Nyugati Magyarság, 2003 (21. évfolyam, 1-12. szám)
2003-06-01 / 6-7. szám
2003. június-július Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 9. oldal BORBÉLY ZSOLT ATTILA Az erdélyi magyarság és az Európai Unió Érdekes polarizálódásnak lehetünk tanúi a magyar jobboldalon Magyarország Éurópai Uniós csatlakozásának kérdésében. Noha a magukat nemzetinek mondó és a választópolgárok tekintélyes része által is nemzetinek elfogadott pártok egyértelműen támogatják az EU csatlakozás jelen formáját, e pártok választói táborának jelentős része valószínűleg nemmel szavazott az áprilisi népszavazáson. Nyíltan felvállalni az “így nem” gondolatot csak a parlamenten kívüli MIÉP, valamint a nem párttípusú szervezetek (MVSZ, JOBBIK, HVIM) merik. Elvonatkoztatva akár a konkrét kérdéstől, gondoljuk el: elvben létezhet-e olyan, jövőnket alapvetően meghatározó nemzetstratégiai lépés, melynek csak előnyei vannak, kockázatai, hátrányai nem? Ezekről nem kellene-e szólni? Jelen esetben pedig a hátrányok evidensek. A mezőgazdasági támogatások ügye, mint cseppben a tenger, megmutatja, hogy mi is az EU meghatározó gazdasági köreinek szándéka velünk. Ha a magyar gazda, aki eleve lépéshátránnyal indul, nem több, hanem kevesebb támogatást kap, mint unióbeli vetélytársa, s a mesterségesen fenntartott hátrányos helyzetet ráadásul a magyar állam sem kompenzálhatja, akkor nem evidens-e, hogy egy újfajta gyarmatosításról van szó? S akkor nem szóltam a magyar szuverenitás-vesztésnek olyan igen lényeges vetületeiről, mint a bevándorlás-politika s egy sor egyéb jogos aggály. Ami közös az anyaországi és az erdélyi magyarság esetében az EU vonatkozásában, az éppenséggel a teljes félretájékoztatottság. Ennek motivációi eltérőek. Az anyaország esetében világos a félretájékoztatás indítéka: a parlamenti elitnek megfelel a csatlakozás immáron kodifikált, elfogadott formája. A baloldal érzéketlen a nemzeti kérdésekre, a globalizmus terjedésében, az ország kiárusításában pozitív programot lát, és szerencsés egybeesés számára, hogy mindezt EU- köntösben adhatja el, szemforgató módon hivatkozva több mint ezer éves európai múltunkra, kulturális kötődéseinkre. A parlamenti jobboldal egy része vélhetően őszintén hiszi, hogy a csatlakozás jelen formájának is több az előnye, mint a hátránya, a másik része a nemzetközi elszigetelődéstől s az országon belüli megbélyegzettségtől félve nem mer kiállni a NEM mellett. Az erdélyi magyarság esetében másként tevődik fel a kérdés. Itt a Frunda György-féle euro-retorika egy hamis jövőkép felmutatásával próbálja leplezni az RMDSZ jövőképhiányát. A jelenlegi RMDSZ- politikának ugyanis a nemzeti megmaradás szempontjából nincs jövőképe, ezt mintegy villanófényben láthattuk a tavalyi népszámlálás nemhivatalos eredményének nyilvánosságra kerülésekor. Ha tíz esztendő alatt kétszázezer lélek a veszteségünk, akkor a Reményik Sándor által a Parti sziklák című versben megjósolt jövő, a teljes felmorzsoltatás nem is oly távoli. Ha ez így megy tovább, pusztulásunknak tragikuma is elvész, a román kisebbségi modellről szóló hazug mítoszt éltető vezetőink vezérletével szép csendben elfogyunk. S “a sírt, hol nemzet süllyed el” nem gyászkönnyben úszó nemzetek veszik majd körül, hanem a jéghideg közöny és a káröröm. Erdélyben a hivatalos RMDSZ euro-retorikája mítoszt gyártott Európából, annak intézményes vetületeiből. Mítosszá vált az Európa Tanács, az Európai Unió, de még a NATO is. Sokan azt remélik, hogy Románia integrációja egyből megoldja majd a magyar nemzeti közösség sorskérdéseit, hogy valamiféle automatizmus erejével minden problémánk orvoslást nyer majd. Éveken keresztül hirdették s hirdetik ma is, hogy az EU-n belül jelentőségüket vesztik, légiesülnek a határok, melyek “nem elválasztani, hanem összekötni fogják a nemzeteket.” Egyik történész jóbarátom azt szokta erre mondani, hogy ha annyira jelentéktelenek lesznek a határok, akkor ugyanbizony miért ne lehetne a határ a Kárpátok vonalánál. De félre a tréfával! A határok légiesülésének mítosza még anyaországi jobboldali körökben is él. Megdöbbentő olykor az emberi gondolkodás felszínessége, mely képes a határ jelentőségét a vámkezelés intézményére redukálni. Holott a határ mindenekelőtt egy állam szuverenitásának térbeli kiterjedését jelöli ki, s ezt fogja kijelölni a továbbiakban is. Azt a vonalat, amelyen belül a továbbiakban is adminisztratív eszközökkel szorítják vissza a magyar kultúrát és a magyar nyelvet, melyen belül a magyarság ellen lehet heccelni az egyházon keresztül a csángókat, melyen belül közterekről el lehet távolíttatni a Wass Albert szobrokat, melyen belül a magyar iskolákban a román államsovinizmust lehet taníttatni, melyen belül folytatni lehet az offenzívát a Székelyföld megszállására. De ha bárki mégis úgy hinné, hogy a román politikai elit évszázadok alatt a mélyrétegekben kódolt magyarellenessége majd egy csapásra eltűnik, (---------------------------------------------\ Kit zavar a kettős állampolgárság? Nincs magyar kormányzati álláspont a kettős állampolgárság ügyében, miközben a Vajdaságban egyre hangsúlyosabban kerül előtérbe a kérdés. Zoran Zsivkovics szerb kormányfőjúnius elején a magyar miniszterelnökkel folytatott megbeszéléseit követően kijelentette: nincs kifogása az ellen, hogy a vajdasági magyarok állampolgárságot kapjanak anyaországuktól. Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Magyar Rádiónak nyilatkozva a minap elmondta, mindig is támogatták a kettős állampolgárság bevezetését, az erre vonatkozó intézkedéseket azonban Budapesten kell mérlegelni és meghozni. Medgyessy Péter nemrégiben elzárkózott attól, hogy a határontúliak kettős állampolgárságot kapjanak. Tabajdi Csaba szocialista képviselő, az Európa Tanács magyar parlamenti küldöttségvezetője ezzel szemben úgy véli, az elképzelésnek komoly lehetőségei vannak. Szerinte a kettős állampolgárság bevezetésekor fel kell mérni, az a szülőföldön való megmaradást erősíti-e vagy áttalepülésre csábít. — hogy a habzószájú magyarellenes politikusok majd (Szűcs Géza szavával élve) hirtelen “megdöbbennek és megjavulnak”, azok nézzenek szét egy kicsit az EU-tag Görögországban, hogy ott hogy bánnak a kisebbségekkel. Arra a nevetséges retorikai fordulatra, hogy a határok majd nem elválasztani, hanem összekötni fogják Magyarországot s a szomszédait, szót sem érdemes vesztegetni, legfeljebb mint a nyelvjátéknak a gondolkodást félrevinni képes iskolapéldájára. Azért van szüksége minderre az RMDSZ vezető elitjének, hogy önfeladó politikáját eladja, hogy a közösséget belelovallja a csodavárásba, hogy igazolja a román nemzetstratégiai érdekek elvtelen kiszolgálását. A képlet egyszerű: az EU maga a Kánaán, s nekünk nincs más dolgunk, mint Romániát segíteni csatlakozási igyekezetében. Akár annak árán is, hogy hallgatólag támogatjuk a román vezetés álságos propagandáját a példaértékű kisebbségpolitikáról. Ez a gondolatmenet megfogalmazást nyert már a választási kampányban “külpolitika” címszó alatt, s kihámozható a neptuni vonal valamint Markó Béla retorikájából is. E tábor tehát az erdélyi magyar kisebbség jogait az EU-n belül “reméli” kiteljesíteni. Nehéz lenne megmondani, hányán vannak tisztában ennek abszurditásával. Vélhető, hogy a Markóékat fenntartó középgárda tekintélyes része őszintén hiszi, hogy a csatlakozás kisebbségpolitikai szempontból pozitív fordulatot hoz majd. Holott semmi okunk ezt hinni. Szabédi László, midőn az ötvenes években megfogalmazta, hogy román politikus számára a magyar kérdés mindig úgy fog megjelenni, hogy mindent meg kell adni a magyaroknak, amit meg nem adni lehetetlen, máig érvényes aforizmaértékű gondolatot vetett papírra. Más szóval: a román politika csak addig fog apró gesztusokat tenni a magyarság irányában, amíg erre rákényszerül. Márpedig a bizonyítási kényszer EU-n kívül nagyobb, mint az EU-n belül. S lehetne még nagyobb, ha az RMDSZ azt az ésszerű taktikát választaná, hogy nyugati lobbizással, programban rögzített céljainak hirdetésével e kényszer mértékét növelni igyekezne. De mi történik ehelyett? Az RMDSZ-elit néhány látszatengedmény fejében lemond az erdélyi magyarság évtizedes célkitűzésének, az autonómiának népszerűsítéséről és kiépítéséről, s azokat, akik nem hajlandók ebbe a játékba belemenni, eszközökben nem válogatva kiszorítja a szervezetből. Nem véletlen, hogy egyre többen keresik az RMDSZ-en kívül a helyüket, hogy az RMDSZ-t egyre kevesebben tartják már alkalmasnak arra, hogy keretét adja az erdélyi magyar kulturális és politikai közéletnek. Tőkés László hívó szavára Erdély minden vidékéről ezrek gyűltek össze Kolozsváron a Szent Mihály templomban, március 15-e előestéjén s nagy érdeklődés mellett zajlottak a Farkas utcai templomban az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megalakításának munkálatai. A Markó-párti sajtó azon fanyalog, hogy a Kezdeményező Bizottság névsorában csupa ismert névvel találkozhatunk, csupa olyan emberrel, akit vagy kiszorítottak az RMDSZ-ből vagy folyamatban van a kiszorítása. Holott mi sem természetesebb, mint az, hogy azok emeljék fel az erdélyi magyar önállóság, az autonómia Markóék által porba tiport zászlaját, akik oroszlánrészt vállaltak tíz évvel ezelőtt abban, hogy akkor még egységes akarattal az RMDSZ azt kibonthassa? A kihívás hatalmas. Két kormány akarata ellenére, médiaellenszélben, pénz nélkül, pusztán az eszme erejére alapozva igyekszik győzni a Tőkés László által fémjelzett csapat. Ha a külső tényezőket nézzük, a túlerő győzelmére számíthatunk. Viszont még nem tudhatjuk mekkora erő szunnyad a mélyben, az RMDSZ által elaltatott s most ébredező közösségben. Azoknak, akik nem értenek az alapszabályzat nyelvén, s akik nem bíbelődnek paragrafusokkal, világos és egyértelmű üzenet volt Tőkés László félreállítása. Ok nemet készülnek mondani a Markó-Neptun egységfront esélyeinket szétprédáló politikájára. Sokan vannak. Reméljük, elegen. Az egyetemes magyar sportmozgalom erdélyi követei Szlovák kormánytámogatás a kisebbségnek Ötvenöt millió koronát szavazott meg a szlovák kormány az országban élő nemzeti kisebbségek támogatására. A Csáky Pál miniszterelnök-helyettes előterjesztése nyomán megszavazott pénzből 20 millió korona jut a kisebbségek nyelvi kultúráját, könyvkiadását, színházait, népművészeti hagyományainak ápolását szolgáló törekvések támogatására, kulturális és egyházi intézmények megsegítésére, műemlékvédelemre és egyéb kisebbségeket szolgáló tervezetekre. Az 55 millió korona nagyobbik részét képező 35 millió koronát a roma közösségek kulturális és szociális felemelkedését segítő tervezetek megvalósítására költik. A jóváhagyott 55 millió korona a szerencsejátékokból befolyó jövedelmekből származik. Ezen kívül a szlovák kormány költségvetési keretekből - eseti támogatások formájában - további 25-30 millió koronát fordít a kisebbségekre. (HTMH) Trianon „jóvoltából” kétszázharmincegy erdélyi magyar olimpiai versenyző gazdagította Románia hírnevét a nagyvilágban. Trianonnak „köszönhetően” az olimpiákon, világ- és Európa-bajnokságokon több mint hetven alkalommal Románia képviselőjeként magyarok álltak a dobogó legmagasabb fokára. Értük a román zászlót lengette a szél az árboc legmagasabb pontján. Nemzeti imádságunk helyett az „Éljen a király!” „Csak három színt ismerek a világon!”, „Ébredj román!” kezdetű himnuszok akkordjait vagy szövegét hallhatta a versenyző, a közönség, vagy a rádió, tévé hallgatói, nézői. A fenti sportolók az aranyon kívül száz ezüst és bronz érmet is nyertek. Az olimpiai mozgalom centenáriumán Magyarországon, Romániában és az egész világon számtalan könyv és más kiadvány elevenítette fel az elmúlt száz esztendő történéseit, dicsőítette e történések hőseit. Viszont erdélyi magyarokról szinte egyetlen szó sincs bennük. Kivételt képeznek talán Iolanda Balas, illetve Ecaterina Sabo, vagy Sabau, akik becsületes neve Balázs Jolán és Szabó Katalin. A többiről hallgat a román sporttörténelem. Ami még fájóbb, hallgat az anyaország is. Milyen anya az, aki titokban tartja saját gyermekeit? Ezt a mostoha sorsot több mint nyolcvan éve éljük. Csak reménykedtünk a változásokban. De mindezeken sem az ál-rendszerváltások, sem az „Európához való közeledés” nem változtatott. Ekkor jött a két Károly! A több évtizede tartó állapotokba nem nyugodott bele Áros Károly. Több mint negyven éven át tornatanárok, sportolók, újságírók és más sportbarátok segítségét is igénybe véve gyűjtötte az erdélyi sportolókra vonatkozó életrajzi adatokat. Mindezt a Háromszék (Sepsiszentgyörgy) napilap Hétfői Sportmellékletében 1997 decemberében kezdte közölni. Mivel a cikkek kedvező visszhangot váltottak ki, többek óhajára könyv formájában való megjelentetését tervezte. Ennek megvalósításához a második Károly, a szentendrei Marcipán Múzeum tulajdonosa, Szabó Károly járult hozzá. A lexikonszerű kézikönyvet minden sportot szerető magyarnak ajánljuk éljen az, az öt világrész bármelyik szegletében. Megrendelhető vagy megvásárolható a könyv a kiadójánál (Marcipán Múzeum. Szabó Károly, 2000 Szentendre, telefon: 00-36-26-311931). Forgalmazók is fordulhatnak hozzá! Áros Károly újságíró (Nagymoha 1940. szeptember 27.) 1968 óta a Megyei Tükör, illetve a Háromszék című napilap sportújságírója, rovatvezetője. Főbb művei: Sportjátékok könyve (Bukarest, 1980), Montevideótól Los Angelesig (Sepsiszentgyörgy, 1994), Montevideótól Párizsig (Sepsiszentgyörgy, 1998). Díszoklevelet kapott a magyar sportolók eredményeinek népszerűsítéséért, hírnevük öregbítéséért (Külhoni Magyar Sportcsillagok Világtalálkozója, 1998), oklevelet 30 év sportújságírói munkájáért (1998), valamint a Magyar Újságírók Román Egyesületének különdíját (1999). Zágoni Jenő Végzősök és felvételizők Kárpátalján A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség adatai szerint idén közel négy és fél ezer végzős diák kerül ki a megye magyar tannyelvű általános és középiskoláiból. Az elmúlt évek statisztikai mutatói szerint a kilencedikesek 90 százaléka marad iskolapadban, míg az érettségizők közül minden harmadik tanul tovább valamely felsőoktatási intézményben. Továbbra is alacsony azok száma, akik a 9. osztályt követően szakmatanulásra adják a fejüket. Aknaszlatináról tavaly 2, Viskről 6, Nagydobronyból 5 kilencedikes nyert felvételt szakiskolába, technikumba, a Beregszászi 4. Számú Középiskolában ez a szám 13, a Nagyszőlősi Perényi Zsigmond Középsikolában 19, a Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskolában 25 volt. Érdekes, hogy a szakmunkásnak készülő fiatalok egynegyede magyarországi oktatási intézményt választ. Kárpátalján jelenleg öt magyar tannyelvű líceum váija a diákokat, melyek első évfolyamai évete közel másfél száz új tanulót fogadnak. Ugyanakkor szinte valamennyi iskolai statisztika számontart néhány magyarországi gimnazistát is. Ami a felsőoktatást illeti, a legtöbb magyar végzős iskolás a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskolán tanul tovább. (HTMH - Kárpátalja) Kérjük, újítsa meg előfizetését!
