Nyugati Magyarság, 2000 (18. évfolyam, 1-12. szám)

2000-01-01 / 1-2. szám

2000. január-február Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 3. oldal IFJ. FEKETE GYULA CZEGŐ ZOLTÁN A Magyar Szent Korona éve Az Országházban: eskü a Magyar Szent Koronára Ünneplőbe öltözött tömeggel telt meg az Ország­ház előtti hatalmas Kossuth Lajos tér. Az év első napja, január elseje volt, mínusz 6-8 fok közötti hőmérséklet. Egyesek szerint 80-100 ezren, má­sok véleménye szerint százezernél is többen várták a Magyar Szent Korona beköltözését a Parlament épületébe. A magyar államalapítás ezredik évfor­dulóját kívánta az Országgyűlés oly módon is ünnepélyesebbé tenni, hogy méltó helyre, a Nem­zeti Múzeumból a Partement épületébe tétette át a Szent Koronát. Az Országgyűlés ezzel a határoza­tával kinyilvánította, hogy nem pusztán egyik mú­zeumi tárgynak tekinti a Szent Koronát, és kiho­zatta régi fegyvereket, ékszereket, képeket és ruha­darabokat őrző múzeumi termekből, és törölve a múzeumi katalógusból, semmissé tette korábbi leltári nyilvántartási számát. Magyarországon a fél évszázados szovjet meg­szállás létrehozta azt az idegen érdekek szolgálatá­ból élő hatalmi csoportosulást, amelyik mindig is reflexszerűen tiltakozik a nemzeti hagyományok megünneplése, vagy a nemzeti kultúra gyakorlása ellen. Most is ez történt, megsokasodtak nemzeti múltunk és a Szent Korona elleni támadások. A nemzeti hagyományok felszámolásán fára­dozó előző, Hom-kormány 1996-ban kádárista múltjához hűen elsikkasztotta a honfoglalás 1100. éves megünneplését. Most az államalapítás 1000. évfordulóját is a tőlük megszokott ellenszenvvel fogadták a volt kormánypártok: „Minek ez a naci­onalista felhajtás?” „Miért akarjuk mindenáron bizonygatni, hogy mi már előbb itt voltunk, mint szomszédaink?”, „Miért akaijuk sérteni a szom­szédos országok érzékenységét ezer éves múltunk harsogásával?” - voltak hallhatók naponta a vá­dak. Harsogásról persze szó sem lehetett, hiszen többségében csak az ilyen ellenvélemények har­soghattak a szociálliberális kézben meghagyott rádióban és televízióban. Ha számításba vesszük azt is, hogy a szomszédos országok átlagos lakóit nem, csupán a román, a szlovák, vagy a szerb so­vinizmus érzékenységét sértheti saját múltunk megünneplése - képet alkothatunk arról, hogy kik­nek az érdekeit szolgálják a hazai internacionalis­ták. Európa egyik mintaországa, Svájc néhány évvel ezelőtt fényes külsőségek között ünnepelte meg hétévszázados fennállását. Vajon akadt-e olyan svájci politikus, aki óva in­tette volna az országot ettől az ünneptől, mondván, hogy ezzel - a Habsburgok elleni függetlenségi há­ború évfordulójának a megünneplésével - sérthe­tik egy szomszédos ország, Ausztria érzékenysé­gét? Nem akadt ilyen, de ha akadt volna, valószí­nűleg Ausztria határolódott volna el legerőtelje­sebben egy ilyen fogadatlan prókátortól. Nem akadt ilyen politikus azért sem, mert a svájci törté­nelemben nem alakulhatott ki egy olyan, idegen érdekeket kiszolgáló hatalmi elit-amilyen nálunk sajnos kialakult. A Szent Koronával szembeni további vádpont az volt, hogy Magyarország köztársasági államfor­máját vonják kétségbe azok, akik nem pusztán múzeumi tárgynak tekintik ezt a koronát. „Ez már önmagában az alkotmányos rendünk kétségbevo­nása!” - figyelmeztették olvasóikat a posztkom­munista lapok. Felfogásuk mit sem változott elv­társaik, Kun Béla és Károlyi Mihály óta, akik a Szent Koronát, mint a királyság szimbólumát egy­szerű aranytárgyként kívánták elárvereztetni. A közrend felforgatásának vádja mellett már eltörpültek azok a jelzők, hogy „maradi”, „avítt gondolkodású”, „bezápult dzsentri” szavazók ke­gyeit keresi a kormány. Nos, a magyar közfelfogás már 700 év óta megkülönbözteti egymástól a Szent Koronát, mint Magyarország jelképét, és a királyt, aki csupán szolgája volt a Szent Koronának. Zsig­­mond király csak néhány hónapos várfogság után látta be, hogy nem övé a Szent Korona, hanem ő tett esküt a Szent Korona szolgálatára. II. József már óvatosabb volt. A magyar törté­nelemben „kalapos király” néven szereplő ural­kodó meg sem koronáztatta magát, csakhogy ne kelljen esküje miatt szolgálnia a magyar alkotmá­nyos rendet! Történelmi példák sokaságával iga­zolhatnánk, hogy a Szent Korona nem a királyság szimbóluma - de ezek a tények mit sem számíta­nak azoknak a szabaddemokrata politikusoknak, akik még az érettségi tárgyak köréből is töröltetni szerették volna a magyar történelmet. Kitekinthe­tünk Európára is: Európa legrégebbi köztársaságá­nak, San Marinonak a címerében már a középkor óta korona jelképezi az ország függetlenségét. Egy sor európai köztársaság címerében van korona - elég, ha csak az osztrák, a Lengyel, vagy a Finn Köztársaság címereire utalok. „A leszerepelt, levitézlett úri Magyarország világát szeretnék azok visszacsempészni, akik olyan közjogi szereppel ruháznák fel a koronát, hogy például lehetővé tennék a reá tett esküt!” - ijedeztek a szabaddemokraták. Ki nem mondták volna, hogy „Szent Koronát” - de ettől függetlenül leleplező a riadalmuk. Hiszen a Bibliának sincs közjogi szerepe az Egyesült Államokban, mégis a Bibliát övező tisztelet miatt, erre szokás esküt tenni. A Szent Koronának sem lenne pusztán attól közjogi szerepe, ha sokan - akik akarják - erre tennék le esküjüket. Nyilván tehát, hogy a Szent Korona visszanyert tiszteletét szeretnék ezek a politikusok olyan formában is semmissé tenni, hogy megtiltanák a rá hivatkozó eskütételt. Remé­lem, elterjed a gyakorlatban, minden szidalom és tiltás ellenére a Szent Koronára, vagy a Bibliára tett eskü. Ne mások válogassák meg már mihelyettünk- mint annyiszor ebben a században -, hogy szá­munkra mi a szent dolog. Említést érdemel, hogy egy polgári napilap olvasóinak a 70%-a helyeselné azt, ha az ország­­gyűlési képviselők a Szent Koronára tennék le képviselői esküjüket. Remélem, hogy a következő Országgyűlés képviselőinek a többsége - eltérve a hivatalos eskü mai szövegétől - a Szent Koronára teszi le az esküjét. Nem tilthatja meg nekik ezt senki és semmi. Olyan vádat is megfogalmaztak a szabadde­mokrata és a szocialista politikusok, miszerint a Szent Korona a feudalizmus szimbóluma, a job­bágyság jogfosztottságának a jelképe. Nos, ez a vád sem igaz. Éppen az a tény, hogy minden magyarországi lakos a Szent Korona alattvalója volt - ahogyan ezt már egy 1401. évi pecsét tanú­sítja- meggátolta azt, hogy önös érdekből bármely uralkodó külföldön hadakozzon. Magyarországon a Szent Korona védelme minden rendű alattvalóra kiterjedt, mialatt Európában megszokott volt, hogy például a német fejedelmek katonának adták el alattvalóikat az angol vagy a francia gyarmati hadseregbe. Ha már minden hazug érvből kifogytak az ellenzéki pártok, akkor azt számolgatták, hogy vajon hány millió forintba is került a „koronafuva­­roztatás” - és ebből hány ingyenebéd juthatott volna a szegényeknek. Arról mélységesen hallgat­tak, hogy a holdudvarukba tartozó - és a külföldi pénzvilág zsoldjában álló - hazai bankvezérek csupán egy havi bére ennél lényegesen nagyobb összeg. Korábban, ha szóba jöttek a bankárok hor­ribilis fizetései, akkor természetesen demagógiát és populizmust kiabáltak, és nem azon igyekeztek, hogy kiszámolják az ebből fizethető ingyenebédek számát. Miért éppen a Szent Koronával kapcsola­tos kiadások miatt buzog föl bennük a szociális ér­zékenység? A támadások hatására a kormány több helyen engedett, és kihúzta a szociálliberális ellenzék által kifogásolt mondatokat a Szent Koronáról megem­lékező országgyűlési határozatból. Teljesen szük­ségtelen volt ez az engedmény! Előre látható volt, hogy a nemzeti múltat tagadók világnézetén, a „múltat végképp eltörölni” taktusain nevelkedet­tek nem viszonozzák szavazataikkal ezt az engedé­kenységet. Az ünnepélyes országgyűlési nyilatko­zatból kimaradt például az az - eredetileg tervezett- mondat, hogy a Szent Korona évszázadokon át a magyar nemzet egységét testesítette meg. Nos, amit a szövegben nem írhatott le a kormány, azt megtehette tettekben: ma bárki, aki magyarul kér belépőjegyet, ingyen megnézheti a Szent Koronát, másoknak 1100 forint a belépőjegy ára. Tehát mindenkit, aki magyarul beszél, a Szent Koroná­hoz fűződő viszonyában azonos elbírálás illeti meg - szemben másokkal. Mi ez, ha nem a Szent Korona előtti nemzeti egység?! A szociálliberális ellenzék persze ismét idegenellenséget, kirekesz­­tősdit emleget a sajtójában, nagyon nem tetszik nekik, hogy a messziről jött, pénztelen székelyek is ingyen tiszteleghetnek a korona előtt. A Szent Korona elleni támadások nem merül­tek ki parlamenti felszólalásokban és sajtónyilat­kozatokban. A szabaddemokratáknak egy különö­sen szélsőséges, gyűlölködő csapata nemzeti kul­túrát és hagyományokat lekicsinylő transzparen­sekkel tüntetett a Nemzeti Múzeum előtt, és hang­szórós autókon bíztatta a Szent Korona előtti út lezárására a lakosságot. Voltak vagy másfélszázan, szánalmas csőcselék, elvakultságuk már-már ne­vetséges ellentmondásban állt a méltóságteljes csendben várakozó, a Nemzeti Múzeumtól a Par­lamentig vivő út mentén felsorakozott tízezrekkel szemben. Öt-hat percig tartó zajongás után eltaka­rodtak a Kossuth Lajos térről is. Néhány kivételtől eltekintve nem jelentek meg, hanem távollétükkel tüntettek a szocialista-sza­baddemokrata országgyűlési képviselők, pártpoli­tikusok és városatyák is. Nos, ez az elvonulás, ez a távoliét nem hiányérzetet teremtett a várakozó tömegben, hanem egy olyan új érzést, mintha megjött volna valami, mintha megjött volna valaki. Talán a Szent Korona szelleme? Hihetetlenül jó érzés volt az örömtől csillogó arcokba tekinteni, egymásnak felszabadultan örülni, együtt lenni. Örülni úgy, hogy nem rikoltanak ránk, amiért énekeljük a Nemzeti Himnuszt, amiért magyarul gondolkodunk, örülni annak, hogy nem gúnyolód­nak azon, miért magyar viseletben, díszmagyar­ban fogadjuk a Szent Koronát. Olyan kellemes érzéssel ajándékozott meg minket ez a nap, amely tudatossá tette, hogy érde­mes küzdeni, lényegesen javulhat a nemzet közér­zete, ha közelmúltbéli rabtartóink végleg letűnnek a politika színpadáról! Fagyálló nemzet koronája Fagyálló nép vagyunk, ez már bizonyossá vált akkor, mikor az 1848-49-es forradalom és szabad­ságharc leverésekor elhurcolt magyar honvédek Szibériában is megmaradtak. Csodálta is őket a muszka, és az orosz legendák szerint az ottani tisztességes emberek sosem bírták megérteni: mi­ért kerültek Szibériába a magyar szabadságharc honvédéi, ha a német ellen harcoltak? Fagyálló, történelmi viharokat megért és kiál­lott a magyar Szent Korona is. 1999 utolsó hetei­ben az idegen, nem magyar szívű, de magyarok fölött uralkodó politikusok, az SZDSZés az MSZP vezérei és azok hívei óriási kampányba fogtak, hogy meggátolják a Korona átszállítását a Nemzeti Múzeumból az Országházba. Ők egyszerűen nem akartak és nem akarnak egy födél alatt élni a Koronával. Ugyanis az, amit ők múzeumi tárgy­ként tekintenek, magában hordozza - és Európá­ban egyedüli uralkodói jelképként mint olyan - a király fölötti, a hazában minden fölötti hatalmat is. Mindazok, akik eddig is, mai napig is nyíltan hirdetik itthon, ahol dőzsölnek, hogy a köztársa­ság, a demokrácia fölött nem lehet más hatalom, tiltakoznak a Korona és egyben a magyar történe­tiség, a magyar nemzeti múlt és hagyományrend­szer ellen. Igen, mert nekik nem jelent semmit a magyarság. Mert nem magyarok, nem rendelkez­nek fagyálló magyar történelmi hittel és a magyar feltámadás reménye nem illette meg az ő szívüket. Akinek a pénz az egyedüli istene, szentsége és hite, az nem hajlandó elismerni maga fölött sem­mit. Fél az. Didereg a nemzeti szellőben is, ha rebben a pénz uralmában meggyötört nép fölött a Rákóczi-féle, a kuruc zászló, vagy a Kossuthé, s halálra rémülnek a Klapka-induló hallatán. 2000. januárelsejénkoraeste mégis megtörtént - az idegen szívű itteniek számára rémisztő és hihetetlen -, de megtörtént az, amit az Orbán­­kormány akart: a nemzet vállán ünnepélyesen át­vonult a Korona az Országházba. Tömeg várta a Múzeum előtt, tömeg kísérte új helyére, nemzeti színű lobogók alatt tette meg az utat, tömeg várta a Kossuth téren. Ilyen ünnepet csak az a nép tud életesíteni, amely bízik a döntésében: jót s jól cselekedtünk. Végre. Mikor Fekete Gyula íróval a földalattiból ki­bukkantunk a térre, a tömeget meglátva egyszerre szólaltunk: „Nagyszerű! Ez igen!” Mert a másságos lelkűek azt is fölérvelték utolsó kínjukban, hogy esetleg másnapos, ittas lé­szen a tömeg - méltatlan a Koronához... Hát a tömeg a téren magasságos volt, az volt végig a Múzeumtól a díszőrség fogadó tisztelgé­séig. Előzőleg azért a savanyúszájúak szerveztek egy kis tüntetést, hogy maradna helyén a Korona, ne fényesítse-magyarítsa az Országházat. Ez a tüntető ötven emberfia azok közül került ki, akik novemberben a Kossuth téren fényes nappal meg­taposták a magyar zászlót, melyet a MIÉP-esek kezéből téptek ki. Akkor, ott jelen volt és nem vé­letlenül, hanem a tüntetők között a magyarországi zsidóság két vezéregyénisége, Schweitzer József és Tordai Péter is. A január 1-ei ünnepi parlamenti ülésre őket is meghívták. Nem mentek el. És az ünnepi üléstől távol maradt testületileg az SZDSZ képviselői testületé. Azok, akiknek Ma­gyarország csak vadászterülete és nem hazája, nem történelmi földje. Azok, akik másságos lel­kűek, és tompán kong lelkűkben a név: Balassi, Dobó, Bethlen Gábor, Bocskai, Koppány és Tak­sony. A szocialista képviselők közül néhányan ott lézengtek a teremben. Ennyit ezekről. A téren fagyban álltunk, Fekete Gyula a sokat megtapasztalt ember előrelátásával jó hótaposó csizmában. Ágyútűz mellett fűtöztem-e? Vagy a Gyula bátyámat körülvevő tisztelők melegénél? A Korona fénye-heve minden bizonnyal melengetett mindannyiunkat. És cserélődött a tömeg, és állott a sor éjjel 1 óráig, és volt látója, tisztelgője, főhajtója a Koroná­nak másnap is, sorban, rendre. A nemzettel ellenkezők sajtóbeli undorkodása is tart mind a mai napig. Soha annyi sarat nem dobáltak népre és Koronájára, mint most, itthon, a műmagyarok. Nem Hitler szellemétől félnek, ha­nem a Horthyétól, ki magyar kormányzóként mel­lesleg megvédte a honi zsidókat... Fagyálló a magyar. Sajnos, még tűri a megaláz­tatást is. A világon még nincs olyan ország, mely­nek népe elviselné, hogy nemzeti tudatát és nem­zeti kormányát a legutolsó barompiaci módon mocskolják - otthonában, hazájában a másságos lelkületűek. 2000. január 18-án a budapesti Dohány utcai - Európában az egyik legnagyobb - zsinagógában a zsidók megemlékeztek ezen a héten is, mint min­den héten, mindennap, a holokausztról, az övéké­ről. Ott ült a magyar kormány egyik tagja, ő elment. A zsidó meghívottak nem mentek el a koronái ün­nepi ülésre. Pokomi Zoltán, az Orbán-kormány közokta­tási minisztere ott ült. Bejelentette: ezután minden áprilisban megemlékeznek egy napon a magyaror­szági iskolákban a zsidók szenvedéseiről. A magunk szenvedéseire nem, nem kell külön nap a 365-ből. Érezzük azt álmaink vetésein is. Magyar közelkép (Folytatás az 1. oldalról) ágazatában több mint 85 százalék, a feldolgozói­parban pedig több mint 70 százalék volt. Az ország külföldi adósságállományát húszmilliárd dollárról sikerült ugyan tízmilliárd dollár alá szorítani nap­jainkra, de ennek az volt az ára, hogy a nagyválla­lati szektor alapvetően külfödi tulajdonosok, mul­tinacionális cégek kezébe került. Valójában tehát „napjaink gazdasági globalizá­­ciós folyamatát a fejlett térségek gazdasági társas­ágai által megvalósuló globális dominanciának” lehet nevezni. A globalizálódás „kulturális” nyer­tesei szappanoperákkal, a növekvő agresszivitás irányába ható és egyéb .játékfilmekkel” árasztják el a világot, a fogyasztók milliói pedig a sokoldalú kultúrális választék helyett egyre színvonaltala­­nabb és uniformizáltabb kínálatban részesülnek. A globalizálódás irányítóin kívül a termeléskihelye­zést szervező helyi menedzserek és üzletemberek is vastagon haszonélvezői a folyamatnak (Napi Magyarország, január 4.). Ellentétben az elképesztő választási eredmé­nyeket prognosztizáló hivatalos közvéleményku­tató intézetekkel - azt jósolták az 1998-as válasz­tások előtt, hogy a MIÉP meg sem fogja közelíteni a parlamentbejutás küszöbét -, a Magyar Demok­rata stábja a maga szerény eszközeivel már régóta jelzi a két jelentős nemzeti párt, az FKGP és a MIÉP előretörését. Az FKGP a kormánykoalíció­ban látszólag szerény helyet tölt be, semmivel sem nehezíti meg a Fidesz helyzetét. A párt legmeghatározóbb egyénisége, Torgyán József viszont nagyon is határozottan képviseli azt a felfogást, amelyet tanulmányában Kovács Lajos Péter találóan így jellemez: „Torgyán... fokozato­san felsimert még valamit, amit leginkább vertiká­lis megoldásnak lehet nevezni. Vagyis azt, hogy a megoldást nem föld- vagy paraszt-, hanem vidék­­centrikusán kell keresni” (Magyar Demokrata, december 3.). Valóban értelmetlen lenne tehát, ha a Fidesz a távolabbi jövőt illetően ezekkel a forgács-pártok­kal, alakulatokkal (MDNP, MKDSZ) próbálna va­lamiféle egyezségre jutni, s feladná a Fidesz- FKGP-szövetséget. Hogy az MDF valamiféle te­hetetlenségi nyomaték miatt kitart-e az MDNP és az MKDSZ irányában tett eddigi értelmetlen pró­bálkozásai mellett, vagy pedig megpróbál végre a KDNP és a MIÉP irányába is nyitni végre, ez még a jövő kérdése. Egyelőre meghatározó egyénisé­gek által „determinált”, önsorsot rontó tehetetlen­ség gátolja továbbra is a párt működését. A MIÉP december 11 -én tartotta VIII. országos gyűlését. Január 6-án fogadta el a MIÉP elnöksége Az elmúlt évről és a jövő kilátásairól című elemző beszámolót. „A magyarság fogyatkozása nem állt meg, sőt súlyosbodott” - idézhetünk a tanulmány­ból. Nyugat-Európa - leendő EU-csatlakozásunk terepe - már nem olyan vonzó helyszín, mint az erhardi szociális piacgazdaság idején volt. „A glo­­balizmus minden európai társadalmat és gazdasá­got korlátoz, nemzetietlenít, rombol.” Az Orbán-kormány nagy lendülettel kezdte munkáját, de ez a lendület megtört a globalizmus nemzetközi erői, az örökölt apparátusok és a kor­mánnyal szemben is egyre agresszívebb sajtó és telekommunikáció hadállásain. A pénzügyi körök, a nemzetközi óriásvállalatok és bankok kiszolgá­lói így továbbra is a kezükben tartják a tényleges hatalmat. „Ez a magyarság számára halálos fenye­getés, amely alól bármilyen áron ki kell szabadul­nunk, mert ez a nemzet megsemmisülését, az or­szág idegenek általi megszállását és az idegenek uralmát jelenti.” A multinacionális cégek és a „pénzből pénzt csináló”, jórészt külföldi érdekeltségű bankárok az óriási hasznot minden akadály nélkül kiviszik az országból, így a gazdaság nagyobb fele valójában nem veszi ki a részét az adózásból, a köztehervise­lésből. A kis- és középvállalkozások helyzetét az állandó körbetartozás, kínlódás jellemzi. A nem­zetközi kereskedelmi láncok, áruházak, bevásárló­­központok létesülése csak tovább rontja a helyze­tet. „A magyar gazdaságban, az egész magyar élet­ben egy olyan nemkívánatos, idegenszerű és élet­ellenes átalakulás, önállótlanodás és értékvesztés indult meg, amelyet ma még fel sem igen isme­rünk, de amely a nemzet teljes ellehetetlenülésé­hez vezethet.” (Magyar Fórum, január 6.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents