Nyugati Magyarság, 2002 (20. évfolyam, 3-12. szám)
2002-03-01 / 3. szám
2002. március Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 11. oldal Máramaros az évszázadok tükrében ,.Meggyőződésem - írja Zolopcsuk P. Róbert a kötet Köszöntőjében hogy ez a színvonalas és egyben hiánypótló munka itt, ebben a történelmi tájegységben az együttélés bizonyságtétele, amire ma a közös Európa építésénél olyan nagy szükség van”. Igazat kell adni a véleményezőnek, mert a valamikori „terra nullius” mintha még mindig - legalábbis részben - magán hordozná ezt a nem éppen megtisztelő jelzőt: viszonylag ritkán, töredékesen „jelentkezik” Máramaros a hazai és határontúli médiában, szakirodalomban. Éppen ezért (is) megérdemel minden elismerést Mazalik Alfréd, a könyv szerkesztője, gimnáziumi tanár, politikus, közismert publicista, a történelmi táj, Máramarossziget jeles kutatója, aki több évtizedes kutatói munkálkodásának eredményét kínálja fel az érdeklődőknek és tiszteleg szülőföldje többszázados múltja előtt. A kötet megszerkesztése körültekintő és időigényes (volt), mert Mazalik Alfréd „megszólaltatott” több, a könyvben szereplő, Máramaroshoz kötődő, de jelenleg szerte a világban élő (élt) „szülöttet”, tengernyi adat-forrás csapját nyitotta meg egy-egy kristálytiszta cseppért, könyvtárnyi írott emléket lapozott és tanulmányozott át hézagpótlásért, az adatközlés, a történelmi tények hitelességéért. Az olvasó némi disszonanciát vél felfedezni a bevezető és a kötet tartalma között: Zolopcsuk P. Róbert a valamikori megyeszékhelyre, Máramarosszigetre „koncentrál”, míg a szerkesztő, Mazalik Alfréd, túllép a város határain, átkel a Tiszán, Izán, Nagyágon, a Máramarosi Kárpátok csúcsait, hágóit járja. Megkérdőjelezhetetlen az igazság: a régiónak múltjában Mármarossziget a „minden”. A kötet 67 fejezetből áll össze, ami tizenöt szerző, közös gyermeke”, de Mazalik Alfréd írta, áhította össze zömét, építette köztük a hidakat, az összekötő kapcsokat. Mindez: a szerzőre jellemző sajátos stílus, a különböző témák, a korban-helyben való elhelyezés színessé, olvasási élménnyé teszi a könyvet. Az időrendi sorban kalárisba szedett írások tényfeltáróak, objektívek, adatokkal illusztráltak és megalapozottak, a helyi sajátosságokból eredendően „nem magyarcentrikusak”, nyelvezetük nem igényel szaktudást az olvasó részéről: „lehet használni” mint útikönyvet, mint segédirodalmat, mint szórakoztató olvasmányt. A „hangadó” cikk, A történelmi Máramaros az évszázadok tükrében jellemzi a vidéket, mint „történelmileg összetett kultúrtájat”, majd - szerves részeként a múltnak - a honfoglaláskori és Árpád-kori századokból „üzen” tárgyi bizonyítékokkal (például: Az izakonyhai (Cuhea) ásatások eredményei, Máramarosi dirhemek), levéltári adatokkal. Több írás foglalkozik Máramaros sótermelési múltjával, melyek közül, anélkül, hogy minősítési sorrendet állítanék, kiemelnék kettőt: Sóvágók sztrájkja 1551-ben (Dr. Kovássy Zoltán) és A máramarosi tutajozás (Dr. Badzey Zsigmond), melyek már-már szakdolgozatok; átfogó adatbázist tárnak az olvasó elé, felölelik a máramarosi sóbányászat múltját, annak gazdasági, politikai holdudvarával egyetemben, alapos (nem mindenki számára hozzáférhető) ismeretekkel gazdagítják a tudományos munkákba belemélyedőket: mik voltak a sztrájk kiváltó okai, hogyan zajlott le, mi volt a hozadéka, mi az Ócska Kanális, a Felső Szály Kötő, a Hajóbebocsátó stb. Három dolgozat foglalkozik Báthori István és II. Rákóczi Ferenc máramarosi emlékeivel (Mazalik Alfréd, dr. Szöllősy Tibor), melyekben ezeddig nem közismert, lokális tények vannak megírva. „Az 1848. évi márciusi örvendetes események a nagy változások időszakát jelentették Máramarosban” - írja a szerkesztő Várady Gáborra, a forradalmi események egyik résztvevőjére hivatkozva. A témához szorosan simul a Leovey Klára c. írás az 1848-49-es polgári forradalom és szabadságharc „meghurcolt asszonyáról”, aki Teleki Blanka emberi és szellemi barátnője, harcostársa volt. A Máramaros a kiegyezéstől a Monarchia bukásáig összefoglalóban olvashatjuk: „György Aladárnak 1895-ben megjelent értékelése szerint Máramarossziget a Monarchia egyik legvirágzóbb városa volt”. A kötetben életrajzi, munkásságokat jellemző adatok vannak mindazokról a kiemelkedő személyiségekről, akik tudományos, kulturális, politikai, gazdasági tevékenységükkel arany fejezeteket írtak Máramaros múltjába. Sipos István, református esperes Szilágyi Istvánt mutatja be, aki 52 éven át irányította Máramarossziget szellemi életét, s aki döntő hatással volt Arany János, az „izaparti hű barát” pályájának és irodalmi munkásságának alakulására. Hogy milyen volt ez a hatás, arról maga Arany János így vall: „... annyi bizonyos, hogy ha kedves barátom Szalontára nem jő, engem senki nem lát írói pályán az életben!” I. A Tisza partján hosszú töltés nyúlik Parittyás és Galambos között. A töltés egyik oldalán messze, messze, ameddig a szemmel látni, zöldelő búzatáblák vannak; sehol sincs rajtuk még annyi dimb-domb sem, amilyen magas a töltés. A másik oldalon szeszélyesen kanyarog a Tisza, nagy vargabetűket ír, csak tavaszi áradáskor egyenes a medre, mert ilyenkor kiönt s az innenső, meg a túlsó parti töltés közt tengerré árad, amelyből csak a füzesek látszanak ki, mint csupa Robinson-szigetjei. A töltés alatt a szekérúton olyan sár van, hogy négy ló is alig búja áthúzni az üres szekeret egyik faluból a másikba, de fent fúj a szél és szépen megszárította az agyagos földet. Három kis lány vígan tipegett előre a töltés tetején. Piros fejrevaló kendőjük virít, mint a pipacs, fehér babos kék szoknyácskáik libegnek-lobognak a friss szélben, mint a harangvirág a szárán. Mentek vígan, kacérozva, dalolászva Parittyás felé. Apró kosárkáikat magasra lengették s ragyogott az arcuk, ha elgondolták, hogy tele kosarakkal térnek meg déltájon. II. (...) Hamar odaértek a falu alá. A kopasz fák közül messze csillogott a parittyási torony aranyos bádogteteje. Ahogy beértek a falu nagy utcájára, Zsuzsika hirtelen rázendített a tojásszedő nótára: Tyúkom, tyúkom, kendermagos, Hány a tojás, káráld ki most, Tizenkettő, három hijján, Jaj be kevés, a ház hijján. Kukurikú, tollas kakas, Minek olyan üres a kas? Ha hónapra több nem akad, Kitekerem a nyakadat. A kerítéseken belül mindenfelé kiszaladtak a gyerekek s kiabálták:- Jönnek a galambosi lányok tojást szedni! Innen is, onnan is kiszólt a gazdaasszony:- Hej lányok, kis lányok. Tán nem akartok bejönni?- Ha hívnak! - vágott rá Zsuzsika.- Hászen hívlak! Mire ezek a sorok a Nyugati Magyarságban napvilágot látnak, minden bizonnyal megnyugtatóan rendeződik a marosvásárhelyi, magyar és román társulatot magába foglaló Színház ügye. Kormányhatározat született arról, hogy mostantól kezdve a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházat a Maros megyei, a marosvásárhelyi önkormányzat és a Művelődési Minisztérium finanszírozza. Van azonban egy nagyon is találó mondás: közös lónak túrós a háta! A színészek joggal tartanak attól, sok bába között elvész a gyermek, azaz a Színház. A város polgármestere ugyanis a bí„ Végre kincset leltem, házi boldogságot, Mely annál becsesb, mert nem szükség őrizni. És az Iza partján ama hű barátot... Nem is mertem volna többet remélni...” Ezzel kapcsolatosan írja Petőfi a következő sorokat: „Eszköz volt a Gondviselés kezében, mely ha elrejti is gyöngyeit, rendel halászokat, akik felhozzák...” Ugyancsak Petőfi írja Aranyhoz intézett levélben: „Szilágyi Pistával levelezel úgy-e? írd meg neki, hogy eddig is szerettem, de még jobban szeretem azt tudva, hogy ő ösztönzött téged az írásra.” (1847) Szilágyi Istvánt a Magyar Tudományos Akadémia 1846-ban tagjává választotta. Arra bementek.- Ki lánya vagytok, te? Ni, hisz ez a Szabados Gábor lánya, a Zsuzsi. Hé be megnőttél te pulya. Hát te danoltál? Be jó torkod van. (...) Három pirosképű fiú csintalanul leskelődött a lányokra. A legnagyobbiknak már csipkésszélű kis kendő volt a lajbija zsebében, ez tavaly került ki az iskolából. Nagyon megakadt a szeme Zsuzsikán. Oda is szólt neki:- Hé, megöntözlek húsvétba. Zsuzsika kackiásan szólt vissza:- Elfelejted te akkorra, mék vagyon én. (...) III. Feltetszett hímes Húsvét hajnala. Mire igazán kivirított a hajnal virágos kis kertjében a nap rózsája, akkorra rendben haladt egyik raj pulya a másik után Parittyásról Galambosra. Legelői vezetett Korczos Pesta a két testvérével. Szél fújta-fujdogálta pántlikás kalapját és pirosra csípte az orcáját. Csengett a sarkantyús csizma, a gyarmati vásárról csak a múlt héten hozta az édesapja. Folyvást azon törte a fejét, hogy látja majd Zsuzsika. Vajon ráismer-e? Mert ő ráismerne száz lány közt is, ezer közt is. (...) Csak ment előre, csak ment. Itt-ott fiúk jöttek szembe velük, ezek is rózsavizes üveget szorongattak, locsolódni jártak. Csak lány nem látszott sehol. A lányok odabent várják ilyenkor a kis gavallérokat. Egyszerre csak meglepetve néz fel. A falu közepén egy szép új ház homlokára fel van írva: „Isten segítségével. Építette Szabados Gábor.”- Tyhő, ez lesz az a ház! Ez a Zsuzsika apja.- No, ide bemegyünk, - szólt oda becseinek s már be is lépett a rácsos kis kapun. Beállított a pitvarba, onnan a szobába. Megállották egymás mellett az ajtóban szépen, azzal Pesta rákezdte jó hangosan: Ma nyílt meg az égnek ragyogó kebele, róságon támadta meg a kormányhatározatot és kijelentette, hogy az RMDSZ többségű önkormányzat által megszavazott 5 milliárd lejes - 50 millió Ft-os - támogatást nem fogja átutalni a Színház bankszámlájára. Ha ez nem történik meg, akkor a színészek és a műszakiak nem kapják meg fizetésüket, nem tudják kifizetni az 5 millió forintnak megfelelő közköltségi tartozást. A polgármester fenyegetése nem pusztába kiáltott szó: a telefonkészülékeket máris kikapcsolták. Csak hosszas könyörgésre és ígérgetések sorozatára állt helyre a külvilággal való kapcsolat. Akadémiai tagságának félévszázados jubileuma alkalmából Eötvös Lóránd MTA elnök így írt a neki címzett levélben: „...Ötven év, a magyar oktatásügy s közművelődés szolgálatában eltöltött 50 év után megelégedéssel tekinthet vissza Nagyságod a hosszú közpályára, amelyen szaktársai tiszteletét és ezernyi tanítványai szeretetét és hálás emlékezetét méltán érdemelte ki...” Juhász Gyula is a szigeti algimnáziumban kezdte tanári pályáját; (1906), megszerette a szigeti szellemi életet és sokat tett érte. Elköltözése után is újra meg újra felidézte az őt befogadó várost: Kis Tisza mentén Máramaros Szigetnek Ma szállt le a földre az égnek szelleme, Megtörte a halált a föld porában, Dicsőséget szerzett az ég tárházában... Az öccse is elmondta a maga versét: Locsolódni jöttem, rózsavizet hoztam. Vigyázzatok lányok, megöntelek mostan... Az oldalszoba ajtaja kinyílt és megjelent a küszöbön Zsuzsika, torkaszakadtából sírva.- Mi baj, mi baj! - ijedt meg mindenki.- Valaki összetörte a hímeseket! - rebegte Zsuzsika, szinte fuldokolva a zokogástól.- Ki volt az, ki tette azt! - kiabált haragosan apja, anyja. Hát ki más, mint Marcsa, Tót Marcsa. Tegnap este itt volt a kis rossz s elpanaszkodta, hogy mi történt vele Parittyáson, hogy eltörtek a tojások. Ő volt, ki más lett volna. Mikor eltették a tojásokat, magába beszökött a kamrába s mindet összetörte. Pesta csak nézte, nézte, hogy sír Zsuzsika, egyszer odalépett hozzá:- Ne síij, Zsuzsi, lesz még hímes tojás! Ne félj, mert téged meglocsol minden parittyási fiú anélkül is, de Marcsának senki sem lép be a kapuján. Ezt én mondom, Karczos Pesta. Én la! Zsuzsi egyszerre felnézett.- Hát te vagy a! Hiszen a te tojásod megvan. Azt én jó helyre tettem. Odalépett az öreg ruhaszekrényhez, kivett a szépen rakott cifra szőttesek közül három gyönyörű hímes tojást és odaadta mind a hármat Pestának. Ezt ő már tegnap jókor elkészítette, hogy valamikép el ne cserélje másnak. Pesta ránézett Zsuzsira, melegen, csak úgy sütött a szeme. Azután azt mondta:- Ügyi, hogy megismertelek. Ügyi hogy te nem ismertél meg? Zsuzsika megrántotta a válát kacagva. Olyan furcsa volt így. A szempilláján könny csillogott, de a hamis kis szája már nevetett. Mintha már nem is sajnálta vón az összetört tojásokat. Az öregek, az apjuk, meg az anyjuk, összenéztek és szeretettel paskolták meg a két gyerek hátát. (Móricz Zsigmond) Az 1972-ben készült impozáns épületet 30 éve nem javították. Videofelvételen is megörökítettük: a tetőcserepek szétmállottak! 300 millió Ft-nak megfelelő összegre lenne szükség a teljes renováláshoz. Erre még remény sincs! A társulatot belső viták is feszítik: ál-nemzedéki viták, kényszerű nyugdíjazások. Mindennek Erdély legérzékenyebb, legtöbbet dicsért közönsége vallja kárát, amely máris eltávolodott a színháztól. Talán mégsem lesz igazuk a szkeptikusoknak: a színház ajtajára nem tesznek lakatot! Tófalvi Zoltán Hímes tojások Mi lesz veled, Marosvásárhelyi Nemzeti Színház? Piros tetői ködből integetnek, A messzi és a múlt derűs ködéből, Egy régi őszből és egy régi télből. Majd egy szép szonettjében így ír Máramarosszigetről: Magyar Kelet bazárja volt e város, Fajok tanyája, ódon és kies, Közel az éghez s a magyar határhoz S a vándorló költőhöz is szíves. A Máramarosi Nagyok iskolákat teremtettek, tehetségeket ápoltak, irányítottak, publikálási lehetőségeket biztosítottak. Ok és a körülmények tehetséggel párosulva indították útjukra Szépfaludy Örlösy Ferencet, Pálné Papp Cecíliát, Krüzselyi Erzsébetet, Surányi Miklóst, Szabó Aurélt, Padányi Gulyás Bélát, Szongoth Miklóst, Bruckstein Lajost, kikről avatott szakértők írásaiból meríthetünk ismereteket, elemzést. Akosi Zsolt történész alapos munkája, A máramarosi sajtó a két világháború között a régióban megjelent havi, heti, napi és időszaki sajtókiadványokról informál és ad eligazítást. Három írás foglalkozik a város büszkeségével Hollósy Simon iskolaalapító festőművésszel, s megismerkedhetünk az Öreg későbbi és kései utódaival, mint: dr. Badzey Pál, akinek élete és tevékenysége szorosan összefügg azzal a mozgalmas idővel, ami az érzékeny lelkű művészi gondolkodás sajátossága, aki egy alkalommal így szólt barátjához: „Tudom, hogy minden ami szép, a család, a kert nem tart sokáig, egy vihar mindent szét fog zúzni” - a sztálini gulág valamelyikében pusztult el; mint Péter Dezső, P. Ütő Erzsébet, Boros Lajos, András Csaba, Szabó Elemér, Traian Biltiu- Dancus, Olenyik Janka, Zahorai János, Keszthelyi Sámuel festőművészek, Balázs István fafaragóművész. Részletes beszámoló ismertet meg bennünket a máramarosi színjátszás múltjával. A sok tehetséges színész közül kiemeli Prielle Kornéliát, kinek pályafutását különös figyelemmel kísérte Jókai Mór és ezt írta róla: „Csupa szív az egész lény, önfeláldozó szív, akinek még az árnyéka is fényes.” Rövid de alapos áttekintést kapunk az oktatásról, a város zenei életéről, a románok, németek, izraeliták múltjáról, akik meghatározó szerepet játszottak a város és vonzásköre kulturális, gazdasági, oktatási életében. Egy kiragadott példa: dr. Apsai Mihályi János, aki évtizedekig volt Máramaros főügyésze 1900-ban kiadta „Máramarosi diplomák a 14. és 15. Századból” c. munkáját, mely 366 adománylevelet tartalmaz. Tartalmát, a ma már fellelhetetlen diplomák eszmei és szakmai értékét illetően ez a munka szinte felbecsülhetetlen, egyedülálló kútforrás nemzedékek számára. Megtudjuk azt is, hogy Holder József (1903-1945) volt az, aki lefordította jiddis nyelvre Az ember tragédiáját (Die Tragödie der Menschen). Alapos ismeretekről tanúskodnak az asszimilációval, a kivándorlással, a néprajzzal, építészeti hagyományokkal foglalkozó írások. Ugyancsak megismerkedhetünk a közelmúlt és a jelen országosan és nemzetközileg elismert közéleti, tudományos személyiségeivel: megtudjuk ki dr. Bocskay István professzor, Koch Ferenc, Lindvay József, dr. Papp Erzsébet, Vodnár János, Makkay Ferenc, Nagy István Zsolt, Jakubinyi György, mit jelent Máramarosnak Ehe Wiesel béke Nobel-díjasról író, tudós. A kötetet bőségesen illusztrálták statisztikai adatokkal, rajzokkal, korabeli és közelmúltban készült fotókkal, megtaláljuk benne Máramaros helységneveit, műemlékeit, a felhasznált és ajánlott írott forrásokat. Nem csökkentik értékét az apró technikai makulák, az illusztrációk kifogásolható minősége, néhány számadat vitathatósága, közismert történelmi események leírásának hiánya. Köszönet illeti Mazalik Alfrédot, a szerzőtársakat, kik ilyen tartalmas, objektív, adatgazdag üzenetet küldenek a történelmi Magyarország appendixéből. (Máramaros az évszázadok tükrében. Szerk. Mazalik Alfréd. 2400. Máramarossziget 2001.) Szöllősy Tibor
