Nyugati Magyarság, 2002 (20. évfolyam, 3-12. szám)

2002-03-01 / 3. szám

6. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 2002. március Kossuth Amerikában (Folytatás az 1. oldalról) Kossuth és a vele elbújdosott magyar vezetőférfiak hosszabb időt töltöttek tö­rök vendégfogságban, ahonnét - a ki­adásukért folyó heves osztrák diplomá­ciai csata meghiúsulása után - az Ame­rikai Egyesült Államok intervenciója szabadította ki őket. Kossuth neve ak­kor már nemcsak Európában, hanem Amerikában is a szabadság harcosainak hősi nimbuszát testesítette meg. Külö­nösen nagy rokonszenvvel fordult Kos­suth felé Amerika népe, előkészítve a nagy szabadsághős számára egy pálma­lombos, babérkoszorús Virágvasáma­­pot, hogy azután - tempóra mutantur! - még amerikai tartózkodásának ideje alatt megérhesse a gyorsan hervadó re­mények szomorú Nagypéntekjét is. 1851. szeptember 7-én az Egyesült Államok Mississippi nevű hajója várta Kossuthékat a Dardanellákban. Ami­kor Kossuth a csillagsávos lobogókkal díszített hajó fedélzetére ért, könnybe­­lábadt szemekkel állott a meghatottan üdvözlő hajóskapitány és a csodálkozó matrózok előtt. P. C. Headley dr. egy­korú amerikai történész feljegyzései szerint Long hajóskapitányt elnémítot­ták a meghatódás izgalmai és csak annyit mondott: „Sir, You are wel­come... Sir, You...” „Uram, üdvözlöm Önt... Uram, Ön...” - és nem folytat­hatta tovább, mert szavai sírásba ful­ladtak. Majd háromszoros „éljen”-t ki­áltott matrózaival együtt Kossuthra és a magyar emigránsokra. Kossuthot egész útján, mindenfelé a nép lelkesedése és a kormányok dip­lomatikus mosolya kisérte Amerika felé. Kossuth szeretett volna Francia­­országban partra szállani, de a francia kormány - a francia nép rajongó lel­kesedése ellenére - erre nem adott en­gedélyt. Csak nemrég derült ki, hogy Bonaparte Napóleon Lajosnak, a de­cemberi államcsíny óta Franciaország császárának féltékenyéségén kívül mi volt az oka a francia hatóságok feltűnő elzárkózásának. Nem kisebb ember, mint Edouard Herriot talált adatokat arra nézve, hogy ebben az időben a császári titkosrendőrség azt a riasztó hírt - természetesen nevetséges kom­binációt - röpítette széjjel az ország­ban, hogy a Yersey szigetén bebörtön­zött Victor Hugó költő forradalmat ké­szít elő s félelmes hadseregének Kos­suth Lajos lesz a vezére... Gibraltárnál Kossuth családjával és néhány barátjával átszállt a Mississip­piről a Madrid nevű gőzösre, hogy azon Angliába menjen rövid tartózko­dásra: kíséretének nagy része pedig folytatta útját a tengerentúlra. 1851. október 23-án ért Kossuthék hajója partot Angliában, ahol nagy ünnep­élyességgel fogadták őket. Kossuth angliai útja valóságos diadalút volt; an­gol nyelven elmondott beszédei, klasszikus példái és idézetei minden­ütt bámulatba ejtették hallgatóságát. Az angol nép ekkor Kossuth daliás, még­is megtörtnek látszó alakján keresztül mély részvéttel tekintett Európa egén elborult gyászos magyar sorsra! November 22-én alkonyattájt hagyta el Anglia ködös partjait a Hum­boldt nevű gőzös, amit már türelmet­len lelkesedéssel várt az „új világ” népe a túlsó partokon. New York vá­ros tanácsa már előzőleg elhatározta, hogy a város - polgármesterével az élén - Kossuthot és társait meleg ven­dégszeretetébe fogadja és a nagy fér­fiúhoz méltó fogadtatásban részesíti. Úgy is történt! Amerika népe lelkesen köszönti A SZABADSÁGHŐST A Humboldt gőzös 1851. december 3- án a Staten Island előtt vetett horgonyt. New York tanácsának nevében s Kingsland polgármester levelével Doan dr. tanácsos várakozott reá, aki­nek szigeti otthonában Kossuth két napi pihenőt tartott. A sziget lakói kö­zött tűzként terjedt el Kossuth megér­kezésének híre s a Doan-hajlékhoz özönlő, újjongó nép köszöntötte a ma­gyar szabadsághőst, mint Washington megtestesült szellemét. 5-ike a küldött­ségjárások napja vöt. 6-án megjelentek New York város előkelőségei, akikkel Kossuth az egybesereglett nép lelkes tüntetése és üdvözlő ágyúlövések köz­ben szállt az amerikai és magyar lobo­gókkal díszített Vanderbilt gőzösre, melyen a zenekar játéka után Gardiner ezredes fogadta. A hajón folytatódott az ünneplés. Kossuthot annyira átha­totta mindaz, amit látott, hogy a hajón szervírozott reggelijét képtelen volt el­költeni. Staten Islandtól Castel Garde­­nig minden hajó ágyúlövésekkel üdvö­zölte a Vanderbilt gőzöst, mely a par­ton álló néptömeg üdvrivalgása, kato­nák sortüze és harangzúgás közben kö­tött ki. Kossuth bársonykabátos díszma­gyarban állott a nép elé, amikor New York polgármestere üdvözölte. A pol­gármester biztosította Kossuthot a nagy kiterjedésű köztársaság megértő szeretetéről, hangsúlyozva, hogy a népjogokért való harcát s küzdelmeit a legnagyobb figyelemmel kisérték. Mint a magyar függetlenség képvise­lőjét, az emberi haladás bajnokát és a világszabadság harcosát mutatta be Kossuthot a népnek. Kossuth szavai ekkor rázták meg el­őször az amerikai nép lelkét; ekkor hívta fel nyíltan először az Egyesült Ál­lamokat arra, hogy a letiport Magyar­­ország mellett tettlegesen foglaljanak állást. Megköszönte Amerika népének a száműzetésből való kiszabadítását; tolmácsolta Nagy-Britannia üdvözle­tét; kifejezte reményét, hogy Amerika, az ifjú óriás átnyújtja a hullámokon ha­talmas karját, hogy azt, mint testvér­jobbot megragadhassák Európa elnyo­mott nemzetei. Csak egy-két monda­tot ragadok ki hatalmas beszédéből: „Hazám önrendelkezési jogát köve­telem. Én minden nép szuverenitásá­nak ama nagyszerű elveit vallom ma­gaménak, hogy önállóan rendelkezze­nek saját belső ügyeikben; és a legün­nepélyesebben tagadom minden ide­gen hatalomnak mások ügyeibe való Majdnem húsz esztendeje, 1983-ban Kanadában megjelent egy könyv, amelynek sorsa enyhén szólva nem osztozott számos tisztességes, okos, színvonalas nyugati magyar kiadvá­nyéval. Sisa István The Spirit of Hun­gary című művéről közvetlenül meg­jelenése után, 1983 októberében már azt írta a torontói Krónika, hogy aki el­olvasta, az „azzal a szilárd meggyőző­déssel teszi le, hogy a Dunatájon a po­litikai alkotóerő, tudás, szorgalom és megbízhatóság a magyar népnél van”. Az első kiadást három utánnyomás követi - midez egy éven belül elfogy. Példátlan siker a tengerentúli magyar kultúra történetében. Könyvtárak, in­tézmények, követségek, sőt, a buda­pesti Eötvös kollégium is megrendelik, igen tekintélyes példány számban. Amikor pedig - már a változások ide­jén, 1990-ben - a copyright és a kiadási jog is a szerzőre, Sisa Istvánra száll át, a kötete második kiadásban is megje­lenik, az 1993-as utánnyomás után a rendelkezésre álló példányszám fele már elővételben elkel. Utoljára 1995- ben (eddig három utánnyomással) je­lenik meg, az igények pedig gyakor­latilag 1983 óta folyamatosak: lásson végre napvilágot magyarul is a Ma­gyarország szellemét, szellemiségét felmutató The Spirit of Hungary. És végre most, a Püski Kiadó jó­voltából Magyarságtükör - Nemzet határok nélkül címmel végre itt a nagy port felvert, majdhogynem világhírű­nek mondható „magyarságismereti, magyarságbemutató” munka magyar kiadása. A szerző, akit műve minden várakozást felülmúló sikere folyama­tos javításokra, korszerűsítésekre, bő­vítésekre ösztökélte, bevallottan nem­zetünk önmagába vetett hitének vissza­adását, történelmi hivatástudatának, méltóságának helyreállítását kívánja szolgálni ezzel a monumentális, gyö­nyörű kiállítású albummal. Rendhagyó előszavában ezt írja: „Régi igazság, hogy a történelem java hatása a lelke­sedés, amelyet nemzetünk iránt ben­nünk támaszt. Ez az album fegyverként szolgálhat a Kárpát-medencében élő magyar ifjúság és nevelőik számára. Ezek öntudatát, haza- és nemzetszere­beavatkozásának jogát. Nem azért jöt­tem az Egyesült Államokba, hogy itt boldog pihenést keressek, vagy hogy futó dicsőséget szerezzek, hanem jöt­tem, mint hazámnak szabadon válasz­tott vezére abban a reményben, hogy az Egyesült Államok elismerik Ma­gyarország függetlenségi nyilatkozatát és elismertetik az egész világgal.” „Magyarország nem veszett el!” Kossuth bevonulása New York váro­sába páratlan külsőségek között ment végbe. A fellobogózott utcákon százez­rek tolongtak; a Battery-parkban kato­nai díszszemle volt; Kossuth hintójára minden ablakból virágeső hullott s a Brodwayen felállított diadalkapu fölött magyar zászló lengte körül ezt a feli­ratot; „Hungary is not lost.” (Magyar­­ország nem veszett el!) A végelátha­tatlan ünneplő tömegben ott voltak a Mississippin már megérkezett magya­rok is, akiknek belső lelki örömét és megindultságát alig lehetne más érzés­hez hasonlítani, mint amit az aposto­lok éreztek akkor, amikor a feltámadás után viszontlátták Mesterüket. Amerika egykorú és későbbi törté­netírói egyetértenek abban, hogy ide­gen országbeli embert soha sem ért oly kitüntető, meleg és ünnepélyes fogad­tatás Amerikában, mint Kossuth La­jost. Charles Andrews egykorú kong­resszusi képviselő ezeket úja Kossuth­­ról egy levelében: „Soha életemben nem láttam hozzá hasonló féfiút, aki­nek a hangja, szavai, a tekintete annyira hatottak volna reám s oly nagy tiszte­lettel töltöttek volna el az ő rendkívüli lelki nagysága és jósága iránt.” December 11-én díszebéd volt az Irving-házban. Az óriási ebédlő meny­tetét van hivatva szolgálni, hogy részt vállalhassunk egy új szellemi honfog­lalásban, mely most megindulóban van szülőhazánkban. Tekintsék ezt a mű­vet az idegenbe szakadt, hazát igen, de szívet nem cserélt magyarság hozzájá­rulásának egy szebb jövő reményé­ben.” A népünk sorsa iránt megindítóan együttérző, alapos, pontos és pazar köntösben megjelent Magyarságtükör olvastán viszonylag könnyű megvála­szolni a kérdést: mi lehetett a Sisa Ist­ván mű nagy nyugati sikerének titka? Egészen bizonyosan az a szemlélet, amely úgy magyarságpárti, hogy a faj­tája iránti szeretet nagy beleérző képes­séggel tágítja ki a „népek hazája, nagy­világ”, nyugati magyarok által folya­matosan megtapasztaltan, bizony elég lanyhán figyelő tekintete elé. A nyu­gati magyar olvasóközönség és a vi­szonylag tájékozottabb és legalább annyira-amennyire érdeklődő nyugati értelmiség rádöbbenhetett - hogy ezt a fura, megcsonkított, rokontalan, tá­voli kis országocskát ott valahol Eu­rópa legközepén, így is lehet szemlélni, ilyen tükörben is lehet láttatni. Mert nemzetpropagandánk időtlen idők óta enyhén szólva nem áll feladata magas­latán, sem az 1848-as szabadságharc és Kossuth emigrációjának, sem száz évvel később 1956 dicsőséges, világ­­történelmi jelentőségű forradalmának­­szabadságharcának páratlan erkölcsi tőkéjét nem tudtuk kihasználni, pláne (---------------------------------------------Á HATÁRSÉRTÉS címmel jelent meg az Ister kiadó gondonzásában Hor­­nyik Miklós új könyve. A rendkívül szép kiállítású könyv a délvidéki származású neves publicista 19Ó5 és 2001 kö­zötti írásaiból ad válogatást. A kötetről a következő szá­munkban részletes ismertetőt közlünk. V______________________________) nyezetét piros-fehér-zöld színek borí­tották. Egy bástyán Washington, Lafa­yette és Kossuth szobrai állottak. Kos­suth a polgármester jobbján ült s az előkelő vendégseregben ott voltak a magyarok: Pulszky, Asbóth, Bethlen gróf, Berzenczey ezredes és mások Kossuth kíséretéből. Kossuth itt leszö­gezte nagyszabású beszédében, hogy „az Egyesült Államok minden hada­kozó hatalommal szemben semlegesek maradhatnak, de nem maradhatnak kö­zömbösek az emberi jogok törvényte­len és erőszakos eltiprásával szemben. Az ilyen közönyösségre a nagy Was­hington sohasem tanította Önöket!” - kiáltotta az őt megkövültén hallgató nagyközönség felé, s ragyogó törté­nelmi tudásának meggyőző érveivel mutatta ki, hogy Washington is kért külföldi segítséget azoknak az emberi jogoknak védelmére, amelyeken mint gránitoszlopokon, amerikát felépítette. „Sohasem volt ügy igazságo­sabb, MINT A MAGYAR ÜGY.” A new yorki ünnepségek után tovább folytatódott Kossuth diadalútja az Egyesült Államokban. A különböző nagy városok küldöttségei egymásnak adták a kilincset, hogy meghívják ma­gukhoz a magyar szabadsághőst. Tisz­teletére emlékpénzt verettek, amely egyik oldalán Kossuthot ábrázolja, ilyen körirattal: „Kossuth Lajos, Ma­gyarország Washingtona.” Az érem másik oldalán Kossuth hitvallása ol­vasható, mely így hangzik: „Az örök igazság nevében s mindarra, ami em­bernek szent és drága, amióta az em­beriség története meg van írva, soha­sem volt ügy igazságosabb, mint a ma­gyar ügy.” nem kamatoztatni. Pedig - ezt sugallja Sisa István Magyarságtükre - mennyi okunk-jogunk is1 van, volna arra a kö­nyörtelen, csupán és kizárólag a histó­riai tényekre és teljesítményekre ala­pozó önfelmutatásra, amely a nemzet igazi arcát, Magyarország szellemisé­gét hivatott képviselni. Annál is in­kább, mert az a töméntelen mocsok, amit külső és belső ellenségeink a ma­gyarságra hosszú-hosszú évtizedeken át szórtak, bőséges és gyakorlatilag akadálytalan szennyfolyamként zúdul­hatott és zúdul még ma is végig a vi­lágon. Sisa István pontosan látta és ér­zékelte ezt: még 1993-ban összeállí­totta a Magyarország torz tükre a vi­lágban című kötetet, amely a kanadai Hamiltonban, a Matthias Corvinus Re­search Institute kiadásában jelent meg. Ebben ha nem is teljes, de igen érzék­letes képét adja a világ legkülönbözőbb pontjain, a legkülönfélébb kiadványok­ban és a legváltozatosabb időpontok­ban publikált ferdítéseknek, rosszindu­latú hazugságoknak, Magyarországot és a magyarságot hazug, dehonesztáló hangnemben, gyűlölettel, a lejáratás szándékával bemutató könyveknek, ki­adványoknak, publikációknak. Nem­zetközi hírünk eme összehangolt, tu­datos és folyamatos rontására, csodák csodájára, az Antall-kormány idején még a magyar parlament külügyi bi­zottsága is felfigyelt - Sisa munkájá­nak jóvoltából, s a bizottság külön is kiadta a dokumentumgyűjteményt. S talán ez a torz tükör-bemutató is sze­repet játszott abban, hogy annak ide­jén törvény született egy nemzeti tájé­koztató hivatal létrehozásáról, s végül - a Hom-féle időszak nemzeti fiaskója után - végül létrejött az Országimázs Központ. Most pedig, amikor kézbe vehetjük a nemzetünket a maga teljességében, híven bemutató, végre magyar nyelven kiadott Sisa-művet, a Magyarságtük­röt, ezt a vaskos, minden szempontból csodaszép albumot letéve csak felsó­hajtunk: végre...! Az egyik legfonto­sabb alapkő letétetett. Jöhet a folyta­tás, ezerféle más módon. És minél előbb. Domonkos László Az újságírók, a munkások és a me­nekült osztrákok küldöttségének fog­adása után, New Yorkban Kossuth a Castle Gardenben mondotta egyik leg­nagyobb terjedelmű és horderejű be­szédét, ahol Sandford tábornok üdvö­zölte a katonák és polgárok nevében. Kossuthnak e beszéde bővelkedett hu­moros részletekben, majd emelt han­gon ezeket mondotta:- Tudják-e Uraim, melyik volt az első beszéd, amelyet életemben először halottam és olvastam? Garibaldinak katonáihoz intézett beszéde volt ez, Valvosoréban, amikor így szólt: „Ka­tonák, amit én adhatok néktek, az fá­radtság, veszély, küzdelem és halál; hi­deg, fagyos éjszakák a szabad ég alatt és égető napsütés; nem adhatok sem lakást, sem felszerelést, sem élelmet; de adhatok erőltetett menetelést, élet­­veszélyes őrhelyeket és szüntelen szu­ronyrohamokat. Akik szeretik a sza­badságot és hazájukat, azok követni fognak engem.” Lelkes népszámító kormányzat December 24-én, karácsonyra ment Kossuth Philadelphiába, a Liberty Bell (Szabadság-harang) városába. Lehet, hogy akkor már érezte, hogy a diadal­kapuk alatt harsogó nép érzései nem tudják áthatni Amerika pénzarisztok­ráciáját és hidegen számító kormány­zatát. Mindazáltal könnyekig megin­dult, ahogy megérkezésekor Page ez­redes átnyújtott neki egy remekbe fog­lalt máltai lovagkeresztet, amelyben Washingtonnak gyöngyök közé ékelt képe és hajfürtje volt. Kossuthot itt is hömpölygő népáradat kísérte. Dísz­emelvényről elmondott beszédében magasztalta Washingtont, ostorozta Lajos Napoleon árulását; sajnálkozott ama lehetőség felett, hogy az Egyesült Államok kormánya, az orosz cárral való konfliktus elkerülése végett en­gedni fog Ausztria intrikáinak, aztán drámai fordulattal így fejezte be beszé­dét:- Bármilyen borzasztó legyen e gondolat, letörlöm a bánat könnyeit szememről és azt fogom mondani test­véreimnek: jertek, imádkozzunk, jer­­tek, menjünk el az Úr utolsó vacsorá­jára és azután a harcba és a halálba; nincs számunkra más segítség, mint az Istenben való bízásunk és a saját kar­dunk. Itt hagyom önöket az ős római­akkal, - morituri salutant, - a hal­dokló mond önöknek istenhozzádot! És míg ez istenáldjont intem önök­nek, lelkem legforróbb kívánságával áldom önöket és imádkozni fogok Is­tenhez, hogy a szabadság napja so­hase nyugodjon le e boldog ország láthatárán. Itt Kossuth arcát döntötték a könnyek és a hallgatóság mélyen meg­rendülve, hosszasan ünnepelte. E naphoz fűződik még egy ked­ves epizód emléke. Tudvalevő, hogy Kossuth (mint fiatal újságíró) a bu­dai börtönben tanult meg angolul a magyar és az angol Biblia segítségé­vel. Kiváló nyelvtudása és bibliais­merete meglepte azt a lelkészekből álló küldöttséget is, amelynek szó­noka az evangéliumból az angyalok énekét idézte, amely Jézus Krisztus születésekor a betlehemi mezőn csendült fel: „Dicsőség a magasságos mennyekben Istennek és e földön bé­kesség és az emberekhez jóakarat.” A szónok kifejtette azt az óhaját, hogy jövőre a nemzetek közti vitás ügyeket ne a kard, hanem a diplomá­cia döntse el. A nemzetek számára fegyveres segítséget kereső Kossuth válasza érdekes volt. Csodálkozását fejezte ki afölött, hogy Amerikában mindenütt ezt hallja: És e földön bé­kesség és az emberekhez jóakarat, holott ezt az ő régi, magyar Bibliá­jában úgy tanulta, hogy e földön bé­kesség a jóakaraté emberek iránt, - aminek támogatására a lelkészek nagy ámulatára azonnal idézte a Szentírás eredeti görög szövegét: „Doksza en hüpszisztoisz Theo, kaj epi gész ejréné en anthropoisz eüdo­­kia.” (Lukács 11: 14.) Hangsúlyozta, hogy Magyarország harca védelmi harc, majd kifejtette, hogy a titkos diplomácia, mint a nemzetek közötti ármányok kútforrása, fő oka a kis nemzetek elnyomásának és Magyar­­ország tönkretételének. (folytatjuk) Magyarságtükör

Next

/
Thumbnails
Contents