Nyugati Magyarság, 2003 (21. évfolyam, 1-12. szám)
2003-01-01 / 1-2. szám
6. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d’Occident 2003. január-február Idegenvezetés VII. FEJÉR GYÖRGY JÁNOS II. emelet 207. '50-es évek (Hétköznapi kommunizmus) A múzeum ismertetőjéből idézem: A kommunisták megváltoztatták a magyar címert. A magyar Himnusz helyett a szovjet Himnuszt és az Internacionálét énekeltették. A magyar nemzeti ünnepek helyett... április 4-ét ... és november 7-ét ... ünnepeltették. Munkaidő előtt 'Szabad Nép' félórákon kellett... elmélyíteni az ideológiai azonosulást...” A Vörös Hadsereg állítólag 1945. április 4-én foglalta el az utolsó magyar helységet. A történészek a megmondhatói: mint minden kommunista állítás - ez is hazug. November 7-e az 1917-es bolsevik-kommunista „forradalom” októberi szentpétervári „győzelmének” napja. Oroszországban nemcsak a gondolkodásmód, a nyelv fölépítése, a beszédhangok, a betűk, nemcsak a vallás, a hagyományos mértékegységek, a vasúti pálya nyomtávja eltérő - más volt a naptár is. Oroszország más világ - ott csak a kommunista olyan, mint mindenütt s mint nálunk: nemzetközi és gyilkos. Mi már 1919- ben megismertük a kommunistát, az igazat is, nemcsak a valódit. Megszállott gyilkos, folyamatosan öli a kommunistát is: 1917-ben Oroszországban a többségi, a bolsevik kommunista banda irtotta ki a kisebbségit, a menseviket. A Szabad Nép a magyarországi kommunisták napilapja volt, a mai Népszabadság édesapja és édesanyja. Tervkölcsön, békekölcsön - korabeli fogalmak. Minden egyes jövedelemmel rendelkező magyar állampolgár - a diák ösztöndíjából, a sorkatona „zsoldjából”-jövedelme egy részét - az „elvárás” 10% volt - „saját elhatározásából” folyamatosan „kölcsön adta” a kommunista államnak. „Önként jegyezte” és levonták a béréből. A tervgazdálkodás első szakasza, a hároméves terv 1947-ben indult, 1950-től ötéves terveink voltak. Ezek egyik fontos - ha nem a legfontosabb - bevételi forrása volt e rendszeresen ki nem fizetett bérrész. Az első évben tervkölcsönnek hívták, azután sok-sok évig békekölcsönnek, hogy el ne felejtsük: dúl a békeharc s „mi nem rés, hanem erős bástya vagyunk a béke frontján!” Minden ötéves tervünk füstbe ment - volt egy ilyen nevű cigaretta -, és valamennyit túlteljesítettük - hogy növeljük a bajt. A kölcsönöket visszafizették. A néhány nagyobb összegű nyereményt kivéve a visszafizetett pénz nagyjából annyit ért, amennyit a mai kárpótlási jegy elrabolt javainkhoz képest. „Aki nem mutatott elegendő lelkesedést, azt a mindenütt jelenlévő besúgók... feljelentették. Mindenki megtanult suttogni ... félt, hogy kihallgatják...” Hogy kihallgatják, amit beszél - s kihallgatják az Andrássy út hatvanban. „A terror beárnyékolta a mindennapokat.” A Múzeum téved. A terror mindennapjaink szerves része volt. Múzeum-musical - így neveztem a Terror Háza Múzeum „előadását”. Egy-egy terem: egy-egy színpadkép. A 207. teremben nyolc díszlet-szavazófülke fogadja a látogatót - a függönyök hiánya valódi! -, meg a kellék-szavazatgyűjtő-urna. Az emelvényen a szavazatszedő bizottság asztala elvtársak és elvtársnők nélkül is maga a félelmetes hatalom, az „égigérő” sugaras háttérdrapéria pedig végképp senkivé-semmivé silányítja a szavazót. A fülkék mögött „régiségek”: a szovjet-államok szovjetcímerei. A falon válogatás a korabeli magyarországi festészet termékeiből. Csak a művészek neveit és műveik címét tudom leírni: Vég Elek: Lenin. Gál Mihály: Lenin. Herpai Zoltán: Sztálin. Szabó György: 1945 - Felszabadulás. Az atombomba nem titok, béketábor győzni fog! Ez nem festmény, ez korabeli jelmondat, amit megértettek és műveikben tükröztek a művészek is: Legendi József: Kiváló harcos csapatzászlóval. Legendi József: Kimenő. Hetey László: Sakkozó honvédek. A Rosenberg-házaspárról nincsen kép. Akkor utcát neveztünk el róluk - ma Kun Béla egyik rokona mesél nekünk kémtevékenységükről a közszolgálati televízióban. Van itt más is: Benedek Jenő: A nép fia. Imre István: Aratók. Gáti Mihály: Terepfelmérés. És a csúcs: Pór Bertalan: A termelőszövetkezetek I. kongresszusára érkezett küldötteket Rákosi Mátyás fogadja a parlamentben. „Felejtem” a címet, „felejtem” a témát; csak azt nézem, hogy a festőnek „az emberábrázolás került törekvései középpontjába” - de így is ócska mázolmányt látok. „Pór Bertalan kétszeres Kossuthdíjas festő, a Magyar Népköztársaság kiváló művésze,... főiskolai tanár. A Tanácsköztársaság több nagyhatású plakátja fűződik nevéhez. A két világháború között... emigárcióban ... AII. világháború után a szocialista szellemű emberábrázolás került törekvései középpontjába.” (Új Magyar Lexikon, 1961.) Sem a kommunistákat sem a nemzetiszocialistákat nem terheli a felelősség azért, hogy a munkásság, akár a munkások rétegének nevezzük azt, akár munkásosztálynak, elhatárolódott a másik nagy társadalmi rétegtől, a polgárságtól. De igenis súlyos felelősség terheli őket azért, hogy ezt a történelem folyamán szerencsétlenségünkre kialakult elhatárolódást kihasználva becstelen politikai hasznot kovácsoltak belőle. A munkások szószólójaként léptek fel, árkot ásva a társadalom, az ország egyenrangú tagjai közé. Elhintvén közöttük a gyűlöletet, mintha érdekellentét lenne közöttük, mintha ellenségek lennének, s nem egyformán jószándékú magyar emberek. A gyűlölet szakadékát vasárnapi prédikációval nem lehet betemetni. Valóban érdekellentét uralkodna a polgárság és a munkásság között vagy csak szítják azt? Kinek áll ez érdekében? Hogyan lehetséges az, hogy a politikai pártok választási küzdelmében, melyet mindkét fél a közérdek jelszavával folytat, a győztes és a vesztes aránya 51:49? Ez az arány szerencsejátékra emlékeztet! - Ez lenne a közérdek. Hogyan is mondta az Antall kormány minisztere, Bőd Péter Ákos: „Lesznek nyertesek és lesznek vesztesek!” A többség nem így gondolkodik. Nem szerencsejáték társadalmat szeretnénk, hanem igazságos társadalmat. Az egyúttal eredményes is. A német gazdasági csoda atyjának, Ludwig Érthard könyvének csak a címét kellett volna elolvasni „Wohlstand Für Alle!” (Jólétet mindenkinek!) Melyik párt viseli szívén a közérdeket? Mindkettő? Mindhárom? A politikai pártok a globalizálódott kapitalista világban már nem eszmét, világnézetet hirdető lelkes közösségek, hanem nagy anyagi befektetést igénylő üzleti vállalkozások. Ha egy párt győz a választásokon, zsíros állásokkal, állami megrendelésekkel, azaz magas „osztalékkal” jutalmazza részvényeseit.- Terror Háza Múzeum -Két tárló - ezekben láthatók Péter Gábor már bemutatott kinevezései. Katonai rádióadó-vevők, gondolom, lehallgató készülékek. A látogató fölveheti a fülhallgatókat és lehallgathat. A Múzeum itt is előadja a tragédiát is. A nyolc szavazófülkében nyolc képernyőn korabeli filmhíradók peregnek. Az első fülke műsorából: Rákosi beszél - mi ütemesen tapsolunk és kórusban zengjük: Sztálin- Rákosi! Sztálin - Rákosi! Jegyezz tervkölcsönt! - s mi boldogan jegyzünk. 1948. április 4. - magyarországi szovjet hősi emlékművek ünnepélyes koszorúzása. E mellé nekem „beugrik” egy másik képsor: a Magyar Köztársaság harmadik szabadon választott kormányának honvédelmi minisztere alázatosan jelenti a Szovjetunió illetékes utódállama illetékes elvtársának: a budapesti Szabadság térre a mélygarázs építésének befejezéseképpen felújítva, de változatlan visszaállítják a szovjet hősi emlékművet. Oda, ahol a csonka, de független és szabad magyar hazánkban a Trianont gyászoló, nekünk Magyarországot ígérő és Magyarországot nekünk ígérő országzászló lengett félárbócon. Filmhíradók az első fülke műsorából: 1948. április 4. - katonai díszszemle: még Kossuth-címeres zászlók, még magyar egyenruhák. Elromlottunk volna? Kiszáradt idealizmusunk? Nem, csak közösségi kultúránk nem tartott lépést a technika fejlődésével. Ma már alig van sajtószabadság. Reklám van. Ahhoz meg pénz kell! Ezért caplatnak nagy történelmi múltú pártok a törvénytelenségek polcsolyájában. Elkallódott az alkotmányban ígért és biztosítottnak látszó sajtószabadság. A médiumok nem az írók, újságírók, szakemberek szuverén véleményét tükrözik, hanem a tulajdonosokét. Nem az objektív információt szolgálják, hanem a tulajdonosok anyagi érdekeit. Melyik politikai erő képviseli a közérdekeket, az ország érdekét? Ilyen társadalmi megosztottság idején csak hümmöghetünk. Lesznek nyertesek és lesznek vesztesek. Ma már tudjuk, kik a vesztesek. Mi, a többség! A megosztott többség! S akik megosztják őket, azok lesznek a nyertesek. Még a vesztes pártok is. Majd négy év múlva kárpótlást kapnak a prominensek és klienseik. Addig futja a begyűjtött tartalékból. Nem egyeztek ezek meg? Demokráciánk technikája elavult, írta Bibó István. Ha ma élne, azt mondaná: visszafejlődött. Én még a politikusok többségét sem vádolnám rosszhiszeműséggel. Csak kihasználják az elmaradottságot, az elavult struktúrát, családjuk, rokonaik, baráti körük érdekében. Abban a pillanatban, hogy megnyerték választásokat, elfelejtik, hogyan is jutottak oda. Tudnillik választás révén! Nem emlékeznek többé a demokrácia alapszabályaira. Beülnek a miniszterelnöki bársonyszékbe és kineveznek. Mára a minisztereket is. Kineveznek, mint egy király, mint egy kényúr. Állami intézmények vezetőit, nagyköveteket, konzulokat, igazgatókat. Beosztottjainak hagyják az osztályvezetők, csoportvezetők kinevezésének lehetőségeit. A miniszterelnöki várószobában már ott kötögetnek az unokahúgok, s azok csinos barátnői, hogy kivárják a kinevezés pillanatának boldog eljövetelét. S miben részesül a többség? Kiben bízhat? Kiben bízhat a magyar polgár, kiben bízhat a magyar mun-Újabb és újabb május elsejei fölvonulások. A Szabad Népet vonatról osztogatják a hírre éhes dolgozó parasztságnak. Szabad Nép-félóra falun. Gyújtsd a vasat és a fémet - ezzel is a békét véded! 1950. április 4. - felszabadulásunk ötödik évfordulója. A díszszemlét Farkas Mihály vezényli, már szovjet címerünk van és szovjet egyenruhánk, az emelvényen Rákosi, Vorosilov marsall - és minden nyugati katonai attasé. 1950. május 1. - a soroksári Vörös Október Mezőgazdasági Termelőszövetkezetben. Hat évvel később innen indul a Corvin közbe Pongrátz Gergely. MHK - Munkára Harcra Kész sportmozgalom. A filmhíradóban látható, hogyan golfoztak, lovaspólóztak, teniszeztek a megdöntött horthyfasisztanácinyilas kizsákmányoló és így tovább régi rend képviselői, kiszolgálói és haszonélvezői, s hogyan éhezte a sportot a proletárgyermek - valamint a margitszigeti Úttörő Stadion. Kié ma ez a sportpálya? 1950. november 7. - a Nagy Októberi Szocialista Forradalom ünneplése Budapesten: a szabadság szobra helyett a hozzá vezető utat elálló szovjet katona szobrát koszorúztuk. 1951. A Sztálin Vasmű Sztálinvárosban. Dunapentele, Sztálinváros, Hruscsovaljaújhely, Brezsnyevgrád, kás? - Nem lenne jobb egymásban bízni és betemetni a szakadékot? 1956-ban nem volt különbség a tisztviselő, a mérnök és a munkás között, munkatársak lettek. Az igazgatónak, az osztályvezetőnek, tisztségviselőnek nem volt többé hajcsárszerepe, hiszen választották. Nem felülről nevezték ki, mint akkor, amikor a Párt uralkodott. A munkásszülők gyermeke, ha diplomás lett, nem kellett szégyelnie származását. A munkatársak egységes érdekközösséggé alakultak, melyek egyenrangú felekké váltak a tulajdonossal, az állammal. S az nem nevezett ki többé. A tőke és a munka- minden termelés, minden vállalkozás alapvető két faktora, ahogyan azt a közgazdaságtan tanítja -, egyenrangú tényező lett. Csak abban kellett megegyezni, hogy a közösen létrehozott haszonban hogyan osztozkodnak. S meg kellett egyezniük, különben mindkét fél veszít. S ez a struktúra, tagolódás, a mai privatizált világban még eredményesebben működne. Beszélni talán csak szabad 56 gyakorlatáról! Nem lenne szükség gyűlölködésre, sztrájkra, szakszervezetre. Mert bízhat-e a munkás, az alkalmazott a szakszervezetekben? Csak addig, amíg rosszul megy a soruk, hiszen csak addig van szükségük „érdekvédelmi szervre” és milliomos szakszervezeti funkcionáriusokra, amíg ki vannak szolgáltatva az erősebb félnek, a tulajdonosnak, a kinevezőnek! Az egyenrangúság beköszöntével megszűnne a kiszolgáltatottság! Kiben bízhat a magyar polgár? Kiben bízhat a magyar munkás? Egymásban, tehát a többségben. És 1956 társadalmi kísérletében. Merjünk beszélni róla. Azt mondják rövid ideig tartott. Én kipróbáltam diákjaimmal a magyar forradalom történelmi társadalmi szempontból egyaránt új és sajátos eszméit. A németországi Magyar Gimnáziumban, Kastlban. 17 éven keresztül.- Sikerrel! A várakozások ellenére onnan mentem nyugdíjba. Röczey János (Svájc) Andropovszk. Ma Dunaújváros. A hetvenes években láttam először. Négy óráig tartott az út Pestről odáig autóval - sűrűn esett a hó. Ahogy lenni szokott: mire megérkeztem, elállt. Méter vastag hófehérben gázoltam az építkezés irodabarakjáig. A két-három órás tárgyalás után kinéztem az ablakon. Fehér - az sehol, minden vörösesbarna, szürke és fekete volt. A Dunaújvárosban született és ott élő gyermek hat éves korára asztmás - olvastam egy akkori orvosi jelentésben. Tele volt a világ hatékony szűrőberendezésekkel, de a dolgozó nép államának arra nem tellett: a kommunisták Moszkvába vitték a kölcsön kapott dollárt - kamatait unokáink is fizetni fogják, „tartozásunk” visszafizetéséről álmodnunk sem érdemes. Viszont mindenütt virított a fölirat: „Nálunk legfőbb érték az ember!” Azt is tudjuk, mit jelent ez nemzetközi kommunista nyelven. Szeröv, a magyar titkosszolgálatot felügyelő szovjet titkosszolgálat akkori vezetője mondta 1956- ban a már fogoly Kopácsi Sándornak:- Az ember?! Mit törődsz vele? Az ember nő, mint a dudva! Kié ma a Vasmű? Milyen a levegő ma Dunaújvárosban? A dunaújvárosi levegő „istenes” volt az ózdihoz képest - mondanám, ha nem tudnám, hogy az Ózdi Kohászati Üzemek „magánosítása” óta az ózdiak még inkább fuldokolnak. S vajon azóta, hogy - leírom - szarért-húgyért eladtuk „másnak” a Diósgyőri Vasművet - jobb ott a levegő? Dunaújvárost 1956-ban rövid ideig ismét Dunapentelének hívták. Ott működött legtovább a szabad magyar rádió. Utolsó adása 1956. november 7-én 15 óra 10 perckor így hangzott:- Figyelem! Figyelem! Szovjet tankok és a légierő támadják Dunapentelét. A harc változatlan hevességgel továbbra is folyik. Adásunkat bizonytalan időre megszakítjuk... Itt a Rákóczi Adó ... Magyarország... Mikor lesz vége már eme bizonytalan időnek? További filmhíradók az első fülkéből: Az inotai erőmű építése. Csillebérci úttörőtábor. Kié ma a magyarországi villamosenergia-ipar? S kié a csillebérci tábor? További filmhíradók az első „szavazófülkéből” - a többi hétben, ha vannak is azonos részek, más és más a műsor. 1953. április 4. - már a Sztálin téren, a Sztálin-szobor lábánál ünnepeljük felszabadulásunkat. Nagy Imre elvtárs törvényjavaslatot terjeszt elő a magyarországi parlamentben Joszif Viszárionovics Sztálin halhatatlan emlékének törvénybe iktatásáról. Él-e még ez a törvény? Vajon díszpolgára-e még Sztálin elvtárs Budapestnek? Hegedűs András emlékezik. Hegedűs András kommunista miniszterelnök „hívta be” a szovjet csapatokat: fojtsák magyar vérbe forradalmunkat - hogy folytatódjanak az ötvenes évek... Sokáig időztem az ötvenes évek, a hétköznapi kommunizmus termében. A jelenetek, amiket a Múzeum színpadára állítottam, jobbára láthatók lesznek a többi teremben, az enyémnél különb előadásban. Egy helyre idéztem a borzalmakat - némelyik meg is jelent hívásomra - azért, hogy az Olvasó „egy álltó helyében” körülnézhessen kicsinyt az 1944-től 1956-ig tartó „ötvenes években” és lássa azt az én szememmel is, érezhesse kicsinyt a „hétköznapi kommunizmust” és sejtse legalább, mit érzek én, minél többet megértsen abból a világból, amelyből mindmáig befejezetlen forradalmunk és szabadságharcunk kirobbant, és tudatosodjék az Olvasóban, hogy az a világ az alapja jelen éveinknek, az világ határozza meg ma is héti napjainkat. (fob Jobboldal, baloldal,- vagy Magyarország?
