Nyugati Magyarság, 2001 (19. évfolyam, 1-12. szám)
2001-07-01 / 7-8. szám
P.O.Box 125, Mt. Royal Stn. Montréal, QC H3P 3B9, CANADA NYUGATI 1022 Budapest, Bimbó út 53., fsz. 2. CQmmgj at? Barns ®G gBd® ffifflssG [H®[i]@jff®DS cs]“®©©0(i]®mG XIX. évfolyam, 7-8. szám 2001. július-augusztus A DEMOKRATIKUS ÉS NEMZETI SZELLEMŰ NYUGATI MAGYARSÁG HAVILAPJA 150.- Ft - $3.50 (------------------------------------------------------------------------------------^ Országfelajánlás Ég Királynője, e világ jeles újjászervezője, végső könyörgéseimben a szent egyházat a püspökökkel, papokkal, az országot a néppel és az urakkal a Te oltalmadra bízom; nékik utolsó istenhozzádot mondva, telkemet a Te kezedbe ajánlom. Hartvik győri püspök jámbor olvasókönyve (legendája) így örökíti meg azt a magasztos jelenetet, amikor a haldokló István király, mintegy politikai végrendeletet hagyván, Szűz Mária pártfogása alá helyezi az országot. A legenda nyilván nem törekszik jegyzőkönyvszerű pontosságra, de maga az országfelajánlás történelmi tény, s azóta eltelt történelmünk egyik meghatározó eseménye. Jelentőségét a mai „felvilágosult” ember alig fogja fel, túl „okos” ahhoz, hogy egy spirituális tett konkrét eredményét is megértse. István mély meggyőződéssel hitte, tudta, művét csak az isteni hatalom útmutatásai alapján, annak segítségével képes felépíteni. Halála előtt azzal is tisztában volt, hogy a mű félkész állapotban van, s nem áll elég erős alapokon. Hiába adott új törvényeket, erkölcsi normákat, szokásokat, vallást, kultúrát, közigazgatást népének, amíg a lelkeket nem nyerte meg, addig munkáját nem fejezte be. A magyarság a legszömyűbb traumát élte meg, egész életformáját kellett gyökeresen megváltoztatnia. A szolgaságot soha nem ismerő nép még csak ízlelgette a letelepült életformát, idegen szokásaival, hierarchikus viszonyaival egyetemben. Vajon hányán ismerték fel, hogy az új államalakulat hatékonyabb, pragmatikusabb, életrevalóbb, mint a régi? (Tipikusan újkori kérdésfelvetés, jóllehet az akkori kor embere is hasonlókkal vívódott.) István igyekezett sok mindent megőrizni és átvenni a régi hagyományokból, ezért olyan eszményképet akart adni, akit az ő szilaj, lázongó népe is szeret, tisztel és elfogad. Szaktörténészek talán majd eldöntik egyszer, hogy ősvallásunkban milyen szerepe volt a Boldogasszonynak, mindenesetre a hívő magyar léleknek nem okozott gondot, hogy azonosítsa Szűz Máriával. István művének az országfelajánlás lett a támpillére. Nélküle az új állam építménye könnyen összeomolhatott volna. A millenniumi ünnepségsorozatnak nem lehetett méltóbb záróakkordja, mint az, hogy Esztergomban. Szent István koronázó városában, a magyar államiságot megtestesítő Szent Korona jelenlétében megismételték az országfelajánlást. A két korszak szembeötlő párhuzamain túl sokkal fontosabb, hogy az állam vezetői elkötelezeték magukat a legalább ezeréves jogfolytonosság vállalása mellett. A szabad, független, önálló magyar állam nem követhet más hagyományt, csak azt, amelyik a szabad, független, önálló államot megteremtette, védelmezte, óvta és fenntartotta. Aki ebben valami feudalizmusba visszarévedő nosztalgiát lát, az még nem szabadult fel a kommunizmus szellemi jobbágyságából. Az, ami volt, az a mivolt. Egész ismert történelmünket, benne az utolsó ezer évvel, sötét foltjaival s még sötétebb figuráival együtt vállalnunk kell. Nem válogathatunk, nem iktathatunk ki korokat, eseményeket, eszméket, mintha meg sem történetek, meg sem születtek volna. Viszont rajtunk áll, hogy miből építkezünk, mit tartunk követendőnek. Ahogy a mi felelősségünk is, hogy lesz-e a magyarságnak bimillenniuma. Ugró Miklós (Magyar Nemzet) * * * Mária oltalmában-A millenniumi év lezárása Esztergomban -Augusztus I5-e Nagy boldogasszony napja. A katolikus egyház e napon ünnepli Szűz Mária mennybemenetelét. Ezen az ünnepen, mely államalapító Szent István halálának is évfordulója, a magyar millennium kiemelkedő eseményére került sor Esztergomban. A királyi városba, a koronázás helyén épült bazilikába érkezett a Szent Korona, magyar államiságunk jelképe. A millenniumi év lezárásaként megrendezett eseményre többezren érkeztek Esztergomba. ...A székesegyház lépcsőjén feltűntek a koronatanács tagjai: Nemeskürty István millenniumi kormánybiztos és Meggyes Tamás, a város polgármestere, Paskai László bíboros-érsek, Mádl Ferenc köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök, Gatz Ferenc, az MTA elnöke és Németh János, az Alkotmánybíróság elnöke - ők fogadták a koronát. A határon innen és túli tájegységek népviseletébe öltözött nők és férfiak is felvonultak, mire tíz óra előtt tíz perccel megérkezett a szállító jármű. Az augusztusi forróság ellenére az ember megborzongott, miközben a Szent Koronát dobpergés és harangzúgás közepette a baldachin alatt a bársonypámára helyezték. A bazilika bejáratánál a koronatanács és Paskai László bíboros fogadta az ereklyét... ...Az északi rondellán felavatták Melocco Miklós István megkoronázása című szobrát, Bitskey Tibor Kossuth-díjas színművész ad elő drámarészletet Sík Sándortól. Mádl Ferenc köszöntötte határon innen és túlról érkezett honfitársainkat, beszédében Szent István emlékezetéről szólt, mely a Melocco által a „kemény tisztaság fehér kövében megálmodott” emlékműben is megjelenik. Ezután magyar mivoltunk öntudatos vállalását és megőrzését, az európai értékek követését hangsúlyozta, kiemelve Szent István érdemeit: a keresztény hit és kultúra meghonosítását, az ország függetlenségének, az új jogrendszernek, az európai kultúra és oktatás értékeinek megteremtését, valamint a hit, munka, erkölcs és törvénytisztelet megerősítését. Közös nemzeti célként szólt a kisebbségek határon túli magyarok védelméről, az integárció, az egyéni és közerkölcs fontosságáról, hiszen ezekre a Szent István-i örökség kötelez. Beszéde után a nemzetiszín szalag feloldásával leleplezte a szobrot... Buday Gergely (Magyar Demokrata) V__________________________________________________!_____________/ IFJ. FEKETE GYULA Melegfront Magyarországon a szocialista és a szabad demokrata pártoknak a hagyományos emberi értékeket védelmezőkkel szemben mindig az a végső érvük, hogy íme, nálunk dühöng a fasizmus, nácizmus és klerikalizmus. Ezt mondták akkor is, amikor a magyar termőföld idegen kezekre juttatása ellen tüntettünk 1997- ben, ezt mondták a Szent Korona Parlamentbe történő átvitelekor, ezt mondták legutóbb, amikor Nagyboldogasszony Napját, augusztus 15-ét, több mint fél évszázados megszakítás után a kormány ismét ünnepnapnak ajánlotta, és erre a következtetésre jutottak most nyáron is, amikor az óbudai polgármester annak kívánta elejét venni, hogy homoszexuális kezek serdülők alsónadrágjaiba nyúlkáljanak. Már július elején gyanút kellett volna fogni az érzékenyebb szimatú politológusoknak, hogy valamire készülnek. Akkor egy négynapos melegfesztiválon homoszexuális szónokok drámai hangon fordultak a világ közvéleményéhez, hogy pellengérre állítsák a kirekesztő, a melegek egyenjogúságát lábbal tipró magyar kormányt. A legsúlyosabb sérelmük az - ők mondták, hogy ez a legsúlyosabb -, miszerint 18 év alatti fiúkkal tilos szexuális kapcsolatot kezdeményezniük, míg heteroszexuális kapcsolatok esetén 14 év az ilyen korhatár. Arra hivatkoztak, hogy 1997-ben, Amsterdamban az Európai Unió tagállamai aláírták azt az egyezményt, mely szerint semmilyen állampolgári jogukban nem lehet korlátozni a homoszexuálisokat. A világ közvéleményéhez segítségért fordulókat még az sem zavarta, hogy nem vagyunk uniós tagállam, és hogy nem azt írták alá a tagállamok, amit ők itthon a liberális médiában állítanak. A szocialista és szabad demokrata politikusoknak a korhatár leszállítása mellé történő felsorakozása már azért is döbbenetes - jelzi pártjaik és tagjaik mélységes erkölcstelenségét - mert még a heteroszexuális viszonylatban is egy olyan eltűrt határ a 14 év, aminek fenntartása érdekében tisztességtelen tett lenne kiállni és tüntetni. Eltűrt határ a 14 év a cigány lakosság együttélési szokásai miatt - de semmiképpen nem javallott. Ha ragaszkodott volna a törvényhozás a két évtizeddel korábbi, 16 éves korhatárhoz, akkor eljárást kellett volna indítani a törvényt megszegőkkel szemben, és akkor ugyancsak harsogna a liberális sajtó arról, hogy a kormány üldözi a cigány hagyományokat követőket. Ezek a hataloméhes megszállottak figyelemre sem méltatják azokat az orvosi tanácsokat, amelyek a korán kezdett nemi élet és szülés veszélyeire figyelmeztetnek. Érvként olyan hamis szociológiai feltételeket lobogtatnak, amelyek szerint a fiatalok többsége már megkezdi a szexuális életet 18 éves kora előtt. Nos, mindenki, aki ismeri ezt a korosztályt, tudja, hogy az ilyen adatoknak legfeljebb a harmada ha igaz, azaz sötét érdekeket szolgálnak az efféle koholt adatok. Az egyik ilyen sötét érdek az a homoszexuális érdek, amelyik partnert kíván szerezni a még nemileg éretlen, tapasztalatlan - tehát megszerezhető - serdülő korosztályokból, és szerez ehhez az aljas törekvéséhez támogatókat az immoralitás mocsarába süllyedt sajtómunkások és politikusok soraiból. (Folytatás a 3. oldalon) székelyhídi Ágoston Trianon és „a nemzet akarata” Világtörténelmi tény, hogy a Trianoni Békeszerződést 1920. június 4-én írták alá. Magyarországnak, a magyar nemzetnek azonban egy másik napra is figyelnie és emlékeznie kell. Magyarország Nemzetgyűlése ugyanis 1921. július 27-én fogadta el és hirdette ki a sorsfordító okmányt. Ennek a napnak, ennek az alkalomnak különös jelentőséget kell tulajdonítanunk a nemzet mindenkori emlékezetében! Most, 2001. július 27-én ennek a napnak a nyolcvanadik évfordulójához érkeztünk. Idézzük fel az 1921. évi XXXIII. törvénycikkely bevezetőjét: „Tekintettel a kényszerhelyzetre, amely Magyarországra nézve a világháború szerencsétlen kimenetele folytán előállott, és amely annak idején a magyar királyi kormánynak a békeszerződés aláírására vonatkozó elhatározásánál is döntő súllyal bírt - a békeszerződés (ezennel) a magyar állam törvényei közé iktattatik.” A győztesek a beiktatással nem elégedtek meg. Ragaszkodtak a törvénycikkely záradékához is. íme a záradék (egyetlen végzetes) mondata: ,,E törvénycikk kihirdetését ezennel elrendelem, a törvénycikket, mint a nemzet akaratát mind magam megtartom, mind másokkal is megtartatom.” Ezt követi a szokásos keltezés és aláírás: „Kelt Gödöllőn, az ezerkilencszázhuszonegyedik év július 27. napján. Horthy Miklós, Magyarország kormányzója, Gróf Bethlen István, magyar királyi miniszterelnök.” A győztesek követelésére a Magyar Nemzetgyűlés tehát „mint a nemzet akaratát” foglalta törvénybe és hirdette ki a Trianoni Békeszerződést - inkább persze békedöntést. „A nemzet akarata?” Ebben a kényszerű záradékban a béketárgyalás és a békedöntés legmegalázóbb vonását kell látnunk. A körülmények és a következmények részleteit ismeijük. Ezeket adatokkal, népességi és területi arányokkal lehet jellemezni. A nemzet megalázása, a nemzet akaratának visszájára fordítása azonban számokkal, mennyiségekkel, arányokkal kifej ezhetetlen. Most, a nyolcvanadik évfordulón erről kell, erről érdemes beszélnünk. Nem sorsszerű-e, hogy ez a nyolcvanadik évforduló találkozik 1956 negyvenötödik évfordulójával? Ez utóbbi évforduló második tagja, november 4-e is a nemzeti akarat erőszakos megalázásához, szörnyű megtagadtatásához kötődik. Hiszen a Szovjetunió és a Varsói Szerződés államai a magyar demokratikus forradalmat és nemzeti szabadságharcot nemcsak leverték, nemcsak megtorolták, hanem a magyar törvényalkotással ellenforradalomként és az „internacionalista testvéri szövetség” megtámadásaként fogadták el. A nemzet akaratát így fordították visszájára, így alázták meg. Kössük össze a huszadik század ezen két eseményét, ezen két sorsfordulóját. Ennek alapján érthetjük meg igazán, hogy a magyarság legsúlyosabb vesztesége - a nemzet akaratának elfojtásában, erőszakos megalázásában és megtagadtatásában állt. A nemzet lelke, arculata, magatartása máig viseli ezeket a jegyeket. De akkor ehhez az állapothoz kell szabnunk az igazságkereső, az igazságtevő, a gyógyító, az ellensúlyozó feladatot is. Ez az erkölcsi, szellemi, közösségi, feladat a nemzeti akarat kifejezésében, nyílt és nyilvános megváltásában, mindenoldalú érvényesítésében jelenik meg. A nemzeti akarat világos kifejezését és mindenoldalú érvényesítését persze nem lehet, nem szabad a véletlenre bízni. Támogatni kell a nemzeti akarat tudatos kifejezését, nyílt és nyilvános megváltását és elfogadását, mind szélesebb és mind hatékonyabb képviseletét. Ebben a támogatásban, ebben az erkölcsi, szellemi és képviseleti szolgálatban meghatározó szerepet töltenek be a történelmi egyházak és a nemzeti értékelvű szervezetek. Itt és most éppen a történelmi egyházak és nemzeti értékelvű szervezetek közös vállalkozásának vagyunk résztvevői és tanúi, a közös emlékezés és a közös szolgálat jegyében. De miben is áll a szorosabb feladatunk, szolgálatunk? Abban áll, hogy mondjunk igent arra, amire igent kell mondanunk, és mondjunk nemet arra, amire nemet kell mondanunk. Igent kell mondanunk, mondjunk igent a nemzeti akarat világos kifejezésére, hiteles megfogalmazására, erkölcsi, szellemi és közösségi képviseletére. Látnunk kell azonban, hogy sokan nem tartják fontosnak a nemzeti akarat jelentkezését magát sem, sokan nem tartják ezt időszerűnek, továbbá akadnak személyek és csoportok, akik nem idegenkednek a nemzeti akarat elfojtásától, meghamisításától, meggyalázásától sem. Erről a helyzetről nem szabad elfeledkeznünk. Ezt a helyzetet napvilágra kell hoznunk. Ezzel a helyzettel szembe kell néznünk. Igen, 1921. július 27-e óta működnek belső erők és törekvések a nemzeti akarat elfojtására, kiforgatására, olykor kigúnyolására. Ezek az erők, ezek a törekvések sokoldalúan működnek, sok hangon beszélnek. Például a nemzeti akarat lényegét, a nemzeti önrendelkezést szembeállítják az európai fejlődéssel, a modernizációval, a globális világgal. (Folytatás a 3. oldalon)
