Nyugati Magyarság, 2002 (20. évfolyam, 3-12. szám)
2002-03-01 / 3. szám
12. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 2002. március Mit üzen nekünk Március Idusa? Méltóképpen temessük újra Bakay Szilárd vezérezredest! Bakay Szilárd 1892. szeptember 8- án született Budapesten. Élethivatásul a katonai pályát választotta. 1912-ben végezte el a bécsújhelyi katonai akadémiát. Katonai pályafutását hadnagyként kezdte. Az első világháborúban a 105. gyalogezred kötelékében harcolt a fronton, majd a vezérkarhoz osztották be. 1918. novemberétől Kaposvárott, 1922-től 1925-ig Pécsett szolgált. Közben 1922-ben elvégezte a Ludovika Akadémia tiszti továbbképző tanfolyamát. 1925—29-ig a Honvédelmi Minisztérium D. osztályának, 1929—33-ig a VI.-2. osztályának volt a munkatársa. 1933—34-ig belgrádi és athéni, 1935-39-ben szófiai katonai attasé. 1939—42-ig a 17. gyalogdandár; 1942. augusztusától 1943. májusáig - altábomagyi rangban - az ukrajnai magyar megszálló erők parancsnoka. 1944. júliusában a legfelsőbb honvéd törvényszék elnökévé nevezték ki. 1944. augusztusától a budapesti I. hadtest és a budapesti helyőrség parancsnoka. A következetesen náci- és Mi, a kommunizmus üldözöttjei, aggódva tapasztaljuk, hogy az 1956-os antikommunista forradalom és szabadságharc véreskezű hóhéra, Kádár János, a posztkommunista és a vele azonos nézeteket valló pártok hamis és megtévesztő propagandája miatt, pozitív történelmi személyiségként jelenik meg. A posztkommunista propagandisták a kádári szociál- és gazdaságpolitika elemeit felnagyítják a pozitív Kádár-kép kialakítása érdekében. A posztkommunisták és szövetségeseik azonban nem beszélnek arról, hogy Kádár János a szociál- és gazdaságpolitikai intézkedéseket - melyek végezetül az ország eladósodásához vezettek - egy újabb ’56-tól való félelmében hozta meg. Arról pedig senki sem beszél hazánkban, hogy amennyiben a Szovjetunió és a magyar pufajkások nem verik le szent forradalmunkat, akkor Magyarország már 1956 őszén elindulhatott volna a parlamentáris többpárti demokrácia és a piacgazdálkodás útján. így országunk Ausztriát és megelőzve - már 1981 -ben - Görögországgal egyidőben csatlakozhatott volna az Európai Gazdasági Közösséghez. /---------------------------------------------\ ALLIANCE INTERNATIONAL IMMIGRATION CONSULTANT Szeretném Onnel/Onökkel közölni, hogy bármilyen segítségre van szükségük vagykérdések merülnek fel a bevándorlással (immigration) kapcsolatban, valamint, ha ügyük folytatása speciális eljárást igényel, kérjük forduljanak hozzánk. Többnyelven állunk rendelkezésükre, melyek: magyar, francia, héber, orosz, cseh, szerb, török. Kérem hívjon bennünket és hagyjon üzenet, vagy telefonszámot: (514)-341-5856. V______________________________) nyilasellenes Bakay Horthy bizalmasaként részt vett a kiugrási kísérlet előkészítésében, megszervezte a főváros katonai biztosítását. A németek azonban 1944. október 8-án Budapesten a nyílt utcán elrabolták és a mauthaseni koncentrációs táborba hurcolták. 1945. májusában az amerikai csapatok szabadították ki. Hazatérése után 1945. novemberében a Népbíróság igazolta, majd nyugállományba vonult. 1946. áprilisában azonban a szovjet megszálló hatóságok letartóztatták, ukrajnai beosztása miatt halálra ítélték és kivégezték. 1991-ben az orosz főügyészség rehabilitálta. Rehabilitálása után - 1993-ban, poszthumusz - vezérezredessé léptették elő. A rehabilitációról szóló dokumentumból kiderül, hogy Sopronban végezték ki. A feladat az, hogy az illetékes szervek a holtestet keressék meg! A megtalálás után pedig hősi halotthoz méltó temetésben részesüljön! Dékán Károly Kádár János tehát nemcsak azért bűnös, mert közel négyszáz forradalmárt kivégeztetett, ezreket bebörtönöztetett, kétszázezer honfitársunkat kiűzött az országból, hanem bűnös azért is, mert közel negyven évre visszavetette hazánk politikai, gazdasági, kulturális és társadalmi fejlődését! A fentiek alapján kérjük országunk felelős vezetőit és a nemzeti pártok képviselőit, hogy minden törvényes eszközzel küzdjenek a kádárizmus idealizálása ellen. Ki kell nyilvánítani, hogy a kádárizmus mint idegen érdekeket szolgáló nemzetellenes politika, minden formájában szalonképtelen a mai Magyarország politikai életében. Sinkovics Gyula Budán (I. kerület), első emeleti (liftes házban), 2 szobás, összkomfortos, berendezett lakás kiadó. Belváros, Moszkva tér, Mátyás templom 10 perc. US $ 20/nap. e-mail: b03 I I @sympatico.ca Tel.: (Montreal) S 14-747-9420. Budapesten a parlamentnél panorámás, egy szobás, összkomfortos lakás kiadó. Napi ára: 7.500 Ft. Telefon: 36-29-353-372 Kérem az időpont előzetes megbeszélését. 154 évvel ezelőtt a magyar nemzeti ellenállás legnagyobb állomása volt 1848. március 15-e. Százötvennégy év választ el bennünket attól a naptól, amelyet úgy tartunk számon, mint döntő sorsfordulót - a szabadság napjának felvirradását a századokon át tartó sötétség és zsarnokság után. A mohácsi vész után a három részre szakadt országban, rabként és önmagával is meghasonlottan élt a saját hazájában a magyar. Már II. József, a kalapos király is csak azért hozta meg reformjait, hogy félrevezesse a népet, hogy egy tollvonással megszüntethesse Magyarországot és beolvassza az osztrák örökös tartományokba. Nem ismerte el a magyar alkotmányt, nem hívta össze az országgyűléseket, azzal a jelszóval, hogy: „neki ne fecsegjenek a nemzetről és sérelmeikről”. Megszüntette a vármegyéket és biztosai osztrák mintára szervezték meg országunkat. Kötelezővé tette a német nyelvet, gátlástalanul németesített. A nemzet feljajdult fájdalmában és igyekezett ellenállni. Azért is magyarul beszélt, magyar ruhát öltött, és kezdte művelni a magyar nyelvet és megteremtette a magyar irodalom bölcsőjét. A magyar faj életrevalóságának és nemzeti léte elpusztíthatalanságának olyan ragyogó példáját mutatta fel, hogy ez a mai szomorú napjainkban is vigaszul és lángoló például szolgálhat. A gróf Széchenyi István átal kezdeményezett Magyar Tudományos Akadémia megalapításával a nemzet nagyjai előkészítették a nemzeti egységet. A pozsonyi országgyűlésen hozott reformokat a király visszautasította. A Habsburgok ellenünk uszították a korábban velünk békésen élő nemzetiségeket: horvátokat, szerbeket, szlovákokat, románokat. Ez a nemzetiségek egymásra uszítása, annyira sikeres volt, hogy még ma is a súlyos következményeit viseljük. De nemcsak a nemzetiségeket uszították, hanem a parasztokat az urak ellen, a magyart a magyar ellen, hogy belső forradalom támadjon, az ország elgyengüljön és zavartalanul uralkodhassanak a széthúzó ország felett. Nem véletlenül volt a Habsburgok híres jelszava a Divide et impera - az oszd meg és uralkodj! Hazánk teljesen ki volt szolgáltatva az idegen érdekeknek, az önkényuralomnak. A mérhetetlen nyomorúság felébresztette a szunnyadó nemzeti érzelmeket és a nép szabadságvágyát. így érkezett el 1848 tavasza, amikor már Európa felett fellángolt a forradalom és szabadság lángja. A bécsi forradaA Nyugati Magyarság HIRDETÉSI DÍJSZABÁSA 1/8 oldal = 25.000 Ft 1/4 oldal = 50.000 Ft 1/2 oldal = 100.000 Ft 1/1 oldal = 200.000 Ft Hirdetésfelvétel magyarországi irodánkban: 1022 Budapest, Bimbó út 53., fsz. 2. Tel ./Fax: 326-7531 vagy közvetlenül kiadóhivatalunknál: P.O.Box 125, Mt. Royal Stn., Montreal, QC H3P3B9 CANADA Tel./Fax: (514)731-4192 A világ minden részében jelen vagyunk! »L...................j lom elsöpörte Mettemichet, március 15-én kitört a magyar forradalom, ahonnan nem lehetett már visszafordulni, mert a nemzet a szabadsága teljes visszaszerzéséért küzdött. A forradalom pedig nem ismer félmegoldásokat! A megriadt bécsi udvar minden engedményre hajlandó volt. A magyar ifjúság ezt a pillanatot használta fel, amikor Petőfi a Pilvax kávéházban elszavalta a: „Talpra Magyart!”. Vele együtt harsogta az ifjúság: „Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!” Ezzel kezdődött a 48-as forradalom és szabadságharc! A Habsburg-ház felbérelt az orosz cártól egy 200.000 fős hadsereget és a túlerő leverte a magyarok szabadságharcát. 1849. augusztus 13-án Görgey Világosnál letette a fegyvert az oroszok előtt. Haynau kivégezteti Aradon a szabadságharc 13 tábornokát. Gyászba borult az ország, bújdosás, kivégzések és börtön várt a hazafiakra. Elveszett a szabadságharc, de március 15-ének a varázsa alól másfél évszázad elmúltával sem tudjuk kivonni magunkat, mert emléke még ma is fényesen ragyog a magyar szívekben. Március Idusa nemcsak a szabadság felvirradását jelentette, hanem azt is, hogy évszázados kirekesztettség és számkivetettség után, a magyarság megtalálta az utat Európa felé, ekkor kapott történelmi esélyt arra, hogy egyenrangúként felzárkózzék az európai nemzetek mellé. Európa azonban soha sem fogadta be igazából a magyarságot, ezt a számára idegen, keleti, rokontalan népet, amelyet annyit vert a balsors. Hiába védtük meg a töröktől, hiába hittük, hogy hálára köteleztük Európát, mert a magyar haza védőpajzsul szolgált a nyugati civilizáció és a kereszténység számára. A hála nem tartozik a politika fogalomkörébe! 1848. március értékei, tanulságai elévülhetetlenekés halhatatlanok! Újra és újra cselekvésre késztemek bennünket, hogy a dicső hősök útját kell követni. Történelmi feladatunk a szabadság, függetlenség és az igazi demokrácia kiharcolása. Kölcsey, Széchenyi, Kossuth, Petőfi, Jókai és az egész nemzet hőseinek a példái útmutatók a forradalmi változásokra éppen úgy, mint a bölcs, megfontolt reformokra. A magyar nemzet nagy fiainak az álma, sajnos, máig sem valósult meg! 1848 és az 56-os forradalom és szabadságharc élő példája annak, hogy a legféktelenebb elnyomásból, a legsötétebb zsarnokságból is létezhet kiút és fölemelkedés. Csak hit kell hozzá, bátor elszántság és a nemzeti összefogás eltiporhatatlan akarata. Ha ez kitörölhetelenül benne él az ifjúságunkban és mindnyájunkban, akkor a forradalmakat levehertik, de a népünket soha! Tudták és érezték ezt a mai ellenségeink is! Ezért mielőtt fizikailag megsemmisítettek bennünket, először a lelkünket próbálták megrontani. Meghamisították történelmünket, kigúnyolták hőseinket, jelképeinket és hagyományainkat. Lezüllesztették magyar nyelvünket, kultúránkat, és széthúzást, bomlasztást szítottak. Még a magyar nép életkedvét is elvették. Szelíd és jámbor nép a magyar, de türelmével nem lehet örökké visszaélni, mert már nincs hova hátráljon! Az utolsó lehetőségünk az összefogás, az együvétartozás, amit nem tagadhatunk meg, ha a magyarság meg akar maradni a Kárpát-medencében. De segítséget az Istenen kívül, csak magunktól várhatunk. Hinnünk kell az értelmes emberi életben és bíznunk önmagunkban. Hinnünk kell az irigységet és a gyűlölködést felváltó, egymás iránti szeretetben, hogy egyszer már örülhessünk a magyar szabadságnak és népünk hatalmas alkotó erejének. A 48-as forradalom 12 pontja olyan kristálytisztán fogalmazta meg a magyarság jövőjének feltételeit, hogy azok még mindig élnek és követeléseik egy része még ma is időszerű! Ebben rejlik március üzenetének a titka! Ha a másfél évszázad távlatából tekintünk vissza, nem lehet nem észrevenni a párhuzamot! Annak idején a Habsburg abszolutizmus volt a visszahúzó erő és a zsarnokság, napjainkban pedig a majdnem félévszázados szovjet megszállás okozta károk, a végzetes lemaradás Európa mögött. És mint 1848-ban,új reformkorra van szüksége van Magyarországnak és nemzedékre a teljes megújulás érdekében. Biztatást meríthetünk nagy elődeink tetteiből, a reformkor ragyogó példamutatásából, és az akkori nemzeti összefogásból, ahol a küzdelemben a főnemesek, nemesek, parasztok, polgárok, rangra és korra való tekintet nélkül a magyar szabadságért harcoltak. Egységes volt a nemzet és megbonthatatlan az összefogás! Higgyünk önmagunkban, mint ahogy a Márciusi Ifjak hittek magukban, és hazaszeretetünk vezesse a jövő nemzedékét egy boldogabb Magyarországba! 154 év után, mit üzen nekünk Március Idusa? „Hazádnak rendületlenül, légy híve,ó - magyar!” Lángi A. Mária MEGRENDELŐ SZELVÉNY Kérjük a megrendelő szelvényt nyomtatott betűkkel kitölteni és kivágva - csekket mellékelve - címünkre beküldeni: NYUGATI MAGYARSÁG P.O.Box 125, Mt. Royal Stn., Montreal, QC H3P 3B9, CANADA (Ma) Megrendelés egy évre nyugati olvasóknak: Kanada: CA-$35; egyéb országok: US-$35 V & V Fogorvosi rendelő Bp.VII. Damjanich u. 31 /a.Tel.: 321 -6819 Dr. Vág János fogszakorvos Rendel: Hétfő, Szerda 15-18-ig Időpontegyeztetés: 321 -6819 (rendelési időben), 355-8400 (napközben), 356-6354 (esténként) Konzerváló fogászat (tömés, fényrekötős tömés, gyökérkezelés), rögzített és kivehető fogpótlások, ultrahangos főgkőeltávolítás, iontoforézis kezelés, röntgen Ifj. Dr.Vág János fogszakorvos (klinikai orvos) Rendel: kedd, csütörtök 16-18-ig Időpontegyeztetés: 321 -6819 (rendelési időben), 318-0950,318-0959 mellék: 5919, 5908 (napközben), 466-0289 (esténként) Nagyörlőfogak gyökérkezelése (laterál kondenzációs gyökértömés), csapos fogfelépítés, nagyörlőfogak esztétikus restaurációja, vállasán előkészített koronák nemesfémből M.A. BLYTHE BERNIER, INC. Temetkezési vállalat Gyász esetén temetkezési vállalatunk együttérzéssel, a magyar hagyományok szerint nyújtja a kívánt szolgáltatást. 940 Ogilvy Ave., Montréal, Qué. 495-8082 Állásfoglalás a kádárizmus bűneiről Kérjük, újítsa j meg előfizetését i erre az évre is! 1 * NÉV:...... CÍM:.......