Nyugati Magyarság, 2002 (20. évfolyam, 3-12. szám)
2002-09-01 / 9. szám
2002. szeptember Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 7. oldal - Juliams barát, István, a király, Honfoglalás, Sacra Corona... egy-egy film a munkásságodból, egy-egy mérföldkő az életedben. S valamennyi - nyilván nem véletlenül — a magyarság múltjából meríti témáját. Honnan ez a történelmi érdeklődés benned?- Nyilván több forrásból táplálkozik. Az egyik a család. Szüleim kimondottan történelmi érdeklődésűek voltak, édesapám könyvtárában nagyon sok ilyen tárgyú könyv volt. Édesanyám pedagógus volt, történelmi operák bemutatóira vitt el bennünket, testvéremmel együtt, történelmi festményeket mutatott a Nemzeti Galériában, történelmi könyveket adott a kezünkbe. Úgy is mondhatnám tehát: ez a történelmi érdeklődés benne volt a családban. Nagybátyám katolikus pap volt, hittanár. Mint egykori cserkészparancsok elég erőteljesen próbált szervezkedni paptársaival együtt, s nagyon valószínű, ha váratlanul meg nem hal 1960-ban, ő lett volna a 61-es papi perek egyik fő vádlottja. A család egyébként alaposan megsínylette az ötvenes éveket. Apámat kirúgták az állásából, bűne az volt: egy lakásban élt egy római katolikus pappal. Egy kerületi tanácsnál dolgozott pénzügyi előadóként, de ezt még neki sem lehetett megbocsátani. Együtt éltünk a nagyszülőkkel, akiknek a háború után elvették az éttermét. Ez is történelem. A másik forrás az iskola volt. Általános iskolás és gimnazista koromban amolyan diákvezéri ambícióim voltak. Elkezdtem magam is szervezkedni, próbáltam a hangomat hallatni, mások érdekében felszólalni. Már ekkor hatalmába kerített a mozi fantasztikus varázsa. Nagyon szerettem moziba járni, és fantasztikus élmény volt számomra minden film. Az, amikor a közönség együtt élt a filmmel és reagált mindarra, amit a vásznon lát. Azt hiszem, már ekkor rájöttem, hogy a film nagyon jó eszköz lehet az emberek gondolkodásának és érzéseinek befolyásolására. S mivel egy jó filmet sok száz moziban vetítenek, több tízezer, több százezer ember gondolkodására lehet hatni. Ez nekem hallatlanul nagy kihívást jelentett. Aztán, jóval később, 1983-ban, amikor az István, a királyt csináltam, a gyakorlatban is megtapasztaltam ezt a hatást. A filmet úgy képzeltük el, hogy hat kamerával rögzítünk egy színházi előadást. Végül is hat előadás lett, százezer ember előtt. Elképesztő reakcióknak voltunk tanúi. Azt láttuk, hogy az emberek nem akarnak hazamenni, gyertyát gyújtanak és énekelnek, aztán elhangzik a Székely himnusz... A lelkem legmélyén persze értettem, mit találtunk el, milyen érzéseket szabadítottunk fel, miért kapaszkodnak ennyire az emberek ehhez az előadáshoz. Olyasmit fedeztek fel benne, amit sehol másutt nem találtak meg. Mert egy kicsit őszintébb volt, egy kicsit más volt mint a többi. Ne feledkezzünk meg róla: 1983 augusztusa volt, az új kenyér és az alkotmány ünnepe elsősorban, s csak azután I. István ünnepe (Szent nélkül). S akkor jön egy ilyen darab, sok nemzeti jelképpel, és a végén egy, a horizontra kifeszített hatalmas piros-fehér-zöld zászlóval. Egyszóval ez önmagában is vérpezsdítő dolog volt. Megismerték a művet országhatáron kívül is, valóságos jelenség lett belőle. Hogy visszatérjek a kérdéshez: számomra egyértelművé vált, igenis szükség van arra, hogy történelmi ismereteket szerezzünk, a történelem legizgalmasabb fejezeteit megpróbáljuk élményszerűen megfogalmazni, nagy tömegek számára átélhető módon bemutatni, lehetőleg katarzist okozva, úgy, hogy ne csak felfedezzünk egy kort, hanem olyan kérdéseket fogalmazzunk meg, amelyek végiggondolása bizonyos tapasztalatok levonására lehet alkalmas abban a korban is, amelyben megszületett a mű, tehát a mában. Az emberek bizony szeretnék felemelni a fejüket, szeretnének öntudatra ébredni, kiszabadulni abból a megalázottság-érzetből és kishitűségből, amit belénk neveltek csaknem az egész elmúlt, huszadik évszázad folyamán. Szeretnének erőt, hitet meríteni a történelem nagy pillanataiból. Amikor egy ország, egy nép bajban van, amikor nagy történelmi trauma A huszadik század történelmi hozománya Beszélgetés Koltay Gábor filmrendezővel után éledezni akar, mindig a történelme legragyogóbb példáihoz nyúl vissza, mert abból hitet, erőt lehet meríteni, és tanulságokat levonni. És a mi történelmünk tele van ilyen nagyszerű, katartikus példákkal.-A film, mint minden művészet akkor hat igazán, ha képzettársításai fogékony lelkekre találnak. Mennél több ismerete van a nézőnek az adott témáról, annál több húr pendül meg benne valahol legbelül egy-egy jelenet hatására. Csakhogy a mi nézőinknek enyhén szólva meglehetősen egyoldalú, hiányos, hamisításokkal, csúsztatásokkal teli történelemoktatásban volt részük. Igénylik egyáltalán az ilyen jellegű filme két?-A huszadik század az emberi butítás századaként fog bekerülni a történelembe. Magyarok nemzedékei élnek itt talajtalanul, gyökértelenül, egymásra halmozódva. Ez a század történelmi hozománya. Mert a mindenkori nagyhatalmaknak a mindenkori érdeke az, hogy birkatudatú nép fölött uralkodjanak. Gyökerét vesztett, nemzeti összetartozás-érzésétől megfosztott, történelmét nem ismerő, annak példáiból okulni nem tudó, saját akarata megfogalmazására képtelen, kérdéseket feltenni nem akaró, azokra válaszokat nem váró nemzet lettünk, amely azt csinálja, amit a nagy, erős, és szerencsésebb történelmű hatalmak diktálnak neki, saját érdekeiktől vezérelve. Érdekük pedig az, hogy gazdasági és szellemi piaca legyünk gazdasági és szellemi termékeiknek. A magyarságot megfosztották történelmétől. A Trianont követő több rendszerváltozás - volt köztük olyan is, amely 133 napig tartott - óriási értékválsággal, hatalmas szellemi válsággal járt együtt. Ahol egy tanár olyan helyzetbe kerül, hogy az ellenkezőjét tanítja annak, amit tegnap, s fogalma sincs róla, hogy holnap mit kell tanítania, ott hogyan lehet egészséges szemléletű fiatalságot nevelni? Tudjuk, hogy határainkon kívül ez a szindróma még nagyobb traumákat okoz. Összezavart tudatú, megtévesztett és megfélemlített, önmagukat meghatározni nem tudó, lehajtott fejű, kisebbrendűségi érzéssel küszködő generációk sora él egymás mellett. Ennek az összezavart tudatállapotnak a következményeit mérhettük fel most nemrég a választásokon is: megtapasztalhattuk, hogy még a nemzeti sorskérdésekben sincs egyetértés. Megdöbbentő. Nagyon örültem neki, hogy végre volt egy miniszterelnökünk, aki szót mert ejteni a Benes-dekrétumokról. Nagyon sok másról is lehetett volna, ennél szélesebb értelemben is, de maradjunk csak ennél. S mi történik? Mi magyarok támadtuk meg, pontosabban a magyarság egy része, határon belül és azon túl. Ezen persze nem szabad csodálkozni: ilyenné tette ezt a népet a század. Ebből a helyzetből kellene kilábalnunk úgy, hogy közben tisztában vagyunk vele: a világot uraló multinacionális hatalmaknak ez nem érdeke. Ugyanaz az érdeke, mint korábban, a szovjet birodalomnak, még korábban a német birodalomnak, hogy mi birkatudatú nép legyünk, mert akkor nincs velünk gond. Boldogan fognak beruházni, s még boldogabban kivinni a nyereségüket. Mi pedig örüljünk, ha van munkánk, örüljünk, ha fizetést kapunk, hogy az anyagi javakat jobban el tudjuk érni, mint ezelőtt húsz esztendővel. Nézzük a televíziókban a műsorfolyamaikat és azt a szellemi agymosást, aminek az utóbbi 12 évben tanúi vagyunk. Ez a fajta gondolkodás természetesen nem igényli és nem szereti az olyan történelmi filmeket, amilyeneket én csinálok. Egy film persze nem tud semmit megváltoztatni, ezt nem is gondoltam soha; kicsiny magokat azonban el tud hinteni. Ezért kellenek a jól megcsinált, sok emberhez eljutó, nemzeti tudatot formáló filmek, könyvek, televíziós műsorok, mert ha sok ilyet lát és hall a néző, egyszer csak elkezd gondolkodni, hogy mi dolgunk nekünk itt. Ehhez azonban sok dolognak kell szervesen egymásba illeszkedni és együttesen hatni, az oktatástól kezdve az egészségügyig, a kultúrától a sportig. Csak így van esélyünk arra, hogy az új nemzedékek gondolkodásmódja megváltozik, hogy fiaink, unokáink ne gyökértelenül, talajtalanul éljenek. A világ legmodernebb liberális társadalma, Amerika mennyi történelmi filmet készít! Képzeljük el, ha, mondjuk, Amerika ünnepelte volna honfoglalásának ezerszázadik vagy államiságának ezredik évfordulóját. Mérget vehetünk rá, hogy Hollywoodtól New Yorkig minden filmstúdió és tévétársaság csak úgy ontotta volna a nemzeti tudatot erősítő filmet, tévéműsort, egyéb szellemi alkotást. Fennhangon hirdetve, hogy mi vagyunk a legtehetségesebbek, a legjobbak, a legnagyobbak. És ez így természetes.- Ehhez képest Te, ha jól tudom, úgy csináltad meg a Honfoglalás című filmedet, hogy egy fillér állami támogatást nem kaptál rá.- Nem bizony. Az akkori kormánynak az ezerszáz éves évforduló nem volt fontos.- Aztán jött államiságunk ezredik évfordulója és a Sacra Corona.- Nem véletlenül mondja Szent László a filmben, hogy Magyarország addig létezik, amíg ez a korona létezik. Abban a pillanatban, amikor a Korona a kincstár egy darabjává silányul, minden szertefoszlik, mint a rosszul szőtt vászon. Ez a Korona ugyanis sohasem csak a király, csak a királyság szimbóluma volt. Ez a Korona az immár 1000 éves államiság, a nemzeti egység jelképe, annak a szimbóluma, hogy fönnmaradtunk, hogy magyarul beszélünk. Amíg ez a Korona megvan, addig nekünk magyaroknak kötelességünk értelmesen élni, világosan és célszerűen megszervezni az életünket és megteremteni azt a nemzetet, amely valóban összetartó közösség, s amely a nemzet többségének az akaratát igyekszik kifejezni és megvalósítani, amely meg akarja őrizni arculatát, sajátos kultúráját. így akar megbecsült tagja lenni az európai népek közösségének, semmiképpen sem úgy, hogy valamiféle vazallusi attitűddel beolvad, hanem úgy, hogy számarányunktól függetlenül, alkotó módon képesek legyünk gazdagítani az európai értékrendet.- Dr. Pap Lajos híres szívsebész nemrég előadást tartott a Testnevelési Egyetemen. Meglepő módon nem a szívről, hanem az agyról beszélt. Kivetítette az emberi agy képét és elmondta, hogy ha az agyközpont és a periféria között megszakadnak az idegszálak, visszafordíthatatlan sorvadási folyamatok indulnak meg. Ezután legördítette a történelmi Magyarország térképét, melynek határai tökéletesen meg-Pro Partium-díjjal tüntették ki Orbán Viktort A Nagyvárad-rogériuszi református templomban tartott partumi nagytalálkozó keretében augusztusban átadták Orbán Viktor volt miniszterelnöknek a korábban neki ítélt Pro Partium-díjat. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Pro Partium-díját - alapítóinak szándéka szerint - azok kapják, akik a partiumi magyarság felemelkedéséhez hozzájárulva az egész nemzet ügyét szolgálják. Tolnai István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület főjegyzője a díj átadását megelőző üdvözlő beszédében a „nemzet miniszterelnökeként” méltatta Orbán Viktort. A volt kormányfő, akinek Tőkés László püspök a díjjal együtt átnyújtotta a Váradi Biblia hasonmáskiadásának példányát is, köszönő szavaiban a díjat adományozó partiumiak tevékenységét méltatta. A partiumi nagytalálkozón Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke az elmúlt 80 ezstendő statisztikai adataival érzékeltette az erdélyi magyarság folyamatos jelentős fogyását, kiemelve, hogy „a nemzet nem puszta számadat”. Megítélése szerint „árulók” vannak a magyarság köreiben, és őket „néven kell nevezni”. A revíziós politika óta „senki sem tett annyit a magyarságért, mint Orbán Viktor és csapata” - mondta a püspök. Tőkés - magyarországi újságcikkekre utalva - szembeállította, hogy míg Orbán kormánya magyar egyetem létrehozását támogatta, utóda bevásárlóközpont létesítését segíti. Fontosnak nevezte, hogy a romániai magyarság is alakítson nemzeti-polgári köröket. Orbán Viktor beszédében a magyarságra nézve két meghatározó közelmúltbeli eseményt emelt ki, a magyarországi parlamenti választást és a romániai népszámlálást. Az európai uniós csatlakozás várható előnyös hatásai közt említette a nemzeti kultúra megerősödését. „Fontos, hogy okosan és jól csatlakozzunk, úgy, hogy a határon túliakkal való kapcsolatok ne csorbuljanak” - hangsúlyozta. A volt kormányfő az egymásra épülő problémák sorában említette, hogy Magyarországon szocialista kormány alakult, és - mint utalt rá - figyelni kell arra, hogy az új kormány milyen álláspontot foglal majd el a határon túli nemzetpolitikában. Véleménye szerint az egykori revíziós politika sikertelensége és a nemzeti igények II. világháború utáni lefojása után új nemzetstratégiára van szükség. Utalt arra, hogy a magyarok - a nemzeti törekvéseiket erőszak alkalmazásával hatékonyan megvalósító több más kisebb néppel ellentétben - békés természetűek, és az elmúlt időkben még csak utalást sem tettek arra, hogy erőszakkal akarnák érvényesíteni igényeiket. A volt kormányfő fontosnak nevezte e tulajdonság megőrzését és határokon átívelő nemzeti újraegyesítést hirdetett, az Európai Unió szellemében. Az erdélyi magyarság fogyásának megállítása érdekében Orbán Viktor szerint nemcsak a politikusoknak kell tenniük, hanem fontos a polgári körök mozgalmának romániai kiteljesedése is. A Fidesz- Magyar Polgári Párt vezetője Közép- Európa legnagyobb politikai mozgalmának nevezte a polgári köröket. feleltek az emberi agy körvonalainak. És megmutatta, milyen sorvadási folyamatok indultak meg Trianon után, s milyen zavarokat idézett elő az országcsonkítás a nemzettest, a nemzetagy vitális funkcióiban. Utolsó kérdésem erre vonatkozna: úgy tudom, Téged is élénken foglalkoztatja Trianon kérdése, és ha értesüléseim nem csalnak, a közeljövőben filmet is szeretnél készíteni erről.-A huszadik század nagy szellemi zűrzavarában régóta foglalkoztat Trianon kérdése. Ha meg akarunk felelni a huszonegyedik század kihívásainak, elengedhetetlen, hogy a magyarság öntudatra ébredjen, ne szívódjon fel a modem mai világban. Ehhez nagyon fontos világosan megérteni a század történéseit. Úgy gondolom, hogy az 1920-as tragédia megindított egy súlyos szellemi sorvadási folyamatot. Ha valakinek levágják a végtagjait, azt az embert még meg lehet menteni, tolókocsiba ültetve, művégtagokat kapva, gyógyszereken élve hosszú évtizedekig elélhet. De vajon teljes-e ez az élet? Azt szeretném egy következő filmemben elmondani, ne gondoljuk, hogy ez csupán nekünk rosszat akaró nagyhatalmak ármánykodásának az eredménye, mert ez mindig egysíkú gondolkodáshoz vezet. Mi magyarok ehhez igen nagy mértékben hozzájárultunk azzal, hogy megszűnt a nemzeti kohézió, a magyar társadalomtól teljesen idegen eszmék szétmarták, szétroncsolták agyunkat, egymás közötti viszonyainkat. Aztán az elcsatolt területek visszaszerzésére irányuló akarás magától értetődően sodorta az országöt egy újabb tragédiába, a második világháborúba. A háború után a nagyhatalmak megerősítették a trianoni döntéseket A nagy és erős országok akarata a szovjet befolyási övezetbe helyezett el minket, ugyanazon országoké, amelyeknek a 21. század elején a jóindulatát szeretnénk megszerezni, és amelyeknek minden kérését, parancsát alattvalói tudattal teljesítjük. Ez mind Trianonhoz vezethető vissza. Erről szeretnék filmet csinálni. Persze úgy, hogy önvizsgálatra is késztessük magunkat. Tudom, hogy ez a téma nagyon sok szenvedélyt korbácsol fel határon belül és kívül. Okosan, sokoldalúan kell tehát bánni vele. De el kell mondani, hogy mi történt. Mert ez a magyarság érdeke. Mit lehet ma tenni? Szeretném a filmben azt is felmutatni, hogy nem reménytelen a helyzet. El kell kezdeni egy hosszantartó szellemi építkezést. Kiművelt emberfők kellenek, jól felkészült fiatal szakemberek, nyelvtudással, modem kommunikációs ismeretekkel, akik olyan szellemiségű oktatásban részesülnek, hogy tudják: ha már ide születtek, kötelezettségük van ezzel a néppel szemben. Ennek megfelelően tudnak tájékozódni a világban és a magyarság érdekében használni az életük során kialakítandó kapcsolatrendszert. Ez az építkezés azt is jelenti persze, hogy a folyamatos népességcsökkenést megállítva gyermekeket kell szülni, családokat kell alapítani, és fel kell építeni egy új Magyarországot. Harminc-negyven éves feladat ez, nem megy egyik napról a másikra! Számomra ez a szellemi építkezés azt jelenti: jó filmet csinálni. Mindig arra gondoltam amikor játékfilmjeimet csináltam, hogy nemcsak a tízmilliós magyarsághoz akarok szólni, hanem a határon túliakhoz is, szerte a nagyvilágban. Ha film nehézkesen győzi le a távolságokat, a videó segíthet. Elkészítettük eddig forgatott filmjeim videóváltozatait, az Amerikában alkalmazott rendszerben, angol feliratozással is. Azokra a távolba szakadt családokra gondoltunk, ahol a gyermekek már csak törve, vagy egyáltalán nem beszélik a magyart. Hadd pillanthassanak be ők is apjuk, nagyapjuk történelmébe! Ez az a bizonyos kohézió, amiről beszélünk. Nekünk 15 millióan kell összekapaszkodnunk. Egy film alkalmas arra, hogy felújítsa a szellemi kapcsolatokat. Itt is felhívnám a figyelmet, ha akadna egy-egy, jó helyi kapcsolatokkal rendelkező vállalkozó, készek vagyunk együttműködni a videók amerikai, kanadai, ausztráliai terjesztésében. Címünk: Korona Film Kft. 1026, Bp. Gábor Áron utca 8. Tel: 200 84 03. Szilágyi Károly
