Nyugati Magyarság, 2004 (22. évfolyam, 1-12. szám)

2004-06-01 / 6-7. szám

2004. június-július Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 7. oldal Egy ember több zajt tud csapni... Amerikai magyarok arcképcsarnoka Nagysikerű előadást tartott nemrég a Montreali Katolikus Egyházközség if­júsági tagozata előtt Charles Suchan alias Szucsány Károly Kanadában élő festőművész, aki lapunk hasábjain is többször hozzászólt a trianoni döntések felülvizsgálatát követelő cikkeinkhez. A téma Montrealban is Trianon volt. Szu­csány elöljáróban rövid összefoglalót adott az emigráció közérzetéről, az anyaországhoz, illetve új hazájához való viszonyulásáról. „Kétségtelen - mondta, - hogy szí­vünk, lelkünk az elhagyott hazához vonz valamennyiünket, akik lelkűnkben megmaradtunk magyarnak, de ugyan­akkor az új környezetünk hatása alatt, akarva, nem akarva, lassan, észrevétle­nül eltávolodunk az otthoni élettől, amelyben a nemzet lelke, történelme, kultúrája lüktet, formálódik, és szoros kapcsolat hiányában az új hazában ke­resünk kielégülési lehetőséget testi és lelki igényeinkre.” Az új haza valamennyiük számára gyarapodást hozott - folytatta az előadó - kényelmesebb életet, nyelvismeretet, a befogadó ország kultúrájának, lelki­ségének megismerését. Egyszersmind új összehasonlítási alapot is. S erről az új összehasonlítási alap­ról nézve is csak ez a következtetés von­ható le: „büszke és hálás kanadaiak let­tünk, de nagyon fontos, hogy ne feled­kezzünk meg arról: magyarok vagyunk. Az emigrációban a sok kisebb és na­gyobb magyar szervezet, egyház, intéz­mény mind ezt igazolja működésével.” Ugyanakkor azonban az is tény - folytatta Szucsány -, hogy az emigrá­ció a maga szétszórtságában alig-alig képes rá, hogy bármiféle befolyást is gyakoroljon az anyaországi állapotokra. „Az összmagyarság szomorú hely­zetben tengődik, mert a rendszerválto­zás óta az eddigi magyar kormányok a világglobalizáció érdekeinek szolgála­tába léptek, elherdálták a nemzeti érté­keket, és meggátolnak minden olyan szervezkedést, amely a megmaradt ér­tékeket nemcsak megmenteni szeretné, hanem továbbfejleszteni is, ugyanolyan jogosan, mint minden más kötelesség­­tudó nemzet.” Ezekkel a globalizációs törekvések­kel senkinek, az emigrációnak sem könnyű szembeszegülni, hisz a nyugati országok állnak mögöttük, köztük Ka­nada is. A szembeszállás kilátástalansága idővel tehetetlenségérzetté fajul benne, elfásul, hagyja magát sodortatni új ha­zája áramlataival és lassan-lassan kial­szik benne magyar azonosságának lángja. „Én magam is ilyen állapotba kerül­tem, szinte észrevétlenül - folytatta Szu­csány - s mindaddig ebben éltem, amíg a honfoglalás 1100 éves évfordulója al­kalmával Magyarországra nem látogat­tam. Úgy hozta a sors, hogy családom­mal együtt hosszabb ideig tartózkodhat­tam odahaza, úgyhogy testemet, lelke­­met átjárta a magyar levegő, és felfris­sítette bennem a régi tudatot, hogy az új hazám adta lehetőségekkel élve ten­nem kell valamit, valami igazán haté­konyát a magyarság érdekében. Segítőtársak után néztem a kanadai magyar értelmiségi, gazdasági körök­ben, melyeknek már régen meg kellett volna szervezniük soraikat, és fel kellett volna lépniük kanadai közösségünkben a magyar nemzeti érdekek védelmében, de, tisztelet a kivételnek, mindenki a sa­ját életterének kialakításával volt elfog­lalva, beolvadt a kanadai életkeretbe, ezért félt és fél még most is a kanada­iak előtt védelmezni a magyar nemzeti érdekeket. Identitástudatuk jórészt ki­merült abban, hogy kisebb-nagyobb szervezetekben védelmezik magyarsá­gukat, a kanadai közélettől elzárkózva.” így jött rá Szucsány, hogy csak a maga erejében bízhat. Első lépésként megírt egy könyvet Mes ancetres: les Magyars, depuis le commencement de l'histoire (Őseim, a magyarok: a törté­nelem kezdeteitől) címmel. Szomo­rúan tapasztalta ugyanis, még közvet­len környezetében, kanadai ismerősei körében is, hogy mennyire nem isme­rik a magyarságot és a történelmét, s hogy amit ismerni vélnek belőle, mennyire hamis. Anyaggyűjtés közben, a trianoni ese­ményekhez érve döbbenettel olvasta az ide vonatkozó angol és francia dokumen­tumokat. Egyértelmű volt: a demokrati­kus hagyományaikkal hivalkodó nagy­hatalmak, Amerika, Anglia, Franciaor­szág képviselői alapjaiban szegték meg a demokrácia legelemibb szabályait a béketárgyaláson, amikor egy maroknyi összeesküvő titkos érdekeinek érvénye­sítőivé süllyedtek, gyalázatosán becsapva saját közvéleményüket is. Az összeesküvésnek magyar részt­vevői is voltak, és nem volt véletlen, hogy a fegyverszünet után, azonnal le­szerelték a magyar hadsereg katonáit és gyorsan hazaküldték őket. Ha a hadse­reg megmarad, az a veszély fenyegette volna az összeesküvőket, hogy a szer­ződés csak írott malaszt marad, mert a hadsereg megvédi a történelmi Magyar­­ország határait. Az antant hatalmak ki­merültségükben nem tudtak volna ha­dakat küldeni Magyarország ellen, sa­ját közvéleményük sem engedett volna meg ilyen beavatkozást, és ezt ők na­gyon jól tudták. Ilyen körülmények kö­zött soha nem valósult volna meg Ma­gyarország szétmarcangolása. Második lépésként Szucsány eljut­tatta könyvének Trianonról szóló fejeze­tét Kofi Anannak, az ENSZ főtitkárá­nak, több nemzetközi szervezetnek, ki­emelkedő államfőknek és képvise­lőknek. „Mivel az utóbbi húsz évben semmi magyar közösségi munkában nem vet­tem részt - folytatta előadását Szucsány Károly -, csak a Nyugati Magyarság ré­vén tájékozódtam az anyaországi ma­gyarság helyzetéről. És, mit ad Isten, a tavalyi augusztusi számban, rábukkan­tam egy Trianonnal kapcsolatos jelen­tésre. Megdöbbenve olvastam azt az ál­lítást a cikkben, hogy a nemzetközi jog akkori és mostani értelmében egyaránt teljesen illegitim és érvénytelen a Tria­noni Békeszerződés. És ezt nem más ál­lítja, mint a n. János Pál pápa által ala­pított Institutum pro Hominis Juribus. Mivel a szervezetnek a telefonszáma is ott állt a cikkben, azonnal felhívtam el­nökét, Prof. Ludwig von Lángot, és el­mondtam neki, mennyire szívügyem a trianoni kérdés. Prof. Lang tájékoztatott a szerződés érvénytelenségét bizonyító érvekről, én pedig, miután meg­győződtem az érvek helytállóságáról, felajánlottam neki a segítségemet. A kapcsolatból rövid idő alatt szoros együttműködés fejlődött ki.” A következő lépés megtételére Jac­ques Chiracnak az ENSZ közgyűlésén elmondott beszéde késztette Szucsány Károlyt. A francia államelnök ugyanis nem kevesebbet hangsúlyozott beszédé­ben, mint hogy „védeni kell az elnyo­mott kisebb nemzeteket, mert az embe­riség kultúrájának kialakítását segítették elő ők is, és az emberiség közös örök­ségét képezik.” „Meglepődtem, hogy egy francia ál­lamfő ilyesmit mond, és minthogy a megvédendő nemzetek közé odaértem a magyart is, nyomban eldöntöttem, hogy levelet írok Jacques Chiracnak. Is­mertettem vele a Trianonnal kapcsola­tos magyar álláspontot és rámutattam, hogy elődeinek vétkeit ma is szenved­jük, egyebek mellett a balkáni háborúk révén is, amelyekre nyilván sosem ke­rül sor, ha állna még nagy Magyaror­szág. Meglepetésemre hamarosan meg­jött a válasz az elnöki kabinet titkárá­tól. Idézem: »Az Ön levele a Köztársa­sági Elnök Úr kezébe jutott, aki meg­bízott hogy köszönetét mondjak meg­jegyzéseiért, támogatásáért és hűségé­ért. Biztosítom Önt, hogy az Elnök Úr nagy figyelemmel kísérte elmélkedéseit, amelyeket Ön tudatni akart az állam­fővel. Kérem, kedves Uram, szívesked­jék elfogadni nagyrabecsülésem ki­fejezését.” Gérard Marchand.« A kis protokoll-levél persze még nem azt jelenti, hogy a francia elnök ettől kezdve teljes mellszélességgel ki­áll a magyarok mellett - hangsúlyozta az előadó -, de azt igen, hogy érdemes cselekedni, hisz tetteinknek igenis nyoma marad itt-ott, s ez is több, mint ha csak legyintenénk, hogy úgyis hiába minden, és tétlenül szemlélnénk a dol­gokat. Hogy is mondta Napóleon? „Egy ember több zajt tud csapni, mint tízezer, aki hallgat.” „Természetesen figyelemmel kísér­tem az EU-ba való belépés körüli fejle­ményeket is - váltott témát előadásában Szucsány Károly. - Nyugtalanító do­logra figyeltem fel: az unió alkotmány­javaslatában felbukkant az EU-állam­­polgárság kérdése is, amely, ha így ke­rül elfogadásra, végképp megfosztja az elszakított területeken élő magyarságot magyar státusától, és besorolja őket az érintett tagország állampolgárai közé. Ez azt jelenti, hogy az Európai Unió például csak szlovákokat fog nyilváno­san elismerni: a szlovákiai magyarok szlovákok lesznek, s nem szlovákiai magyarok. Ezen töprengve elhatároztam, hogy cselekedni fogok. Megkértem Lang urat, engedélyezze, hogy az Institutum pro Hominis Juribus nevében levelet újak az EU tizenöt külügyminiszterének, mely­ben felkérem őket, hogy az EU-alkot­­mány elfogadásakor vegyék figyelembe a nemzettestből kiszakított négymillió magyarnak az anyanemzethez való tar­tozás jogát. A levélhez csatoltam Lang úrnak az ENSZ-hez és a hágai Nemzet­közi Büntetőbírósághoz intézett beadvá­nyait, különböző angol és francia nyelvű tájékoztatókat az elszakított területeken történt és történő atrocitásokról és tör­vénytelenségekről, valamint egy, a ma­gyarság őstörténetéről szóló írást.” Hivatalos válaszlevél csak az ír és a belga külügyminisztertől érkezett, nem­hivatalos források azonban ékesen tanú­sítják, hogy nem maradt következmény nélkül az „akció”. Schröder kancellár például rohant Magyarországra, s nem győzte csitítgatni a magyarokat, hogy ne nagyon feszegessék kisebbségi gondjaik megoldását, mert az EU-tagor­­szágok rossznéven veszik a dolgot. Schröder budapesti tartózkodása alatt átadta Szucsán Károly küldeményét Kovács László magyar külügyminisz­ternek, aki felháborodva rohant a Vati­kánba: micsoda dolog az, hogy az Ins­titutum pro Hominis Juribus ilyeneket enged meg magának. Tiltakozását persze simán visszau­tasították, úgyhogy mindent összevetve Szucsán levele elég sok kellemetlensé­get okozott a magyar kormánynak ta­valy karácsonytájt. Arról nem is beszélve, hogy nyuga­ton immár egyre többet beszélnek a kommunista diktatúra gaztetteiről, s im­már hivatalos formában is megfogalma­zást nyert az a vélemény, hogy a azok a vezetők, akik a kommunizmusban is fe­lelős pozíciókat töltöttek be, nemkívá­natosak az EU különféle intézményei­ben és vezető posztjain. Nem igaz tehát, hogy kár a gőzért, úgysem tudjuk megváltoztatni a dolgo­kat. Ha a kudarcok kedvünket szegik és tétlenségre kárhoztatnak bennünket, ak­kor bizonyos, hogy semmi tekintélye nem marad a magyarságnak és még a földet is elviszik a lába alól, mert a köz­mondás, hogy gyáva népnek nincs ha­zája, ebben az esetben is igaz. Ez velünk, magyarokkal, akik 56-os szabadságharcunkkal elsőként ingattuk meg a világkommunizmust, nem for­dulhat elő. Lemondani jogainkról, el­mulasztani az érdekeinkért való merész kiállást, nem lenne méltó a magyar nemzet szabadságáért elesett mártírok emlékéhez. Ennek jegyében szólította fel Szu­csány Károly az emigrációs magyarsá­got is a Magyar Alap támogatására, a magyar érdekeket szolgáló szervezetek anyagi megszilárdítására, hogy végre ha­tékony legyen erőfeszítésük a magyar­ság szolgálatában, mert sajnos az ellen­fél bőséges anyagiakkal szervezkedik a magyarság kárára a nemzetközi színté­ren, és ha nem állunk ki a magunk stra­tégiájával, győzelmük elkerülhetetlen. „Kérem mindazokat akik anyagiak­ban vagy szellemiekben segíteni tudnak munkámban - fejezte be a montreali magyar fiatalok előtt megtartott előadá­sát Szucsány Károly - jelentkezzenek, mert egyedül nem győzöm a munkát, egyedül mindannyian gyengék vagy­unk. Ha összefogunk, győzünk!” Comitte of Trianon 575 Barthelemy, Longueuil, Québec, J4J 1M5, Canada Másfélezer jelentős amerikai magyar személyiség életrajzát, pályafutását mutatja be az a maga nemében egye­dülálló, képekkel gazdagon illuszt­rált könyv, amely Amerikai Magya­rok Arcképcsarnoka címmel nemrég jelent meg - a Médiamix Kiadó gon­dozásában - a magyarországi és az amerikai-magyar könyvpiacon. Az észak-amerikai kontinensen mintegy két millióan vallják magu­kat magyarnak, de ennél sokkal töb­ben rendelkeznek magyar fel­menőkkel, ősökkel, hiszen az elmúlt évszázadban szinte országnyi ma­gyar vándorolt ki az Újvilágba. Kö­zülük sokan igazi amerikai híres­séggé váltak, meghódították az üzleti világot, sztárok lettek Hollywood­ban, politikusi babérokat arattak, má­sok tudósként, szakmai munkájuk­kal, találmányaikkal járultak hozzá nemcsak a földrész, hanem az egész emberiség fejlődéséhez. Találkozhatunk a könyv szereplői között azokkal, akik tengerentúli ma­gyarként ma is szerepelnek a honi köztudatban, és a könyvből köze­lebbről is megismerkedhetünk pálya­futásukkal, magyar kötődésükkel. Olvashatunk például a tudós Teller Ede, Neumann János, Oláh György, Szent-Györgyi Albert, Wigner Jenő, a híres író, költő Márai Sándor és Wass Albert, a zenei kiválóságok Dohnányi Ernő, Solti György, az új­ságírást forradalmasító Pulitzer éle­téről, vagy a filmvilág szereplőiről - többek között - Gábor Zsázsáról, Tony Curtisről, Joe Eszterhásról, Kertész Mihályról, Korda Sándorról, Andy Vajnáról, Zsigmond Vilmosról, az üzleti élet sikertöréneteiről, me­lyek például Soros György, Zwack Péter, Charles Simonyi, Andy Grove, Munk Péter, Láng György, vagy Ale­xander Bródy nevéhez kötődnek stb. Sokan tudják, hogy az amerikai magyarok nevéhez fűződik például a számítógép, az atomreaktor, a töltőtoll feltalálása, ám az kevésbé is­mert, hogy újvilágba szakadt honfi­társunk konstruálta meg a világ első népautóját, a színes televíziót, a vi­deót, a holdjáró autót, tervezte a hí­res New York-i Central Parkot. Ma­gyar származású az amerikai „whiskykirály” és minden idők leg­nagyobb szabaduló művésze, miként a hollywoodi álomgyár alapítói. Ám, ha visszamegyünk a történelemben, az amerikai függetlenségi harc és a polgárháború hősei, tábornokai kö­zött is találkozhatunk magyarokkal - róluk is számos érdekességet találunk a könyvben. Sok olyan világsztárt ismerünk, akiket nemcsak Amerika, hanem az egész földkerekség kedvel, ám arról már kevesebben tudunk, hogy ezen hírességek közül sokan magyar gyö­kerekkel is rendelkeznek. Például a filmvilágból Paul Newman, Goldie Hawn, Debra Winger, Johnny Weiss­müller, a zenei életből Paul Simon, a Kiss együttes „hosszúnyelvű” mu­zsikusa, Gene Simmons, s a Hair musical szerzője, James István Rado. De a könyvből az is kiderül, hogy olyan Nobel-díjas tudós is akad, aki­nek magyar származását eddig itthon nem is említették... Azok sem maradtak ki a kötetből, akik Magyarországon váltak híressé, de a történelem vihara a tengeren­túlra sodorta őket, így Karády Kata­linról, Kabos Gyuláról, Jávor Pálról, Szeleczky Zitáról, Krencsey Mari­­anne-ról, Bartók Béláról, Faludy Györgyről, Claire Kennethről, vagy a politikus Jászi Oszkárról, Baranko­­vics Istvánról, Sulyok Dezsőről, Nagy Ferencről, Kovács Imréről, Varga Béláról, Varga Lászlóról, Pongrátz Gergelyről s másokról sem feledkeztek meg a könyv írói. A szerzők az amerikai magyar vi­lág szinte minden fontosabb terüle­tén jelen lévő szakmai, újságírói gárda, valamint történészek, magyar­ságkutatók segítségével több éven át gyűjtötték össze az ilyen formában eddig még soha meg nem jelent kö­tet anyagát, az amerikai magyarok arcképcsarnokát. Z--------------------------------------------\ A Nyugati Magyarság hirdetési díjszabása: 1/8 oldal = 25.000 Ft 1/4 oldal = 50.000 Ft 1/2 oldal = 100.000 Ft l/l oldal = 200.000 Ft V__________________________/

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents