Nyugati Magyarság, 2000 (18. évfolyam, 1-12. szám)
2000-06-01 / 6. szám
8. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 2000. június Kisebbségi kaleidoszkóp Antonescu-fióka a magyar kisebbségről Meddig szabad fölényesen „elnézni” egy önjelölt diktátor fenyegetéseit? Mikor válik veszedelmes öncsalássá a gúnyos mosoly egy pártvezér nagyotmondásai hallatán? Elfogadható-e a többségi nép „nemzeti önvédelmeként” egy kétmilliós kisebbségi közösség elsöprésének fenyegetése? Ki az igazán szélsőséges, egy önrendelkezését mindenkor békés eszközökkel, alkotó munkával igénylő kisebbségi szerveződés, vagy az, aki ennek a kísérletéért is halált ígér, az egész kisebbség megfojtását? Nem felelőtlenség-e észre sem venni egy 18 százalékos népszerűséggel kérkedő, nyíltan nacionalista párt vezérének őszinte, nyílt véleményét az erdélyi magyarságról? Comeliu Vadim Tudor kizárólagos interjút adott a sepsiszentgyörgyi Cuvintul Nou (Új Szó) munkatársának, az április végén tartott „Szent György Napok” alkalmából. A költő-szenátor a Nagy Románia Párt elnöke, a román politikai élet „fenegyereke“. Soha nem jellemezte mértékletesség vagy gyávaság, hiszen még Ceausescut is túlszárnyalta nacionalista uszításban, olyannyira, hogy a diktátor jónak látta egy időre Olaszországba küldeni, „tanulmányútra”. Akkoriban antiszemita gyalázkodásaival tűnt ki oly mértékben, hogy veszélyeztette a Vezér nyugati „nimbuszát”. Most az erdélyi magyarságra pazarolja egész figyelmét. Nyilvánvaló, hogy Kovászna és Hargita megyék „elnyomott” románjait veszi védelmébe. Önjellemzésként elegendő idéznünk „szelíd” fenyegetését, miszerint Isten óvja meg a magyarokat attól, hogy túlfeszítsék a húrt, mert akkor megmutatja nekik, hogy Antonescu, a fasiszta román marsall, háborús bűnös „kismiska volt” hozzá képest! Ez a sepsiszentgyörgyi román napilap bizonyára szívesen vállalta volna az interjút akkor is, ha nem értene egyet vele. Hiszen minden egyes olvasó számít egy olyan lapnak, amely csak tetemes állami támogatással tud megjelenni. De alighanem talál a szó a lap szerkesztői és a költő-politikus között, ami abból gyanítható, hogy a Cuvintul Nou vezető szerepet játszik a háromszéki román telepesek kibontakozó, heves választási csatározásában. Ennek egyik mozzanata volt a sepsiszentgyörgyi román „civil szervezetek” április 13-i tüntetése a város főterén a magyar nyelvhasználat ellen, a város és a megye magyar vezetőinek „románellenes magatartása“ miatt. Albert Álmos polgármester május 11-én sajtóközleményben pontról pontra megcáfolta és méltóságteljesen visszautasította a rágalmakat. Jellemző lehet e román nacionalista vádakra, hogy a polgármester válaszának első pontjában le kellett szögeznie: „A magyar nyelv használatát a közigazgatásban a Románia parlamentje által elfogadott törvény szabályozza; megengedett azokban a helységekben, ahol a kisebbségi lakosság számaránya meghaladja a 20 százalékot.” Tehát a tüntetők még azt is kétségbe vonták, hogy egy sepsiszentgyörgyi magyar megszólalhat városában - ahol döntő többséget alkot - az anyanyelvén; hogy egy utcát, illetve egy utca felét Petőfi Sándorról nevezhetik el, és így tovább. Comeliu Vadim Tudor úgy érzi, hogy a maga .Jcözéleti súlyával” fel kell lépnie Albert Álmos ellen, aki - tessék megfogózkodni - „telepingálja az utcákat a lovak nyelvén hangzó elnevezésekkel.” Igen, a „lovak nyelve” - a magyar nyelv. Az elnevezés pedig - Petőfi Sándor neve! Bármennyire balkáni politizálás folyik is Bukarestben, ilyen mélyre még egyetlen román politikus sem süllyedt a gyűlölködésben! Petőfi neve és a magyar nyelv hozta ki a sodrából annyira C. V. Tudort, hogy Antonescun fasiszta tábornok is túl kíván tenni a magyarok megbüntetésében. Miben állna szerinte ez a „büntetés”? Nem titkolja. Ha a magyarok továbbra is így elszemtelenednek, el fogja érni azt - nemzetközi döntőbíráskodás alapján -, hogy áttelepítsék az egész magyar közösséget. „Akinek nem tetszik az, hogy Romániában éljen, az menjen Budapestre. És mi majd olténiaiakat és moldvaiakat hozunk ebbe a két megyébe, hogy visszaállítsuk a román állam autoritását az övezetben, amelyet mind Iliescu, mind pedig Constantinescu rendszere érthetetlen módon magára hagytak.” Tanulságos dolgokat árult el C. V. Tudor minapi nyilatkozatában. Elárulta, hogy ő adta a HARCOV nevet - Hargita és Kovászna megyék összevont nevét - a székelyek ellen, a kilencvenes évek elején a román parlamentben előterjesztett, a székelyeket a románok elűzésének bűnében elmarasztalójelentésnek. Közelebbi történet, hogy C. V. Tudor győzte meg „szomszédját”, Radu Vasilet, a volt miniszterelnököt, hogy ne menjen el az Orbán Viktorral tervezett találkozóra Aradra, „egy nem tudom miféle szobor leleplezésére. Én hiúsítottam meg annak a találkozónak a tervét.” Szép beismerés mindenképpen, s ha igaz, jól szemlélteti, hogy milyen „távolság” választja el a nemzeti parasztpárti Radu Vasilét a nagyromániás Vadim Tudortól! Elfecsegett más bizalmas beszélgetést is. „Én azt mondtam a Szentásuban Frunda Györgynek és más provokátoroknak; uraim az RMDSZ-ből! Ha az ördög egy napon azzal kísérti meg önöket, hogy kikiáltsák Kovászna és Hargita megyék autonómiáját, a következő pillanatban mi elzárjuk ezeket a megyéket a villanyáramtól, a víztől és a levegőtől is. Meg fognak fulladni!” Hát nem megható humanizmus?! Ezek után lenne-e értelme megcáfolnunk a pártvezér ostobaságát, történelmi analfabetizmusát bizonyító állításait? Hogy a kisebbségi körzetek létrehozása elképzelhetetlen lenne Spanyolországban és Olaszországban, ezzel szemben Kovászna és Hargita megyékbe nem léphet be egy román sem, hivatalos nyelvvé tették a magyart, vagyis égbekiáltó rendellenességeket honosítottak meg. Mind a két állítás egyforma értékű; a románok elűzése Kovászna és Hargita megyékből és az, hogy Spanyolországban nem létezik katalán autonómia, Olaszországban nincs déltiroli önigazgatás a németek számára. A magyarok különben is mindig rossz oldalra álltak ebben a században, mondja. „Most kiket remélnek megtéveszteni, hogy kezükre adjanak egy olyan megyét, amely soha nem volt az övék“. Úgy látszik, C. V. Tudor végzetesen hadilábon áll a történelemmel. Vagy mégsem annyira, hiszen elismeri, hogy Erdélyben itt éltünk mi, magyarok is, noha „soha nem álltak erkölcsi fölényben a románokkal szemben”. De miként is állhattunk volna, hiszen a magyarok mikor ebbe az országba jöttek, csak néhány primitív szót ismertek, a többit összelopkodták, így például az Ardeal elnevezést is, amely ősi indoeurópai szó, és ebből alakították ki az Érdélyt. Istenem, C. V. Tudor nem tehet arról, hogy nem tud magyarul. Akkor talán sejtene valamit a szóeredet tanából is, vagyis: Erdő elve = Erdély = Ardealul. Az interjú olvasása közben néha megkísért a nevetés, pedig semmi kedvem hozzá. Miért nem jön Kovászna megyébe, kérdezte a riporter, Dumitru Manolachescu. „... Nem hívtak meg - felelte -, de el fogok menni, csak meg akarom várni, amíg felszabadítóként mehetek oda, lóháton...” Megjósolja azt is, hogy hamarosan el fog jönni ez a lovas parádé, „felszabadítja” a székelyföldi románokat, akik - szegények - annyira el vannak nyomva, hogy az intézmények vezetői 80 százalékban közülük kerülnek ki, egy 75 százalékban magyar népességű városban. (Albert Álmos polgármester adatai a Háromszék 2000. május 11-i számában.) Nem kis teljesítmény ez az arány, ha tekintetbe vesszük, hogy az „üldözött” vezetőknek egy idgen városban kellett ilyen szívósan megkapaszkodniuk. Az áprilisi „román felvonuláson” a helybeliek egyetlen szentgyörgyi születésű tüntetőt sem tudtak felfedezni a menetben. Comeliu Vadim Tudor elárulja a taktikáját is, amellyel meg akarja tisztítatni a Székelyföldet - a magyaroktól. „Ezeket a megyéket adóparadicsommá fogom változtatni. Vagyis nem adom a megyéket a magyaroknak, nem adom senkinek, mert az ősök földje, de megnyitom a kapuit minden előtt, amit külföldi beruházásnak neveznek. Nem szedek adót, illetékeket, s akkor lássuk, hogy fel merik-e emelni a szavukat (mármint a székelyek), ha megjelennek ott a németek, olaszok, amerikaiak.” Eredeti ötlet, sajátos látásmód mindenképpen. Csak annyiban vét a logika ellen, hogy előbb már beígérte a magyarok kitelepítését a Székelyföldről. Akkor meg a befejezett etnikai tisztogatás után - miért kellenek külföldi befektetők? Ennyire nyers őszinteséggel eddig erdélyi politikustársa, Kolozsvár fura ura, Funar polgármester sem merészelt megnyilatkozni. Igaz, ő csak főtitkára a Nagy Románia Pártnak. Comeliu Vadim Tudor - az elnöke. I BGy■) MAKOVECZ IMRE A békeidő vége- Miért kellett kastélyainkba, templomainkba állatokat hajtani? -A múlt század 60-as éveitől a kontinens rohamos fejlődésnek indul. Európa tengerparti országai Angliától Belgiumig gazdag gyarmatbirodalom központjai, melyeknek szemlélete, érdekszövete a kontinenstől alapvetően eltér, sőt egyre ellentétesebb. A kontinens országait egy erős szellemi forradalom hatja át, befogadja India, Japán, Afrika hatásait, és szinte készen áll a századfordulón az egyesült Európa szellemi, gazdasági, jogi feltétele. Az Osztrák-Magyar Monarchián belül a Kárpát-medence út- vasút, kereskedelmi hálózatának sugaras-gyűrűs rendszere megépül, hajózhatókká válnak a folyók, újra Buda-Pest az ország fővárosa, a romantikának, az art nouvean-nak megfelelő nemzeti liberalizmus kiépíti a népiskolai hálózatot, Oroszország is soha nem látott fejlődésnek indul, felszabadul és legitimmé válik a zsidó tőke és vállalkozói képesség a kontinensen. A Boldog Békeidők Európája ez, tele a megújulás reményével. Ebben a világban hangzik el Wilson nemzeti önrendelkezési jogról szóló dekrétuma, lelövik az osztrák-magyar trónörököst, és mint derült égből a villámcsapás, 1914-ben kitör a háború, mely elsöpri a reményt, egymásnak löki a kontinens népeit. A háború győztesei szétszabdalják a kontinens országait. Lengyelországot odébbtolják, a Kárpát-medencét, a Balkánt, Ausztriát, Németországot határmódosításokkal konfliktusmezővé alakítják, és bizonyítható előkészítés után kitör az 1917-es orosz-bolsevik forradalom, ezt követi a magyarországi kommün, a Weimari Köztársaság, a finn kommunista forradalom. És vége. Vége az egyesült Európa lehetőségének, vége Oroszországnak hosszú időre. A „békét” Trianonban kötik meg, mely tudjuk, nem békekötés, hanem a győztesek akaratának érvényesítése. A Kárpát-medencét, mely geológiai, vízrajzi, kulturális egység, hat állam között osztják szét. A szétosztáshoz történelmet írnak, nemzeti, faji ellentéteket szítanak, hogy életképtelen államalakulatokat hozhassanak létre. így lehetetlenné válik egy egységes iparstruktúrát, közlekedési hálózatot, intelligens és elfogulatlan kiválasztódási folyamatot működtetni. A második világháború a tömeggyilkosságok, Bergen-Belzen-ek, Gulágok, a nemzetiségi tömeggyilkosságok, a megmaradt értékek elpusztítását hozza számunkra. Az azt követő idők, a negyvenes, ötvenes évek pedig a bosszú évei. Bosszú 1919-ért, 1944—45-ért. Likvidálják az arisztokráciát, a polgárságot, később Építészeti kiállítás Montreálban Május 23-án nagyszabású kiállítás nyílt meg Montreálban a Canadian Centre for Architecture (CCA) termeiben Közép-Európa Modem Építészete 1890-től 1937-ig címmel. A kiállítás a Habsburg birodalom tíz nagy városát (Bécs, Budapest, Prága, Krakkó, Zágráb, Lemberg, Ljubljana, Brünn, Temesvár, Zsolna) mutatja be. Budapest, amely a századfordulón egymillió lakosával a birodalom második legnagyobb városa volt Bécs után, tíz neves magyar építész - Kós Károly, Lechner Ödön, Medgyaszay István, Molnár Farkas, Kozma Lajos, Forgó Pál, Foerk Ernő, Kosa Zoltán, Dénes Györgyi, Pogány Móric - műveivel szerepel. (Az erre az alkalomra kiadott emlékkönyv viszont számos más, a kiállításon nem szereplő építészünk életrajzát és műveit is tartalmazza.). Alkotásaik tervrajzai, illetve fényképei ékesen tanúskodnak Budapest korabeli fejlődéséről az építészet és városfejlesztés terén. A kiállításon a fővároson kívül Temesvár is jelen van és néhány szép épülettel Kecskemét és Veszprém is. A megnyitó ünnepségen megjelent Medgyaszay István Montreálban élő leánya, aki maga is a rajz és festészet terén jeleskedik, és vele együtt tekintettük meg többek között édesapja Nemzeti Pantheon című nagyméretű, impresszív tervrajzát. A CCA (Kanadai Építészeti Centrum) több nemzetközi díjat nyert épületében foglal helyet világviszonylatban is rangos építészeti archívuma (rajzok már a XV. századtól egészen napjainkig), 180 ezer kötetet számláló könyvtára, és ötvenezerre menő fényképgyűjteménye. A kiállítás 2000. október 15-ig tekinthető meg. nincstelenné teszik a parasztságot és jogfosztottá a munkásságot is. Nem hiszem, hogy van ember, aki elhiszi: az itt rendkívül röviden leírt folyamat véletlenek fatális sorozata, hanem nagyon sokan azt gondoljuk, gondos munka, rendkívüli szervezőkapacitás eredménye. Sokszor kérdeztük már magunktól, miért kellett ennyi boldogtalanságot, ennyi nyomort, tömeges éhhalált, pusztítást elszenvednünk, mit vétett Tolsztoj népe, mit vétett a zsidó, a magyar, a lengyel és a többi, aki ebbe a világba született, hogy így kellett élnie? Miért kellett kastélyainkba, templomainkba állatokat hajtani, kitelepíteni, bozgomak nevezni, hazátlanná tenni emberek tömegeit? Ki válaszol erre? Épül a Taszár-i hadiút. 1998-at írunk. A terv fejléce angol nyelvű. A tervkészítés dátuma 1992. A terv Taszárra tehát akkor készült - az IFOR hadi bázis számára -, amikor még nem volt Boszniában háború! Ennek ismeretében azt kell kérdeznem, mi az igazi oka a boszniai háborúnak? Mi az igazi oka az I. és II. világháborúnak? Befejezésül egy kép: A múlt század végén Szabadka mellett új liget épül, Palics. Hatalmas mesterséges tó, favázas kellemes strand, kabinok, kikötők, korzók. Itt rendezik Európa első női kerékpárversenyét. Szól a szalonzene, Girardi-kalap, sétabot, selyemruhák, csatos magassarkú cipők, kék, virágos kalapok, hosszú szipka. Uracsok, urinők, katonák, cselédlányok, népviseletben fehérzoknis parasztlányok, Csáth Géza, Kosztolányi Dezső világa. Nagy bálok, Morris selyemtapéták, gázláng. Ma ugyanott: Szabadka szennyvizét évtizedek óta a Palics-i tóba eresztik. Fekete és büdös. A villák, kaszinók, az épületek a parton romokban. A kaszinókban rongyokban lóg a tapéta, ürülék, sitt. A távolból idedübörög a „techno”. A századforduló szellemi forradalma, nemzeti toleranciája, eleganciája elveszett. Én mégis, Trianon ellenére abban hiszek, hogy a Kárpát-medence egy közös otthon. Dolgozom Szlovákiában, Romániában, Szlovéniában. Barátaim élnek ott, akikkel együtt kell működni, mert ha tetszik, ha nem, egymásra vagyunk utalva. Mert nem idegen világ számomra Dunaszerdahely, Ipolyság, Királyhelmec, Kolozsvár, Temesvár, Lendva, Sepsiszentgyörgy, Vargyas, ahová házakat terveztem, és ameddig bírom fogok is tervezni, mert hiszek abban, hogy az élet, a természetben élő teremtési terv legyőzi a föld bitorló Fejedelmének szolgáit. ( \ Gittái István Búcsú Párizstól Az ősz itt is, mint odahaza: elindulnak a levelek, s az északi szél rálel a csontra, ízületre. Amúgy a tér - a Győzelem nevű - minden márvány becse, bronzcirádája mögül felnyög a gyarmat. Bóvlit árul itt a szerecsen, fényképezkedik a japán, s nyüzsög millió frankofón. Párizs egyébként hatalmas karácsonyfa, félelmetes közlekedési dugókkal. Versailles királyi pompáján pedig messze-messze túlnő Trianon igazságtalanja. Ezért hát többé sose lássam. V___________J
