Nyugati Magyarság, 2001 (19. évfolyam, 1-12. szám)

2001-05-01 / 5. szám

6. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 2001. május Lesz-e önálló erdélyi magyar tudományegyetem? Az önálló, az óvodától az egyetemig terjedő magyar iskolahálózat megte­remtése mindmáig a kétmilliós romá­niai magyarság legfontosabb követe­lése. Sorrendben megelőzte a hason­lóan elodázhatatlan magántulajdon rendezését, a közösségi és egyházi ja­vak, ingatlanok, egyéni és közbirtokos­­sági erdők, legelők visszaszolgáltatá­sát, az anyanyelvnek a közigazgatás­ban és a közéletben való szabad hasz­nálatának követelését. A magyar nyelvű iskolahálózat megteremtéséért tüntettek a marosvásárhelyi gimnazis­ták már 1990 január első napjaiban, márciusban pedig ezért szervezték a közel kéthetes ülősztrájkot a helyi Or­vosi és Gyógyszerészeti Egyetem hall­gatói. 1990, március 20-án közvetve ezért a követelésért gázolták halálra a Görgény völgyéből behozott, botokkal, fejszékkel felfegyverzett, leitatott ro­mánok Csupor Antalt, Gémes Istvánt, Kiss Zoltánt. Sütő András, Kossuth- és Herder-díjas író félszemére való meg­­vakításakor is az öijöngő román tömeg az egykori református kollégium, a mai Bolyai Farkas gimnázium „magyarrá tételét” üvöltözte. Az erdélyi magyarság minden nép­közösségnél, az országhatárokon túl élő nemzetrészeknél pontosabban tudja: a megfelelő számú, magas mű­veltségű és szaktudású értelmiség nél­kül halálra, teljes beolvadásra van ítélve! Szomorú és elgondolkoztató mementóként mindig a moldvai csángó-magyarokra hivatkozunk, akik - az asszimiláció 24-ik óráján túl, a magyar állam számottevő anyagi és er­kölcsi támogatása mellett is! - felgyor­sult ütemben válnak a többségi román nemzet részévé, s maguk ordítják: nem kell magyar könyv, magyar kultúra! Századokon át az erdélyi magyar peregrinusok úgy indultak Nyugat-Eu­­rópa híres egyetemi központjai felé, hogy egyszer talán a szülőföldön is lét­rejön a tudományos kutatás, az értel­miség képzésének legfontosabb köz­pontja: az egyetem. 1793-ban a Maros­­vásárhelyen megalakult Erdélyi Ma­gyar Nyelvmívelő Társaság - a Magyar Tudományos Akadémia elődje - ugyancsak az egyetem alapítását so­rolta dédelgetett álmai közé. Az 1872-ben Kolozsváron alapított, majd 1920-ban Szegedre menekülni kényszerülő Ferencz József Tudomá­nyegyetem számos szakterületen euró­pai és világszínvonalú iskolát teremtett. A második világégést követően az er­délyi magyarság a tiszavirág életű Bo­lyai Tudományegyetem (1959-ben Ni­­colae Ceausescu, a későbbi diktátor ve­zényletével számolták fel!) végzett, ta­nárok, orvosok, közgazdászok, jogá­szok, tudományos kutatók áldásos tevé­kenységének köszönhetően érezhette úgy: talán még sincs minden elveszve! A Bolyai Tudományegyetem felszámo­lásakor öngyilkosságával tiltakozott a barbár, antihumánus és mélyen magya­rellenes gaztett ellen a költő és nyelvész Szabédi László, Csendes Zoltán rektor­helyettes. Igen, az erdélyi magyar egye­tem kérdéskörének meg vannak a már­­tíijai. Sajnos, róluk túlságosan keveset tud a nagyvilág... Erdélyi magyarként, újságíróként, történészként, szülőként felelősségem teljes tudatában állítom: ha 1990 ele­jén sikerül létrehozni az önálló magyar egyetemet, akkor az eltelt 11 év során nem vándorol a magyarországi isko­lákba, egyetmekre 8000 fiatal, ma jó­val nagyobb lenne a magyar vállalko­zók, itthon boldoguló kutatók száma! Sajnos, ezt a mindenkori román ha­talom is pontosan érzékeli, éppen ezért minden eszközzel, fondorlattal, szem­fényvesztéssel, a Nyugat átverésével megpróbálják megakadályozni az önálló erdélyi magyar egyetem létre­hozását! A mindenkori román politikai elit, a mindenkori román kormányfők attól sem riadnak vissza, hogy az egye­tem ügyében saját magukat is megha­zudtolják. Másfél méterre álltam Or­bán Viktor magyar, és Radu Vasile ro­mán kormányfőtől, amikor az utóbbi marosvásárhelyi Continental szálló előcsarnokában szemrebbenés nélkül jelentette ki: az önálló magyar egye­tem a világ legtermészetesebb dolga! (Azóta is őrizzük a videokazettát, de mit érünk vele?) Másfél óra múlva Kolozsváron a román újságírók faggatására ugyan­csak szemrebbenés nélkül jelentette ki: magyar egyetem? Ki beszélt itt magyar egyetemről? A pragmatikus, hiszékeny Nyugat az ilyen pálfordulásokra soha nem lesz felkészülve! Románia adófizető állampolgárai­ként többségi honfitársainknak hány­szor és hányszor magyaráztuk el - e sorok írója is megszámlálhatatlanul sokszor! -, hogy a 300.000 főt szám­láló finnországi svédeknek Helsinki­ben, Turkuban önálló egyetemük van, a spanyolországi katalánok, a dél-tiroli osztrákok sem kényszerülnek arra, hogy más országban képezzék saját ér­telmiségüket. Ezeknek a parttalan vitáknak volt egy fájdalmas felismerése is: a Romá­niában élő 18 nemzetiség azért nem tá­mogatja az önálló magyar egyetem lét­rehozását, mert akkor elesnek azoktól az ösztöndíjaktól, jelentős támogatá­soktól, amelyek révén biztosítják, hogy Ankarában, Kijevben, Prágában, Po­zsonyban, Rómában, Athénben, Szó­fiában, Zágrábban vagy éppen Jereván­ban tanulhasson a 15-20 fős török-ta­tár, ukrán, cseh, szlovák, olasz, görög, bolgár, horvát vagy örmény fiatal ér­telmiségi. Az erdélyi magyarság így maradt magára az önálló egyetemala­pítás gondolatával és terhével. Mára egyértelművé vált: a román politikai elit, a román kormány sem az önálló állami magyar egyetem, sem a magán egyetem létrehozását nem tá­mogatja! Valamilyen furcsa légből ka­pott nemzetközi románellenes szövet­séget sejt mögötte. Az örökös hazudo­­zásnak egyik szemléletes példája, hogy a román Parlamentben a többségi ho­natyák - pártszínezetre való tekintet nélkül, beleértve az RMDSZ-szel egyezséget kötő kormánypártiak nagy részét is! - a „Babes-Bolyai” Tudomá­nyegyetem multikulturalitása ellen sza­vaztak. Néhány hónappal korábban azt állítoták, hogy a multikulturalitás maga az etnikai Kánaán. Az időhúzásnak, a szemfényvesztésnek könyvtárnyi iro­dalma van. A fogalmi zavart, a gyakori logikai bukfenceket bizonyítja, hogy a magyar tagozatot a sejtelmes „magyar vonal” definícióval helyettesítik. A statisztikák önmagukért beszél­nek. A marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen például a magyar hallgatók száma - az objektí­­vebb felvételi vizsgáknak köszönhe­tően! - megháromszorozódott, egyes karokon eléri az 50 százalékot, de a ro­mán és magyar tanárok aránya rosszabb, mint 1990-ben. A fogorvosi karon például az egyetemi oktatók 19 százaléka magyar. Emlékszünk, hogyne emlékeznénk, hogy a kolozsvári jogi karon mekkora művihart kavart a 30-as létszámú ma­gyar „kontingens” puszta megjelenése, annak ellenére, hogy tanulmányaikat román nyelven folytatják. A jogi kar dékánja hisztériás kirohanással akadá­lyozta meg, hogy dr. Magyar! András akkori rektorhelyettes anyanyelvén is elmondhassa tanévnyitó beszédét. A sok-sok sikertelen próbálkozás láttán az Orbán Viktor vezette magyar kormány évi két milliárd forintos támo­gatással létrehozta az önálló magyar magánegyetem létrehozását mene­dzselő Sapientia Alapítványt. A latin eredetű szó bölcsességet jelent. Ezután fog eldőlni, hogy valóban bölcs volt-e a döntés... Mindaddig, amíg az egyetemszer­vezés embrionális szakaszában volt, felhőtlennek, diadalmenetnek tűnt az egész. Időbe tellett, amíg „kigyöngyöz­ték” a megtorpedózás ötleteit. A román felsőház, a szenátus oktatási bizottsága éppen a román akkreditációs bizottság elnökének, loan Mihailescu pro­fesszornak a „szakértői” véleménye alapján fogadott el olyan módosító ja­vaslatot, amely szerint a jövőben csak azok az egyetemek kapnak működési engedélyt, ahol az oktatás legkevesebb 30 százaléka román nyelven folyik! A magyarországi adófizetők pénzén tehát olyan egyetemet kellene létrehozni, ahol román nyelven tanulnak a leendő tanárok, esetleg mérnökök. Ki jelent­kezne ilyen karra, amikor ott vannak az állami egyetemek, ahol tandíjköte­lezettség nélkül lehet tanulni? Amikor a Sapientia Alapítvány 11 kar ideiglenes akkreditációs kérelmét nyújtotta be, amikor értékes ingatlano­kat vásároltak meg a leendő Erdélyi Magyar Tudományegyetem számára, azonnal működésbe lépett a „nemzet­féltés”. Minden korábbi ígérgetés és fogadkozás ellenére 2001. április 9-én a román akadémiai akkreditációs bi­zottság (CNEAA) napirendjére sem tűzte az erdélyi magyar magánegyetem akkreditációs kéréseit. Annak elenére, hogy Aurel Ghimpu szóvivő március végén az újságírók előtt kijelentette: „az intézményi ellenőrzés van még hátra, s a bizottság várhatóan április 9- én dönt az ideiglenes engedélyről”. Hát, úgy döntött, hogy nem döntött... Az akkreditációs bizottság - minden­féle kifogás alapján - ez év eleje óta halogatja a döntést. A korábbi gyakor­lattól eltérően azt is megkövetelte a Sa­pientia Alapítványtól, hogy jóváha­gyásra nyújtsa be az egyetemi központ dokumentációját is. Ez a furcsa „szi­gor” azért is gyanús, mert a sajtó rendre bemutatta az évek óta minden­féle engedély nélkül működő román magánegyetemeket. Romániában 52 magánegyetem működik, csupán ezzel az eggyel, a magyar egyetemmel van­nak örökös gondok. Tónk Sándor, egyetemi tanár, a Sa­pientia Alapítvány kuratóriumának el­nöke jogosan fakadt ki: az erdélyi ma­gyar magánegyetem ügye Romániában a politika kérdése lett, s ezt már nem lehet másként kezelni.- Meggyőződésünk - mondta Tónk Sándor -, hogy minden kérésünk meg­felel az előírásoknak. A mi lehetősé­geink kimerültek. A bizottság követ­kező ülésére május 7-én kerül sor, s ha akkor sem születik kedvező döntés, ak­kor kérdésessé válik, hogy az ősszel megkezdheti-e munkáját az egyetem. A huzavona kapcsán óhatatlanul eszünkbe jut az 1998. október 3-a után kötött furcsa kompromisszum, amikor az RMDSZ a torzszülött „Petőfi-Schil­­ler” egyetem gondolatával áltatta ön­magát és az erdélyi magyarságot és to­vábbra is benn maradt a román kor­mányban. Ha a kolozsvári nyilatkozat mellett következetesen kitartanak, ak­kor talán ma a Nyugat is többet tudna arról: miért életbevágóan szükséges az önálló erdélyi magyar egyetem? Igazat kell adnunk Tőkés László, királyhágómelléki református püspök­nek, az RMDSZ tiszteletbeli elnöké­nek - aki ezekben a napokban Tempfli József nagyváradi megyéspüspökkel és a Partiumi Keresztény Egyetem kóru­sával észak-amerikai gyűjtőúton tar­tózkodik -, a romániai magyarság 12 év alatt minden lehetséges utat kipró­bált az egyetemalapítás kérdésében, mindegyik j árhatatlannak bizonyult, je­lenleg a román kormány ismét zá­tonyra akaija vinni az erdélyi magyar közösség újabb szűkre szabott lehető­ségét. Ismételten a magyar kormány pró­bálkozott a holtpontról való kimozdí­tással. Orbán Viktor miniszterelnök 2001. április 18-án az erdélyi, s egy­ben egyetemalapító történelmi magyar egyházak püspökeivel találkozott Bu­dapesten. Ezt követően Tónk Sándor már jóval bizakodóbban nyilatkozott: minőségileg új stádiumba került az egyetemalapítás ügye, mivel lezárta a szervezés első, sok bizonytalanság jel­lemezte szakaszát. Tónk Sándor a magyar miniszterel­nökkel folytatott találkozón felvetette: az erdélyi magyar magánegytem tevé­kenységét egy kormánybiztos fogja össze. Erről a budapesti találkozón nem született döntés. „Határozott ígé­retet kaptunk azonban a miniszterel­nöktől az akkreditációs folyamatban nyújtandó politikai támogatásról.” - összegezte a legfontosabb eredményt dr. Tónk Sándor. Az Erdélyi Magyar Tudománye­gyetemnek Nagyváradon, Kolozsvá­ron, Csíkszeredán, Marosvásárhelyen lesznek kihelyezett fakultásai. Az egyetemépítés, a tudományos kutató és értelmiségi elit képzése mindezzel pár­huzamosan folyik. Kolozsváron létre­jött a Sapientia Alapítvány tudományos központja. Alig egy nap telt el az Orbán Vik­torral tartott találkozó után, az akkre­ditációs bizottság átiratban szólította fel a Sapientia Alapítványt, hogy mi­nél hamarabb mutassa be kihelyezett tagozatainak működési szabályzatát, és módosítsa a leendő egyetem chartáját úgy, hogy román szakot is indítsanak. A többször említett loan Mihailescu professzor által aláírt átirat szerint: gondoskodni kell arról, hogy a magá­negyetem minden kihelyezett tagoza­tán kötelezően legalább egy román nyelvű szakot is be kell indítani! Erre, a hajánál fogva előrángatott kifogásra Tónk Sándor, a Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnöke azt válaszolta: ,,A bizottság munkatársai összekeverik az alapítványt az egye­temmel, mivel a kirendeltségek saját alapszabályzatuk szerint működnek, amelyek szabályzatára nem kell külön engedélyért folyamodni.” Tónk Sán­dor szerint az egyetemi akkreditációs bizottság újabb kérésére, kifogása tel­jesen törvénytelen, ugyanis az 1993- ban elfogadott akkreditációs törvény szerint - amelyik jelen pillanatban is érvényben van! - csak az egyeteme­gyesítéssel vagy szétválasztással létre­jövő felsőfokú tanintézményeknél kö­telező az a kitétel, hogy román nyelvű szakot is indítsanak. Az Erdélyi Ma­gyar Tudományegyetem esetében tel­jesen új felsőfokú intézményről van szó, tehát az akkreditációs bizottság követelése teljesen alaptalan! - mon­dotta Tónk Sándor. Véleménye szerint az akkreditációs bizottság sem május­ban, sem júniusban nem akarja napi­rendre tűzni a Sapientia Alapítvány ké­rését, így próbálja megakadályozni az önálló erdélyi magánegyetemen az őszi tanévkezdést. Itt tartunk tehát, amikor ezeket a so­rokat papírra vetem. Minden bizonnyal az akkreditációs bizottság május 7-ig újabb halasztási ötlettel rukkol ki. Ezt akár előre lehet borítékolni! Mindezek ellenére soha nem álltunk ilyen közel az önálló Erdélyi Magyar Tudománye­gyetem megteremtéséhez, mint most. Talán egyszer a Sors, a Gondviselés is mellettünk áll: létrejön a minden tekin­tetben korszerű erdélyi magyar Univer­­szitász! Tófalvi Zoltán A Külföldi Magyar Cserkészszövetség vezetőinek világtalálkozója A Külföldi Magyar Cserkészszövet­ség 2000-ben ünnepelte 55 éves fen­nállását, és Szent István országa ala­pításának 1000-ik évfordulóját, nagy­szabású jubileumi táborok keretében - Európában, Dél-Amerikában, Észak-Amerikában és Ausztráliában egyaránt. Már harmadik éve, hogy a Szövet­ség Intéző Bizottsága és számos más élvonalbeli képviselője az egyesült ál­lamokbeli Newark, NJ kétnapos érte­kezletet tartott március 3-4-én, ahova a világszervezet vezetői eljöttek nem­csak az időszerű kérdéseket megbe­­széni és megvitatni, de a külföldi ma­gyar cserkészet jövőjét hosszabb tá­von érintő határozatokat hozni. Lendvai Lintner Imre elnöki be­számolója után létkérdések megvita­tására került sor. A 20 résztvevő Eu­rópából, Dél-Amerikából, Kanadából, az Egyesült Államokból, Ausztráliá­ból, összesen 6 országból képviselték a Szövetség 10 országában működő csapatait. Az európai kerületet dr. Grynaeus Péter Hidelbergből és Sze­­merédi Tibor Bécsből, Brazíliát Tóth R. Eszter, Kaliforniát Tóth Attila és Avvakumovits Ottó (San Francisco), a Vezetők Lapja új szerkesztője, Nyu­gat-Kanadát Pintér János (Calgary) és Ausztráliát Cserhalmi Ottó (Sydney) képviselték. Többen jöttek a cleve­landi, torontói és New York-i körze­tekből. Mindenki önköltségi áron vett részt ezen a találkozón. A konferencián elsősorban a csa­patok fejlesztése, eredmények, tervek, kilátások és nehézségek kerültek megbeszélésre. Noha több helyen a csapatok összevonása vált szüksé­gessé, ám még mindig vannak alakuló csapatok, mint például a németországi Berlinben és az USA-beli Bostonban. A Szövetség összlétszáma az elmúlt években állandósodott, csökkenés nem állt be. Másodsorban a cserkészélet, a cser­kész magatartás, a magyarságszolgá­lat és a környezetvédelem amelyek a mozgalom szellemi és erkölcsi alapjai, egyedivé teszik a cserkészetet, és a vál­tozó világkömyezetben is maradandó emberi értékeket jelentenek. Az alap­vető tételek még mindig a 10 cserkész­törvény, a szolgálat, az önfegyelem, az utóbbi érvényesítése a modem világ­ban egyre nehezebbé válik. A módszer­tant változatlanul uralja a szabadban való járás, a természet ismerete, sze­­retete és megvédése, a gyakorlati ké­pességek, cserkészismeretek fejlesz­tése. „Különös kihívást jelent a változó társadalmi környezet, valamint a csa­patok sokirányú elfoglaltsága, amely - ha nem óvakodunk - eltereli a figyel­met ezektől az alapvető céloktól”, jelzi Dömötör Gábor, a Szövetség alelnöke. A harmadik szempont olyan pontot érint, ami már évtizedek óta sújtja a tag­létszámot és a vezetőket a külföldi ma­gyarság soraiban: a kettős azonosság, a magyarságnevelés. Minden cserkész le­het jó magyar is a befogadó vagy szü­letési országban. A magyar nyelv és kul­túra csak többletet ad a más országbeli kultúrához, és gazdagabbá teszi az egyént. Mindenki lehet jó amerikai, ka­nadai, német vagy ausztrál ha a cser­késztörvényeket és a helyi törvényeket betartja. A mai cserkészfiúk és leányok túlnyomó része már külföldön született, sőt sok esetben már harmadik generá­ciósokból áll. Ezen a találkozón a résztvevők 30%-a már szintén külföldi születésű cserkészvezető, míg egy má­sik 60% pedig gyermekkorában hagyta el a hazát. Ez sajátos jelleget ad a mozgalom­nak, ám némi nehézségekkel jár a cserkésznevelés terén: például a ma­gyar nyelvtudás nívója, a szellemi és lelkivilág különbségeiben. Például a külföldi magyar cserkészet Európá­ban vegyesen 2. generációs, és újab­ban „frissen jött” magyarok teszik ki a csapatokat, Észak-Amerikában fő­leg 2. és 3. generációsok, de amellett új magyarok is vannak a csapatokban, Ausztráliában zömmel a 70-es évek után jött családok gyerekei, míg Dél- Amerikában kizárólag 3., sőt 4. ge­nerációs cserkészek vannak. Helyi magyar iskolák is részesei a nyelvünk megtartásának, de ez mind nem elég. A tervbe vett magyarországi őrsvezetői körutak, az egyes csapatok Magyarországra és a Kárpát-medence többi magyarlakta területeire való lá­togatása, a CHJO (Collegium Hunga­­ricum Juventutis Occidentalis), az In­ternet használata mind eszközei a ma­gyarságmegtartási munkának. Utolsó pontként a Szövetség har­monikus működését vette megfonto­lás alá: mit várnak el a vezetők egy­mástól. milyen együttműködést, segít­séget szeretnének kapni a Központtól, a kerületek és a körzetek vezetőitől. Itt a Központ, a kerületek és a körze­tek kéréseit, elvárásait taglalták. Igen sikeres és felemelő él­ménnyel távozott mindenki vissza sa­ját országába. Fischer Viktor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents