Nyugati Magyarság, 2004 (22. évfolyam, 1-12. szám)

2004-10-01 / 10. szám

P.O.Box 125, Mt. Royal Stn. Montreal, QC H3P 3B9, CANADA NYUGATI 1022 Budapest, Bimbó út 53., fsz. 2. DG oo mg an® am© ®f] GDd® ®7@©G = CG®mg][7®[]g c»]d®©©d(í]®dqG XXII. évfolyam, 10. szám , „ „ 2004. október A DEMOKRATIKUS ÉS NEMZETI SZELLEMŰ NYUGATI MAGYARSÁG HAVILAPJA 150.- Ft - $3.50 /---------------------------------------------------------------------------------------------------\ ANISZI KÁLMÁN • • Ötvenhat igaza Szép és igaz gondolat: csak a múltunkkal vagyunk egész (Illyés Gyula). Aki nem tudja honnan jön, azt se igen tudhatja, merre tart. Ezért kell megőrizni „minden hajszálat történések milliomod részét” is - mondja Nagy Gáspár „...nem szabadfeledNI” című, 56-ot idéző verskötetében (Püski, Budapest, 2002., 2. utánnyomás). Ma már tudjuk milyen szándékkal „invitálták” a rabszolgahadat a tör­ténelmi voluntarizmus felkent katonái, a nagy manipulátorok „a múl­tat végképp eltörölni.” Ugyanolyan gálád szándéktól indíttatva töre­kedtek, igyekeznek ma is az utódállamok többségi hatalmai kilúgozni a kisebbségi magyarságból saját történelmének tudatát, megfosztani őt múltjától, identitása archimédeszi pontjától, hogy aztán komolyabb ellenállás nélkül átgyúrhassák, beolvaszthassák, eltüntethessék a színről. A szovjet típusú totalitarizmus csírájában semmisített meg min­dent és mindenkit, ami, illetve aki mégoly kis mértékben is eltért a megadott sémától. „Kivezették a városfalon kívül... / aki állítólag másképp akarta építeni a várost / illetőleg az addigi gyakorlattal / és a fejével nem tudott mit kezdeni / ezért is ‘megváltás volt számára a kövezés’...”. (Aki állítólag) „.. .dehogy is voltam bátor - mondja önmagáról köteles szerény­séggel a költő -, csak éppen nem mertem félni”. Aki tetemre hívta a névtelenségbe burkolózó hóhérokat, abban tényleg nem a félelem volt az uralkodó érzés. Persze a bátor is fél (csak a vakmerőnek nincse­nek félelmei, mert nem számol a lehetséges következményekkel), de ő az igaz ügy iránt érzett mély meggyőződés erejével, a többséggel ellentétben, képes legyőzni magában a bénító félelmet. Innen az er­kölcsi fölény: „...a sír / Nincs sehol / ...a gyilkosok / se ITT / se OTT.. .egyszer majd el kell temetNI / és nekünk nem szabad feledNI / a gyilkosokat néven nevezNI.” Az ‘56-os magyar forradalom és szabadságharc, Nagy Imre és esz­metársainak világra szóló tette máig keresi méltó helyét történelmünk­ben. Mert a hatalom döntéshozó terein máig ott nyüzsögnek, gán­­csoskodnak - időről-időre regnálnak is - a letűnt világ kaméleonjai. Megvallom, irigykedve csodálom az igazságnak azokat a napszá­mosait, akik nehéz időkben is „mondták a magukét”. Akikben a bi­zakodás messze túlmutatott a szkepszisen. Akik jól tudták, hogy a reménykedés nem tétlen csodavárás, és volt erejük áldozatot hozni azért, hogy legszebb álmaink valóra váljanak. Az igazi szolgálat min­dig cselekvő és kötelezően a humánum irányába mutat. Ilyen belső kényszerből születtek Nagy Gáspár Nagy Imre emberi nagyságát, öt­venhatot és annak messze sugárzó szellemét idéző versei. A múltat nemcsak be kell vallani, hanem vállalni is muszáj. Ad­dig nem lehet feltámadás, ameddig nincs megtisztulás. Nagy Gáspár alkotói krédója a nemzet gondjain érzett felelősség jegyében áll. A költő emlékezik, emlékeztet, eszméltet, s ez mélyen emberi, még ak­kor is, ha, mint itt, a visszatekintés tárgya drámai vagy tragikus (je­lentéstartalmakkal teli. Nagy Gáspár költészete, a kiemelkedő esz­tétikai teljesítményen túl, erkölcsi etalon számunkra. Ezt a nyitott életművet az alkotónak az elnyomó hatalomhoz való kritikai viszonya definiálja, Nagy Gáspár költészete ezen a gondo­lati alappilléren nyugszik. Az ellenőriz(het)etlen hatalom - fogalma­zódik meg bennünk a gondolat a versek olvastán - előbb-utóbb totá­lissá válik, zsarnokivá torzul. Ahol zsarnokság van, ott elburjánzik a félelem. A félelemnek pedig a természetében van, hogy keresi a túl­élés módozatait. Amit a csigaház-magatartásban, rosszabb esetben a szolgalelkűségben meg is talál: „Vigyázzban álmodok” - jellemzi a költő aforisztikus tömörséggel a janicsár-mentalitást. Milyen szerencse, hogy nagy szükség idején a sötétséget, merő tagadást ellensúlyozandó - a nemzet alapvető értékeinek és aspiráci­óinak képviseletében - időnként felbukkan egy-egy fáklyavivő, példa­értékű ethosz. Mindazoknak a törekvéseknek a reprezentánsai ők, amiket a tömeg bár érez, megfogalmazni nem tud, formát adni neki képtelen. Költőnk két ilyen személyiséget állít elénk követendő pél­daként: Kodályt és Illyést. Mindketten a szolgáló alkotó értelmiségi mintaképei, akik „a milliomnyi fásult bégetésből / -jó pásztorokhoz illőn - / hajnalra pontos hangot / s dallamot gyúrnak.” (Három meg­jegyzés: egy válasz) Tempora mutantur.. .Változnak az idők, és velük együtt változunk mi is. De nagyon nem mindegy, hogyan. Úgy semmiképp se szabad, ahogy a letűnt diktatúra bajnokai tették volt, akik - mellőzve a jog­gal elvárt és nagyon is indokolt meakulpázást - alkalmas pillanat­ban „ároktemető”, behízelgő álorcát öltöttek mondván: minek firtatni a múlt undokságait, vájkálni a kérgesedő mocsokban, hisz úgy is túl vagyunk rajta? Minek felidézni azt, amit „békésen” (kellő rafinériá­val) meghaladtunk? Foglalkozzunk inkább a (ködös) jövővel...! Miféle morál ez? - kérdezzük magunktól. Nyilván semmiféle. Ilyen az erkölcsi nullák „moralitása”. Akik „amikor már lehetett / minden kockázat nélkül / akkor a szabadság bajnokaiként / oly har­sányan kiabáltak”, hogy... Jó volna már egy kis csend!...Ideje lenne végleg elhallgatni. V__________________________________________________________) CZÉRE BÉLA Baloldali terror készülődik A közvélemény-kutatások mindenhol az MSZP kiütéses vereségét jósolják. A sajátos gyorsasággal meggazdago­dott, immáron az ország legmódosabb emberei közé tartozó Gyurcsány Fe­renc minden lehetséges eszközzel har­col azért, hogy beteges hatalomvágyát kielégítse. Baloldali legényeit is harcra tüzeli. Hátha feltámad ez a már most vert csapat. Tavasszal az MSZP és az SZDSZ - valószínűleg „kettős párttagságú” Bá­­rándy Péter igazságügyi miniszter ve­zényletével - már erőszakos kisérletett tett arra, hogy a szólás- és gyülekezési szabadságot, magát a demokráciát kor­látozza. Ez a gyűlölettörvénynek neve­zett erőszakos kísérlet megbukott az Al­kotmánybíróság ellenállásán. Az MSZP és az SZDSZ most más módszerrel pró­bálkozik. Előkaparták az ismeretlenség homályából a magát hungaristának valló Bácsfi Dianát és maroknyi csapa­tát, s azt próbálták aljas módon a köz­véleménybe sulykolni, hogy Bácsfiék október 15-re, a Terror Háza elé szer­vezni óhajtott hungarista megmozdu­lása miatt „veszélybe került a demok­rácia”, nagyszabású tömegtüntetésen kell a körülbelül tíz-tizenöt főből álló nyilasok „előrenyomulása” miatt tilta­Most, legújabban Bácsfi Diána hozta el a nagy lehetőséget a baloldali jogtiprók számára. A Bácsfi Diana ál­tal vezetett Magyar Jövő Csoport al­kalmat kínál a szélsőbaloldali gondol­kodás számára, hogy újból erőszakot tegyenek a hazai jogalkotáson, jogi és egzisztenciális eszközökkel rettegést keltsenek a magyarságban. Nyilván­való, hogy a baloldal által vágyott ter­ror nem állna meg a Bácsfi Dianáknál, hanem igazi célt keresne és találna a Magyar Igazság és Elet Pártjában, Csurka István személyében, de tovább tejreszkedne ez a terror nagyon szíve­sen a Jobbik Magyarországért Mozga­lom soraiban, sőt a lakitelki munkacso­portban és aztán minden radikálisan gondolkodó magyar ember körében. A kommunisták - ma exkommunis­­ták, szocialisták - már annyi bűnt kö­vettek el a magyar nemzet ellen, olyan aljas módon lopták el 1988 és 1990 kö­zött a „spontán privatizációval” a nép vagyonát, hogy a mai MSZP-sek egy nem túl jelentéktelen részének valójá­ban a börtönben lenne a helyük, ehe­lyett minket lopnak meg és fenyeget­hetnek büntetlenül. Hiller István kultu­rális miniszter - a frissen megválasz­tott pártelnök - a rendőrgyilkos kom­Bán Tibor, az Alföld festője, írásunk all. oldalon kozni. A miniszterelnök nem átallotta Bácsfi Dianát és maroknyi csapatát az­zal az ifjú Hegedűs Lóránt lelkésszel egybemosni, akit a magyar bíróság jog­erős ítélettel mentett fel nemrégiben. Az MSZP-és és SZDSZ-es körök alattomos taktikája arra az időre nyú­lik vissza, amikor 1993 nyarán mega­lakult a Magyar Igazság és Elet pártja. A nemzeti radikális párt zászlóbontá­sát követően létrejött az Ausztráliából hazatért Szabó Albert vezetésével egy jelentéktelen szélsőjobbolali alakula­­tocska, amely aztán '94 és '96 között minduntalan megpróbált a MIEP nagy­szabású rendezvényeire sajátos és erő­szakos módon „rászervezni”, s ezáltal - akarva vagy akaratlanul - a nemzeti radikalizmus pártját, de hozzátehetjük, a nemzeti eszmét is lejáratni. Szabó Al­bert és Magyar Népjóléti Szövetsége hamar eltűnt a süllyesztőben, a „vezér” Ausztráliába távozott, de a baloldal már '94-ben felismerte a lehetőséget. Szabó Alberték pártocskájának ürü­gyén megpróbált először a MIEP-re, majd a nemzeti jobboldal egészére csa­pást mérni. munistát, Ságvári Endrét rehabilitálta a napokban, nyilvános beszédében példa­képnek nevezve a brigantit. A másik nemzetrontó sakálnak, a szélsőliberá­lis, bolsevik-ügynök Károlyi Mihály­nak a szobra ma is ott éktelenkedik a Kossuth téren. Nemrég, augusztusban a közszolgálati tévében két részben ment egy Lenint dicsőítő, 1917-ben j át­­szódó film - Damiano Damiani balol­dali olasz rendező alkotásaként - amely valóságos mámorfelhőbe vonta a ko­rábban Svájcban dekkolt bolsevik rém Szentpétervárra érkezését. Mélyen elgondolkodtató, hogy az MSZP és az SZDSZ szeptember 26- án - a talán legszélsőségesebb balol­dali lap, a Népszava „felhívásaként” - a Terror Háza elé hirdetett és tartott pár száz fős „tömegdemonstrációt”. A Ter­ror Háza az alapítása óta a gyűlöletes kommunizmus elleni tiltakozás szin­tere volt, vajon kik hagyták jóvá azt, hogy a nem létező „fasiszta veszélyre” hivatkozva, a Terror Háza kapujától, épületétől pár méterre hatalmas, majd egy háztömbnyi, elkerített területet a baloldal foglalja le magának? A nem­létező fasiszta veszély elleni jog, tör­vényhozási lépéseket követelve? Fon­tos megemlíteni azt is, hogy a Nép­szava felhívás nem egyszerűen náci vagy nyilas veszélyről ír, hanem fasisz­táról, s ez is nagy különbség. S nem is azért kell a különbséget hagsúlyozni, mert például Olaszország miniszterel­nök-helyettese, Gianfranco Fini nyolc­tíz évvel ezelőtt még maga is fasisztá­nak vallotta magát, hanem azért, mert a fasiszta definíció - a náci vagy nyi­las helyett - még inkább előkészítheti azt a lehetőséget, hogy egy nemzeti prátot vagy mozgalmat - egyszerűen olyan alapon, hogy nemzeti radikális, jobboldali - aljas manipulációk útján szankciókkal lehessen sújtani, esetleg később betiltani. Érthetetlen egyébként, hogy a Ter­ror Háza múzeumának főigazgatónője miért nem tiltakozik az ellen, hogy ilyen szánalmas, mondvacsinált ürüggyel az épület kapuja mellé tele­pítsenek egy baloldali, népszavás kü­lönítményt. A Terror Háza és a szélső­­baloldali Népszava sajátos összekap­csolására Schmidt Máriának egyetlen szava sincsen? Nem gondolja Schmidt Mária, hogy jóváhagyó hallgatásával elősegítheti az újabb „gyűlölettörvény” tervezetét és létrejöttét? Valódi, eredeti nácik nincsenek Ma­gyarországon, mint láttuk, csak egy 10- 15 fős hungarista csoportocska van. De az utolsó esély nevű, Wiesenthal Köz­pont (és a Moszad) által szervezett ak­ció mégis folyik hazánk területén ag­resszív és ostoba módon. Erről Efraim Zuroff igazgató nyilatkozott a napokban. Hazánk már a második nagyon durva, magyarellenes „kultúrkamfot” szenvedi el, amióta beléptünk az Eu­rópai Unióba. A belépés időpontjában Brüsszelben készítettek történelmünk­ről egy hazug, tendenciózus „bemuta­tást”, most pedig egy sajátos „magyar” fotómontázzsal, szintén brüsszeli Eu­rópa képpel” leptek meg bennünket. Ebben a fotómontázs-anyagban rend­kívül előkelő helyen szerepel Ciccio­­lina és Anettka, mondhatni ők repre­zentálják Magyarországot. Schmitt Pál néppárti képviselőnk hevesen tiltako­zott a sunyi anyag ellen, de például He­gyi Gyula szocialista európai honatya szinte dalra fakadt a kiállítás láttán: „humoros, európai - nem tudok mást mondani - jó fej nép vagyunk” (sic!). Ugyanakkor a városháza kulturális bizottsága ismét elutasította, hogy az egyik legnagyobb magyar írónknak, Wass Albertnek szobrot állítsanak Bu­dapesten, a Vérmezőn. A Fővárosi Köz­gyűlés baloldali kórusát próbálja erő­síteni számos liberális-posztmodem író hadakozása a Kard és Kasza és A fun­­tinelli boszorkány zseniális szerzője el­len. Lezsák Sándor elnökletével ugyan­akkor megtartotta első ülését a Csen­­gey Dénes Vándoregyetem, ahol Min­den csillag Zágon felé mutat címmel Wass Albert munkásságát elemezték kiváló előadók: Medvigy Endre és Ber­tha Zoltán irodalomtörténészek, Döb­­rentei Koméi és Turcsány Péter költők. Ritkán fordul elő, hogy egy Nyu­gati Magyarságban már megjelent írást ismertetünk, de Fejér Dénesnek A nemzeti radikalizmus jövőképe Ma­gyarországon című tanulmányáról a téma különleges jelentősége miatt mégis feltétlenül szólnunk kell. (Folytatás a 6. oldalon)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents