Nyugati Magyarság, 2000 (18. évfolyam, 1-12. szám)
2000-07-01 / 7-8. szám
2000. július-augusztus Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 7. oldal BEKE GYÖRGY Württemberg és a Székelyföld között a történelem épített hidat, nekem éppen csak végig kell mennem rajta. Állok egy tetszetős épület előtt, kétemelet magas, de többnek tetszik, bejárata olyan, mint a budai várpalotáé, homlokzatán hosszú sorban szobrok, előtte, a parkban is szobrok, szökőkút, virágágyások. Fejedelmi pompa. A stuttgartiak csak Schlossnak nevezik, Palotának, mindenki tudja, hogy miről van szó. Egykor fejedelmi palotának épült, uralkodói család lakott benne. Most a tartományi minisztériumok székhelye. Vajon Claudia grófné is itt lakott, az erdőszentgyörgyi Rhédey család saija, aki felmenői között erdélyi nagyurakat, kapitányokat, fejedelmet tarthatott számon - Rhédey Ferenc urunkat, aki II. Rákóczi György után és Barcsay Ákos előtt kormányozta, ha nem is hosszú ideig, a fejedelemséget -, de azt már nem tudhatta, hogy dédunokája, Mary hercegnő egykor az angol király felesége lesz, és így Erdőszentgyörgyöt rokonságba hozza az angol dinasztiával. Bözödi György, a plebejus parasztíró, aki nem volt kimondottan csodálója a koronás főknek, a fiatalon, tragikus véget ért Claudiával kivételt tesz, és a Székely bánjában elmondja, hogy Sándor württembergi herceg 1835-ben ebben a székely nagyközségben, ennek a református templomában tartotta esküvőjét Rhédey kisasszonnyal. Mary királyné, V. György felesége hálából 1905-ben márványtáblát szögeztetett a templom falára, angol és magyar felirattal, ezen a Rhédey és az angol királyi címer összeborul. Harminc évvel később jelentős pénzadomány érkezett Erdőszentgyörgyre, ebből újították fel a roskadozó templomot. Végigmentem hát a történelem hídján, nem lóháton, hanem gyorsan járó kiskocsival, és szembetalálkoztam egy élő Rédeivel. Teljes nevén BORBÉLY ZSOLT ATTILA A romániai önkormányzati választások második fordulója után az erdélyi magyarság politika iránt érdeklődő köreiben meglehetős a letargia, miközben a hivatalos RMDSZ propaganda sikerről regél. A sikert pedig számokkal igazolják ezúttal: a Szövetség 2451 helyi tanácsost juttatott be az önkormányzatokba míg az 1996-os választáson 2445-öt, a megyei tanácsokba 135 tanácsost, míg 1996-ban 133-at, továbbá 148 polgármesteri széket szerzett meg az 1996-os 139-el szemben. Látszatra teljes a győzelem, honnan akkor a letörtség? Elesett Marosvásárhely Elesett Marosvásárhely, az utolsó magyar többségű erdélyi nagyváros. Az első fordulóban az RMDSZ minden irányzata által támogatott Fodor Imre magabiztosan vezetett, az abszolút többséghez alig másfélszáz szavazat hiányzott. Sokan, köztük Markó Béla szövetségi elnök, a kb. 800 szavazatot nyert Romániai Magyar Szabaddemokrata Pártra mutogattak a két forduló között, őket okolván a kudarcért. Jómagam egyáltalán nem kedvelem ezt az ominózus nevű képződményt, mégsem bennük keresem a fiaskó okát, mindenekelőtt azért nem, mert semmi garancia nincs arra, hogy az Diescuék által masszívan támogatott s a vegyesházasságot nyíltan támogató diverziós alakulat szavazatai e párt hiányában az RMDSZ-re estek volna. Az viszont megállapítható, hogy a Máthé Éva által „elhíresült Kincses Előd-ügy”-ként emlegetett kampánybeli affér sokakat elbizonytalamthatott. Kincses-ügyként emlegetni Kincses Előd pártállami időkre emlékezErdélyiek Stuttgartban Rédei Barnabás, sebészorvos Stuttgarban.- Leszármazott vagy? - kérdem, miután illő módon megismerkedtünk.- Az lennék.- És mit keres egy Rédey-leszármazott Stuttgartban?- Kenyeret. Sokan lehetnek leszármazottak? A doktor úr azt mondja, hogy éppen 1300- an viselik ezt a nevet. Ki y-nal, ki i-vel, a doktor úr az utóbbi módon. Széthordta a nagy családot a történelem vihara. Most igyekszik egybeterelni a családi emlékeket a doktor úr egyik közeli rokona, Rédei Pál, akinek ez a szakmájába vág, újságíró volt a Szabad Európa Rádiónál. Borbándi Gyula mindentudó könyvében - Magyarok az Angol kertben - az álnevét is megtalálom: Lányi Ákos. Őt magát gyakran megtalálhatom Sümegen, ahol most félig-meddig megtelepedett. Persze, hogy szeretnék megismerkedni vele. Márcsak Erdőszentgyörgy jogán is. Kell egy összetartó szervezet, van is, az Erdélyi Világszövetség Németországi Csoportja, de legfőképpen Konthur Bertalan sebészorvos a találkozók szervezője, akit a Hargita aljából hozott Stuttgartba nem annyira a hajdani történelem hídja, mint inkább a román diktatúra taszító önkénye. Valamennyien menekültként érkeztek, földönfutó erdélyiekként. Tíz évvel ezelőtt jártam itt először. Akkor a megdőlt diktatúra érdekelt itt mindenkit. Most az azóta eltelt évtizedre kíváncsiak. Ám azért még visszatér a múlt is. Középtermetű, jó mozgású, idősebb férfi lép hozzám: megismerem-e? Faggatom az emlékezetemet, mire megkönyörül rajtam és mondja a nevét: Filipp László Szatmárnémetiből. így már igen, a Boltívek teherbírása című könyvemnek egyike hőse volt a vegyészmérnök. Az Unió szerszámgépgyár egyik vezetője a nyolcvanas évek elején, kereskedelmi igazgató. Ő mutatta be nekem az üzemet, a munkásokat és a belső konfliktusokat.- Haragszik rám, igazgató úr? - kérdezem meg.- Miért haragudnék?- Úgy hallottam, hogy a könyvemért Önt is meghurcolták.- Hiszen magát még jobban! Nem először fog el a fájdalom, ha egykori riporthőseimmel találkozom. Deáky András gyímesbükki tanár a csángók életéről beszélt, az anyanyelvű oktatásról, amelyet éppen betiltottak volt, s mivel mindezt megírtam, állásából is kirekesztették. A mindennapi erdélyi küzdelemről kérdezgettek most Stuttgartban. A diktatúra testi és lelki rombolásairól nekik is voltak élményeik, hiszen azok űzték el őket a szülőföldjükről. De a feltápászkodás folyamatát nem látják tisztán, gondoltam, és egész órán át erről értekeztem. Utána a társas vacsora vendégeié volt a szó, és ekkor kiderült, hogy Stuttgart erdélyi magyarjai legalább annyit tudnak szülőföldjük mai helyzetéről, mint jómagam. Mintha csak engem akartak volna ellenőrizni, vagy a maguk ismereteiben megbizonyosodni. Nemcsak a tényeket ismerik, de a jelenségek irányát és a küzdelemjellegét is. Idősödő székely asszony köszönt, távoli szülőföldünk nevében. Félje otthon maradt, gyermekéveljött ki, és nagyon kívánkozik haza.- Látogatóba se járt azóta otthon?- Most már mehetünk. Én végleg készülök.- Hamarosan?- Csak teljék be az idő ahhoz, hogy német nyugdíjat kaphassak. Mert így nem járna sem otthon, sem itt, ha már a történelem ennyire kettőbe szakította az életemet. Nem ő az egyetlen, aki hazakészülődik. Konthur Bertalan doktor úr, minden jó ügy felpártolója, a stuttgarti magyar csapat lelke újságolja, hogy a leánya már Budapesten lakik; ott van a munkahelye. A fia Berlinben él, nagy jövő áll előtte az orvosi pályán. Tíz évvel ezelőtt ismertem meg, akkor is jól tudott magyarul. Mosolya elárulja, hogy nem a leánya drága albérlete miatt vásárolt saját lakást Budapesten. Nyugdíjas létére ő is hazaköltözik. A leányát előre küldte. Hirtelen feltűnik az asztalom mellett egy tíz év körüli, erősen barna bőrű fiúcska. Mintha korommal kente volna be az arcát. Nyújtja felém a könyvet, a Boltívek teherbírását.- hja ezt alá, író bácsi.- Az édesapád vagy az édesanyád nevére?-Az én nevemre. Danika vagyok! Olyan ízesen beszél „székelyül”, mint Háromszék vagy Csík szülöttei odahaza. Ha az erdélyi magyar nyelvészek közül itt lenne most valamelyik, biztosan nyomban előhúzná a noteszét, hogy ezt a csodálatos zenét „lekottázza”. Szomszédom meglöki a könyökemet: néger a fiúcska, magyar szülők vették örökbe, azok is itt vannak, egy távolabbi asztalnál. Ilyen sorsképlet is akad, távol a szülőföldünktől. Én azonban ragaszkodom az első gondolatomhoz:- Csak nem vagy székely, Danika?- Mé’ ne lennék? Nekem nem szabad? De szabad, Danika, áldjon meg az Isten, s még inkább áldja meg nevelő szüléidét, akik neked ezt a székely nyelvet Baden-Vürttemberg tartományban megtanították. Könnyebb szívvel indulok haza, mint ahogy erre tartottam a történelem útján. Mintha nem is emigránsok, száműzöttek között jártam volna! Nagypénteki gyászban a bánffyhunyadi templom Siker vagy kudarc? tető alapszabályzat-ellenes felfüggesztését, megyei elnöki jogkörének megvonását és a választott vezető helyére, felülről, korábbi ellenfelének odaültetését - elég olcsó nyelvpolitikai manipuláció. Olyan, mint amikor az 1994- es „Nagy Benedek-ügyet”, amikoris a vallásügyi minisztérium mai RMDSZ- es munkatársa kísérletet tett Tőkés László lejáratására és eltávolítására a tiszteletbeli elnök elleni mocskolódó röpirat útján - „T5kés-ügy”-nek nevezik. Ezt Rákóczi Lajos Bihar megyei Neptun-párti képviselő a „Bárányiügy” kapcsán emlegette. A Markóval rokonszenvező Romániai Magyar Szó szerint is „az az elvtelen és lényegében értelmetlen viszály, amely az RMDSZ megyei szervezetében nem sokkal a választások előtt felütötte a fejét, a vita során az egymás számlájára írt vádak vezettek oda, hogy jó néhányan elforduljanak a szövetségtől, elégedetlenségüket pedig távolmaradásukkal fejezzék ki.” (Lásd Gyarmat János: Ami sikerült Bukarestben..., Romániai Magyar Szó, 2000. június 20.) Persze nem a viszály volt „elvtelen és értelmetlen”, hanem MarkóBéla eljárása, amikor felfüggesztette Maros megyei legitim elnökét, amiért az az előválasztáson résztvett 7000 választópolgár akaratának megfelelő listát adta le a kb. 30 tagú TKT által megszavazott lista helyett. S nem lehet egyenlőségjelet tenni a minden elvi és gyakorlati normán keresztülgyalogló pártállami reflex és a jogaiban korlátozott RMDSZ vezető - egyébként mindezidáig eredménytelen - védekezése között. Viszont tény és való, hogy ez a konfliktus elég lehetett ahhoz, hogy a marosvásárhelyi magyarság jórészében ellenérzést keltsen a Szövetség iránt. És megint Funar! Erősítheti a letargiát az is, hogy Funar Gheorghe elnyerte harmadik mandátumát Kolozsváron, annak ellenére, hogy helyi szinten minden politikai erő, még Iliescu pártja, a PDSR is ellene fordult, s az első fordulóban másodikként befutó Eckstein Kovács Péter lemondott a harmadik helyen végző Serban Radulescu javára, nehogy az etnikai elem bizonytalanná tegye Funar legyőzését. Ez kudarc a magyarság számára, de aligha az RMDSZ kudarca, mely helyi szinten Eckstein Kovács kisebbségügyi miniszterrel az élen minden emberileg bevethetőt megtett a siker érdekében, beleértve ebbe a bölcs önkorlátozást is. Az egyébként Erdély-szerte tényleg elismerésre méltó eredmény eléréséhez nagymértékben hozzájárultak a magyar történelmi egyházak körlevelei, felhívásai a választókhoz, melyek a legtöbb esetben az RMDSZ képviselőinek támogatására szólították fel a magyar lakosságot. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület körlevelében viszont az szerepelt, hogy „adott esetben az RMDSZ jelöltjével szemben a közösség bizalmára méltó függetleneket támogassák”. Markó Béla „egészen különös, kissé megmosolyogtató kitételnek” nevezte ezt a fordulatot. (Lásd kolozsvári Szabadság, 2000. június 2.) Holott ez sem nem különös, sem nem megmosolyogtató. Hogy mennyire nem, azt az is igazolja, hogy az RMDSZ vezetése fontosnak látta egy színmagyar városban, Székelyudvarhelyen tartani a kampány nyitóját, ahol Szász Jenő 1996-ban függetlenként bejutott polgármester (egyébként RMDSZ-tag, SZKT képviselő és RMDSZ platformalelnök) állt szemben a városi RMDSZ elnöki székét alapszabályzatellenes manipulációval megszerzett Antal Istvánnal. A kampánynyitó helyszínének megválasztása meglehetősen rossz üzenetet közvetített a választók felé: az RMDSZ „keménykezű urainak” ezek szerint fontosabb a renitens (az előválasztásokon - vélhetőleg azok tisztaságában okkal kételkedve - részt nem vevő) Szász Jenő megrendszabályozása vagyis kiütése a nyeregből, mint mondjuk a marosvásárhelyi polgármesteri tisztség megőrzése. A helyi RMDSZ vezetői, Antal István városi és Verestóy Attila széki elnök azért is képesek voltak tiltakozni, hogy a magyar kormány támogatásáról biztosította az elhíresült Cserehát-ügyben a város polgármesterét. Ezt ők „külső beavatkozásnak“ értékelték. A Reform Tömörülés nemzeti liberális platform elnöksége az ügyben kiadott közleményében rámutatott: „mindenki azzal próbáljon meg hozzájárulni magyar közösségünk boldogulásához, amivel a leginkább tud”. A Reform Tömörülés és Szász Jenő polgármester köztudomásúan jó kapcsolatokat ápol a Fidesz-Magyar Polgári Párttal, ahogyan egyes más székelyudvarhelyi politikusok köztudomásúan jó bukaresti kapcsolatokkal rendelkeznek.. Éppen ezért nem értjük a helyi RMDSZ szervezetek június 12-i közleményét, azt, hogy a Székelyudvarhely lakosságának oly fontos csereháti ügy megoldását célzó erőfeszítéseket olcsó kampányfogásnak minősítik. A közlemény aláíróinak igazi politikai meggyőződéséről árulkodik az, hogy külső beavatkozásnak minősítik a magyar kormány tisztségviselőinek azon természetes törekvését, hogy fontos pillanatokban ne csak lélekben legyenek együtt Székelyföld népével. Azt pedig, hogy egy magyar politikai államtitkár, Németh Zsolt kijelentése ily módon kérdőjeleztetik meg, még jóindulattal is csak a tartós bukaresti tartózkodásnak tulajdonítható. Székelyudvarhelyen egyébként a részvétel aránylag magas (56%-os) volt, Szász Jenő polgármester a szavazatok 54.5 százalékának elnyerésével újabb mandátumot kapott. Összefoglalva, úgy vélem, hogy a marosvásárhelyi kudarc, melynek felelőse egyértelműen az alapszabályzatot felrúgó RMDSZ-vezetés, normális körülmények között nem maradhatna következmények nélkül. Persze megint ugyanott vagyunk, mint 1999-ben a Csíkszeredái kongresszuson: Markóék leváltása közösségi imperatívusz, de az érintettek nem hallják vagy nem akarják meghallani az idők szavát. A rendkívüli tisztújító kongresszus összehívását a jelenlegi politika fenntartásában egzisztenciálisan érdekelt erők leszabotálják - ha ez a racionális követelés egyáltalán eljut a formális javaslat szintjéig, s a parlamenti választásokat megelőző belső csatározásokon nemcsak hogy újra Markó-párti többségű frakció alakul ki, hanem az eddigi ellenállókkal (Csapó József, Szilágyi Zsolt) is leszámolni igyekszik majd ígéretéhez híven a Markó-Neptun egységfront.
