Nyugati Magyarság, 2000 (18. évfolyam, 1-12. szám)
2000-04-01 / 4. szám
4. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 2000. április A baloldali Európa rémképe Lassan már fél éve tart az a hadiállapot, amelyet Bécsben az Európai Unió, az USA és - elsőként - Izrael idézett elő Haiderék pártjának előkelő második helyezését, majd a néppárti-szabadságpárti kormány megalakulását követően. Baloldali és szélsőbaloldali tüntetők zúdultak a hajdani császárváros utcáira, hetente, sőt már-már naponta rombolással, erőszakkal fenyegetve Bécset. Pedig a néppárti-szabadságpárti koalíció a demokrácia törvényeit kényesen betartva vette át a hatalmat, maga Haider már olyan mértékben háttérbe vonult, hogy még a pártelnöki tisztségéről is lemondott. De a szuverén Ausztriát kiközösítő szankciók változatlanul érvényben maradtak, s a baloldali tüntetők rohamosztagait továbbra is szállítják Bécsbe a nemzetközi vonatok. Vagyis a liberalizmus által folyton hangoztatott szabad választás követelménye csak üres szólam. Ha a baloldal érdeke úgy kívánja, bármikor dönthet az utca diktatúrája. így volt ez már persze a „nagy” francia forradalom óta több mint kétszáz éve számtalanszor, s nagyon úgy néz ki, hogy önmagát ma is képes ismételni a történelem. Még hetven éve sincs, hogy a kommunizmus a legszerényebb becslések szerint is százmillió embert elpusztító mészárlásokba torkollott, s ma már lassan újból - a kiközösítés veszélye nélkül - kritikus megjegyzést sem lehet tenni a nyugat-európai kommunizmussal, maoizmussal, anarchizmussal, szociáldemokráciával összefonódott bolsevizmusra. A bolsevizmus és a mai baloldal közös örökségből táplálkozik. A bolsevizmus állami terrorral akarta gúzsba kötni az embereket. A bolsevizmus rokona, a globalizmus gazdasági terrorral, az emberek egzisztenciális és szellemi ellehetetlenítésével. Ha ezt az Ausztriát jelenleg kiközösítő, szankciókkal sújtó Európai Uniót nézzük, egyre több a kétely bennünk, magyarokban is. Ez az EU a baloldal Európai Uniója. A kiközösített Ausztrián kívül egyetlen jobboldali párt van benne, az Aznar vezette spanyol Néppárt. Az is kisebbségben, állandó nyomás alatt. Ez a konervatív, ugyancsak szelíd párt hallgatott akkor is, amikor a chilei népet a kommunizmus fenyegető rabigája alól felszabadító Pinochet tábornokot akarták Madridban a nemzetközi brigádok utódai bíróság elé citálni. S hallgatott akkor is, amikor Ausztria ellen hoztak szankciókat. Sőt: maga is megszavazta ezeket a szankciókat! Pedig a spanyol Néppárt megnyerte a mostani választásokat is. De nem viselkedett másképp a „jobboldali” francia köztársasági elnök, Chirac sem. Bizony, úgy néz ki, hogy az európai jobboldal a nagy sakktáblán csak megtűrt, s bármikor lesöpörhető bábukból áll csupán. A baloldal harsány egyedül. Állandó elhatárolódásokra kényszeríti a jobboldalt, miközben ő maga kommunistákat pátyolgat, sőt tart kormányban. Ezt a mai európai baloldalt már meg sem érinti a szociális érzékenység szelleme. A globalizmus, a multik, a megabankok készséges kiszolgálója ma már ez a baloldal. És a nemzeti értékeket agresszíven háttérbe szorító, eltipró barbár kultúrszenny-áradat Európára zúdításában a multik, a globalisták cinkosa. Szerencsére biztatóbb jelek is vannak az európai politikában. Már a baloldali finn és olasz kormány is burkoltan bírálta az elsősorban az EU soros portugál elnöke által továbbra is fenntartani szándékozó, Ausztriát kiközösítő diktatórikus politikát, a Berlusconi vezette jobboldal keményen tüntetett Ausztria és a Szabadságpárt mellett. Jörg Haiderről és a Szabadságpártról nagyon sokat írtak az utóbbi időben, s közben nem vették észre - vagy nem akarták észre venni - a talán a radikális párt térnyerésénél is nagyobb szenzációt: a hagyományosan jobbközép-konzervatív színeket képvisleő, Schüssel kancellár irányította kormány elképesztően bátor kiállását egy Európában teljesen új, a nyugati világ számára más távlatokat, dimenziókat jelenthető politika mellett. Schüsselék bátorsága talán végre segít változtatni az európai jobbközépnek a radikális jobboldaltól minduntalan elhatárolódó magatartásán, amely különösen groteszk és szánalomra méltó annak fényében, hogy a baloldal kommunista és volt anarchistákat, moistákat is beemel rezzenéstelen nyugalommal és arcátlansággal a különböző kormányokba. Az osztrák népnek harmóniát, gyarapodást, szociális biztonságot akaró Haidert kiközösítették, miközben az amerikai és a nyugat-európai olajérdek miatt cinikusan szemet húnynak a csecsenföldi népirtás fölött. „Rasszista” Haidert és Szabadságpártot emlegetnek, Izrael megszakítja a diplomáciai kapcsolatot Ausztriával, miközben megában Izraelben kőkemény fajvédő politika folyik már évtizedek óta, erről sokat tudnának mesélni a palesztiniai börtönök is. Felmerül tehát újra a kérdés: vane perspektíva ebben a pillanatnyilag egyre baloldalibb, sőt időnként egyre terrorisztikusabb, antidemokratikusabb baloldali európai uniós szervezetekben Magyarország számára is? A válasz mindezek ellenére csak az igen lehet. Mert bíznunk kell abban, hogy Európa változóban van. Bíznunk kell abban, hogy az egész Európát gazdasági, pénzügyi és kulturális terrorral fenyegető globalizmust meg fogják fékezni. Nem holmi álszociáldemokrata hatalmak, hanem a „tőkés társaságok világuralmát” egy valódi szociális programmal előbb-utóbb törvényszerűen megregulázó erők. Amelyek egyre inkább öntudatra ébrednek. De persze azért még mindig kérdezzük: nem önáltatás-e európai uniós tagságról beszélnünk akkor, amikor hazánk lakosságának pár százaléka nagyon gazdag, a többi pedig hihetetlen nehézségekkel, a normális létet ellehetetlenítő anyagi gondokkal küszködik vagy teljesen a perifériára szorult? Amikor virágzó középosztálybeli út helyett máris a latin-amerikai nyomorúság vicsorog ránk? Mezőgazdaságunk, iparunk (vagy inkább volt iparunk?) nem éppen rózsás helyzete ellenére, a magyar kreativitás, szellemi tőke erejében igenis bízhatnánk. És egyenes gerinccel tarthatnánk egy előbb-utóbb amúgy is átalakulóban levő EU felé. A kérdés csak az, hogy a magyar munkaerőt megfizetik-e végre? A multik, a nemzetközi bankok s a hazánkban rendkívül gazdag pár százaléknyi réteg hajlandó lesz-e a rablott vagyonból valamennyit visszaadni egy igazságosabb közteherviselés, „újraelosztás” érdekében? És milyen eszközökkel, technikákkal oldható ez meg? Mert a magyarság a sajátos rendszerváltozás után nem alamizsnát kér, csak jogos jussából szeretne valamit visszakapni. És még valami. A Központi Statisztikai Hivatal Népességkutató Intézete már most mintegy 10 százaléknyi külföldi beáramoltatását teszi szükségessé, elsősorban a harmadik világból. Fekete Gyula nagy jelentősségű munkásságát már évtizedek óta a magyar népfogyatkozás tragikus kérdésének szenteli. Balliberális, s korábban, a kádári kommunista, preliberális oldalról a cinikus gúnyolódás, „jobb” esetben a súlyos aggodalom érveit félresöprő közöny volt a válasz. Most egyszerre arról kezd a sajtó cikkezni, hogy elkerülhetetlen lesz a betelepítés. Hát nem a magyarság léte ellen irányuló tudatos stratégia része ez is? Hiszen ha azokat a pénzeket felszabadítanák, amelyekre az előbb utaltam - s akkor még nem is beszéltünk a már amúgy is sokszorosan törlesztett adósság legalább egy részének elengedéséről -, akkor azonnal rendelkeznénk azokkal a lehetőségekkel, amelyek egy radikálisan felgyorsított népességnövekedési programot elindíthatnának. Nem a harmadik világ képzetlen vagy lumpen elemeit kell ide csődítenünk, hanem a „rendszerváltozás” sajátosan meggazdagodott haszonélvezőit és a multikat, bankokat kellene megadóztatnunk, ez biztosíthatná a gyerekvállalási kedv viszonylag gyors növekedését. A magyar életkedv növekedését villantaná föl. Czére Béla Csurka, Haider és Le Pen Mi bennük a közös? Az, hogy országuk sajátos nemzeti érdekeit előbbre helyezik a nemzetközi bankok, a multinacionális cégek s általában a globalizációs érdekeknél. Szemben állnak a nemzetköziséggel, a kozmopolita liberalizmussal. Miben különböznek egymástól? Abban, hogy Le Pen országa a második világháború egyik győztese, Ausztria az egyik vesztese, s egy része 1955-ig szovjet megszállás alatt volt. Magyarország pedig nemcsak a vesztes államok közé tartozik, hanem 1945-től 1992-ig szovjet csapatok állomásoztak területén. Ezen időszakban Moszkva helytartói a bolsevik kettős spirált: a terrort és a hazugságot alkalmazták. Emiatt a Rákosi- és a Kádár-korszakban országunk szovjetizálódott, és a „vörös vírus” még napjainkban is érezteti hatását. így hármójuk közül Csurka István van a legnehezebb helyzetben. A magyarországi posztkommunista párt, az MSZP, melynek vezetősége bolsevik időkben is uralkodott, a vele négy éven át kollaboráló kozmopolita - liberális SZDSZ, és az izraelita teokrácia képtelen elviselni, hogy Csurka István pártja, a MIÉP - bejutott a Parlamentbe. Megjegyzendő, hogy ez az említett három formáció nemcsak a magyar nemzeti radikális párt, hanem a kormánykoalíció bizonyos radikális intézkedései ellen is protestál és demonstrál. Rögtön fasizmust kiáltanak, antifasiszta népfrontot hirdetnek, és „chartáskodnak”. Mindezt egy olyan országban, ahol sohasem volt fasizmus! (Lásd: John Lukacsnak a Népszabadság 1994. június 11-i számában megjelent interjúját.) Az utóbbi évekre jellemző még, hogy a különféle zsidó szervezetek mindent elkövettek az úgynevezett „fekvő számlák” felkutatására. Továbbá a zsidó holokauszt olyan interpretálásra, mintha az a második világháború központi problémája lett volna. Ez a „holokausztcentrikus” történelemcsinálás sokkolta és napjainkban is sokkolja nemcsak a magyar, hanem számos nyugat-európai ország lakosságát. Nem véletlen, hogy hazánk híres antimarxista történésze, Schmidt Mária, egy nyilvános előadásban kifejtette: a zsidó holokauszt a második világháborúnak csupán egy része. Schmidt Máriának - aki egyben a kormányfő tanácsadója - ezt a felfogását nem tette magáévá a MAZSIHISZ. Ez hazánkban ki nem mondott feszültséget váltott ki. Megítélésem szerint a zsidó szervezetek „holokausztcentrikus” politikája indította el Nyugat-Európában azt a jobbratolódási folyamatot, melynek eredményeként Svájcban és Spanyolországban a jobbközéppártok alakíthattak kormányt, s Ausztriában a Jörg Haider vezette jobboldali Szabadságpárt először lett második a választásokon. A nemzetközi zsidó szervezetek, sőt maga Izrael állam is „ideges” lett a Haider-jelenségre. Visszahívta bécsi nagykövetét. Amikor pedig a Haider-féle párt bekerült a kormányba, Ausztria számos városában jól szervezett és nagy valószínűséggel jól fizetett tüntetők lepték el az utcákat. Sőt az Európai Unió is szankciókat hozott Ausztria ellen. Ezek az intézkedések sértették az osztrák nép önérzetét, egyben növelték a Haiderhívők táborát. A közvéleménykutatók szerint, amennyiben napjainkban Ausztriában új választások lennének, a Szabadságpárt kapná a legtöbb szavazatot. A Hitlerrel való riogatás teljesen érthetetlen, azért, mert napjainkban egészen más a történelmi helyzet Európában, mint a harmincas években. Abban az időben létezett egy kommunista Szovjetunió, mely perszonálunióban lévén a Kommunista Internacionáléval, a kapitalista világ minden eszközzel való megdöntésére törekedett. A kihívás tehát a kapitalizmus ellen a kommunizmus részéről érkezett. Ezen kihívás ellen a tőkés világ védekezett. Az Istent is megtagadó kommunizmusra először Olaszországban sújtott le. 1922-ben hatalomra segítette a piacgazdaságot megszüntető bolsevizmussal szemben, a biblikus világképre támaszkodó és a piacgazdaságot védő fasizmust. Ez az irányzat 1935-ig egyértelműen pozitív szerepet játszott Olaszország történetében. A gazdasági világválság éveiben Moszkva Németországban tett kísérletet a proletárdiktatúra megteremtésére. A német ipari tőkések azonban résen voltak. Igaz, hogy Hitlert nem szerették, de nem volt más választásuk. így 1933. január 30-án Hindenburg államfő Hitlert kénytelen volt kinevezni birodalmi kancellárrá. Majd rövidesen, az elnök halála után Adolf Hitlert a német nép titkos szavazás útján 90%-os többséggel államfővé választotta. Napjainkban már nincs kommunista Szovjetunió és megszűnt a Kommunista Intemacionálé is. A tőkés világnak nincsen szüksége sem a fasizmusra, sem a nácizmusra. Továbbá: van egy Északatlanti Szerződés Szervezete - a NATO, és létezik egy Európai Unió. Az sem elhanyagolható tényező, hogy időközben az USA lett a világ legerősebb hatalma és megalakult Izrael állam. A földkerekség több régiójában sorra alakulnak a közös piacok, a világ megindult a globalizációhoz vezető úton. A jelenlegi történelmi összefüggésben, amikor a világ egyetlen államában sincs hatalmon fasiszta vagy náci jellegű párt (nem úgy mint a kommunistáknál: Kínában, Észak- Koreában és Kubában), miért e nagy riogatás? Éppen ezen populista programmal fellépő pártok működése zárja ki eleve egy-egy náci vagy fasiszta párt létrejöttét. Szemben a fasizmussal vagy nácizmussal, mindhárman a parlamentáris demokrácia hívei, s így szervezett formában vehetik fel a küzdelmet a globalizáció vadhajtásaival szemben. Dékán Károly Rózsa Sándor talpig vasban (Lapunkat Józsa Judit kisszobraival illusztráltuk.)
