Nyugati Magyarság, 2003 (21. évfolyam, 1-12. szám)
2003-01-01 / 1-2. szám
Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 7. oldal 2003. január-február Kontos, nuiAe/ije/t - Jó távol a közéleti, irodalmi boszorkánykonyhák zajától, Pomázon, a Búzavirág utcában egy családi ház szer-A Kráter Könyvkiadó Beszélgetés Turcsány Péter alapító fó'szerkesztó'vel kesztőséggé átalakított garázsában működik egy kis műhely, a Kráter Könyvkiadó. Olyan emberek, olyan írástudók alapították, akik nem egy országot akartak befogni tekintetükkel, hanem egy nemzetet, fizikai és szellemi határok nélkül. Honnan a kiadóalapítás ötlete — kérdem Turcsány Péter írótól, a műhely vezetőjétől —, honnan a Kráter elnevezés?- A legelsők között kezdtük el a könyvkiadást, araikor már lehetett. Úgy indult a dolog, hogy barátaimmal 1986-ban Polisz néven folyóiratot alapítottunk. Abból a bibói gondolatból kiindulva, hogy kis körökben kellene először megvalósítani a szabadságot. Ehhez a Poliszhoz, ehhez az öntevékeny, lázadó kis közösséghez olyan írók tartoztak, mint Szabó József, nemzetközileg is elismert kolozsvári jogpublicista és alkotmányjogász, aztán Balaskó Jenő, Szörényi László, az Irodalomtudományi Intézet vezetője, volt római nagykövetünk, példaképeink között pedig Kerényi Károly, a svájci emigrációból, Gulyás Pál debreceni író és mások. Egyiküknek-másikuknak nemcsak a folyóiratban adtuk közre írásait, hanem kötetben is megjelentettük. Ilyen beszédes címekkel például, mint Ki a káoszból, vissza Európába (Szabó József) vagy Nyugaton át kelet felé (Gulyás), azaz: ki a káoszból, vissza Európába, üzentük, vissza Európa alapértékeihez, az individualitáshoz, a kereszténységhez, a nemzetállamhoz és a nemzetállamot építő kultúrállam eszményeihez. Európa mindig is ebben az eszmerendszerben élt, és ma is ebben él. És nemcsak a németek, franciák, hanem az angolok is, sőt, az európai jobboldal előretörésével a norvégok, hollandok is, akikre korábban nem is gondoltunk volna. Vissza a címhez: a polisz önállóságra törekvő városállam, szellemi/ lelki városállam. És talán azt is tükrözi, amit mi akartunk: megfürdünk a nyugati demokráciában, de a keleti gyökereket nem adjuk fel. Egy idő múlva szűknek éreztük a folyóirat megszabta kereteket, úgy gondoltuk, hogy könyvkiadót alapítunk. Nevéül a Krátert választottuk, a mindenkori szentlélek tüzét is szimbolizáló krátert, amely görögül elegyítő edényt jelent, de amelynek közismertebb jelentése, a működő vulkán torka is utal az általunk vállalt feladatra: több irodalmi és művészeti elképzelés, több korosztály harmonikus „elegyítése” alakítsa ki olvasóközönségünk műveltségbeli fejlesztését, szolgálatát.- Amennyire tudom, kiadványaik némelyike valóban olyasformán került a magyar olvasóközönség elé, mint a tűzhányó gyomrában régóta gyülemlő, elemi erővel feltörő láva.- Mint annak a mérhetetlen értékhalmaznak egy-egy töredéke, amely megvolt ugyan, de nem kerülhetett a felszínre, mert az úgynevezett szocialista korszak kultúrirányítása nem engedte. Másfelől, de ugyanilyen feltáró indítékkal megpróbáltuk „visszahonosítani” emigrációs íróinkat, illetve bemutatni most induló, fiatal alkotónkat, műfordítónkat.- Szándékuk nyilván könyvekben tárgyiasult.- Sőt, könyvsorozatokban. Az első áttörést a Fekete-piros füzetek jelentették. Ebben kísérletet tettünk rá, hogy a magunk módján helyrehozzuk mindazt, amit az államkommunizmus elrontott. Helyreállítsuk a tevékeny, öntevékeny irodalmi életet, amely saját természetes kiválasztódásával fejlődik, és igazságot szolgáltassunk azoknak az alkotóknak, akik esetleg 30-40-50 évig alig-alig vagy sehogy sem kaptak közlési lehetőséget. Jelenleg a huszadik kötetnél tartunk. Egy-két szerző és könyveim a sorozatból: Prágai Tamás: Madarak útján, Isztray Botond: Völgyút, Csontos János: Határfolyam. .. és sorolhatnám. Másik sorozatunk a Belső tárlat, amely a nemzeti képzőművészetet kívánja szolgálni. Sokan nálunk adták ki első kötetüket, köztük Somogyi Győző, Kő Pál, Melocco Miklós, Szemadám György stb. Vallomásszerű írások ezek, amelyek azért megpróbálják az olvasó elé tárni az egész életművet. Indítottunk egy esszésorozatot is Teleszkóp címmel. Nagy területet közel hozni - röviden fogalmazva ez volna a célja. Máig huszonkét szerző tanulmányait, esszéit jelentettük meg Vargyas Lajostól Fekete Györgyig. Az újrafelfedezés jegyében fordítás-sorozatot is indítottunk. Olyan Dosztojevszkijt adtunk ki benne például, amely 150 évig nem jelenhetett meg. És meg kell említenem a Kráter Klasszikusok sorozatot is, amely a mai kortárs szerzők műveiből válogat, mintegy fölfedezvén bennük a klasszikust.-Az egyik, szerintem máris klasszikusnak nevezhető kortárs írónknak az életműsorozatát is a Kráter adja ki.- Igen. Gyurkovics Tiborról van szó, és az ő életművét megjelenítő sorozatról, amellyel szintén igen nagy sikert arattunk. Gyurkovics a maga drámáival - Szakonyival együtt - megújította a magyar drámaíró iskolát, és ezzel hervadhatatlan érdemek szerzett. Mi azonban nemcsak a drámáit, hanem novelláinak a groteszkvilágát, hétköznapi párbeszédeken alapuló, nagyszerű emberségességét próbáljuk meg felfedeztetni, majd a gyermekirodalmát, szatírakarcolatait és persze a költészetét is.- Szóljunk most egy kicsit részletesebben is egy másik nagy vállalkozásukról, a Wass Albert életműsorozatról!- Az első Wass-kötetünket 1993- ban jelentettük meg. Sok-sok utánajárással, nagy-nagy nehézségek árán sikerült megszereznünk a kiadás jogát, és hatalmas öröm volt számunkra, ami-A Wass Albert életműsorozatból kor kezünkbe vehettük a még nyomdafesték szagú kötetet: a Jönnek-Adjátok vissza a hegyeimet! című kettősregényt. Tulajdonképpen nem is lepődtünk meg igazán, amikor azt kellett tapasztalnunk, hogy bizony elég kevesen voltunk, akik örültünk. Nem volt meg még akkoriban a közönsége ezeknek a könyveknek, az első ezer példány két-három év alatt fogyott el. Kellett egy kis idő, de úgy látszik, kellett hozzá a kiadói jog körüli sajtóbotrány is, meg az, hogy a Hom-Kuncze kormány nem engedte meg a kiadást, kellett egy kis eszmélés a nemzeti oldalon, kellett a merjünk magyarok lenni hozzáállás, illetve az, hogy merjük vállalni a határon túliakat. Ez a hangulat viszont megteremtette azt az igényt, hogy az olvasók felfedezzék és olvasni kezdjék Wass Albertet, párthovatartozástól függetlenül.- Távol áll tőlem a szándék, hogy szennyesteregetéssel „színesítsem ” ezt a beszélgetést, de ha már szót ejtett róla, kérem mondja el két mondatban, mi is volt ez a botrány!- Nem a mi szennyesünk volt, és más szennyesével sem szívesen foglalkoznék. Annyit mondanék csak röviden, hogy Erdélyben is volt egy kiadó, amely a magáénak követelte a Wass életmű kiadásának jogát. Ez még hagyján, de vissza is élt vele: meghamisította a Wass-életművet. Az egyik regényből például kihagyta a Ceausescuról szóló részt, elhagyta az Ember az országút szélén című regényének utolsó fejezetét, és hasonlók. Hosszadalmas bírósági per lett a dologból, s örömmel mondhatom, hogy ma már (részben másodfokú, részben még csak elsőfokó) bírósági döntés bizonyítja, hogy Zas Lóránté a szerzői jog, a Kráteré a Wass életmű kiadási-felhasználói joga.. Van azonban az ügynek egy, a szerzői jognál izgalmasabb vonatkozása is. A hamisítások mögött valójában az a sokat vitatott felfogás munkált, miszerint Wass Albert a transzszilván eszme letéteményese, a magyarromán megbékélés nagy harcosa volna. Bizonyítékaim vannak rá, hogy szó sincs ilyesmiről. Wass Albert már 1944-ben - elsősorban a megszálló román katonaság kegyetlenkedései és rablásai láttán - rádöbbent, hogy hiú ábránd a román-magyar testvériség, s ettől kezdve egy életen át azon munkálkodott, hogy megrajzolja a trianoni utódállamok önképét, és leleplezze az Amerikában szétszórt hazugságokat. Nagyobb egységet szeretett volna Közép-Európűban, a Duna-menti népek összefogását (szimbolikusan erre mutat nagyszerű regénye is, az 1950 körül befejezett Elvész a nyom című.)- Megkérem, ragadjon ki egy párat a Wass-életmű eddig megjelent kötetei közül!- Mindenekelőtt Az ember az országút szélén című alteregó regényét említeném meg, amely egy, az első világháborútól az emigrációig terjedő ívet átfogva a hazatérő nagypapa lakmuszpapíiján mutatja meg a ceausescui Románia kegyetlen embertelenségeit. Nagy álmunk megvalósulását jelentette továbbá, hogy kiadhattuk a Csabát. Ez azt a fajta építő korszakot dolgozza fel, amikor még bíztak abban, hogy Erdély Magyarországhoz fog tartozni ismét. Fontos könyv aztán a Magyar örökségünk is. Ezt még Amerikában írta Wass Albert. A magyar történetiséget, szellemiséget és a magyar jogot dolgozza fel benne, és a könyv angol nyelvű változatával sok amerikai városban próbálta meg ellensúlyozni a Kis-antantnak a magyarság befeketítésére irányuló hazugságpropagandáját. És hát arról se feledkezzünk meg, hogy Wass Albertet joggal nevezték már költőfejedelemnek is. Dzsidával, Jékelyvel együtt indult, fiatalon azon generációhoz tartozott, amely nem a „festett” fájdalomról beszélt Trianon kapcsán, hanem a finomabb rezdülésekre figyelt inkább, mint József Attila, Radnóti Miklós, Weöres Sándor és mások. 20-22 éves koráig nagyon sok verset út, remekbe szabottat és gyengébbet egyaránt. Összegyűjtött verseinek kötetébe 36 eddig ismeretlen költeményét is felvettük, és még napjainkban is fedezünk fel újabb és újabb Wass-verseket. így jöttünk rá például arra is, hogy az emigráció híres verse, A pogány újévi köszöntő, amelyről azt hitték, hogy valamikor 56 után, talán a hatvanas években született, már 1947-ben megjelent a müncheni Új Nemzedék c. újságban. Joggal elmondhatjuk Wassról, hogy korán eszmélt, és 45 után az emigráció élére vágott közéleti verseiben, megelőzve Kannás Alajost, Fáy Ferencet, sőt Márait is. Azt merem mondani, hogy bizonyíthatóan ő volt a legnagyobb felrázó erő az emigrációban a 40-es évek második felében és az 50-es évek elején, s tovább, tovább, egészen a hetvenes-nyolcvanas évek végéig!- Érdekes, hogy később mintha elfelejtették volna. Tudjuk, hogy odahaza Romániában még az emlékét is igyekeztek kilúgozni az emberek agyából: jogerős halálos ítélet volt érvényben ellene; tudjuk hogy Magyarországra nemhogy a műveit, de őt magát sem engedte be a kádári rendszer, de - nem egy nyugaton élő barátomtól tudom - valójában az amerikai emigráció sem igazán ismerte őt. Mi lehet ennek az oka?- Wass emigrációbeli élete roppan dinamikus, de világosan tagolható különféle periódusokra. 1952-ben felkérik, hogy foglalja el Nyíró József, Jtagyatékát” a clevelandi Kossuth Kiadó igazgatói posztját. Elkezdi a könyvkiadást, ugyanakkor németet, franciát, európai irodalmat és történelmet tarnt a University of Floridán. Nagyobb pénzösszegekre tesz szert, 62-ben létrehozza a New Hungarian Press nevű kiadóvállalatát, tízesével jelentet meg angolra fordított magyar műveket. Elsődleges célpontja tehát az angol nyelvterület, ott próbál meg új, a történelmi valóságnak megfelelő magyarságképet kialakítani, s kissé talán háttérbe szorul másik nagy feladata, az emigrációs magyarság felrázása. Bármit tesz is azonban, teljes erőbevetéssel harcol: könyveket ad ki, összeköttetéseket keres, megpróbál mindent, hogy rádöbbentse a világot a Magyarországot ért óriási igazságtalanságra. Sikertelenül. A világ megy tovább, a románok megkapják a legnagyobb kedvezményeket, a magyarokkal nem törődik senki, végig csatlós államként kezelnek bennünket. Ezen nagyon elkeseredik. Már 1989-ben visszavonul, még a publicisztikától is.„A kivénült harcos leteszi a fegyvert”, írja ekkori cikkében.. Az újabb generációk már nemigen találkozhattak vele és írásaival. Egyfajta Coriolanusként élt, magányos írófejedelemként, viszonylagos elszigeteltségben. Új hazáját nem érezte hazájának, haza nem mehetett, az anyaországi kommunistákkal szóba sem állt. Talán nem hangzik szerénytelenségnek, ha azt mondom: most, a napjainkban kiadott életműsorozat könyveiben tér igazán haza a szellemi hazából nemzethazánkba - végleg. Szilágyi Károly November 27-én a legendás hírű ágyúöntőre, Gábor Áronra emlékezett az, kit a szabadság eszméje a legkilátástalanabb helyzetben is képes kirántani az elesettség reményvesztettség mély árkából. Gábor Áronra emlékezett az, akinek meggyőződése, hogy hitből és akaratból építkezve a legrendkívülibb tettek végrehajtására is képes lehet az ember. Gábor Áronra emlékezett az, aki hisz az akarat mindenhatóságában. A magyarság, kinek legtöbbjére mindez ráillik születése évfordulóján Gábor Áronra emlékezett. Arra a Gábor Áronra, ki nem szónoki képességeinek rendkívüliségével, de csodálnivaló tettek nagyszerűségével vált a magyar szabadság-törekvés csöppet sem hivalkodó szimbólumává. Bár tetteinél csak szerénysége volt nagyobb, ágyúba, győztes ágyúkba öntött harangjai ma is képesek felverni a szunnyadó öntudatot. 1814. november 27-én született és 1849. július 2-án pusztul el egy ellenséges ágyúgolyó által. Életének éveit ötszörösen szárnyalta felül az emlékezete. Mesealakká, legendává terebélyesedett a mitikus, messianisztikus szabadságvárásban. Ahány esztendő, annyi féle módja, angja, hangsúlya az emlékezésnek, :v az elhallgatásnak. Ahány hata'dféleképpen gondol rá és ak-Ágyúöntő Gábor Áron emlékezete kor még nem is szóltunk a földrajzi helyekről.. . Háromszéken, az eresztevényi temetőben, ahol elhantolták, a császári ellenség lovakkal tapostatta meg a sírját, s még ma is vannak helyek, ahol nem becsülik többre egy másik nemzet halottjait... Pedig... Áz 1848. november 16-i agyagfalvi népgyűlésen egyebek között a következő felhívás hangzott el: „Békét óhajtunk e honban és szabadságot, melynek édes gyümölcsét veletek együtt élvezhessük, s a testvériség kapcsait szentül akarjuk fenntartani. Jogban és kötelességben a Szék minden polgára egyenlő.” Majd miután Bem bevonult Kolozsvárra, kiáltványában a következőket hangoztatta: „Ne örökítsék meg a gyűlöletet olyan nemzetek közt, amelyek évszázadok óta egymás mellett jó és balsorsban osztoznak és arra hivatvák, hogy évezredeken át egymás támogatásával élvezzék az újonnan megalakított és mindannyiunkra egyformán kiterjesztett szabadságot”. Azon a hajdani júliusi napon a sír és nemzetgyalázók nyomán eresztevény népe éjszaka újra fenhantolta a sírt... Minden álpátosz nélkül tesszük ezt ma is. Alig élt harmincöt évet, s ebből kedve, hajlama, elhivatottsága szerint csupán néhány hónapot. A legtöbb székely ember batyuja már születésekor temérdek hozománnyal van kitömve. Benne a legjelentősebbek: ezermesteri hajlama, fogékony elméje, sajátos logikája. A csíksomlyói iskolában a berecki nótárius fia, Gábor Áron András még inzsellérnek, mérnöknek készült. Nem rajta múlott, hogy nem tanulhatott tovább. Besorozták katonának, s ezt apja igyekezete sem tudta megakadályozni. A császári seregben előbb a végeken szolgált, aztán Pestre került a tüzériskolába, majd a bécsi ágyúgyárba, ahol a rézöntés studirozása mellett az ágyúkészítés mesterségét is „ellopja”. Négyévi szolgálat után küldik obsitba. Erre egy találmánya, az önjáró tüzérségi ágyú szabadalmazásának benyújtása kapcsán kerül sor. Felettesei nem tartják épeszűnek, hát menesztik. Kitanulja az asztalosmesterséget, s járja a világot: Bécs, Grác, Prága, Pozsony, Pest. 1842-ben Imre nevű öccse helyett katonáskodik három évet. Leszerelése után előbb a harangöntő, majd a lakatos mesterséget tanulja ki, s folytatja körútját ezúttal Erdély városaiban, majd a ’47-es székelyföldi sáskajárás után az éhínség elől, s az otthonmaradottak megsegítése végett előbb Havasalföldre, majd Moldovába megy. Mindent elvállal, amit fából, fémből készíteni lehet. Egyebek között egy csupa faalkatrészből álló cséplőgépet is készít. 1848. nyarán veszi hírét a háromszéki és csíki toborozásoknak, az agyagfalvi népgyűlésnek, amelyen elhatározzák: a nagyszebeni osztrák parancsnokságnak többé nem engedelmeskednek, maguk állítanak fel hadsereget, s ha kell fegyverrel védelmezik meg függetlenségüket. Ez Kossuth Lajos kérése a székely néphez. „Ügyünk szent - üzeni Kossuth -, mint a szabadság. Aki velünk tart elnyeri a história babérkoszorúját.” Itt, az agyagfalvi népgyűlésen hangzik el Berzenczei László kormánybiztos aggodalmára Gábor Áron lakonikus megjegyzése: Lészen Ágyú! S a kétkedő lútetlenség láttán még hozzáfűzte: Ott van a fülei (magyarhermányi) vasgyár, nem kérek többet csak egy forintot, amellyel odautazzam. Csodával határos módon - e csoda a megfeszített munka eredménye volt - napok múltán már Sepseszentgyörgyön volt a két hatfontos ágyú. November 27-én végezték az első próbalövéseket. Az ágyúk beváltak. A 30- án lezajlott - Földvár, Hidvég és Árapatak körüli csatákban vetették be első ízben őket Puchner generális nem kis meglepetésére és aggodalmára. Különösen erkölcsi hatásuk volt felülmúlhatatlan. 1849 márciusában a Sepsiszentgyörgyre látogató Bem tábornok honvédőmaggyá nevezi ki Gábor Áront. Ezt később Kossuth is megerősítette, s kinevezte őt „a Székelyföldi Tüzérség igazgatójának”. 1848 novembere és 1849 júliusa között vezetésével hetven ágyút öntöttek. E teljesítmény példátlan, ha számbavesszük, hogy az osztrák és orosz haderő együttesen százhúsz ágyúval képviseltette magát. Gábor Áron nem érte meg a szabadságharc végét, 1849. július másodikén a kökösi csatában egy ágyúgolyó a fél mellét és a bal karját szakítja le. Uzonban földelték el ideiglenesen, de szülőfalujába, Bereczkre a csata miatt nem szállíthatták el. Eresztevényben, az útmenti temetőben nyert végső nyughelyét. Paizs Tibor
