Nyugati Magyarság, 2004 (22. évfolyam, 1-12. szám)

2004-06-01 / 6-7. szám

2004. június-július Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 3. oldal / \ Ilyen országban akarunk élni? Részlet Orbán Viktornak az Összefogás napján mondott beszédéből „Minden népnek megvan a maga sorsa. Nekünk, magyaroknak a történe­lem megtanította, hogy gyáva népnek nincs hazája. Hiszékeny népnek sincs, csak azt hiszi, hogy van. Ezt a leckét most tanuljuk. Hiszékeny emberek­nek nincs hazájuk, legfeljebb egy ország, ahol lakhatnak. Ahol lakhatnak, de mások irányítják az életüket. Ahol lakhatnak, de munkájuk gyümölcsét más szedi, azon más gazdagodik. Ahol lakhatnak ugyan, de lépten-nyomon rászedik őket. Lakhatnak ugyan, de gúnyt űzhetnek, sőt, gúnyt is űznek mindenből, ami fontos nekik, ami szép az életükben. Ahol lakhatnak ugyan, de nem jut nekik munka, kenyérkereseti lehetőség. Ahol lakhatnak, de nem tudnak otthont teremteni maguknak és családjuk számára, ahol biztonsá­gos élet helyett a mindennapos bizonytalanság vendégeskedik a háznál. Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim! Egy bankárkormány ve­zette országban sohasem lesz becsülete a munkásnak, a tanárnak, az ápoló­nak, az orvosnak, a gazdának, a nyugdíjasoknak, a szellem embereinek; sohasem lesz becsülete a tisztességesen végzett munkának. Bankárország­ban kijár a hajbókoló elismerés a pénznek, a vagyonnak, a haszonnak, a kamatnak, az ügyeskedőknek, a ravaszkodóknak, a befolyásosoknak, a pénz­embereknek, de a munkából élő embereknek sohasem. Nemcsak a magyar gazdaság sikere érdekében, de az emberiesség miatt is vissza kell térnünk a munka alapú gazdasági rendszerhez, ahol a jólét és a munka összekapcso­lódik, ahol a jólét természetes előföltétele a munka, és a munka természe­tes következménye a jólét. 2002-ben figyelmeztettük Magyarország polgá­rait, ha a Magyar Szocialista Párt kezébe adják a kormányrudat, akkor bal­oldali álruhában a nagytőke, sőt, a pénztőke alakít kormányt. Meg lehet-e tenni egy néppel, hogy nem tartják be a neki tett ígéreteket? Sőt, bár írásba adták, személyes felelősséget vállaltak, sőt, lassan mondták, mégis most egyszerűen letagadják az ígéreteket. Európai demokrácia-e az, ahol követ­kezmények nélkül vissza lehet élni az emberek bizalmával? Meg lehet-e tenni egy néppel, hogy az egyenes beszédet, az őszinte szót kiszorítják a közéletből? Ránk lehet-e erőltetni egy új szótárt, ahol a „megteszem” azt jelenti: nem teszem meg; ahol az „igen” nemet; a „nem” gyakorta igent; a „felemeljük” azt, hogy csökkentjük; a „csökkentjük” pedig azt jelenti, hogy növeljük; a „folytatjuk” azt, hogy megszüntetjük; az „adjuk” pedig legtöbb­ször azt jelenti, hogy elvesszük. Élhet-e úgy egy nép, hogy nem is tudja, hol van, hogy körülötte semmi sem az, aminek látszik. Meg lehet-e tenni egy néppel, hogy a pénztőke baloldalinak fesse magát, és baloldali jelmez­ben lépjen a közélet porondjára. Meddig lehet a bolondját járatni egy nép­pel? Meddig lehet orruknál fogva vezetni az állásukért aggódó, a megélhe­tés és szegénység szélén egyensúlyozó, segélyre szoruló embereket? Kedves Barátaim! Akarunk-e ilyen országban élni június 13-a után is?” Az EU-parlament magyar képviselőre voksoló választók válasza egyér­telmű volt. V________________________________________________/ Magyar csoda DOMONKOS LÁSZLÓ Semmi nem veszett el Már-már szalonképtelenül primitív kérdés fogalmazódott meg bennünk, de egyszerűsége dacára sincs sejtel­münk a válaszról. Jelesül: ha harminc százalékkal növelte a Medgyessy-kor­­mány az ország eladósodottságát, az­az folyamatosan hitelekhez folyamo­dik, s ha mindemellett kétszázmilliárd forintos megszorító intézkedést is fo­ganatosított, miért nő az államháztar­tás hiánya? Ez a jelenség az új magyar gazda­sági csoda: kölcsönöket veszünk fel, takarékoskodunk, mégsincs pénzünk. Ha ezt valamelyik állam utánunk csi­nálja - mondjuk Kubán vagy Észak- Koreán kívül -, kétségtelenül méltó he­lyet nyer el magának a közgazdaság­tani egyetemek ajánlott irodalmában. A két szélsőséges, kommunista dikta­túrában a külföldi hitelekből és a la­kosokra kivetett sarcból származó pénzt a kormányok nemes egyszerű­séggel ellopják. De mi történhet Magyarországon, ahol már nem is annyira szélsőséges, még kevésbé kommunista a két kor­mányzó erő, s köztudottan tisztesség és becsület dolgában is a helyzet magas­latán állnak? Hiszen alig derült fény egy-két kétesebb ügyükre, s ezen ké­­tesebb ügyekben megforduló közpén­zek értéke sem nyom annyit a latban, hogy attól felbillenjék a költségvetési egyensúly. Egy kis hitel Medgyessy Péter barátjának, egy kis - eredetileg autópályára szánt - közpénz magán­célú forgatása a tőzsdén, egy-két lakó­­ingatlan megvásárlása vagy felújítása, néhány zsíros baráti megbízás elvileg nem okozhat akkora költségvetési tra­umát, hogy arra az Európai Unió is összerezzenjen, s eljárást irányozzon elő a hozzánk hasonlóan „túlkölte­kező” friss tagállamokkal szemben. Minapi hú* ugyanis, hogy Brüsszel­ben komoly aggodalmat kelt az új ta­gok államháztartási hiánya. Magyaror­szág a korábban vázoltak miatt itt ki­tüntetett figyelmet vívott ki magának azzal, hogy hitelállományának és a Draskovics-, pontosabban Medgyessy­­féle megszorító intézkedéscsomag da­cára is folyamatosan romlik az állam­­háztartás helyzete. A legfrissebb ada­tok szerint áprilisig az idei évi teljes előirányzatnak már 46 százalékát „tel­jesítette” az ország, ami azt jelenti, hogy az állami pénzügyi rendszerből már 37 százalékkal több pénz hiány­zik, mint hiányzott tavaly, ugyanebben az időszakban. A kormányzati retorika szinte elmaradhatatlan refrénje, hogy a pénzügyi krízis az Orbán-kormány­­nak köszönhető, ezért érdemes meg­jegyezni az objektivitás kedvéért, hogy az Orbán-kabinet utolsó évének első harmadában 316,1 milliárdos deficit­tel zárt az államháztartás, szemben az idei első harmadévi 547,6 milliárddal. Elemzők félévkor ezermilliárdos hiányt, s újabb, háromszázmilliárd fo­rintos megszorító intézkedéscsoma­got várnak. Ezt persze a kormány ha­tározottan cáfolja, de mit is tehetne, amikor a júniusi európai parlamenti választások hadjáratában a Werber­jugend egészen más tartalmú szóró­lapokkal ostromolta a jobb sorsra ér­demes választópolgárokat, s Med­gyessy Péter miniszterelnök is felfelé ívelő pályán álló gazdaságról, általá­nos jólétről szónokolt sűrűsödő nyil­vános szereplésein. Nincsenek kétségeink afelől, hogy az új magyar gazdasági csoda, tudniillik a növekvő hitelállomány, a megszorítás és a pénznélküliség paradoxona nem tartható a végtelen­ségig. Előbb-utóbb ismételten drasztikus lépésre kényszerül a kor­mány. Mert a pénzügyekben nincse­nek csodák. (Magyar Nemzet)- Aki a Magyar Nemzet kulturális ro­vatának munkatársa, hétkötetes, 2000 óta József Attila-díjas prózaíró, saját­ságos világképpel, felfogással kell ren­delkezzen mindarról, ami napjaink ma­gyar világát jelenti. Ezt a sok mocsok­kal eltorzított, kiábrándult-közönyössé manipulált, millió gaz szándéknak iszonyatosan kiszolgáltatott, azonban váltig létező, még mindig mégiscsak magyar valóságot...- Ugyanolyan reménytelennek lát­szik most a világ, mint abban az álta­lam több kötetben ábrázolni próbált, kö­zösen megélt Kádár-korszakban. Az a távlattalanság a Medgyessy-féle, udno­­rító vadkapitalizmussal megfejelve tért vissza és a kiábrándultság szinte min­den elképzelhető mértéket felülmúl. A magyarság ötven éves elhülyítése saj­nos azt is lehetővé tette, hogy nagy tö­megek kétszerkettő-szintű alapigazsá­gokat is képtelenek felismerni, most már sajnos akkor is, ha a legelemibb lét­érdekeikről van szó. Ehelyett legföljebb elkeseredetten legyintgetnek, hogy lám­­lám, nem akar ez a világ jobb lenni...! Nem hát, ha semmit sem tesztek érte.- Fél évszázadot nem lehet meg nem történtté tenni: milyen lehetősé­gek állhatnak így előttünk?- Haladni kell a keresztény Ma­gyarország felé, tovább... Nem annyira rossz, nem annyira kilátástalan a hely­zet. A polgári körök immáron kiépült mozgalma kiváló hátteret biztosít. Rá­adásul a magyar társadalom végre te­kintélyes hányadában rájött arra, hogy ha fél, az rossz: a tett, ha belülről di­deregve is hajtom végre, felszabadít, megkönnyebbít. Ez hatalmas lépés. Alakulóban az a roppant jelentős népi réteg, amely ráébredt arra, hogy a kompromisszumokon keresztül nem vezet út. Az út szép lassan ki lesz kö­vezve... És mindaz, amit ezek eddig le­romboltak és ezután le fognak rom­bolni, éppen emiatt is lesz rendbehoz­ható... (Meg persze azért, mert szeren­csére még a rombolásban is tehetség­telenek.) Egyszóval: a világon semmi, de semmi nem veszett el...- Egyelőre azonban még a rombo­lás és a küzdelem kellős közepén va­gyunk... Szép kis botrány színhelye volt nem­rég ismét a Parlament. Az ellenzék és a koalíció képvseilői - piaci kofákat megszégyenítő ékesszólással, egymás szavába vágva - kölcsönösen hazug­sággal vádolták egymást. Kovács László, aki Isten kifürkészhetetlen aka­ratából ismét és még mindig Magyar­­ország külügyminiszterének mond­hatja magát, olyannyira belemelegedett a vádaskodásba, hogy még Szili Kata­lin házelnök és megsokallta a dolgot és kikapcsolta a mikrofonját. Az eset kapcsán Ader János másnap nyílt levelet intézett Kovács Lászlóhoz. Idézzük: „ Ön tegnap, a Parlamentben azt állította, hogy a szocialisták soha nem mondták azt, hogy 23 millió román munkavállaló fog idejönni.’’ Ezzel szemben tény, hogy Keller László a 2001. december 27-i Híradó­ban a következőt állította: „23 millió aktív korú munkavállalót, román munkavállalót enged be a miniszterel­nök a magyar piacra.” Ön pedig, egy hónappal később, 2002. január 27-én, a Hét műsorában ezzel kapcsolatban a következőket fogalmazta meg: „Ez a 23 millió, 21 millió ez abból adódik, hogy Keller László egész Románia la­kosságáról beszélt, Hóm Gyula ebből levonta a magyarokat, és csak a romá­nokról beszélt.” Ön tegnap, a Krónika-Háttér című műsorban, az autópályaépítésekkel kapcsolatban azt állította, hogy „a 800 vagy 820 az mindig arra vonatkozott, hogy ennyi lesz összesen, ha felépül az a 400 vagy 420, amit mi ígértünk, te­hát ez két különböző szám, ez nincs el­- Igen, de azon túl, hogy a re­ményt soha nem szabad feladni, még azt is látnunk kell, hogy az elmúlt másfél évtized, ha másra nem is, arra feltétlenül jó terep volt, hogy egyre többen megtanulták annak az örömét érezni, milyen felemelt fejjel, egye­nes gerinccel járni... ez sem akármi­lyen fejlemény, lássuk be. Az ember­nek szerintem mindig készen kell áll­nia arra, hogy megszólítják. Ha az embert ebben a készenléti állapotban, a tökéletesedésre való törekvés folya­matában éri a hívó szó, biztos, hogy a mennyország kapujában érezheti magát, mert elérte, ami csak ember­nek megadatható: betöltötte hivatását, célját - ha pedig elcsüggedne és el­engedné magát, mindent megsemmi­sítene, visszamenőleg is...- A fiataloknak, hála Istennek, mintha mindezt kevésbé kellene ma­gyarázni. Úgy tűnik, másféle levegő, másféle fuvallat csapja meg az embert a közelükben...- Hasonlók a tapasztalataim. A mindennapok során átéltek, a saját 27 éves fiam láttán csak azt mondhatom, hogy a mai magyar fiatalokra, még az úgynevezett „egyszerűbbekre” is való­ban az a jellemző, hogy mintha nem lenne meg a tekintetükben az a fura za­varodottság és az az üresség, amely a mai középnemzedék jelentős részére jellemző... A minden mindegy, a letar­gia, a beletörődöttség. És azt hiszem, nemcsak és nem kizárólag az életkori sajátosságok miatt. Hanem mert nem­zedéki, sőt, nemzeti összefüggésekben is érvényes a jézusi példabeszéd, hogy aki az eke szarva mellől nem tudja fel­emelni a fejét, az mindig ott marad... Fél évszázad agymosása, lúgozása va­lóban szörnyű hatással volt az időseb­bek generációira, ezek a fiatalok vi­szont nem csupán romlatlanok, hanem egészen szenzációsan realisták is. Nem zavaiják meg őket hamis nosztalgiák, nem keverik össze hebehurgya módon a dolgokat. Pontosan tudják, hogy a templomban kell hinni és Istenben kell hinni, nem az anyagban és nem a „kol­dusluxusban”, tudják, mi a hit dolga és mi az észé. Érzik, mitől igazán ember az ember, és mit, hogyan is kell, kel­lentétben egymással, tehát azt gondo­lom, hogy ezekről van szó.” Ezzel szemben tény, hogy a Med­gyessy Péter személyes vállalásait tar­talmazó Egyetértésben a nemzettel című kiadvány 8. pontjának 2. bekez­dése így szól: „800 km új autópályát és autóutat építünk.” Ön ugyanebben a műsorban a kö­vetkezőt nyilatkozta: „Mi valóban nem azt mondtuk, hogy amíg a világ, világ, addig nem lesz gázáremelés ”, majd hozzátette, hogy Medgyessy Pé­ternek a gázáremelésre vonatkozó ki­jelentései mögött meghúzódott némi irónia. Ez már önmagában is elgon­dolkodtató. lene tenni ennek érdekében. Mindezt tényleg egyféle sajátságos ragyogással „kisugározzák” - ebből pedig a jövő­ben akár nagyon nagy dolgok is szü­lethetnek... Ne feledjük, a magyarság génjei minden históriai iszonyat el­lenére valószínűleg még mindig igen egészségesek. Ezt ázsiai eredetünkből és természetünkből is le lehetne ve­zetni, ezért valószínűleg romlatlanab­bak is maradtunk. Vidéken a középge­nerációban is jóval kevesebb letargi­kus, depressziós egyént látni, mint a nagyvárosokban, vagy pláne Budapes­ten... Ha valaki a Dunántúlon, vagy az Alföld valamelyik szegletében él, a ter­mészet közvetlen közelségben, Isten műremekeivel naponta szembesülve, nem kövek és panelek között: valószí­nűleg az ösztöneiben hordozza Isten műveinek és alkotásainak a tiszteletét. Érzi, hogy nem a sátáni romboló had­járatban kell akár statisztaként is részt vennie. Ugyanakkor például a fővárosi fiatalság igen jelentékeny része is na­gyon egészségesen látja, hogyan nem lehet, nem szabad és nem is érdemes élni... És közülük soknak a szülei az üres tekintetűek közé tartoznak. Az ő tiltakozásuk pedig már nem olyan, és különösen nem olyan lesz, mint amit a mi beteg világunkban megtapasztal­tunk száguldozással, italozással, neki­­buzdulásos zülléssel. Már érzik, nem­sokára életre szólóan tudni fogják, hogy másféle értékek nyomvonalán kell haladniuk. Hogy az anyagi fel­­emelkedésüket is az hozhatja meg - legalábbis hosszú távon -, ha nemcsak az anyagi dolgokra figyelnek elsősor­ban... Azt hiszem, pedzegetik már, hogy a Sátánnal minden fordítva van: a Sátán azt hagyja békén, sőt, kicsit ta­lán még segíti is, aki megveti őt. Hát meg kell vetni, és akkor már a meg­­igazulás útján is vagyunk. Nem feltét­lenül naiv dolog ez, ne higgyük. Sok korszakos, nagy cselekedet rugója er­refelé is található - megvan hát min­den okunk arra, hogy bizakodjunk és átéléssel mondhassuk, érvényesítsük: „hajrá magyarok!” (A budapesti Thököly Klubban el­hangzott beszélgetés rövidített, szer­kesztett változata.) Ugyanakkor tény, hogy Medgyessy Péter 2002 áprilisában, az Aktuális című műsorban a következőket állította: „Ké­rem szépen. Nem lesz gázáremelés egy­általán. Most mondom, 20 évre, hány évre ígérjem meg ? Nem lesz gázáreme­lés.” Végezetül az is tény, hogy az Ön által vezetett szocialista párt szórólap­jain a következő ígéret volt olvasható: „ Garantáljuk: Nem lesz gázáremelés! ” Nyílt levelét Áder a követezőkkel zárja: „Tisztelt Elnök Úr! Ezek után csak egyre kérem. Ne hozza magát olyan helyzetbe, hogy amint az 2002. júliusá­ban megtörtént, a Népszabadság publi­cistájának újra azt kelljen leírnia: Jó na­pot kívánok - hazudta Kovács László.” ALKONYFÉNY IDŐSOTTHON Budakalász Budapest vonzáskörzetében, Budakalászon, festői környezetben, a Duna és a Majdan patak találkozásánál, nyugat-európai szintű, két­szintes idősotthonban egy és kétszemélyes, erkélyes apartmanok (28- 35 m2) leköthetők. Az apartmanok 2005. július 1-től beköltözhetők. Az Otthonban az emeltszintű ellátáson felül uszoda, szauna, a 1,5 hek­táros parkban teniszpálya és hobbikért lehetőség áll a lakók rendelke­zésére. Megközelítés: Budapestről HÉV-vel Budakalászig, a HÉV állomástól in­gyenes kisbusz szállítja a lakókat és látogatókat az Otthonig. Gépkocsi­val az Otthon a 10-es vagy a 11-es főúton érhető el. Érdeklődni lehet a 00-36-1-225-1561-es telefonszámon. Most akkor ki hazudik? Beszélgetés Pósa Zoltánnal

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents