Nyugati Magyarság, 2000 (18. évfolyam, 1-12. szám)
2000-04-01 / 4. szám
2000. április Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 5. oldal A honvédelem 2000-ben A világtörténelem legvéresebb századának végén még inkább bizonyos, hogy a háború fogalma elválaszthatatlan az emberiség lététől. Vitán felül áll, hogy az örök béke nem más, mint vágyálom, és ez az állapot csak jóhiszemű bölcselők elgondolása alapján, milliók megvalósíthatatlan óhajaként került be a köztudatba. Az emberiség utolsó 100 éve sem állt voltaképpen másból, mint háborúk sorozatából, békekötésekből, megszegett szerződésekből, amelyeknek részesei voltunk és vagyunk itt Európában. A történelem folyamán országvesztéseink mindig akkor következtek be, amikor a hon vezető felelősei, politikusai akár szűk csoportérdekből, akár politikai népszerűség érdekében, gazdasági megszorításaikkal a védelmi képességünk rovására, a véderő fejlesztésének elodázására vagy annak csökkentésére törekedtek. Messze feledtetve a nemzet, a társadalom, a szülőföld védelméért, a hon megtartásáért érzett felelősséget. Mert az a nép, amely lemond a saját védelméről, megteszi az első lépést az öngyilkosság felé. Éppen ezért minden szinten tudatosítani kell, hogy van ORSZÁGUNK, hazánk, amelynek létét több millió hős életével váltotta meg számunkra. Az ezeréves államiságunk ünnepén azt is tudatosítani kellene, hogy 93 ezer négyzetkilométerre zsugorodott az ország, és az az ellenünk folyó mérhetetlen politikai játszma következménye, amelyben nem kis felelőssége van az országvesztő dilettáns, hamis képzetekkel élő politikusoknak. Mindezekben nem szabad felmenteni a társadalom felelősségét sem, amely hamisított történelmi ismeretek és csúsztatások következtében, gyorsan képes tragédiáink, gyászaink feledésére. Itt társul az a tény, hogy a magyarnak általában nincs ellenségképe, így hála Istennek a sovén indulatok soha nem váltak általános társadalmi nézetté. Nem úgy mint a körülöttünk élőknél, ahol gyengébben vagy erősebben de felizzik a sovén indulat, és ez mint történelmi valóság - létezett és létezik. Azonban végzetes hiba és megbocsáthatatlan bűn a társadalom veszélyérzetének elaltatása hamis politikai illúziókkal! Nem kevés azon kinyilatkoztatások száma, melyek szerint a jó szerződések biztosítják védelmünket, és a jól megválasztott szövetséges garantálja az ország védelmét. Azonban történelmi példák sorozata bizonyítja, hogy a szerződések vagy az adott szó csak annál marad érvényben, akinek erős és ütőképes hadereje biztosítja azok megtartását. IV. Béla királyt az Országgyűlésben a főurak kinevették, amikor a tatárveszélyre hivatkozva egy erős hadsereg költségei megajánlására szólította fel őket. Még akkor is kételkedtek, amikor már Kijev is elesett, és 1241-ben Muhinál, az ország belsejében voltak kénytelenek megütközni a tatárral. A török birodalom fenyegető terjeszkedése sem ébresztette fel a főurak felelősségét. Magyarországnak Mátyás király halála után hosszú időn át, elsősorban a nemesség hibájából nem volt állandó hadserege. Ennek hiányában pedig nem lehetett hathatós országvédelmet kialakítani. A pápai nuncius 1526 áprilisában a pápához írt jelentésében lehangoló képet fest az országról, annak politikai helyzetéről, melynek, mint tudjuk, végzetes következménye Mohács lett. Hiába figyelmeztette Zrínyi Miklós a nemzetet arra, hogy a török igát magunknak kell lerázni, mert ha idegen segítséggel szabadul fel az ország, annak igen nagy ára van. Csak gazdát fogunk cserélni. A 17. század magyarjai sem gondolkodtak eléggé katonásan, megfeledkeztek honfoglaló őseink rájuk hagyott örökéről, a haderő kellő megbecsüléséről. Lemondtak az állandó magyar hadseregről, idegenekre bízták országunk védelmét, amely sajnos többször megismétlődött a későbbi századokban is. Sajnos csak azt állapíthatjuk meg a rendekről, hogy az alkotandó törvényt nem fogták fel, mert nem értettek a hadügyhöz és a hadsereghez, és ennek oka lett többek között a Rákóczi szabadságharc bukása is 1711 -ben! Nem hadsereget szerveztek, hanem csak a jogaikra hivatkoztak, Árpád vezér katona nemzete jogász nemzetté vált. Az 1848-as forradalom nagy vívmánya az a felismerés, hogy nemzeti létünk, függetlenségünk alapja az önálló nemzeti haderő megteremtése. Ez a harcban született honvédség győzelemre vitte mindaddig a nemzet ügyét, amíg egységes politikai vezetés mellett, az egész ország részt vett függetlenségünk megvédésben. Azonban azt is látni kell, hogy a túlerő elleni harc akadálya lett elsősorban az önkéntesség, majd a gazdasági kimerülés, amely alapvető határt szabott a haderő ütőképességének és harci szellemének. A kiegyezést követően óriási előrelépés volt a Magyar Királyi Honvédség újjászervezése, nemzeti létének erősítése az önálló védelmi minisztérium irányításában. A nemzeti haderő működése azonban hátrányt szenvedett, mert a véderő rendszerében jelen voltak a császári haderő „közös ezredei”, amelyekben magyarok is szolgáltak az osztd meg és uralkodj elv alapján. Nagy formátumú politikusunk, gróf Tisza István beszédei, parlamenti felszólalásai a védelmi képességünk érdekében az ezredfordulótól az 1914-es háború kitöréséig, drámai felszólalások voltak. ’’Bárminő válságok, bizonytalanságok is zúduljanak a nemzetre, szükséges, hogy azok megerősödve, rendbe hozva Az utóbbi hetekben, hónapokban a parlamentben és a sajtóban annyit foglalkoznak a honvédelem „reformjával” és a hadkötelezettséggel, hogy egyetlen, hazája békéjéért aggódó ember sem vonhatja ki magát a várható következmények továbbgondolása alól. Már az megdöbbentő, hogy önként a Trianonban 1920-ban engedélyezett létszám alá kívánják a hadseregünket csökkenteni, sőt egyes politikusok és pártok emellett még a hadkötelezettséget is meg kívánják szüntetni. Úgy látszik, hogy politikusaink nem tanultak történelmet és nem tudják, milyen földrajzi, etnikai és „baráti” környezetben élünk. Az még érthető, ha el nem is fogadható, hogy a fiatal és ambiciózus állami és politikai vezetőink döntéseiket nem mindig a földrajzi és történelmi relációk figyelembe vételével készítik elő, hiszen annak idején nem igen volt kiemelt tantárgy hazánk történelmének oktatása. A másik indok az, hogy a NATO tagjai vagyunk és baj esetén segít a NATO. Meggyőződhettünk róla, hogy a NATO valóban rendelkezik olyan fegyvertárral, hogy ha netalán valamelyik magáról megfeledkező szomszédos ország a gyakorlatilag védtelen hazánk városait elfoglalná, az elfoglalt városokat egy-két napon belül a földdel tehetné egyenlővé az ott állomásozó ellenséges haderővel együtt, a lakosságról nem is szólva. Jobb lenne ezt megelőzni. Mert azt azért senkitől nem várhatjuk el, hogy nem csak a levegőben, de a földön is helyt álljon helyettünk. Még vallásos körökben is régi közmondás, hogy segíts találják a nemzet épületét.” „Költenünk kell a hadseregre teljes erővel!” „Nagy bajok forrása, hogy elhanyagoltuk a hadsereg szükségleteit, megingatta a hitet életképességünkben és politikai érettségünkben. A magyar nemzet csak akkor maradhat fenn, ha erős hadseregre támaszkodhat.” Az 1918. október 31 -ei Páduai Fegyverszüneti Egyezmény aláírásakor a magyar katona győztes fegyverekkel állt a történelmi Magyarország határain kívül. A Károlyi-féle árulás 1918. november 16-án az Országház kupola termében, a törvénytelen nemzeti küldöttek által kikiáltott népköztársaság, Linder Béla hadügyminiszter kijelentése: „nem akarok katonát látni”, a fegyverszüneti egyezmény okafogyottá válását és nemzeti összeomlást idézett elő. Francia tábornokok vezetésével ellenségeink elözönlötték az országot, Kun Béla és Szamuely országlása végleg megpecsételte sorsunkat és előrevetítette Trianon tragédiáját. Ez a békediktátum 35.000 főben határozta meg a magyar haderő létszámát, katonai repülőgépek, vegyi fegyverek és páncélozott harcijárművek tartását megtiltotta. A magyar kormánybiztos 1924. febmagadon és az Isten is megsegít. Ennél többet még a NATO-tól sem várhatunk. Nem hiszem egyébként, hogy a környező „baráti” országok is ennyire igyekeznének megszabadulni hadseregüktől és eltörölni hazájukban a hadkötelezettséget. Az utóbbi évtizedekben felnövekvő ifjúság úgy nőtt fel, hogy nem taníttatták meg vele, mi az a haza iránti kötelezettség. Ehelyett teletömték a fejüket, a fejünket az internacionalizmusról és a világpolgárságról szóló dogmákkal. Olyan hadsereget kell létrehozni, ahonnan testileg edzett és szellemileg képzett, öntudatos, hazaszerető és hazájával szembeni kötelezettségét ismerő, tisztességes, fegyelmezett, komoly emberekként kerülnek ki a fiataljaink. Ahol a testi edzés mellett képzett szakemberek - a fiúkat emberszámba vevő katonatisztek, tanárok, gazdasági emberek és politikusok stb. - előadásai alapján a katonai ismeretek mellett megismerhetik a történelmünket, és mindazt, amivel az életben és a társadalomban el tudnak igazodni, azt, hogy a haza védelmében mit várnak el tőlük, és azt is, hogy a társadalomban hogyan tudnak boldogulni. Lehet, hogy évekkel, évtizedekkel később, kiegyensúlyozottabb környezetben egy megfelelő létszámú hivatásos katonaság is elég lesz az ország biztonságos védelmére. Ez az idő még nem érkezett el. A fiatalságot azonban aztán is nevelni kell a hazájuk iránti tiszteletre, kötelezettségekre, szeretetre és a hazájuk szükség esetén megkívánta védelmére. Unoka József ruáijában petíciót nyújtott át a Magyarországon tartózkodó Szövetségi Ellenőrző Bizottságnak, hogy vizsgálja felül a békediktátum hadseregre vonatkozó kitételeit. Ugyanis a fenti létszám nem elegendő sem az ország belső, sem külső biztonságának szavatolására. A zsoldos hadsereg pedig olyan drága, amelyet az ország a jelen gazdasági helyzetében nem képes finanszírozni. Mindezek mellet a volt ANTANT hatalmak és a nem történelmi utódállamok gőzerővel fejlesztették haderejüket és fegyverzetüket. A Magyar Királyi Honvédség az általános hadkötelezettség elve alapján az ANTANT Ellenőrző Bizottság távozása után 1928-1938 között fokozatosan növelte létszámát, fegyverzet és harci technika ellátottságát és annak minőségét. A Magyar Királyi Honvédség 1938-1940- re felkészültségében, technikai ellátottságában, annak minőségében a szomszédos államok szintjét elérte, illetve azt meghaladta. A magyar történelmi múlt áttekintése is bizonyítja, hogy földrajzi helyzetünkből adódóan állandó védekezésre voltunk utalva, a két világháborúban sorsunkat meghatározó szövetségi rendszerben a nemzeti megmaradás kérdését kellett a politika homlokterébe állítani. Ennek a felelősségnek a tudatában a honvédelem, az ország fegyveres védelmének kérdése soha nem kerülhet másod-harmadrendű helyre. A II. világháború és az elmúlt több mint 50 esztendő tapasztalatait feldolgozva, geopolitikai helyzetünk figyelembe vételével a nemzetgazdaság teherbíró képességének arányában, a jelenlegi szövetségi rendszer követelményei alapján határozható meg a haderő létszáma, fejlesztése, technikai ellátottsága a hon- és országvédelem biztosítására. Mindezek érdekében látni kell azt, hogy térségünkben nem zárult le a rendszerváltások következtében kialakult vagy átalakult országok homogén nemzetállammá válásának politikai, katonai, gazdasági küzdelme. A NATO-bombázás nem indította meg Jugoszlávia demokratikus átalakulsát. A NATO főparancsnok a bombázás befejezésekor tartott beszédében figyelmeztette Európát, hogy ez a térség még további fegyveres konfliktusok veszélyforrása. Ezt követően az USA külügyminisztere 7 nappal későb adott nyilatkozatában világossá tette, hogy Amerika nem vállalja a világcsendőr szerepét, az adott térségben kialakult etnikai konfliktusokat az érintett országoknak egymás között kell rendezniük. Az üzenet világos, egyértelműségéhez nem fér kétség, ezt minden felelős politikai tényezőnek történelmi tradícióink, belső társadalmi viszonyaink figyelembevételével kell mérlegre tennie. Az ország Alkotmányának átalakítása vagy módosítása, különösen a honvédelem tekintetében, amelynek össztársadalmi tevékenységet kell tükröznie, nem lehet politikai kampányfogások és alkalmi egyéni kezdeményezések eszköze. Súlyos felelőtlenség a jelen helyzetben, különösen gazdasági nehézségeink tekintetében pénzügyi feltételek hiányában, a honvédség stratégiai átalakításának kezdetén az ország védelmi képességét kockára tenni, az általános hadkötelezettség megszüntetésére vonatkozó kezdeményezéssel. Ma hazárdírozik az, aki az ősöktől örökölt HAZA védelmének általános szent kötelességét törölni kívánja az Alkotmányból, és anyagi feltételek nélkül még nem létező, úgynevezett professzionista, ha úgy tetszik zsoldos seregre akaija átruházni azt. Az már végképp felháborító, hogy a 152 évvel ezelőtt született Magyar Honvédség, amely letéteményese kell hogy legyen Magyarország függetlenségének és szuverenitásának, háború esetére felkészített mozgósítható tartalékos állományát nemzeti gárdának akarja elnevezni, mint az Egyesült Államok belső karhatalmi feladatra kiképzett alakulatait. Ezt egy magyar képviselő az ezeréves államiságunk ünnepén az országos médiákban jelenti be. Mélységesen elítélendő, hogy amikor a rendszerváltozás után végre valós történelmi ismeretek alapján, a nemzettudat kialakításának kezdetén az ifjúság hazaszeretetének elmélyítése érdekében fáradozunk, aláírást gyűjtsenek az általános hadkötelezettség eltörlésére. Erdős László honvéd ezredes Zsoldosdal Ismeretlen német költő verse a 16. századból Mink volnánk hát a foltozott irhájú hírhedt zsoldosok, kiknek egészen egyre megy, hogy völgybe avagy hegyre megy, parasztra, úrra, papra megy, bitóra vagy csak babra megy. Háltunk már puszta ég alatt, kaszáltunk fűt a jég alatt, láttunk Brémában lángokat, s űztünk tízéves lányokat. Mert mink vagyunk a foltozott irhájú hirhedt zsoldosok. Láttál már zsenge gyermeket, akit a strázsa kergetett? így verbuváltak minket is, kaptunk páncélt meg inget is. Korbáccsal vert a hadnagyunk - így nőttünk fel, s most itt vagyunk. Nem kímélünk férfit, se nőt, falhoz kenjük a csecsemőt, elfoglaljuk az ágyadat, aztán rád gyújtjuk házadat. Mert mink vagyunk a foltozott irhájú hírhedt zsoldosok. Kiirtottunk már hét megyét, megmásztuk Róma hét hegyét, kullogtunk őszi sáron át, vérfürdőt vettünk nyáron át, izzadtunk lenn a Pó megett, hörpöltünk szomjan hólevet, ettünk sáskát s döglött lovat, s hallottunk szörnyű átkokat. Mert mi vagyunk a foltozott irhájú hirhedt zsoldosok. Nem ismerünk apát, anyát, kivágunk minden almafát, megmérgezzük a kútvizet, s szolgáljuk azt ki megfizet. Széthordjuk ingóságodat, ringyóvá tesszük lányodat. S ha nem mondod, hogy köszönöm - lebunkózunk a küszöbön. Mert mi vagyunk a foltozott irhájú hirhedt zsoldosok. S ha egyszer majd megvénülünk, s lócánkon már hülyén ülünk, lábunkat köszvény marja már, s nehéz lesz Prunsberg kardja márobsitba küld a hadnagyunk, s mi várról várra baktatunk, úgy lesve, hogy a szeretet hol nyes egy darab tenyeret, így érünk oda, hol az út végén azt kérdi Belzebúb- .Hol jönnek mára foltozott irhájú hirhedt zsoldosok? Itt jönnek már a foltozott irhájú hirhedt zsoldosok, kiknek egészen egyre megy, hogy vögybe avagy hegyre megy, parasztra, úrra, papra megy, bitóra vagy csak babra megy. Tudjuk, nem ilyenek a huszadik századi zsoldosok. Mégis - nem közömbös, ki mennyiért és milyen hazát véd. - A szerkesztőség. Álmos és Árpád Honvédelem és hadkötelezettség
