Nyugati Magyarság, 2000 (18. évfolyam, 1-12. szám)

2000-07-01 / 7-8. szám

6. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 2000. július-augusztus Kalász, édes élet-vetés Először egy árnyék suhan át a vég­telen búzaföldek fölött. A pillanat tört része alatt tovatű­nik. Azután a szürke árnyék bámuló gyermekszemeim előtt határozott alakot ölt. Vad zúgással telik meg a mozi, megjelenik az árnyék való­sága: egy repülőgép. Kis fekete cso­magok hullanak, és már lángol a búzatenger! Az előbb még egy fiú és egy lány egymást átölelő meghitt boldogságban beszélgetnek a búza­tábla szélén. A két kéz hirtelen elen­gedi egymást, azután csak a fejvesz­tett menekülés valahová. A zúgás ismét erősödik, újabb kis csomagok hullanak... így kezdődött a „Berlin eleste” című művészi szovjet filmalkotás. Ezt nekünk, kisiskolásoknak is aján­lott volt megtekinteni. Még most, ennyi év után is bennem él ezeknek a filmkockáknak a rettenete. A gya­nútlan, az élete elején álló emberpár. Ott állnak az aranysárgára érett bú­zában. A búzában, amelyet édes anyanyelvűnk életnek is nevez. Én pedig, az akkori gyermek, aki még szintén az élete elején áll, bi­zony már néhány rettenetét átéltem. Képek élnek bennem a tokaji bom­bázásról, kísérteties fénybe borított éjszakai vasútállomásról a sztalin­­gyertyák szolgáltatta világosságban. Hangtalan riadt menekülés az óvó­helyre, bujkálás az álló tehervona­tok alatt. Azután végtelen utazásról, keresztül az Alföldön, egy Szeged alatti faluba a nagyszülőkhöz. S mi­lyen jó - mondom mai eszemmel -, hogy nem menekültünk tovább dé­lebbre! Most kisebbségi állampolgár lennék. Egyik kisebbségből a másik kisebbségbe. Ugyanis Szatmárné­metiből menekültünk a háború elől. Mindenünk ott maradt. Csak a puszta életünket mentette édes­anyám. Ismét a szó: élet. Búza és élet. A magyar nyelvben egymásnak megfe­lelő szavak, egymás szinonimái. Milyen érdekes, finn ismerősöm azt mondja, hogy az ő nyelvükben is így van ez. Tudatunk alatt valahon­nan nagyon messziről hordozzuk e szavak lényegét, jelentőségét. Talán ezért égett szívemben olyan mélyen a lángoló búzamező képe. Szörnyű látványa - Ady val szólva - az „... égő Élet”-nek. Évekkel később, egészen más él­mények hatása alatt született a búzás textilminta gondolata. Sokat foglal­koztam vele. Készítettem oltárterítőt, úrasztali térítőt és kendőt. Arany búzaszálakkal vettem körül az Óma­gyar Mária-siralom veretes sorait. Hiszen Mária azaz a Boldogasszony az a szent búzaföld (anyaföld), aki Jézust, az Életet termette -, amint azt a középkori női kolostorokban hitték. Még miseruhát is festettem és varr­tam, aranyszínű búzával díszítve a hófehér miseruha alját, amely így a „vetésben járót” jelentette. Mindezen munkák alapja az a ti­zenévesen ért búza-élmény, ami elég romantikusan kezdődött, a búzavi­rág szedéssel, ezzel a naív leánycse­lekedettel, de hát így történt. A búzavirágot ott szedegettem a kisvá­ros első-világháborús hősi temetője mellett, egy „ameddig a szem ellát” nagyságú , még zöld búzatábla szé­lén. Ez is milyen különös! Egymás mellett az élet és a halál, búzaföld és hősi temető. Észre sem vettem, egyre beljebb, beljebb mentem, csak lefelé figyelve. Egyszerre azon vettem észre magam, hogy sűrű búzarengetegben vagyok. Fejem fölött öszeborultak a hosszú selymes-szakállú kalászok. Halk nesszel ütődtek össze, míg kezemet előre nyújtva - mintha úsznék - ha­ladtam ebben a sűrű függőleges kö­zegben. Már mit sem törődtem virág­gal, nem is féltem. Teljesen megtel­tem a különös lét nyers, fanyar illa­tával, és ebben benne éreztem a me­leg porszagot is, ami nyári alkonya­­tokon a napégette földek fölött lebeg. Úgy éreztem, benne a mély zöld de­rengésben, hogy ez létemnek igazi eleme, eggyé válók vele. Nem vélet­lenül mondják - gondoltam: búzaten­ger! Mert valóban tenger. Akkor is, amikor a forró déli szél érintésére az egész búzamező borzong, s vet szé­lesen terülő hullámokat. De benne, ebben a zöld-arany tengerben meg­­éreztem, hogy ilyen lehetett az az ős­tenger, amelynek meleg, ringató ho­mályában az élet elindult. A lét egy különös ős-állapotát éltem át. Később felnőttként, bicikliről, vo­natokból mindig, mindig néztem a búzaföldeket. Kerestem azt a hosszú­szálút, amilyenben egykor bolyong­tam. Soha nem találtam... Azután egyszer mondta valaki, egy szakember, hogy ne is keressem. Azt a régifajta magyar búzát már nem vetik. Az aratógépek számára kikísérletezték a rövidszárú - úgyne­vezett „bezosztája” búzafajtát. Ezzel nincs sok gondja a gépeknek, könnyű vele dolgozni. Különben is, azt a régi hosszúszárú búzát egy-egy nyári vi­har után megnézhette a boldogtalan parasztember! Bizony, manapság is van vihar­ból, esőből elég! S fekszik a földön a drága élet sárban, vízben a kinemesített rövid szárával együtt. És repülőből, háborúból is van. Sok. Több a pusztulás, a pusztítás, fogy az élet, a búza-vetés. Vajon mi­féle lét vár ránk ebben a „szép újvi­lágban”? az évezred utolsó pillana­taiban és a kezdődő újban? A magam részéről ismét menekü­lök. Megteremtem, megrajzolom, megidézem a tovatűnt ifjú kort. Most már fehér búzaszálakat, búzakeresz­teket festek. Fehér lenvászonra. A fe­hér a mi régi hitünk szerint a gyász színe. Meghosszabbítom, megnöve­lem a fehér búzaszálakat emberfel­etti méretre. Menekülök a régi búza­tengerbe, óriásira növesztett búzake­resztek fehér árnyék-derengésébe. Egy elveszett, tovatűnt ősállapotba. Hogy megmaradjak, hogy átvészel­jem ezt a szörnyű ezredvéget, hogy élhessek, amíg rendeltetett. Csete Ildikó (Új Idők) Az akarnokoktól a hódolatig Június harmadik hetében zár a Parla­ment. Szabadságra mennek a képvise­lők. Pedig igen fontos dolgok voltak készülőben az elmúlt hetekben. Németh visszajött Németh Miklós, a kommunista kor utolsó miniszterelnöke ismét körünk­ben van. Hiányzott az övéinek. Jöve­tele körül nagy volt a felhajtás. A suttogó propaganda már mint le­endő miniszterelnökről beszél vele kapcsolatban, persze csak ha 2002-ben nyerne az MSZP. De ehhez a minisz­terelnökséghez éppen néhány emesz­­pés nagyfőnöknek (Horn, Kovács) lesz majd néhány szava. Hiszen ők a Né­meth kedvéért aligha szívesen monda­nak le egyéni ambíciójukról. Mind­kettő igazi akamok. A békejobb Az MDF is szervezkedik. Valamit ten­nie kell, hogy elmozduljon a holtpont­ról. Néhány hónapja létrehozták Béke­jobb nevű mozgalmukat két fantom­párttal, az MDNP-vel és a Vállalkozók Pártjával, s néhány kóborló keresztény­­demokratával. Eddig már elérték, hogy az SZDSZ rokonszenvezik velük, s a liberálbolsevik sajtó meg futtatja kis csapatukat a Fidesszel szemben. Bal­­sai István nevű főemberük pedig nem­rég az eszdéeszes Fodor Gáborral vál­­vetve szidta a Fideszt. A zöldbáró De a balos mozgalmárok se bírnak ma­gukkal. Június 7-8-án Nagy Tamás zöld báró (téeszelnök) vezetésével ag­­rárdemonstárcióféle volt az utakon. Eredménye nem volt, csak egy kis hisztéria miatt csinálták. Quod licet iovi Kibővítették az átvilágítandók listáját az újságírókkal is. Az egyházak azonban továbbra is tartják magukat. Ott to­vábbra sincs átvilágítás, csak életfogy­tig tartó stallumok. Ugyanis: Quod li­cet iovi, non licet bovi. Amit szabad Ju­piternek, nem szabad az ökörnek. Pe­dig ők is közvéleményformálók. A miniszterelnök interjúja Június 18-án Orbán Viktor miniszterel­nök egyórás interjút adott a Kossuth Rá­dió Vasárnapi Újság című műsorának. Az interjú közben a kérdezők (Lakatos Pál, Franka Tibor) többször visszatér­tek a Fidesz választási ígéreteire, mint az elszámoltatás a törvénytelen privati­zációk kapcsán, vagy a titkosítások fel­oldása. Sajnos a miniszterelnök úr vagy nem válaszolt, vagy másról beszélt. Vi­szont az olajszőkítés ügyében gyanúba keveredett belügyminisztere mellett tel­jes mellszélességgel kiállt. Meglepő volt viszont, hogy a lemondatott és a Fidesz által gyűlölt kisgazda környezetvédelmi minisztert, Pepó Pált is védelmébe vette az annak a helyére pályázó fideszes Il­lés Zoltánnal szemben. Beszélt még a gazdaság virágzásáról, csak az a baj, hogy ebből mi még semmit nem érzé­kelünk. Arról is szólt, hogy tervezik a vagyonadó bevezetését a rendőrségnél, a katonaságnál, a határőrségnél stb. A hódolat Az interjú vége azonban kifejezetten csúnyára sikeredett. Egy héttel koráb­ban ugyanis ugyanebben a műsorban elhangzott egy jó fél évvel korábban felvett interjú Szabó Dezsőnek a Vir­radat című lapban a huszas évek ele­jén megjelent írásainak aktualitásáról Szőcs Zoltánnal, az elsőszámú Szabó Dezső szakértővel. A remek interjú olyan botrányosra sikeredett a liberál­bolsevik média számára, hogy bein­dultak ellene a szokásos rágalmaikkal, hazudozásaikkal s elhatárolódást kö­veteltek a műsortól. Vagyis a már rég­óta jólismert szalámizásba kezdtek. Orbán Viktor pedig behódolt, mivel - bár mint mondta, ő nem akar a mű­sorszerkesztésbe beavatkozni, de -neki kétségei vannak az ,ilyen” mű­sorokkal kapcsolatban. így az eset kapcsán a zsidóság ismét elmondhatja kis cinizmussal magáról Madách sza­vaival, hogy lehetnek bármilyen rend­szerek kis hazánkban, őket akkor is csak hódolat illeti, nem bírálat, bár­mit is tesznek. B. J. / X A pártatlanság arcképvázlata Göncz Árpád műfordító 68 éves ko­rában, 1990-ben, az MDF és az SZDSZ közötti paktum keretében lett a Magyar Köztársaság elnöke. Kezdetben, ahogy az SZDSZ-ről is, így róla is sokan hitték, hogy a rendszerváltás előmozdítója lesz. De ez nem tartott soká. Göncz is, már az 1990. októberi taxisblokád idején lelepleződött. Ugyanis az SZDSZ ál­tal is szervezett kormánybuktató blo­kád résztvevőit előre mentesítette a felelősségrevonás alól. Elnöki alá­írási jogával visszaélve, rendszeresen ott hátráltatta az Antall-kormány mű­ködését, ahol csak tudta. Pártokon fölül állás helyett egyértelműen ki­állt az akkori ellenzék, az MSZP­­SZDSZ mellett. Azok minden paran­csát teljesítette. A liberálbolsevik kézben levő média viszont cserébe megteremtette a „legnépszerűbb ma­gyar politikus”, a „jóságos Árpi bá­csi” mítoszát. Göncznek mindmáig igen tetszik e helyzet. Állását kihasználva, állan­dóan utazgatott külföldön. Miközben kétesértékű díjakat gyűjtögetett és osztogatott. „Jó elnöksége” korábbi, meglehetősen szerény írói működé­sére is visszahatott. A média a kö­zépszerű műfordítót hirtelen mint je­lentős írót kezdte propagálni. Össze­szedték fellelhető irományait s har­sogva kiadták. Elnöki működésének első megren­dítő pofonját a „sorstól” 1992. már­cius 15-én kapta Göncz úr. Éppen a Parlament előtt próbálkozott szokásos közhelyeivel, mikor ezt az álötvenha­tost az igaziak kifütyülték. Hála a mé­diának, az eseményt, ezt a néhány per­cet számtalanszor láthattuk. Szánal­mas volt a látvány; a bábu sehogysem tudta magát föltalálni. Szokatlan sze­rep volt neki, hiszen nem voltak ott a hivatalos lelkendezők. Csak villogott a kis szeme, lesett jobbra-balra, majd gyáván megfutott. A média persze fa­siszta összeesküvésről üvöltözött, de az már egy más történet. Legnagyobb csalódása Homékkal együtt neki is az 1998-as választások eredménye volt. Ekkor Göncz ismét szabotálni próbált. Mert mikor már ország-világ előtt nyilvánvaló volt a Fidesz győzelme, Göncz még „gon­dolkodott és informálódott”. Valami­féle kibúvót keresett. Majd nem ta­lálva, szemmelláthatóan összetörve nevezte ki Orbán Viktort miniszterel­nöknek. Az elmúlt két évben már nem sok vizet zavart. Az új és pártjának gyakran nem tetsző törvényeket is viszonylag gyorsan aláírta. És tudja, hogy 2000-ben vége... végre... Vége tehát az ő tíz évének, és ez a hiú ember most nagy ünneplésben reménykedik. Okkal, hiszen pártja, az SZDSZ már el is kezdte mennybe küldését. Öles plakátjaik hirdetik az utakon, hogy „köszönjük elnök úr”. Igen, nekik van is mit megkö­szönniük, másoknak kevésbé. Elnöksége augusztus 4-én szűnik meg. Akkor vetjük le tíz év után ezt a gönc(z)öt. Kíváncsiak vagyunk a Fidesz és az MDF hozzáállására. E két pártnak ugyanis sokat ártott, nem egyszer meg is alázva vezetőiket. Vajon ők is ünnepelni fogják? Rá­adásul azt az embert, akit bár átvi­lágítottak, de annak eredményét mindmáig nem hozták nyilvános­ságra. És most már nem is fogják, és legfeljebb csak „sejtjük” az okát, mivel Mádl Ferencet augusztus 4-én beiktatják elnöknek, és így a titok örök titok marad. De legalább elválunk tőle azzal a reménnyel, hogy utána csak jobb jöhet. Bognár József Csete Ildikó: Búzakalászos oltárterítő az Árpádházi Szt. Erzsébet templom részére (filmnyomat, lenvászon)

Next

/
Thumbnails
Contents