Nyugati Magyarság, 2004 (22. évfolyam, 1-12. szám)
2004-04-01 / 4. szám
2004. április Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 7. oldal NAGY PÁL Holtában sincs zavartalan nyugodalma szülőföldjén (sem) a sorsüldözött erdélyi magyar írónak: Wass Albertnek. Ismét meg ismét lángot vetnek körülötte - emléke körül - a gyűlölködés bugyraiban parázsló indulatok. Mérgezett tollakat forgató vidéki publicisták, xenofób szólamokat harsogó honatyák féltik tőle - őtőle is - országuk területi épségét, s leginkább mindazt, amit erőszakkal, álságos perek ítéleteivel sikerült kézbe kaparintaniuk a Maros és a Szamosok mentén, ezeken a tájakon, közelmúltunk tragédiás pillanatiban. A jelek szerint Romániában jelenleg bűncselekmény olvasni - felolvasni - egy kiváló magyar író műveit. Ez a legfrissebb fejleménye a Wass Albert elleni példátlan kampánynak. A többiek után... Pedig hát, mi is az ő „bűne”? Talán az, hogy egész életében mustármagocskákat szeretett volna elültetni a lelkekben - fájdalmas igazságaink nyílt kimondásával? Annak idején, 1984- ben, floridai magányában egy interjú során ezeket mondotta Wass Albert: „Hetvennegyedik esztendőmet taposom, már nem sok van hátra. így aztán mit bánom én, hogy akár a románok, akár mások miket acsarkodnak ellenem. Végzem, amit végeznem kell, amit végeznem jó és illő, mert a bennem lévő nyugalomérzés igazolja, hogy helyes úton járok. Szeretném, ha hitem akkorára növekedhetnék, mint egy mustármagocska, hogy hegyeket mozdíthassak vele. S jólesik arra gondolni, hogy talán azok a mustármagocskák, amiket életem során könyveimbe ültetgetve szertehullattam, egy napon valóban visszamozdítják az én hegyeimet a Balkánról Közép-Európába, ahová tartoznak.” Hazagondolt - ekkor is: az Istenszéke fenséges havasára, a mezőségi dombok és tavak világára, az itt élő magyarokra és románokra, akikről oly sok szeretettel szól hozzánk regényeinek, novelláinak, verseinek lapjain. Nemrég fiatalok százai hét országban, hat városban, köztük Maros vásár(Folytatás az 1■ oldalról) Erre liberális értelmiségiek, írók egy kis csoportja azonosul ezzel a szentestei gyilkos, részeges indulattal, s nem a szélsőséges uszítót bélyegzi meg, hanem Döbrentei Koméit. Azt hiszem, hogy a mi dolgunk most az, hogy gratuláljunk Döbrentei Koméinak az alternatív Kossuth-díjhoz, amit a nemzet ügye mellett elkötelezett értelmiségiek adományoztak neki. S idézzük Gyurkovics Tibor szavait: „Úgy gondoltuk, hogy ő olyan tehetséges, eredeti nyelvezetű költő, aki versei, prózái, esszéi alapján immár ezt megérdemli. Nem mindegy persze számunkra, hogy azt a nemzeti vonalat képviseli, ami a magyar költészetben évszázados hagyomány” (Magyar Nemzet, márc. 13.). Most, hogy az Európai Unióba tuszkolnak bennünket, különösen döbbenetes az a Brüsszelben megjelent kiadvány, amelyet az Európai Parlament Információs Hivatala adott ki, s amelyben az európai országok - jelenlegi és közeljövőbeli EU-tagállamok - történelmét, kultúráját mutatják be. Egy ilyen kiadványnak természetszerűleg pozitív, megkapó képet kellene festenie az adott országról Spanyolországtól Romániáig. Ez így is történt mindenhol, kivéve Magyarországot. Magyarországon egy aljas, magyargyűlölő különítmény telepedett rá erre a bemutatkozási lehetőségre, s még nem volt rá példa a magyar történelemben - Rákosi és Kádár korszakát is beleértve -, hogy ilyen otromba hazugságokkal, gyalázkodásokkal megtűzdelt szöveggel mert volna bárki jellemezni bennünket. A magyar külügyminisztérium szóvivője, Tóth Tamás szerint nekik semmi közük sincs a brüsszeli kiadványhoz, „könyvekkel szemben általában nem szokott lépéseket tenni a minisztérium” - így a szóvivő. Sunyi hazugság, hogy semmi közük hozzá. Épp elég, hogy eszük ágában sem volt megakadályozni a kiadvány Magyarországot bemutató sötét fejezetében az elképesztő nemzetellenes támadásokat. S tette ezt MSZP-s külügyminisztérium akkor, amikor évek óta másról sem zengedez, mint a csatlakozás előnyeiről. Sorok Wass Albertról, - de nem csak.... helyen is, 24 órás - egyidőben történő- maratoni felolvasást szerveztek-rendeztek Wass Albert szépirodalmi műveiből. Születésének és halálának évfordulója alkalmával írásainak népszerűsítését tűzték ki célul, azzal a reménnyel, hogy szép és nemes vállalkozásukkal bekerülhetnek a Rekordok könyvébe. Ami sikerült is. Azonban: a szobrok közelmúltbeli eltüntetése (és egyebek) után most újra fölajzott hajsza indult Wass Albert emléke ellen. A romániai hatóságok eljárással fenyegetőznek: a Maros megyei rendőrparancsnok például hat hónaptól akár öt évig terjedő börtönbüntetést is kilátásba helyezett a szervezőknek, a résztvevő fiataloknak- úgymond: „egy háborús bűnös népszerűsítése” miatt. Frunda György, az RMDSZ szenátora, a Wass-család leszármazottainak ügyvédje interpellált a bukaresti szenátusban, miután a fiatalok egy része segítségét kérte. Frunda hangsúlyozta: a felolvasást semmiképpen sem lehet bűncselekmények tekinteni. A fiatalok ezúttal az író Wass Albert Romániában is rendszeresen megjelenő műveit népszerűsítették, nem politizáltak, nem zavarták meg a rendet, tehát megengedhetetlen, hogy emiatt zaklassák, rendőrségre idézzék, nyilatkozatok írására kényszerítsék őket. Wass Albert könyvei napjainkban a legolvasottabbak Erdélyben, s Magyarországon is: mindenütt a nagyvilágban, ahol magyarok élnek. Marosvásárhelyen a Mentor Könyvkiadó jelenteti meg évek óta a Wass Albert-sorozatot, az író fiaival, a jogörökösökkel való megállapodás szerint. Itt látott napvilágot - román fordításban is - egyik legsikerültebb munkája, A funtineli boszorkány című regénye, melyben őszinte szeretettel s megbecsüléssel beszél a román népről. De több más írásában is ugyanígy nyilatkozik a Mezőség román parasztjairól, a havasok népéről, akikkel szülőföldjén békességben élt egykoron. Azonban: a második világháború után, 1946-ban Kolozsvárt egy rögtönzött népbíróság koholt vádakkal őt és édesapját, Wass Endre grófot - 65 erdélyi magyar földbirtokossal, értelmiségivel együtt - háborús bűnösnek minősítette. Wassékat távolétükben halálra ítélték. Az volt ellenük a vád, hogy 1940 őszén az Észak-Erdélybe bevonuló magyar honvédség egyik tisztje, bizonyos Pakuts százados - aki a parancsnoksággal együtt az udvarházukba volt elszállásolva - felbújtásuk nyomán végeztetett ki 6 vasasszentgotthárdi lakost, néhány omboztelki embert (románokat, zsidókat), akiket a katonai hatóság akkor megbízhatatlan egyéneknek tekintett. A kolozsvári tárgyalásra felvonultatott tanúk - falubeli románok - között egy sem volt, aki szemtanúja lett volna a tragikus ese/------------------" \ Igaz szeretettel és mély tisztelettel köszöntjük Nagy Pált, lapunk régirégi barátját és munkatársát 80. születésnapja alkalmából. Egyben szívből gratulálunk a minap átvett Aranytoll-díjához. Személyes üzenetünk: igazad van, Pali bátyám, ezz.el az aranytollal, mint kedves leveledben mondod, csak aranybetűket kellene-illene írni, de a legkevésbé mi várjuk el Tőled, hogy rögvest hozzáfogj a „helyzet” aranyozásához. Jók lesznek nekünk a „hagyományos” szeretve-bíráló írásaid is. A Jóisten adjon hozzá erőt és szellemi frissességet, hogy minél többet küldhess belőlünk a címünkre a továbbiakban is. ménynek, csak hallomásból értesültek róla. (Tény viszont, hogy a letartóztatottak egyikét, a falu volt bíróját, Wass Albert édesapja közbenjárására szabadon engedték.) Másnap a letartóztatott szentgotthárdiakat a biztonsági erők útnak indították a megyeszékhely felé - de néhány kilométerre a falutól, máig tisztázatlan körülmények között lelőtték őket. Állítólag szökni próbáltak. Wass Albert, az író, ez időben - szeptember 10-én és utána - nem is tartózkodott otthon: a Szászrégen közeli havasokban, Ratosnyán volt, ahol a román király kérésére szakértőként a vadállomány átadását készítették elő, jóval a magyar csapatok odaérkezése előtt. Október másodikán tért haza Szentgothárdra, miután felesége értesítette kisfia hirtelen haláláról. Tehát: ami történt, távollétében történt! Elítélésük annak a gyalázatos koncepciós pernek a folyománya, mely az erdélyi magyar birtokosság, az arisztokrácia anyagi javainak - földjének, udvarházainak, kastélyainak, jószágainak - elrablását célozta, a kommunista befolyás alatt álló hatalom nyílt támogatásával. Kényszerű emigrációjában Wass Albert a háború után Németországból az Egyesült Államokba települt át. Már akkor, de később is, 1978-79-ben, amikor a romániai Ceausescu-diktatúra ellen több ízben felemelete szavát a kisebbségi jogok védelmében, az erdélyi magyarság érdekében, nemegy komoly vizsgálatnak vetették alá a múltját illetően. Az amerikai hatóságok, persze, nem ok nélkül voltak oly kíváncsiak Wass Huba édesapjára: egy volt „háborús bűnös” fia az Egyesült Államok hadseregében nemigen lehetett volna tábornok; márpedig Wass Hubának ez volt a rangja... A bevándorlókat fogadó tiszt jelentésében többek között ez áll: „Czegei Wass Albert soha nem volt a náci pártnak vagy egyetlen olyan pártnak sem a tagja, amely a főügyész felforgató tevékenységet folytató pártlistáján található lenne, és soha nem volt részese még távolról sem semmilyen olyan cselekedetnek, amely bármilyen módon összefüggésbe hozható háborús bűnökkel bármilyen ország, vagy bármilyen országban élő nemzet ellen.” Mindemellett az elmúlt években napvilágra került Wass Albert volt feleségének, Attkinson Éva asszonynak a vallomása is, aki 1979-ben a meghallgatása alkalmával bizonyította, hogy férje a szóbanforgó esemény idején - 1940 őszén - és utána jóidéig valóban Vasasszentgotthárdtól messze távol, Ratosnyán tartózkodott. Wass Albertet azonban Romániában mind ez ideig nem rehabilitálták. Egy ilyen per beindítását mindenütt a világon csakis a család kérheti. Ezt kezdeményezik jelenleg - megfelelő jogi keretek között - az író fiai, akik az Amerikai Egyesült Államokban és Németországban élnek. A román igazságszolgáltatás minden eszközzel akadályozni igyekszik a per lebonyolítását, s ilyenképpen félreérthetetlenül a legszélsőségesebb nacionalista kívánalmak érvényesülését szolgálja. Kampánycéloktól, magyarellenes hangulatkeltéstől cseppet sem függetlenül... Súlyos hiba összekeverni az aktuálpolitikát az irodalommal. Büntetőtörvények paragrafusaival, határátlépési tilalmakkal üldözni a szavakat, a gondolatokat. Mit szól ehhez Európa - 2004-ben, amikor Románia oly izgatottan igyekszik belépni az Unióba? Akik manapság bárhol a világon - Erdélyben vagy Budapesten - egy magyar író emlékét éltetik, szobrot állítanak néki, iskolát neveznek el róla, könyveit kiadják és olvassák - vagy felolvassák - nem meghurcolást, elítéltetést, hanem messzemenő elismerést érdemelnek. Ez lenne a gondolatszabadság, a tolerancia iránti fogékonyság beszédes megnyilatkozása. A kereszténység védőpajzsa voltunk Az aljas kiadvány szerint nem volt kettős honfoglalás, de még 896-os honfoglalás sem, a magyar történelem 1000 körül kezdődött, a magyar állam alapításával. Az Árpád-házi királyokról, Szent Lászlóról, az Aranybulláról egyetlen szó sem esik. Más államokban - úja a Magyar Jelenben Sárközy Csaba a Magyarok Világszövetségének elnökségi tagja - bőven kihasználták a szócikkben rendelkezésre álló helyet, sőt, a szlovákok és a románok a történelemhamisítástól sem riadtak vissza. Nálunk, a szabadkőműves történelemátírók annyit jegyeznek meg az Anjou-királyok korszakáról és Luxembourgi Zsigmond időszakáról, hogy „megerősödött a központi hatalom”. A nándorfehérvári diadalról, a déli harangszóról a magyargyűlölő osztag nem emlékezik meg. A három részre szakadt ország esetében minden történelemkönyv Királyi Magyarországról ír, ez a Brüsszelig érő kezű bűnbanda csak arról értekezik, hogy a Habsburgok „bekebelezték” Magyarország nyugati részét. A Rákóczi szabadságharcról, a vezérlő fejedelemről egy szó sem esik e kultúrbrigantik történelem-aposztrofálásában, Magyarország egyszerűen csak osztrák uralom alatt állt 1711 és 1848 között szerintük, tehát nem is volt a Szent Korona tartománya. Az 1848-’49-es szabadságharcunkról a brüsszeli förmedvény szintúgy nem emlékezik meg, mint ahogy a Rákóczi-szabadságharcról. Az Osztrák-Magyar Monarchiáról sem volt a szerzőknek semmilyen pozitív mondanivalója, azon kívül, hogy 1867-ben megalakult, s 1918-ig állt fenn. Azt állítják ezek az ügynök-szerzők, hogy Magyarország résztvett a németek oldalán az első világháborúban. Tehát nem az Osztrák-Magyar Monarchia vett részt a németek oldalán az első világháborúban, hanem egyenesen Magyarország. Aztán szövetséget kötöttünk „nácinémetországgal” - szó szerint így! - 1938-ban, 1941-ben hadat üzentünk a Szovjetuniónak, 1944-ben a német csapatok megszállják az országot, „számtalan magyar zsidót deportálnak”. Ez lenne a magyar történelem, szkíta, hun, avar előzmények nélkül, s nyugodtan tegyük most már hozzá: magyar előzmények nélkül! Nem volt 1945-től a nyolcvanas évek végéig tartó bolsevik rémuralom, simán jutottunk el az 1990-es „szabad választásokig”. Az MTV kettes csatornája március 7-én kezdte volna sugározni Koltay Gábor 14 részes, nagy ívű Trianon-sorozatát. A 14 részes sorozatot az utolsó pillanatban levették a műsorról - pedig már a műsorújságokban is beharangozták! Hatalmas erők, szabadkőművescionista erők munkálkodnak a Kárpátmedencében Magyarország romlásán. Koltay Gábor sorozata arról szól, hogy „a mindenkori magyar társadalom s annak szellemi élete hogyan viszonyult a kérdéshez, mindenekelőtt a két háború között, a szocializmus évtizedeiben és a rendszerváltozás után”. „Gondolkodásom iránya arra fut ki - nyilatkozta Koltay -, hogy a kérdéskörnek milyen megoldási-feldolgozási lehetősége van a globalizálódó, egységesülő világban, mit kell tennie a magyar társadalomnak a sebek gyógyítása érdekében”. Úgy gondolom, ezek a magyargyűlölők azért tudnak ilyen eredményesen nemzetünk létérdekei ellen munkálkodni, mert éppen a Trianon és a bolsevik uralom utáni bénultságunkban és talán gyávaságunkban magunk adtuk önként a fegyvert a kezükbe, önmagunk ellen. Gyurcsány Ferenc sportminiszter február 25-én azt „nyilatkozta”, hogy „Szűz Mária levette a kezét az országról”. Kósáné Kovács Magda szocialista politikus szerint „a Vatikán egész Európát le akarja nyúlni (így!), és be akarja kebelezni” (márc. 30.). Az MSZP-s Schiffer János főpolgármester-helyettes pedig a legnagyobb nemzeti értékeink egyike, Wass Albert életműve ellen csahol újból. Kéri, hogy a Fővárosi Közgyűlés ne támogassa az erdélyi író emlékművének felállítását, mert „Wass Albertet háborús bűnösként halálra ítélték 1946-ban Kolozsváron” /!/. Úgy vélte, „egyes vélemények szerint Wass Albert nézetei kirekesztőek” /!/. Ez a soviniszta-gyűlölködő román politikusokkal egy követ fújó főpolgármester-helyettes dönthet tehát a magyarság örök értékeiről! Mikor lesz már vége ennek a szégyenteljes meghátrálásnak? Hiszen ez a Schiffer János - Demszky Gáborral együtt - már a negyedik ciklusban főpolgármester-helyettes, már a negyedik ciklusban sanyargatja Budapestet. Schiffer főpolgármester-helyettes végül is látszólag úgy döntött, átutalja az ügyet állásfoglalás végett Bárándy Péter igazságügy-miniszternek és Bársony András külügyi államtitkárnak. Ezek aztán a jó szándékú magyar emberek! Bárándy és Bársony! Bárándy nem tudja megállapítani, hogy az írót jogszerűen ítélték-e Romániában halálra, s természetesen azt sem tudja megállapítani, hogy ennek az ítéletnek milyen joghatásai vannak. Mindez viszont Bárándy szerint „messzemenően érintheti a magyar-román kapcsolatokat”. Bársony András szerint „történészekből álló szakcsoportot” kell létrehozni Wass Albert „politikai és szakmai életútjának kivizsgálására”. A „nem kellően megalapozott döntést” ugyanis a román hatóságok „összefüggésbe hoznák az aradi szabadságcsoport ügyével”. A MIEP fővárosi frakcióvezeteő-helyettese szerint az írónak és édesapjának halálra ítélése 1946-ban „beillett Románia magyarellenes retorzióinak sorába”. Jellemző egyébként egyes fővárosi fideszes képviselők reakciója. Nemrég megfutamodtak a döntés elől Teleki Pál szobrának ügyében, most pedig a Kulturális Bizottság ülésén azt hangoztatták, hogy „Wass Albert néhány mondata embeijogilag megkérdőjelezhető”. Csak reménykedni tudunk, hogy nem azt akarják egyes képviselők, hogy a Fidesz újból az SZDSZ ifjúsági tagozatává váljon, mint a régi, ’90 előtti és közvetlen utáni időkben? Tehát se Teleki Pál, se Wass Albert, illetőleg Teleki Pál legfeljebb Balatonbogláron, Wass Albert pedig legfeljebb Kékkúton. Legalább a Balaton gyönyörű vidéke kap végre nemzeti jelleget. De hát a magyarság hiába vonul vissza lassan majd minden kérdésben kényszerűen, az ultraliberálisoknak ez sem elegendő. Kertész Imre - ki ne hallott volna a Nobel-díjáról? - a Frankfurter Rundschauban jelentette ki egy interjúban, hogy Magyarországon „nem kihalóban levő”, hanem „nyílt, még el nem virágzott antiszemitizmusról van szó”, s erről bárki meggyőződhet, aki kimegy egy stadionba, ahol felhangzik az „Indul a vonat Auschwitzba” skandálás. Nagyon csúnya csúsztatás ez Kertész Imre részéről, hiszen jól tudja, hogy egy Fradi meccsen hat-tízezer ember is jelen van, s közöttük néhány olyan fiatal lehet, aki ilyesmit kiabálhat. Ennek alapján megítélni tízmillió magyart, ehhez elképesztő rosszindulat kell. Ezzel persze Kertész Imre mindig is rendelkezett. Csurka István azt írja a Magyar Fórom április 1-ei számában - talán április elsejei tréfaként? -, hogy Dávid Ibolya férjének cége forgatja a Sorstalanságot. De tréfa nélkül: a két nagy párttól egyforma távolságot tartó elképzelés agyalágyultság vagy otromba gyávaság, hiszen ez a „koncepció” az MSZP és a Fidesz közé helyezi a jobbközép voltát már amúgy is betegesen hangsúlyozó pártot, az MDF-et. Dávid Ibolya és hívei - elsősorban az MDNP- sek - durván támadják a nemzeti radikalizmus lehetőségét is, s tagadják a további rendszerváltoztató feladatok szükségességét. Az egész magyarság szégyene az, hogy ez a hajdan legnagyobb nemzeti párt képes volt Dávid Ibolyával ilyen mélységekbe süllyedni.
