Nyugati Magyarság, 2004 (22. évfolyam, 1-12. szám)
2004-10-01 / 10. szám
8. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 2004. október Memorandum a délvidéki magyarokért A Magyar Királyi Szent László Lovagrend, közvetlenül dr. Mádl Ferenc Köztársasági Elnök Úr szerbiai látogatása előtt Politikai Memorandumot juttatott el a szerb kormányhoz, és a legfontosabb NATO-országok kormányaihoz. Excellenciás Nagykövet Úr! Kérem fogadja és tolmácsolja Kormányának a Magyar Királyi Szent László Lovagrend Tisztikara őszinte jókívánságait. Mélységes aggodalommal tölt el bennünket az a tény, hogy egykori országrészünk a Délvidéki őshonos magyar lakossága és kiváltképpen annak magyar diákifjúsága ellen faji indíttatású, véres fizikai leszámolás vette kezdetét azzal a nyilvánvaló céllal, hogy új „életteret” teremtsenek az egykori Jugoszláviából kivált független államokból visszatelepülni óhajtó szerb nemzetiségű népcsoportjaiknak. Úgy tűnik számunkra, hogy a szerb nép balkáni háborúja még mindig nem ért véget, mivel tovább folytatódik a politikailag tudatosan felépített új ellenségkeresés stratégiája is. Köztudott tény, hogy a hadi jogot semmibe vevő, brutális eszközökkel vívott balkáni háborújuk alatt és után egyes szerb népcsoportok erőszakkal vették birtokba a délvidéki magyarjaink házait és értékeit, most pedig a szerb politikai körök támogatását élvező agresszív szerb csoportok kaukázusi szintre süllyedt bandákba verődve orvul támadják meg, verik véresre vagy nyomorítják meg a magyar Délvidék magányosan és békésen közlekedő magyar nemzetiségű védtelen iljait. Felháborodásunk azért is indokolt, mert a balkáni háború bizonyos szakaszaiban a déli határaink ellen elkövetett fegyveres szerb provokációk ellenére keresztényi és emberbaráti szeretettel fogadtuk be a Szerbia által is megcsonkított (1920) Szent István-i országunkba a menedékért folyamodó szerbek hatalmas tömegeit és osztottuk meg velük „kenyerünket és vizünket”, miként tettük ezt nagylelkűen egész történelmünk során. Emlékeztetjük Excellenciádat és Kormányát egy közismert szerb katonapolitikusnak a balkáni háború idején tett azon kijelentésére is, miszerint Szerbiának ez idáig egy szégyellni való cselekedete volt történelme során, mégpedig az, hogy az első világháború után annak a Szent István-i Magyarországnak az ősi területeire - Délvidékre - tette rá a kezét, másokkal együtt, mely országnak a népe ezer éven keresztül testvéri szeretettel fogadta be a menekülő szerbek tömegeit és ezáltal a szerb népnek szinte egyedüli védelmezője volt Európában. Elég csak utalnunk arra, hogy ez a befogadott néptömeg soha nem óhajtott visszatelepedni az óhazájába, mivel biztonságban és otthonosan érezte és érzi magát ma is nálunk. Excellenciás Nagykövet Úr! A délvidéki véres atrocitások támogatásával, eltűrésével és szemforgató eltusolásával Szerbia és Montenegró Kormánya súlyosan megsértette a jogelődje által is aláírt, illetve megerősített nemzetközi emberi jogi egyezményekben foglalt kötelezettségvállalásait. Ezért számos európai ország és nép álláspontja az, hogy Szerbia és Montenegró méltatlanná vált arra, hogy népét a civilizált világ a nemzetek közösségébe befogadandó európai kultúmemzetként tartsa számon. Ebből kiindulva a Magyar Királyi Szent László Lovagrend, mint az egy- és oszthatatlan magyar nemzet ősi vitézilovagi szervezete e nyílt memorandumával figyelmezteti Szerbia és Montenegró Kormányát, állami, társadalmi és ügyészi szerveit arra, hogy a Magyar Köztársaság védőhatalmi státusára és Magyarország NATO-tagságára is figyelemmel haladéktalanul számolják fel a balkáni háború új fejezetének a kirobbanásához vezető szerb faji terror összes következményeit! Személyekre való tekintet nélkül haladéktalanul tartóztassák le, és bírói úton, nyilvános büntető eljárás keretében vonják felelősségre e szerb csoportok bűnöző tagjait, hatósági támogatóit és politikai irányítótit addig, amíg az események visszafordíthatatlan háborús eseményekké nem válnak. Ha pedig erre a szerb állami és kormányzati szervek nem képesek, akkor tegyék lehetővé a magyar Délvidéknek, hogy az ezeréves állami múlttal és európai rangú civilizációval rendelkező őt megvédő Anyországához, magyar kultúmemzetéhez békés úton visszacsatoltassék! A magyar nép, a Magyar Köztársaság ugyanis képes szabad, békés és félelem nélküli életet biztosítani a történelmi időkben a magyar Délvidékre befogadott és védőhatalmunkat századokon át élvező szerb honfitársainknak is. Végül jelezni kívánjuk Excellenciádnak és Kormányának, hogy a Magyar Királyi Szent László Lovagrend Tisztikara készen áll a vele emberi jogi kérdésekben azonos álláspontot képviselő, szilárd elkötelezettségű - az európai népek és nemzetek közötti béke, barátság és szolidaritás fenntartásában és ápolásában érdekelt - olyan szeb nemzeti Lovagrenddel vagy szervezettel való közös fellépésre is, amely Lovagrend, illetve szervezet képes nyilvánosan demonstrálni a két nép intelligenciájának a testvéri együttműködését akár Szabadkán is! Őszintén reméljük, hogy e Memorandumunkkal a két szomszédos nép és nemzet jelenét és bizodalomra érdemes jövőjét kellő módon szolgálhattuk. Excellenciád felelősségteljes és eredményes munkájához Rendi Kormányunk nevében kívánok Önnek nagyon sok erőt, egészséget, kitartást és sikert. Kereszt a hűségünk - kard a becsületünk. Kelt Budapesten 2004. szeptember hó 8-án, Kisboldogasszony napján. Lovagi nagyrabecsüléssel: Dr. Nagy László, Rendi Kormányzó Választások Szerbiában A szerbiai helyhatósági és vajdasági parlamenti választás eredményeiből ítélve a Kasza József vezette Vajdasági Magyar Szövetség továbbra is messze a legerősebb párt a vajdasági magyar párt palettán, gyakorlatilag az egyetlen számottevő befolyással bíró magyar politikai szervezet. Összképet alkotni a két választás eredményeiből lehetetlen. Az önkormányzati és tartományi szintet különválasztva lehet felbecsülni azt, hogy mely pártnak mekkora a támogatottsága a vajdasági magyarok körében. A tartományi választás kimenetelét eleve meghatározta, hogy a magyar pártok közül csak a VMSZ tudott a szigorú követelményeknek megfelelő, háromezer hitelesített támogató aláírással ellátott érvényes pártlistát állítani az első, részarányos rendszerrel tartott fordulóra, ezért csak ez a párt mérettette meg magát. A második, többségi rendszerrel rendezett fordulóban már egyforma feltételek mellett indult minden magyar párt. A VMSZ összesen tíz képviselői helyhez jutott, s egy képviselői helyre tett szert a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (egy szabadkai választási körzetben megismétlendő szavazáson még egy képviselővel bővülhet a VMSZ-frakció). A vajdasági választáson a VMSZ-t csak a Szerb Radikális Párt (SRS) és a Demokrata párt (DS) tudta lekörözni, ugyanakkor a VMSZ-frakció eddig 17 fős volt. Nehéz megítélni, hogy a képviselőcsoport létszámának 30-35 százalékos csökkenése kudarcnak tekinthető-e, mivel a négy évvel ezelőtti választás merőben más, kizárólag többségi alapon zajlott, s a VMSZ jelöltjei sok helyütt egyben jelöltjei voltak a milosevici uralmat megdöntő pártkoalícióanak (DOS), amely akkoriban „tarolt” mindenütt. Az önkormányzati választáson a VMSZ valamivel több mint száz képviselői helyhez jutott. (HTMH) DOMONKOS LÁSZLÓ A csantavéri legényes Ha leírom ezt a szóösszetételt „csantavéri legényes”, látszatra ugyanolyan képtelenséget művelek, mintha azt kopogom a gépbe: „szabadkai havasok” vagy „közép-bácskai hegyvonulat”. Pedig... Az anyaországban felnőtt, ám a teljes magyarságban érző embernek a hazától elszakított nagy tájegységek különlegesen egyéni fénytörésben jelennek meg, újra és újra. Mondhatnám, oly sajátságosán asszociálódunk, ami csak nekünk adatik meg. Az Erdély név - az a titokzatos szó, ahogyan Aprily Lajos írta, régóta megfejtett etimológiája dacára fajtánk egyik legtitokzatosabb szava -, hallatán mindig aranyló, igazi kora őszt látok, azt a bizonyos, varázslatosan fájdalmas indián nyarat. A Kárpátalja elnevezés zimankós, nagy telet idéz, rengeteg hóval, jéggel, fenyőkkel, kipirult orcákkal és a Luca székével. A Felvidék az a hely, ahol borongós, csípős, ködös minden, homályba veszők a várromok és kövér cseppek hullanak az ágakról a borókapálinka-ízű estében. A Délvidék a legvadabb, tomboló nyár: itt mintha mindig ájult, negyvenfokos kánikula volna, szenvedélyesen izzó napkorong jár a síkság, Európa legjobb minőségű termőföldje fölött, a tikkasztó délszaki forróságban mintha mindig minden remegne a visszafojtott indulatoktól. Ennek a világnak a kellős közepén áll 57 esztendeje egy mandulaszemű, kicsit kihívó tekintetű, hajviseletére láthatóan különös gonddal ügyelő férfiú, aki - valós életkorától és családi állapotától függetlenül - legény. Mi több: legényes. Ez olyan állandó, örökbecsű eposzi jelzője, hogy keresve sem lehetne mást, reá jobban illőt találni. Úgy és annyira legényes, ahogyan a madár dalol. Magyar legény Bácskából, a Csantavér nevű, Szabadkához közeli helységből. Arról a Csantavérről, amit Csont és vér című, egyik emlékezetesen szép írásában annak rendje s módja szerint meg is énekelt. Ezzel a férfiúval a legelső találkozást szellemi nevelőapja, Hornyik Miklós jó 12 évvel ezelőtt így idézte fel: „.. .lapzárta volt ugyan, de megtetszett az arca. Jó debreceni-kaposvári-kemenesaljai ábrázata volt. Tiszta homlokú, bátor tekintetű, jó csantavéri arcú fiú volt... ez az antropológiai leletegyüttes nálunk, sajnos, egyre inkább kiveszőiéiben van, érdemes hát közelebbről is szemügyre venni.” Dudás Károly pedig áll, álldogál a rónaság közepén, fölötte egyre mocskosabb felhők tornyosulnak, lábai előtt romok, ezer-egynéhányszáz esztendő törmelékei, mögötte egy félmillióról háromszázezer alá apasztott-irtott, végzetesen elöregedett magyar népközösség, nyomorult nemzetrész, leginkább tán a navaho vagy a komancs indiánok rokona, sorsközösségben mindenképpen, de ahogy elnézem én ezt a Dudás Kareszt már ennyi esztendeje, bizony még küllemre is, akár egy derűs küzdelemben hízásnak indult idősebb rézbőrű, ki nem veti meg a tüzes vizet sem, de ha kell, a végsőkig, utolsó leheletéig forgatja a tomahawkot. Ahogy kell. Persze, ha tényleg közelebbről is szemügyre vesszük - más is áll csantavéri Dudás Károly nemes és nemzetes délvidéki legényember mögött. Például egy igen jelentékeny, az egyetemes magyar literatúrában máig kellő súllyal nem méltatott prózaírói életmű. Olyan szociográfiai-riportkötettel, mint a Szakadó (1977), olyan novelláskötettel, mint a Jártatás (1980), vagy a Királytemetés (1996), vagy akkora regénnyel, mint a Ketrecbál (1983). írásművészetéről joggal írhatta Hornyik Miklós, hogy „mondatai épek voltak, frissen gyalult diófalap-illatúak.” És Dudás Károly „Illyés Gyula és Németh László példamutatása nyomán, Herceg János és Németh István nyomdokába lépve, megírta népünk elárvultságát és elárultságát, s megírta küzdeni tudását, küzdeni akarását is”. És amúgy, szinte mellékesen: mögötte áll a maga korában korszakos jelentőségű VMDK, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének alapító tagsága, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöki tiszte - és máig roppant aktív közéleti-politikusi (tegyük hozzá: kényszerű, muszájherkulesi) működés. Hornyik ezt így fogalmazta meg: „a délvidéki magyarság minden fontosabb megmozdulásában cselekvő módon vett részt, azokban az években, amikor ez nem volt egészen veszélytelen dolog”. Egy másik nagy alapító, Bíró Zoltán irodalomtörténész, a Magyar Demokrata Fórum egyik alapító atyja és első elnöke írta róla: „a keserves kisebbségi magyar létállapotnak az írója és szükség szerinti mindenese. írói alkotásai mutatják maradandóan nemcsak tehetségét, de elkötelezettségét is emberség és magyarság megmaradása iránt a folytonos szorongatottság, kiszolgáltatottság állapotában is.” Amilyen alkalomból és ahol pedig e sorok felolvastattak - laudációként: Dudás Károly, Kosztolányi Dezső után másodikként, az élő délvidékiek közül legelsőként a Magyar Örökség Díjat vehette át 2004. szeptember 25-én Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. „Az a dolgunk, hogy azért harcoljunk, hogy ne bántsák ezt a közösséget” - nyilatkozta igazi bácskai egyértelműséggel a Magyar Örökség-díj átvétele után csantavéri Dudás Károly. És a Mester megilletődötten tisztelgett tanítványa előtt, midőn Hornyik Miklós ezt írhatta róla: „Őrizd meg protestáló, pogány hitünket, Dudás Károly, ahogy eddig is becsülettel őrizted.” Igen: harcolni azért, hogy ne bántsák a fajtánkat, hogy ne bántsd a magyart - ez ilyen egyszerű, ennyire egyszerű. Akárcsak a csantavéri legényes. Amiről pedig a magyar néptánc tudományos vizsgálatának bármely illetékese rögvest kijelenthetné, hogy képtelenség, ilyen nem létezik. Pedig dehogynem. Éppen ez a magyar örökség. A Dudás Kareszé (is). Elnézem, amint ott áll a bácskai síkon, a Balkánról idáig ráncigáit, ronda, erőszakos szelek ordítanak körülötte, lábánál a romhalmaz, előtte a szemhatár Ady módjára ködgubában, ő összehúzza azt a komancs (navaho) szemét, pontosan tudja, a derűs küzdelem folytatódik, no rendben van, róka úr, szólunk egymáshoz közönyösen, akkor gyerünk. Szabadkán átadták az idei Aracs-díjakat Az Aracs pusztatemplom romjai a Bánságban A szabadkai városházán szeptemberben átadták az idei Aracs-díjakat, amelyek közül a legrangosabbat, az Aracs- Főnix-díjat az anyaországi Nemeskürty Istvánnak ítélték oda. A díjazottak között van még délvidéki költő, tanár, lelkipásztor és nyomdatulajdonos. Aracs címmel a 2001. esztendő Szent István ünnepének tiszteletére jelent meg a délvidéki magyarság nemzeti radikális, a belgrádi hatalommal időnként összejátszó magyar párttól anyagilag is függetlenségre törekvő folyóiratának első, lapindító száma. A délmagyarországi nemzettestvéreink, vagy ahogyan a korábbi korokban mondták, a „lentség” népe a szülőföldön való megmaradás, a történelmi viharokkal való, s manapság ismét nagyon időszerű dacolás jelképének tekinti és hirdeti az újság névadóját: a bánsági Törökbecse, Beodra és Basahíd közötti romos Aracs pusztatemplomot. Az Árpád-korban ezen a helyen, a Gálád partján építették a magyarok az időközben eltűnt település síkságból fölkiáltójelként ágaskodó háromhajós, romjaiban is impozáns kolostortemplomi bazilikáját. „A boltozat hiányzik. A romok fölött az ég boltozatára nézve évente egyszer, Szent István napja körül összegyűlnek maroknyian”, írja az ősi rom nemzeti és szent mivoltát érzékeltetve Bicskei Zoltán az Aracs első számában. Az Aracs Társadalmi Szervezet a színvonalas, tiszta magyar nemzeti gondolatokat publikáló folyóirat negyedévenkénti megjelentetése mellett az idén is kiosztotta az Aracs-Főnixdíjat, az Aracs-díjat és az Aracs-érmet. A Komor Marcell és Jakab Dezső tervei alapján épült pompázatos, szecessziós szabadkai városháza dísztermében szeptember 24-én, a nemzeti újjászületésünket és megmaradásunkat jelképező Aracs-Főnix-díjat dr. Gubás Jenőnek, az Aracs Társadalmi Szervezet elnökének köszöntő szavai után Nemeskürty István anyaországi író, történész vehette át. Az Aracs-díjat Cs. Simon István költő, szociográfus és újságíró, valamint Tari János adorjáni római katolikus lelkész kapta. Az Aracs-érmet Marcsók Vilma magyartanárnak, hitoktatónak, Muhi Béla fizikatanárnak és Özvegy Károly nyomdatulajdonosnak adta át Hajnal Jenő bizottsági elnök. Az esemény krónikájához tartozik, hogy az ünnepélyes díjátadás művészi részében Kama Margit színművész Jókai Anna Ima Magyarországért című versét szavalta, míg a budapesti Krónikásének Zeneiskola növendékei Testamentum címmel változatos zenei és prózai művek előadásával tették emlékezetessé ezt a már hagyományosnak mondható eseményt. Hering József
