Nyugati Magyarság, 1999 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1999-12-01 / 12. szám
1999. december Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 5. oldal EGYED ÁKOS* A székelyek rövid története Székelységból nőtt a csontom, amiken a fejem hordom. Amíg élek székely vagyok, meghalva is az maradok! Ki népéért mit sem teszen, abból pedig csak por leszen.' Bethlen Gábor, Erdély fejedelme (diófa) Salló István faragvánva IV. rész Utoljára hagytuk, pedig elsőként szólhattunk volna a székely szabadságjogok legfontosabbikáról: az önkormányzatról. Előbb már utaltunk arra, hogy a székelységnek választott tisztségviselői voltak. Választás útján került a székek élére a hadnagy és a széki bíró. A hadnagy elsősorban a szék katonai ügyeiért felelt, a bíró a közigazgatás ügyeit intézte. A 15. században bevezették a 12 esküdt (ezeket „székülők”-nek nevezték) rendszerét is; az esküdtek főként az igazságszolgáltatásban segítették a szék két vezetőjét. A választott tisztségek mellett a 15. században megjelent a királybírói tisztség is, ezt a király, majd a fejedelmi hatalom nevezte ki. Később a székelyeknek sikerült kivívniuk a királybíró-választás jogát is. Az önigazgatás fontos szerve volt a székgyűlés, ahol közigazgatási s a székely szabadsággal kapcsolatos ügyeket tárgyalták meg. A háromszékiek 1466-i, Zabolán tartott közgyűlése például kimondta a 12 székülő évenkénti választását, valamint azt is, hogy a közembereket a főbbek maguk számára szolgáltatásokkal ne terheljék, hacsak azok önként nem kötik le magukat. Az itt hozott határozat értelmében az erőszakos hivatalfoglalásban vétkes személyre fő- és jószágvesztés büntetése várt. Az önigazgatás legfelsőbb fóruma a nemzetgyűlés volt. Ez lehetett kapcsolatos a nemzetségi társadalom hasonló intézményével, a 14. századiakat azonban a középkori székely nemzet (natio siculica) szervének tekinthetjük. Az első székely nemzetgyűlést - mai tudásunk szerint - 1357-ben tartották Székelyudvarhelyen. Közismert, hogy a történeti Erdélyben három nemzet alakult: a vármegyékben a magyar, a székekben a székely és a szász nemzet. Ezek 1438-ban szövetséget kötöttek a parasztfelkelés ellen, valamint a török veszedelem közös elhárítása érdekében. Természetesen a magyar és a székely nem képezett külön etnikumot, s egy nyelvet is beszélt, de a társadalmi s politikai helyzetük jelentős mértékben különbözött, amit a közjog is rögzített. Mindhárom nemzetnek voltak külön nemzet-gyűlései, de közös fórumaik is. A székely nemzetgyűlések közül a történettudomány különösen fontosnak tartja az 1505. évi székelyudvarhelyi s az 1506. évi agyagfalvi nemzetgyűléseket. Mindkettőn szabályokat alkottak. Az 1505. évi gyűlés elhatározta egy 4 főemberből és 13 lófőből összetevődő állandó törvényszék életrehozását Székelyudvarhelyen. Az utóbbi a pártütőkre kiszabandó büntetéssel is foglalkozott. A pártütők - olvassuk a határozatban - „minden ingó-bingó marhája prédára, kapsira hányassák, és maga örök számkivetésre fizettessék”. A nemzetgyűlések nemcsak új törvényeket hoztak, hanem régi jogszokások kodifikálását is elvégezték. Igaz, hogy ezeken a gyűléseken már a primőrök és a lófők irányították az eseményeket és bizonyosan nagy befolyást gyakoroltak a határozatokra, de mégis több szerző azon állítását, hogy ott semmibe vették a közszékelység akaratát, túlzásnak tartjuk. Úgy látjuk, hogy még mindig számolni kellett a székelység nagy részét kitevő harmadik rend, a szabad székelyek érdekeivel is, hiszen képviselőik ott voltak az említett nemzetgyűléseken és szavaztak a határozatokról. Éppen ezért azokkal sem *A Magyar Tudományos Akadémia külső tagja érthetünk teljesen egyet, akik szerint a székely rendi nemzetet csak a vezető primőr és lófő réteg alkotta volna. A közszékelység ugyanis 1562-ig nem volt annyira kirekesztett a politikai jogokból, mint a magyar köznép, a jobbágyság. A tisztségviselőket a módosabb családok tagjaiból választották, ami azzal magyarázható, hogy az említett rendek tagjai rendelkeztek a szükséges anyagi bázissal és műveltséggel. Hogy a közszékelység még a meglevő intézményi keretekben képes volt küzdeni jogaiért, azt megbízható történeti források bizonyítják. Oláh Miklós és Verancsics Antal, mindkettő esztergomi érsek, azt írták, hogy a 16. század közepén amennyiben a székgyűlésen valaki a székely szabadság ellen javaslatot terjeszt elő vagy pedig a hadra hívó parancsnak nem engedelmeskedik, az illető közösség a vétkező házára ront, azt lerombolja s ha sikerül elfogni a vétkest, megölik. Erről állapította meg a korán elhuny kiváló történetkutató Szűcs Jenő, hogy itt nem valami hatalmaskodásról van szó, hanem ősi jogszokás alkalmazásáról. Látnunk kell azt is, hogy a székelység ösztönösen tudta, hogy szabadságjogainak záloga a hadkötelezettség teljesítése, ezért büntette egyformán azt, aki a szabadságjogok ellen tört, illetve aki nem tett eleget a hadba hívó parancsnak. A hadiszolgálatból eredő szabaságjogok megvédték a Székelyföldet attól, hogy ott is végbemenjen egy ugyanolyan jobbágyosodási folyamat, mint az erdélyi vármegyékben és Magyarországon, ahol a társadalom nagy többsége jobbágysorba süllyedt. A királyi hatalom védte a székely katonanépet, amely csak akkor tehetett eleget a személy szerinti hadi szolgálatnak, ha társadalmilag független volt. Talán ezért sem terjesztette ki a királyi hatalom a Székelyföldre az egyik legfőbb királyi jogot, a birtokadományozással és az ezzel egybekötött jobbágyadományozás jogát. Következésképpen a székelyeknél a kihalt család vagyona nem a királyra szállt, mint a vármegyékben, hanem a rokonra vagy ennek híján a szomszédra. Mindezek ellenére már hoszszabb idő óta a Székelyföldön is terjedőben volt a feudalizmus: a nemesek és a jobbágyok száma szaporodott. Ez a folyamat rohamosan felgyorsult a 16. század közepén a Buda elfoglalását követő zűrzavaros évtizedekben, amikor a székely vezető rend egyre jobban elkülönült a székely köznéptől és mindjobban hasonulni kezdett a privilégiális magyar nemesi rendhez. 1552-ben Ferdinándnak a Székelyföldet járó követei azt jelentették feletteseiknek, hogy „az előkelő székelyek lekötötték maguknak a szegényeket, akiket jobbágyként bírnak és ezért kiveszik őket az ököradó alól”. A folyamat méreteire jellemző számokat közölnek a jelentésben, nevezetesen azt, hogy az eddig szokásos 30.000 ökör helyett most csak 12.000 ökröt tudtak begyűjteni az ökörsütők. Több más forrás mellett az idézett jelentés is mutatja, hogy az archaikus székely társadalom a 16. század közepére eljutott a felbomlás közvetlen küszöbéhez, ami persze kérdésessé tette a szabadságjogok megtarthatását is. 1557-ben országgyűlési határozat született a székely örökség jogállásának megváltoztatásáról: királyi adományozás tárgya lett. Emellett adóztatni is kezdték a közszékelyeket. A székely társadalom helyzete válságosra fordult. „Székely támadt” - „Székely bánja” Az önálló erdélyi fejedelemség kialakulásának körülményei nem kedveztek a hagyományos székely társadalom fennmaradásának. A központi hatalom nem tartotta tiszteletben az önigazgatási jogokat: a főkirálybíró mellett a széki kapitányt is maga kezdte kinevezni, emellett rendszeres adófizetésre kényszerítette a közszékelyeket. A fejedelmi hatalom többé nem akart más törvényeket alkalmazni a székely székekben, mint az erdélyi vármegyékben. Erősíteni kívánta a székelység felsőbb társadalmi rendjeit, s ezért már birtok- és jobbágyadományozásokat foganatosított, siettetve ezáltal egy új nemesi rend: az adományos birtokos nemesség kialakulását. Paradoxális módon maga a székely hadszervezet is hozzájárult a feudalizmus térhódításához, amennyiben az elszegényedő közszékelyek egy része a katonai szolgálat helyett jobbágynak kötötte le magát a katonai vezetőknél, akik rendszerint az előkelőkből kerültek ki. Az egységes székely szabadság, ami a kollektív nemesi státusban gyökerezett, egyre inkább csak vágya lehetett a székelység tömegét adó gyalogrendnek, amely egyedül hordozta a sokasodó közterheket. Hajói meggondoljuk, hogy valójában mi történt a felszínen zajló események hátterében, hogy mi mozgatta az említett eseményeket, nem nehéz arra a következtetésre jutnunk, hogy egyféle „rendszerváltás” ment végbe. A földközösség erős maradványát őrző nemzetségi társadalom adta át végképp a helyét a kis földmagántulajdonon (a családok székely örökség-birtokait nem osztották újra, s nagyrészt elfogytak az újraosztható közösségi birtokok is) és a nemesi földbirtokláson alapuló társadalmi rendszernek, amelyben a feudális-rendi világ szokásai kezdtek uralkodóvá válni. A 16. század ötvenes éveinek változásai annyira elkeserítették a köznépet, hogy a lázadás alternatívájával válaszolt a politika kihívásaira. A többféle nyomás alatt 1562-ben bekövetkezett az egyik legnagyobb székely felkelés. A felkelő nép Nagy György és Bán András személyében kapitányokat választott s dúlni kezdte az előkelők házait s többször megütközött az ellene küldött csapatokkal. Az 1562-es székely felkelés mind lefolyásában, mind következményeiben nagyon hasonlított az 1514-es Dózsa György-vezette parasztfelkeléshez. Az előzőkben hivatkoztunk Oláh Miklós és Verancsics Antal esztergomi érsekeknek arra a megjegyzésére, hogy ha valaki a székgyűléseken a székely szabadság ellen tett indítványt, annak a házát a közösség leromboltatta, s ha az illetőt elfoghatta, meg is ölte. Ez volt az a „székely modell”, amellyel a közszékelyek évszázadokon át megvédték öröklött nemzetségi szabadságjogaikat, miközben az államhatalom védelmét is többé-kevésbé élvezték. A Dózsa-féle felkelés résztvevői is nemesi elnyomóik ellen léptek fel s „ideológiájukat” az ősi egyenlőség gondolata hatotta át. Valószínű, hogy a székely felkelők tudatában is a Werbőczy által leírt nemesi egyenlőség gondolata munkált, amikor rombolni kezdték a meggazdagodott primőrök házait, s egyébként ki is jelentették, hogy a régi szabadságaik visszaszerzéséért fogtak fegyvert. A felkelést azonban János Zsigmond hadainak sikerült elfojtani, még mielőtt az egész Székelyföldre kiterjedt volna. A székely felkelés következményei - amint említettük - hasonlatosak voltak az 1514-es magyarországi parasztfelkelés következményeihez: ott a jobbágyság örökös földhöz kötése volt a következmény, Erdélyben pedig a székely támadás leverése után összeülő nemesi országgyűlés megszavazta a székely közrendűek jobbágysorba vetését. Kivételt csak a távolabbi s a felkelésben részt nem vevő Aranyosszék népével tettek. Az első években „fejedelmi hatalom” alá került a nép, amelynek megbüntetésére felépíttették vele Székelyudvarhelyen a Székelytámadt és a háromszéki Várhegyen a Székelybánja várat. (Utóbbiról kapta Bözödi György közismert könyve a címét.) A következő lépés az volt, hogy 1566-tól a fejedelmi hatalom alá vetett köznépet magán személyeknek, természetesen nemeseknek kezdte elajándékozni a fejedelmi hatalom. A fejedelem hű emberei jutottak nagybirtokhoz és számos jobbágyhoz. Emellett János Zsigmond ajándékozni kezdte a primori s lófői címeket is. A székely szabadság nagy csapást szenvedett, mert most már törvényesen is bevitték a Székelyföldre a jus regiumot, a királyi adományozásijogot. A számos csapás és intézkedés következtében a korábbi gyalogrend kettészakadt: nagyobb része jobbágy lett, kisebb feléből létrehoztak egy új katonai rendet, a darabontok rendjét. (Folyt, tóv.)-------------------------------------------------------------------------------------------------N Restaurálják Ceausescut A román belügyminisztérium olyan törvénytervezetet nyújtott be a parlementbe, amelynek értelmében tilos Romániában más országok nemzeti szimbólumait, zászlait, jelvényeit, címerét használni, illetve himnuszát énekeni nyilvános helyen. Ha ezt megcselekszik valaki egyén vagy közösség, az bujtogatás vádja alá esik és törvény bünteti. A kormány és minisztériuma nem mutatott föl ezzel a tervezettel különösebb alkotó kezdeményezést, ugyanis ezt már törvénybe iktatta a nagy előd, Nicolae Ceausescu. Akkor sem volt világos, egyegy pop- vagy rockkoncerten, sportstadionokban viselhetnek-e fiatalok vagy idősek csillagos-sávos USA-zászlós ingeket. Ittas matrózok a constancai kikötő kocsmájában énekelhetik-e az angol vagy a német himnuszt. Ezt a mostani belügyminiszteri beadvány sem tisztázta. Nyilván abból a megfontolásból, hogy az angol vagy kínai színekben mindennapiskodó vagy koncertező if- V______________________________ jak és vének nem angol vagy kínai egyetem föl- vagy visszaállításáért viselnék és viselik az idegen nemzeti szineket. A román nacionalizmus minden áron el akarja hitetni magával, hogy a magyarokra, az idegenekre, Edélyre támadván, a kampányban mindenkit megelőzhetnek. Ja kérem, sok ott is a párt, és mind ígér, egyben azonban közös a nevező: a magyarságot mélyre és visszaszorítani az egész Erdélyben, Bánságban, Partiumban. Vélik Ceausescut utolérni, példáját követik, ezúttal a törvényjavaslat is csak visszaállítás, Európa legutolsó kommunista diktátorának elvbeni és szó szerinti restaurálása Romániában. Nem tudjuk, mit szól ehhez a magyarországi MSZP és SZDSZ párt, amelyek kormányzásuk idején 1994-98 között térden állva vitték Bukarestbe az Erdélyről történő örök lemondást rögzítő alapszerződést, kegyes aláírásra. Várjuk esdve a nyilatkozatukat. (Bordosi) _______________________________Z
