Nyugati Magyarság, 2000 (18. évfolyam, 1-12. szám)
2000-04-01 / 4. szám
2000. április Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 9. oldal Szabadságot a Szabadság térnek! Fővárosunk központjában, az egyik legszebb téren még ma is az egykori megszálló szovjet hatalom felségjeleit viselő emlékmű áll. A Szovjetunió utódállamai ezeket a felségjeleket már saját országaikban sem engedélyezik! Érthetetlen, miért ragaszkodunk épp mi, hajdani megszállottak ezekhez a rossz emlékű szimbólumokhoz - nyilatkozta lapunknak Zimányi Tibor, a Magyar Nemzeti Ellenállási Szövetség elnöke, aki - további tíz társadalmi szövetség támogatását is élvezve - felhívással fordult Martonyi János külügyminiszterhez és Demszky Gábor főpolgármesterhez annak érdekében, hogy szorgalmazza a Szabadság téri szovjet emlékműnek a köztemetőbe, a hazánkban elesett szovjet katonák parkjába való áthelyezését.- Ilyen jellegű igénnyel már a rendszerváltozás évében is előállt több 56- os szervezet, de ők merev elutasításban részesültek. Miként vált ez a jogos kérelem ismét időszerűvé?- Ez a gőgös és meglehetősen otromba kőkolosszus, amelynek egyetlen célja, hogy a zsarnokság dicsőségét hirdesse, mindig is sértette a magyarság önérzetét. 1990-ben több oka is volt annak, hogy ez a kérelem meghiúsuljon. Egyebek mellett a szovjet csapatok még akkori jelenléte. Most viszont számos körülmény játszik közre abban, hogy ezt az igényünket újra érvényesíthessük. Kutatásaink során kiderült, hogy az emlékmű alatt nem nyugszanak elesett szovjet katonák. Tehát nem tartozik a hadisírok gondozásáról kötött egyezmény körébe. Eldöntötték továbbá - az V. kerület városrendezési terveiben szerepel hogy a téren föld alatti mélygarázs épül, s az emlékmű nagy súlya miatt az építkezések idejére ezt le kéne bontani. Ez jó alkalom lenne arra, hogy újbóli felállítására már csak a temetőkertben kerüljön sor.- Kérelmükre milyen válaszokat kaptak?- Sajnos eddig mindenhonnan inkább visszautasítást vagy tapintatos elutasítást kaptunk. Mindenki fél attól, nehogy ezzel tovább romoljon az Orosz Föderációs Köztársaság és Magyarország viszonya.- Konkrétan mire hivatkozik a külügyminiszter, illetve a főpolgármester, amikor nemet mond az Önök kezdeményezésére?- Mindketten elismerik, hogy a szovjet emlékművek, illetve kegyeleti emlékek méltó helye a temetőben van. Tudomásuk van arról is, hogy a Szabadság téri emlékmű eltávolítását az elmúlt években már nagyon sokan kezdeményezték, ám mindketten szükségesnek tartják, hogy e tárgyban a két állam között megállapodás jöjjön létre, s csak ezután kerülhet szóba az áthelyezés. Ugyanakkor a külügyminiszter hangsúlyozza, hogy míg a vidéki települések központjaiban lévő szovjet hősi emlékművek megszüntetésébe az orosz fél beleegyezett, a Szabadság téri emlékműhöz ragaszkodik.- Mi hozhat akkor megoldást?- Leghamarabb az, ha az orosz fél kérésünket jóváhagyná, de mindeddig nem válaszoltak a követségen küldött levelünkre. A külügyminiszter levele is tartalmaz egy megoldási lehetőséget. Martonyi János megemlíti, hogy 1996- ban hatályba lépett a háborúkban elesett katonák és polgári áldozatok emlékének megörökítéséről szóló magyar-orosz kormányközi megállapodás, amelynek értelmében fontos állami érdekre hivatkozva, kezdeményezhetjük az emlékmű áthelyezését, de az csak az orosz fél egyetértésével valósulhat meg, illetve egyetértés hiányában csak kezdeményezésünk átadása után két évvel kerülhet sor a megfelelő intézkedések meghozatalára. Nos, ha ma kezdeményeznénk, leghamarabb két év múlva méltó helyére kerülhetne az emlékmű... Paizs Tibor *** Munkatársunkat a Magyar Újságírók Közössége a Petőfi Sándor Sajtószabadság-díjjal tüntette ki. Gratulálunk az elismeréshez. - A szerkesztőség. Művészet 960 °C-on Józsa Judit agyagból szőtt vilaga Pesten, a Blaha Lujza tér szomszédságában, a Stáhly utcában egy különös világ van születőben: egy bérház negyedik emeletén az Erdélyből elszármazott fiatal székely leány, Józsa Judit konok tudatossággal építi a maga népi ihletésű kerámia-szobrocskáival benépesített művészi világát. A valaha szebb napokat látott lépcsőház sötét, hullik a vakolat, de a lépcsőfordulóban még megvan a hajdani kőszobor helye; a gangot rozsdásodó kovácsoltvas korlát szegélyezi, és ahol még épp a folyóson az ablakszem, ott szecessziós hangulatú festményen szűrődik át a fény. Ennek a félig a múltba alámerült lépcsőháznak a hangulata mintha csak arra a kicsit mesebeli világra készítene fel, amely a legfelső emeleten fogad. Korszerűen berendezett lakásba érkezem: az egyik sarokban számítógép, az asztalon elektronikus notesz, a másik sarokban hifitorony - mégis az egész valamiképpen belevész a magas falakat beborító köröndi tányérok, a szekrényekben pompázó porcelánkészletek, az üveges vitrinben megbúvó márkás porcelánfigurák, a polcokon sorakozó kerámiaszobrocskák kicsit valószínűtlen világába. A nappaliból nyíló szoba igazi műhely: fazekaskoronggal, festékekkel, ecsetekkel, agyagos zsákokkal, és a sarokban - egy pesti bérház negyedik emeletén! - egy hatalmas égetőkemencével. Körben mindenütt harminc-negyven centiméter magas kerámiaszobrok: öregek és fiatalok, férfiak és nők, különböző élethelyzetekben, munka közben, szomorúan és vidáman - majdnem mind székelyek és parasztok, színes népviseletben. Mindegyik egjéni arcú, önálló életet élő alak. És külön sorakoznak a magyar honfoglalás történelmi alakjai, a vezérek, a táltos, a közemberek, mesteremberek, köztük egy fazekas... Józsa Judit éppen szobrot készít. Ha érzi ujjaiban a bizsergést, mondja, legyen az dél vagy éjfél, munkához lát. Míg a házigazdára várok, beleolvasok az asztalon heverő újságokba, a róla szóló lelkendező újságkivágásokba. Már szép számmal van belőlük. Józsa Judit 1974-ben született a székelyföldi Korondon, az egész Erdélyben, sőt azon kívül is elhíresült fazekascsalád, a Józsa-család harmadik gyerekeként. Székelyudvarhelyen végezte el az egészségügyi szakközépiskolát, abban a városkában, amelyet lakói büszkén a hajdani monarchia területe legmagyarabb városának tartanak. Rövid ideig ott is dolgozott az egyik kórházban. Közben édesapja, Józsa János keze alatt már egészen korán elkezdett kerámiaszobrokat készíteni. Aztán 1993- ban édesapjával együtt a nagyszebeni falumúzeumban részt vett egy csoportos kiállításon. Együttélés c. szoborcsoportjában egy népviseletbe öltözött székely kislány egy román és egy szász fiúcska kezét fogta. Csakhogy a székely kislány ruháján egymás mellé került a piros, a fehér és a zöld szín, a román kisfiú lábán meg bocskor volt... Édesapját meghurcolták érte. Ekkor Józsa Judit úgy döntött, hogy Magyarországon folytatja életét és munkáját. Határozott, tudatos leány, legyőzte családja ellenkezését. 1994-ben elszegődött a budapesti Szent Margit Kórházba szociális dolgozónak. Nyomorult, elhagyott öregekkel, elfekvő betegekkel foglalkozott. Komoly iskola volt ez számára, aki korábban, a maga falujában sosem tapasztalt ennyi gonoszságot az idősek iránt... Mikor aztán később Egerben volt kiállítása, kérésére a szobrait rövid időre kivitték az egyik szociális otthonba örömet szerezni az idős embereknek. Miután egy évig nővérszálláson lakott, a család segítségével végül saját lakásba költözött. Még ágya semvolt, amikor már volt égető kemencéje, műhelye, ahol kedve szerint, akár éjfélkor, akár délben munkához foghatott. És dolgozott is keményen. Közben pedig beiratkozott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem művészettörténet szakára, mivel szükségét érezte a műveltségnek a képzőművészet terén. Jellemző azonban Józsa Judit tudatosságára, hogy nem a Képzőművészeti Főiskolára jelentkezett, azért, hogy megvédje magát a nem kívánt hatásoktól, megőrizze szellemi-alkotói függetlenségét. 1996-ban már ki is állította szobrait a Gellért Szállóban - nagy sikerrel. Azóta már volt kiállítása Budapesten, Esztergomban, Szombathelyen és más magyarországi városokban, de bemutatkozott már Hollandiában, az Egyesült Államokban meg Kanadában is. 1996-ban különösen nagy sikert aratott Opusztaszeren kiállított, Honfoglalás című történelmi sorozatával. A harminc darab 30-40 centiméter magas kerámiaszobrocskák a csodaszarvastól a hét vezéren át a temetkezési szokásokig bezárólag, mind a régi leletek alapján készültek. Judit igyekezett korhűen ábrázolni a ruhákat, a szerszámokat, a hajviseletet. „Itt látható kisplaszitkáit két hónap alatt formázta meg, égette ki, patinázta - mondta az ópusztaszeri kiállítás megnyitóján Kovács Gergelyné. - A szobrok az alkalmazott művészet és az illusztrációk körébe egyaránt utalhatók, hiszen a modelleket történelmi irodalomból, régészeti leletekből élesztette fel, ragaszkodva a történeti hitelességhez. Különösen megható, hogy a szűcs varródobozára rávéste a szarvasi avarkori tűtartó rovásírásos üzenetét, vagy megmintázta a közeli Mindszenten feltárt magányos lovas sírját a feltárások fotói nyomán. Ez a befejező szobor mintegy jelzi, hogy a holtak örökösen szolgálnak, rájuk épült a falu, a haza. A szobrok míves megmunkálásukal, egyedi karaktereikkel, finoman patinázott felületeikkel egy fiatal tehetség őszinte, áradó tiszteletét és szeretetét fejezik ki a honfoglalók emléke előtt. Üde, virágos koszorú ez a kisplasztikái csoport a millecentenárium képzőművészeti alkotásai között...” Kelemen Kristóf a 30 kisplasztikát, köztük a szoborcsoportot, a millecentenáriumhoz méltó képzőművészeti alkotásnak minősítette - olvasom másutt a bíráló bizottság jegyzőkönyvéből. - “A honfoglalókat bemutató kerámiaszobrok egy egységes világot közvetítenek, jóllehet a figurák nem ismétlődnek, egyediek és karakterisztikusak... Losonczy Miklós a figurák nemes, mértéktartó archaizmusát emelte ki, az alakok hamvasságukkal eltérnek a Feszty, Munkácsy, Boda stílusú megfogalmazásoktól. A honfoglaló vezérek a szoborcsoport kiemelkedő alkotásai, különösen Álmos és Árpád kettős szobra, a két nemzedék megjelenítése... Az arcokon a mai erdélyi parasztok jellegzetességeit lehet felfedezni. Pogány Ö. Gábor szerint az alkotások alapvetően szobrok, Izsó Miklós Táncoló parasztok plasztikáját idézik fel... Kő Pál rektor szerint a profik nem biztos, hogy ilyen teljesítményre képesek, ennyi hangon és szólamban szólni...” Józsa Judit a Honfoglalás szobrocskáit féltőén őrzi. A többi szobra a kiállítások alkalmából mind elkelt. Kisplasztikái egyre ismertebbek, és ami talán a legfontosabb: az elismerés egyöntetű. Volt már úgy, hogy Józsa Judit háromszáz meghívót küldött ki, és hatszázan jöttek el a kiállításra. És az úlj Ságokban már több, neki dedikált vers is olvasható... Aki szövi az agyagot- A köröndi fazekosság fortélyait, az agyagművesség technikai részét édesapám tanította meg nekem - mondja Judit, miközben éppen az egyik női szoboralakjának hajfonatát sodorja - Mindent, ami a hagyományos kerámia ornamentikájához tartozik, a különféle motívumokat anynyira megtanította nekem, hogy ha éjjel álmomból ébresztenek fel, akkor is el tudnám mondani őket. Én már tipegő korom óta közvetlen kapcsolatba kerültem az agyaggal. Tizenegy évesen már kisebb szobrokat készítettem. A családomban hosszú időre visszamenőleg, különösen apai ágon, mindenki fazekas volt. Ezt nem lehet nem folytatni. És persze a hagyományokat sem szabad hagyni kipusztulni. A testvérem otthon maradt, ő örökli a mesterséget, hiszen az apáról fiúra száll Korondon. Én egy kicsit másként ugyan, de azért magam is hagyományos munkákat készítek. Judit tizennyolc évesen találta föl a saját módszerét: a hajtogatós technikát. Az asztalon kinyújtott agyagot addig hajtogatja, míg kialakul belőle a megálmodott alak. Ez az agyagfigura nem tömör, mint másoké, hanem belül üres. Nézem a kezét, amint a szobrot készíti. Annyira egyszerűnek látszik az, ahogyan az agyag-hajfonatot sodorja, vagy ahogyan az agyagszoknyát a női alak dereka köré kanyarintja. Mégis van valami többlet Judit ujjaiban, olyasvalami, amitől a szemem láttára élet költözik az agyag-kisasszonyba.Valósággal szövi az agyagot. Az anyag iránti tisztelettel érint meg minden tárgyat, bármi legyen az, szobor, golyóstoll, újságpapír.- Én elsősorban népművésznek tartom magam - mondja Judit, míg az agyag-kisasszony szoknyáját festi.- Főleg, ha a népi figuráimra gondolok. A történelmi alkotásaimmal túlléptem a népművészet határát, talán már azt is lehetne mondani, hogy népi szobrászművész vagyok. De én jobban szeretem, ha csak népművésznek titulálnak. Egyszerűbb, tisztább. Józsa Judit megtanulta az édesapjától, hogy aki népművésznek született, annak népművésznek is kell maradnia. Fából vaskarikát, agyagból porcelánt nem lehet készíteni, szokta emlegetni Józsa János. Meg kell őrizni az agyag agyagszerűségét, tömörségét. A népi kerámiát 960 fokon égetik. Ezt a határt, a 960 fokot nem szabad átlépni, azon túl már a porcelán világa kezdődik, amelybe a korondiak nem lépnek át. Józsa Judit azt tervezi, hogy szoborsorozatot készít a magyar nagyasszonyokról és a magyar szentekről. Kedves szobra azonban mindmáig Rózsa Sándor, a sorsa ellen lázadó betyár. Józsa Judit is, a maga csendes, tudatos, határozott módján, lázad. Maga alakítja sorsát. 960 fokon... Beke Mihály András Trianon játszik Valószínűleg a határátlépések minden eddigi rekordját megdöntötte már egy horvát házaspár, hiszen családi házukat pontosan kettészeli a Muraközben a horvát-szlovén határvonal. A horvát sajtó szerint Ana és Dragutin Kunde lépten-nyomon átlépik a határt, miközben el sem hagyják házukat. „Külföldi útjukhoz” elég ugyanis annyi, hogy a családi ház egyik feléből átmenjenek a másikba. A Banfijében álló ház konyhája és fürdőszobája Horvátországban van, a hálószoba azonban már Szlovéniában, ahogyan a ház terasza is. A házaspár egy cseppet sem bánja, hogy minden este „idegen földön” hajtja álomra a fejét, de nagyon örül annak, hogy minden „határátlépéskor” nem kérnek tőlük útlevelet a határőrök, akik tevékenységével egyébként nagyon elégedettek.
