Nyugati Magyarság, 2001 (19. évfolyam, 1-12. szám)
2001-05-01 / 5. szám
8. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 2001. május Kisebbségi kaleidoszkóp Illúziók és csalódások Erdélyben cenzúrázzák Wass Albert életművét! Turcsány Péter válasza Wass Albert jogszerinti magyar nyelvterületéi kiadója nevében Ezúttal nem egyetlen kisebbségi magyar jelenséget kívánok bemutatni, miként ez a rovat jellegéből következik, hanem jelenségek egész sorát, ahogyan azokat egy fiatal történész kötete összegezte. Első ízben kapunk - kitűnő résztanulmányok után - történészi áttekintést a romániai magyarság második világháború utáni sorsáról. A kötet címe telitalálat: valóban illúziók és csalódások jellemezték ezt a történelmi utat, amelyen nagyhatalmi döntések, román elfogultságok, az elnyomatás durva fordulatai, magyar kishitűségek és önfeladások, csalók és csalódottak hajszolták végig ezt a kétmillió magyart, a nemzet keleti szárnyát, idegenné tett szülőföldjén. Vincze Gábor szegedi történész egy évtizede kutatja ezt a rejtett magyar múltat, amelyről egészen más képet őriz az erdélyi magyar emlékezet, mint amilyen a valóság volt. Szinte hihetetlen, hogy azok, akik átélték a nyelvtiltások, üldözések, megaláztatások végtelen sorát, valójában most ocsúdnak arra, hogy milyen történelmi ármány akaratlan részesei, mindenképpen elszenvedői voltak. Könyvében Vincze Gábor végigtekint az erdélyi magyar múlt minden lényeges eseményén, az 1944-es fordulattól kezdve. Az oroszok bevonulása uátn jelentkezik a Magyar Népi Szövetség, az illegalitásbeli MADOSZ utódjaként, széles társadalmi nyitással, az egyetlen, Bukarest által elfogadott és támogatott erdélyi magyar politikai alakzatként. Történészünk, aki végig a kiegyensúlyozott tárgyalás elvét követi, itt is nyomban jelzi, hogy nem a Magyar Népi Szövetség Románia-hűségű politikája volt az egyetlen lehetőség az erdélyi kérdés megoldására. Jakabffy Imre budapesti szakértő is kidolgozott egy tervezetet a magyar-román határ megvonásáról, sőt, ami még fontosabb: francia és amerikai tervezetek születtek a magyar-román határról. A határtervezeteknek immáron - az utolsó tíz évben - egész irodalma született magyar történészek kutatásai alapján, de az erdélyi magyarság döntő többségében még mindig az a hiedelem él, amit a Magyar Népi Szövetség némely vezetője hangoztatott, hogy Erdély kérdése eleve el volt döntve, tehát egyetlen helyes politika a Román Kommunista Párt nézeteinek átvállalása és hirdetése volt. Vagyis a későbbi évtizedekben drámai kifejlethez vezető hamis reálpolitika. Illúziók kora következett. Ama bizonyos Groza-korszak, amelynek kétségtelenül üdvös intézkedései pillanatnyilag elfogadható helyzetet teremtettek az erdélyi magyarok számára, noha ez a Groza-korszak is tele volt nehéz küzdelmekkel, fortélyos rászedésekkel. Különösen sérelmes volt a magyarok számára az a bizonyos CASBI-törvény, amellyel magyar kisemberek tízezreinek vagyonkáját, néhány hold földjét, lakóházát kobozták el, azzal a gonosz váddal, hogy háborús bűnösök. Az 1946-os földreform során is sorozatos méltánytalanságok érték a magyarságot. Igen fájdalmas volt, és következményeiben mutatkozott meg teljes egészében a földreform során tetten érhető román hatalmi elfogultság: a magyaroktól kisajátított földek háromnegyedét román igénylőknek adták, a magyar szegényparasztság alig kapott valamit, az egyházakat megfoszották anyagi alapjaiktól, amelyekkel pedig a felekezeti oktatást és a magyar művelődési életet tartották fenn. Talán még egyoldalúbb intézkedés volt a magyar szövetkezetek elkobzása, hivatalosan „egyesítésük” az alig-alig létező román szövetkezeti mozgalommal. Gyakorlatilag ez annyit jelentett, hogy a magyar szövetkezők kicsi pénzének összeadásából létrehozott fogyasztási, tej- és hitelszövetkezetek román kézre jutottak. Ma már külön meg kell magyaráznunk - annyira elfelejtődött -, hogy a magyar szövetkezetek, a Hangya, új nevén Kaláka, nemcsak kereskedelmi ügyletekkel foglalkoztak, hanem egyben művelődési központok is voltak. Külön teijedelmes rész foglalkozik a magyar oktatásügy helyzetével 1944 és 1989 között. Vincze Gábor nagyon jól tájékozott az egész időszakban, és egységben tárgyalja, ami azért fölöttébb hasznos, mert téves képzetek maradhatnak az olvasóban. Ugyanis közvetlenül 1944 után a román kormányzat valóban (majdnem) minden támogatást megadott a magyar oktatási hálózat kiépítéséhez. Ez volt a Bolyai Tudományegyetem máig visszasírt időszaka. Persze, akkor se ment könnyen az egyetemi szintű oktatás megteremtése (mezőgazdasági, műszaki oktatás), de alapjában véve kielégítő volt az iskolahálózat. Csakhogy ezt a néhány esztendőt jellemző állapotot nem lehet elszakítani a későbbi sorvasztásoktól, amelyek a Ceausescu-diktatúra idején már majdnem az egész erdélyi magyar közoktatás felszámolásához vezettek. Ugyanis visszatekintve nem nehéz felfedezni, hogy az iskolák szabadságában milyen sok ravasz, taktikai fogás volt, vagyis lényegében „kirakatpolitika” ez is, megfontoltan: Erdély megszerzésének szándékával. Megalapozottan foglalkozik Vincze Gábor az erdélyi magyar egyházak ellen folytatott, mindjobban eldurvuló állami politikával, amelynek a katolikusok, reformátusok, unitáriusok és evangélikusok kétszeres vesztesei voltak: mint hívők és mint magyarok. Képet kapunk a Magyar Népi Szövetség belső életéről is, a magát „nemzetiségi anyaszervezetnek” nevező alakzat belső válságáról, majd lassú elsorvasztásáról. Kitér Vincze Gábor a csángók sorsának alakulására 1945 után, magyarságtudatuk felébredésére, illetve a román hatalom soha addig nem tapasztalt nyomására, végleges elrománosításuk érdekében. Vitakönyvnek nevezném Vincze Gábor kötetét, hiszen nem egy erdélyi magyar (főleg értelmiségi, a Magyar Népi Szövetség egykori táborából) bizonyosan sok mindennel nem ért egyet a szerző véleményei közül, noha a történészi esszéket cáfolhatatlan dokumentumok támasztják alá minden egyes kérdéskörben. Tulajdonképpen igen sok vonatkozásban első ízben kerül az olvasók elé ennek a tragikus magyar történelemnek mindegyik állomása. Először kaphatunk megalapozott, de mélységesen elmarasztaló ítéletet például annak a Petru Grozának a szerepléséről, akinek döntő része volt a magyarság megtévesztésében (Erdélyben és az anyaországban egyképpen), s ezáltal politikájával elaltatta a magyarság életösztönét, lefegyverezte a nemzeti jogok igazi harcosait - börtönbe juttatta a még Kurkó Gyárfást és Balogh Egdárt is, fő szövetségeit - és mégha jóakarat is vezérelte egyben-másban Grozát, előfutára lett a diktatúra kérlelhetetlen magyarellenességének. Vincze Gábor első jelenkezése óta - ismereteim szerint Domokos Gergely álnéven, a kilencvenes évek elején a bukaresti Romániai Magyar Szóban - új hangot ütött meg az erdélyi magyarság közelmúltjának a tárgyalásában, a szigorú tárgyszerűség és az őszinte nemzeti önvizsgálat hangját, amit hitelesít az, hogy egy olyan nemzedék történésze mondja ítéleteit, amelyik egyáltalán nem volt, nem lehetett vétkes a nagy ámításokban, és szegediként nem befolyásolják erdélyi személyi kötődések. Szavaiban a becsaphatatlan történelmi távlat szólal meg. Minden elismerést megérdemel a Csíkszeredái Státus Kiadó és vezetője, Birtok József, hogy ezt a sokakat vitára ingerlő, még többeket végre eligazító művet a kezünkbe adta. Beke György A Nyugati Magyarság tisztelt és szeretett szerkesztőihez, olvasóihoz! Változnak a szavak és vádak ellenünk- főleg, ha egy magyarországi könyvkiadó Wass Albert szellemi örökségét népszerűsíti, ápolja, honosítja vissza abba az anyanemzetbe, amelynek egy rövid időre megválasztott kormánya éppenséggel megtagadta az író személyes visszahonosítási kérelmét... a Szamos partján is! Káli Úr (a Nyugati Magyarság áprilisi cikkében említett marosvásárhelyi kiadó vezetője) tavaly még zugkiadással, üzletrontással vádolta a kráter Műhely Egyesületet, mára pedig a magukat illetékesnek tartó Wass-fiak már tudnak jogszerű szerződéseinkről, csupán a számukra járó százalékot (baksist ...) hiányolják... Noha nekik is tudniuk kellene européer és amerikánus jogismeretük alapján, hogy a kadási joggal és az ezért járó jogdíjjal rendelkező jogutód fogja azt nekik átadni, amennyiben folyamatos jogsértő magatartásuktól Erdélyben, Magyarországon és bárhol máshol elállnak. Láthatjuk: egy év leforgása is fontos változásokat hozhat a vádak változatossága terén. Csakhogy a jogra hivatkozás többélű fegyver! Ki is a felelős azért, hogy a hevenyészve, az író halála előtt összeállt Wass-fiúk Alapítvány különleges felhatalmazásával (bár erről dokumentumot sehol nem közöltek!) a Mentor milyen óriási anyagi és szellemi károkat okoz nemcsak a hivatalos jogutódnak, hanem 1993 óta az élő és megújított szerződések alapján immár hét Wass-kötettel a könyvpiacon lévő Kráter Műhely Egyesületnek is?! Mi a könyveket nyelvi korrektúrával, a mai helyesírás és a két világháború közötti erdélyi köz- és irodalmi nyelv harmonizálásval jelentetjük meg, miként tettük ezt a még Wass Albert életében kiadott kettős-könyv esetében. Kiváló néprajzosok, Erdély-kutató fotóművészek alkotásait használjuk fel első és hátsó borítóinkon, miként éppen ezzel is - a Gyilkos tó szimbolikus borító-ábrázolásával- szereztünk az akkor 85 éves szerzőnek nagy boldogságot. Továbbá hiteles, a szerző által kiadott legutolsó kézirat vagy kötet-változatokkal dolgozunk. Kiadásainkat barátok, távoli rokonok, gyűjtők, az író magyarországi kedves levelezőpartnerei segítik, új és új adalékokkal rendszeresen gazdagítják. A Mentor kiadóvezetője, aki teljesen megalapozatlanul fenyegette perrel Kiadónkat a birtokunkban lévő levelében kártérítési indokként a következőket írta le 1999. december 21 -én (Kellemes - és hozzá méltó - karácsonyi ajándékként): „Tekintettel arra, hogy mi a Wass Albert életműsorozatban a könyveket címenként 10.000 példányban jelentetjük meg, és értékesítjük könyvenként 175 forint nyereséggel számolva, figyelembe véve, hogy az Ónok kiadványa ettől a nyereségtől foszt meg, kérjük Önöket, hogy a veszteség pótlására a fent jelzett 10.000 x 175 Ft = 1.750.000 forint összegnek megfelelő USD az átutalás napi árfolyamán számolva legkésőbb 2000. január 20-ig szíveskedjenek bankszámlánkra befizetni...” Nos hát! Azóta közel 14 hónap leforgása alatt a Mentor Wass-sorozata is föléledt Csipkerózsika-álmából, a Kiadónk által a Kárpát-medencében először újra-kiadott vagy elsőnek megjelentetett köteteket versengve velünk, nyomdájának gyorsaságával természetszerűen visszaélve sorra dobja a piacra (eddig 6 könyvünket adta ki párhuzamosan!). De hogyan is teszi ezt? Ötleteket orozva, sebtiben, egybetéve egymáshoz éppen nem illő regényeket... aztán a Magyar Millennium évében olyasmi történt, ami erkölcsileg és gyakorlatában csak a Ceausescu-időkre vagy még annál is rosszabb időkre emlékeztetheti az orránál nem vezethető, a szemét bekötni nem engedő olvasót: Wass Albert egyik főművének, de minden esetre a szerző alteregó-regényének tartott Ember az országút szélén-t romániai kiadásában éppen a szerző által az újabb kiadásokban a könyvhöz illesztett drámai és tragikus, a Ceausescu-érában játszódó utószót cenzúrázta ki a Mentor! Okait firtathatnám, magyarázhatnám az utóalkalmazkodás csodájának, vagy ítélhetném el bármilyen erkölcs szerint is, de minek? Sehol bocsánatkérő helyreigazítás, sehol a könyvet az eredetivel egybevető kritikai visszhang, sem Erdélyben, sem Magyarországon! Az írástudók felelőssége ebben az esetben már több a kiadói jogokkal való többszörös visszaélésnél. A néhai szerzőnek a saját műve integritásához fűződő és elévülhetetlen joga csorbult itt meg - teszem hozzá: felháborítóan és botrányosan. A magyar kultúra életében többször megalázott, de zseniális alkotójához fűződő olvasói kapcsolata sérül itt meg bizony többször 10.000 alkalommal! Közben a Mentor Kiadónk háta mögött keresi ám a kapcsolatot a valós jogutóddal, Szász Lóránt úrral is, aki a következő levélrészletet bocsátotta a rendelkezésünkre (a gyors közzétételt az is indokolja, hogy fény derüljön a Wass-fiúk levelének egyéb félreérthető passzusára is, a kiadói jog ingyenes rendelkezésre bocsátásáról): „Természetesen valamennyi, az Ön által küldött bizonylatot hitelesnek fogadom el, a történeti fejleményeket sem vonom kétségbe... Az életmű-sorozatért már jogdíjat fizetünk az Alapítványnak... Ha a leghőbb szándék vezérelne, hogy önnel anyagi ügyekben egyezkedjem, akkor sem tehetném, mert szélhámia lenne bármit is ígérnem, a könyvekből származó bevétel alig fedezi a kiadás költségeit...” Nem tudom sajnálni ezt a Wass Albert regényeiben kitűnően ábrázolt kétkulacsosságot... A fenti levelét meghazudtolóan a napokban a Mentor képviselője a Népszabadságban jelentette be állítólagos kártérítési igényét fenti levél címzettje ellen - éppen annak a magyarországi pártnak (pártoknak) a (volt?!) sajtóorgánumában, amelynek kijelölt belügyminisztere sokáig megtagadta, majd feltételekhez kötötte Wass Albert Magyarországra jövetelét. No comment. A Wass Albert életét és utóéletét körülvevő pletykazuhatagról és szellemi szennyáradatról nem kellene már többet beszélnünk, de néhány tájékoztató helyreigazítást - a Krónika messzemenően jóhiszemű olvasóinak tartozva ezzel - köteles vagyok még megtenni: Ki is az a per/üzletemberként emlegetett Szász (Zas) Lóránt úr? Bizony illene ezt tudni egy Erdély sorsáért aggódó és a Wass-fiúk nevében (vagy megbízásából) tollat ragadó literátomak... Ő az az 1956 után elítélt tíz kötetes költő, aki irodalomszervezőként éppen Wass Albert megkezdett munkáját folytatja az amerikai emigrációban éppúgy, mint a Kárpát-medence nemzeti felébresztésének munkájában idehaza. Lapokat indított teljes önzetlenséggel és anyagi ráfizetéssel, mind a mai napig havonta jelenteti meg és tartja fent az emigrációban 107 éve alapított Magyarok vasárnapja című nagyszerű sajtóorgánumot és ugyanő szerkeszti és adja ki rendszeresen a Magyarok vasárnapja Évkönyveit, amely nemcsak a halálra készülődő Wass Albertnek, de Fáy Ferencnek, Tűz Tamásnak vagy a haláláig a már-már budapesti belső emigrációban alkotó Kubinyi Ferencnek és szerte a világon más nagyszerű magyar alkotóknak szolgált és szolgál szinte kizárólagos szellemi otthonául. Köztudott dolog az is, hogy a román nacionalista provokátoraik által fej- és szemsérülést szenvedett Sütő András mellett elsőként Amerikában éppen Szász Lóránt Wass Albertiéi közösen adott ki felhívást az író erkölcsi-emberi jóvátételére és megsegítésére, az általa szervezett írói inteijút az akkori Magyar Televízió is átvette. Bárminő butaságok jelentek is meg a Wass-fiúk által datált és őket öndicsőítő pamfletben, nem állhatom meg, hogy a birtokomban lévő dokumentumok felhasználásával tanúsítsam és megvédjem azt a Wass Albert tragikus haláláig és azont túl is megőrzött barátságot, ami a szerzőt jogos kiadójához és költő-barátjához, emigráns harcos-társához fűzte. Idézek a halála előtti esztendők levelezéséből néhány a mi ügyünket is megvilágító - kordokumentum erejű és hitelességű - Wass Albert-passzust: (1989. december 20.) Kedves Lóránt Öcsém! Leveled az ötezer dolláros csekkel megérkezett, átvettem, köszönöm és a szerződésünk értelmében számlámra áttettem. Aggódva remélem, hogy a Panamában lezajló események nem bátorítják föl a moszkvai „hardliner”-eket, hogy Gorbacsevet elcsapva lerohanják Magyarországot és egy újabb 56-ot rendezzenek. Ugyancsak remélem, hogy Románia fokozatos elszigeteltsége végül is a Ceausescu-kormány bukásához vezet és erdélyi véreink megmentődnek ettől az újfajta Drakulától. (1990. november 8.) Kedves Lóri! Köszönettel vettem leveledet és az 1.133 dolláros csekket. Valamint a színes, szép, különös írásokat, vagyis verseket a megszokott vers-forma nélkül. Szépek, színesek, különösek. Megakasztják az embert, mint fenyők szikár dárdái a tovaszaladó felhőket. Amint régebbi levelemben írtam: a többi könyvem kiadását csak akkor kezdd el, amikor arra alkalmas, megbízható kiadót találsz. (...) (1991. március 25.) Kedves Lóri Öcsém! Köszönöm a könyvet, minden versed aranyat ér! Ha csak az olvasók tíz százaléka megérti, amit mondasz: verseid valóban előbbre viszik ezt az önmagába belerodthadt emberi világot. (1995. január) Annyit tudok csak mondani: nem jó megörögedni, Lóri! Sikert és szerencsét kívánok Neked, még sok esztendeig, mert a szerencsétlen magyar népnek igen nagy szüksége van reád, hogy nemzetté növekedhessen újra! Szeretettel köszönt Albert Bátyád (1996. január) (...) A családdal is baj van. Nem tudják megbocsájtani a fiaim, hogy újra megházasodtam. Rossz volt egyedül itt az őserdőben. Új feleségem félig francia, félig ír. Zenész. Orgonával tölti meg a vén házat, orgona szavával. Nyolc unokája van már neki is. A „gyerekek” azonban sok gondot okoznak. De hát ez az élet! Barátsággal köszönt Albert Bátyád (1997. január) Szeptember 24-én, délben, gépkocsi baleset áldozata lettem. Egy másik kocsi belém szaladt. Úgy szedtek össze a mentő, itt Astorban és vittek is egyenesen az Umatilla-i kórházba. Én akkor csak félig éltem. Emlékszem, hogy nagyon fájt a fejem, különösen, amikor összefércelték a fejemet (koponyarepedésem volt) fiaim egymásután érkeztek, halott-nézőbe, de ennek ellenére nem haltam meg. Az orvosok szerint „szerencsésen” kaptam az ütéseket. Szerintük maradandó „bajom” csak az emlékező tehetségem lesz, ami szerintük lassakint helyre billenhet úgy-ahogy. (...) Itt kell még megmondjam, hogy feleségem, Marika, kezdettől fogva mellettem volt és harcolt a fiaimmal, kik azt tervezték, hogy valami (barátságosabb) bolondok házába tesznek. így tehát itthon vagyok, és itthon is maradok. Ha van időd, látogass meg, de telefonálj Marikának jó előre. Barátsággal köszönt Albert Bátyád (1998. január) Kedves jó barátaim! Ezt a levelet azzal a kéréssel küldöm, hogy annak tartalmát, egy hirdetés, közöljetek le, ha lehet. Nem az a baj, hogy átestem a kilencvenedik évemen, hanem az, hogy látásom meggyöngült s már járni is alig tudok. Ezekből a meghirdetett könyvekből igyekszem egy kis pénzt összekaparni itt a vadonban, ahogy lehet. Mindanyiatokat barátsággal köszönt az erősen megöregedett Wass Albert. A Kráter Műhely Egyesület és könyvkiadó szellemiségét bemutatni jelen válaszlevél alkalmából aligha áll módomban, azonban „az önző és magáncélú kiadási koncepcióra” történt hamis utalásokat nem nyelhetem le válasz nélkül az elnökségem és titkárságom alatt több tíz éve kiválóan működő, immár közhasznú szervezet nevében sem. Csak szerzőink közül sorolnám az Erdélyre és az Emigrációra vonatkozó művek alkotóit és könyveit: Magyar Adóiján Magyar építőízlése. Vasas Samu két néprajzi műve, Reszneki Zakó András (a 27. Székely könnyűhadosztály parancsnok-tábornoka) Őszi harcok című visszaemlékezései, Kollányi Károly négy műve, Cseh Gusztáv két grandiózus rézmetszetsorozata, Pietsch Miklósnak, az 1958-as Szoboszlay-per egyik fő vádlottjának és elítéltjének két könyve (a harmadik nyomdai előkészítés alatt!), Csorna Gergely moldvai csángókról szóló fotóalbuma, Móser Zoltán két fotóalbuma, Balázs Attila költő, majd könyvkiadó első magyarországi verseskönyve, Bágyoni Szabó István két új kötete képviseli - a Wass Albert Életmű szakszerű ápolása mellett - kiadói munkánk eredményeit. Erdélyi nagycsaládos gyerekeket látunk vendégül rendszeresen a Tisza-partján. Felolvasó útjaink, előadásaink gyakoriak Szabadkától Losoncig, Kalotszegtől Gyergyóig és Moldváig. Az utóbbi 12 év kultúra- és irodalomtörténetének - nemcsak a fentiek alapján - magunk is alakító résztvevői volnánk és vagyunk. Turcsány Péter, Kölcsey-díjas író, a Kráter Műhely Egyesület elnöke, a POLISZ folyóirat főszerkesztője
