Nyugati Magyarság, 2004 (22. évfolyam, 1-12. szám)
2004-06-01 / 6-7. szám
4. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 2004. június-július CZIRE DÉNES „A kérdések stablizálása előfeltétele az európai államszövetség működésének.” (Bibó István) 1918 óta, amikor hazánk, Magyarország területének több mint kétharmadát az annexió és kárpótlásmentes békét ígérő győztes nagyhatalmak térképrajzoló mészárosai a hazug jogcímeken, de őszinte rablási vággyal imperialista politikát folytató szomszédainknak ajándékozták, az utódállamok mindegyike hosszútávú stratégia alapján arra törekedett és törekszik, hogy a magyarságot koldusbotra juttassa, tudatlanságban tartsa. A román liberális párt elnöke, Vintila Bratianu tételesen megfogalmazta, hogy „a régi kultúrákat úgy szüntethetjük meg, hogy elvonjuk alóluk a gazdasági alapot, és így leszegényítjük a régi kultúrájú népeket.” A nemzeti indíttatású földreformmal szinte ellehetetlenítették az erdélyi magyarságot, a magyar nemzettudat és kultúra hordozóit, a magyar történelmi egyházakat. Ezzel párhuzamosan a magyarok megnyugtatása érdekében különböző demagóg ígéreteket fogalmaztak meg. így például az 1918 december 1-én elfogadott Gyulafehérvári Határozatok második pontja kimondta: „Egyenlő jog és teljes felekezeti autonóm szabadság az állam összes felekezetei számára.” A reménykedők azt hitték, hogy a román politikusok még emlékeznek arra, hogy a dualizmus korában a magyar politikai vezetés a románoknak teljes egyházi és iskolai autonómiát biztosított. Ennek eredményeképp a román felekezeti iskolák programját az ortodox vezetés dolgozta ki, az iskolákban pedig Románia történelmét tanították romániai tankönyvek alapján. A földreform során azonban kiderült, hogy a nemzeti célokra elrendelt kisajátítás a legsúlyosabb károkat az egyházi, iskolai és alapítványi birtokoknak okozta, mivel létalapjaiban támadta meg az említett intézményeket. Az agrárreform előtt a romániai magyar egyházaknak 371.614 kataszteri hold birtoka volt, amiből 314.199 holdat sajátítottak ki, azaz a magyar felekezetek birtokainak 84,5 százalékát. Ez azt jelentette, hogy a gyulafehérvári, temesvári, nagyváradi és szatmári katolikus püspökségek 290.507 hold birtokából kisajátítottak 277.513 holdat, az erdélyi és Királyhágó melléki református egyház 62.148 kataszteri hold földterületéből 25.222 holdat, az unitárius egyház 17.916 hold birtokából pedig 11.389 holdat. „Kárpótlásul” a földreform alapján az egyházaknak kiosztott 1500 hold földterületből a román ortodox és görögkatolikus egyház 1200 holdat, míg a kisebbségi egyházak összesen 300 hold birtokot kaptak. A magyar és más kisebbségi egyházak nemsokára megtapasztalhatták a felekezeti egyenlőség sajátos román értelmezését is. Az 1923-ban elfogadott és a román politikusok által a világ legdemokratikusabb alkotmányának kikiáltott alaptörvény kimondotta: „A görög-keleti román egyház a románság nagy többségének vallása lévén uralkodó egyház a román államban. A görögkatolikus egyháznak pedig elsőbbsége van a többi felekezetek között.” A felekezetek egyenlőségének ez a sajátos értelmezése ugyancsak meglepte és megdöbbentette a romániai kisebbségi egyházak képviselőit. Különösen így volt ez Erdélyben, a tolerancia klasszikus földjén, ahol az 1568-ban megtartott tordai országgyűlésen a világon először mondták ki, és 1571-ben Marosvásárhelyen törvénybe is iktatták a vallások egyenlőségét. A második világháború befejezése, majd a párizsi békeszerződés megkötése után méginkább fokozódott a magyarság, a magyar nyelv és kultúra háttérbe szorítása az ortodoxia térhódítása, a megfélemlítés és a terror. Az 1945 évi demokratikusnak nevezett földreform során újabb 100.000 hold birtoktól fosztották meg az erdélyi magyarságot. 1945-ben Petra Groza román miniszterelnök még a határok légiesítéRestitutio in integrum séről, a romániai magyarok legszélesebb demokratikus jogairól szónokolt Budapesten. Hazatérése után pár nappal lezárták a román-magyar határt, 1946-ban pedig már rendelet tiltotta meg a magyar himnusz éneklését az erdélyi iskolákban és templomokban. A Román Népköztársaság kikiáltásával, 1947-ben elkezdődött a szocializmusra való áttérés. A főbb termelőeszközök államosítását 1948-ban a tanügyi reform követte. Ennek eredményeképp a vallásoktatást eltávolították az iskolákból és ezzel megszüntették a templom és iskola többévszázados együttesét, az egyház többévszázados nevelő tevékenységét az iskolákban. Az említett intézkedéssel egyidőben az iskolaügyet szolgáló ingó és ingatlan vagyonokat állami tulajdonba vették. Az iskolákkal párhuzamosan elkobozták a kántori lakásokat, a gyülekezeti otthonokat, felszámolták a missziói szövetségeket és szeretetintézményeket - az árvaházakat, napköziotthonokat, aggmenházakat, kórházakat, kollégiumi könyvtárakat, tehát a hívő magyar nemzedékek hosszú sora által évszázadok során összerakosgatott javak igen jelentős részét. Csupán a református egyháztól Erdélyben elvettek 354 elemi iskolát, 14 középiskolát, 242 tanítói lakást. A Királyhágó-melléki egyházkerületben elkoboztak 130 népiskolát, 3 középiskolát. Az iskolák államosítása ellen a római- és görögkatolikus püspökök közös manifesztumban tiltakoztak. Az állam válaszul tíz püspökből hetet leváltott, majd 1948. október 28-án elrendelte valamennyi görögkatolikus püspök letartóztatását. Ezek után a görögkatolikusokat visszaparancsolták „az ortodox anya kebelére” és egyházukat nemlétezőnek nyilvánították. 1949-ben letartóztatták Márton Áron püspököt, majd Boga Lajos püspöki ülnököt, nem sokra rá az ugyancsak székely, nyolcvan éves Sándor Imre püspököt. A magyar szerzetesrendeket feloszlatták, a vagyonukat elkobozták, a szereztesek és az apácák nagyrészét pedig a Dobrudzsában és Baragánon működő internáló táborokba vitték. (Folytatás az 1. oldalról) Az újságokban hosszasan elvitatkoztak arról, hogy mennyire tekinthetők forrásértékűnek a mai városvezetés által elfogadott Rákosi- és Kádár-kori bírósági jegyzőkönyvek. Az igazságot illetően nyílván semennyire, de ez a kiprovokált gyalázatos vita is azt a célt szolgálta, hogy ne aktuális gondok merüljenek fel a választások előtt. Egy apró eredménye mégiscsak volt az ideologikus vitáknak: a főváros szocialista és liberális többsége 14 évnyi konok ellenállás után végre hozzájárult ahhoz, hogy a szerintük antifasiszta, azaz végső soron pozitív történelmi személyt, Joszif Viszarionovics Sztálint megfosszák budapesti díszpolgári címétől. Valószínűleg féltek, hogy nem lesznek szalonképesek az Unió parlamentjében egy ilyen nevű védenccel! Méltatások helyett minősíthetetlen gyanúsítások érték Orbán Viktor korábbi kormányfőt, amikor átvette II. János Pál pápától a Nagy Szent Gergely érdemérmet - a szocialista kampányotok szerint ilyen áron csatlakozott Orbán Vatikán, Jdientúrájához”. Az Unió parlamentjébe jelölt szocialista politikusok egyenesen a pápát vádolták meg azzal, hogy - alpári fogalmazásukat idézve - „le akarja nyúlni az Európai Uniót” Hasonló módon nem megtiszteltetésnek vették, hogy az Európai Unió néppárti frakciója Orbán Viktorra bízta a romániai demokrácia helyzetének vizsgálatára kijelölt bizottság vezetését, hanem újabb veszélyforrásnak: egy nacionalista bajkeverő alkalmat kapott arra, hogy viszályt szítson „a jószomszédi kapcsolatok ápolására kész Romániával.” A szocialisták, a bizottság létreho-1950-ben a szocialista állam „átvette” az anyakönyvek vezetését az egyházaktól. Ugyancsak 1950-ben kisajátították a még meglévő egyházi birtokokat. A következő lépés az volt, hogy az állam megszüntette a természetbeni egyházi járulékot, a kepét. Az egyházi tevékenységet pedig a templomok és imházak falai közé szorították vissza. Az egyre romló társadalmi-politikai feltételek következtében mindjobban beszűkültek a teológiai oktatás keretei. Ennek következtében több mint száz református gyülekezetnek még papja sem volt. Az állami ellenőrzés fokozatosan az anyagiakra is kiterjedt, még a hívek által adományozott perselypénz mennyiségét is ellenőrizték. Teljesen felszámolták az egyházi autonómia maradványait, totális ellenőrzést honosítottak meg, aminek eredményeképp az államhatalom döntötte el még azt is, hogy kik és milyen szinten tölthetnek be különböző egyházi funkciókat. A hatvanas évek elején újabb 280 magyar papot tartóztattak le, akiket a Duna-delta mocsaras vidékeire hurcoltak nádvágásra, tőzegkitermelésre. 1969-ben rendelet alapján összegyűjtötték és „megőrzésre” Bukarestbe vitték a klenódiumok - úrasztali kelyhek, térítők, könyvek, érmék, szőnyegek - jelentős részét, és ezeket a mai napig nem szolgáltatták vissza. Bár a szocializmus éveiben korlátozták az ortodox egyház előjogait is, a jellemző mégiscsak az volt, hogy valamennyi egyházellenes intézkedés mindig erőteljesebben sújtotta a kisebbségi egyházakat. Ennek egyik oka abban keresendő, hogy a hatalom tudatában volt annak, hogy ezek az egyházak a nemzetiségi tudat őrzői és ápolói, ezért az állam valósággal lefejezte a katolikus, a református, az unitárius és más kisebbségi egyházakat. Ugyanakkor az állampolitikának az ortodox egyház irányában megnyilvánuló mind nagyobbfokú toleranciája azt eredményezte, hogy ez az egyház egyre erőteljesebben támogatta a Román Kommunista Párt szélsőséges nazása ellen ágálva, leplezetlenül a román soviniszták oldalára álltak, akik megakadályozták a Magyar Polgári Szövetség indulását a romániai önkormányzati választásokon. A romániai demokrácia megsértésének már a gyanúja is „viszálykeltés” volt a megfogalmazásukban. A kampány utolsó napjaiban a kormánypártok arra szólították fel a választókat, hogy szavazzanak a nyugalomra, a békére, azaz a szocialistákra, ugyanis ha az ellenzék kapna több szavazatot, akkor békétlenség, gazdasági zűrzavar és munkanélküliség lesz, mert folyamatosan kétségbe fogják vonni a kormány legitimitását. Ilyen feszült, mesterségesen felkorbácsolt légkörben került sor június 13- án az Unió 732 fős Parlamentjében helyet foglaló 24 magyar képviselő megválasztására. A választást a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség nyerte meg óriási fölénnyel: a szavazatok több Fonyódon tóparti, emelt szintű idősek otthonában helyek még leköthetők. Érdeklődni lehet: 451-3734, 06-20-555-7209, 06-30-25 l-8622-es telefonszámokon. cionalista orientációját. Mindezek következtében az ortodox egyház és a kommunista hatalom lényegesen közeledett egymáshoz. Ennek egyik látványos megnyilvánulása az volt, hogy 165 ortodox templom épült, konzerválták és restaurálták az ortodox egyházi patrimóniumot, fennmaradt az ortodox szereztesi élet, és tovább működhetett több tucat ortodox kolostor. Mindezek alapján nem tekinthető véletlennek, hogy az 1948-ban államosított 1593 felekezeti oktatási intézményből 1308 katolikus, református és unitárius magyar iskola volt. Tehát mivel az ortodox egyház kiszolgálta a kommunista hatalmat, pozícióját és vagyonát a szocializmus éveiben is megőrizhette és bővíthette. Az ortodox egyház kiváltságos helyzetének fennmaradását az is bizonyítja, hogy az 1989 évi rendszerváltás után az ortodox pátriárka kijelenthette, hogy az ortodox egyház semmiféle vagyont nem ad vissza senkinek, és hogy az új egyházi törvénynek kötelező módon tartalmaznia kell azt a gondolatot, hogy Romániában az ortodoxia a nemzeti vallás. A következő években tovább erősödött az ortodox egyház kiváltságos helyzete. Az 1990-es évek közepe táján ez az egyház több milliárd lejes állami támogatást kapott, és sok milliárd lej értékben szerzett tulajdonjogot, vagy korlátlan időre ingyenes használati jogot több tucat ingatlan fölött. Ezek között vannak szállodák, vendéglők, lakások, fűrészüzemek stb. így péládul a Csíkszeredában létesített ortodox püspökség megkapta az Öltül szállodát, vendéglőt, Tusnád-fürdőn pedig két ingatlant szerzett. Orsován szállodakomplexum és 20 más épület került az ortodox felekezet tulajdonába. Mindezeket a tényeket ismerve nem csodálkozhatunk azon, hogy Romániában csupán 1998-ban született törvény az egyházi és közösségi vagyonok visszaadásáról. Sajnálatos módon, de nem véletlenül nem dolgoztak ki kormányrendeletet a törvény végrehajtásáról. Ennek egyik következménye a folyamat lassúsága, a másik pedig az, hogy a kisebbségi egyházak anyagilag, képviselőik pemint 47 százalékát szerezte meg, így 12 képviselőt delegálhat Strasbourgba. A szocialisták a szavazatok 34 százalékát szerezték meg, 9 uniós képviselőjük lesz. Az SZDSZ 2, a Magyar Demokrata Fórum 1 mandátumot szerzett. Az eredmény tehát azt mutatja, hogy most nem vált be a szocialisták negatív kampánya - egyszer volt Budán kutyavásár! A választásra jogosultak 38,5%-a járult a szavazóumákhoz. Ez alacsonyabb a korábbi uniós országok részvételi arányánál, de magasabb az újonnan felvett tagállamok átlagban 29%-os részvételi hajlandóságánál. A hazai polgári ellenzék számára kedvező politikai háttér lesz a jövőben, hogy az Európai Unió Parlamentjében a legnagyobb erő a néppárti frakció lesz, a 732 képviselő közül 279 tartozik majd ide. Az ország számára kedvezőbb döntések meghozatalát Strasbourgban nagyobb eséllyel tudják majd kiharcolni az itthon ellenzéki erők, mint a szocialista kormánypárt, hisz annak csak 202 fős képviselőcsoportja lesz az Unió Parlamentjében. A polgári ellenzéket itthon lazán, gondolkodás nélkül lefasisztázó szocialista politikusok vajon lefasisztázzák-e a magyar ellenzéki képviselőket befogadó Néppártot, az Unió domináns politikai tömbjét? Nyílván erre már nem merészkednének - azaz a kijutó magyar ellenzéki képviselők lesznek az elsők, akik - 15 évvel a rendszerváltás után - kommunista fenyegetésektől és uszításoktól mentesen, békésen végezhetik képviselői munkájukat. Remélhetőleg 2006-tól a hazai Országgyűlésben is ez lesz a helyzet... dig idegekkel nem bírják a véget nem érő bírósági eljárásokat. A javak visszaszolgáltatásának lassúságát mutatja, hogy a törvény elfogadásától eltelt 6 év alatt az elkobzott egyházi és közösségi ingatlanoknak mindössze 1,5 százalékát adták vissza és ezeknek is csak a tulajdonjogát és nem a birtoklás jogát is. Pozitívan értékelhető, hogy a román kormány nemrég határozatot hozott arról, hogy Marosvásárhelyen visszaszolgáltatja három egyházi iskola, mégpedig a Református Kollégium, a II. Rákóczi Ferenc Főgimnázium és a Római Katolikus Leánygimnázium épületeit. A birtoklás jogának teljes érvényesítése viszont még várat magára. Egyes RMDSZ vezetők „előrelátva” eme iskolák egyházak általi működtetésének nehézségeit, olyan javaslatokat sugallnak, hogy ezeket továbbra is az állam birtokolja és használatukért bérleti díjat fizessen. Az ilyen felemás megoldásokat egyáltalán nem helyeseljük. Történelmi egyházaink iskoláikat a vagyonuk - erdeik, szántóik, legelőik, malmaik, pékségeik stb. - jövedelméből működtették. A tartós és számukra megnyugtató megoldás tehát a kisebbségi egyházak tulajdonának és e tulajdon birtoklásának teljes visszaszolgáltatása. Ebben a húzd meg, ereszd meg folyamatban román részről néha igen meghökkentő megoldások születnek, így például a nagyváradi római katolikus püspökség palotájának 365 szobájából csupán hetet adtak vissza. A képtárat például azért nem akarják visszaszolgáltatni, mert ott értékes műkincsek vannak. Az már szóba sem kerül, hogy ezek nagyrészét ugyancsak a katolikus püspökség képtárából kobozták el. Újabb megbotránkoztató hír, hogy a katolikus egyház tulajdonát képező világhírű Batthyáneum visszaszolgáltatását a bíróság elutasította. Az egyik román tisztségviselőnek az a „kinyilatkoztatása”, hogy 1918 óta a román állam az erdélyi fejedelemség jogutóda, enyhén szólva ízléstelen. Máramaros szigeten, ahol régebben három katolikus és három református iskola működött, a román hatóságok a hetediket „adták vissza” - azt is romos állapotban. Ilyen körülmények között a magyar egyházak megingathatatlan álláspontja az, hogy nemzeti identitásunk megőrzéséhez nélkülözhetetlen a magyarnyelvű oktatás, ezért vissza kell állítani az egész egyházi iskolahálózatot. Ezért mindenképpen fel kell gyorsítani a visszaszolgáltatás ütemét, mert a jelenlegi ütem mellett ez a folyamat a XXI. század végéig sem fejeződik be. Azt is meg kell akadályozni, hogy az új „tulajdonosok” továbbra is a kivárásra játsszanak. Úgy vélem, hogy a romániai magyarság érdekvédelmi szervezeteinek és történelmi egyházainknak ebben a kérdésben is határozottabb politikát kell érvényesíteniük. Nem lehetnek tekintettel arra, hogy négyévenként választások vannak, és oda kell figyelni a románok érzékenységére. Ez, és a megoldás mikéntje legyen a román politikai vezetés gondja. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy amíg a visszaadási folyamat igen lassan és ellentmondásosan megy végbe, továbbra is érvényesülnek a magyar közösség vagyonának megnyirbálására irányuló törekvések. Csupán két példát említenék - a csereháti iskola esetét Székelyudvarhelyen, illetve a Maros megyei Székelykál esetét, ahol több mint 40 ha földet vettek el a falu határából olyan célból, hogy oda ortodox kolostort építsenek a nemlétező ortodox hívek számára. Nem nézhetjük tétlenül az ilyen és hasonló magyarellenes döntéseket, valamint a kisebbségek által lakott területek etnikai összetételének folyamatos megváltoztatását. A román politikai osztályban pedig tudatosítani kell, hogy a tartós barátság alapja a korrekt elszámolás. Ez egyik feltétele annak, hogy barátságban virágozzék végre a lélek. Néppárti győzelem
