Nyugati Magyarság, 2001 (19. évfolyam, 1-12. szám)
2001-05-01 / 5. szám
2001. május Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 7. oldal A Ml ÉP az erdélyi magyar közéletben Az „egyenlő távolság elve” Az erdélyi magyar közélet kereteit köztudomásúlag egy lassan román versenypárttá alakuló, önkormányzati rendszerben működő szervezet, az RMDSZ adja. A formailag még létező nemzetiönkormányzat modelljének eszmei megalapozói szerint az RMDSZ befelé a magyar közösség életét szervező államszerű képződmény kellene legyen, s csak kifelé - a román alkotmányjog normarendszere szerint s a nemzetközi élet színpadán - párt. Ennek megfelelően természetes, hogy az RMDSZ indul a választásokon, és tagja az Európai Demokrata Uniónak s az Európai Néppártnak. Ugyanakkor vezetői nyilatkozataikban váltig ragaszkodnak ahhoz az elvhez, hogy az RMDSZ minden magyar párttól egyenlő távolságot kell tartson. S ezt komolyan is veszik még a nyíltan nemzetellenes SZDSZ, valamint a részben nemzet-semleges, részben nemzetellenes MSZP távolság/közelség megtartását. S ez sajátos módon a nemzeti érdekek s a határon túli magyarság érdekeinek következetes szószólója a MIÉP. 1998- ban Markó elhatárolódott a szerinte „szélsőjobboldali” szervezettől, majd 1999-ben visszamondták a párt kongresszusi meghívóját, idén márciusban pedig Nagyszalontán máig tartó vihart kavart az, hogy a helyi Bocskai Szövetség s a református egyház közös ünnepre hívta a MIEP lnökét. Kilépések, etikai bizottsági ügy, kölcsönös vádaskodás követték egymást az RMDSZ berkeiben. S mindez miért? Mert egy helyi civil szervezet s egy egyházi gyülekezet meg mert hívni egy nemzeti radikális politikust március tizenötödikére. Mozgatórugók Mindezek olvastán az első kérdés, ami felmerül az emberben az, hogy miféle mozgatórugók lehetnek egy ilyen eset mögött. (Azon túl persze, hogy az RMDSZ mindenhatóként való öntételezése süt a Nagyszalontán történtekből: hisz mi köze van a helyi RMDSZ-nek ahhoz, hogy az egyház vagy egy alapítvány kit hív meg egy megemlékezésre.) Mert ne menjünk el egy kézlegyintéssel amellett, hogy itt helyi politikusok, vélhetően a magyarság sorskérdései iránt nem közömbös emberek tiltakoznak Csurka István szalontai meghívása miatt! Érdemesnek vélem a szóba jöhető motivációikat körbejárni. 1. Jólértesült RMDSZ-es mamelukok Csurka Istvánra s a MIÉP-re lehet neheztelni akkor is, ha az ember egyszerűen kritikátlan Markó-párti, aki figyelemmel követi a magyarországi médiát s legfőképpen a Magyar Fórumot. Ugyanis Csurka István az egyetlen vezető magyarországi politikus, aki nyíltan és ismételten bírálni merészelte az RMDSZ kormányzati szerepvállalását, a neptuni politizálást, és az RMDSZ klikkszerű vezetését. A Magyar Fórum ugyanakkor rendszeresen közöl írásokat és interjúkat, melyek a jelenlegi önfeladó politikát hangsúlyosan bírálják. így Csurka Istvánt és Markó Bélát egyszerre szeretni, ha nem is lehetetlen, de nehéz. 2. A magyar média megtévesztettjei Nagyszalonta igen közel esik a magyar határhoz, a nagyszalontai magyarság pedig minden bizonnyal elsősorban a magyarországi média, azon belül is vélhetően a magyar televízió fogyasztója. Fő információforrásként tehát vélhetően itt is a kereskedelmi tévék szolgálnak, hisz nincs okunk feltételezni, hogy a nagyszalontai magyarság tévézési szokásai lényegesen különböznének az anyaországiétól. A magyar média fekete báránya pedig egyértelműen és tagadhatatlanul Csurka István. Olyannyira, hogy még egy politikai szakértő vagy egy szociológus - például Kolosy Tamás - is megengedheti magának, hogy veszélyesnek és szélsőségesnek nyilvánítsa minden további érvelés nélkül a MIÉP-et. Holott a társadalomtudósoknak (illetve azon személyeknek, akik önmagukat társadalomtudósként kívánják eladni a közvéleménynek) legalább a tárgyszerűség látszatára ügyelni kellene. Nincs miért csodálkozni tehát, ha a nagyszalontai egyszerű magyar ember, legyen az akár városi tanácsos, átveszi ezeket a negatív előítéleteket. Annál is inkább, hogy végső soron szinte minden ismeretünk - a fotonoktól a pigmeusokig - azon alapszik, hogy bizonyos kérdésekről úgyszólván mindenki azonos dolgokat állít a környezetünkben. Keveseknek adatik meg a fizika mélyrétegeiben való elmélyedés, és kevesen találkoztak élő pigmeusokkal. így a fény természetére s az afrikai dzsungelek őslakóira vonatkozó „ismereteinket” a kérdés vélt vagy valós ismerőinek vélt vagy valós egyetértésére alapozzuk. Hasonlóképpen: ha minden csatornán azt hallja az egyszeri polgár, hogy Csurka István szélsőséges és etnikai konfliktusokat szít, akkor nem fog utánanézi a Magyar Fórumban vagy az interneten fellelhető parlamenti jegyzőkönyvben, hogy eme állításnak mi az alapja, hanem elfogadja, hogy igen, bizony vannak magyar szélsőségesek is, mint például Csurka István, aki etnikai konfliktusokat szít. S ez mindaddig így lesz, míg a nemzeti oldal megfelelő részesedéséhez nem jut a tömegtájékoztatásban. 3. A szimmetrikus gondolkodás áldozatai Engedjenek meg nekem egy szubjektív vallomást. 1990 márciusában nagyobb tömeg előtt beszélnem kellett a román-magyar viszonyról. Ebben a román fél magyarellenességéről szólva szinte természetesnek éreztem, hogy jelezzem: nem kívánom mentegetni a „szerencsére nem jellemző magyar nacionalista megnyilvánulásokat”. Holott ilyen megnyilvánulásokról nem is volt tudomásom. Az ember önkéntelen késztetést érez, hogy a tárgyszerűség látszatát növelendő, mindkét oldalra sújtson egyet. Akár annak árán, hogy ártatlant, vagy legalábbis a megbélyegzésre méltatlant is eltalál. Nem véletlen, hogy Csurka István mindmáig nem adott érdemi választ Király B. Izabellának arra a jó pár éve kelt nyílt levelére, melyben a jobboldali radikális törpepárt, a Magyar Érdek Pártjának vezetője megkérdezte: miért tartja Csurka fontosnak a tőle való elhatárolódást? Csurka ugyanis éppenséggel az általam tárgyalt technikával élt, midőn a MIÉP-et a Király B. Izabella úgymond felvállalhatatlan radikalizmusa, és az MDF szerinte lagymatag politikája közé helyezte. De ezzel a technikával élt nemrégiben Elek István is, midőn ugyanabban a publicisztikában osztotta ki Lovas Istvánt és R. Székely Juliannát. De mehetünk tovább is. Az erdélyi magyar politika egyik legkövetkezetesebb alakja Tőkés László, akinek a sajtó által el nem ferdített programjával, világképével bármely magyar nyugodt szívvel azonosulhat. S bizony még Tőkés László is elhatárolta magát a MEEP-től, s kezdeményezésétől, amikor a MIÉP tüntetést szervezett a Kossuth térre az alapszerződés ellen 1996 őszén. (Tegyük hozzá, hogy a nagyváradi püspök 1999- ben kiköszörülte a csorbát, amikor Markóék politikailag és protokollárisán egyaránt menthetetlen meghívó-visszamondása kapcsán a Csíkszeredái kongresszuson feltette a kérdést: „akkor hát közelebb áll hozzánk Petre Roman, mint Csurka István?” Eckstein Kovács Péter akkori miniszter válasza a padsorokból egyébként egy harsány igen volt - nos, hozzá lehet, hogy közelebb áll a Tőkés László felakasztását követelő, tömeget buzdító Petre Roman, mint a magyar érdekek mellett következetesen kiálló Csurka, de ez egy másik történet.) Egyszóval: nagyon sokan bedőlnek a hamis párhuzamoknak, a kétoldali szélsőségesek elméletének. Láthattunk már egymás mellett Funar és Tőkés arcképet romániai német lapban is. A szerző talán nem is volt tudatában, hogy az erkölcsi káron túl mekkora tárgyi tévedést vett át és forgalmazott. A felszínes szemlélő csak azt látja, hogy a MIÉP a magyar parlament nemzeti jobbszámyát, a Nagyrománia Párt pedig román parlament nemzeti jobbszámyát képviseli. Ráadásul mindkét pártvezető jóban van Le Pennel. (Az persze Le Permek a feladata lenne, hogy Vadim-féle eszementekkel ne álljon le barátkozni.) De mindezen felszínes azonosságok még nem kellene feledtessék azt a tényt, hogy amíg Vadimék nyíltan hirdetik a politikai erőszak szükségességét, addig Csurkától soha ilyesmit nem lehetett hallani. (Sőt a MIÉP még fel is oszlatta az önvédelmi osztagokat szervező alapszervezetét.) Hogy amíg Vadim valóban a legmocskosabb és fröcsögőbb módon uszít a magyarság ellen, addig Csurka legfeljebb a magyar médiában és szellemi életben érzékelt zsidó dominanciáról ejt szót. No de mindez nem valószínű, hogy számítana annak a nagyszalontai RMDSZ-es tanácsosnak, aki kilépett korábbi frakciójából. Ő bizonyára úgy véli: ahhoz, hogy Vadim ellen fel lehessen lépni, el kell ítélni Csurkát is. Az árnyalatokban megbúvó lényegre pedig vak. 4. Őszinte balliberálisok Végül, de nem utolsósorban Csurka István nézeteit el lehet utasítani politikai meggyőződés alapján, csoportkötődéstől és érdekmozzanatoktól elvonatkoztatottan is. Csurka István és a MIEP önbesorolása: „se nem jobb, se nem bal, keresztény és magyar”, egy igen határozott arcélű világképet fed, melyet nemzeti haszonelvűségként határozhatunk meg, s mely igen közel esik a MIEP által hangsúlyosan felvállalt Szabó Dezső- i gondolatvilágához, nemcsak képviselt értékeiben, hanem a belőle következő módszertani alapállásban is. Ennek lényege szerintem az ideológiai kötöttségektől való mentesség a nemzet szolgálatában. Eme világszemlélet lényegét hadd idézzem a Csurka István által is mesternek tekintett Szabó Dezsőtől, aki a nemzet sajátlagos meghatározásával indít: „Mi a nemzet?” „ez az egyszerű felelet: Egy külön történelmi műhely munkásainak egyeteme a közös nyelv, közös kultúra, közös történelmi célok egységében”, majd ennek függvényében határozza meg az államot s annak célját: „Az Államnak, mint a Nemzet legegyetemesebb, történelmi szervének hármas feladata van: 1. Kiküszöbölni minden olyan elemet, tényt, folyamatot, mely e cél elérését gátolja, veszélyezteti. 2. Olyan intézményeket, életberendezést, viszonyokat teremteni, melyek e cél elérését elősegítik, s a nemzet tagját ránevelik e cél ösztönös akarására. 3. Biztosítani a nemzet történelmi műhelyének védelmét minden külső veszéllyel szemben.” (Szabó Dezső: Az egész látóhatár, Püski, Budapest, 1991, I. kötet, A holnap nacionalizmusa, 31. o.) Amit Szabó Dezső a maga vonatkozásában fogalmaz meg, az bizonyos korrekciókkal érvényes a MIÉP-re: „Konzervativizmus és radikalizmus, liberalizmus és szigorú faji elzárkózottság, kapitalizmus és szocializmus, agrárizmus és merkantilizmus minden izmus, minden párt és minden vélemény tőlem, az egyéntől a csak magában élő egyestől egyformán távol és egyenlően közel van.” (Egyenes úton, címadó írás, Genius, 5. o.) Itt és most nem az a lényeg, hogy a MIÉP „keresztény és magyar” öndefiníciója közelebb hozza a pártot konzervatív ideológiához és a jobboldalhoz, hanem az, hogy a MEÉP számára mellékes, hogy a keresztény magyarság sorskérdéseinek megválaszolásában milyen ideológia alá tartozik egyik vagy másik politikai intézkedés vagy célkitűzés. Vagyis mindazok, akik a politikum alapvető kérdéseit nem a nemzet fogalma köré csoportosítják, hanem például az elvont „egyén-fogalomra” fűzik fel, értékelvi alapon fogják elutasítani Csurka nemzetközpontú világképét. Jelezném ugyanakkor, hogy az erdélyi magyarságon belül az egyénközpontú liberalizmus hívei feltételezhetően kisebbségben vannak. Hisz akiket kizárólag az egyéni érdek hajt, azoknak többsége már emigrált Erdélyből, és valamilyen jól menő nemzetközi nagyvállalatnál keresi meg annak sokszorosát, mint amit Erdélyben kaphatna ugyanazért a munkáért. A nemzet-alapú világszemlélettel szemben álló másik alapállás, az egyetemes emberi értékekre hivatkozó univerzalista humanizmus a legtöbb esetben érdekmegfontolásokat fed. Annál is inkább, mert az emberiség nagy közösségébe az egyén kisebb közösségeken, a családon, szomszédságon, s nem utolsósorban nemzeten keresztül tagozódik be. Még ha terjedőiéiben is van, főleg városiasodon közegben a gyökértelenség s gyakran találkozni magyarul beszélő, de kulturális kötöttségek nélküli emberekkel a határon túl, ezek szintén kisebbségben vannak, és főleg nem az RMDSZ alsó szintjein kell őket keresni. Ott sokkal inkább a belső kompromisszumait megkötő, a Markóék által forgalmazott lelkiismeretnyugtató szólamokat magáévá tevő, önmagával békességben levő, jó magyar” az átlagtípus, aki nem kíván mélyebben belegondolni a politikai folyamatokba. Törésvonalak helyreigazítása A szalontai eset is azt példázza, hogy felettébb szükséges lenne Erdélyben s a Kárpát-medencében egyaránt a politikai törésvonalak tudati szintű helyreigazítása. Miként arra Pokol Béla több ízben rámutatott, a magyar politikum alapvető ellentéte a nemzeti kérdés mentén húzódik. A magyar jobb- és baloldal megkülönböztetése mögött is ezt lelhetjük fel, e törésvonal pártokat szelt ketté, vagy csoporokat indított pártok elhagyására. E törésvonalat rajzolta ki az alapszerződésekhez való viszonyulás, és ezt rajzolja ma ki a státustörvény is. A határon túli magyar politikum és a határon túli magyar média feladata lenne, hogy e törésvonalat tudatosítsa. Hogy erre mennyire hajlandó és mennyire képes, az más kérdés. A jelenleg regnáló határon túli magyar hatalom-orinetált politikai vezetés közvetlenül érdekelt abban, hogy az anyaországi kormányzat színezetétől függetlenül támogatásban részesüljön. E nyers politikai érdek elvi síkú lecsapódása a már említett egyenlő távolság elve. Ez az elv egy tetszetős kibúvás a nemzetellenes politikai erők és törekvések leleplezésének erkölcsi kötelezettsége alól. Olyan elv, melyet a MIÉP viszonylatában nem alkalmaznak. Ä MIÉP a magyar politikai s nyelvpolitikai erőtér sajátosságai folytán egyhamar nem fog kormányra kerülni, így nincs mit remélni tőle. Semmi akadálya tehát, hogy a Csurka politikai bírálatát Markóék a MIEP-et szélsőségesező kórusba való beállással honorálják... Hogy ezzel saját kinyilatkozotatott elveiket sértik meg? Ugyan, ki törődik még a vezetőség háza táján az elvekkel? Borbély Zsolt Attila Gaudeamus igitur Egy ballagás, avagy annál sokkal több: az örök vándorlás egyik kicsinyke állomása volt életünkben a gimnáziumtól, egyéb iskolától való búcsúzás? - merül fel bennünk ilyenkor május-júniusban, a kis- és nagyvárosok kirakataiban sorakozó tablókat szemlélve. Nagyon ünnepinek és megdöbbentően meghittnek éreztük akkor évekkel vagy évtizedekkel ezelőtt a Gaudeamus igitur dallamai felcsendülésénekpillanatát, és érzik a mai végzősök is... S lehetett volna, lehetne is, ha az élet mindenkit valós érdemei szerint jutalmazna. Csakhogy korántsem ilyen teljes az a bizonyos József Attila-i rend: a nagy versenyben bizony megelőzhetik, megelőzik gyakran a kiváló emléket, tehetségeket és szakembereket a jól helyezkedő félműveltek, az erőszakoskodók és érdekcsoportok által sodortatott önjelölt „hősök”... Nagy pnllanat ez mégis, mert akárhogy történik később, most, az indulás pillanataiban azok az értékek jelentik a kapaszkodót, amelyeket a család és az iskola teremtettek meg a fiatalok számára, és ezekhez feltétlenül ragaszkodni kell, sőt hinni abban, hogy a „nagy életben” uralkodó rendetlenségben is lehet rendet teremteni. Remélni, hogy a munka évtizedeibe menthetők át a szigorú iskolai törvények, amlyeket nem a cirkuszra hasonlító jelenkori parlamentek önellentmondásos figurái, hanem az emberiség történetének legkiválóbb tudósai, gondolkodói, írói dolgoztak ki. így hát a Gaudeamus igitur éneklése közben jogos a titkos ifjonti fogadalom: „valahogy mindent másképp lenne jó csinálni - szebben, igazabban, emberibben!” Csakhogy ez nem csupán a fogadkozókon múlik, sőt elsősorban nem rajtuk! Nagy-nagy küzdelemre kell felkészülniük a felismert tiszta értékek megőrzéséért és érvényesítéséért! Az esetleges győzelem pedig kitagadással, peremre szorítottsággal, mellőzéssel jár leginkább. Az emberek nemigen kedvelik a náluknál különbeket. Jaj hát a fehér hollónak, fekete bárányoknak, magányos farkasoknak! Lépjünk bát tovább, nyeljük le torkunkból a gombócot, és énekeljük bátran a most ballagókkal: „Gaudeamus igitur”! Csordás Mihály Kisszebeni templom
