Nyugati Magyarság, 2000 (18. évfolyam, 1-12. szám)
2000-04-01 / 4. szám
10. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 2000. április „Féligazság egész hazugság" „Te kedves Nyelv, melynek ügyéről itt fűzfám alatt talán fűzfa módra okoskodtam, szólítsd meg még fiaidat azért, amivel Anyjoknak tartoznak.” (Katona József) Vallomások az anyanyelvről Magyarországon a történelmi fejlődés úgy hozta, hogy a nemzetileg elhivatott média már-már reménytelen kisebbségben van a nemzetsemleges és/vagy nemzetellenes nyilvánosságai szemben. A „magyar” tájékoztatási főáram ontja magából az értékromboló nyelvpolitikai fordulatokat (lásd pl. legutóbbi nyelvi leleményüket, a státusmagyart), a gondolkodást tévútra terelő „alternatív megközelítéseket” (lásd pl. a magyarságot a magyar állampolgárok közösségével azonosító balliberális felfogást, mely kirekeszt a nemzetből többmillió magyart) valamint az egyes események szándékolt félremagyarázását (itt alighanem felesleges személtető példával élni, elég, ha valaki előveszi egy balos lap bármely példányát és beleolvas egy tetszőleges kiválasztott politikai kommentárba). A nemzeti konzervatív oldal reakciója vegyes. Egyesek teljesen fölöslegesnek látják, hogy bármit is válaszoljanak a nyílt vagy burkolt provokációkra és ferdítésekre, ők a saját építkezés hívei, akik háttérzajként fogják fel a másik oldalnak a sunyi csúsztatásoktól a gyalázkodásig terjedő tevékenységét. Mások veszik a fáradságot, és ha nem is egyenként, de megfelelő rendszerbe foglalva, jelenségeket kutatva a felszín mögött, reflektálnak a balos torzításokra. A harmadik csoport úgy véli, hogy e balos hatalmi góc belülről kezdhető ki. Ők nem fogadják el a népi ősigazságot, hogy kutyából nem lesz szalonna, úgy tesznek, mintha a másik oldalon, az SZDSZ és az MSZP berkeiben is lennének nemzeti elhivatottságú politikusok s igyekeznek a „nemzeti egység”, a „párbeszéd” jegyében középen állni. Sajátos, hangtompítós nemzetféltésük jegyében született cikkeik a nagyobb hatásfokkal dolgozó és jobban fizető liberális orgánumok hasábjain jelennek meg. Az első két megközelítésmód mindenképpen rokonszenves. Megítélésem szerint törekedni kell párhuzamos érvényesítésükre: vagyis a magyar önépítés kérdéseiben nem szabad akadályt jelentsen az, hogy mit fog majd a másik oldal lépni válaszul, hogy ismét megindul a libertinus fröcsögés. Ugyanakkor viszont nem szabad látószögön kívül helyezni őket. Sőt. Érdemes továbbra is elemezni, mi motivál egyeseket a pénzen és pályatársaik elismerésén túl a saját nagyközösség (a nemzet) távlati érdekei ellen szónokolni. (Azokról beszélek, akik számára egyáltalán jelent valamit a magyarsághoz való tartozás.) Érdemes a jellegzetes szövegeket elemezni, s érdemes rámutatni, ha itt vagy ott kilóg a lóláb. Végső soron a balliberális sajtó folyamatosan szolgáltatja a muníciót. Úgy vélem, a Sándor György-i aforizmát, miszerint „fél igazság egész hazugság” legmegfelelőbben éppenséggel ezen újságok cikkeivel lehet példázni. Álljon itt egy idézet, a Magyar Narancs nevű hecclap utódja, a Mancs hasábjairól: „Erdélyben a MIÉP kis híján tökéletes párhuzamát jelenti a Tőkés-féle intranzigens irányzat, amely ott mármár nyíltan kenyértörésre vitte a dolgot az RMDSZ vezetőségével. A vita tétje immáron az, hogy tekintse-e magát a román közélet részének az erdélyi magyarság és az RMDSZ vagy pedig, ahogy Tőkésék mondják, vonuljon-e ki mindebből, egy külön társadalom reményében.” (2000. március 16.) A cikkírónak pár sorban sikerült öt, részletes kifejtést érdemlő kérdést érinteni, úgy, hogy mondott is róluk valamit meg nem is, hogy sejtetett valamit a valós tényekből, de csúsztatott is vastagon. Az első, hogy a Tőkés-féle irányzat a MIÉP-nek felel meg. Szántszándékkal nem írtam azt, hogy „a MIÉP-esség vádja az első kérdés”, hiszen éppenséggel azon dolgoznak a párt megalakulása óta az SZDSZ sajtókommandósai, hogy az egész magyar közösségbe azt sulykolják bele, hogy „vádolni” lehet a MIÉP- pel rokonszenvezőket, hogy MIÉP- szimpátiával lehet „gyanúsítani”, mintha MIÉP-esnek lenni szégyellni való dolog lenne. (Érdemes felfigyelni legújabbkeletű fogásukra, mellyel az „elhallgatási spirál” szociológiai jelenségét magyarázzák félre. Ez a civilizált világon mindenütt ismert társadalmi jelenség, ami az egyes egyénnek a közösségi véleményként érzékelt állásponttal való csak színleges azonosulását jelenti, aminek következtében torzulhatnak a szociológiai felmérések és a látszólagos közhangulattal teljesen ellentétes választási eredmények születhetnek. Pokol Béla iskolapéldaként említi e címszó alatt az 1990-es MDF-győzelmet. Nyilvánvaló módon ide tartozik a MIÉP 1-2%-os közvéleménykutatási eredménye is. Sikerült olyan hangulatot teremteni e párt körül, hogy a rokonszenvezők tekintélyes része nem tartja tanácsosnak pártkötődését megvallani. S hogy jön ez át a balos médián? Úgy, hogy a MIÉP-et még saját választóik is szégyellik.) Nos, amennyiben bárki a Tőkés táborból - jelen esetben e sorok írója - mereven visszautasítja a Dobrovits-féle MIÉP-es párhuzamot, akkor lényegében pont úgy lép, ahogy a másik oldalon elvárják: lépésével megerősíti amazok igazságtalan eljárását és a MÉP kirekesztettségét. Mert azt talán már közhely külön jelezni, hogy a valódi kirekesztők nem a jobboldalon tanyáznak. Amennyiben viszont elfogadjuk a MIÉP-esség minősítését, akkor magunkra vállaljuk mindazt, amit ráhordtak éveken keresztül erre a pártra, amivel a legfőbb gond az, hogy sokan a nemzeti oldalon is úgy vélik immár, hogy politizálni csak akkor lehet, ha elhatárolódunk a MIÉP-tői és szövetségeseitől (!). Ilymódon aki közösséget vállal ezzel a párttal, könnyen a politikai partvonalon találhatja magát. Mi hát akkor a teendő? Jelezni: attól függetlenül, hogy a MIÉP politlógiailag nem tekinthető szélsőségesnek (hiszen az alkotmányos játékszabályokat eszközeiben és céljaiban tiszteletben tartó párt), de a Tőkés-szárny elsősorban céljaiban, retorikájában, eszközeiben és szövetségi rendszerét tekintve nem vele rokon, hanem a Fidesz-MDF polgári vonallal. Következő sajátos megállapítása Dobrovitsnak, hogy a Tőkés-szárny „már-már” kenyértörésre vitte „a dolgot” az RMDSZ vezetőségével. Mi itt a „dolog”? Mit vitt a Tőkésszárny kenyértörésre? No persze csak szinte, akarom mondani „mármár”... Ha a cikkíró a szakításra gondol, akkor hadd világosítsam fel, hogy az RMDSZ alighanem csak akkor fog szakadni, amikor a karierelvű politizálok már nem találják meg a számításaikat egy értékelvű vezetés mellett. Magyarán: egy magyar nemzeti győzelem esetén. Vagy ahogy a közbeszéd tartja: midőn az RMDSZ-esek megszerzik a többséget az udéméristáktól. (Uniunea Democratica a Maghiarirlor din Romania - UDMR - a szerk.) A Tőkésszárny saját, bizonyos fokú kompromittálódásának árán is (hiszen kit nem kompromittál, hogy egy olyan vezetéssel együttműködik - ha más nem de az egyazon szervezethez tartozás szintjén -, mely a hatalom megtartásáért odadobta a saját s a szervezet hitelét, midőn „viszavonta” az egyetemügyben megszabott ultimátumait) az egység híve volt s maradt. Azon is el lehet filozofálni, hogy az autonomisták ne tartanák az RMDSZ-t a „román közélet részének”? Honnan szedte ezt a Manes publicistája? Nyilván aligha okoz örömet magyar ember számára, hogy a történelem egy perverz és igazságtalan fordulata folytán csak úgy tud a közössége érdekérvényesüléséért a megfelelő hatékonysággal harcolni, ha a román közéletben részt vesz. De ez nem jelenti azt, hogy ne venné tudásul a valóságot. Kénytelenség a román közélet játékszabályaival számolni s utána próbálni meg a magunk eszközeivel azokat is megváltoztatni a saját közösség sorsalakításával párhuzamosan. Ez persze nem egyenlő a módszertan átvételével, a balkáni politizálás normáinak belső tételével, mint ahogy a jelenlegi RMDSZ-vezetés magatartása sugallja, midőn keresztülgyalogol értékelveken és lefektetett alapszabályszintű előírásokon. Ami a szöveg esetleges ihletforrását illeti, volt már olyan kijelentése Tőkés Lászlónak, miszerint mintsem ilyen legyen a képviseletünk a parlamenten, inkább ne legyen egyáltalán. E sorok írójának is sikerült többek haragját magára vonni, mikor leszögezte: egyáltalán nem biztos, hogy rosszat tenne az RMDSZ-nek, ha egy ciklus erejéig kimaradna a törvényhozásból, hisz leszakadozna róla a karrierista derékhad s azok maradnának, akikkel lehetséges a magyar nemzetépítés, az autonómia program azon részének megvalósítása, mely nem függvénye a román politikai akaratnak. De ez egy egészen más állítás. Harmadik kiemelendő mozzanat az, hogy Tőkésék Dobrovits szerint azt mondják, hogy az RMDSZ „vonuljon ki mindebből”. „Mindebből?” Miből is? A kormányból? Nos, a kormányból való távozást még az SZDSZ-es Törzsök Erika is felvetette, mint logikus lépést, mikor a kormányzati szerepvállalás történelmi kísérlete 1998 nyarán látványos kudarcot vallott. A parlamentből? A parlementből való távozásról nincs és nem is volt szó. Végül érdemes jelezni az érezhetően liberális peremfeltételekből építkező cikkírónak, hogy az „erdélyi magyar társadalom” kategóriát nem a Tőkés-oldal használta először, hanem az SZDSZ-hez igen közelálló Csíkszeredái kultúr-antropológus csoport (KAM). Más kérdés, hogy elvbarátaik nem álltak az RMDSZ mellé, midőn a saját erdélyi magyar politikai társadalom megteremtése lehetséges volt, 1992. október 25-i Kolozsvári Nyilatkozat valamint az 1993. januári brassói határozatok révén. Ugyanakkor ki tagadhatná, hogy a megmaradás egyetlen útja ez: a saját társadalom megteremtése! A spontán folyamatok a felmorzsoltatás irányába mutatnak: ekkora kisebbség egy többségi tengerben eltűnésre van ítélve, hacsak erős szabályozókkal, legjobb esetben jogi normákkal, de ezek hiányában belső, erkölcsi szankciójú normarendszerrel nem bástyázza magát körül. Persze itt nem is erről folyik a vita, az SZDSZ és médiatámogatói számára nem az a probléma, hogy miként tud a határon túli magyarság megmaradni a szülőföldjén. Hiszen mihelyt valamiféle jövőképpel kecsegtető elképzelés feltűnik a horizonton , legyen az autonómia, a kollektív jogok, társnemzeti státusz, a státusztörvény vagy a többes állampolgárság, teljes elméleti vértezetben vonulnak fel szétzúzni az új gondolatot. Ez az, amire újból és újból rá kell mutatni, miközben egy pillanatig nem vehetjük le szemünket a végcélról, a magyar kulturális, szellemi, gazdasági s amennyire lehet, politikai reintegrációról, újra egységesülésről. Borbély Zsolt Attila Alexa Károly Anyanyelvén kell mindent szóra bírnunk a gyermekek figyelő tudatlansága előtt, a labdát, az autót, a csip-csip csókát, a menyecske madarat, Petőfi Sándort, a szülőföldet. Ez a szóra bírás minannyiunk tiszte, vállalt vagy önkéntelen. A nemzedéken túli viszonzás: a továbbadás reményében. Amiel, Henri-Frédéric Tanuljunk meg annyi nyelvet, amennyi csak tetszik nekünk, de kizárólag a miénken énekeljünk... Aranka György A nyelv egy nemzetben a nemzet értelmének mind műhelye, mind eszköze, mind pedig annak mértékének mérője. Arany János A nyelvnek is törvényeit Széppé, jóvá mi teszi; Nyelvész urak jobban „tudják”, A költő jobban érzi. Bajza József Mi a nyelvet összezagyválja és keveri, idegenszerűvel és rokontalannal vegyíti s annak tiszta folyamát és derültségét bármi módon zavarja, mindannak szinte befolyása van a nép megzavarására és önmagábóli fejlődése gátlására. Mert az életnek szellemibb és bensőbb eleme a beszédnél semmi sincs. Önként foly ebből, hogy ha a nép nem akarja elveszíteni azt, ami által nép, ha minden sajátságait meg akarja őrizni, úgy semmire sem kell annyira ügyelnie, mint arra, hogy nyelve ki ne vesszen és le ne korcsuljon, hanem eredeti tisztaságát és bélyegét megtartsa. Balázs Béla Ha a magyar földet kiveszik lábam alól, a magyar nyelvnek és magyar muzsikának felhőjén szállók meg. Talajjá fognak sűrűsödni alattam a szavak, és az lesz az én hazám... Baróti Szabó Dávid Serkenj fel, magyar ifjúság! lm nemzeti nyelved Egy szép nemzetnek bélyege, veszni siet. Megvallom, igazán örülök annak, hogy némely országba immár útlevél nélkül, személyi igazolvánnyal is utazhatunk. Ilyenformán legalább nem jövök zavarba legközelebb, ha megint Hévízen szeretnék tölteni egy hétvégét. Hévíz ugyanis földrajzilag, ismereteim szerint, Magyarországhoz tartozik. Legutóbb ottjártamban mégis folyton az útlevelem után kapkodtam és attól tartottam, hogy egy osztrák egyenruha rámreccsen: Passportkontroll... Sajátos módon látszanak légiesülni a magyar határok. Keletről, különösen észak-keletről csak az a maffiózó keresztapa nem jön hozzánk interjút adni valamelyik magyar napilapnak, aki éppen másutt mossa a pénzt. Biharkeresztes környékén már sok felé ki van írva románul: Alimentara, és erről már senkinek sem a törökök jövés-menése jut az eszébe, hanem a román bevásárlók. (A határ másik oldalán persze, az udvarias viszonosság jegyében legalább háromszáz kilométert kell utaznunk ahhoz, hogy magyar nyelvű cégtáblát láthassunk.) Nyugat felé pedig... sokat hallani-olvasni a fájós derekukat nálunk áztató, fogukat nálunk fehérítő osztrák sógorokról. De igazából most volt először alkalmam szembesülni Nyugat-Magyarország labancosodásával. Már az is fölkeltette a gyanúmat, hogy a hévízi buszpályaudvar mellett a mézet és gyógyteákat árusító nénike is szabatos németséggel kínálta nekem a portékáját. Az már szinte természetes Fogj tollat; kezdj íráshoz; kezdj szóba vegyülni Lantos Apollóval nemzeted ajka szerént. Nincs s nem lesz ennél tehetősebb eszköz: ezen kap Minden eszesb ánglus, francia, német, olasz. S mely szép versekkel telnek sajtói naponként! Mint hordják hozzád!... mely ragadozva veszed... Mint telik a külsők szédítő kincsével honod! Mint pusztul Árpád hajdani nyelve, neme! Serkenj fel mély álmádból és szánd meg hazádnak Nyelvét, mely ha kihal, tudd meg, örökre kihalsz. Krúdy Gyula A mesebeli árva gyermek a magyar nyelv. Még az ág is húzza. Pedig gyönyörű tartományai vannak. A legszebb országon húzódnak folyamai. A vadmadarak, csillagos égboltozat alatt lakó pásztorok és rajongó költők vigyáztak ez árvagyermek lépéseire, amíg járni tanult. Néha eldugdosták, mint a bujdosó kurucot vagy honvédet. Szőlőhegyek borházaiban, kollégiumok üres padlásain, a bedőlt pusztai kutak felett szárnyaló szél zúgásában él. Bár nem beszélünk manapság az Árpádok nyelvén, de megértenénk, megéreznénk egymást, ha egy lovas vitéz életre ébredne a nyírségi homokbuckák alatt, régi sújában. Tudnánk felelni Mátyás királynak, ha halottaiból felébredve az utat tudakolná Buda felé. Szabó T. Attila ... az idegen szó dédelgetése nem szókincsbeli gazdagodást, hanem éppen ellenkezőleg, szegényedést jelent. Égy sereg magyar szót hagyunk figyelmen kívül, mikor idegen szót használunk. ... a nyelvművelés, azaz elsősorban önmagunk és csak azután mások nyelvének féltő ügyelése bűntudattal és bűnbánattal kezdődik. Szakonyi Károly A nyelv olyan, mint a folyó: sok dög, szenny, idegen anyag hullhat belé, kiveti, megtisztul. Amit pedig felold, azt részévé teszi. volt, hogy a szálloda portása németül érdeklődött hogylétem felől, aztán a bennszülötteknek járó nagyvonalú elnézéssel igazított a szobámba. Később viszont már szótár meg levegő után kapkodtam, amikor láttam, hogy egy vidéki magyar szállodában sehol semmi sincsen kiírva magyarul, sem a liftben, sem a szobában, sem az uszodában. Csak németül. A szálloda fodrásza régen látott barátjaként fogadott, amikor német nyelvű köszönésére magyarul válaszoltam, és így végre módja adódott egy kicsit gyakorolni az anyanyelvét. Aztán sétáltunk egyet a városban a német nyelvű cégtáblák, német nyelvű feliratok és német nyelvű német turisták között. Turisták? Séta közben alkalmam volt megtekinteni egy ingatlaniroda kínálatát: mit ád az ég, a hévízi ingatlanok ára természetesen mind német márkában volt megadva... Hogy hatályos törvény tiltja az idegen nyelvű cégfeliratokat ebben a honban?! Magyarországon talán igen, no de Hévízen... Hogy én magam többek között és lényegében azért költöztem Magyarországra, mert nem tudtam elviselni szülőföldemen a magyar nyelvű feliratok hiányát? Nyilván magánügy... Egy dolog azonban vigasztal. Úgy láttam, hogy azért a sógoréknál is megvan az a szándék, hogy a leglényegesebb tudnivalókat udvariasan magyarul is kiírják. Tiszta Európa! Több ausztriai üzletben is láttam magyarul kiírva: „Ne lopj, mert büntetik!” Beke Mihály András Külföldön: Hévízen
