Nyugati Magyarság, 2001 (19. évfolyam, 1-12. szám)
2001-04-01 / 4. szám
2001. április Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 5. oldal A magyar helytállás jelképe: gróf Esterházy János Mikor jön el az igazság pillanata? A Világszövetség kálváriája Március 11-én Budapesten, az Országgyűlés épületében emelkedett hangulatban, ünnepélyes külsőségek között emlékeztek gróf Esterházy Jánosra, a felvidéki magyarság mártír-politikusára, születésének századik évfordulóján. A rendezvény felett védnökséget vállalt dr. Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság elnöke, a vendégek közt megjelentek a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának képviselői, Németh Zsolt, a Külügyminisztérium politikai államtitkára, valamint a gróf emlékének tisztelői, politikusok, közéleti személyiségek. Kiosztották az Esterházy-emlékérmeket, melyre ezúttal egy szlovák politikust is felterjesztett Alice grófnő, Esterházy János Rómában élő leánya. Frantisek Miklosko, aki a diktatúra idején a szlovákiai katolikus ellenállásban is részt vállalt, évekkel ezelőtt bátran beszélt Esterházy meghurcoltatásáról. Frantisek Miklosko most annak ellenére is eljött a budapesti emlékülésre, hogy a szlovák Külügyminisztérium jól időzítettjegyzékében elhatárolta magát „mindazoktól a szlovákiai közéleti szereplőktől, akik részt vesznek az ellentmondásos személyiségre emlékező budapesti tanácskozáson”. Frantisek Mikloskótól Pintér Attila legelőször azt kérdezte: miért döntött úgy, hogy a szlovák politikai nyomásgyakorlás ellenére is részt vesz a centenáriumi Esterházy megemlékezésen?- Úgy gondolom, a politikában időről időre venni kell a bátorságot, és túl kell lépni a sztereotípiákon és a megmervedett nézeteken. A szlovák Külügyminisztérium a távolmaradást javasolta a szlovák politikusoknak, ennek ellenére úgy érzem: helyesen döntöttem, amikor elfogadtam a meghívást. A beszédemben megemlítettem, miben látjuk ellentmondásosnak mi Szlovákiában Esterházy János politikai tevékenységét. Arról a jelképértékű cselekedetéről van szó, amikor fogadta Horthyt Kassán. Másik oldalról nézve: meggyőződésem, hogy az Esterházyt elmarasztaló bírósági ítélet problematikus, hiszen alapvetően törvénysértő. Esterházy a Szovjetunióban volt, ahol elítélték őt, ennek ellenére, távollétében halálra ítélték őt Szlovákiában. Ez egyszerűen jogellenes cselekedet volt. Ugyanakkor emberileg is adósságról beszélhetünk vele szemben. Egy, a kommunizmus idején életfogytiglani büntetésre ítélt pap elbeszéléséből megismerhettem, milyen sorsa volt Esterházynak a szovjet Gulágokon, majd később a csehszlovák fegyintézetekben. Esterházy a szentség jegyében halt meg a börtönben. Nagyon közel került Istenhez, s én, mint hívő ember, bármikor hajlandó vagyok erről tanúságot tenni. Megtettem ezt a kommunizmus idején katolikus szamizdatokban, megmondtam ezt a szlovák parlament elnökeként, és tanúságot tettem róla a mai emlékülésen is.- Hogyan tekint Ön gróf Esterházy Jánosnak, a szlovák parlament egykori képviselőjének emberi és politikai magatartására?- Esterházy valóban ellentmondásos személyiség volt. De mutasson nekem egy politikust ebből a századból, aki ne lett volna ellentmondásos személyiség! Természetesen, Szlovákia számára a határok kérdése különlegesen érzékeny kérdés. Ezért aztán valamennyi, a határváltoztatással vagy a határkiigazítással kapcsolatos felvetés elfogadhatatlan a számunkra. De ez nem jelenti azt, hogy a jövőben nem póbálunk új álláspontokat keresni. Azt mondtam ma itt, hogy amit sem a politikusok, sem a történészek nem tudnak megoldani, azt csakis újfajta magatartással oldhatjuk meg. Azt hiszem, Esterházy Alice asszony, és jómagam is az ilyen új magatartásformákat szorgalmazó emberek közé tartozunk.- Mit gondol, miért nem sikerült mind a mai napig rehabilitálni Esterházy Jánost Szlovákiában ? A perújrafelvételt többször is kezdeményezte a gróf úr leánya, Alice grófnő.-A probléma egyfelől rendkívül egyszerű, másrészt rendkívül összetett. Amint mondtam, Esterházyt jogellenesen ítélték el, az ítéletet nyugodtan nevezhetjük érvénytelennek. Másfelől: az ítéletet a népbíróság hozta. Szlovákiában pedig érvényes törvény rendelkezik arról, hogy valamennyi politikai ítéletet újra lehet tárgyalni, kivéve a nemzeti bírósági és népbírósági ítéleteket. Esterházy ügyének megnyitásával megnyitjuk az összes többi népbírósági ítéletet is: Tíso perét például. Ez egy kicsit Pandora szelencéje, amit egyetlen politikus sem szeretne megnyitni Szlovákiában.- Elmondta itt ma Esterházy Alice grófnő is, hogy fontos lenne végre kimondani az igazat Esterházyról és Esterházyval kapcsolatban. Ön szerint milyen lehetne az igaz, a reális Esterházy-kép.- Ez egy kicsit problematikus. Természetesen másképpen tekint Esterházyra a magyar, és másként a szlovák történetírás. Őszintén meg kell mondanom, hogy Szlovákiában nem ismerek olyan történészt, aki Esterházyt hajlandó lenne csak pozitívan értékelni. Többségük felemlíti ellentmondásosságát, részvételét a különböző nemzetközi politikai tárgyalásokon. Megtalálni a közös képet: pillanatnyilag nem látom. Nem látok reális esélyt rá. Ugyanakkor magatartásunkkal, emberi hozzáállásunkkal felülemelkedhetünk a különböző nézeteken. Alice grófnő ma azt mondta: Esterházy kitartóan küzdött a szlovákok jogaiért, szemben a prágai kormánnyal. Több szempontból is szemügyre kell tehát venni a dolgokat, hogy a kép minél teljesebbé váljon. Hogy mi lehetne a végleges megoldás? Nos, erről ma még nem tudnék jóslatot mondani.- Mit gondol Miklosko úr azokról a vádakról, amelyek alapján Csehszlovákiában halálra ítélték Esterházy grófot?- Az egyik tette, ami miatt elítélték, hogy Andrej Hlinkával, és Heinleinnel együtt aláírt egy megállapodást a prágai kormánnyal szemben. Meglehetős ellentmondás, hogy miközben Hlinka arcképét ma az ezerkoronás bankjegyekre nyomják Szlovákiában, addig Esterházy büntetése ma is érvényes. Háborús idők voltak ezek, amikor minden durvaság és bosszú fokozottan van jelen.- Esterházyt azzal is vádolják, hogy hozzájárult az első Csehszlovák köztársaság szétveréséhez azzal, hogy elképzelhetőnek tartotta a trianoni szerződés békés revízióját. Ugyanakkor Esterházy elhatárolódott a szudétanémetek erőszakos módszereitől, amivel Csehszlovákia ellen léptek fel.- Ha Esterházy azt mondta volna, hogy szét kell verni Csehszlovákiát, meglehet, ma állami kitüntetést kapna. Ha ugyanakkor azt mondta, hogy felül kell vizsgálni a trianoni szerződést, ez a mai Szlovákia számára elfogadhatatlan. Ebben rejlik Esterházy ellentmondásossága, de ez annak a két világháború közti időszaknak ellentmondásossága, amely időszakban évtizedenként változtak az államhatárok.- Szóval Ön szerint megalapozott az Esterházy elleni vád?- Szlovákia természetesen nem támogatja a trianoni szerződés felülvizsgálatát. Ebben az esetben ugyanis megoldhatatlan helyzetbe kerülne.- Nem Trianon felülvizsgálatára gondoltam. Arra szerettem volna utalni: vajon megállja-e ma a helyét a vád, miszerint Esterházy gróf részt vett az első Csehszlovák Köztársaság szétverésében?- Politikailag ez a vád nem áll meg Esterházy ellen, hiszen Csehszlovákiát a német diktátum rombolta szét.- Térjünk vissza még a rehabilitáció kérdésére! Elképzelhetőnek tartja, Miklosko úr, hogy azért nem veszik elő Esterházy ügyét, mert akkor a benesi dekrétumokat is felül kellene bírálni? Ugyanakkor ítélték el Esterházyt is, amikor a szlovákiai magyarokat a dekrétumok kollektív bűnössé nyilvánították. Az ember párhuzamosságot vél felfedezni a két esemény között.- Én ezt nem így látom. Esterházy Jánost nem a benesi dekrétumok alapján ítélték halálra. Természetesen, a háború utáni időkben, a bosszú légkörében született az ítélet, és Esterházyt is magával ragadta ez az örvény. A benesi dekrétumok ügye egyébként ma nem is annyira Szlovákia problémája. Inkább Csehországgal vagyunk bizonyos mértékig szildárisak, ahol ez komoly politikai problémát jelent. Szeretnénk ezt a politikai kérdést közösen kezelni, ne nehezítsük egymás életét. Ezért Szlovákiának ma az álláspontja, hogy a benesi dekrétumok ügyét nem nyitja meg. Ezek a dekrétumok egyébként ma már nem élnek, inkább csak valamiféle szimbolikus gesztusról lehetne itt szó.- De nem kellene legalább beszélni erről a kérdésről? Megtenni legalább azt a bizonyos erkölcsi gesztust, amit az imént említett?- Mindenről lehet beszélni. Azt gondolom, véget kell érni a tabuk korszakának, és mindenről nyíltan kell beszélni. Ezért is jöttem el ma, és beszéltem nyíltan itt, az Esterházy-emlékülésen. (A beszélgetés elhangzott a Magyar Rádió Határok nélkül című műsorában.) Éppen száz esztendeje, 1901-ben született a felvidéki Nyitraújlakon gróf Esterházy János, a felvidéki magyarság későbbi mártír arisztokrata politikusa. Az első bécsi döntés után, a második világháború alatt Szlovákiában maradt, az ottani magyarságot képviselte a Tiso-féle szlovák nemzetgyűlésben. Harcolt Szlovákia autonómiájáért a prágai kormánnyal szemben, küzdött a szlovák-magyar nemzeti kiegyezésért, 1942-ben pedig egyedüliként nem szavazta meg a zsidók németországi deportálásáról rendelkező törvényt. 1945-ben memorandumot készített az új prágai kormánynak. Ebben a felvidéki magyarság ártatlanságát próbálta bizonyítani az ellene felhozott vádak: a fasizmus és az államellenesség vádjával szemben. Amikor a memorandumot Prágában átadta Gustáv Husák kommunista belügyi biztosnak, az letartóztatta, majd átadta Esterházyt a szovjet NKVD-nek. Gróf Esterházyt, aki ekkor a szovjet Gulágokon raboskodott, a szlovák népbíróság koholt vádak alapján kötél általi halálra ítélte. Az ítéletet később életfogytiglani börtönbüntetésre „enyhítették”. A gróf ,Jiazatérte” után méltósággal viselte megláztatásait, a csehszlovák börtönök embertelen körülményeit. A morvaországi Mirov fegyintézetében halt meg végül 1957-ben. Hamvait mind a mai napig nem adták ki lányának, Esterházy Alice grófnőnek, sírhelye ismeretlen. Rehabilitációja mindmáig belpolitikai kérdés az Európai Unióba és a NATO-ba igyekvő Szlovákiában. A szlovák politikai erők egységesen nem támogatják az „ellentmondásos” gróf perújrafelvételét, noha erre leánya több ízben is kísérletet tett az illetékes szlovák hatóságoknál. (Folytatás az 1. oldalról) azokat, akik jelöltjük bukása után a fair play szabályait felrúgva elhagyták a termet,, jobb érzésűnek” nevezi. Inkább az érdemel kiemelt figyelmet, hogy Duray, aki bent volt a teremben a trianoni békeszerződés felülvizsgálatának kezdeményezéséről szóló határozat megszavazásakor (meg egyébként még az elnökválasztás eredményhirdetése előtt történt, a harmadik és a negyedik forduló között, s így még az emlékezetes kivonulás előtt), azt állítja, hogy e határozat az elnökválasztás után született, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy a Patrubányt támogatók nyakába varija azon határozat elfogadását, mely ellen ő nem emelte fel a szavát, de még ellene sem szavazott. Mindmáig hallani lehet a tizenkettek képviselőitől Székelyhídi Ágostontól Pálfy G. Istvánon keresztül Fekete Gyuláig, hogy az erdélyi küldöttség kiszavazta a többi kárpát-medencei magyar nemzetrész képviselőit az egyes bizottságokból és testületekből. Nem kétséges, az erdélyi magyarság mind a Kárpát-medencében, mind pedig a régiótanácsban többséget élvez, a 100 küldöttből 58 erdélyi. Ezzel a többséggel viszont ez erdélyi küldöttség soha vissza nem élt. András Imre már a küldöttgyűlésen konkrét adatokkal cáfolta e képtelen rágalmat, mely ennek ellenére újra és újra előkerül, legutóbb Pálfy G. István volt képes A Hét mikrofonja előtt elővezetni. Holott mind az elnökségen belül, mind pedig az egyes bizottságokban az Erdélyen kívüli elcsatolt területek magyarságának képviselői megőrizték pozícióikat. Sőt! Annak következtében, hogy az erdélyiek nemcsak saját jelöltjeikre szavaztak, míg felvidéki kollegáik a jelek szerint minden erdélyit kihúztak a listákról, az a helyzet állt elő, hogy az erdélyiek vesztettek egy embert a Stratégiai Bizottságban. Az elnökségben pedig, mely a Világszövetség legfontosabb testületé, a hat kárpát-medencei tagból csak kettő erdélyi. Hol van itt a kisebb nemzetrészek diszkriminációja? A MAGYAR KORMÁNY SZEREPE Nem szívesen bírálom az Orbán Viktor vezette magyar kormányt, mert egyrészt bírálják elegen a baloldalon, másrészt pedig e kormánynak nincsen nemzeti alternatívája. Viszont a probléma az, hogy a balliberális sajtó bírálata a legtöbb esetben méltánytalan, fröcskölődő, s ami a legrosszabb, sok esetben éppen a kormány erényeit, nemzeti törekvéseit próbálja meg negatív színben feltüntetni, míg a vitatható s nemzeti szempontból valóban bírálatra szoruló lépésekről nem ejt szót. Ez egyébként a balliberális média sajátságos természetéből következik, mely nyilvánvalóan a maga globalista, kozmopolita szempontrendszere szerint értékeli a kormány tevékenységét. Következésképp a jobboldali sajtó felelőssége, hogy a nemzetpolitikai síkon elkövetett mulasztásokra vagy hibákra felhívja a figyelmet. így nem lehet elfogadni, hogy Tabajdi Csaba és Szent-Iványi István sajátítsa ki az MVSZ körüli problémák kormányt érintő kérdéseinek taglalását, annál is inkább, hogy az ellenzéket e tárgykörben is nyilvánvalóan a saját érdekszempontjai vezetik, s nem az, hogy a nemzeti érdekek sérelmének hangot adjon. Azt azonban el kell ismemi, hogy egy ponton igaza van az ellenzéki képviselőknek, s ez a költségvetési támogatás megvonásának bosszújellege. Tőkés László ezt valamivel finomabban úgy fogalmazta meg, hogy a kormány szemmel láthatóan nem tudta feldolgozni, hogy nem Boross Péter lett az MVSZ elnöke. A kormányak az MVSZ-hez való hibás viszonyulása nem a decemberi költségvetési szavazással, de még nem is 2000. május 26-án kezdődött. Az első hiba az volt, hogy a FIDESZ vezetői nem voltak hajlandóak leülni tárgyaim Patrubány Miklóssal, mint az elnöki poszt legfőbb esélyesével, még a megválasztása előtt. A következő hiba az volt, hogy a kormány úgy próbálta meg a Világszövetséget annektálni, mintha az ellenséges terület lett volna. Holott a valós helyzet épp ennek fordítottja volt: az MVSZ-ben a kormány népszerűsége ama bizonyos támogatás-megvonásig mondhatni egyöntetű volt. Nem volt olyan, az MVSZ kebeléből induló jelölt, aki ne lett volna hajlandó szerepleosztásos nemzetstratégiában megegyezni az Orbán-kormánnyal. Tehát a helyes eljárás az lett volna, ha mérlegelik, hogy ki a legesélyesebb jelölt, s azzal egyeztetnek, akár megválasztása előtt, akár az után. Ennek ellenére a kormány a maga emberét delegálta az elnöki posztért folyó küzdelembe, akinek - legalábbis erre utal bizonytalankodása: a jelöltségtől való visszalépése, majd újbóli ringbe szállása - nem is volt sok kedve a dologhoz. Ráadásul Boross Péter csak pár nappal a gyűlés előtt lépett be a Világszövetségbe, így indításának (mely egyébként nem is volt alapszabályzatszerű, hiszen a jelölt nem bírta a maga szervezetének, a fővárosi szervezetnek a támogatását) volt némi lekezelőjellege. A kormány ezután sem volt hajlandó leülni tárgyalni a legitim vezetéssel, hanem kísérletet tett a szervezet anyagi megfojtására. Az MVSZ költségvetési támogatását úgy vonták meg, hogy a szervezet képviselőit meghívták több parlamenti bizottság ülésére, ahol fel sem vetődött annak lehetősége, hogy a Világszövetségnek szánt anyagi erőforrást átcsoportosítják. Tehát előbb „altatták” az MVSZ képviselőit, majd rajtaütésszerűen nyújtottak be egy csomó indítványt, amit megfelelő előkészítés nélkül, egyébként igen csekély többséggel szavazott meg a parlament. A lépést indokló kormánypárti nyilatkozatok többnyire a Világszövetség rendezetlenségét hozzák fel érvül, holott a döntést megelőző 2000. december 1-2—i siófoki küldöttgyűlés minden vitás kérdést rendezett. Ezt egyébként maga Szíjártó István, a bojkottálók egyik prominense is elismerte a küldöttgyűlésen. Hadd idézzem szó szerint: „A jogszerűség, a törvény helyreállt a mai napon. Tételesen a következők: Király Zoltán úrnak ezúttal is szeretettel gratulálok, megválasztották, megvan az elnökhelyettes. Helyreállt a törvényesség, elfogadtuk a költségvetést. Samu Mihály úr a Világszövetség elnökségébe, Gidai Erzsébet professzomővel egyetemben beülve, azt jelenti, hogy a Világszövetség elnöksége határozatképes, a testület a munkáját folytathatja.” (Azt nem kívánom kommentálni, hogy Szíjártó István ezen egyértelmű nyilatkozat után sajtóbeli megnyilvánulásaiban továbbra is törvénytelenségeket emleget.) A Világszövetséget akkor érte tehát a támogatás megvonásának csapása, amikor már éppenséggel rendezte sorait. E döntés egyébként épp eszmei üzenetében volt a legbalszerencsésebb, hiszen azokat legitimálta, akik mindent elkövettek az új vezetés működésének lehetetlenné tétele érdekében. Még a siófoki küldöttgyűlést is megpróbálták bírósági úton megtorpedózni, szerencsére sikertelenül. Egyébként ebben a perben, (melyet Filó Katalin indított formai okokra hivatkozva, előbb a küldöttgyűlés összehívása megakadályozásának, majd az ott született határozatok érvénytelenítésének céljával), lehet a legjobban felismerni a nyílt romboló szándékot. Hiszen a vitás kérdéseket csakis egy új küldöttgyűlés rendezhette. Viszont nem ez volt a cél. A cél az volt, hogy Patrubány Miklós távozzon az MVSZ éléről, bármi áron. Ezt a tizenkettek már tavaly nyáron, Duray tavaly ősszel, míg Csoóri Sándor 2000. december 4-i Népszabadságbeli cikkében nyíltan kimondotta: a cél az, hogy a demokratikusan megválasztott Patrubány eltávolítása mellett kormánybiztost nevezzenek ki a szervezet élére. Ehhez kellett a zavarkeltés, és ezért kellett volna megakadályozni minden eszközzel, hogy a küldöttgyűlés rendezze a vitás kérdéseket. Perspektívák A tizenkettek perek sorozatát akasztották a Világszövetség nyakába. Ezek közül mindeddig egyikben sem marasztalták el a szervezetet. Filó Katalin keresetét elutasították, majd 2001. február másodikén a Legfelső Bíróság nem adott helyt Csoóri Sándor fellebbezésének, melyben a volt elnök megtámadta utódjának MVSZ elnökkén ti bejegyzését. (Erről is külön tanulmányt lehet írni, hogy egy demokratikus választást követően miként tehet ilyet egy összmagyar szervezet leköszönő elnöke. Hogy nem gratulált utódjának s nem kívánt jó munkát neki, az csak az elegancia hiánya, de miként lehet minősíteni azt, ha valaki bírósági úton próbálja megakadályozni a törvényesen megválasztott utódját jogkörének gyakorlásában?) Eddig tehát jogilag minden rendben. A Legfőbb Ügyészség viszont pert kezdeményezett az MVSZ ellen, melynek első tárgyalása 2001. március 27-én lesz. Á kialakult helyzetben az a legvisszássabb, hogy Patrubány Miklóson az ügyészség a májusi küldöttgyűlés előtti problémákat kéri számon, melyekért nem is ő felelős, hanem elődje Csoóri Sándor, valamint a főtitkár Chikán Gábor. Az MVSZ helyzete rendeződésének első számú feltétele nyilvánvalóan az, hogy a bíróság hagyja működni autonóm módon a szervezetet. Másik feltétel az anyagi alapok megteremtése, valamint a szervezet alapszabályzatszerű működésének a saját forrásból előteremthető anyagi erőhöz mért redukálása lenne. Patrubány Miklós eddig sem vett fel tiszteletdíjat munkájáért, most is társadalmi munkában dolgozik, akárcsak a decemberi támogatás-megvonás óta az elnökhelyettes és a régióelnökök. Csökkentett apparátussal s működési költséggel, a tagság által előteremtett pénzből is működhet hosszú távon egy társadalmi szervezet. S a Világszövetséget érintő perek megnyugtató lezárása után talán a nemzeti kormány is ráeszmél arra, hogy nem ellenfelei, hanem potenciális szövetségesei dolgoznak a Benczúr utcai székházban. Szerkesztőségünk nem feltétlenül azonosul a cikkben leírtakkal. Hozzászólásokat készséggel fogadunk.
