált állampolgári megosztottságunkból származó veszélyeket tovább súlyosbította. Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése 2003-ban ugyanis egy olyan jelentést fogadott el Eric Jürgens holland baloldali képviselő javaslatára, amely először különbözteti meg terminológiailag is a magyarországi magyarokat az elszakított magyaroktól. Az egyik csoport eszerint (angolul) Hungarians, a másik csoport Magyars. E megosztási kíséreltek miatt is fontos lenne, hogy a státustörvény után szakavatottan és felelősen kerüljön napirendre az egységes magyar állampolgárság megteremtése, amelyet kissé költőien akár nemzetpolgárságnak is nevezhetnénk. Mire kell odafigyelnünk? Néhány eddig elmondott véleményt és nézőpontot kell összegeznünk. . A napnál is világosabb, hogy a státustörvény a nemzetközi bizalmat élvező magyarországi posztkommunista bürokrácia és a globalista szellemű euro-bürokrácia akadékoskodása miatt nem kaphatott olyan tartalmat, amelyet a nemzet állapota igényelt volna. Ezért a magyarországi állampolgárság elnyerése (könnyített hozzáférhetősége) minden magyar számára nagyobb jelentőséggel bír, mint korábban, a státustörvény elfogadása előtt. A kérdés súlyát növeli a státustörvény kommunista szellemű módosítása, amelyre 2003-ban került sor. Tudatosítanunk kell, hogy az Európai Unióban tagsággal rendelkező Magyarország nemzetközi szerepe súlyosabb, mint az 1920-ban vagy 1947-ben a békeszerződések idején rákényszerített szerep. Ugyanez a megítélés vonatkozik az egész magyar nemzetre is, még ha másoknak ettől eltérő is a véleménye. Ettől függetlenül minden nemzetnek és államnak annyival kevesebb az önsúlya, amennyivel kevesebbnek érzi önmagát a másiknál. Ennek következtében a történelmi Magyarország és a magyar nemzet szétdarabolásának káros következményeit ma nem egy vesztes nemzet és vesztes ország szempontjából kell megítélni, hanem az európai egyenrangú nemzetek (nem államok) nézőpontjából. A magyar nemzet 1920 óta nem Magyarország. A jelenlegi Magyarország azonban a mindenkori Magyarországot jelenti, amelynek kötelessége felelősséggel viseltetnie az egész nemzet iránt Fokföldtől Kamcsatkáig, Grönlandtól Tasmániáig. Magyarország nem a területén kívül élő magyarság anyaországa, hanem a nemzet felelős országa. Ez nem alkotmányos felelősség, hanem történelmi küldetés, mint a Királyi Magyarországé volt a hódoltság idején. Magyarország tehát nem „kinstate” (angolul: rokon állam), hanem a mindenkori magyar állam. Anyaország akkor lehetne, ha egy nőben kialakulhatna az anyasági érzés lábának levágásával. Magyarországnak tehát nem anyáskodnia kell az elszakított részek fölött (ez ugyanis semmivel sem lenne jobb, mint a kommunista patemalizmus), hanem összhangban kell tartania az egész nemzet életét. Ennek következtében azt is el kell tűrnie a mindenkori Magyarország kormányának, hogy a nemzet közvéleményével szemben kisebbségben marad. Ez ugyan nem kérdőjelezi meg az állam belső joga szerinti legitimitását, amelyből ered „nemzetközileg” hatalmának jogforrása, de lehet, hogy ugyanezt a szerepet nem töltheti be össznemzeti viszonylatban. Eszerint egy magyarországi kormánynak és kormánypolitikának nincs spirituális joga arra sem, hogy pártpolitikává változtassa a nemzetpolitikát. Ezért a nemzet együttműködésére új kereteket kell teremteni és törvényesíteni. Ennek egyik alapfeltétele, hogy a nemzet megjelenhessen a mindenkori Magyarország állampolgári kötelékében. Ezzel kapcsolatban tudatosítani kell, hogy a nemzetközi jog csupán államközi jog, azaz hatalmi jog. A nemzet ugyanis nem állam és az állam nem nemzet. Ez ma Európa egyik legsebezhetőbb pontja. A politológusok már rájöttek, hogy Európa fejlődése a nemzetállamok utáni korszakban lendülhet fel - azaz akkor, ha az állam létét nem a feudális alattvalóból vált nemzetté, de nem etnikummá vált lakossághoz kötik, hanem a polgárhoz. És a fejlődés vonzásköreinek kialakítását rá kellene bízni a természetes gócpontokra, azaz a nemzetre (etnikumra), illetve a természetes társadalmi vonzáskörökre, amelyek keresztezhetnek akár etnikumokat is. Lehet, hogy érdemes lenne fellapoznunk László Gyula régész professzor véleményét arról, hogy az újkorban a hagyományos nemzet hogyan válik néppé, és nem úgy történik mindez, ahogy elképzelték a marxisták vagy ivadékaik. Tudatosítanunk kell, hogy a magyar állam évezredes fejlődése eltért az európai államfejlődéstől - ezt minősítő jelzőktől és a jelenkor érzelmeitől mentesen kell értelmezni. Az ország lakosságának sok évszázadon át kialakuló érzelmi kötődése az államhoz - éppen a középkori, de a kora újkori magyar irodalom tanúsága alapján is - mélyen lelki indíttatású volt. Ez ma, a XXI. évszázad kezdetén is igaz a történelmi magyar állam viszonylatában. Az ország, az állam és a haza egy érzelmi kört, egy valóságot jelentettek, a parasztlázadások, a vallási viszályok és a rendi felkelések ellenére is. Mindez érzelmileg azt jelenti, hogy ma is ugyanígy viszonyul a magyarság a történelmi országához, államához, hazájához - annak ellenére, hogy a történelmi alakulat jogi egysége 1920-ban felbomlott. Mindennek vetületében kell tekintenünk az állampolgárságról megtartandó népszavazásra is. Bármennyire felelőtlen volt is ez a kezdeményezés, az érvényes jog szerint megtörténik a népszavazás. Kimenetele háromesélyes, melyek közül csak az egyiknek szabadna valóra válni: nyisson utat minden magyar számára a mindenkori Magyarország állampolgárságának megszerezhetőségére. Ez ugyanis nem pragmatikus kérdés, hanem a ránk nehezedő több mint nyolcvanéves magyarellenes diktatúrának az elutasítása. Egy olyan jogfolytonosság újrateremtésének az esélye, amely nem kérdőjelezi meg az európai stabilitást és békét, csupán a hivatalnokoknak ad több munkát.
