Nyugati Magyarság, 2000 (18. évfolyam, 1-12. szám)
2000-12-01 / 12. szám
6. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 2000. december Közös karácsonyfák Nyelvében romlik a nemzet (Folytat s az 1. oldalr 1) A Danubia szállodalánc igazgatója, dr. Némedi György díjmentesen bocsátotta a termet az Alapítvány rendelkezésére. Mindez még nem rendhagyó a magyar főváros adventi életében. A rendezvényt a célja tette jelképpé: a nemzet nélkülöző gyermekeinek megsegítése. Ma, amikor úgy tűnik és nem alaptalanul, hogy mindennapi életünkben eluralkodik az önzés, az önmagunkért való élés és a mások érdekeit nem tekintő személyes érvényesülés torz szemlélete, a Hilton dísztermében összegyűltek jelenléte a lelkekben, szívekben élő szeretet és hűség fényes bizonyítéka volt. Ezért kell kiemelten foglalkoznunk az eseménnyel, Karácsony közeledtével. Ez a példa felidézett bennem egy több mint fél évszázados eseményt, illetve események egész sorát, amelyek azóta kiestek a nemzet emlékezetéből, pedig szorosan kapcsolódnak mai eszményeikhez: a nemzet lelki egységének bizonyítékai voltak. Fordítsuk vissza tekintetünket a második világháború végét követő időkbe. Budapest romokban hevert, magyar családok százezrei éheztek, fáztak. Különösen nagy megpróbáltatás szakadt a gyermekekre. És ekkor a Székelyföldről, amelyet viszonylag elkerültek a háborús csaták és rombolások - noha ezen a vidéken is ezernyi gond, veszedelem nehezítette a magyar lakosság életét, jövőjét - mozgalom indult az éhező Budapest, a nélkülöző magyar gyermekek megsegítésére. A Magyar Népi Szövetség kezdeményezésére Magyar Segélybizottság alakult, amely az erdélyi magyarság támogatását kérte a legfontosabb három nemzeti feladat elvégzésére. Ezek egyike volt Budapest megsegítése, a magyarországi gyermekek felkarolása és ezzel együtt a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem anyagi támogatása. Ugyanis a román költségvetés egyszerűen „megfeledkezett” a magyar egyetem tanárairól és diákjairól. Bizonyította ez is, hogy Bukarest a történelmi kényszer hatása alatt egyezett bele a magyar egyetem továbbélésébe Kolozsvárott, de anyagilag szerette volna ellehetetleníteni az önerőből létrehozott egyetemet. A háborúban megviselt, tönkrement erdélyi magyarság minden megyében segélybizottságokat hívott életre és szűkös keresetének egy részét adta oda a nemes célra. így maradt fenn akkor a Bolyai Tudományegyetem, így fizették a középiskolai tanárokat, de még a tanfelügyelőket is. Az első adakozó nem kisebb személyiség volt, mint Márton Áron gyulafehérvári római katolikus püspök, aki az akkor igen jelentős összegnek számító hárommillió lejjel nyitotta meg a listát. Egy évvel később a Székelyföld került halálveszélybe. Hónapokon át nem hullott egy csepp eső, elszáradt a gabona, éhínség fenyegetett. Volt még példa a történelemben arra, hogy a kiéhezett nép itt a fák kérgét hántotta le, őrölte meg, s kenyeret sütött belőle. Most a közben magára talált Magyarországról érkezett segítség. Budapesti és vidéki otthonokban székely gyermekek ezreit látták vendégül, hónapokra. Ott voltam a sepsiszentgyörgyi vasútállomáson, mikor 1949 őszén az Ínséges gyermekeket hazaszállító különvonat megérkezett. Fiatal riporterként beszélgettem a gyermekeket kísérő Szűcs Margittal, a Magyar Népi Szövetség parlamenti képviselőjével. Elmondta, hogy azon a nyáron 2600 erdélyi gyermeket láttak vendégül Magyarországon. Vállalatokat említett, amelyek otthont nyújtottak az éhség elől elmenekült székelyföldi gyermekeknek, a magyarokkal együtt a románoknak is. Nem sorolhatta fel a családokat, hiszen akkor ezer meg ezer nevet kellett volna említenie. Megfontoltan jelentette ki: „Az ő érdemük, hogy az aszály által sújtott gyermekeinket meg tudtuk menteni az életnek.” A győztes nagyhatalmak abban az időben ismételték meg Trianont, húztak újra országhatárt a Székelyföld és Magyarország közé. Kegyetlenebb, átjárhatatlanabb határt, mint a két háború között. De e határ fölött, e határ ellenére élt és éltetett az egybetartozás érzése, a segélynyújtás szándéka, a nemzet megmaradás lélekparancsa. Ez az éltető szellem megmaradt a diktatúrák iszonyú nyomása ellenére is. Majd 1989 után, a változások nyomán ezért lett azonnal serkentő erővé a nemzeti szellemi-lelki egysége. Buda elegáns szállodájának dísztermében ez a szellemiség nyilatkozott meg. Kisebbségi magyar közösségeink - önhiábjukon kívül - újból a megalázó szegénység foglyai lettek. A feléjük nyúló kezek enyhítik a nélkülözés gondjait, szebbé teszik a magyar gyermekek karácsonyfáját Erdélyben, Kárpátalján és a Délvidéken. Közös karácsonyfák igazolják József Attila zseniális megérzését: „A nemzet - közös ihlet”. Hozzátehetjük: egyben közös felelősség. Beke György Ideiglenes szállásomon, a Kosztolányi tér közvetlen közelében hallom reggel a Kossuth rádióban: „A karakternek nem a motivációja fontos, hanem az aspirációja”. Szegény Kosztolányi, szegény magyar nyelv... Pár nap múlva ugyanez a rádió közli a világgal, hogy a MALÉV-nek új „filozófiája” van. Ami igazán meglepett. Mindeddig azt hittem, hogy a magyar - s bármilyen - légi utasszállításnak leginkább új repülőgépekre lenne szüksége, nem pedig bölcseleti tételekre. Úton-útfélen fülünket sérti a „motiváció” - különféle szövegkörnyezetben. A jeles középcsatár azért nem rúgta be a tizenegyest, mert nem volt hozzá „motivációja”. Az autóbuszvezetőknek nincs „motivációjuk” betartani a menetrendet. Az a gyanúm, hogy ez a divatos (idegen) kifejezés manapság a madárnyelvből lopakodott át a mindennapi beszédbe: államtitkárok és újságírók, sportolók és vállalkozók nyelvezetébe egyaránt. S szorít ki erőszakosan, konokul szép magyar szavakat. 1940-ben Németh László Romlott vagy épült a magyar nyelv? címmel tanulmányt közölt a Móricz Zsigmond által színpadra alkalmazott Magyar Elektráról, Bornemisza Péter 1558-ban (Shakespeare születése előtt hat esztendővel) írt Szophok-November 22-én, a Vendég a háznál című kora délutáni „gyereknevelő” műsorban sajátos szövegek hangzottak el a betelefonáló anyuka és a riportemő részéről. „Mit tegyek” - kérdezi a telefonáló -, „a férjem ugyanis naponta antiszemita és nőgyűlölő kijelentéseket tesz a kisfiam előtt...”. A riportemő kérdésére, hogy az anyuka mégis mit tesz ilyenkor, a következő volt a felelet: „Megpróbálok közömbös választ adni, mert ha a férjem véleményével ellenkező kijelentést teszek, akkor a fiam összezavarodna, hiszen a férjemmel egyébként harmonikus a házzasságunk.” Az legkevésbé sem derült ki a műsorból, hogy mik voltak azok az antiszemita és nőgyűlölő megnyilvánulások a férj részéről, ezeket az „egyébként harmonikus házzasságban élő” hölgy óvakodott konkretizálni. Nekem az volt az egyértelmű lész-drámájáról. Itt idéz pár sort az Énekek énekének 16. század elejéről való fordításából: „íme én szeretőm szól énnekem: kelj fel, én barátom, én galambom, én jó termetem: siess és jöjj (...) Mutasd meg te orcádat énnekem, te szód hangosodjon én filemben, mert ékes a te szód, és ékes te orcád.” És hozzáfűzi Németh László: „Legnagyobb nemzeti íróink meg sem születtek még, s a magyar nyelv ép és gyönyörű volt, eljöttek az írók, s a nyelv romlottabb lett, mint előttük volt. Nem azt jelenti ez, ha igaz, hogy legnagyobb erőfeszítéseink közben nem gyarapodtunk, hanem prédikáltunk? Nagy egyéniségeink és műveink sem állíthatták meg a szétfoszlását a nemzet egyéniségét őrző leghatalmasabb műnek: a magyar nyelvnek?” Eljöttek, jönnek folyton-folyvást napjainkban a szaporán szövegelők, a nyegle tollnokok, kiknek füle süket a magyar nyelv ősi eredetű hangzataival szemben. Akik hadarva kérkednek világpolgárságuk beszédes bizonyságával, magyartalanságukkal. Bornemisza Péter és kortársai - a Biblia-fordítók, a hitvitázók, az énekmondók - máig ható érvénnyel tanúsítják, hogy valóban: „a magyar nyelv titkos súlypontja a régiségben s a régiséget őrző népnyelvben van.” Ám olvassunk bele figyelmesebben benyomásom, hogy itt egy nőt próbálnak a férje és végső soron a saját gyereke ellen fordítani - szélsőliberális gátlástalansággal. Eme véleményemet csak megerősítette a műsorban megszólaltatott „szakértő”, Vekerdy Tamás pszichológus. Vekerdy a következőket nyilatkozta: „Amikor Ravasz László református püspök „antiszemita jellegű” kijelentésre ragadtatta magát, Ady Endre másnap így emlegette őt: „egy volt ember”. Tehát Vekerdy tanácsa - summázva - az, hogy sem az anya, sem a gyerek ne tekintse ezentúl embernek az apját. Ravasz László püspök a magyar református egyház egyik legnagyobb alakja volt. Tisza István miniszterelnöknek most emeltek Debrecenben újra szobrot. Ugyanakkor a Népszavában rendszeresen agitatív szocialista verseket, a Világ című polgári radikális, szélsőliberális lapban pebármelyik napilapunkba, sőt folyóiratunkba, hallgassuk a magyar rádiók és televíziók hírműsorait, riportjait; amit észlelhetünk, az fényévnyi távolságra van - valahol a múltban - „a nemzet egyéniségét őrző leghatalmasabb mű”: a tiszta, hamisítatlan, ép magyar nyelv szellemiségétől. Az, hogy mennyire becsüljük, hogyan védelmezzük anyanyelvűnket a rázúduló globaüzációs fenyegetettség ellenében: nemzeti öntudatunk hőfokára utaló hitvallás. írók, irodalmárok, nyelvvédelemre hivatott bármilyen rendű-rangú toliforgatók, nyilvánosság előtt megszólalók számára különösképpen. Nyelvében él a nemzet - idézgetjük gyakorta. Tapasztalhatjuk azonban, hogy mennyi veszedelem fenyegeti a csodálatos, drága örökséget: anyanyelvűnket. Ami, bizony, romlik, mert rontják - ott is, ahol oltalmára védőfalakat illene-kellene építeni, törvényeket hozni. A Mikes-i sors vállalására kényszerült Márai Sándor emigrációjában ismerte fel: „Az anyanyelv térfogatán kívül az író nyomorék. A legjobb fordítás is mankó csak, amellyel az író biceg. Az anyanyelv a legmélyebb sorsközösség.” Itt: ebben a megtartó sorsközösségben vagyunk s lehetünk igazán itthon. Nagy Pál. dig az egyházat és a történelmi magyar középosztályt otrombán támadó cikkeket publikáló, a szabadkőművesek legagresszívebb páholyába (Martinovics) 1912-ben belépő Ady Endre ezt írta Tisza Istvánról: „Minden a Sorsé, szeressétek, / Őt is, a vad, geszti bolondot, / A gyújtogató, csóvás embert, / Úrnak, magyarnak egyként rongyot.” Az a polgári radikális kör - Jászi Oszkár, Károlyi Mihály, Hatvani Lajos és sokan mások -, amelyhez sajnos szellemi munkatársként Ady Endre is hozzátartozott, felelősök elsősorban a történelmi Magyarország tragédiájáért, az „őszirózsás” forradalom előkészítéséért és kirobbantásáért, végső soron Trianon egészéért is. Ady Endrét továbbra is nagy költőként tiszteljük. De emberi, politikai példát már régóta nem róla veszünk. Czére Béla Az anyát kijátszani a férj és a gyerek ellen Táj nyelvein két ne engedjük füstbe szállni! Csináltasson hangfelvételt egy magyar faluközösség számára, (szülőfaluja) saját tájszólásáról, helyi megőrzésre, s örök emlékezetre. 1476 Budapest, 100. Pf.:65. B.M. Hódmezővásárhelytől 2 km-re, a puszta közepn épült egy kupola formájú emlékmű az 1282-ben itt dúlt Hód-tavi csata emlékezetére. Az épületet Szalay Ferenc festőművész és Csete Ildikó festi. Kun László magyar király és a kunok közötti küzdelmet 45 m2-es körkép jeleníti meg. Az ünnepélyes avatás 2001 tavaszán várható.
