Nyugati Magyarság, 2004 (22. évfolyam, 1-12. szám)

2004-08-01 / 8-9. szám

4. oldal

A hála nem politikai kategória. A Magyar Szocialista Párt és a Szabaddemokrata Szövetség kormányra jutását Medgyessy Péternek köszönheti. Most közös erővel távolították el a bársonyszékből, mert állítólag nem elégítette ki várakozásaikat. Egyik ezért, a másik annak ellenkezőjéért. Pedig a kormányfő követte a számára kijelölt utat. Csakhogy, az út a csőd irányába vitte a két párt kilátásait. Az országét is persze, de nem amiatt van a cirkusz. A kormányzó pártok vesztüket érzik.

A június 13-iki európai parlamenti választás eredménye kellő riadalmat keltett a baloldalon. A kormány elveszítette népszerűségét egy olyan választáson, amelyen nem arról volt szó hogy mely pártok kormányozzanak, csupán arról kellett dönteni, hogy Magyarországot személy szerint kik képviseljék az Európai Parlamentben. Azonban, miután a köz szolgálata Magyarországon teljes egészében pártpolitikai vonalra került 1990-ben, a falvak elöljáróságától kezdve a törvényhozáson át a kormányzásig, a bíráskodástól az államfői intézményig minden fórumon, a szóban forgó választás nagy mértékben pártpolitikai erőpróba volt, amely súlyos vereséget hozott a kormányzó baloldali pártok részére. Noha csak azok szavaztak, akik várakozással, érdeklődéssel viszonyulnak az uniós élet iránt - tehát a választók kisebbik része -, így ebből még nem kellett volna végső következtetést levonni, azonban a következő hetekben készített közvéleménykutató felmérések eredményei arra figyelmeztették a baloldalt, hogy ha így megy tovább, a másfél év múlva esedékes országgyűlési választásokat olyan mértékben elveszítik, hogy a gyűlölt ellenzék akár kétharmados győzelmet arathat. Ilyen esetben már lehetséges lenne a privatizációs gaztettek felülvizsgálása, a szépen megérlelt vörös paradicsom világa veszélybe kerülne.

A kezdeményezés a miniszterelnök leváltására az SZDSZ részéről indult meg. Fodor Gábor SZDSZ ügyvivő szavait idézték az augusztus 16-i lapok: ’’Beszéljünk őszintén, ne kerülgessük a forró kását: a kormányátalakítást a miniszterelnök lecserélésével kell kezdeni! Le kell cserélni Medgyessy Péter miniszterelnököt, mert vezetésével a kormánykoalíció nem lehet sikeres a ciklus hátralévő felében. Hiába szűnik meg néhány minisztérium, hiába vonnak össze tárcákat, cserélnek minisztereket, a kormány ettől nem lesz jobb. Csak akkor lehet változás, ha a miniszterelnök személye és a kormányprogram is megváltozik.”

2002-ben Medgyessy személye megfelelt mindkét baloldali pártnak, Ini' Folytatás az 1. oldalról)

Többek között le kívánta váltani a posztjára egyre nyíltabban pályázó ifjúsági- és sportminisztert, Gyurcsány Ferencet, és meg kívánt szabadulni a korrupciós ügyekbe keveredett szabaddemokrata párti gazdasági miniszterétől is. A kormányátalakítás tervét a szocialista párt képviselői „veled vagyunk, Péter!” felkiáltással egységesen támogatták. A miniszterelnök - a biztos politikai támogatottság hiszemében -, a koalíciós partnerrel folytatott tárgyalás során mint távlati lehetőséget azt is kilátásba helyezte, hogy lemond, amennyiben nem lenne lehetősége arra, hogy maga válogathassa meg munkatársait. Nos, ez a kijelentés volt a csapda. Augusztus 19-én a szocialista párt elnöksége közölte, hogy „elfogadja a miniszterelnök lemondását’, azaz úgy állította be a lemondás kilátásba helyezését, mintha az már megtörtént volna. A megdöbbent miniszterelnök joggal érezte magát puccs áldozatának, hiszen azok árulták el, akik egy nappal korábban teljes támogatásukról biztosították.

A kormány bukása nem igazán hatott a meglepetés erejével. Már a 2004- es év is rosszul kezdődött számára, amikor kiderült, hogy az Országgyűlés által elfogadott költségvetés tarthatatlan, és tíz napig sem maradt hatályban. A költségvetés gondjait elsősorban a koncepciótlan gazdaságpolitika váltotta ki, mert az előző kormány által működtetett gazdaságfejlesztési tervet az új kormány leállította, és semmivel sem pótolta. A költségvetési megszorítások súlyosan érintették a települési önkormányzatokat, melyeknek vezetői között jelentős a szocialista polgármesterek

CSAPÓ ENDRE

Kormánydöntő SZDSZ

szén akkor a tét az volt, megnyerni a választásokat és folytatni a liberalista gazdaságpolitikát, ami alapjában véve az SZDSZ politikája, de megfelelt az MSZP öregjeinek is, hiszen a rendszerváltoztatás ennek a két rétegnek volt a nagy húzása, az állami vagyon birokbavétele révén.

Az SZDSZ a magyar politikai térségen egészen különleges helyzeteket tud teremteni magának. Épp hogy bekerül a parlamentbe, átlépve az 5 százalékos küszöböt, de baloldali győzelem esetén, most már másodszor, számarányát messze túlhaladó részesedést kap a kormányzásban, és zsaroló politikájával meghatározója tud lenni a kormány politikájának. Ez persze nem tetszik az MSZP fiatalabb tagjainak, azoknak, akik immár 15 éve várnak a sorukra, hogy meghatározó helyet kapjanak a hatalomban.!...)

Különös, hogy most az öregek estek neki Medgyessynek, hogy az ő bukása árán a helyzet urai maradjanak. Nem tudnak ők sem tartalmat adni a változásnak, de egy darabig javíthatnak a párt helyzetén azáltal, hogy rámutatnak, leváltottuk a miniszterelnököt, aki nem volt megfelelő, nem teljesítette ígéreteit, a tőle elvártakat, de most minden a helyére került. Ám a kép Medgyessy menesztésével még bonyolultabb lett, hiszen neki is voltak hívei a pártban, akik nem fognak egyetérteni a miniszterelnököt lapátra tevőkkel, noha együvé tartoznak velük.(...)

Repkedtek a tányérok az SZDSZ- konyhán is. Augusztus 18-án olvastuk, hogy: „Az SZDSZ ügyvivőinek hétfői tanácskozása sértő hangvételű, személyeskedésekkel is súlyosbított vitába fulladt. A szóváltásban egyes hírek szerint Kuncze Gábor pártelnök a lemondását is bejelentette, majd mérgesen elhagyta a termet. Az ügyvivői testület ülésén nagyjából egyenlő számban vannak jelen a pártvezetőség támogatói és kritikusai. A feszült hangulatot az SZDSZ-hez köthető korrupciós ügyek váltották ki: Wekler Ferenc SZDSZ-es képviselő, a Parlament alelnöke csaknem 300 millió forintos vissza nem térítendő állami támogatást vett fel, hozzátartozóinak szőlőültetvényét pedig előnyösebb besorolásra javasolta, Demszky Gábor főpolgármester egy fővárosi cégtől olcsón bérelt terepjárót és a horvátországi nyaralásához szolgálati autót vett igénybe, sorfőrrel együtt, továbbá az SZDSZ-es informatikai tárca óvodai „kakaóbiztos” számítógépeket vett méregdrágán stb. Fodor Gábor meglehetősen kritikusan beszélt a Wekler-ügyről, amelyet véleménye szerint lényegében a szőnyeg alá söpört a párt vezetősége...” Ilyen dolgokra utalt Medgyessy, amikor azt nyilatkozta, hogy a koalíciós kispártot súlyos korrupciós ügyek terhelik.

A kommunistákra jellemző belháborúban az MSZP elnöksége egyik napon bizalmáról biztosítja a miniszterelnököt, a másik napon - híven követve az SZDSZ utasításéit, amely megvonja a bizalmat a miniszterelnöktől - és összeül az SZDSZ vezetőivel megtárgyalni Medgyessy leváltásának lépéseit. Máris megindult a tülekedés a miniszterelnöki székért. Nem különleges eset, hiszen nemcsak történelmi szerep, de anyagilag is vonzó.(...)

A nagyközönség részére a gazdasági és közlekedési miniszter, Csillag István leváltásának ügye került tálalásra. Csillag az SZDSZ állományából került miniszteri pozícióba. Nevét a sajtó az útépítés körüli korrupcióval kapcsolatban említette gyakorta, bár a miniszterelnök által szándékolt elbocsátásával kapcsolatban ez nem került szóba. Úgy olvassuk, hogy Medgyessyt nem Csillag izgatta, hanem az autópálya-építésekre szánt költségvetési pénz. Medgyessy azt szerette volna elvenni az SZDSZ-es miniszter tárcájától, de az nem adta. Erre a miniszterelnök úgy döntött, hogy meneszti Csillagot. Az SZDSZ viszont sem minisztereiről, sem a nagy pénzek felett rendelkező gazdasági területről nem volt hajlandó lemondani. A hírek szerint Medgyessy Péter tanácsadóira hallgatva megpróbálta sarokba szorítani az SZDSZ-t. A kormányfő úgy gondolta, Kuncze Gábor helyzete meggyengült a liberálisoknál a Demszky- és Wekler-ügy kapcsán, és így a pártelnöknek nem lesz más választása, mint elfogadni Csillag István menesztését. Nem így történt. Az SZDSZ kijelentette, hogy elégedett miniszterei teljesítményével, és nem látja okát lecserélésüknek. Az SZDSZ így döntési helyzetben maradt: ”Az SZDSZ csak akkor érdekelt a koalíció fenntartásában, ha érdemi változások következnek be a kormány működésében” - mondta Kuncze Gábor fenyegetően. Természetesen eszük ágában sincs kiválni a kormányzásból. A baloldal, - és

itt most elsősorban a nemzetközi nagytőke érdekeltségeiről van szó - háborúk és politikai vagy gazdasági válságok idején hoz létre számára előnyös változásokat, és ez fordítva is érvényes. Ez a nemzetközi érdekeltség Magyarországon is jelen van a Kádár-korszakban létrehozott eladósodás óta gazdaságilag és politikailag egyaránt. A Népszabadság augusztus 24-i számában Tanács István azon tanakodik, hogy miért fogyott el az SZDSZ bizalma Medgyessy iránt, miért most lett számukra elfogadhatatlan a miniszterelnök programja, és miért elfogadható számukra a két esélyes miniszterelnökjelölt programja, ’’noha nem találkoztam még élő emberrel, akinek fogalma lenne arról, hogy mi a programja Kiss Péternek mint miniszterelnök-jelöltnek, és mi Gyurcsány Ferencé, azon kívül, hogy mindkettő nagyon szeretne miniszterelnök lenni”. Hosszasan találgatja, miért lennének jobbak ezek amannál, amikor semmi nincs bennük, ami többlet lenne. ’’Momentán az sem számít, mi lesz a tisztújító kongresszuson; hogy október után a pártnak lesz-e kormánya és a kormánynak miniszterelnöke, vagy a miniszterelnöknek lesz kormánya is meg pártja is. Hol van már megint ettől Gazsó Ferenc elemzése az elituralomról és a roncstársadalomról, és hol van a sok kínnal összeizzadott Hiller-program a szép mondattal, hogy Magyarország szabad, de igazságtalan.”

Mi meg azon tűnődünk innen, a távolból, hogy mitől van a kicsi pártnak ilyen nagy lehetősége meglóbálni a nagyobb párt állította miniszterelnököt, illetve az miért nem szól rájuk, mondván kushadjatok, be a sarokba! Itt valami titokzatos aránytalanság uralkodik. Ezzel a titokzatossággal már az Ellenzéki Kerékasztal tanácskozásaival kapcsolatban találkoztunk, amikor a liberális csoport nagyfontosságúnak hirdetett nyugati kapcsolatai hangoztatásával erős nyomást gyakorolt az átalakulás levezetésére összegyűltekre, aminek eredményeként nagyon gyorsan lezajlott a ’’békés átmenet” egy olyan kapitalizmusba, amiben az államnak a szerepe továbbra is az idegen érdekek kiszolgálása lett. Az antalli MDF-SZDSZ paktum törvényesítette és tartósította a liberalista gazdasági elveken az ország kiszolgáltatottságát. Ennek a rendszernek őrzőjeként került be a kormányhatalomba az SZDSZ 1994-ben, annak ellenére, hogy az MSZP válasz2004. augusztus-szeptember

tási fölénye alapján teljesen szükségtelen volt koalíciós kormányzati helyzetbe emelni. Az Orbán-kormány idejére már nyolc éves berendezkedéssel kimozdíthatatlan volt a liberalista rendszer, csak nagy erőfeszítéssel lehetett magyar érdekeket előtérbe helyezni a gazdasági életben.

2002-ben az SZDSZ ismét kormányzati helyzetbe került, ezúttal a korábbinál nagyobb részt kapott a politikai és gazdasági hatalomból. ’’Medgyessy a legutóbbi időkig kifejezetten jó viszonyt ápolt az SZDSZ-szel” - írja róla Lakner Zoltán az SZDSZ-közeli Magyar Hírlapban. írása további része nagyon figyelemre méltó: ”Az augusztus elején hazatérő Medgyessy erőt kívánt mutatni. Új szövetségesek után nézett az MSZP- ben.” Kik is ezek az ”új szövetségesek”? Csak azok lehetnek, akik aggodalommal követik pártjuk politikáját, cselekedeteit, amivel kiszolgálják a nyomuló nemzetköziséget.

Lakner Zoltán erre is válaszol: ”Ha az SZDSZ nem akar Medgyessyvel tárgyalni, akkor nem a koalícióból történő kilépés az egyetlen eszköze. Elég, ha a liberálisok vezetői felkeresik az MSZP vezetőit. Utóbbiak ebben a pillanatban ejtették Medgyessyt. A rosszízű történetnek további fanyar aromát ad, hogy a maga is távozóban lévő szocialista pártelnök (Kovács László) az, aki celebrálta pártja kihátrálását a korábban őhelyette miniszterelnöknek jelölt Medgyessy mögül.”

így már egyszerű a képlet: a válságot előidéző SZDSZ és az MSZP vele szövetséges vezetői rétege szükségesnek látta létrehozni ezt a gyors és határozott változást. Feltehetően olyan változás létrehozása érdekében, amivel elkerülhető vagy mérsékelhető a bukás 2006-ban. Illetve olyan állapotba hozni az országot a hátralevő másfél évben, amiben már nem lesz mód a nemzeti érdekek védelmére. Lesz megint privatizálás, csalárd útépítő és egyéb vállalkozás, állami leosztás a vonalas elvtársaknak. És marad a szegénység és kiszolgáltatottság, mint a baloldali kormányzás biztos alapja.

A lényeges lépés megtörtént, a többi már napihír, egy népszerűtlen kormány lebontása és egy új felépítése olyan erős propagandával, amelynek hatása alatt remélik megfordítani a megtépázott közvéleményt annak érdekében, hogy elkerülhető legyen a nemzeti elkötelezettségű polgári erők hatalomra jutása. Mindannyiunk feladata, hogy a magyar nép ráébredjen a veszélyre és elszánja magát a cselekvésre.

(Ausztráliai Magyar Elet, 2004. aug. 31.)

Megbukott a kormány!

aránya. Bár egy részüket - az ellenzéki önkormányzatok éles kritikája ellenére - a kormány külön pénzforrások révén megsegítette, a többségüket nem tudta. A helyi szocialista vezetők nagy része szavazati joggal rendelkező pártküldött, és a pártfórumokon saját érdekeik miatt is egyre nyíltabban követelték a miniszterelnöknek, vagy bizalmasának, a pénzügyminiszternek az eltávolítását. Indoklásuk szerint 2002-ben azzal a választási ígérettel győztek, hogy „több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak!” - és ebből az ígéretből szinte semmi sem valósult meg. Az a szocialista apparátusi háttér is siettette a kormányváltást, amelyik azért csalódott a kormányban, mert a miniszterelnök a kinevezései során elsősorban a titkosszolgálati életszakasza alatt megismert hálózati ismerőseire támaszkodott, és kevésbé a mai pártelitre. A pártvezetésnek ez a része - felismerve az uniós választások eredménye után az ellenzék kormányra kerülési esélyét -, nagyon türelmetlenné vált, hiszen már csak húsz hónap zsákmányszerzési lehetősége maradt. A szocialista párt székházából kiszivárgott hírek szerint a párt stratégiájának kidolgozói is időszerűnek tartották a kormányváltást, mert így lehetőséget látnak arra, hogy a párt megszabaduljon a 2002. évi országgyűlési és helyhatósági választások előtt elhangzott teljesíthetetlen ígéreteitől. Akkor a pártlistát Medgyessy Péter vezette, leváltása esetén tehát el lehetne távolodni ezektől az ígéretektől.

Az ellenzéki pártok már kilátásba helyezték, hogy az új kormányt is szembesítik a beváltatlan ígéretekkel, mert a miniszterelnök személye ugyan változik, de az akkori ígértek révén bejutott országgyűlési és helyhatósági képviselők ugyanazok.

A növekvő költségvetési hiány arra kényszerítette a miniszterelnököt, hogy kezdeményezze a közpénzekkel leglazábban bánó gazdasági minisztere leváltását. Elképzelhető, hogy az M6-os országút Érd és Dunaújváros között épülő 43 kilométeres szakaszát egyszerűen csak „miniszterelnök-buktató szelvénynek” nevezi majd a köznyelv, ha elkészül. Ennek az autópálya-szakasznak az építésére a gazdasági miniszter azt a konzorciumot választotta, amelyiket a miniszterelnök túl kockázatosnak ítélt. Kockázatosnak azért, mert a nyertes cég csak rövidebb garanciális időre vállalta az építendő út hibáinak a megszüntetését, és azért is, mert a céggel szemben elmarasztaló ítéletek várhatók német és osztrák bíróságokon korrupciós vádak ügyében. A gazdasági miniszter tehát Medgyessy ellenében döntött. Amikor a távozó miniszterelnök azt hangsúlyozta, hogy ”az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel”, valószínűleg erre a döntésre gondolt, mert a többi nyilvánosságra került korrupciós ügy szabaddemokrata felelőseit nem kívánta meneszteni.

A kormány bukásának valódi okait még ma sem ismeri a lakosság. Ezért a tájékozatlanságért a kormánypárti média is felelős, mert a politikai műsorok adásidejének alig több mint egyötöd részében szólaltatott meg okokat boncolgató ellenzéki politikusokat. A megszólaltatott kormánypárti politikusok tudatosan nem foglalkoztak a kormánybukás okaival, ehelyett a leendő kormány tennivalóit taglalták. A miniszterelnök mindeddig csak egyetlen riport erejéig állt a mikrofon elé. A kormány bukását mindemellett sok homályban hagyott anonim célzás is kísérte. A miniszterelnök „puccsistákról” beszélt, de egyet sem nevezett meg. „Silány emberekről” beszélt, de senkit sem nevezett meg, pedig - ahogyan ezt egy szocialista pártküldött kifejtette - egy vezetőválasztást lebonyolító pártkongresszus előtt tudni kellene, hogy ki kicsoda. „Korrupciós ügyekről” beszélt a miniszterelnök - de egyetlen ügyet sem nevezett meg konkrét formában. Amikor utódjának kijelöléséről volt szó a rendkívüli szocialista pártkongresszuson, több felszólaló óva intette a küldötteket a „megyék szavazatait megvásárló milliárdosoktól” - de egyetlen ilyen kupecet nem neveztek meg. Ez utóbbi célzás senkinek sem okozhatott nagy fejtörést, hisz egyértelműen a később ténylegesen is megválasztott utódra, a Medgyessy által meneszteni kívánt ifjúsági- és sportminiszterre, Gyurcsány Ferencre vonatkozott. Oróla - személyiségét ismerők szerint - azóta lehetett biztosan tudni, hogy a miniszterelnöki posztra tör, amióta egy nyilatkozatában közölte, hogy nincsenek kormányfői ambíciói...

Miért nevezte „pancser-puccsnak” az egyik szocialista párti elnökségi tag

Medgyessy megbuktatását? Azért, mert túl átlátszó módon kívánták a kormányrudat egy régi kommunista ifjúsági vezető, Kiss Péter kezére játszani. A puccs kitervelője szocialista források szerint Kovács László távozó pártelnök volt, aki soha nem bocsátotta meg Medgyessy Péternek, hogy őhelyette lett miniszterelnök. A kormányátalakítás terve jó alkalmat teremtett arra, hogy a koalíciós partner szövetséges legyen a buktatásban. Tartottak ugyan a pártban a befolyásos milliárdos vetélytárstól, Gyurcsány Ferenctől, de arra gondoltak, hogy az ifjúsági- és sportminisztert az olimpiai események Athénhez kötik. Nem vették kellően számításba a színhely közelségét, és a vetélytárs pártinformátorait. Az utód, Kiss Péter jelöléséről a pártelnökség egyhangúlag döntött. Egy felháborodott, nem szavazó elnökségi tag - elhagyva az ülés helyszínét - a sajtónak azt nyilatkozta, hogy „egy szűk csoport erőszakos döntése áll a kormányfő távozásának hátterében”, és az utód kijelölésében, és követelte a rendkívüli pártkongresszus összehívását. A követelés elől nem térhetett ki az elnökség, hiszen 2001-ben is pártkongresszus jelölte ki a leendő miniszterelnököt. Itt a küldöttek háromnegyedes többséggel Gyurcsány Ferencet javasolták miniszterelnöknek, Kiss Péter ellenében. Végső soron Kovács pártelnök és Medgyessy Péter rivalizálása a nevető harmadikat juttatta hatalomhoz. Ismét igaznak bizonyult a régi római mondás, miszerint „két veszekedő között a harmadik fél örül”. (Inter duos diligantes tertius gaudet.) Vajon mi harmadik fél leszünk-e?

Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident