Nyugati Magyarság, 2002 (20. évfolyam, 3-12. szám)
2002-10-01 / 10. szám
2. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 2002. október Szövetség a Nemzetért Alapítvány A napokban emelkedett jogerőre a Szövetség a Nemzetért Alapítvány bírósági bejegyzése Az alapítványt a Szövetség a Nemzetért polgári kör tagja, Makovecz Imre hozta létre egymillió forintos alaptőkével. Az alapítvány közhasznú szervezet, ezért törvényes adókedvezményt vehet igénybe, aki anyagilag támogatja. Célja civil szerveződések, öntevékeny csoportok, körök, civil mozgalmak létrejöttének, kulturális, ismeretteijesztő, hagyományőrző és társadalmi önszervező tevékenységének támogatása. A már működő civil szervezeteket is segíti. Támogatást nyújt olyan központi szolgáltatóház, székhely kialakítására, fenntartására, működtetésére, amelyben tudományos, elemző tevékenységet, kutatásokat végeznek. Támogatja a felnőttoktatást, a családsegítést. Az alapítvány kiemelten fontos céljának tekinti a helyi közösségi célok, valamint a társadalmi szolidaritás, önszerveződés megvalósítása, a közéleti aktivitás fokozása, a kiegyensúlyozott tájékoztatás, a véleménynyilvánítás szabadsága mint alapvető emberi jog biztosítása érdekében tevékenykedő civil szervezetek támogatását. E célok megvalósítása érdekében feladatának tekinti a kulturális tevékenységet, a kulturális örökség megóvását, a szociális tevékenységet, az emberi és állampolgárijogok védelmét, a nevelést, az oktatást, a képességfejlesztést, az ismeretterjesztést. Ezért kiadványokat jelentet meg és terjeszt, valamint a célok megvalósulását elősegítő média létesítésére, fenntartására támogatást nyújt. Az alapítvány rendezvények, konferenciák szervezését is segíti. Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Szövetség a Nemzetért polgári kör tagja, valamint Makovecz Imre építész felkérte a polgári köröket és a magánszemélyeket, hogy adományaikkal támogassák az alapítvány működését. Az alapítvány bankszámlaszáma: 14100206-67092749-01000003 (Magyarországi Volksbank Rt.). Magyar Nap Eszéken A rétfalusi Népkör - Magyar Kultúregyesület negyedik alkalommal szervezte meg Eszéken a Magyar Napot, melynek célja: megismertetni város és a környékbeli települések lakosait az eredeti magyar táncokkal és dalokkal, és az évszázadok óta Baranyában és Szlavóniában élő magyarok szokásaival, ételeivel és italaival. Az idei évi rendezvényen bemutatkozott Ójankovác, Dályhegy, Csúza, Szentlászló, Csák, Ivanovci, Kő, Hercegszőlős, Kiskőszeg és Pélmonostor magyar lakossága. Fellépett Magyarországról a zengővárkonyi táncegyüttes, valamint a pécsi Bányász Fúvószenekar. A rendezvényt a horvát kormány kisebbségi hivatala és Eszék Polgármesteri Hivatala támogatta. (Megjegyzés: a rendezvényen jelen volt a Pécsi Polgármesteri Hivatal küldöttsége Újvári Jenő alpolgármester vezetésével. A Magyar Napot Magyar József főkonzul nyitotta meg.) Választási eredmények Szlovákiában A választásokat felügyelő Országos Választási Bizottság kihirdette a szlovákiai képviselőválasztások eredményeit. A legtöbb szavazatot, 19,50 százalékot a Vladimír Meciar vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom - Néppárt (HZDS - LS) szerezte meg, amely a négy évvel korábbi szavazatainak több mint egyharmadát veszítette el, s partnerek híján - mint négy éve - most sem tud kormányt alakítani. 15,09 százalékkal került a második helyre a jelenlegi miniszterelnök, Mikulás Dzurinda pártja, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Koalíció (SDKÚ), amely három további, a jobbközéphez sorolt párttal, a negyedik helyen ,16 százalékkal végzett Magyar Koalíció Pártjával (MKP), a sorrendben ötödik, 8,25 százalékot szerzett szlovák Kereszténydemokrata Mozgalommal (KDH), és egy új, a két választás közti időszakban létrejött 8,01 százalékot elért Új Polgárok Szövetségével (ANO) várhatóan együtt alakítja meg Szlovákia új, jobbközépnek tekintett kormányát. A négy párt mandátumainak összessége, a 78 képviselő poszt a 150 tagú törvényhozás többségét jelentő 76 mandátumánál csupán kettővel több. A választások harmadik helyét megszerző, szintén a két választás közti időszakban alakult, Robert Fico vezette SMER (Irány) 13,46 százalékos eredményével sem lesz kormánytényező, mert a négy jobboldali kormányalkotó erő számára Fico pártja elfogadhatatlan. A választások nagy meglepetését jelentő Szlovákia Kommunista Pártja (KSS) 6,32 százalékos eredményt ért el, ami azt jelenti, hogy a Meciar vezette mozgalommal és a Fico-féle SMER-re együtt alkotja majd az új parlament igen csak erős ellenzékét, jóllehet, az ortodox kommunistákból álló KSS parlamenti sorsa nagy valószínűséggel az elszigetelődés lesz - vélik megfigyelők. A parlamenti választásokon a negyedik legjobb eredményt elérő Magyar Koalíció Pártja választási listájáról húsz képviselőjelölt jutott be a törvényhozásba, ami azt jelenti, hogy az idén öttel több képviselőt delegálhat a törvényhozásba, mint négy évvel ezelőtt. Az MKP legutóbbi ülésén jóváhagyta, hogy a tömörülés tagja legyen az új Dzurinda-kormánynak. Bugár Béla pártelnök szerint a kemény koalíciós tárgyalásokon többet sikerült elérniük, mint négy évvel ezelőtt. A Dzurinda-kabinet vállalta, hogy Révkomáromban létrehoznak egy magyar egyetemet, törvényt alkotnak a kisebbségi kultúrák finanszírozásáról, és egyéves türelmi idő után települési tulajdonba kerülnek a nevesítetlen földek. Csángók az iskolapadban A 2002-2003-as tanévtől két csángómagyar településen elindult a magyar nyelv oktatása az állami általános iskolák keretein belül, így a magyarórák az iskola órarendjébe is bekerültek. Az órákat a szülők kérték. Pusztinán összesen 24 gyerek, míg Klézsén 17 tanulja a magyar nyelvet. Eredetileg többen lettek volna, de a nyár folyamán négy gyerek közülük átiratkozott gyimesfelsőlaki, illetve Csíkszeredái magyar tannyelvű iskolába. Az idén a szülők a kérvényeket közjegyző előtti nyilatkozattal erősítették meg, hogy megelőzzék az elmúlt évek visszamondási sorozatait. Klézsén Hegyeli Attila magyartanár, Pusztinán pedig jómagam, Bilibók Jenő történelemtanár tanítunk. Ebben az évben mindkettőnket helyettesítőként alkalmaznak az iskolák, negyed fizetéssel. Összesen heti négy órában tanulható a magyar nyelv, amelynek anyanyelvi státusa van. A gyerekek jegyeket kapnak, az 5.-től a 8. osztályig tanulók félévi dolgozatot írnak, az órákon való megjelenés pedig kötelező, amíg az általános iskolát befejezik, anélkül, hogy a szülőknek fel kellene addig újítani kérvényüket. A tanárok kötelessége a román oktatási minisztérium által elfogadott tankönyvekből kiválogatnia megtanulandó részeket. Úgy tűnik, a tanári kar egyelőre elfogadja az új helyzetet, ezért reméljük, hogy véget ért a diszkrimináció, amely a gyerekeket sújtotta a magyar nyelv tanulása miatt, és a jövő tanévtől már akadálymentesen zajlik a magyarnyelv-órák engedélyezése. Az oktatást a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége folyószámláján keresztül lehet támogatni. Címzett: AMCM. Bank: Bane Post SA Bacau. Számlaszámok: 251101212040018754073009 (USD), 251101112040018754009 (ROL). Bilibók Jenő Üzenet a „pesti srácoknak" „Corvin közi srácok voltak, géppisztollyal, étien, szomjan verekedtek, s édesanyjuk egyikről sem tudta, hol van.” Odakint az idegenben minden év októberében megemlékeztünk a Corvin köziekről, az 56-os „pesti srácokról”. Úgy éltek bennünk, ahogy hősiesen, halált megvetően harcoltak. Hogy milyen hősiesen, valójában csak akkor tudtam meg, amikor elolvastam Pongrátz Gergely: Corvin köz című könyvét. Nem is olvastam: átéltem. Nincs a világtörténelemben ilyen tiszta forradalom, ahol 13-14 éves gyermekek harcoltak a szabadságért halált megvető bátorsággal. A világ nemzeteinek és a jövő nemzedéknek irányt mutatva bebizonyították, hogy a hősies bátorság és a hazaszeretet még a világ legnagyobb hadseregével is szembeszáll a szabadságért. Győzött a forradalmuk és szabadságharcuk, de a rendszer becsapta és a Nyugat elárulta őket. Nem lehet megrendülés nélkül olvasni, amit ezek a srácok véghezvittek. A nemzet büszke rájuk és csak siratni tudja a kivégzett gyermekeket. Hol van még egy ilyen rendszer a világon, amely a gyerkeket is a halálba küldi? A „pesti srácok” a lángoló hazaszereteten és bátorságon kívül azért voltak erre képesek, mert a zászlójukra láthatatlanul is az volt írva: .Mindent a hazáért!”. És mert lobogott bennük az egyetértés, az összetartás és az igazi bajtársiasság. Nem a parancs kényszerítette őket a bátorságra, hanem a haza szeretete és ez több volt minden fegyvernél. Lehet-e földi mértékkel mérni azt a magyar öntudatot, a haza iránti áldozatot, amikor az anya otthagyja 13 éves kisfiát a hazáért. Kócos, Jutka, Zsuzsa és a többi lány fegyverrel harcolt és mint megannyi Zrínyi Ilona, Dobó Katica írta be nevét a magyar történelembe. És ti, „pesti srácok”, Bajusz, a Pongrátzok, Gyurka, Falábú Jancsi, Attila, Pufi, Doki és a többiek mind, akik ott harcoltak... Amíg igaz magyar él a föld bármelyik részében, büszkén emlékezik rátok. Azt üzenem nektek innen az idegenből: ne fájjon, hogy háttérbe szorítottak benneteket. Mindennek eljön az ideje, addig is legyetek türelemmel. Legyetek egymás iránt ugyanazzal a bajtársi lelkülettel, ahogy fiatalon, gyermekként harcoltatok, segítettétek egymást és eggyé váltatok! Megingattátok a „megingathatatlan” kommunizmust és kivívtátok a világ elismerését. Ezzel olyat tettetek, ami egyedülálló a világtörténelemben. Ez azonban kötelez is benneteket! Nézzétek el egymás gyengeségeit, ne legyen széthúzás közietek, még akkor sem, ha nektek jutott a nehezebb sors, mint azoknak, akik világgá mentek. Próbáljátok megérteni, semmi sincs cél nélkül az életben. Akik elmenekültek, azoknak a sorsa úgy volt benne Isten tervében, annak a miértjét csak sok év után tudjuk megérteni. Az idegenben élő 56-osok szerepe, visszatérni hozzátok és megadni nektek minden tőlük telhető segítséget, hogy ismét karöltve, összetartozva vívjátok ki magatoknak, hogy hősies helytállástokért beleszólhassatok majd a haza sorsába. De ennek az ára az, hogy ugyanolyan egységesek legyetek, mint az 56-os küzdelmekben. Füst Milán költő és író gondolataival szeretnék üzzeni Nektek: „A szívem vérzik, egész létemben megrendülve állok felejthetetlen hőseink holtteste előtt, már sírni sem tudok és nem is tudom, mit kellene mondanom, ennek a csodálatos magyar ifjúságnak! Egy összetört aggastyán szól hozzátok, aki zokogni szeretne, zokogva szeretné forró szívetekre hajtani elfáradt fejét és arra kérni Benneteket, hogy akármi következik is ránk, ti még forróbb szeretettel zárjátok édes, fiatal szívetekbe hazátokat, ezt a sokat, mérhetetlenül sokat szenvedett... Magyarországot. Isten segítsen Benneteket!” Lángi A. Mária Döntés kérdése A rendszerváltás óta igen sok egykori emigráns telepedett haza. Köztük jónéhány ismert, kiváló ember is. Sorsuk itthon igen változatosan alakult. Akik az emigrációban biztos egzisztenciát teremtettek maguknak, azoknak könnyebb volt a visszailleszkedés. Hiszen a hazatérők többsége nyugdíjas korú. Ezért a külföldön elért jövedelmük befolyásolja itthoni megélhetésüket. Nem kell másra támaszkodniuk. Legendás hazatérőink fogadása, beilleszkedése, itthoni tevékenysége, támogatása is gyakran igen eltérő. És mivel itt több esetben tényleg olyan személyekről is szó van, akik külföldön se dúslakodtak a földi javakban, ezért elgondolkodtató honi támogatottságuk, megbecsülésük. Két példát emeljünk ki: Pongrátz Gergely igazi élő legendája a kommunizmus elleni harcnak, a szabadságnak. Nevéhez semmilyen becstelen, magyarellenes dolgot nem lehet kötni. Tiszta ember. Egy független és demokratikus Magyarországnak tehát szinte kirakatba kellene tennie. Minisztereknek, képviselőknek megtisztelő kellene legyen, ha egyáltalán szóba áll velük. De nem így van. És nemcsak a két kommunista kormány (Horn, Medgyessy), de az Antall- és az Orbán-kormány is a „simulékonyabb” ötvenhatosok barátságát kereste. Pongrátz őket is feszélyezte, nekik is túl etikus, mert nincs benne a simliskedéseikben. Jellemző, hogy az Ötvenhatos Múzeum megvalósításában sem kapott állami támogatást. Ha nincs néhány önzetlen barát, akkor teljesen magára maradt volna. Az ismert költővel, Faludy Györggyel más a helyzet. Visszatérése óta legalább a lipótvárosi elit körberajongja. Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere még díszpolgárságot is adott neki. Neve a könyvben igen közel található a leghíresebb díszpolgár, Sztálin mellett, de ez se Faludyt, se Demszkyt nem zavarja. Demszky még kiutaltatott Faludynak egy 55 miihó forint értékű ötszobás lakást is a Szent István körúton. Mondván, hogy a költő megérdemelte... Mivel? Talán „városszépítő” munkájával. Az ő nevéhez fűződik ugyanis többek között Apponyi Albert és Prohászka Ottokár szobrának ledöntése 1945 után. Azután meg lelkesen hirdette a kommunista „szép új világ" építését. Igaz, közben elvtársai őt is leültették. Na és? - mondhatjuk Hóm Gyula után szabadon. Kommunistáéknál ez természetes dolog. Majd ötvenhatban elment - nem először. Költészete a hozzáértők szerint középszerű. Még legalább kétszáz hozzá hasonlóval dicsekedhet a mai magyar irodalom. Tehát ez aligha lehet ok a vele kapcsolatos különleges bánásmódra. Néhány hete ki is robbant a botrány. Kiderült, hogy a Faludynak kiutalt lakás nem vált tulajdonává. Ami eddig nem is volt probléma, csak közben a 92 éves költő a házasság boldog öblében evezett egy 25 éves hölgyikével, bizonyos Fannyval. Az ifjú házasok gyereket is akarnak! Támogatásukra persze rögtön beindult a szervezett sirató... Itt az idős költő, akit ki akarnak dobni a lakásból... Persze ez nem volt igaz, de kellett valami ürügy a lakás megkaparintásához. A szegény költőnek nincs pénze - mondják - segítsen az önkormányzat. És láss csodát! Demszky kiutaltatott azonnal 10 milliót, a „barátok” is adtak 15 milliót, egyéb jóakarók szintén tizet. A helyi önkormányzat meg azonnal „belátta", hogy elég harmincöt millió is azért a lakásért. Vagyis akárhonnan nézzük, Faludy ingyen jutott a drága ingatlanhoz. Ez jár tehát a mai Magyarországon az Apponyi és a Prohászka szobrok ledöntőjének. A Rákosi-féle hatalom (egyik) megdöntőjének, Pongrátz Gergelynek viszont még egy talicska tégla se az Ötvenhatos Múezumhoz. Nálunk ugyanis még mindig ajánlatos tudni, hogy mikor és mit kell (le)dönteni. Bognár József r NYUGATI MagyarsáG Hungarians of the West Hongrois d'Occident I J Publisher/Editor-in-Chief Felelős kiadó/Főszerkesztő: MIKLÓSSI ISTVÁN Published monthly by Kiadja havonta a TRANSATLANTIC PUBLICATIONS, INC. P.O.Box 125, Mt. Royal Stn. Montréal, QC H3P 3B9, Canada Phone and Fax: (514) 731-4192 Magyarországon forgalmazza: CANADA-TRANSATLANTIC Kiadó, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. Magyarországi szerkesztőség: 1022 Budapest, Bimbó út 53., fsz. 2. Tel./Fax: 326-7531, E-mail: nyugatimagyarsag@timp.hu Terjeszti: GONDOS BT., FEHÉRLÓFIA Könyvesbolt Előfizetési díjak egy évre: Kanada: CA-$35, egyéb országok: US-S35. MAGYARORSZÁG: 1500 Ft Előfizethető a szerkesztőség címére beküldött rózsaszínű postautalványon (Nyugaton: csekk vagy money order montreáli szerkesztőségünk címére) Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A szükséges javítás jogát fenntartjuk. A közölt írások nem feltétlenül képviselik a szerkesztőség álláspontját. A valódi névvel aláírt cik^kekért a mindenkori cikkírók felelősek.^ Hírek a Magyarok Világszövetségéből In vivo - IX. Orvoskongresszus Tápiószentmártonban október 4-6. között kilencedik alkalommal tartották meg az In vivo cím alatt ismert orvoskongresszust. A magyar nemzetet különösen sújtó népbetegségeket vizsgáló kongresszust Pest Megye Közgyűlése és a Magyarok Világszövetségének Erdélyi Társasága rendezi meg, évente váltva a rendezvény helyszínét. A rendszeressé vált kongresszust, melyet egy évtizeddel korábban Dr. Réti Miklós szemész-főorvos, Pest megye közgyűlésének alelnöke, Dr. Horváth Szabolcs ideggyógyász-főorvos a Magyar Segélyszolgálat Alapítvány elnöke, Dr. Török István és Patrubány Miklós kezdeményezett, a Magyarok Világszövetségének elnöke nyitotta meg. Patrubány a résztvevők figyelmét egy olyan jelenségre hívta fel, amelyet a Kárpát-medence legtöbb magyar közösségében észlelni lehet: a rákos megbetegedések számának aggasztó növekvése. Pódiumvita Bécsben A Zur Zeit című osztrák hetilap október 3-án, pódiumvitát szervezett Bécsben, melyen Magyarország és a magyar nemzet életének meghatározó fontosságú kérdéseit taglalták. A rendezvényen részt vett Borbély Imre, a Magyarok Világszövetségének Kárpát-medencei társelnöke is, aki a benesi dekrétumok aktuális, a szlovákiai magyar nemzeti közösség tagjait napjainkban sújtó hatásairól kíván szólni.