Nyugati Magyarság, 2002 (20. évfolyam, 3-12. szám)
2002-03-01 / 3. szám
2002. március Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 7. oldal BEKE GYÖRGY Székely cigányok magyar hűsége Emlékeztetnénk az 1990. márciusában lezajlott marosvásárhelyi magyaröldöklés egyik drámai epizódjára. Második napja tartott a közelharc a város főterén, husángokkal, a parki padok széttört deszkáival. Immár tudjuk, hogy a bukaresti hatalom „rendezte meg” a nagy etnikai összecsapást, hogy ennek orvén visszavezethesse az elnyomás jónéhány bevált módszerét, és főleg megtagadhassa az alig két hónapja megígért nemzetiségi jogokat, az autonómiát, a kolozsvári magyar egyetem helyreállítását. Beavatkoztak a csatába a Maros felső folyása mentéről, román falvakból autókkal beszállított dorongos románok is. A marosvásárhelyi magyarok mintha végképp magukra maradtak volna a túlerővel szemben. És ekkor egyszerre feltámadt az Ady-lakótelep és a Hidegvölgy cigány lakossága, amely addig dermedten várakozott. Fergeteges iramban nyomultak a főtérre, elszántan. Mint riasztó kürtszó harsant a jelszavuk: Ne féljetek, magyarok! Megjöttek a cigányok! Gyáva cigány? Akkor, 1990. márcus 20-án ez a jelző örökre érvényét veszítette. Ha létét védelmezi, egyetlen nép sem gyávább a másiknál. Azok a cigányok Marosvásárhelyen a magyarokat védelmezve saját létüket oltalmazták. Olyan sorskötés volt az együttes fellépés, magyaroké és cigányoké, hogy azt nem érvénytelenítheti soha semmilyen előítélet, ármány vagy tudatlanság. Hivatalos bukaresti parlamenti bizottság állapította meg a pogrom lecsillapultán, hogy „az események” után 31 személy ellen indítottak vizsgálatot. Ezek között román volt 2, magyar 5 és cigány 24. Akiket elsők között elítéltek, azok mind székely-cigányok voltak. A Székelyföld cigányságának lelkében hosszú évtizedek tapasztalatai forrtak elszántsággá. Az 1990. márciusi napok kicsordították a teli poharat. Még Marosvásárhely előtt, Szászrégenben, a Vatra Romaneascát előkészítő Fratia Romaneasca (Román Testvériség) szervezet megalakulása után, a felszított román indulatok először a cigányok ellen fordultak: házaikat feldúlták és felgyújtották, a cigányokat megverték, világgá kergették. Szászrégenben és környékén magyarok és cigányok századok óta békességben éltek egymással. Aligha véletlen, hogy az innen származó Koós Ferenc egykori bukaresti református lelkész és néptanító a 19. század második felében a cigányok nyelvének, kultúrájának lelkes pártfogójává vált, megtanult cigányul, fordított cigányból. Ezt a viszonyt, magyarok és cigányok tiszteletét egymás iránt tovább mélyítették a Trianont követő idők, mikor magyarok és cigányok egyképpen kisebbségi kárhozatra vettettek Erdélyben. A cigányok talán még a magyaroknál is jobban ki voltak szolgáltatva, hiszen jóval szegényebbek, védtelenebbek és a hatalom szemében külön bűnüknek számított, hogy ragaszkodnak a magyar nyelvhez, magyarságukhoz, holott - Bukarest felfogása szerint - 1918 után azonnal és nagy lelkesedéssel a románokhoz kellett volna csatlakozniuk. Azokban a hetekben, hónapokban, 1990-ben, másutt is, Románia egymástól távoli pontjain fellobbant a gyilkos cigány gyűlölet. Vegyük elő a korabeli újságokat, még nem sárgultak meg a gyűjteményeik. A Szeben megyei Nagysejken, Ilfov megyében - Havasalföldén - Sarulesti községben, Craiova városában, Bukarest egyes negyedeiben Ferentariban és Rahován váratlanul tört ki a pogrom. Júliusban Dobrudzsában, Cuza-Voda helységben sátoros cigányok táborát verték szét, égették fel, pusztították el mindenestül. Háromezer ember támadt 39 cigánycsaládra, kövekkel, botokkal, gyilkos, rabló szándékkal. A cigányoknak kazánforrasztó műhelyük volt, tisztes, dolgos emberek voltak egytől egyig. Fáklyákká változtatott szekereiken évtizedek munkája semmisült meg, az életüket is alig menthették. Egy öreget helyben le akartak fejezni. Pusztán azért, mert cigány. Az odaérkező csendőrök közönyösen nézték az irtózatot. Ide torzulhat a nacionalizmus, ha az értelem, a tolerancia vagy a törvény nem töri le idejében?... Kegyetlen jelképnek tekinthetjük, hogy mindezt éppen a Cuza vajda nevét viselő faluban követték el. A falut ugyanis arról Alexandra loan Cuza fejedelemről nevezték el, aki 1864-ben felszabadította a moldvai és havasalföldi jobbágyokat, és aki emberi jogokat adott az addig rabszolgasorsban tartott romániai cigányoknak. Uralmát éppen jobbágyszabadító intézkedései miatt döntötték meg... Székelyek és cigányok ilyen kapcsolatára, összefogására, mint amilyenre 1990 márciusában került sor, nem nagyon volt példa a történelemben. Nem lennénk őszinték, ha elhallgatnánk az egymás közötti, nem egyszer éles konfliktusokat. Az összetűzések okai, az előítéletek kialakulásának körülményei mind a két közösségben ismertek. Különösen károsak voltak az általánosítások: ha minden cigányban tolvajt láttunk, vagy minden székelyben, magyarban cigánygyűlölőt. Fontosabbnak érezzük az egymásra figyelést, a termékenyítő kultúrkapcsolatokat. Hasznos felidézni hajdani, hivatalos vélekedéseket, úgy mondhatnánk: magyar véleményeket az erdélyi cigányokról. Albert Ernő háromszéki folklórgyűjtő Szabad madár című kötetében az erdélyi országgyűlés egyik határozatát emlegeti 1840-ből. (Albert Ernő, számtalan tanulmány és könyv szerzője ilyen című kötetet is közreadott: Sok szép cigánylány, Sepsiszentgyörgy, 1999.) így szólt a határozat: „Az Erdélyi Czigányokat a föld több lakosaitól nemzetileg megkülönböztetni nem szükséges, sőt, a legnagyobb igazságtalanság lenne, mivel léteznek köztük igen sok, rendes életmódot folytató, kikre nézve semmi ok sincs megkülönböztetett törvényeket hozni, sőt, rendszeres albizottmányunk véleménye szerint nem felesleges törvény által kimondani, miszerint az állandólag megtelepedett és rendes életmódot folytató Czigányok a többi Földnépével minden megkülönböztetés nélkül ugyanazon helyzetben és viszonyban állanak.” Nyilvánvalóan, a sokszázados kulturális együttélés eredményeképpen, a székely cigányság megismerte és átvette, a maga lelki formáira szabta a magyar kultúra jónéhány vonását. Ezt a folyamatot tetten érhetjük napjainkban is, főleg a folklór területén. Két jeles háromszéki néprajzkutató, Albert Ernő és a nemzedékkel fiatalabb Pozsony Ferenc magyar népballadák sokaságát jegyezte le cigányok ajkáról. Olyan példát is idézhetnék, nem egyet, hogy a polgárosodó székely közösségben eltűnt, elfelejtett magyar népköltészet a helybeli cigányság körében, immár saját balladaként, népdalként él tovább. Mégpedig a teljes azonosulás jegyében. Ami azt jelenti, hogy a cigányság a magyar szöveggel és dallammal együtt a magyar azonosságtudatot is átveszi, vállalja. így aztán Háromszéken, csekély kivétellel, a cigányok székelymagyaroknak tartják magukat, és ezt hangoztatják is. Az 1977-es romániai népszámlálás idején, tehát a Ceausescu-diktatúra esztendeiben, a székely cigányok közül lényegében senki nem Íratta magát a cigányok rubrikájába, hanem a magyarokéba. A vegyes lakosságú székelyföldi falvakban és városokban sem. Pedig a román összeírok, jórészt tanítók, tanárok erre ösztönözték volna őket. Vagy éppenséggel előnyöket csillantottak fel, ha a románok számát gyarapítják. De ha ez nem ment, akkor legyenek cigányok, csak magyarok ne. Persze, akik 1977-ben legalább az összeíró íveken szerették volna románosítani a székely cigányokat, ebbeli törekvésükről nem mondtak le továbbra sem. Buzgalmuk még jobban megélénkült az 1989-es változások után, mikor a Székelyföld elrománosításának régi román terve akadályokba ütközött. Az iparosítás révén nem nagyon lehet már román tömegeket betelepíteni Sepsiszentgyörgyre, Csíkszeredába, Kézdivásárhelyre, Gyergyószentmiklósra. Nincs pénz, állami alap új gyárak létesítésére, még a régiek működtetésére sincs. Az iskolákat sem lehet többé olyan könnyen telezsúfolni a Kárpátokon túlról idehelyezett román tanerőkkel, akik aztán kiszorítják a magyar nyelvet a magyar gyermekek oktatásából. Csendőregységeket ugyan lehet a Székelyföldre telepíteni - Sepsiszentgyörgyön már be is költöztek az új, modem laktanyájukba -, de ez a hullám nem ér el a székely cigányok közé, és jóval kisebb arányokban alakítja románná a székely települések arculatát. Megatartani a székely cigányokat eddigi magyarságukban csak a lélek, a nyelv, az öntudat erejével lehet. Olyan kötés ez, amelyet sem a csábítás, sem az erőszak nem tud, vagy csak nagyon nehezen képes eltépni. Hermán János nagysármási református lelkész vándorlásai során eljutott Mezőszilvásra is. Magyar templom már nincs, a falu molnárja, Sárosi Lajos azonban előzőleg beleegyezett, hogy az ő házában tartsák meg az istentiszteletet.-Az én családom is félig már odaát van, a görögkeletieknél, de az ember mégsem feledheti el, hogy minek született - mondta az igérettevéskor. Hermán János megérkezésekor azonban másként forgatta szavait: - Tiszteletes úr, tudja jól, hogy az én családom félig már odaát van, a görögkeletieknél. Meg kell gondolnom a dolgot. A román pópa is ezt tanácsolta. Ne haragudjék, de nem fogadhatom be házamba a református magyar gyülekezetét. Márkus andrás tisztelendő úr Sepsiszentgyörgy „cigány papja”, testközelből érzékeli a kérdés súlyát. Nem származása szerint cigány, hanem az Örkő-negyed cigány híveinek lelki gondozása révén tekinti magát a székely romák „misszionáriusának”. De az Örkői Mária Világ Királynője plébánián egy „valóságos” cigány kispap is szolgál, a plébános úr munkatársaként, Karácson Tibor fehérvári teológus, aki gyakorlati évét tölti itt. A cigánynegyed központja immár a plébánia és az iskola, mindkettő Márkus András alapítása. A cigányság lelki gondozásának, oktatásának jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Sepsiszentgyörgy roma lakóinak száma meghaladja az 5000 főt, az 1999. januári adatok szerint. (1786-ban két cigány családot tartottak nyilván, összesen 10 főt.) Egy hozzávetőlegesen 80 ezer lakosú város életében is számottevő népesség, szaporodását tekintve még inkább azzá válik, meghatározó tényezővé lesz. Nem mindegy, hogy egy ilyen közösségi csoport melyik nyelvet, kultúrát, nemzetet vallja a magáénak. Nemzeti feladat, kötelesség a székely cigányságot önként vállalt, az ő hagyományának is tekinthető magyar jelleg megőrzésével, továbbfejlesztésével kapcsolni be az erdélyi magyar nemzetiség és ilyképpen a nemzet életébe, jövőjébe. Hűség csak hűségből fakadhat. Márkus András brassói lelkészként a Moldvából áttelepült, immár nyelvüket veszített csángó fiatalokkal foglalkozott. Húsz évvel ezelőtt ebből támadt összeütközése az elnyomó államhatalommal. Gelencére helyezték, ebben a háromszéki faluban találkozott papként a cigánykérdéssel. Ott ismerte fel, hogy ha a cigány fiatalok nem jönnek a paphoz, a papnak kell hozzájuk mennie. Délutánonként tanítgatta a cigány gyermekeket, akik rongyos-szutykos külsejük miatt, szégyenükben nem jártak iskolába. A lelkész felismerte, hogy a cigányok kulturális, társadalmi felemelkedésének - enélkül nincs igazi jövőjük - legfőbb eszköze az iskola. Sepsiszentgyörgy Örkő-negyedében 1993- ban lelkipásztori központ építésébe kezdett, amely helyet adott a Néri Szent Fülöpről elnevezett általános iskolájuknak is. Jelenleg harminc pedagógus tanít az óvodában és az iskolában. Közülük nyolcán Zsámbékon, az Apor Vilmos Római Katolikus Tanítóképző Főiskolán szereztek diplomát, felsőfokú képzést a cigányoktatásban. Koczka Ágnes igazgatónő elmondta, hogy a tanításon felül lassan kialakítják az énekart, a táncosok és színjátszók csoportjait. Szeretnének kaput nyitni diákjaiknak a világ felé. Társadalmi és nemzeti gondot jelez, hogy a megyei napilap, a Háromszék idején januárban mellékletet indított, Roma Szombat címmel, hogy nyomon követhesse a székely cigányok életét, hidat építhessen a székely többség és a cigány kisebbség között. Ebből a lapmellékletből idéztük Márkus András tisztelendő úr és Koczka Ágnes igazgató asszony tájékoztatását. Márkus András plébános arról is szólt, miként látja a cigányok beilleszkedését a társadalomba: A cigánykérdés Magyarországon hol csak parázslik, hol lánggal ég, de szünet nélkül jelen levő probléma. Ne higgye azonban senki, hogy ez tipikusan magyar specialitás - cigánykérdés minenütt van, ahol cigányok élnek. Nem lehet felsorolni az érintett országokat, de azt megállapíthatjuk, hogy kultúrájuk, fejlettségük tekintetében nagyon különbözőek. Ennek ellenére a cigánykérdés főbb vonásai mégis mindenütt azonosak. Ez pedig azt jelenti, hogy a problémák nem a többségi, befogadó közegből, hanem a cigányság mindenütt azonos etnikai-kulturális sajátosságaiból fakadnak. Felsorolhatnánk ugyan a kérdés számos összetevőjét, az elkülönülési hajlamtól a sajátos életmódig és életfelfogásig, ezek között azonban csak egynek van igazi jelentősége: a cigányság nagy része élősködője a befogadó társadalomnak. Ez az élősködés a munkakerüléstől bizonyos látszattevékenységek folytatásáig terjedő életmódokat takar, amelyeket a csak szociális támogatásból való élés, illetve a látszatmunkáért járó valós munkabér felvétele kísér. Az ezzel járó alacsony életszínvonallal való elégedetlenség azután melegágya a bűnözésnek vagy a bűnözés határterületein mozgó tevékenységeknek, mint a szabálytalan keresekedelem, vagy a prostitúció. Természetesen, csekély számú kivétel is akad, ezek azonban annyira nem jellemzőek, hogy nem érdemes foglalkozni velük. Már csak azért sem, mert a cigányságból valóban kiemelkedő, tanult, dolgozó, a társadalomba beilleszkedő cigányok - még a cigányügyekkel foglalkozó cigány származású politikusok, kultúrmunkások, pedagógusok, jogászok, stb., nagy része is - maguk is elkülönülnek a cigány tömegektől, vagyis éppen azáltal válnak problémamentessé, hogy már nem tekinthetők igazi cigánynak. Az a helyzet alakult ki tehát, hogy a többségi társadalomhoz való szociális-kultúrális hasonulás úgy oldja meg a cigánykérdést, hogy lényegében felszámolja a cigány létet. Ez azt a látszatot kelti, hogy a cigánykérdésnek nincs is a cigány identitást megőrző megoldása. Jelenleg ugyanis nem ismeretesek olyan példák, melyek szerint nagyobb lélekszámú cigány közösségek úgy érték volna el önmaguk gazdasági-szociális-politikai felemlekedését, hogy egyidejűleg meg„Az iskolát látom az egyetlen és biztos útnak. Aki tanul, képes lesz mesterséget, jövendő foglalkozásának megfelelő ismereteket elsajátítani, és így munkahelyhez is juthat. Akinek rendszeres fizetése van, annak már az igényei is az átlagemberéhez hasonlóan alakulnak, tehát igyekszik európai módon berendezni életvitelét.” Nem kevésbé érdekes Karácson Tibor cigány teológus nézete a cigányok integrálásának legnagyobb akadályairól:- Attól függ, hogy melyik oldalról nézzük a kérdést: a cigányok, illetve a magyarok részéről. Ha cigány részről nézzük, akkor gátló tényezőnek számít a cigány felnőttek értetlensége, amelylyel a gyermekek iskolai nevelését és oktatását nézik. Szintén nagy akadályt jelent az a fizikai-szellemi környezet, amelyben élnek, a mentalitásuknak a beilleszkedést nagyon akadályozó megnyilvánulásai, és nem utolsó sorban - igaz, ez nem mindenkire jellemző - a szellemi igénytelenség. Ami a magyarok részéről nehezíti a beilleszkedésüket: az előítéletek, a zárkózottság. A falak lebontásával lehetne ezt felszámolni. Ez pedig közös érdek, magyaroké és cigányoké, vonja le a következtetését egy harmadik szerző, Sebestyén Kinga. És hozzáteszi: a magyaroknak kell rávezetniük a romákat arra, hogy értelmet lássanak a fejlődésben, a beilleszkedésben. A közös - magyar és roma - erdélyi kisebbségi élet néha járható utat mutathat az anyaországnak is. őrizték volna önazonosságukat, kultúrájukat, szokásaikat. Úgy tűnik tehát, hogy a világon sehol nem sikerült erre a problémára valóban korszerű megoldást találni. Ez pedig azt jelenti, hogy a világ országainak nincs egymás szemére vetni valójuk a cigánykérdés helyi megoldatlansága miatt. Azok a szemrehányások, sőt, durva támadások, amelyek a magyar kormányokat, hatóságokat és az egész magyar társadalmat érik e tekintetben, csupán ártó szándékú, rosszindulatú megnyilvánulások olyanok részéről, akik magyargyűlöletük alátámasztására és táplálására minden ürügyet alkalmasnak találnak, esetenként még a természeti csapásokat is. Mivel a cigánysággal kapcsolatos problémáknak még sehol nem találták meg a nemzeti keretek közötti megoldását, nemzetközi méretekben kellene megpróbálkozni ezzel. Javasolom tehát egy nemzetközi cigánykonferencia összehívását az ENSZ égisze alatt, amelyen rögzíteni lehetne e probléma kezelésének egységes szempontjait, áttekinteni és elemezni a helyzetet és egységes megoldást javasolni minden érintett országnak. Nem feladatom, hogy lehetséges megoldásokat sugallják, ez a politikusok és a szakemberek dolga. Csupán azt szeretném, hogy az emberiség eljusson végre oda, hogy az amúgy is szerencsétlen helyzetben lévő cigányok ügyére valós megoldást találjon, s a cigánykérdés ne a politikai irányzatok és ideológiák közötti harc eszközeként használják demagóg módon. A mindenütt jelenlevő cigánykérdés globális megoldása sürgős, mert a jelenlegi állapot egyre jobban mérgezi a légkört, és ez minden szereplőnek csak hátrányára van, kivéve azokat, akik éppen a rendezetlenségből és a feszültségekből akarnak hasznot húzni. Addig sem ülhetünk azonban ölhetett kézzel, amíg a globális megoldás megszületik. Minden olyan lépést üdvözölni és támogatni kell, ami javítja a cigányság szociális-oktatási helyzetét és mérsékeli a cigányság és a többségi társadalmak közötti feszültséget. Hazánkban ilyen kedvező fejleménynek tekinthető a Fidesz MPP és a Lungodrom között kibontakozó politikai együttműködés. Az előzmények után ezt a józan belátás diadalának kell tekinteni az indulatok és előítéletek felett. Farkas Elemér Cigánykérdés
