Nyugati Magyarság, 2001 (19. évfolyam, 1-12. szám)

2001-12-01 / 12. szám

2001. december

Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident

3. oldal

Pereskedő pártok

IFJ. FEKETE GYULA

Advent időszakát régen illő volt a szeretet ünnepére történő felkészülés jegyében eltölteni. Nem volt szokás esküvőt tartani ezekben a hetekben, hiszen a vigasság, a mulatozás elvonta volna a hívők figyelmét a karácsony ünnepére történő lelki előkészülettől, és a szeretet jegyében az egymással perben-haragban állók is ekkor inkább a békés megegyezés lehetőségeit keresték. Lehet, hogy nem önszántukból tették ezt, hanem a társadalom várta ezt el, de a végeredmény megszületett megegyezések, engedmények, a kisebb adósságok elengedése formáiban. Mai korunkban advent idejét már nem jellemzi a békesség keresése, és az elenyésző számban megszülető peren kívüli megegyezések jó példáit is új perbehívások tömege teszi semmissé. A szokványos tárgyú polgári perek mellett az utóbbi hónapokban megsokasodtak a politikai indíttatású, pártokon belüli és pártok közötti perek. A politikai élet szereplői már a jövő év tavaszán esedékes országgyűlési választásokra készülődnek, és ennek a felkészülésnek az egyik eszköze a riválisaik elleni pereskedés.

„Pereskedő nép a magyar” - mondták már évszázadokkal ezelőtt is. Mondják ezt ma is, annak ellenére, hogy a hazai átlagember az angolszász szokásokkal ellentétben nem szeret közönségként bírósági tárgyalásokra járni, megveti a notórius feljelentgető szomszédait, és szavazataival kifejezetten bünteti az egymással acsarkodó és pereskedő politikusokat és pártjaikat. 1990-ben így fosztották meg egymást a Parlamentbe történő bejutástól a maguk között pereskedő szociáldemokrata pártocskák, 1994-ben pedig legkisebb pártként, éppen hogy bejutott az Országgyűlésbe a Fidesz, a mai kormányzópárt, mert a megelőző fél évben a pártban súlyos belső válságot okoztak az azóta már nyíltan a politikai paletta baloldalán szereplő tagjai. Az 1998. évi választások során korábbi mandátumainak csak a felét szerezte meg a Magyar Demokrata Fórom a belőle kiszakadt liberális szárny aknamunkája miatt, és kiesett a Parlamentből a tagság közötti perektől megbénított Kereszténydemokrata Néppárt is.

A lakosság láthatóan nem bízik a tagokat tömegesen kizáró, egymással perlekedő pártvezetőkben, függetlenül attól,

hogy ezek a vezetők vétkesek-e ebben a folyamatban, vagy vétlenek. Valahogy ma is úgy gondolkodnak, mint régen, bíróválasztások idején, amikor is olyan jelöltre nem szavaztak, aki köztudottan szenvedett prölekedő, nagyszájú feleségétől, hiszen akkor hogyan is tudna rendet tartani a városban, községben, ha még otthon is képtelen erre. Ha pártvezetők a párton belüli demokrácia eszközeivel nem tudják irányítani pártjaikat, akkor az ország ügyeit sem szabad rájuk bízni - vonják le sokan ma a következtetést.

A korábbi választások tanulságai mára elhalványultak, és ma is több parlamenti párt kisebb-nagyobb mértékben ismét belemerült a pártviszályok szavaztvesztő mocsarába. Perek tucatjai folynak vitatott tagnyilvántartás, taggyűlésre történő meghívás, jelölés, szavazás, szavazatszámlálás, kizárás és felvétel tárgyköreiben. Nehéz kérdés arra válaszolni, hogy vajon miért pereskednek a politika területén, ugyanis a csigalassúsággal, az öt-hét év alatt megszülető bírósági ítéleteknek nincs gyakorlati haszna. Például hiába mondta ki egy legfelsőbb bírósági ítélet érvénytelennek a Független Kisgazdapárt egy hét évvel korábbi elnökválasztását, ha azóta egy másik közgyűlés - úgymond érvényesen - ismét szavazott már ebben az ügyben. Hiába kötelezte a bíróság a Kereszténydemokrata Néppártot egy öt évvel korábbi országos választmányi ülés megismétlésére, ha az akkori választmányi tagok többsége ma már nem ennek a pártnak a tagja, azaz szintén érvényben lévő pártszabályok szerint nem lenne erre jogosítványa megjelenni egy megismételt ülésén. Két évig pereskedett a Fidesz egyik megyei elnöke a szerinte törvénytelen körülmények közepette történő kizárása miatt, és a bíróság neki adott igazat. Visszavették, és néhány nap múlva már gondosan, törényes körülmények közepette zárták ki. Hasonló pernyertes elnökségi tagját zárta ki néhány nap alatt immáron érvényesen a Magyar Igazság és Élet Pártja is. Pártjukból kizárt szabad demokraták felvételétől irtóznak leginkább a Fidesz tagok, mert tapasztalatból tudják, hogy az onnan elküldött, jobboldali elhajlással vádoltak náluk nihilista kozmopoliták lennének. A még Kádár kori vezetőkből álló szocialista párt hosszabb per és fellebbezések után zárta ki tagjai közül azokat a trónkövetelő fiatalokat, akik korábban abban reménykedtek, hogy kétes múltjuk miatt hamarosan visszavonulnak a régi-új vezetők, és eztuán gyors politikai karrier vár rájuk. Tévedtek, új pártot alapítottak, és sajátos módon most a még kádáribb eszmevilágú Munkáspárttal keresik a szövetséget. Jogtörténeti kuriózum a Független Kisgazdapárttal kapcsolatos egyik idei jogerős bírósági ítélet. Még az év elején kizárták a Kisgazdapárt több parlamenti képviselőjét a pártból, cserébe viszont a parlamenti képviselők zárták ki a pártelnököt a parlamenti frakcióból. Az eljárás körülményeit vizsgáló bíróság csak a felperesek által bemutatott frakciószabályzatot vette figyelembe, és a frakcióvezetőt nem hallgatta meg, majd egy gyorsított eljárásban érvénytelennek nyilvánította a pártelnök kizárását. Az Országgyűlés elnöke viszont azt sérelmezte, hogy egy bíróság nem hallgatja meg az ellenérdekelt felet, ezért nem hajtotta végre a bíróság ítéletét, és továbbra is a független képviselőcsoport tagjaként tartja nyilván a pártelnököt. A felsorolt, korántsem a kifejlett pártdemokráciánkról tanúskodó példák azt kívánják érzékeltetni, hogy a politikai szférában nagyon csekély gyakorlati jelentősége van egy per megnyerésének, vagy akár elvesztésének. A demokrácia megsértését nyilván csak gyors, legfeljebb néhány hónapig tartó bírósági eljárások révén lehetne orvosolni, több év elteltével már nem.

Míg a párton belüli pereskedéseket a közvélemény szavazatokkal nem honorálja, a pártok közötti peres ügyek iránt elnézőbb, úgy érzi, hogy a pártok ily módon is ellenőrzik egymást, és ezáltal a közélet is tisztul. Persze a pártok közötti pereknek is gyakran belső pártviszály a kiváltó oka, amikor is egy pártban a magát sértettnek érző fél olyan belső anyagokat juttat el egy másik párthoz, amelyek révén el akarja lehetetleníteni párton belüli riválisait. Minden jel szerint egy ilyen helyzet áll egy kisgazda politikus ellen indított szabad demokrata kereset mögött, illetve a szocialista párt által kezdeményezett, kormányközeli politikusok ellen indított perek mögött is. Az elmúlt évben a szabad demokrata párt kétszer is pártelnököt cserélt, és valamelyik sérelmet szenvedett csapat juttatott el olyan eredeti dokumentumokat egy kisgazda politikushoz, amelyekből a pártok számára tiltott gazdasági ügyletekre, illegális pártfinanszírozásra derült fény. Például a főváros és több önkormányzat vagyona fölött diszponáló párt irreálisan olcsón adott el ingatlanokat, és a különbözet egy részét más csatornákon megszerezte, továbbá önmagának is a forgalmi érték töredékéért juttatott pártingatlant. A szabad demokraták nem vitatták a dokumentumok eredetiségét, csupán az azokból levont következtetéseket. „Hitelrontás” címén kilencmillió forintra perelték be a kisgazda politikust, bár igazságügyi szakértők szerint a politizálás eszköztárába bele kell, hogy féljen a másik fél kritizálása, bírálata is, míg a „hitelrontás” nem a politika, hanem a gazdasági élet szereplőire vonatkozó fogalom. Például most, november végén fényes külsőségek között, ,A Tények és hazugságok” címmel megtartott konferenciákon fogalmazták meg a kormánnyal szembeni vádjaikat a szocialisták a fővárosban és az ország 19 nagyvárosában azonos időpontban. Vajon ezek után a „hazugok” címkéivel felruházott kormánypártok „hitelrontás” címén pereket indíthatnak? Egy jogállamban nyilván nem, ott az ilyen erős kifejezéseket is a politikai élet szereplőinek el kell viselniük. Itt kell megemlíteni, hogy nyáron, amikor a Fidesz egyik programnyilatkozata megjelent „Magyarország a mindannyiunké!” címmel, akkor a szocialista párt elnöksége nyilvánosan egy egymilliárd forint értékű, szerzői jogdíj iránti perrel fenyegette meg a kormánypártot, arra hivatkozva, hogy három évvel ezelőtt a szocialisták találták ki ezt a szlogent, ami ezáltal védett, és akik használják, azok plágiumot kövemek el. A pert végül nem indították el, mert szerzői jog nem szokott védelmezni pártbrosúrákat, emellett többen is utánanéztek annak, hogy az elmúlt húsz évben több tucatnyi politikus ejtette ki a száján gyanútlanul ezt a védett mondatot. Mellesleg, leglább nyolcvanmillió forintnyi perilletéket kellett volna

előre kifizetni egy ilyen anyagi követelés iránti per elindításához - amihez nyilván nem volt kedve a szocialista pártnak.

S szocalista párton belüli viszály révén jutott el olyan információ a kormányközeli sajtóberkekhez, amelyekből az derül ki, hogy a szocialista miniszterelnökjelölt egy nagy összegű ingatlanügyletben vállalta önkormányzati képviselők meggyőzését. Az egy hosszú történet, hogy a párton kívüli miniszterelnök-jelöltet - aki előzőleg MSZMP tag volt, és három kádárista kormánynak, a Lázár, Grósz és Németh-kormánynak is a tagja volt - miért nem kedveli sok szocialista. Valószínűleg nem az előélete miatt, nem is a mai gazdagsága miatt nem kedvelik, hanem egyszerűen azért nem, mert nem vállalja a párttagsággal járó kötelmeket, pártfegyelmet és pártszolidaritást. Lehete rá számítani, ha minden mai közvélemény-kutatás ellenére győznek a szocialisták? Hóm Gyula mindent megtett hívei pozíciókba juttatása érdekében 1994 évi győzelme után, de vajon ő kiket juttat hatalomra? Bankártársait és a régi nagyvállalati vezetőket? A párttagok számára rossz előjel, hogy a miniszterelnök-jelölt saját ismerősei köréből válogatta össze a mostani tanácsadóit, és nem a pártkongresszuson a legtöbb szavazatot elnyert elnökségi tagokból! Talán az ilyen kételyek, talán az egész pártnak a nyílt mellőzése miatt jutottak azok az irományok a kormányközeli sajtóhoz, amiből a befolyással való üzérkedés vádja alakult ki. „Befolyással üzérkedést az követ el, aki másoktól pénzt kér azzal az indokkal, hogy befolyásolni tud hivatalos személyeket, és pénzért hajlandó latba vetni befolyását megbízója érdekében” - írják a jogszabályok. Jelenleg egy kisgazda színekben bejutott országgyűlési képviselő ül előzetes letartóztatásban börtönben ilyen vádpont alapján. Egy interneten olvasható vitafórum szerint azért tartóztatták le, mert állítólag így szólt egy szép, tavaszi napon: „ha adsz húszmilliót, megkapod a szerződést.” A szocialista miniszterelnök-jelölt, pedig így szólt egy nem kevésbé szép őszi napon: „ha adsz harmincmilliót, megkapod a szerződést”. Hol a ménkűben van itt a különbség? Az interneten vitatkozó fiatalok már nem tanultak latint, nem ismerik azt a régi bölcsességet, hogy „Quod licet lövi, non licet bovi!” - azaz, amit Jupiternek szabad, azt a kisökömek nem.

Emberiség elleni bűntettek

CZÉRE BÉLA

Már csaknem két hónapja folyik Amerikának a „tálibok és az al Kaida szervezet elleni háborúja”, amely gyakorlatilag majdnem az egész afgán nép elleni mészárlássá fajult. Amikor ezeket a sorokat írom (november 27.), a tálib városok közül egyedül Kandahár nincs az .Északi Szövetség” hordáinak és az amerikaiaknak a kezén, de már 1500 USA tengerész gyalogos készülődik arra - kizárólag persze a második vonalból -, hogy az északiak hátán bevegye a várost. Ma fejeződött be az a borzalmas mészárlás, amelynek során az északi vadállatok tankokkal lőtték aktív amerikai légitámogatás mellett a Mazari-Saraf-i erődbe telepített, s ott fellázadt, részben fegyvert is szerzett foglyokat: a sok száz hadifogolyból egyet sem hagytak életben a tanklövedékek. Helikoptereivel, repülőgépeivel az USA aktív részese volt az emberiség modem kori történelmében majdhogynem páratlan, tömeges kivégzéseknek. Vajon Amerika mikor fog ezért valamiféle nemzetközi bíróság elé állni?

Ahogy telik az idő, a történelmet érlelő idő, egyre többet tudunk meg az eddig gondosan titkolt gonosztettek gazdasági, politikai okairól. Nagyon sokáig képzeltük azt, hogy Irak, Irán, Kuvait és más kőolajtermelő országok mellett a leggazdagabb olajmezők Szaud-Arábiában vannak. Ma már viszont egyértelműnek látszik, hogy a legesleggazdagabb kőolaj- és földgázforrások a Kaszpi-tenger medencéjében rajzolódnak ki: részben a tenger fenekén, részben pedig a hajdani Kazártenger partvidékén.

Tíz nappal a szeptember 11-i terrorakciók után a Nyezaviszimaja Gazeta nevű orosz lapban jelent meg az a szenzációs tényfeltárás, amelynek alapján Kovács Mária és Stier Gábor megírta a Magyar Nemzet november 10-i számában a kaszpi-tengeri kőolaj- és földgázmezőkért folytatott csata történetét. Már többször utaltunk rá, de most már biztosan tudjuk is: az egész Afganisztán elleni - arcátlan elnevezéssel - a terrorizmus elleni háborúnak a kaszpi-tengeri kőolaj- és földgázmezők megszerzése és kiaknázása a valódi oka. Vagyis a kaszpi-tengeri olajkincs vezetékének biztosítása a volt szovjet tagköztársaságokon és Afganisztánon keresztül a pakisztáni Gvádar és a Karacsi-i kikötőkig, az Arab-tenger partjáig.

A Kaszpi-tengert Oroszország, Azerbajdzsán, Irán, Türkmenisztán és Kazahsztán veszi körbe. A Kaszpi-tenger dél-keleti medencéjében elterülő kőolaj- és földgázlelőhelyek kiaknázásában az USA az első számú érdekelt. Ezek a lelőhelyek Türkmenisztán területéhez tartoznak. A tervezett kőolaj- és földgázvezeték Türkmenisztánt, a Kaszpi-tenger délkeleti medencéjét köti majd össze Afganisztánnal és Pakisztánnal, Heráton és Gvádaron át az Arab-tengerig. A másik türkmenisztáni, kaszpi-tengeri vezeték Herátnál a Kabul, Pesavar és Karacsi, illetve a Herát-Kandahár-Karacsi útvonallal ágazik el, ez utóbbi már csak földgázvezeték lenne. Földgáz és kőolaj egyaránt vezetne Teheránba is, és csak földgázvezeték Kandaháron keresztül Újdelhibe is.

Nyilvánvaló, hogy ennek az elképesztő arányú üzletnek a biztosításához politikai stabilitás és komoly katonairendőri erő szükséges. Türkmenisztánban, Afganisztánban és Pakisztánban egyaránt, de főleg Afganisztánban, hiszen ebben az országban évtizedek óta nem tudott rendet teremteni senki. A táliboknak - az Északi Szövetség által birtokolt egytizednyi országrésztől eltekintve - majdnem sikerült ez a feladat a „terrorizmus elleni” hazug harc meghirdetése előtt, persze a tálibok nem voltak hajlandók úgy táncolni, ahogy az amerikaiak fütyörésztek.

1997 táján az UNOCAL olajtársaság kiutazott a texasi Houstonba, az „olajfővárosba” egy tálib tárgyalóküldöttséget, de megállapodást nem sikerült elérni, a tálibok nem akartak az amerikai érdekek alá rendeződni. 2001. júliusában Washington újra próbálkozott a tálibokkal való tárgyalással, s igyekezett nyomást gyakorolni rájuk annak érdekében, hogy adják ki neki Oszama bin Ladern és az al Kaida szervezet vezetőit. A tálibok ezt a kérést elutasították, s ezután - júliusban - az Afganisztán elleni háború már eldöntött dolog volt. Ehhez a háborúhoz, s a kőolaj- és fóldgázútvonal biztosításához már csak az ürügyet kellett az amerikaiaknak megtalálniuk. Ezt meg is találták a szeptember 11-iki terrortámadáskor.

De a szeptember 11-iki terrortámadáskor, majd a tálibok elleni bombázások kezdetekor egyaránt az volt a kérdés, hogy ki támadott meg kit. Hiszen a mai napig sem bizonyította senki sem, hogy Oszama bin Laden követte el a New York-i ikertornyok és a Pentagon elleni merényleteket. Oszama bin Laden - részben vágatlan, részben erősen megvágott - beszédeiben csak azonosult a WTC ikertornyai elleni támadással, a tornyokat az emberi kizsákmányolás jelképeinek tekintve, de soha nem állította azt, hogy ő követte el ezeket a támadásokat. Erre egyébként is képtelen lett volna Afganisztánból. Közelebb jutunk az igazsághoz, ha feltételezzük, hogy létezik egy kis létszámú, de komoly anyagi és technikai eszközökkel rendelkező fanatikus muzulmán szervezet, amely egyedül ugyan nem tudta volna ezt a támadást megszervezni, de belülről egy, az amerikai repülőtereket és az egyéb létesítményeket jól ismerő csoport a „segítségére siethetett”. Ez utóbb - színleg szintén muzulmán - csoport azt a megbízást kaphatta talán több áttételen is keresztül, hogy segítsen igazolni a terrorizmus elleni harc szükségességét, és biztosítsa az USA számára az elsőbbséget a kaszpi-tengeri kőolaj- és földgázforrások kihasználásában az Afganisztán elleni, vagyis a tálibok elleni háború árán is. De a New York-i és a washingtoni terrorcselekmények tényleges végrehajtóinak az akcióhoz a szükséges eszközök, lehetőségek kellettek minden áron, ezért nyilván nem érdekelte őket a második számú csoport további, távolabbi szándéka. Csak ezek a szörnyű hipotézisek adhatnak magyarázatot arra, hogy a CIA és az FBI miért nem volt képes előre jelezni a várható támadást, ez magyarázza azt is, hogy az USA a tálibok elleni bombázások időpontjában, és még hetekkel utána is, nem a légi hadműveletekkel, hanem az „antrax járvánnyal” volt elsősorban elfoglalva. Az „antrax járványnak” egyébként a mai napig mindössze öt halálos áldozata volt, egyetlen gépkocsibaleset során szokott ennyi ember meghalni. Ezek a 99 százalékban legyengített kórokozók egyébként a CIA-laboratóriumból származtak, az ötvenes évekből.

A „terrorizmus elleni harc”, a „terrorizmus-ellenes koalíció” megszervezésével Amerika két legyet ütött egy csapásra. Először is biztosította a tálibok és az al Kaida - vagyis gyakorlatilag szinte az egész Afganisztán - elleni háborút, és azt, hogy ezt a terrorizmus elleni harcot bármilyen irányban ki lehessen szélesíteni. Másodszor: végre megteremtődött a lehetőség az Arab-tenger felé vezetendő kőolaj- és földgáz útvonalak biztosítására. Dick Cheney, a jelenlegi alelnök a legnagyobb amerikai olajtársaságok egyik csúcsvezetőjének számított a beiktatása előtt. Cheney Szomáliával, Jemennel, Irakkal, sőt Indonéziával, Malájfölddel és a Fülöp-szigetekkel szemben is határozott politikai, gazdasági és katonai fellépést sürgetett a napokban, Irakot Bush elnök figyelmeztette, hogy az Egyesült Államok újra ellenőrizni fogja: Szaddam Husszein betartja-e a vegyi, baktérium és egyéb fegyverekre vonatkozó határozatokat, és biztos ami biztos, az USA november 27- én már újból megkezdte az iraki célpontok bombázását. És persze Bush - Tony Blair brit miniszterelnöktől eltérően - a „terrorizmus elleni harcot” változatlanul nem hajlandó összekapcsolni a közel-keleti markáns, valódi béketeremtés ügyével, a palesztin állam tényleges szuverenitásának biztosításával. Éhelyett viszont a CIA újabb horrortörténetet szivárogatott ki: Oszama bin Laden a pápa meggyilkolására készülődik. Az az Oszama bin Laden, aki jelenleg ki tudja hol, talán már Csecsenfóldön bújkál. A CIA és a Moszad berkeiben nyilván van egy kör, amelyik egyaránt hülyének nézi a keresztényeket és a muszlimokat is.

Nagyon fontos, örvendetes hír hazánk számára, hogy a jobboldal egyre inkább a 2002-es országgyűlési választások nagy esélyesévé válik. A Fidesz-MPP és az MDF koalíciója meggyőző fölénnyel vezet a Tárki és a Gallup felmérései szerint is, s a többi közvélemény-kutató cégnél is kibontakozik egy enyhe jobboldali fölény. Épp ezért is, mivel a Tárki egyértelműen a Fideszhez áll közel, s a Gallup is inkább a jobboldallal szimpatizál, teljesen felesleges és roppant káros a MIEP-et állandó jelleggel 2- 3 százalékon szerepeltetni. Ez az otromba hazugság ugyanis teljesen hiteltelenné teszi a közvélemény-kutató intézeteket, hiszen az utóbbi 1-2 év országos és önkormányzati utóválasztásai egyaránt egyértelműen 13-14-15 százalékot mutatnak a MIEP javára. A Fidesz-MPP és az MDF kormányzás egyébként jelentős eredményeket könyvelhet el: a státustörvény kapcsán, a kormány zsarolhatatlanságának tényével a Gripen vadászgépek ügyében, a fiatalok felkarolásának kérdésében, az oktatás és a lakáshoz juttatás terén egyaránt. Ilyen fölényes, meggyőző vezetés mellett

a Fidesz igazán megengedhetné magának, hogy a sikerpropaganda durvább elemeiből lefaragjon: hiszen senki sem hiszi el, hogy a nyugdíjak nem egészen 10 százalékos emelése arányban lenne az inflációval, becsületesebb lenne elismerni, hogy a helyzet e téren majdnem tragikus. De nem érvényesül a közteherviselés elve sem, a multik változatlanul nem, vagy alig adóznak, s a kis- és középvállalkozások a Széchenyi-terv ellenére is jelentős hátrányban vannak a monopolcégekkel szemben. A kormány bátran lehetne őszintébb, hiszen Medgyessy Péter kormányfő-jelöltsége már most megroppanni látszik a megszaporodom 30 milliós szakértői díj súlya alatt.

Várható volt, hogy újra előtérbe kerül if]. Hegedűs Lóránt református lelkész, MIÉP-es országgyűlési képviselő ügye. Református egyházi körökben és ügyészi szinten egyaránt. Bölcskei Gusztáv püspök és Kálmán Attila egyházkerületi főgondok vádjaira, az átvilágíthatatlanok rohamára, gondolom, megfelel majd a református egyház, ha nem is a napokban, hanem majd a jövőben. De szomorú már az is, ahogy ifj. Hegedűs Lóránt MIEP-alelnök megvádolása elkezdődött. Hiszen ifj. Hegedűs Lóránt csak válaszolt egy, a Magyar Hírlapban megjelent cikkre, amely bizony éppen a kirekesztés „szükségességéről” szólt bizonyos esetekben. Igaz, a megfogalmazáskor, a válaszadáskor, bizonyos galíciai elemek felemlítésekor ifj. Hegedűs Lóránt valóban árnyaltabban fogalmazhatott volna. Csakhogy lehetetlen a kérdést bizonyos történelmi kontextusba nem helyezni. Bartha Miklós híres munkája, a Kazárföldön, 1902-ben jelent meg. Ebben Bartha Miklós megúja a kárpátaljai ruszinok kamatrabszolgaságának történetét, kizsákmányolását egyes Galíciából bevándorolt, .kazárok”, zsidók által. Amikor a könyv megjelent, többek között a Budapesti Napló főszerkesztője, a zsidó származású Vészi József kelt Bartha Miklós védelmére, éles különbséget téve egyes galíciai származású uzsorások és a tisztesség zsidóság egésze között. Nem véletlen, hogy az 1918-as „őszirózsás” forradalomban, de még inkább az 1919-es tanácsköztársaság rémhónapjaiban, vérengzéseiben ennek a galíciai származású zsidóságnak egy része vezérszerepet játszott. Aztán a tanácsköztársaság bukása után sokan elfelejtették ezt a tényt. Többek között a magyar nyelvtant gyakorta sípcsonton rugdosó Bródy Sándor is, aki a saját fiát, a nagy írót, Hunyadi Sándort is megtagadta azért, mert az csak félzsidó volt.