Nyugati Magyarság, 2004 (22. évfolyam, 1-12. szám)

2004-06-01 / 6-7. szám

2004. június-július Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 11. oldal SYLVESTER LAJOS Egy erdélyi taxinész bécsi szerepvállalásai Szabó Zoltán Bécsben nem kokárda­ként tűzte kabáthajtókájára a Székely előnevet, ’86-os erdélyi emigrálása óta afféle vén zászlótartóvá muszájherku­­leskedte magát a Császárvárosban. A minősítés a Bécsi Collegium Hunga­­ricum Hollandstrasse 4. szám alatti épületében jut eszembe az Europa­­„Club” 40. évfordulójára a Kárpát-me­dence egészéből szereplőket és meg­hívottakat összehozó ünnepségen, ami­kor a maratoni műsor egyik emelkedett pillanatában a Rákóczi Szövetség zász­lóajándékát rábízták. A langaléta férfi testtartása rögvest kiegyenesedett, a magasra tartott lobogóhoz nőtt, s úgy szorongatta a zászlót, mint a gyermek a szívéhez lapított ajándékot, amit töb­bet el nem enged, és álmában is simo­gatja. Az Europa-„Club” meghívott ven­dégeként Székely-Szabóék ötödik emeleti lakásában szálltam meg, ahon­nét szép kilátás esik a bécsi ENSZ-köz­­pont - UNO Center - modem és még­sem hivalkodó épületegyüttesére. Sza­bóék otthonában a Kárpát-medence peremvidékeiről érkező, anyagiakkal szűkösen feltarisznyáit közép-európai vendégek ügy elkoptatták, sörrel-bor­­ral úgy megöntözték a padlószőnyeget, bútorhuzatot, hogy ha lenne bennünk némi jóérzés, még Kárpátaljáról is át­hoznánk némi perselypénzt, hogy a nyomunkat eltüntethessék. Bécsi magyar színházasdi Jellemző, hogy a jubileumi ünnepség bonyodalmas összehozásának óráiban Székely-Szabó már a következő ren­dezvény miatt randalírozott saját laká­sában. Egy hét múlva a marosvásárhe­lyi Tompa Miklós Társulat színészeit fogadják egy klasszikus kabaréműsor­ral. Garabonciás Szabó Zoli, az Eu­ropa-„Club” önkéntes színházi mene­dzsere a kora reggeli órákban azért bal­hézik éppen - az ágyban kuncogva fi­gyelem a produkciót -, mert Kárp Gyurinak, a vendégszínház igazgató­jának egy kerek esztendő alatt nem volt érkezése arra, hogy a Bécsbe utazók határátkelésekhez szükséges személyi adatait átküldje. Zoli hosszú lábával a szoba hosszát méregetve olyan bécsi vendégszereplési históriákkal produkál kirakós játékot, hogy kedvem kereked­nék magnószalagra rögzíteni harma­tos-friss monológjának minden szavát. A marosvásárhelyiek vannak mű­soron, hát most rajtuk veri el a port. Képzeljem el, egy másik alkalommal is már indulni kellett volna a bécsi turnéra. A szereplők névsorát és sze­mélyi adataikat, természetesen akkor sem küldték el. Bécsig négy határel­lenőrzésen kell átvergődni, a kelle­metlen meglepetéseket elkerülendő a személyi okmányokat indulás előtt el­lenőrizni kell. Székely-Szabó Vásár­helyre utazik, az eseményeket felpör­getendő belekontárkodik a tipikusan erdélyi ügyintézésbe. Ha lenne ehhez elegendő haja, az is égnek állna a ta­pasztaltaktól. Indulni kell, de nincs névsor. Hogy miért? Az egyik műsza­kinak hiányzik az útlevele. Miért hi­ányzik? Pénzt kért kölcsön. Az útle­vél a kölcsönzőnél maradt. Garancia­ként. A hír hallatán felröppenő szava­kat most nem idézem, csak a szöveg farkát: Mennyivel tartozol, te, te... Elhangzik egy összeg. - Nesze, ro­hanj, hogy a lábad se érje a földet, add meg az adósságot, te félkegyelmű... Nadrágosan a vetetlen ágyon A múló idő során meg nem kopó, in­kább adomásodó történetek egymást kergetik. Az autóbuszos históriák egyenesen krimibe illők. Székely- Szabó még mindig méri a szoba hosszát. Nadrágosan alszik, mert a Szabó-lakás színházi jegyiroda is, már kora reggel cseng a telefon, és késő este sem akar elnémulni. A bé­csi magánélet sajátos színét érzékel­hetem. Székely-Szabó fáradhatatlanul tájékoztatja az Ausztria távoli vidé­keiről érdeklődőket, postázza szá­mukra a belépőjegyeket, vagy egyez­tet, hol, mikor vehetik át őket. A bé­csi illetőségűek személyesen keresik fel. Egy marosvásárhelyi férfi nyolc je­gyet igényel. Három család számára. Pillanatok alatt a felfedezés és ismer­kedés örömétől hangos a lakás. A ven­dég is ’86-os emigráns, és mindenek tetejébe ő is taxis, akárcsak Székely- Szabó Zoltán. Igen, vendéglátóm is taxis, vagy, ahogy ő nevezi magát:’86- os taxinész. „Három, a bécsi magyar kulturális életből hiányzó család! Fan­tasztikus!”- ujjong. Feljegyzi a lakcí­meket, telefonszámokat, hisz ezek a vásárhelyiek az Európa-„Club” virtu­ális tagjai. Ebben rögvest meg is egyeznek. A férfi emigrációs kaland­jaiból szaporázva ad elő egy féltucat­nyit. Ennek a summája az, hogy ’86 után bejárták Ausztriát széltében­­hosszában: munkahely-keresés, lakás­építés, s annyi egyéb. Mostanra révbe jutottak, „kell egy kis áramszünet”, már jöhet a színház. A TAXINÉSZ PRÓBATERME Az erdélyiként érkező és bécsi klub­tagként távozó férfi miatt félbeszakad­tak a határátkeléses történetek. Szé­kely-Szabó taxis életvitele kerül terí­tékre, a klubélet és a taxínészség szim­biózisa a téma. A taxisnak olykor órá­kat kell várakoznia. Ez mások számára unalmas, kellemetlen. Taxinészünk számára azonban nem elvesztegetett idő. A taxiban olvas, szerkeszt, szer­vez. Közben folyamatosan cseng a telefon. Székely-Szabó egyféle hangon - székelyes akcentussal díszített bécsi társalgási nyelven - beszél az utasok­kal, másképp korholja, ugratja, froc­­fizza a kárpátaljai, vagy felvidéki szí­nészhavert. A Szabó-féle taxinész mozgó szer­vezőirodájának egyik jellemző fogása: két hölgy utas ül a hátsó ülésen, társa­lognak. Beszédükből, főleg a magyar hangképzésükből kihámozza, hogy kli­ensei már rég kinn élnek Nyugaton. Amint később kiderül, egyikük több időt tölt Angliában, mint Bécsben. Szé­kely-Szabó nem szól, nem tüsténkedik, hogy „micsoda véletlen, hát én is ma­gyar volnék, Koronka mellől, ha vélet­lenül jártak arra”. Nem, ehelyett va­lami diszkrét magyar zenére kapcsol, mondjuk valamelyik Sebestyén Márta­­szám lopakodik a vendég fülébe. Ez A harmincas évek közepén feltűnést keltve robbant be a magyar színpad és film világába egy bájos, tehetséges, fi­atal színészegyéniség, hogy kerek egy évtized múltán - az egész ország sze­retett és megbecsült sztárjaként - máris tovatűnjön. Szeleczky Zita sok tucat­nyi színdarabban és két tucatnyi film­ben bizonyította (persze nem „tucat­szerepekben”) kivételes tehetségét. Az 1999. júliusában elhunyt mű­vésznőnek két év múltán emeltek méltó síremléket az észak-borsodi kis­községben, Nekézsenyben. Dombor­műves emléktábláját pedig a Budafoki úti első lakhelyén az elmúlt napokban avatták sok-sok tisztelője, egykori ra­jongója jelenlétében. A kerületi önkor­mányzat kulturális bizottságának el­nöke bevezető köszöntőjében utalt a hazai eredményes évekre, majd az 1945-ben elkezdődött emigrációs év­tizedekre, végül hazatérésére. „Az em­léktábla avatása emlékeztessen arra, hogy aki az egyetemes és a magyar kultúráért tett valamit, azt - lett légyen bármilyen jelző ráragasztva - a mai kor úgy értékeli, ahogy azt kell a kultúra szemszögéből” - mondotta. „Hajtsunk hát fejet egy nagy művész előtt, aki­nek nehéz volt az élete, de értünk, ma­gyarokért nagyon sokat tett.” A megemlékezést Máté Ottilia dal­énekesnő tartotta, akit Szeleczky Zita , Jelki testvérének” fogadott. Az életrajzi adatok összefoglalása után színpadi és előbb fel sem tűnik, de ha rádupláz, mondjuk, egy Cseh Tamás-számmal, felfigyelnek rá, s megszólal az egyik: talán ön is magyar? A magyar zene, a Kossuth Rádió hírei a taxiban sok mindent kihoznak az emberekből. Az osztrák is rákérdez: ugye, ön magyar? „Siebenbürgen!” „Erdély!” „Ott sok volt a német. A szász. Nekem is van ismerősöm. A ro­konságban is van magyar. A nagyma­ma még tudott magyarul” - és így to­vább. De humorérzék, az nincs annyi, mint otthon, Erdélyben. „Ott szültem az utcasarkon” - mondja telefonismer­kedés közben a hölgy. „Nálunk ott nem szoktak gyermeket szülni, esetleg csi­nálni...” A vendég nem veszi a lapot, nem érti.- Van eset rá, hogy itt élnek több éve, és fogalmuk sincs róla, hogy Bécsben is van magyar élet. Nemcsak az Europa-„Club” körül, nem, ez egy sajátos, 40 évesen sem kopott szín a bécsi magyar kulturális palettán. Ott van a nagy múltú Bornemisza Társa­ság, az Erdélyi Egyesület, a Bécsi Napló, a Collegium Hungaricum, a Pazmaneum munkássága, az egész összehangolásával próbálkozó Auszt­riai Magyarok Országos Szövetsége. Székely-Szabó taxinész az autóban szerkeszti az 1993 óta folyamatosan megjelenő, mára már, ha kevesek szá­mára is, de az egész magyar nyelvte­rületen ismert zsebkönyv formátumú, az Europa-„Club” tevékenységét be­mutató, a legjobb előadásokat és a rendezvényeiken megismert alkotáso­kat közlő vagy újraközlő Europa­­„Club” Évkönyvet. A taxinész egyik-másik taxis is­merkedése a felek számára mindig re­­velációként megélt találkozás és is­meretség. Különösen az erdélyiek esetében az. Génjeikbe épült az ott­honi, és ide is átmenekített félelem, a gyanakvás. Évekig elbújnak, állást keresnek, különféle szakmai váltások, átképzések szenvedő alanyai, gyere­ket nevelnek, és ha ráébrednek a bé­csi magyar élet közösségi élményére, a legodaadóbbak, hűségesebbek kö­zülük kerülnek ki. ’86-OS ERDÉLYI MENEKÜLT A taxinész „foglalkozást” követően Székely-Szabó névjegyén komédiázó kedvű jellemzőként ez áll: 86-os er­filmszerepeiből sorolt néhányat. Szólt törvénysértő hazai népbírósági elítélte­­téséről, amit utóbb 1994-ben a Legfel­sőbb Bíróság határozata eltörölt. De ezekben az években ő az emigárcióban már új élet- és munkalehetőségeit ke­resi, mert hiszi és vallja: odakint is a leg­fontosabb kötelesége a magyar kultúra ápolása. Színházat alapítva Argentíná­ban értékes műveket visz színpadra. Emlékezetes marad 1956 magyar for­radalma melletti, nagy hatást elérő ki­állítása. Előadóestjeinek műsorával be­járta Észak- és Dél-Amerika, Ausztrá­lia magyarlakta városait. Fellépéseivel nemcsak visszavárzsolta a magyar múlt felejthetetlen szépségeit, de beleplán­tálta a szívekbe az elveszett haza iránti szeretetet, hűséget és kötelességvállalást is. Az emigárcióban hanglemezeket és kazettákat jelentetett meg, hogy azok­hoz is eljusson, akik személyesen nem találkozhattak vele. Élete vége felé megadatott neki, hogy hazajöhetett szülőföldjére, és megtapasztalhatta azt a tiszteletet és ra­jongást, amellyel körülvették. 1999. jú­lius 12-én hunyt el érdi otthonában. A budapesti Kálvin téri templomi bú­csúztatását követően a nekézsenyi te­mető családi sírboltjában nyert örök nyughelyét. Emléke azóta sem halvá­nyul, mert színészi és emberi egyéni­sége rendszeresen vetített egykori film­jeiben, dalaiban újból és újból meg­nyilvánul. Katona Tamás szavaival délyi menekült”. Kérdezem is, mire jó ez a jelzés? Nevet: itt mindenki ’56-os, és min­denki ott volt a Corvin-közben. Jelezni kell, hogy mi erdélyiek is vagyunk. Megrendelek még egy erdélyi tör­ténetet. Szállítja. Az autóbuszos kalan­dok viszik a prímet. Székely-Szabó ta­xinész Bécsi magyar színházasdim cí­men, szerkesztésében, gondozásában és kiadásában a jó komédiás poénokra kihegyezett történeteit adja elő. Szer­kesztőség és kiadóhivatal: Bécs egye­nes és görbe útjainak összessége, a Kárpát-medence keresztútjai és útke­reszteződései. Csábító lenne, hogy valamelyik tör­ténetet idemásoljam, de inkább egy sa­ját lejegyzésűnek kedvezek. Két autó­busszal érkezik az erdélyi trupp. Az elsőbe felszáll a határon a bécsi önkén­tes idegenvezető, hisz, rendszerint a ra­komány egészének együttes nyelvtu­dása annyit ér, mint Bécsben a nix. A második buszban, természetesen, nincs térkép, nincs maroktelefon, nincs egy cím. A forgalomban a buszok elmarad­nak egymástól, a hátsó nem mer be­hajtani a metropolisba. Az első busz megérkezik, a második nincs sehol. Kezdik körözni. Visszahajtanak Nickelsdorfig. Sehol semmi. A rendőr­ség segítségét kérik. Ok sem találják a komédiásokat. Schmuk Bandi, a Club-titkára - mindenese - indul keresésükre. A visszaúton egy a Mosonmagyaróvár- Bécs úttal ellenkező menetirány parko­lójában lel rájuk. A kocsi orra Magyar­­ország, illetve Erdély irányába néz. Arra, ahol senki sem kereste őket, hi­szen Bécs felé igyekeztek. Vagy Bécs, vagy Tata Húsvét alkalmával az Erdélybe haza­látogató Székely-Szabó taxinészt kér­deztem, mi is lett a vége a marosvá­sárhelyiek bécsi fellépésének? Kárp Gyuri végül is elküldte-e a színész­névsort? Nevet. - Fantasztikus volt a siker, a végén már nemcsak tapsolt, fütyült, tombolt a közönség. A bécsi Francia Iskola Lichtenstein utcai Moliére szín­háztermében 188 fizetővendég volt az előadáson. Ezen felül 30 protokollhe­­lyet biztosított azok számára, akik a színészeket elszállásolták és ellátták. Tizenegy család fogadta őket, volt, szólva lehetetlen nem gondolni arra: azzal, hogy nem térhetett vissza 1945 után a Nemzeti Színház színpadára, hány szerepet, hány csodálatos elő­adást veszítettünk. Végezetül nekézsenyi síremlékének feliratával hajtott fejet Máté Ottilia a művésznő emléke előtt: „Szépséget a békében, hitet a háborúban, vigaszt az összeomlásban, reményt a hontalan­ságban - adhat-e valaki ennél többet nemzetének...?” Szalagról saját hang­ján még elhangzott Eötvös József Bú­csú című verse, amit a koszorúzások követtek. A magyar himnusz közös el­­éneklése zárta a kegyeletes ünnepséget. Farkas Zsolt aki négy komédiást is. A határátke­lések miatt most is sokat késtek. Az érkezés éjszakáján hajnali négy óráig várták őket. Nálunk négy vendég dúlta fel a la­kást, senki sem aludt, mert virrada­tig beszélgettünk. A színházi előadás után is ájult fáradt volt mindenki, de senki sem sietett haza. Autóbusszal, négy Daciával érkeztek a vásárhe­lyiek, a háromszéki barátom, Domi, a másik taxis címre szállította őket, Torró Emil, erdélyi taxis haver és előadóművész ugyanezt tette. Ez az első előadás az én színházi progra­mom újrakezdésében. Kitűnő dob­­bantás volt. Az őszön, november 1 fi­án a nagyváradi társulatot fogadjuk. Folyatjuk a Cseh Tamás-Eperjes Ká­roly által megkezdett sorozatot.” Schmuk András, az Europa­­„Club” titkára a 40 éves évforduló után: „Ami viszont tényleg a Szabó Zoli nevéhez fűződik, az a színházi kultúra. A kisebbségi színházak meg­hívása. A magyarországi színházakat nem tudjuk megnyerni a költségek miatt, a kapcsolattartás egyebek mi­att is a kisebbségek felé mutatott. A színházak meghívását is a rendszer­­váltás után kezdtük el. Ez Zolinak az ismeretsége és régi színházi kapcso­latai révén valósulhatott meg. O in­dította el ezt a folyamatot. Az is érdekes, hogy főleg az er­délyieknek volt színházi kultúrájuk. Az ’56-osoknak általában nem, mert az ’50-es években ki járt színházba? Nem is alakulhatott ki olyan színházi vonzalom, mint az erdélyiek eseté­ben. A felvidékieknek és a vajdasá­giaknak sincs az erdélyiekével mér­hető színházi kapcsolatuk. Messze nincsen! Az erdélyieknek tipikus színházi igényük van.” Székely-Szabó taxinésznek Tatán szőlője és hétvégi háza van. És, termé­szetesen, jó bora. Sok bora. Bécsi meg­hívásom úgy kezdődött, hogy majd át­hoz engem a tatai birtokára, és ott egy­két nap múltán szélnek ereszt. Ne haragudj, látod mi van itt - mondja Bécsben. Vagy a „Club”, Bécs, vagy Tata. A kettő együtt nem megy.- Inkább Bécs, mint Tata - mentem fel az adott szó kötelező betartása alól, s a Westbanhof várótermében újrater­vezzük a tatai utat. Ha ismét Bécs ma­rad csak belőle, az se baj. Székely-Szabó Zoltán taxinész az „átkosban” addig, úgy és olyan át­éléssel próbálta, játszotta Sepsiszent­­györgyön Mrozek Emigránsok című kétszemélyes drámáját, amíg a ’80- as évek derekán Bécsbe át nem he­lyezte a színpadi mű cselekményének színterét és a próbatermet. A Rekor­dok könyvébe kívánkozik - csodálko­zom is, hogy ennek hitelesítése nem jutott eszébe -, hogy a ’89-es fordu­lat után Bécsbe invitálta erdélyi ját­szótársát, Nemes Leventét, és, fordí­tott szereposztásban, a Császárváros­ban is újrarendezte, és eljátszották az Emigránsokat. Valóság és színpadi fikció keve­redhet-e térben és időben tökéleteseb­ben, színpadi mű üzenete válhat-e át­éléssel hitelesítettebbé és hihetőbbé, mint a szülőföldjének élményvilágá­ban fürdőző és ennek korlátaiba fo­­gózkodó színész, meg az emigráció vándorbotját szorongató taxinész tol­mácsolásában? V & V Fogorvosi rendelő Bp.VII. Damjanich u. 31 )a.Tel.: 321 -6819 Dr.Vág János fogszakorvos Rendel: Hétfő, Szerda 15-18-ig Időpontegyeztetés: 321 -6819 (rendelési időben), 355-8400 (napközben), 356-6354 (esténként) Konzerváló fogászat (tömés, fényrekötős tömés, gyökérkezelés), rögzített és kivehető fogpótlások, ultrahangos főgkőeltávolítás, iontoforézis kezelés, röntgen Ifj. Dr.Vág János fogszakorvos (klinikai orvos) Rendel: kedd, csütörtök 16-18-ig Időpontegyeztetés: 321 -6819 (rendelési időben), 318-0950, 318-0959 mellék: 5919, 5908 (napközben), 466-0289 (esténként) Nagyörlőfogak gyökérkezelése (laterál kondenzációs gyökértömés), csapos fogfelépítés, nagyörlőfogak esztétikus restaurációja, vállasán előkészített koronák nemesfémből Szeleczky Zita emléktábla-avatás

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents