Nyugati Magyarság, 2003 (21. évfolyam, 1-12. szám)
2003-06-01 / 6-7. szám
8. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 2003. június-július Szórványsors • Szórványsors • Szórványsors • Szórványsors • Szórványsors • Szórványsors • Szórványsors A tiszteletes megszólal 3. (Vetési László lelkész, a Romániai Magyar Szórványtanács társelnöke) Azért húztuk meg itt a határt, mert egy 300 lelkes közösség még mindig megszül annyi gyermeket, ami elég ahhoz, hogy egy alsócsoportos iskola működhessen a faluban. Ennél kisebb magyar lélekszámú település Romániában képtelen fenntartani a tanítót. Holott ilyen helyeken a lelkész és a tanító mellett egyre nagyobb szükség volna egy szociális feladatokat ellátó harmadik személyre is. Vagy falvanként, vagy bokrokban, két-három falut összekapcsolva mindenképpen munkába kéne állítani egy falugondnokot (diakónust). Az is elképzelhető, hogy a falugondnok és a tanító egyazon személy legyen. Újabban azonban sok tanítói állás is bizonytalanná vált. Mert a legfrissebb rendelkezések értelmében Romániában kilenc gyermek már nem elég egy osztatlan iskolához. Nyilván, egyre-másra fogják felszámolni a magyar iskolákat. Ebben a kényszerhelyzetben az államiból át kell lépni a magán, az egyházi oktatási rendszerbe. A román állam lényegében kivonul a leghátrányosabb helyzetű települések kisebbségi oktatásából. Ki vállalja fel ezt helyette!? Épp most készítjük a tervet a Magyar Köztársaság új (szocialista-liberális) kormányának, amelynek alapján, értelmében az elkövetkező három évben hozzávetőleg 300 tanítót kellene részlegesen vagy teljesen finanszíroznia ahhoz, hogy ezek a hajszálér-hálózatok megmaradjanak. Szükség lenne továbbá körülbelül száz iskolabuszra. A román hatalom részéről nincs kormányzati akarat ehhez a programhoz sem. Aminthogy mindig is hiányzott részükről minden segítőkészség. Ők nem támogatnak olyan tervet vagy elvárást, amelynek célja, oka az, hogy az igénylő csoport magyar. Súlyosbította a magyarság helyzetét, hogy eleddig a magyar kormányoknak sem volt ilyen irányú normatív segítséget folyamatosan ígérő és nyújtó átfogó programjuk. Pedig a határon túli magyarságnak nem csak ünnepterápiára van szüksége, hanem arra, hogy működjenek a mindennapjaik. Erdély szórvány része ma már éppúgy missziós terület, mint a szászoké. Az erdélyi magyarság jövőjéről most már nem csak innen, hanem onnan is kell gondolkozni és gondoskodni. Szörnyű állapotok uralkodnak a szórványterületek legtöbbjében. A háromszáz léleknél kisebb magyar közösségű települések nyolcvan-kilencven százalékában évtizedek óta nincs semmiféle anyanyelvi művelődési, közművelődési közösségi tevékenység. Kivéve azt a néhányat, amit az egyház szervezett meg. De ott se futja többre, mint olyan különleges alkalmakra, mint amilyen a Karácsony, az Anyák Napja vagy Március 15.-e. Az etnikai arányokon már nem javíthatunk. Csak ne romoljanak tovább! így elsősorban és minden erővel az oktatásra, a művelődésre, az anyanyelv megőrzésére kell összpontosítani. Gyakran átéltem olyan groteszk helyzeteket, hogy képtelen voltam magyarul megértetni magam olyanokkal, akiket tizenöt-húsz évvel előbb én konfirmáltam meg. Az ember nyelvi, közösségi készségeit, személyiségének elemeit döntően azokból az ismeretekből és élményekből rakosgatja össze, amiket az iskolai környezetből magához vett. Ezért mindent el kell követni, hogy minden egyes magyar gyermek részt vegyen valamilyen formában az anyanyelvi oktatásban. Nincs olyan település Erdélyben, ahol ne tudnánk megoldani a gyermekek magyar oktatását, ha volna hozzá kevéske román és magyar politikai akarat. Tudnunk kell ugyanakkor azt is, hogy bizonyos kritikus szám alatt nem teremthető meg és nem tartható fenn szerves anyanyelvi közösségi lét. Ahol párválasztásra, rokonsági kapcsolatokra és egyéb térteremtésekre nincs mód, ott húsz évenként megfeleződnek a közösségek. Tudva ezt, magunk kíséreltük meg átirányítani az embereket egy nagyon kicsi faluból egy nagyobb közösségbe. Megpróbáltuk meggyőzni őket, hogy települjenek át, vállalkozzanak, teremtsenek munkahelyeket, házasodjanak oda és lassan rendeződni fognak a dolgok. Voltak és vannak több-kevesebb sikerrel kecsegtető áttelepítési kísérletek és tervek a csángók körében is. Figyelemre méltóak a Nagykároly környéki és a mezőségi (vicéi) próbálkozások is. Ki kell dolgozni egy részleges összegyülekezési tervet, valahogy össze kellene gyűjteni a népet. Nem áttelepítésre gondolunk, hanem arra, hogy a széthullt kévéből összefogjuk azt, ami még megmaradt. Látlelet. De van-e perspektíva? Vessünk egy pillantást Erdély térképére! Melyek a leginkább elszórványosodott régiók? Vannak Erdélynek bizonyos részei, amelyeket lényegében nem népesítettünk be soha annyira, hogy ott többségiek legyünk. Fogaras földjén, a Mócvidéken, Hátszeg környékén, Mármarosban, a Mezőség bizonyos részén, a Radnai havasok környékén soha nem voltunk többségben. Azután itt vannak a nagy történelmi ütközőzónák. A folyók mente, a történelmi hadszinterek. Ilyen területek a Maros, a Szamos és részben a Küküllők mente, illetve az Érmellék egy bizonyos része. Ezek hadi területek voltak, a felszámolódás legelső színhelyei. Gyulafehérvár egykor Erdély fővárosa volt, és mi lett belőle? Gyulafehérvár közelében a borbándi katolikusok már legalább egy évszázada beolvadtak, Vajasdon kívül már nincs magyar helység Fehérvár közvetlen környezetében. Nagyenyed környékén maradtak még kicsi szigetek, a török, tatár hadak inváziója azonban java részüket tönkretette. A Maros bal partján még van néhány magyar többségű település, azok, amelyek szerencsésen megúszták a török-tatár és Basta felvonulását. Viszont a jobb parton álló Tövis már csak 300 lelkes, Marosszentimrén ma már nem él magyar. Ez jelképerejű. Hunyad megyében elég erős az identitászavar. A hátszegi régióban a kora középkortól jellemző volt a román kenézek elmagyarosodása. Román nevűek, román ősökkel elmagyarosodtak, majd visszarománosodtak. De akik magyarnak tartják magukat, azok most is ragaszkodnak magyarságukhoz. Sajátos terület az erdélyi Mezőség, ahol a nyelvi gondok mellé nagyon komoly szociális problémák társulnak. A Mezőség őrzi az erdélyi szórvány-fogalom és szórvány-mítosz teljes fogalomkészletét. Rákosi Viktor (Elmémult harangok, 1903.), Makkai Sándor (Holttenger, 1936.), Nyirő József (Néma küzdelem, 1944) és mások munkái nyomán a Mezőség lett az erdélyi szórványlét és a szórványkérdés legfontosabb jelképe. Tipikus szórványterület a Szászföld, Szeben és Brassó megye területe, ahol ugyanakkor nagyon erős szigetfalvak is vannak: elsősorban a hét- és tízfalusi csángók, mellettük pedig Olthévíz, Alsórákos, Apáca, Bodola, Keresztvár. Tudnunk kell viszont, hogy az etnikai szigetlétben is nagyon erőteljesek a felszámolódások. Nagyon komoly gondok vannak az Olt mentén, Fogarastól Szebenig. De varrnak ellenkező példák is, ilyen például Kóbor és Oltszakadát. Ezek mély történelmi hagyományokat őrző ősi székelytelepes falvak. Oltszakadátot bár nem lakta soha kétszáz léleknél több magyar, a 900 román lélekkel szemben ma is őrzi teljes autonómiáját, szervezettségét. A faluban alig van vegyes házasság. A szokáskultúra, mint a csontozat egységbentartó ereje, úgy őrzi a túlélést. Nagyon érdekes, ahogy az erőtartalékok történelmileg áthagyományozódnak és beágyazódnak az újabb és újabb történelmi helyzetekbe. Nagy bajok vannak a Nagyküküllő menti kicsi településeken, Segesvártól Balázsfalváig. Balázsfalva környékén nagyon kemény küzdelmet vívnak az emberek a megmaradásért. Nemcsak a nagy román tenger, hanem a nagy elszigeteltség és a magukra maradottság miatt is. Persze itt is vannak szerencsés kivételek, a tiszta magyar lakosú Péterfalva a maga négyszáz leikével, Buzásbocsárd, Tűr, meg még néhány település. Gondok vannak a Kis-Küküllő mentén is. Dicsőszentmártontól lefelé haladva erősödik a veszélyeztetettség, ami elsősorban Küküllővárt, Magyarbényét, Boldogfalvát és néhány szász falut sújt. A Szilágyság tele van gazdasági és lelki erővel. Nagyon keményen tartja magát. De a Szilágycseh-Zsibó szakaszon, Tövisháton, a Szamos és az Almás mentén már nagy bajok vannak. Zsibó tájékán egész közösségek számolódtak fel. Az Érmelléken is elfogyott néhány falu. Elsősorban a legnagyobb jelképekre, Ady falvára (Ady Endre) és Sződemeterre, Kölcsey szülőkömyékére gondolunk. Sajátos és érdekes képet mutat a Bánság, annak is az Arad és a Temes megyei része, ahol jószerével a telepítések szigetfalvai maradtak meg Igazfalvától le egészen Dettáig, magyar református és katolikus falvak. (Folytatjuk) Magyarok a Mura mentén Több figyelmet a szórványoknak! „Nem tűr halasztást a szórványkérdés!” -jelentette ki a Nyugati Jelen című aradi lapnak Báünt-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke. Az anyanyelvű kultúra szórványban történő megőrzésének több ragyogó példája ismeretes - mondta -, közülük csupán a kőhalmit, ahol Szegedi László tiszteletes, illetve a dévait említeném, ahol Böjté Csaba atya végez példaértékű munkát. Természetesen, ez nem múlhat emberek heroikus magatartásán. Ide valami átfogó koncepció szükséges, ami nem konferenciákon történő akadémikus felvetéseken, hanem gyakorlati kezdeményezéseken alapul. Talán a civil szervezetek az egyházzal összefogva, anyagi támogatással hatékonyabban kezelhetnék e kédést. Lehet, csakhogy a Bánságban elég sok az olyan katolius pap, aki nem magyar kultúrahordozó, tehát vele szemben nem lehet ilyen elvárásokat támasztani. Hatékonyabbnak látnám, ha népművelők közösségátformáló tevékenysége által az anyanyelvű oktatás és kultúra felé csábítanánk az embereket. Ennek azonban igen fotós eszköze a pénz, aminek nagyobbik részét az anyaországtól lehetne remélni - de csak akkor, ha a média érdeklődésének a középpontjába kerül a szórványkérdés. Egyelőre a magyarországi média e térséggel leginkább október 6-án foglalkozik, amikor a híradókban kiemelt helyet kap az aradi megemlékezés. Örömkönnyeket ejtünk, hogy idén is sokan eljöttek, csakhogy a színfalak mögé nem látnak vagy talán nem is akarnak betekinteni. (HTMH) Az Erdélyi Riport nemrég hosszabb interjút közölt Tomka Györggyel, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnökével. Ebből idézünk néhány részletet: Lélekszáma alapján a szlovéniai tekinthető a legkisebbnek a határon túli kárpát-medencei magyar közösségek közül. Jogaikat tekintve viszont irigylésre méltó a helyzetük, ráadásul egy éven belül ők is európai állampolgároknak tekinthetik magukat.- Hivatalos statisztikák szerint a magyarok száma hat és fél ezer alá csökkent Szlovéniában, igaz, a legutóbbi népszámlálás idején mintegy nyolcezren jelölték meg anyanyelvűket is magyarnak. Valóban ilyen aggasztó a helyzet?- A magyarság számát illetően a helyzet nem annyira aggasztó, mint ahogy a hivatalos népszámlálási adatok mutatják. Nálunk ugyanis a választási jegyzékekben most is mintegy 6500 személy szerepel, akik a magyar kisebbségi jelöltekre szavazhatnak, vagyis magyarnak vallják magukat. Ide csak a választójoggal rendelkező személyek tartoznak, tehát valósan a magyarság létszáma mintegy nyolc-tízezer fő között mozoghat.- A választásokon a kisebbségek külön is szavazhatnak?- Szlovéniában az alkotmány 80. paragrafusa lehetővé teszi, hogy választások idején mi kettős joggal rendelkezzünk. Egyrészt szavazhatunk a szlovén politikai pártokra, és külön a kisebbségi jelöltekre. A ljubljanai parlament kilencven tagú: 88 képviselő a pártlistákról kerül be, egy-egy képviselőt pedig a magyar, illetve az olasz kisebbség választ. Egyesek korábban kifogásolták is: az olasz és magyar kisebbség miért van olyan kivételezett helyzetben, hogy két jelöltre szavazhat, sőt, ebből alkotmánybírósági per is lett. A szlovén alkotmánybíróság azonban megerősítette ezt a jogunkat.-A szlovéniai magyar kisebbségnek több jogot biztosít az alkotmány, mint a Kárpát-medence más magyarok lakta területein...- Ez igaz. A szlovén alkotmány kimondja, hogy szervezeteket alapíthatunk, használhatjuk zászlónkat, címerünket, sőt himnuszunkat is. (...) Ma a szlovén alkotmány még azt is rögzíti, hogy a kisebbségi területeken a kisebbség nyelve hivatalos nyelv. A Muravidéken, a kisebbségi területen mindenki kétnyelvű iratot kap: a személyi igazolvány, a gépjárművezetői engedély vagy az útlevél mind-mind kétnyelvű, s ezt a helyi szlovén nemzetiségű állampolgároknak is el kell fogadniuk. Minden feliratot magyarul is ki kell írni Lendva környékén, sőt az iskolában és a közönségszolgálati irodákban dolgozóknak is kötelező a magyar nyelv ismerete. Ezt jogszabály úja elő, de a gyakorlatban nem mindig van így, s ebben mi is hibásak vagyunk, hogy nem tudunk kellő határozottsággal fellépni jogaink érvényesítésére. A kitétel egyébként minden olyan területre vonatkozik, ahol magyar önkormányzatok vannak és legalább 20 százaléknyi magyarság él. A szabályozás sajátossága: kisebbségi területeken kívül nem gyakorolhatjuk kisebbségi jogainkat.-A Muravidéken az iskolarendszer is egyedinek számít. Mit jelent ez?- Nekünk öt általános és egy, Lendván működő középiskolánk van. A világon egyedül csak nálunk van kétnyelvű iskolarendszer. A kétnyelvűség itt nem azt jelenti, hogy az iskolában szlovén és magyar osztályok léteznek, hanem azt, hogy egyazon órán belül a tanár felteheti a kérdést szlovénül, a diák pedig magyarul válaszolhat, vagy fordítva. A rendszert kicsit bonyolítja, hogy bevezették a magyar 1 és a magyar 2 típusú oktatást. A magyar 1 azt jelenti, hogy a magyar diákok számára az oktatás 70 százaléka magyarul folyik, a 30 százalék pedig szlovénül, míg a szlovén diák a tananyag 70 százalékát tanulja anyanyelvén. A magyar 2 esetében az oktatás fele-fele arányban, magyarul és szlovénül folyik. A magyar státustörvény által biztosított oktatási-nevelési támogatás csak azoknak jár, aki a magyar 1 rendszerében taníttatják gyermekeiket. Már most látszik az eredmény: az első évben már nőtt azoknak a száma, akik inkább magyarul tanulnak többet. Bár kis pénzről van szó, de érezhető a jótékony hatás, sőt a szlovénok is kezdenek rájönni, hogy érdemes magyarul tanulni.- Említette, hogy a törvény adta jogaikkal nem minden esetben élnek a magyarok. Mi ennek az oka?- Az ok főleg a múltban keresendő: a második világháború után meghurcolták a magyarságot, és az idősebbek még ma is nagyon félnek attól, hogy újra valami rossz történhet velünk. Az asszimiláció is érezteti a hatását, hiszen a vegyes házasságokban szinte mindig mi ,Jiúztuk a rövidebbef’, bár a népszámlálási adatok azt mutatják, hogy talán sikerült lefékezni ezt a folyamatot. Ebben sokat segíthet Szlovénia és Magyarország együttes uniós csatlakozása. Másrészt nálunk megváltozott a gazdasági helyzet. Míg a hetvenes-nyolcvanas években Jugoszlávia sokkal fejlettebb volt és közelebb állt a Nyugathozt, mint a kádári Magyaroszág, a délszláv állam széthullása után a Muravidék és Lendva fokozatosan elvesztette gazdasági jelentőségét. Míg a kilencvenes évek elején Lendva még a hetedik-nyolcadik legjelentősebb szlovéniai városnak számított kőolajipara miatt, mely több mint nyolcezer embert foglalkoztaott, az iparág felszámolása után odajutottunk, hogy vidékünk Szlovénia legkevésbé fejlett régiójának számít, közel harminc százalékos munkanélküliséggel. Jogaink területén ugyan sok mindent elértünk, de az itteni emberek máshová mennek munkát keresni, mégpedig oda, ahol nincsenek kisebbségi jogaik. Közösségünk naponta egy embert veszít el így. Az évi háromszáz fős apadás pedig nagy vérveszteség egy alig tízezer fős kisebbség számára. (HTMH) Zaklatják a csángómagyar gyerekeket „Sorozatos rendőrségi zaklatás éri azokat a csángómagyar gyerekeket, akik Székelyföldre szervezett kiránduláson vettek részt” - írta a romániai magyar sajtó. A Krónika című erdélyi napilap arról számolt be, hogy román rendőrök két magyarfalui csángómagyar gyereket faggattak ki az utcán a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) által Kézdivásárhelyen szervezett kirándulásról. Csorna Gergely budapesti származású tanár, aki nyolc hónapja tanítja a csángómagyar gyerekeket az RMPSZ által szervezett délutáni magyarórákon, elmondta a lapnak: a kirándulást a tavaszi iskolai szünet idejére szervezték, hogy ne zavarják a hivatalos román oktatást. Az egyik kislány szüleit 250 ezer lejre büntették, mert beidézés ellenére nem jelentek meg a rendőrségen. A Krónika beszámolója szerint a helyi rendőrség április 15-én több magyarfalui asszonyt hallgatott ki, akiknek nyilatkozatot kellett írniuk arról, hogy miért járatják gyermekeiket a helybéli Bogdán Klára néptáncóráira és a Csorna Gergely által tartott délutáni magyarórákra. A Bákó megyei rendőrség szóvivője az ügy kapcsán a lapnak kijelentette: a magyar oktatás kérdése nem tartozik a rendőrségre, és az asszonyokat beidéző túlbuzgó rendőröket hivatali úton vonják kérdőre. A Romániai Magyar Szó című napilap korábban arról számolt be, hogy egy Szatmárnémetibe szervezett kiránduláson a tervezett negyven külsőrekecsini csángómagyar gyerek helyett csak huszonegyen vettek részt. A lap szerint a gyerekek - és szüleik - egy részét az riasztotta el, hogy a faluban heves „lebeszélő kampány” folyt a kriándulás ellen. A gyerekeket egyebek között azzal riogatták, hogy ha elmennek kirándulni, soha nem látják viszont szüleiket, mert eladják őket idegenbe, főleg Magyarországra. (HTMH)
