Nyugati Magyarság, 2001 (19. évfolyam, 10. szám)

2001-10-01 / 10. szám

~ir JL mmgjapBams ®í? GDd® ;G nr JL XIX. évfolyam, 10. szám 2001. október A DEMOKRATIKUS ÉS NEMZETI SZELLEMŰ NYUGATI MAGYARSÁG HAVILAPJA 150.- Ft - $3.50 1956-OS KÁRPÁT-MEDENCEI EMLÉKBIZOTTSÁG Először 1996-ban, Debrecenben találkoztak a Kárpát-medencei ötvenhatos szer­vezetek küldöttei. Az erdélyi, kárpátaljai, magyarországi csoportok akkor széles együttműködést kezdeményeztek az 1956-os magyar demokratikus forradalom és nemzeti szabadságharc történelmi értékeinek hiteles és méltó fenntartása cél­jából. Megválasztották az 1956-os Kárpát-medencei Emlékbizottságot is azzal a feladattal, hogy a 2001 -es és a 2006-os évfordulókat a kitűzött cél jegyében ké­szítsék elő. Ezt a bizottságot egy-egy erdélyi, kárpátaljai és magyarországi társ­elnök alkotja Fülöp G. Dénes, Milován Sándor és Székelyhídi Ágoston szemé­lyében - a nyugati szervezetek tiszteletbeli képviselőjeként Kovács Andort is­merték el. Most, 2001-ben, a negyvenötödik évforduló alkalmából az Emlékbizottság összehívja a második Kárpát-medencei találkozót. Fontosnak látja, hogy szakami tanácskozást is rendezzen. Ez a tanácskozás úgy szolgálja 1956 történelmi érté­keinek hiteles és méltó fenntartását, hogy a közvéleményt és a közművelődést - köztájékoztatást vizsgálja ebből a szempontból. Az október 19-20-i debreceni ren­dezvényen erdélyi, kárpátaljai, magyarországi ötvenhatos szervezetek küldöttei, illetve a témával foglalkozó kutatók és közművelődési - köztájékoztatási vezető munkatársak vesznek részt. Ez a cél és keret lehetőséget nyit a Kárpát-medencei ötvenhatos szervezetek eszmei törekvésének összehangolására és érvényesítésére. Az Emlékbizottság fel is kéri ezen szervezeteket annak kinyilvánítására, hogy az egyedi érdekvédelmi tevékenységen túl, támogassák 1956 történelmi értékeinek mind teljesebb bele­­építését a jelen és a jövő nemzedékeinek hagyománytudatába, történelemtuda­tába. Arra is felkéijük az erdélyi, a kárpátaljai, a magyarországi ötvenhatos szer­vezeteket, hogy az alapítók mellett vegyenek részt a rendezvényünkön, továbbá fogadjanak el nyilatkozatot a közös akarat kifejezésére. Meggyőződésünk, hogy a magunk körében a 2006-os fél évszázados emlékezést is most lehet és kell elő­készítenünk - közös elkötelezettséggel és felelőséggel. Nyilatkozat- Tervezet -Demokratikus forradalmunk és nemzeti szabadságharcunk negyvenötödik évfor­dulójához érkeztünk. Mi, akik 1956-ban választott testületeken és önkéntes kö­zösségekben teljesítettünk szolgálatot, most kegyelettel emlékezünk a fegyveres küzdelem hősi halottaira, a megtorlás áldozataira, az azóta végleg eltávozott baj­­társakra. Nyugodjanak békében! Nevükben és helyettük is kötelességünknek te­kintjük, hogy őrizzük és ápoljuk a legnagyobb magyar forradalom és legnagyobb túlerővel vívott nemzeti szabadságharc igazságát. Ezt az igazságot a kommunista birodalmi erőszakhatalom a hadüzenet nél­küli véres megszállás után még harmincöt évig meghamisította, titkolta, tiltotta. Ennek az igazságnak minden részletét még ma sem ismerjük, talán sosem ismer­hetjük meg. Ennek az igazságnak az alapján és az irányultságát azonban maga a világtörténelem ismeri el és érvényesíti 1956. október 23-a óta folyamatosan. Ez az igazság az emberiség érdekéből ered. Nevezetesen abból az érdekből, hogy a személyi, a szellemi, a közösségi, a nemzeti önrendelkezést elfojtó kom­munista birodalmi erőszakhatalmat fel kell számolni. Erre elsőként Magyaror­szág mutatott példát. Ebben áll az 1956-os magyar demokratikus forradalom és nemzeti szabadságharc világtörténelmi jelentősége. Erre épül a demokratikus világ tisztelete a hősi halottak, a megtorlás áldoza­tai, a cselekvő résztvevők iránt. Örömmel tapasztaljuk, hogy 1990 óta a nemzeti elvű erők 1956 értékeinek helyreállítására és érvényesítésére törekszenek itthon, Magyarországon is. Ezzel ők maguk is történelmi fordulatot teremtettek. Fájdalmasnak és méltatlannak ítél­jük viszont, hogy még a negyvenötödik évfordulón is találkoznunk kell zavaró, korlátozó, nem egyszer ellenséges jelenségekkel. Elvárjuk például, hogy a Magyar Köztársaság törvényalkotása és igazságszol­gáltatása részint következtésen véjde 1956 nemzeti érdemeit és képviselőit, ré­szint következetesen szigorral sújtsa a kommunista birodalmi erőszakhatalom itt­honi bűneit, bűnöseit és támogatóit. Szeretnénk rábírni a törvényalkotást és a vég­rehajtást arra is, hogy szükséges szinten gondoskodjon mind a hazai, mind a szomszédos országokban élő ötvenhatosok nehezen és elszigetelten küszködő ré­tegeiről. Megalapozatlannak és megtévesztőnek tartjuk, hogy 1956-ot a történe­tírásban, a közoktatásban, a köztájékoztatásban politikailag vagy világnézetileg bármilyen irányzat javára kisajátítják. Ez egyoldalúvá torzítja 1956 igazságát. Visszautasítjuk, hogy a reformkommunizmus és a reformszocializmust össze­mossák, netalán azonosítják a demokratikus forradalom és nemzeti szabadság­­harc eszmeiségével, tömegmozgalmával, hatalmi szerveinek megválasztásával és gyakorlatával. Ez 1956 igazságának tudatos meghamisítását és beszennyezését jelenti. Bűnpártolásnak minősítjük, ha 1956 akkori és későbbi árulói, megtorlói, meghamisítói számára felmentést keresnek. Hazaárulásra, idegen hatalom önkén­tes kiszolgálására a nemzet ellenében nincs mentség, nem lehet bocsánat. Egyidejűleg a saját tévedéseinkkel és hibáinkkal is szembe kell néznünk. Kö­zös igazságunk hitelét csorbítja, aki személyek vagy csoportok szűkebb igazsá­gát, érdemét, érdekét erőltetné az elsőbbség vagy éppenséggel a kizárólagosság rangjára. Az egyetlen magas rang a hősi halottakat és a megtorlás áldozatait illeti meg. Bízunk 1956 igazságának fennmaradásában és kiteljesedésében. Ezen erőnk fogytáig magunk is munkálkodhatunk. Segítsük elő, hogy ez az igazság mind mélyebben és szélesebben épüljön bele a huszonegyedik század nemzedékeinek hagyománytudatába, történelemtudatába. Hisszük, hogy ezek a gondolatok minden ötvenhatos személyes és közös meggyőződését és akaratát fejezik ki. Évfordulónkon ebben hadd nyilvánuljon meg az ötvenhatosok egysége. Budapest-Debrecen-Marosvásárhely-Ungvár, 2001. október 19-23. DOMONKOS LÁSZLÓ Születésnapi terror Szubjektív vallomás, de elkerülhetet­len: 2001. szeptember 11-én töltöttem be 50. életévemet. Édesanyám elbeszé­lése szerint délután három és négy óra között születtem, császármetszéssel: állandóan forgolódtam, nem volt ínyemre a külvilág, odabenn akartam maradni. Fél évszázad múltán, ugyanebben az órában, egy keddi napon a magya­rok fővárosában, több ezer kilométerre New Yorktól és Washingtontól a Rot­­tenbiller utcai iskola felé siettem, a fi­ammal találkoztam. Abból a házból ér­keztem, ahol hazám külügyeit intézik, és ahol az a barátom dolgozik, akivel már harminc esztendeje, a huszadik születésnapomon is barátok voltunk. Tőle, a jelenlegi ívelő múlttól idnultam a fiam - a jövendő felé. Az életben, tudjuk, igazából nincse­nek véletlenek. Léteznek viszont ren­deltetésszerű, kinyilatkoztatás-szintű időszakok, amiket lehet kegyelmi időknek - Isten ideinek nevezni. Eze­ket történésük perceiben természetesen még nem érzékeljük, hiszen gyarló em­beri felfogásunk nem képes rögtön re­gisztrálni és befogadni a nagybetűs Idő süvítését. Persze ezek az idők ettől még magabiztos könyörtelenséggel jelzik létezésüket. Hogy itt vannak, itt voltak. Már megint. Újra. Mély megdöbbenéssel ért ben­nünket az Egyesült ÁJIamokat ért terrortámadás híre. Őszinte rész­vétünket fejezzük ki az áldoza­tok hozzátartozóinak és határo­zottan elítéljük az ilyen és ha­sonló, a polgári lakosságot sújtó terrorcselekményeket. Bízunk abban, hogy az Egyesült Álla­mok nem büntetőhadjáratot in­dított ártatlan, nyomorult népek ellen és megtalálja a valódi bű­nösöket. Abban is bízunk, hogy minden terrorcselekmény — le­gyen az állami szintű vagy egyéni — azonos elbírálás alá esik! Az azóta eltelt hetek alatt újságcik­kek, kommentárok, tanulmányok, elemzések tucatjai láttak napvilágot ar­ról, ami történt, és ami mindezek után történhet. Úgy tűnhet, aránylag rövid idő alatt elmondtak, leírtak már szinte mindent, amit csak ilyen horderejű ese­mény után lehetséges. Csakhogy egy­valamit biztosan nem említettek. Azt, hogy ezzel a születésnapi terrorral let­tünk igazán túl jón és rosszon. Mind­annyian. „A második ötven nehezebb lesz”, mondta a telefonba a jókívánsá­got egyik barátom, csak félig tréfásan. Ami történt: nemcsak horror, nem­csak „új világnak kezdete”, nemcsak őrület és tömény abszurditás, nemcsak Amerika észhez térésének utolsó, irtó­zatos áron kikényszeríteni próbált esé­lye. Az üzenet nyilvánvalóan a Fen­­nebbvalótól jött, ahogyan a székelyek nevezik. Tőle, személyesen. És így hát mindenkinek, mindnyájunknak szól. Afgánnak, amerikainak, tálibnak, zsi­dónak, magyarnak, románnak, takarí­tónak és biztonságpolitikai szakértő­nek, brókernek és aluljárói csövesnek. Hihetetlen mértékű rombolás-pusztí­tás, tömeges embergyilkolás és világ­­hatalmi jelképek együtt: vegyük már észre, hogy több pokol ellen érkeztek az új apokalipszis repülőgépei. Termé­szetesen a pokolból. Istennek van stí­lusérzéke. Az annyit emlegetett globalizáció, alkonyának kezdetén, a rasszizmus fo­galmának annyiszor meghamisított-ki­­forgatott értelmezését végre a helyére tévő, korszakos jelentőségű durbani konferencia után mindössze két nap­pal - a világot pedig már hosszú évti­zedek óta rémítgető repülőgép-eltérí­tések csúcspontjaként: a legdrasztiku­­sabb és legstílusosabb módon zárta mindezt a születésnapi terror, ez a ke­­gyelmi-kegyetlenségi, isteni Idő. (Folytatás az 5. oldalon) BEKE GYÖRGY A nagy ámítás Megdöbbentő tényt hallhattunk minap a Magyar 1-es csatorna műsorában, amelyben Kun Miklós történész, pél­dás tárgyilagossággal és óriási ismere­tanyag birtokában, „a birodalom rom­jait” kutatja át, a terror, a képmutatás, az embertelenség nyomait keresve. Nyilván a sztálini idők birodalmáról van szó, amelynek kulisszái mögé a tö­megek, a nép fiai egyáltalán nem lát­hattak be, s így a több évtizeddel előbb történtek is újdonságnak számítanak. E roníiok alatt a nagy orosz nép törté­nelme rejtekezik, de a leigázott, újgyar­mati sorba taszított szomszédos népeké is, köztük a miénk, magyaroké. Kun Miklós kutatásai nélkül - már amibe beletekinthet a „megnyílt” szovjet le­véltárakban - egyszerűen érthetetlen maradna a 20. századi magyar történe­lem nagyon sok fájdalmas eseménye, amelyek a mai napig befolyásolják éle­tünket, érzelmeinket és gondolkodá­sunkat. Egyik utóbbi műsorában Kun Mik­lós - orosz levéltári titkok felfedésé­vel - a jugoszláviai Tito-rendszer ma­gyarellenes manipulációit, imperialista törekvéseit mutatta be. Eszerint a má­sodik világháború után Moszkvába lá­togató jugoszláv diplomaták, pártveze­tők nyíltan kérték Sztálin generalisszi­­musztól, hogy Dél-Magyarországot, Pécset, Baját és környéküket csatolhas­sák Tito országához. Még ezzel sem elégedtek volna meg, hanem Moszkva jóváhagyását kérték, ahhoz, hogy a Délvidékről és az újonnan megszer­zendő területekről az egész magyar la­kosságot űzhessék el, telepíthessék át a maradék Magyaroszágra. Próbálták „elvi indokkal” alátámasztani igényü­ket: Magyarország háborús felelőssé­gével, a magyar nép ellenséges érzü­letével. Lehetetlen nem gondolnom arra, hogy ez a magyar terület kezdetektől a jugoszláv teijeszkedés egyik cél­pontja volt. Az első világháború után előbb fegyverrel akarták megszerezni, azután magyar nemzetárulók közremű­ködésével. Persze, akkor is „elvi indok­lással”. A szerb megszállók szuronya­inak védelme alatt Budapestről elme­nekült politikusok megalakították 1921-ben a Baranya-Bajai Szerb-Ma­gyar Köztársaságot, és el akarták sza­kítani ezt a területet Magyaroszágtól. Csak az antant hatalmak erélyes fellé­pésére vonultak vissza a szerb királyi seregek a trianoni határvonalra, és ez­zel a szeparatista kísérlet is megbukott. A helyi lakosság mindvégig szembe­­nállt az országrabló merénylettel, amelynek egyik vezetője, a magát Pécs polgármesterévé kinevező Linder Béla volt, aki a Károlyi-kormány hadügy­minisztereként felbomlasztotta a ma­gyar hadsereget, és ezzel védtelenné tette az országot a román, a cseh és a szerb fegyveres erőkkel szemben. Kell­­e ehhez bármilyen kommentár? Leg­­fennebb annyi, hogy Linder a bukás után Jugoszláviában talált menedéket, és élvezte a Tito-rendszer támogatását 1962-ben bekövetkezett belgrádi halá­láig! Miért nem egyezett bele Sztálin a jugoszláv követelés teljesítésébe? Hi­szen ismerhetjük a .jóságos” grúz re­negát gyűlöletét a magyarság iránt. Ugyancsak Kun Miklós tárta fel, még 1994-ben, a Magyar Nemzet novem­ber 12-i számában, hogy milyen jövőt szánt Sztálin és legszűkebb köre Ma­gyarországnak, a magyar népnek. Eden angol külügyminiszter 1941 de­cemberében Moszkvában járt, tárgyalt a szovjet vezetőkkel, köztük Sztálinnal is. 1941. december 16-án, amikor a si­keres moszkvai csata nyomában a szovjetek már a győzelmük utáni idő­ket tervezték, Sztálin kijelentette Eden­­nek, hogy vissza kell állítani Csehsz­lovákia 1938 előtti határait, a Szudéta vidék újbóli bekebelezésével. „Ezen­kívül délen növeljük Csehszlovákia te­rületét Magyarország rovására, amely így méltó büntetést kap a háború alatti magatartásáért. Romániával kapcsolat­ban Sztálin ragaszkodott Besszarábia és Észak-Bukovina szovjet birtoklásá­hoz, sőt a Duna deltáját is meg akarta szerezni. Ugyanakkor a szovjetek nagylelkűnek mutatkoztak Románia nyugati határait illetően: nemcsak Észak-Erdély Romániához csatolását tervezték. „Nyugaton viszont Románia területét valmelyest meg kell növelni, folytatta Sztálin, mégpedig Magyaror­szág rovására.” Mivel szerinte „ez ki­egészítő büntetés lenne Magyarország számára a háborúban betöltött szere­péért”. Vajon Magyarország nagyobb kárt okozott volna a Szovjetuniónak, mint a Transznisztriát „elcsatoló”, és a há­borúban végig részt vevő Románia? Akkor pedig mi magyarázhatta Sztá­lin zsigeri gyűlöletét az egész magyar néppel szemben? Fejtő Éerenc erről egy szomorú történettel szolgált - Nép­­szabadság 1994. október 22. -, ame­lyet Gyilasz jugoszláv politikus, Tito legnagyobb ellenfele mesélt el neki Pá­rizsban. Még a szovjet-jugoszláv ösz­­szeveszés előtt Sztálin vendégül látta Gyilaszt. Szóba került Közép-Európa. „Ebben a térségben - mondta Sztálin - valójában csak két igazi államalkotó nép él.” Gyilasz remélte, hogy egyik nemzetként a szerbet nevezi meg. Csa­lódnia kellett. Sztálin a lengyeleket és a magyarokat említette. (Folytatás a 4. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents