Nyugati Magyarság, 1999 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1999-11-01 / 11. szám

1999. november Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 5. oldal EGYED ÁKOS* A székelyek rövid története Székelységből nőtt a csontom, amiken a fejem hordom. Amíg élek székely vagyok, meghalva is az maradok! Ki népéért mit sem teszen, abból pedig csak por leszen! Az ERDÉLYI FEJEDELEMSÉG RENDI TAGOLÁSA 1570 KÖRÜL III. rész A TÁRSADALOM ÉS JOGRENDSZER A megtelepedett székelység egy ideig földközösségben élt, tehát a szállás­hely határát közösen birtokolta, s fenn­állt köztük az ősi jogi egyenlőség is. A közös birtoklás (ami nem jelent közös használatot is) emlékei századokon át fennmaradtak; a határ területéből min­den család úgynevezett nyílt földet ka­pott saját használatára. Az ősi egyenlő­séget a nyílföld-birtoklás rendszere megbontotta. Ez a legszorosabb össze­függésben állt az általános hadkötele­zettséggel: minden arra képes székely férfi személy szerint tartozott katonás­kodni, a tehetősebbek lóval, a szegé­nyebbek gyalogosan. Mivel a lóval való katonáskodás ter­hesebb volt. a lovas kétszer annyi földet kapott, mint a gyalogkatona, a katonai parancsnokok pedig „annál is többet” - amint egyik forrásban olvasható. Kö­vetkezésképpen a vagyoni rétegződés a székely társadalomban is megkezdő­dött s ez a társadalom szerkezetében is megmutatkozott: kialakult a székely társadalom három rendje (tria genera Siculorum), amit 1331-ben említ elő­ször írásos forrás. A korábban egységes, egyenlő (bár teljes egyenlőség sohasem lehetett) székely társadalom a 14. század elejére rendekre oszlott. A lovasokból lófő­rend, a szegényebbekből gyalogrend alakult, s rövidesen felbukkant a főren­­dűek, a primőr rend emlegetése. Utób­bi magából a székely társadalomból ki­emelkedő vezető réteg volt, de a közjog nem biztosított számára külön privilé­­giális jogokat. A székely családok anyagilag diffe­renciálódtak, de aközjogban még mind egyenlőek voltak. A 14. század végén megjelenik (szórványosan) az a kate­gória is, amely a gazdagabbak földjére telepedett, s ezért a székelység egysze­rűen „földönlakók”-nak nevezte; ezt a kategóriát a későbbi jobbágyság csírá­jának tekintjük. A magyar, illetve a szé­kely társadalom fejlődésének a más­sága az elnevezésekből is jól látható: az előbbiben a törzsi-nemzetiségi társa­dalom helyén a nemesi rend, illetve jobbágyréteg jött létre, míg az utóbbi­ban a lófők, gyalogok és főemberek rendje alakult ki. A különbség lényegi: a magyar tár­sadalom a nyugati fejlődéshez iga­zodva feudalizálódott, a székely társa­dalom az általános hadkötelezettsége által katonai jellegű rendiséggé alakult át és sokáig őrizte a nemzetségi társa­dalomból öröklött szabadságjogait. Hogy a székelység elkerülhette a töme­ges eljobbágyosodást, abban nem kis szerepe volt annak is, hogy előbb Hu­nyadi János, majd Mátyás király védel­mébe vette az elszegényedő, de mégis katonáskodó gyalogrendet. Mátyás király ugyanis törvényileg rögzítette a három székely rend státu­sát. Ennek nyomán külön-külön össze­írták a lófőket (ennek a rendnek a tag­jait gyakran nevezeik ezután primipilu­­soknak), külön jegyezték fel a köz­rendű gyalogokat. A rendelkezés elő­írta, hogy a főemberek (primőrök) nem változtathatják meg önkényesen az összeírt székely családok társadalmi helyzetét, tehát szolgaságba, jobbágy­sorba sem kényszeríthetik a szabado­kat. Látható, hogy a származás s nem a vagyoni helyzet szerint történt a szé­kely rendek első összeírása. Ez már maga az örökölhető, átörökíthető sajá­tos székely rendiség volt. A székelységet a katonai szolgálat fejében bizonyos szabadságjogok ille­ték meg, akár a magyar nemességet. De az már bonyolultabb kérdés, hogy mi­lyen volt s hogyan értelmezhető az összes székelység nemessége, azaz a kollektív nemesség kérdése. Induljunk ki abból, hogy a székelység önmagát nemesnek, nemesi társadalomnak tar­*A Magyar Tudományos Akadémia külső tagja tóttá. Az 1514 után keletkezett Hár­maskönyv III. R. címében ez áll: „A székelyek kiváltságos nemesek, akik teljesen külön törvényekkel és szoká­sokkal élnek.” A Hármaskönyv szer­zője, Werbőczy István jól ismerte a szé­kely társadalmat s jogszokásokat, meg­ái lapítása tényeken alapult és könyve szokásjogot rögzített. A székelység kollektív nemességé­hez fűződő jog volt először is a birtok­képesség, mert amint a Hármaskönyv írja: „A székely ember a maga öröksé­gét semmiképpen el nem veszítheti, ha fejét hűtlenségéért elveszítené is, ha­nem a birtok az atyafiaira marad.” Ter­mészetesen ez már a magántulajdon­ként bírt földre vonatkozott, ez volt a székely örökség (siculica haereditas). Az apáról fiúra szálló földtulajdonról volt szó. A székely joggyakorlatban elterjedt szokás volt a lányörökös „fiúsítása”, ugyanis földet rendszerint csak fiú­gyermek örökölhetett, s ha valamely apának csak leánygyermeke volt, arra csak „fiúsítás” útján (fiú-lány) szállha­tott a birtok. Hasonló esetek a magyar nemesség (csak a nemesség) körében is előfordultak, de ahhoz előzőleg meg kellett szerezni a király jóváhagyását. A székely család birtokának ilyen­szerű védelmére azért volt szükség, hogy a katonáskodással járó terheket (határőrzés, szükség esetén hadba vo­nulás, lótartás, ruházat, élelmezés) ké­pes legyen viselni. A székelyek jogrendszere tartal­mazta és védelmezte az ősi szabadsá­got. Az 1505-ös udvarhelyi, illetőleg az 1506-os agyagfalvi „konstitúciók” a régi székely szabadságjogok össze­írása során világosan megfogalmazták, hogy székely ember felett még pártütés esetén is (ami a legnagyobb vétségek közé tartozott) csak székely bíróság hozhat ítéletet. A székelység kiváltsága közé tarozott a szabad (ingyenes) só­használati jog. A háztartáshoz szüksé­ges mennyiséget a sófalvi, parajdi, szo­­vátai, homoródszentmártoni és másutt lévő sóbányáktól kapták meg. A székely szabadságnak (libertás) egészen különös alkotó eleme volt az adómentesség. Ezt a mentességet ákol­­lektív nemesi státus és a katonai funk­ció következményeként élvezhették a székelyek. Ennek ellenére az időnkénti adózás az 1562-es felkelés előtt sem volt szokatlan a Székelyföldön, csak­hogy ez önkéntes (legalábbis így tud­ták a székelyek) és természetbeni adó­fizetés volt. Erre az adózásra olyan alkalmakkor került sor, amikor a királyi családban valami nagy esemény történt, például trónörökös fiúgyermek született, vagy az uralkodó különös jótéteményt gya­korolt a székelységgel. így 1289-ben Kun László azért kapott 80 lovat az aranyosszéki székelyektől, mert meg­erősítette az atyja által tett adományt. (Említettük, hogy V. István a kézdi szé­kelyeknek adományozta azt a területet, ahol Aranyosszék megalakult.) A ló­adó maradványaival később is találko­zunk, de már a 13. században is az ököradó volt általánosabb. Az ököradó általánossá válása jelezte a földműve­lés és a nagyállat-tartás viszonylagos fejlettségét. Az ököradót telkek szerint hajtották be; ilyenkor a királyi adószedők bé­lyegzőt nyomtak az ökrök szarvába, ezért nevezték a székelyek az ököradót „ökörsütés”-nek (és ez nyelvi lelemé­nyességüket bizonyítja, akárcsak a „ló­fő” kifejezés). Utoljára Rákóczi Zsig­­mond fejedelem követelte a székelyek ököradóját. A KULTÚRA Kézai Zsigmond 1282 körüli króni­kájában megemlítette, hogy a széke­lyek ismerték a rovásírást, s ezt Thu­­róczy János az 1488-ban megjelent krónikája is megerősítette. Sokáig úgy tudták, hogy rovásírásos emlékek csak a 15. és 16. századból kerültek elő, de minden bizonnyal a ránk maradt legré­gebbi emlékek a 13-14. századból va­lók (vargyasi templom keresztelő me­dencéjének felirata, homoródkará­­csonyfalvi emlék). Az első közleményben említettük, hogy 1999 nyarán Bodrog-Bű határá-Kézdiszéken, Kovászna megyében min­dig kiemelkedő helyet foglalt el Alsó­­csemáton község. Híres emberek szülő­helye volt évszázadok óta. Valaha nem­csak kitűnő katonái, harcos természetű székelyei védték, hanem a belső székely várrendszerhez tartozó - romjaiban ma is álló - lka vára is. A korai középkorban Alsócsemátonban erődtemplom épült, a falu népe ide menekült, ha a szükség kényszerítette. 1687-ben felépült a nemesi udvar­ház, ez többször a tűz martaléka lett, de az egykori alapokra újraépültek a falak. 1831 óta a falu díszeként maradt fenn a Damokos család tulajdonát képező klasszicista épület, két holdnyi park és gazdasági épületek csoportja veszi kö­rül. A kulákosítás nem kímélte ezt a kú­riát sem. Sertséhízlaldává degradáló­dott, míg az 1970-es években, Király Károly megyei titkársága idején army i jó és nemes cselekedet között ez az épület is megkapta a maga hasznos feladatkö­rét. 1973-ban létrehozták az alsócsemá­­toni néprajzi múzeumot. Az ötven esz­tendeig iskolamesterként tevékenykedő id. Haszmann Pál annyi néprajzi tárgyat gyűjtött össze és rendszerezett a saját kúriájában, hogy ebből könnyen megtelt a felújított Damokos udvarház épülete. Végre - három fiával maga mellett -, életcélként végezhette a néprajzi tevé­kenységet. Ősi mestergerendákat gyűj­tött, ősrégi mezőgazdasági gépparkot létesített és számtalan mesterséget kita­nulva oktatta a nyaranta odagyülekező ifjúságot. Valódi népfőiskolát teremett id. Haszmann Pál, de ezt sem leírni, sem ki­mondani nem engedte a rendszer. Ezt a ban állítólag 10. századi székely rová­sírásos lelet került elő. Vita tárgyát ké­pezi, hogy csak székely rovásírásról van-e szó, vagy a rovásírás része volt a honfoglaló magyarok műveltségének. Egy újabb fontos lelet az utóbbit látszik címet - hivatalosan - csak a romániai fordulat után használhatták. Ugyanolyan szakértelemmel gyűj­töttek Pali bácsi fiai az ő halála után. Mint azelőtt, ugyanolyan jókedvvel hív­ták maguk köré az idekívánkozó fafara­gókat, bútorfestőket, néptáncosokat. Voltak is ott Amerikából, Európa legkü­lönbözőbb vidékeiről, sátorral érkeztek, majd annyira ragaszkodtak a helyhez, a hely szelleméhez, hogy minden eszten­dőben visszatértek, újabb barátokat hozva magukkal. Április 15-én nyílt a népfőiskola, és ahogy mondani szokta Haszmann Pali - amíg a hó lehull, addig maradhatnak az érdeklődők. Negyedév­század alatt legalább ötvenezer fiatal fordult meg a kúria táborában. Annyi mesterséget tanulhattak meg, ahányra igényt tartottak. Faragtak, festettek, erősíteni, de tény marad, hogy azt a székelység őrizte meg a leghosszabb ideig. A székely (vagy magyar és szé­kely) rovásírás megfejtése sok fejtörést okozott a kutatóknak s ma sem mond­­hajuk, hogy ezt a kérdést megnyugató módon sikerült volna megoldani. Az viszont valószínű, hogy közülük há­rom templomhoz kötődik (Benkő Elek); az 1431-i székelyderzsi felirat egyházi vonatkozása a pap és a kántor emlékét örökítette meg. A kultúra fő hordozója természete­­senazegyházvolt.A pogány kori emlé­kek sajnos elpusztultak. Hagyomány szerint a székelyek magukat a „fehér ló”-tól származtatják. Ezzel összefüg­gésben álhatott a régi székelyek külö­nös vonzódása a lovas harcmodorhoz, s később is a lótartáshoz. Nem kétséges, hogy egyes pogánykori szokások a ke­reszténység felvétele után is tovább él­tek, de azt, hogy bálványos nevű helye­ink az ősi kultusz gyakorlását jelente­nék, sem bizonyítani, sem cáfolni nem lehet. A kereszténység felvételéről nin­csenek adataink, de azt, hogy megtele­pedésük idején már keresztények vol­tak, az elnevezések sokasága s temp­lomépítészetük mutatja: a szászok épí­tette templomok alatt a székelység ott tartózkodása idejében épült templo­mok romjait hozták felszínre az ásatá­sok. A Székelyföld több részén feljegy­zett Árpádház-kori templomok vagy azok romjai kétségtelen tények. A 15. században már nagyobb dí­szes templomokat építettek a székely falvakban és városokban. A nyugati műveltséget szimbolizáló gótika leg­keletibb határa Európában a Székely­föld. Itt az első nagyobb gótikus temp­lom 1401-ben épült Kézdiszentléle­­ken. A ránk maradt gótikus templomok különösen Csíkban tűnnek ki gazdag díszítményeikkel, bár a későbbi átépí­tések sokat rontottak eredeti formáju­kon. A templomok sűrűsége az egyházi életre s a székelység vallásos lelküle­­tére igen kedvező fényt vet. (Folyt. köv.) szobrászkodtak, agyagból edényeket korongoltak, kinek mire állt rá jobban a keze. Evenként házi kiállítást rendeztek, a bő „termést” megtekintheti bárki. És gyűl a múzeum anyaga... A 18. századi székely házak mellett, a bokros­ban gangosán áll a duplasoros, galamb­­dúcos székely kapu -1854-ből való. Ez­zel a felirattal várja a rajta áthaladókat: „E kapun áldás omoljon, búbánat tá­vozzon.” Negyedévszázad alatt megszentelt hellyé nemesült a csernátoni népfőis­kola. Idős Haszmann Pál emlékét nem kell felidézni, mindenkor körülvesz bennünket. Ezért megérdemli, hogy az intézmény az ő nevét viselje, hogy ez­után az alsócsernátoni Haszmann Pál Főiskolát keressék az errejárók. Horváth Arany Könyvégetés Romániában A hazafias demogógia túlnyomásos gőzkazánjának sistergése közepette megakadt szemünk egy elsőoldalas híren: Bartolomeu őszentsége, Kolozs, Rév és Felek ér­seke a Sigma Könyvkiadó XII. osztályos alternatív tankönyve kapcsán keletkezett égzengés csillapítására bejelentette, hogy amennyiben az Oktatási Minisztérium nem intézkedik, úgy a Román Ortodox Egyház veszi kézbe a történelemtanítás ügyét. Abból, ahogy a közismert egyházi méltóság kárhoztatja dr. Sorin Mitu munkaközössége tankönyvét, könnyű kikövetkeztetni, hogy a minisztérum intéz­kedésén a könyv betiltását érti. Ennél is megnyugtatóbb lenne azonban, amit Ser­giu Nicolaescu javasolt a Szenátusban: máglyán elégetni a nyilvánosság előtt a könyveket. Az utóbbi két hét parázs vitájából már levonhatunk két következtetés: I. az egész ország mohón olvassa a XII-es történelemkönyvet, és siet véleményt mon­dani róla; 2. Romániában nemcsak a futballhoz ért mindenki, hanem történelem­hez, tankönyvíráshoz és szoborhoz is. Ezért hörög, őrjöng, sikolt, harsog, vicsorít, mennydörög, süvölt naponta minden demagóg, ezért szentel az Adevarul október 9-én öt kiátkozó anyagot a könyvnek, és már-már követel a máglya mellé kalodát, ha nem lincselést a szerzőknek. ^______________________________Barabás István (Romániai Magyar Szó Negyedszázados az alsócsernátoni népfőiskola szász székek székely székek Partium

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents