Nyugati Magyarság, 2001 (19. évfolyam, 1-12. szám)
2001-12-01 / 12. szám
2001. december Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 9. oldal Családi krónikák a * „En igenis székelyföldi magyar költő vagyok” (Farkas Árpád) Gömbös Gyula - Politikai pályakép Gergely Jenő könyve Farkas Árpád még a háborúságban született, 1944-ben, a székelyföldi Siménfalván. A 60-as években indult költőraj, az úgynevezett erdélyi második Forrás-nemzedék vezéralakja. Elemi erejű, sodró lendületű, provincializmustól mentesen népi ihletésű dacos költészete erdélyi magyar fiatalok több nemzedékének meghatározó élményét jelentette. Verseiben és irodalmi publicsztikáiban nemzedékéből talán ő vállalja a legkövetkeztesebben, hogy magyar, hogy székely-magyar költő, és mindvégig következetesen vállalta ebből fakadó hivatását mind - a kolozsvári egyetem után - a vaj nafal vi iskolában tanárként, mind a legendás Megyei Tükör, majd a marosvásárhelyi Igaz Szó szerkesztőségében, mind a változások után a háromszéki napilap főszerkesztőjeként.- Hová vezetnek vissza a te gyökereid?- Az ősök emlékét hiába őrzik a sírkövek, ha nincs valami lelki és morális folytatódás - mondja Farkas Árpád -. A történelmet, amit megéltem, majdnem együtt éltem meg a nagyszüleim történetével. Én a második világháború után voltam gyerek. És azt a hatalmas rendszerváltást gyerekként magam is megélhettem. És nagyszüleimmel együtt megélhettem a kilakoltatásokat, a padlások lesöprését, a beszolgáltatásokat. Emlélszem, a szentmiklósi nagyapám leszedte a szakajtó tökmagot a kemence tetejéről és a kollektív-szervezők elé tette: na, elvtársak, mire ez elfogy, addig lehet, hogy én is beállók. Aztán persze beállott. A faluban addig lopás nem történt soha, a kapuk mindig nyitva álltak. Alig két hónapra rá, hogy a falu beállt a közösbe, máris ellopták Jucika néni szekerének kerekét. A falu rengeteg értelmiségit adott a világnak. Székelyszentmiklósról háromszor annyi ember került ki a világba és tanult tovább, mint amennyi ma a falulakó lelkek száma, az a hetven öreg, aki itt tengeti napjait. Voltak itt kiválóan bölcs emberek is, akikhez bármilyen ügyben, gazdasági kérdésben tanácsért lehetett fordulni. A mérlegkezelő, Sófalvi Dénes bácsi Ilosvai Selymes Péter majd' mindegyik énekét ismerte. Szentmiklósi nagyapámat pedig sokszor hallottam Petőfi költeményeit mondani. A falu közepén volt a vályú, a hegyi forrásokból oda vezették le a vizet az állatok itatása végett. Esténként meg vasárnap, istentisztelet után itt gyűltek össze az emberek. Mindenki értett valamihez, egy kicsit jobban, mint mások. A tanító el is nevezte a vályút a szentmiklósi szabadegyetemnek. Anyám nyolc polgárit végzett lány volt. Rendkívül érzékeny lélek volt. De milyen is lehetne egy anya? Apám előbb tanítóképzőt, majd Kolozsváron magyar szakot végzett. Sokáig könyvtároskodott,, végül az egyik általános iskola igazgatójaként ment nyugdíjba. Nagyon sok melegséget kaptam abban a családban. Én nem voltam éppen dísztanulója az udvarhelyi dombon ülő gimnáziumnak. Persze, bizonyos tantárgyak vonzottak, így kerültem Kolozsvárra, az egyetemre. Ott aztán nagy élmény volt a velem egykorú székelyföldi fiatalokkal találkozni az első éven. Később még Kolozsváron utolértek a fiatalabbak is. Ott ismerkedtem meg Csíki Lászlóval, Fereczes Istvánnal, Czegő Zoltánnal. És szerettem én bizony még tanítani is, de az nagyon rövid ideig tartott. Hamarosan alig egy fél év úlva bekerültem a sajtóba.- Hogyan született meg az első vers?- A titkot, hogyan adja az ember a fejét a versírásra, azt én sem tudtam megfejteni. Eddig még senkinek sem sikerült. Én azért folyamodtam az írott betűkhöz, mert úgy éreztem, otthonosan élek köztük, tanúságtételként, hogy jelen voltam az életben, jelen voltam a történelemben. Minthogy a történelem, valamint a táj megszabja az ember magatartását az élet dolgaiban, úgy elkerülhetetlen, hogy eszmélésem életidőszaka, a magyarság életének kis története az ötvenes évektől midnmáig, valamint a helyszín, ahol együtt éltem embertársaimmal, engem is megszab. Ezért én nyugodt lelkiismerettel vállalom, hogy én igenis székelyföldi magyar költő vagyok, aki igyekszik úgy megfogalmazni a gondjait, hogy ha a világ más tájain is netán érdekelne valakit, az megértse őket. Egyáltalán nem szégyellem, hogy bizony a nagyapáink pofacsontja és apáink pofacsontja is hasonlít egy kicsit egy vízmosásos táj, a vízmosásos mező, a vízmosásos oldalak pofacsontjaihoz... Ez itt körülöttünk egyszerre süllyedő és emelkedő világ. Kotlónyi falvak a kisvárosok hónaljában, ha közel vannak hozzá, prosperálnak, ha távolabb, az isten háta mögött, süllyednek. De az emberek mégsem adják fel. Ötven év kollektivizálás nem tudta annyira megtömi őket, hogy most, amikor ismét birokukba vehetik őseik tulajdonát, ne igyekezzenek talpra állni.- Milyen a székely költő? Farkas Árpád: Avaron Orra bukva az avaron, forogva mennyköves határon, az ember mondja a magáét, mint akit nem vertek még szájon, mint aki lélegzetet is e föld gyomrából vesz már, kövek köhögnek tüdején, nyelvére agyagos sár tapad, hogy érezze ne csupán látva lássa a földet, honnan vétetett a fel-feltámadásra. Orra bukva az avaron, és menni tovább mégis, ébreszteni a nagyra nőtt, de alvó jegenyét is, nem hagyni, hogy a fenyvesek zöld tűkkel beférceljék mindazt, mi mítosztalan már, de lekiismeret még -Orra bukva az avaron, a veszélyt megkeresni, derékig csonterdőben is csak menni, egyre menni, mint kire országló erőt s egy ily földet szabtak, hogy óvja lélegzetenként e keserves hatalmat!- Ha van indián, cigány, néger és más nációbéli költő, akkor magyar költő is van és székely költő is van. Tudott dolog, hogy a székely a magyarság elég büsze hajtása, ha nem éppen fordítva van a dolog, mint humorosan mondani szokták. A történelmi Erdély nyelvi ereje különbözteti meg a székely köznyelvet a pesti utca nyelvétől. A költészet pedig a maga természetét követi. Amiként az embernek, neki magának is van nemzetisége. Nekem legalábbis van.- Lázadó nemzedékként indultatok, az olvasók úgy olvasták verseiteket, mint a kisebbségi lét kényszerűségei ellen lázadó nemzedékét. Mi maradt meg a régi lázból?- Nem tudom, mennyire voltunk mi lázadók, de az biztos, hogy szembeszegülök voltunk. A hatvanas évek közepén ennek igen egyszerű magyarázata volt. Hát hogyne dacolna egy fiatalember, aki naponta tapasztalja, hogy pusztítják az őseit. Szerencsések voltunk, mert szembetalálkozhattunk a hatalommal, megismerhettük a hatalom arcát. Én magam sokat köszönhetek ennek. Köszönhetem, hogy megadatott, hogy következetes lehettem azokhoz a nagyapáinkhoz, például siménfalvi nagyapámhoz, aki inkább csaknem éhen halt, de nem vállalta, hogy mások kapcája legyen.- A kisebbségi sors nyomorúsága, sokak reménye ellenére, nem szűnt meg a diktatúrával együtt. Mi a feladata ma az erdélyi költőnek? Miért nem állsz ki a politika küzdőtérré?- Nem értek a politikához. Én nem fogadom el azt, hogy a politikában nem kötelező az erkölcs. Talán ezért nem igyekeztem közel kerülni ehhez a kályhához. Ami vers tétként előszivárog, rendben, jöjjön. A sajtóban dolgozom, egy vidéki önvédelmi nemzetiségi napilap révén szeretnék eljutni azokhoz az emberekhez, akik napona el-elbizonytalanodnak. Bátorítani szeretném őket. A Háromszék című napilapot szerekesztem immár kilencedik éve egy nagyon jó tollú csapattal. A demokratikus sajtó persze nem lehet egyhúrú. De mindenképpen ablakba kitett mécses lehet.- Mai lapod elődje, a Megyei Tükör és a Súgás vendéglő törzsasztala immár irodalmi legenda. Emlékezetes módon, az erdélyi második Forrásnemzedék kötlőinek java 68-ban az akkor induló háromszéki Megyei Tükör szerksztőségében verődött össze. Hathét költő csinált itt napilapot és kavarta fel a város szellemi életét a Súgás-vendéglő legendás törzsasztalánál. Te hogyan emlékszel vissza ezekre a daliás időkre?- Én nem szívesen jellemeznék költőket nemzedéki hovatartozás szerint, erre megvannak az irodalomtörténészek skatulyái. Végül is mindegyikünk a maga útját próbálta meg járni több-kevesebb sikerrel. Életútjaink is kissé elkanyarodtak. Egyszerre, egy törénelmi pillanatban indultunk, nagyjából egykorúak voltunk. Egyet akrtunk: véget vetni annak, hogy verseinkben a traktor meg a hazugság dübörögjön. De ha már a versről van szó, azért mindenki a saját füle mögött hordja a plajbászt, még a számítógép korában is. Mindenkit saját versei alapján kell megítélni. Beke Mihály András A 20. században Magyarországnak önálló történelme csak 1945-ig volt, a nagyjából 1990-ig terjedő újabb negyvenöt év megtörte a magyar történelmi kontinuitást és olyan vakvágányt jelentett, aminek - sehova nem vezetvén - nem lehet folytatása. A század utolsó évtizede a magunkra ébredés kínjaival, a sebek jó-rossz kezelésének próbálkozásaival, valós identitásunk keresésével telt. Nyilvánvaló, hogy - amit már kezdetben is sokan tudtak - a gazdaságot minden nehézség ellenére könnyebben lehet majd gyógyítani, mint a lelkeket, akiken az agresszív népbutítás, a kenyér és korbács jellemet zúzó politikája múlhatatlan nyomokat hagyott. Feladatunk azonban nem a siránkozás, hanem a munka, önmagunk testi-lelki, politikai, gazdasági, kulturális regenerálása, a háborúvesztéssel megszakadt történelmi folytonosságunkba való visszaállás. Ehhez nagyon sok minden kell, nem utolsósorban a hamisítatlan történelmi tények megismerése, és ezekből a megfelelő következtetések leszűrése. Ez sokkal nehezebb feladat, mint ahogy sokan hiszik, mert a Tudományos Akadémia bebetonozott bolsevik brontoszauruszaitól kezdve a baloldali-liberális sajtó minden „nemzetivel” szemben elvakultan gyűlölködő propagandistáin keresztül a kontraszelektált és hamisan képzett pedagógusok csoportjaiig valóságos falanx állja útját a hamisítatlan tények megismerésének, az önazonosságunkkal kapcsolatos ismeretek terjesztésének. Ezért van óriási jelentősége minden olyan tudományos munkának, ami elfogulatlanul kutatja a történelmi valóságot, és a hamisítatlan tényekre nyit ablakot. Ezek sorába tartozik Gergely Jenő Gömbös Gyuláról írt „politikai pályaképe”. A szerző a tudós elfogulatlanságával foglalja össze a Gömbös Gyulára vonatkozó fellelhető információkat, nem minősíti, csak közöl, nem von le következtetéseket, csak adatokat szolgáltat nekünk, olvasóknak, a következtetések levonásához. A mű szigorúan rendszerezett olvasmány, ami első fejezetében Gömbös Gyula életrajzi adatait gyűjti egybe szikár tömörséggel. Ebből a tárgyszerű kronologikus felsorolásból mégis egy vaslogikájú személyiségfejlődés képe bontakozik ki: hogyan lesz a sportos, eleven, katonának tanult fiúból nemzetének elkötelezett kiemelkedő államférfi, majd a végzetes kór kínjai között hogyan magasodik emberileg önmaga fölé is, amikor már az élet minden kilátása nélkül is szőlőt ültet, gyümölcsöst telepít. All. fejezet Gömbös politikai nézeteinek a kialakulásával foglalkozik. A politikailag steril katonai környzetben nevelkedett hivatásos tiszt nézeteit nem filozófiai irányzatok, nem politikai eszmék alakították, hanem a tapasztalatok, a nyitott Várhatóan fellebbezést nyújt be a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) jelenlegi vezetése az ellen a Fővárosi Bíróság ítélete ellen, amely ügyészségi kezdeményezésre nemrég érvénytelenítette az MVSZ tavalyi tisztújító közgyűlésének határozatait, így Patrubány Miklós elnökké választását is - nyilatkozta a világszövetség egyik elnökségi tagja, András Imre. Hozzátette: az ítélet részletes indoklását egyelőre nem ismerik. Az ítélet kapcsán a Magyarok Világszövetségéből kivált tizenkét elnökségi tag közleményében megnyugvásának adott hangot. A többek között Dobos László, Fekete Gyula, Szíjártó István, Pozsgay Imre és Pálfy G. István nevével fémjelzett nyilatkozatban leszögezik: a szövetség céljaihoz alkalmatlan személyek szemű megfigyelés. Mindezek hatására Gömbös Gyula politikai nézeteinek négy szilárd pillére alakult ki: a) a pragmatizmus, b) a fajvédő nacionalizmus, c) a militarizmus és d) az antiszemitizmus. A pragmatizmus a mindent átható cselekvő gyakorlatiasságot jelentette, ami nem tűrte, hogy bizonytalan ideák eltérítsék a racionális célszerűségtől. A fajvédő nacionalizmus lényege az volt, hogy Chamberlainnel együtt vallotta a következő elvet: „Ha egy nemzet naggyá akar fejlődni, egy alapvető elvből kell kiindulnia, és ez a nemzeti jelleg megalkotása, azaz egy körvonalazottan megkülönböztetett faj megteremtése.” Militarizmusa azon a felismerésen alapult, hogy a politika eredményessége az erőn múlik, az erőt pedig a korszerűen felszerelt és vezetett hadsereg jelenti. Antiszemitizmusa a tapasztalatokra épült, katonás pontossággal gyűjtött megfigyelésekkel és statisztikai adatokkal bizonyította, hogy Közép-Európa gazdasági-politikai bajainak nagy része a zsidóság tevékenységére és létszámára vezethető vissza. A mások faj és vallás alapján való megkülönböztetésének szigorúan belénevelt tilalma azonban megakadályozta abban, hogy a zsidóság ellen tevőlegesen, adminisztratív és jogi eszközöket is felhasználva fellépjen. A könyv további fejezetei főleg eseménytörténeti ismertetést foglalnak magukba, ismertetve a Szegeden szerveződő antibolsevista erőkhöz való csatlakozást, majd a kormánypárti és az ellenzéki időszakot, végül a karrier kiteljesedését a hadügyminisztert széken át a halálával megszakadó miniszterelnökségig. Ezt az eseményekben oly gazdag, mintegy másfél évtizedet egy ilyen ismertető keretében nem lehet kivonatolni, de ez nem is volna cél. Arra bíztathatjuk csak az érdeklődőket, hogy haladéktalanul olvassák el Gergely Jenő minden lényeges információt tudományos igénnyel, de mégis közérthetően feldolgozó kitűnő könyvét. Hiányos maradna ez az ismertetés, ha végezetül nem emlékeznénk meg külön a gombosi életművet mintegy megkoronázó „Nemzeti Munkaterviről. Ez tulajdonképpen az 1932. évi kormányprogram volt, amelyik 12 fejezetbe és 95 pontba foglalva tárta a polgárok elé a Gömbös-kormány terveit. Világos volt, közérthető, követhető és ellenőrizhető. A munkaterv beindult, teljes végrehajtására azonban nem került sor, a mű torzó maradt, mint Gömbös egész pályafutása, amit a korai halál könyörtelenül vágott ketté. Utána a befejezetlenség, a semmibe futó út hiányérzete és kérdőjelei maradtak meg legerősebb érzésként a magyar társadalomban, mint ahogy bennünk is, végére érve Gergely Jenő monográfiáj ának. Vince Kiadó Kft. 2001. Farkas Elemér kezébe került a legnagyobb magyar civil szervezet vezetése. Mint fogalmaznak: igazolva látjuk cselekedetünket, hogy azonnal közöltük az egyetemes magyar közvéleménnyel és az illetékes ügyészséggel a küldöttállítás, a világszervezet kisajátítási folyamatának törvénytelenségeit. Véleményük szerint a bírósági döntés következtében megnyílt az út a szövetség újjászerveződésére. Ennek előkészítését azonban nem szabad Patrubány Miklósra bízni, aki első számú felelőse az MVSZ törvénytelenségeinek - tették hozzá. András Imre kijelentette: a tizenkettek már közvetlenül a tisztújítás után sem tudták elfogadni a demokratikus választás eredményét tavaly májusban. Ezek után álláspontjukon nem lehet csodálkozni - tette hozzá. FARKAS ÁRPÁD Mikor az öregemberek mosakodnak Százados esők csorognak alá fonnyadt tenyérpámáikról, csillognak az arc vízmosásos árkaiban, úgy mosdanak az öregemberek, szétterpesztett lábbal, keresztelőjánosok méltóságával a cínezett mosdótál fölé hajolva, úgy mosdanak, mintha utoljára mosakodnának, törülközőt sem kötnek már derekukra, spiccolhatja a víz a nadrágot, nem számít, a kimért és alapos szappanozó-dörzsölő mozdulat megmunkál minden sápadt bőrfelületet, kisimít ráncot, pórusokat zaklat; ráérős, meregető és nyújtózkodó mozdulatokkal mosdanak az öregemberek, apró szusszanásaiktól porzik a víz s visszahulló függönye mögül felsejlenek háromnegyed szzados hajoló mozdulataik, botot emeltek a földről, forrásból itták a vizet tenyérrel merve, az Irtisz vagy a Tisza partján hajoltak így a patak fölé, bokornak támasztva kergettek ellenséget vagy épp előle futottak, fölperzselve a földet és szagolva, törölve magukról vért: úgy mosakodnak az öregemberek, mintha háromnegyed század szenynyét kellene magukról leomosniuk, mint akik mindig tisztán szerettek volna élni, friss törülközés utáni hangulatban; már csak vasárnap reggel mosakodnak így az öregek, már csak temetések előtt, amikor utolsó útjukra kell kísérniük a vissza nem térő társat, úgy mosakodnak, bizony, az öregemberek, mintha utoljára mosakodnának, mintha szennytelen ragyogással szeretnének bekerülni a tiszta búzát termő anyaföldbe, melyet szétporladó testük lassan megillet. Mikor az öregemberek mosakodnak, hatalmas tisztaságszomjjal hajlik a zöld vizek fölé a Huszadik Század. MVSZ: ítélet után nyilatkozatháború
