Nyugati Magyarság, 2003 (21. évfolyam, 1-12. szám)

2003-12-01 / 12. szám

2003. december Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 11. oldal Aki bibliofilnek született (Gábor Dénes bibliográfus, szerkesztő, könyv- és ex libris gyűjtő) A Bolyai Tudományegyetem elvég­zése után Kolozsváron él, 1958-tól a Központi Egyetemi Könyvtárba került, ahol egy ideig a raktárban (is) dolgo­zott. (Ma a Művelődés című, Kolozs­várott megjelenő közművelődési folyó­irat nyugalmazott, de tovább dolgozó szerkesztője.) Mivel - különösen vizs­gaidőszakokban - elég sok szabadideje volt, bevette magát a hatalmas köny­vespolcok közé, és élvezte a könyvek hihetetlen gazdagságát. Kétféle könyv­­állomány volt akkoriban a könyvtár­ban: az Erdélyi Múzeum-Egyesület könyvei és az egyetemi könyvtáréi. Plusz a donációként kapott kisebb könyvtárrészlegek, vásárolt könyvek, ezek egyikén-másikán is néha értékes és kevésbé értékes könyvjegyekkel. Ott és akkor döbbent rá, hogy az ex libri­sek a tulajdonjogot dokumentáló kis­­grafikák. Eleinte a bélyeggyűjtéssel kacérko­dott, de látva, hogy ez igen drága „szó­rakozás”, arra gondolt, hogy az ex lib­ris gyűjtés inkább rászabott hobbi lenne. Könyvtáros lévén egy hatalmas könyvtárban, tudta mit hol keressen, és minden vonatkozó irodalmat elolva­sott. így tudta meg, hogy Magyaror­szág legnagyobb ex libris gyűjtője Soó Rezső kétszeres Kossuth-díjas botani­kus (80.000 ésszerűen rendszerezett lapnak a tulajdonosa), aki 1940-1944 között a kolozsvári egyetemen tanított, sőt még a Botanikus Kert igazgatója is volt. Arról is tudomást szerezett, hogy Soó székelyudvarhelyi születésű, ő pe­dig ugyanott nőtt fel. Felbátorodva azon a körülményen, hogy a szakma­beli tudós földije, vett egy mély léleg­zetet, és levelet írt neki. így lett első cserepartnere béréi Soó Rezső, a leg­nagyobb magyar ex libris gyűjtő, aki még életében az Iparművészeti Múze­umnak adományozta gyönyörűen rendben tartott hatalmas gyűjteményét. Tanácsot kér tőle, hivatkozva arra is, hogy II. éves korában a botanikát az ő Filogenetikai növényrendszertan című egyetemi tankönyvéből tanulták. Pos­tafordultával tizenöt saját nevére ké­szült lapot küldött a fiatal kolozsvári gyűjtő-jelöltnek, és megadta Budapes­ten a Kisgrafika Barátok Köre titkárá­nak a címét, azt tanácsolva egyben, hogy bármilyen további információért forduljon bizalommal Réthy Istvánhoz, az egyesület akkori agilis titkárához.- Akkor én már láttam mi a teendő. Több kitűnő kolozsvári grafikussal, Deák Ferenccel, Cseh Gusztávval, Ár­­kossy Istvánnal emberileg közeli vi­szonyban álltam, Gy. Szabó Béla pe­dig jó barátom volt. Akiről megtudtam, hogy a harmincas években maga is ké­szített ex libriseket, csakhogy a háború kiölte az emberekből az érdeklődést iránta. 1945-ben készítette az utolsó könyvjegyet, és csak 1965-ben, az én ösztönzésemre, fogott hozzá ismét.- Egy időben Gy. Szabó Béla újévi üdvözleteket is készített hasonló méret­ben. Én is kaptam tőle néhányat.- Akit azzal megajándékozott, azt ő a barátjának tekintette.- Az erdélyi ex libris gyűjtés sor­sát, jövőjét illetően mikor tört meg a jég?- 1968-ban írtam egy cikket és el­vittem a Korunk szerkesztőségébe. Van itt egy elfelejtett műfaj, le kéne fújni róla a port, mondtam Kántor Lajosnak, aki szívesen helyet biztosított neki a fo­lyóiratban. A dolgozatnak nem várt visszhangja lett. Ebergényi Tibor, az Egri Megyei Könyvtár igazgatója - maga is gyűjtő - akkor még ismeret­lenként levélben gratulált és barátsága jeléül lapokkal lepett meg. Megtudtam, hogy a mi Kós Káro­­lyunk is készített ex libriseket. Igaz hogy keveset, de készített. Elmentem Károly bácsihoz, és elmondtam neki, hogy találkoztam egy általa készített könyvjeggyel. „Én igazi ex librist nem készítettem, csak amolyan pszeudo­­könyvjegyekef ’ - mondta. „Pedig ne­kem van egy. Egy tordai gyűjtőtől, bi­zonyos Kovrig Károlytól kaptam”- vá­laszoltam. Kitettem a lapot az asztalra. Ránézett, aztán a térdemre csapott fi­noman és így szólt., Jgazad van, a ku­tyafáját, elfelejtettem!” - ismerte fel a saját munkáját, a Székely Béla nevére linóleumba metszett könyvjegyet. És mint a fölhúzott zsilip alatt a víz, öm­lött belőle az információ Székely Béla újságíróról, aki 1938-ban kivándorolt Dél-Amerikába, de ott is magyar lapot szerkesztett. Szeretem időnként elővenni és né­zegetni jeles grafikusaink - Deák Fe­renc, Feszt László, Cseh Gusztáv, Deb­­reczeni László, a fiatal Bálint Ferenc - szebbnél-szebb könyvjegyeit. A na­gyok mellett birtokomban vannak min­denféle „aprószentekéi” is. Olyan különlegességgel is „büsz­kélkedhetek”, mint a Batthyáneum ala­pítójának, gróf Batthyány Ignác tudós püspöknek a négyszáz éves eredeti réz­metszet ex librise. Boros József gyu­lafehérvári nagypréposttól kaptam. Vagy például a Schopenhaueré, Albert Einsteiné stb. Mit kell tudni az ex librisről? Hogy fogalmat alkossunk róla, se­gítségül hívom beszélgető partnerem egyik tanulmányát (Komnk, 1968/6): „A grafikai műfajok ‘peremvidékén’, évszázadok óta méltatlan mellőzöttség­ben éli a maga külön (sőt, sokak szá­mára különcnek is tűnő) életét ez a sze­rény, de annál igényesebb képzőművé­szeti ág, az ex libris. A könyvjegy a könyv belső táblájára ragasztott, sok­szorosított grafikai lap. Jelentése: könyveiből. Célja: a könyv tulajdonjo­gának dokumentálása. A bibliofil em­ber úgy tartja méltónak a könyvet meg­jelölni, hogy a kötéstábla belső olda­lára ex librist ragaszt, hogy a kölcsön­­kérőknek, de visszaadni elfelejtőknek legalább a lelkiismeretét tartsa ébren. Ejtsünk szót először a származásá­ról. Ha az Asszurbanipal (Assur-ban­­aplu) ninivei könyvtárának agyagtáb­láiba nyomott címereket (i.e. VII-VI. század), Dárius és Szargon (Sarrukinu) pecsétjét nem is tekintjük az ex libris ősének (bár lényegük szerint, mivel a tulajdon jelzését szolgálták, már ezek is könyvjegyek voltak), családfája ak­kor is elég messzire nyúlik vissza. A kódexek korában a kódexoldalakat kö­rülölelő, legtöbbször indadíszítésű sze­gély alsó szárának közepébe rajzolták a tulajdonos címerét vagy portréját, esetleg jelmondatát, sőt monogramját vagy éppen nevét is. Később a címert a könyv gerincére vagy elülső kötés­táblájába nyomták vaknyomással vagy aranyozással. Ezeket a mai könyvtör­ténet super-ex libris vagy super-libros néven tartja számon. Legszebb példái Mátyás Király Corvináinak hollós su­­per-ex librisei. Később - a könyvtár­ajándékozások kialakulásával párhuza­mosan - különleges ex libris fajták is divatba jöttek. Ezek közé tartoznak az adományozó- és az emlék-ex librisek. Rendeltetésük azonos: a nagyobb könyvtárba beolvadt egység eredeti együvé tartozásának megjelölése. Az előbbit az ajándékozó készítteti és il­leszti a könyvekbe, az utóbbit pedig a megajándékozott könyvtár, hálájának jeléül, az adományozó emlékére. A felvilágosodás korának olyan je­les művészei, mint Dürer, Cranach és Holbein már művelték a mai értelem­ben vett ex libris grafikát. A kitűnő né-Nagyszerű könyvet vásároltam minap az antikváriumban. Rangos szerző, ritka mű. Különösen megörvendtem neki. Egyetlen szépséghibája, hogy egy kissé kopott, gyűrött, akár egy sokat megélt, viseltes emberarc. A könyvet már sokan elolvashatták, a nyomok egyértelműen erről árulkodnak. Semmi jel nem mutat arra, hogy egyetlen bar­bár olvasó hozta volna ilyen állapotba. A könyv fizikai elöregedése tehát, mint mondottam, természetes volt. Nem tar­kítja pecsét, maszatos ujjlenyomatokat nem lelni rajta, úgy használódott el, akár egy becsületes ember sokasodó évei során. És miként ez, tapasztalatok­ban a könyv is egyre gazdagabbá lett. Jó vásár volt. Öreg korára már nem csupán arról szól e könyv, ami szerző­jének állott szándékában közölni ve­lünk, de az is kihüvelyezhető belőle, ami eddigi olvasóit foglalkoztatta, ér­dekelte, elszomorította avagy fellelke­sített. met humanista Pirckhmeier arcképes ex librisét például Dürer metszette fába 1524-ben. Kevésbé nagynevű művé­szek munkái azonban már az 1400-as évekből ismertek Németországból és Svájcból. A következő évszázad folya­mán aztán csaknem egész Európát meghódította az ex libris kultusza. Dü­rer hatása még a XIX. század végén, sőt a XX. század elején készült lapo­kon is kimutatható. Az első datált román ex libris 1692- ből származik, és Pantaleon Calliarhi, Constantin Brancoveanu görög szár­mazású orvosának nevére készült. Az első ismert magyar ex librist a XVI. század derekán metszették fába, Teilnkes János pozsonyi polgár részére. Szerzője ennek sem ismert, de finom technikájú, gondos és ízléses kidolgo­zása avatott kézre utal. Az ex libris igazi virágkora az 1800-as évek vége. Ekkor kezdett újra meghonosodni, úgyannyira, hogy 1903-ban Budapesten az Iparmű­vészeti Múzeumban már rendeztek egy nagy kiállítást, amiről katalógus jelent meg, és bekerült Lyka Károly 1902-ben alapított Művészet című lapjába, az ak­kori legrangosabb művészettörténeti fo­lyóiratba. Sőt külön lenyomatként is Ma már kevesen veszik igénybe, pedig valamikor azzal a céllal hagyták üresen a nyomtatott oldalak széleit, hogy az olvasó megejthesse a szaba­don hagyott részeken észrevételeit, ki­fejezhesse egyetértését avagy nemtet­szését egy-egy gondolattal szemben, nyomatékkai hívja fel önmaga figyel­mét valamelyik tárgyalt jelenségre, egyszóval, hogy véleményt alkothas­son. Az öreg könyv, mint mondottam ezektől a lapszéli jegyzetektől vált kü­lönösen érdekessé. Piros ceruzával, nyomatékkai vésett vízszintes vonal te­reli a figyelmemet egyik mondatra: „Vajon az embernek acélból kell len­nie? Úgy tűnik, olykor előnyére válna, ha húsból és vérből volna.” Magam előtt látom az olvasót, a vézna, gyenge idegzetű embert, aki minden bizonnyal sokat szenvedhetett a mások merev ri­degsége miatt. Az embert, aki bizo­nyára csak nagyon ritkán talált meg­értő társra. megjelent és közismertté vált. Jelek sze­rint a műfajt akkorra már szívükbe fo­gadták az emberek, és meghódította a szakmabelieket is. Mecenatúra is léte­zett.- Hogy alakult a műfaj XX. századi története?-Az ex libris 1880-ban kezdett vi­rágozni és a XX. században futotta ki magát, egészen a második világháború végéig, amikor is törés állt be fejlődé­sében. A háború után a hatvanas évek­ben Erdélyben az én szenvedélyem in­dította el az újjászületését.- Te mikor kezdtél gyűjteni?- 1965-ben kezdtem aktívan gyűj­teni. Volt olyan idő, amikor 22 ország­ból kétszáz cserepartnerrel álltam többé­­kevésbé rendszeres cserekapcsolatban. Rengeteg levet kaptam és küldtem, te­hettem, mert olcsó volt a levelezés. Most már nem bírnám anyagilag.- Nagyjaink közül kiknek volt/van kisebb-nagyobb ex libris gyűjtemé­nyük?- A Batthyáneumot már említet­tem. A Teleki családnak több ex lib­rise is volt. Volt a Teleki téka alapító­jának, de külön volt a feleségének is. A Teleki családból többeknek is. Ezek Egyetlen írás lapszélén három kü­lönböző, más-más olvasótól származó jel. Egyikük függőleges vonallal je­lezte az elgondolkodásra érdemes részt, a másik grafit ceruzával írta egy helyütt, három felkiáltójel kíséretében: „elszomorító!!!”. A harmadik kékkel kérdőjelezi meg a mondatot: „Vajon?”. Látom őket, ahogyan másodszorra és harmadszorra is nekilendülnek egy­­egy mondatnak. Az egyik azt jegyezte meg: „a szeretet hangos kimutatása jobban nyugtalanít, mint a hiányától való félelem”. A másik: „bizonyos ko­rokban, melyek nem ismerték fel kel­lőképpen a szellemi alkotás jelentősé­gét, az író kénytelen volt megtagadni férfiasságát”. A harmadik: „az író be­csületét ott keresd a műben”. Ahány megjegyzés, kérdő vagy fel­kiáltójel, annyi ember, annyi szellemi profil, annyi sűrített tapasztalat. És én külön-külön mindenikért hálás vagyok. Paizs Tibor Lapszéli jegyzetek Kalotaszegi templom. Andruskó Károly linómetszete. rézmetszetek voltak. Ma már rézmet­szetet nagyon kevesen csinálnak, réz­karcot még igen, de az is nagy luxus. A rézkarcokat már nemigen ragasztják a könyvekbe, csak valami rendkívül ér­tékes könyvbe. Az egyik legszebb ex librist Cseh Gusztáv készítette a kisfiának, Cseh Áronnak, aki akkor nyolc éves gyerek volt. Ezt az ex librist Gusztival együtt terveztük meg. Egy székely kaput áb­rázol, amelybe a művész Kányádi Sán­dor A mi utcánk című verséből írt be két sort: „Becsületből, akit innen / ta­­risznyáltak, azt egykönnyen / Nem fogja az élet piszka, / mert itt még a sár is tiszta.” Nem rendelésre, hanem baráti alapon Cseh Gusztáv készített még ex librist Keresztes Zoltán bibli­ográfusnak, keresztrejtvény-készítő­nek, aztán Passuth Lászlónak, és több más könyvbarátnak is.- Van-e kapcsolatod a magyaror­szági gyűjtőkkel?- Gazdag kapcsolatom volt és még ma is van velük. Az anyaországban most is aktív ex libris élet folyik, és működik a Kisgrafika Barátok Köre is, amely negyedévi folyóiratot ad ki Kisgrafika címen. Soó Rezső nevét, a legillusztrisabb magyar gyűjtőt már említettem. Sokan vannak még. Ha nem is világhírességek, de számon tar­tott komoly értelmiségiek gyűjtenek, cserélnek, egyesületi életet tartanak fenn. A különböző nemzetközi kong­resszusokon - hol Dániában, hol Fran­ciaországban, hol Amerikában, hol Ja­pánban - képviseltetik magukat.- A magyar ex libris művészet hol található a rangsorban a világ orszá­gai között?-A középmezőnyben. Pontosabban az előkelő első harmadban. Kiváló mű­vészek művelték régebben is, ma is. A magyar ex librisnek becsülete van. Világviszonylatban a japánok áll­nak az élen. A japán színes fametsze­tek tüneményesen szépek. Amíg léte­zett, a Szovjetuniónak is kiváló ex lib­ris készítői voltak. A lengyel grafika köztudottan kimagasló, ők letették a garast a könyvjegyek világában is. A romániai magyar művészek elitgárdája is szívesen nyúlt karcoló tűhöz vagy vésőhöz, hogy metszeteket készítsen.- Kik a legnagyobb hírességek, akiktől lapod van?- Nem tőle kaptam, de tulajdo­nomban van az utolsó Habsburg csá­szár és magyar király, IV. Károly ex librise, ami még főherceg korában készült, Divéky József (1887-1951) karcolótűje alól került ki. Hasonló­képpen őrzöm az utolsó spanyol ki­rály, XIII. Alfonz ex librisét is. Úgy­szintén gróf Mikó Imre, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (1859) megala­pítójának az ex librisét. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület könyvtárának azokban a példányaiban, amelyeket ő adományozott a könyvtárnak, ez az ex libris be van ragasztva. Gyűjtemé­nyemben vannak Richard Nixon, Ei­senhower amerikai elnököknek és Habsburg Ottónak, az Európa Parla­ment elnökének az ex librisei. Ezek ön­magukban is nagy értéket képviselnek. Nem egykönnyen mondanék le róluk. Egyik legkedvesebb ex librisem Dsida Jenő könyvjegye, Debreceni László munkája. Ezen a grafikai lapon - a könyvjegy eredendő funkciójának a jegyében - egy ősmagyar táltos ru­hájába öltözött alak eol hárfán játszik. Gyönyörű lap.- Erdélyben van-e egyesülete az ex libris gyűjtőknek?- A Nagyváradon működő román nyelvű egyesületnek mi magyarok is tagjai vagyunk, de nem élünk egyesü­leti életet. Nekem ez már a múltat jelenti, hisz lényegében abbahagytam a gyűjtést. Fiatal hívei vannak ugyan, de olyan lel­kesek, mint amilyen én voltam, nincse­nek. Se alkotók, se gyűjtők. Elszegé­nyedtünk, sóherek vagyunk. Manapság az ex libris készítést nem is igen vál­lalják a művészek, mert a megrende­lők képtelenek megfizetni. Bár korun­kat a vizuális műfajok dominanciája jellemzi, az ex libris - sajnos - halódó műfaj. Néhány lelkes ember igyekszik még életben tartani, de nem hiszem, hogy képesek lesznek lépést tartani a mai rohanással. Nem tartozik a mer­­kantilis műfajok közé. Aniszi Kálmán

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents