Nyugati Magyarság, 2002 (20. évfolyam, 3-12. szám)

2002-12-01 / 12. szám

6. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 2002. december Idegenvezetés VI. FEJÉR GYÖRGY JÁNOS II. emelet 207. ’50-es évek (Hétköznapi kommunizmus.) Az 1947-es „kék cédulás” válasz­tásokon kommunista módon elért kommunista „győzelem” után „...az el­lenzék még szabadlábon lévő vezetőit külfödre űzték vagy bebörtönözték. A Magyar Kommunista Párt és a Szoci­áldemokrata Párt egyesítésével Magyar Dolgozók Pártja néven új... pártot hoz­tak létre ... Rövid idő múltán a volt Szociáldemokrata Párt egykori vezetőit is bebörtönözték, az egykori Szociál­demokrata Párt volt tagjait is üldöz­ték... Államosították a bankot, az ipart, a kereskedelmet, a szolgáltatásokat; az oktatást és a kultúrát is. Kialakult az állampárti totális diktatúra.” A Múzeum ismertetőjéből idéztem. Verte belénk az Államvédelmi Ha­tóság, hogy a kommunista hatalom - munkáshatalom, a kommunista dikta­túra - proletárdiktatúra. A mukásba is verte. Sikerrel verte. Hamarosan a munkás félte legjobban a kommunistát. Pesti József Proletárok (részlet) Hogy is volt ? Ott, az utcán, akkor régen, mikor csak fillér volt a zsömle, mégis szorult minden jó proletár ökle. Mert az szorult; ma is szorul, csak nem ott... .Elfogták és koholt vádak alapján koncepciós kirakatperben életfogytig­lani börtönbüntetésre ítélték Mind­­szenty József bíborost... a magyar ka­tolikus egyház fejét. Ez a per... azt bi­zonyította a magyar állampolgárok számára, hogy a kommunisták nem tisztelnek senkit, nincsenek tekintette] senkire, senki sincs tőlük biztonság­ban... Betiltották az összes társadalmi szervezetet, egyesületet... bevezették az egypártrendszert... 1949 tavaszán ... a választópolgá­rok ... már... csak a pártállam jelöltje­ire szavazhattak. A megcsappant sza­vazókedvet kétszázhúszezer 'népne­velő' igyekezett biztosítani. Segítsé­gükre volt 'a párt ökle', az Államvé­delmi Hatóság, amelytől addigra min­den magyar polgár rettegett. Az ered­mény: 96%-os választási győzelem.” Megérkeztek az ötvenes évek. „... a határokat... lezárták, elakná­sították, a szocialista országokat nem lehetett többé elhagyni. Aki megpró­bálta... felrobbant... lelőtték... kivég­­zeték... Politikai képviselettel csak a Ma­gyar Dolgozók Pártjának nevezett kommunista párt hívei rendelkeztek. Minden gondolat, elképzelés, nézet, amely nem egyezett a párt irányvon­alával, ellenségessé, elpusztítandóvá vált.” A múzeumnak az ötvenes évekről szóló ismertetőjét idézem: „A párt ide­ológiája rátelepedett a gazdaságra, a kultúrára, az oktatásra - és a minden­napi életre... Az állami szerveket alárendelték a pártszerveknek, a tényleges döntések a párt Központi Vezetőségében, illetve a Politikai Bizottságban születtek.” A múzeum téved. A tényleges dön­tések Moszkvában születtek. Sztálin haláláig mindenképpen - de azután sem, azóta sem Budapesten. „A párt élén, ’apánk’, ’bölcs vezé­rünk’, ’Sztálin legjobb magyar tanítvá­nya’, Rákosi Mátyás állt. De minden szintre jutott egy-egy kis vezér, helyi kiskirály - ahogy a párttitkárokat ak­koriban nevezték.” Sokadszor bukkan föl Sztálin neve- illik végre bemutatnom őt. Röviden: Joszif Viszárionovics Dzsugasvili - kinek sok-sok szobra áll még szerte Grúziában, meg össze­gyűjtve a budapesti szoborparkolóban- annyi bűnt követett el az emberiség ellen, amennyit emberi elme nem ké­pes fölfogni magában. Sztálin több ember halálát, kínhalálát és annál is szrönyűbb végét okozta, mint a pes­tis, a tüdőbaj és a rák együttesen, s még annál is több emberre kénysze­­rített borzalmas életet. Hívei - mert vannak! - bizakodnak: a globalizmus hamarosan feledteti a generalisszi­­muszt. Itt az alkalom Rákosi Mátyás be­mutatására is. O Sztálin legjobb ma­gyarországi tanítványa. „Az állampárt háborút viselt a ma­gyar társadalom különböző csoportjai ellen, közben a szocialista tábor tag­jaként a III. világháborúra készült.” Ezért nevezte magát a szovjet­tömb következetesen béketábomak. „A kommunisták megváltoztatták az alkotmányt, az államformát. Ön­kormányzatiság helyett, szovjet min­tára, ... bevezették a tanácsrendszert.” A „szovjet” orosz szó, magyarán tanácskozás, értekezlet, gyűlés, majd a testület, ahol az utasítás születik, vé­gül szűkkörű, de annál szélesebb ha­talmú bizottság, ahol eldöntik, hogyan kell elbánni - velünk, hogyan kell el­járni - ellenünk, hogyan kell eltaposni - minket; vagyis nem „a dolgozó nép okos gyülekezete”, hanem - a tanács. „A magántulajdont felszámolták, a szakszervezeteket is az állampárt irá­nyítása alá vonták. Bevezették a gazda­ság központi vezérlését, az úgynevezett tervgazdálkodást, ami rövid idő alatt gazdasági csődbe vitte az országot. Ál­landósult a hiánygazdálkodás, a boltok polcai üresen tátongtak. Ami volt, azért hosszú órákig kellett sorban állni; ke­nyeret, cukrot sokáig csak jegyre ad­tak. Mindez a pártvezetőket... a 'funk­cionáriusokat' nem érintette, ők külön ellátásban részesültek.” Jelentem: nemcsak a kenyeret, cukrot adták jegyre, és nagyon sok mindent jegyre sem adtak, sőt: feke­tén sem volt kapható. Életem első ge­rezd narancsát az „aranycsapat” bal­hátvédjétől, Lantos Mihálytól kaptam a londoni 6:3 után. (Folytatás az 1. oldalról) Ezek az MSZP-sek a legkevésbé sem szociáldemokraták, hanem ma­gyarellenes internacionalisták. Bá­­rándy Péter igazságügyi-miniszter egyszerre akar a könyvkiadás dikta­tórikus, emberi jog ellenes „szabálya­ival”, a holokauszt tagadás büntetőjogi számonkérésével, a szólásszabadság korlátozásával, speciális rasszizmusel­lenes törvényekkel operálni, „életkö­zeibe” hozva a letűnt Rákos-Kádár­­féle módszereket. Bárándy és szocia­lista-szabaddemokrata megbízói a leg­kevésbé sem törődnek azzal, hogy mindez az Európai Unióban és az USA-ban egyaránt botrányos, mély­ségesen elitélendő cselekménynek mi­nősül. Bárándyék arra számítanak, hogy az amerikai neokonzervatív és cionista körök a legkevésbé sem fog­ják ezt az MSZP-től rossznéven venni, hiszen a magyarokkal mindent meg lehet csinálni. Mi vajon végső soron a baloldal, a szélsőliberális baloldal célja Ma­gyarországon? Nyilvánvalóan az, hogy idővel csak egy formális jobb­oldal maradjon fenn az egyelőre még magyarnak nevezett országban, s ez a megmaradt - egy vagy két pártból álló - jobboldal állandóan reszkessen, a hatalomhoz igazodjon, készségesen szolgálja a NATO-t és Amerikát, s csak azt lesse folyton, hogy lehet az izraeli, ciszjordániai megszállók, terü­letfoglalók életét innen, a Kárpát-me­dencéből is tovább fényezni, fényesí­teni? „Antiszemita közbeszéd Magyar­­országon, 2001” címmel hírhedt kiad­ványát újra megjelentette a B’nai B’rith /Szövetség FiaiL Olyan témá­kat „dolgoz fel” a B’nai B’rith kiad­ványa, mint a részben gyilkos és rabló zámolyi romák esete, persze a zámo­- Terror Háza Múzeum -„A párt már az óvodában elkezdte az ideológiai képzést. Innen a gyerek a 'kisdobosba', majd az 'úttörőbe', az­tán a DISZ-be került (Dolgozók Ifjú­sági Szövetsége). Persze csak ha meg­felelő származású volt... ha nem volt vallásos... ha szülei nem voltak inter­nálva, kitelepítve, börtönben...” Ha a szülőket kitelepítették: gyer­mekeiket is velük... Munkás - paraszt - értelmiségi - egyéb - X-es, azaz osztályidegen: ím, ígyen csoportosítottak bennünket - származásunk szerint. Származásunk szerint, asszerint, hogy kik voltak szü­léink, nagyszüleink s rokonaink. Annak volt a legjobb, kinek szülei munkások voltak. De a munkás csak addig volt mun­kás, „a munkásosztály hű fia”, „mun­kásököl - vasököl, oda sújt, ahova köll!”, „az uralkodó osztály tagja”, amíg megfelelt a „munkáshatalom” el­várásának: mindig azt tette, amit a párt- az ő pártja! - vezényelt, ahogy bein­tettek neki: kussolt és kiáltott, lapult és kiállt, veszteg maradt és fölvonult, va­söklét rázta és tapsolt ütemesen - s csak egyszer téveszthette el. „Létezhetett” a paraszt szülők gyer­meke is. De a paraszt csak addig volt pa­raszt, „dolgozó paraszt”, „a munká­sosztály hű szövetségese”, amíg nem tették kulákká vagy „a dolgozó nép el­lenségévé”: nem követelték tőle a reá rótt kötelező beszolgáltatás teljesítését egyazon évben másodszor, netán har­madszor is, nem találták meg padlásán a ravaszul eldugott fél zsák gabonát, „meg nem találták” pincéjében a „ nép­hatalom megdöntésére irányuló fegy­veres összeesküvés” bizonyítékát, a já­rási rendőrkapitányságon előző nap át­vételi elismervény ellenében vételezett puskatöltényt, mind a hármat. Néha azért, mert kellett a portája „másnak”, leginkáb azért, mert kellett az új pro­letár „a vas és acél országának”. Annyira, amennyire, de „tűrték” az értelmiségi szülők gyermekeit. lyi cigányokról pozitív képet festve, if­jabb Hegedűs Lórántnak az Ébresztő című MIÉP-lapban megjelent cikke, a „Fradi-Fotex ügy”, az USA budapesti nagykövetének 2001 november 19-én elhangzott előadása, s az azt követő po­lémia, és így tovább. Politikai megrendelésekre dolgo­zik a rendőrség - nyilatkozta a par­lamentben Kövér László, s ez a tény­megállapítás döbbenetesen igaz, hi­szen a pár ciklust követő viszonyla­gos demokrácia után oda jutottunk, hogy a rendőrség újból szinte min­denben az MSZP és az SZDSZ útját egyengeti. Gyöngyösön például jó ideig úgy álltak a dolgok, hogy kor­rekt eljárás után korrekt ítéletek szü­letnek majd a mintegy nyolcvan fő­nyi roma csoport kórházi randalíro­­zásának ügyében. Ezzel szemben most már kiderült: Salgó László or­szágos főkapitány a munkájukat végző gyöngyösi rendőrök ellen in­dított eljárást. Ez az MSZP-s és SZDSZ-es politikai terror már az egész magyar létet bénítja meg. Már több nemzeti érzelmű publicis­tának feltűnt: egyes párttagok, szemé­lyek úgy akarnak egy jobboldali stra­tégiát kialakítani, hogy abban „a mér­sékletesség vagy radikalizmus” hazug dilemmája vízválasztó legyen. A Ma­gyar Nemzetben az utóbbi időben már elég sokat szereplő publicista, Hegdűs Tamás okos cikket ír erről a dilemmá­ról, de a konfliktus - vagy álkonflik­tus - feloldása neki sem sikerül meg­nyugtatóan. Nyilvánvaló, hogy a radi­kalizmusra, a radikális megoldásokra feltétlenül szükség van számos eset­ben, épp ezért hamis az a megoldás­­keresés, amely például az MDF-et be­sorolja a már szinte ideologikus mér­sékletesség táborába, ahol e „mérsék­letesség” gyümölcseit nemsokára az Ám az értelmiségi csak addig volt értelmiségi, ,Jialadó értelmiségi”, amíg harsányan szidalmazta azt a régi vilá­got, amelyik nevelte őt, amíg égre­­földre dicsérte a kommunizmust, hir­dette a kommunizmus tökéletességét és örökkévalóságát, amíg térden állva istenítette a nemzetközi kommunizmus halott és élő nagyjait - vigyázva a ne­vekre, mert azok ugyancsak sűrűn vál­toztak meg váltakoztak -, amíg gumi­­gemiccel és bársonyos nyelvvel szol­gálta a helyi kommunista kisistent, an­nak papjait és a helyi kommunista ká­polna látogatóit. „... S ki néma volt ne­tán s csak lelekesedni rest, már azt is gyűlölték, akár a pestisest.” Nehezebben boldogult az „egye­bek" leszármazottja. ,Egyéb” volt a nem munkás, a nem paraszt, a nem értelmiségi - ha nem minősítették osztályidegenné.,Egyéb” volt például a kisiparos, a kiskeres­kedő, valamint - miután műhelyét, üz­letét elvették („államosították”) vagy bezáratták - a volt kisiparos, a volt kis­kereskedő, hiába vált időközben szo­cializmust építő szocialista nagyipari munkássá, a szocializmust építő szo­cialista kereskedelem dolgozójává. „Egyéb” volt a mindenféle szellemi szabadfoglalkozású, meg a mindenféle volt szellemi szabadfoglalkozású, hi­ába lett belőle időközben építőipari se­gédmunkás. Szocialista építőipari se­gédmunkás. Az „egyéb” volt a gyanús elem, akiről, ha elérkezett az ideje, menten beigazolódott a gyanú. Csak az ikszes, az osztályidegen volt maradandó besorolás. Ikszessé billogoztatott a régi, az - úgymond - horthyfasiszta nácinyilas klerikális fehérterrorista soviniszta ir­redenta antiszemita feudális népnyúzó kapitalista élősködő imperialista ki­zsákmányoló népbutító háborús uszító rothadó bűnös vérszívó áruló hatalom, a „megdöntött” társadalmi rend min­den egyes képviselője, kiszolgálója és haszonélvezője. A minisztertől a szol­gabíróig, a polgármestertől a jegyzőig, MSZP-vel és az SZDSZ-szel együtt szavazva ízlelgetheti majd a Magyar Demokrata Fórum. Vagy hová tegyük az akadémikus, MDF-tag Solymosi Frigyes Népszabadságban (!) megje­lent cikkét, amely azt sugallja - s ak­kor még nagyon finoman fogalmaztam - a MIÉP szavazótáborának, hogy bát­ran számolja fel önmagát, s támogas­son más szavazóbázisokat. Azt sem kellene persze az MDF frakcióvezető­jének, Herényi Károlynak így, kerek perec kijelentenie, hogy „nincs harma­dik út”. Azt ugyanis még az MDF mér­sékelt, Csurka Istvántól, majd ’93 nya­rától a MIÉP egészétől távolságot tartó képviselői is mindig elismerték, hogy harmadik út, legalább is a kulturális életben, igenis létezik. Ha a „mérsé­­keltség” azt eredményezi például, hogy az MDF vezérkara fenntartások, kéte­lyek nélkül támogatja az EU-csatlako­­zást, s nem vesz tudomást nemhogy a MIÉP, de még Orbán Viktor aggályai­ról sem, akkor bizony gond lehet majd az MDF soron következő országos gyűlésén is, ahol majd a tisztújítás kér­désében fognak dönteni. Már szinte teljesen mindegy, hogy Boros Imre hajdani, rendszerváltozás előtti szereplését hogyan értékeljük, e jelenleg dilemmával kapcsolatban a leg­fontosabb gondolatok egyikét ugyanis éppen ő írta le a napokban (Magyar Nemzet, nov. 8.): .Egyértelmű, hogy az ellenzék és az unió áll a jó oldalon, ami­kor nem az amerikai mintájú olvasztó­­tégelyt, hanem az önrendelkező nemze­tek Európáját tűzi ki célul. A másik ol­dalon a kormánykoalíció és a megbé­lyegzésre mindig kész liberális média­ütegek állnak. Ma még nyitott, hogy ádáz politikai küzdelem vagy racioná­lis megegyezés dönti el, hogy mit hoz az uniós tagság: új honfoglalást vagy a kevesek érdekeit szolgáló beolvadást”. a tábornoktól a továbbszolgáló őrveze­tőig mindenki. A rendőr szinte kivétel nélkül, a csendőr testületileg; az ügyész, a bíró - kivéve ha népbírónak állt. Min­denki, a püspöktől a kedvesnővérig, a nagybirtokostól a módos gazdáig, a gyárostól a művezetőig. A bankártól a - hajdan volt! - szövetkezet pénztáro­sáig, a kereskedőtől a cséplőgépészig, az arisztokratától a vitézig, az egyetemi tanártól a néptanítóig - mindenki. A magántisztviselő, a művész - s ha a kommunisták úgy döntöttek: a postás is, a vasutas is, hiszen ama bűnös állam egyenruhás alkalmazottai voltak. Azt írja a múzeum ismertetője, hogy az ikszes, az osztályidegen származás „...súlyos hátrányt jelentett az egyetemi felvételiknél és az elhelyezkedésnél is.” Jelentem: a középiskolai felvételek­nél is. Az ikszes, az osztályidegen szárma­zású besorolással a kommunisták nem a „megdöntött” régi rend képviselőit, ki­szolgálóit és haszonélvezőit ütötték - őket másképpen ütötték, őket elüldöz­ték, agyonverték, kivégezték, bebörtö­nözték, internálták és így tovább -, ha­nem a gyermekeiket bélyegezték meg és hozták - enyhén szólva - hátrányos helyzetbe. Ma ezeknek a kommunistáknak gyermekei „népesítik be” országgyűlé­sünk padsorait. Két és fél millió ember reájuk sza­vazott. Két és fél millió ember még min­dig nem tudja minálunk, hogy a kom­munista igéből - kommunista valóság lesz. A kommunista „nagyszerű” dolgo­kat hirdet. Hirdette például Uljanov elv­társ szlogenjével azt, hogy „tanulni, ta­nulni, tanulni”. Csinált hozzá ingyenes iskolát, látszólag jó iskolarendszert, ol­csó tankönyveket, esti és levelező ok­tatást a lemaradottaknak, fizetett sza­badsággal jutalmazva-serkentve a dol­gozó ember tanulási kedvét. Ezzel pár­huzamosan olyan társadalmi értékren­det kényszerített reánk, amelyben hát­rány volt a tanultság. Olyan silányan bé­rezte a tanítót, tanárt, hogy a megszál­lottakon és elhivatottakon kívül hazánk­ban csak az lett nevelő, aki minden másra alkalmatlannak bizonyult. Olyan tankönyveket nyomatott, amelyek szé­gyenletesnek tanítottak minden régi hi­tet, erkölcsöt, eszmét, szégyellenivaló­­nak tanították a magyart, a múltját, hő­seit, nyelvét, Mucsának tanították a ma­gyar hazát, mucsainak a hazáját szerető magyart, túlhaladottnak tanították a csa­ládot és a gyermeket. S a kommunista igéből - kommu­nista valóság lett. A kommunisták földreformot hirdet­tek. Végre is hajtották. Elkobozták a „hazaárulók”, a nyilas vezetők, a ma­gyarországi németek hitlerista szövetsé­gének tagjai, a Volksbund-tagok, a „há­borús és népellenes bűnösök” teljes földbirtokát. Teljes egészében „kisajá­títottak” minden 1.000 kataszteri hold­nál nagyobb birtokot. (1 kataszteri hold = 0,575 hektár.) „Kisajátították” az 1.000 holdnál kisebb birtokok 100 hol­don felüli részét (Budapest környékén az 50 holdon felüli részét); a szőlők és gyümölcsösök 20 holdon felüli, az er­dőbirtokok 10 holdon felüli területét. Ebből - és a korábban állami tulaj­donban lévő földekből - állt össze az 5.600.000 kataszteri holdas földalap. Kiosztottak 3.260.000 holdat, a többi ál­lami tulajdon maradt, ezeken létesültek az állami gazdaságok és az erdőgazda­ságok. A 3.260.000 holdat 642.000 igény­lő között osztották föl, egy-egy igénylő átlagosan valamennyivel több, mint öt holdat kapott. A földhöz jutottak közel kétharmada addig földtulajdon nélküli gazdasági cseléd és mezőgazdasági munkás volt. A 642.000 földhöz juttatott igénylő 642.000 kisebb-nagyobb családot je­lent. Velük szemben a kifosztottak: egy­házak, bankok, részvénytársaságok; nagy- és középbirtokosok, „régimódi” társulások és szövetkezetek - továbbá a nagygazdák, a, Jculákok”, akikhez ké­sőbb „a kulákok uszályába került” úgy­nevezett középparasztokat is hozzácsap­ták. (A,Jculák” orosz szó; eredetileg te­hetős paraszt, akit aztán a kommunis­ták mint a népnyúzó falusi kizsákmá­­nyolót küzdöttek le.) (Folytatjuk) A hazaárulás diszkrét bája

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents