Nyugati Magyarság, 1999 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1999-10-01 / 10. szám
1999. október Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 11. oldal Történelmi korok termelik ki a nagy embereket, vagy az utóbbiak használják ki a helyzetet és korformálásra vállalkoznak? Az utak az utazót? A nagy Tét a nagy áldozatra méltó és azt elvállaló egyéniséget? Meddő találgatások. Körösi Csorna Sándor legendás tudóssá vált még 1842- ben bekövetkezett halála előtt az Ázsiába berendezkedő angolok, franciák számára. De figyelte az itthoni tudós világ is a nagy utazót. Legendája eleven ma is szülőföldjén, a Székelyföldön. Háromszék (Kovászna) megyében Kovászna meg a kissé odébb élő Zágon ölelésében állja a nagy időket Kőrös falu. Ebben a légkörben élt Jakabos Ödön, aki krisztusi korban, 33 évesen vállalkozott arra, hogy gyalog, hajó-, teve- meg karavánstoppal, ahogy lehet, de megkeresi Csorna Sándor sírját Dardzsilingben. Előzőleg megtett még néhány ezer kilométert a próbák kedvéért. Alattomos asztmával és nagy bizakodással tervezte meg a nagy kutatót követő próbát. Valakinek ezt is meg kellett tennie - mondta, mikor visszatért. Nem engedte a szülőföldkibújni a vállalkozás alól. Lehet, már kisgyermek korában is erre rendeltetett a székely családban: Valakinek meg kell tennie itthonról is az utat... Most húsz éve, hogy maga is korán, 40 évesen elment végleg a megboldogult és megnyugodott ősök honába, az égi Magna Hungáriába, a legmagasabb hazába. Nem vállalt tudományos kutató munkát Ázsiában, Európában Jakabos Ödön. Ezt maga is hangsúlyozta hatalmas méretű naplójában (Körösi Csorna Sándor nyomában, második kiadás, 1998, Pallas-Akadémia Kiadó, Csíkszereda), meg baráti társaságban is. Az utak, az eleven élet, a szülőföld szerelmese volt, és megérezte, hogy ezzel az elszántsággal, az utak szerelmével és Csorna Sándor iránti tiszteletével épp neki kell megtennie a zarándokutat, a hálaadó küldetést. Erre a román államtól 5 (öt) dollárt kapott, oda-vissza. 1972. február 20-án írja naplójában: „2500 méter körül felértünk a gerincre, aztán a túloldalon ereszkedni kezdtünk. Tevestoppal Indiáig (1820,1972) Alig tíz km út maradt még Dardzsilingig. Nemsokára a ködből is kiértünk, és megláttam a szemközti hegy oldalán a várost. Csodálatos látvány! Körösi Csorna Sándornak igazán gyönyörű környezete van. Szétnéztem a kocsiban didergő utasok között. A hőmérséklet nem lehet messze a 3-4 fok C-tól. Lassan ereszkedünk le, közben néhány felvételt készítettem a városról és környékéről. (...) Rokonszenves kicsi állomás a dardzsilingi. Friss, tiszta hegyi levegő. Indiai viszonylatban ez a város kimondottan tisztának mondható. Időnként szél seper végig rajta, egy-egy felhőt hajtva maga előtt és ködbe vonva egy ideig a kilátást. Leírhatatlan szép vidék. Északon a háttérben a Himalája 8.000 méteres hegyei látszanak, fehéren csillogva. Dardzsilingben vagyok. Utam 128. napján elértem a tulajdonképpeni célhoz... Egyelőre az engedélyem hétnapos ittartózkodásra jogosít fel. Valószínű, hogy az én helyemben sokan egyenesen a Körösi Csorna Sándor síremlékéhez siettek volna. Én nem. Úgy tettem, mintha egészen más okok miatt jöttem volna ide. Visszagondoltam arra a pillanatra, mikor először tettem a lábam India földjére (...) és csak két és fél hónappal később kanyarodtam Kelet-India felé, akkor is nagy kerülőkkel, és mégis idejében ideértem. (...) Úgy éreztem, valami nagy és kellemes nyugodtság szállja meg egész lényemet. Valósággal jólesett eljátszadozni a gondolattal, hogy itt vagyok, földi porai, síremléke itt vannak nem messzire, és ha akarom, egy nekiszaladással ott lehetek. Ha csak rágondoltam erre a pi llanatra, már a torkomban éreztem a szívem és fojtogatott a sírás. Nem - ismételgettem magamban -, ma még nem. Nem akartam porosán, szakállasán és fáradtan a síremlékhez menni. Úgy éreztem, nem csak magam vagyok, sokan állnak mögöttem, tömött soruk Európáig ér, és most mind látnak engem, minden mozdulatom figyelik és irányítják. Nem lehet ezt megmagyarázni. Február 21. - (...) Dardzsilingben vannak kényelmes, nyugati típusú szállodák is, 30,40, sőt 100 rúpiáért, de én csak lélekben számítok nyugatinak... Reggeli helyett írogattam, aztán megborotválkoztam, rendbe szedtem székely ruhámat, szállásadómtól kerti szerszámokat kértem kölcsön, aztán székely harisnyám zsebében a maréknyi csomakőrösi földdel, kezemben a szerszámokkal és a tegnapelőtti búcsúzásnál nyakamba akasztott virágkoszorúval, elindultam a temető felé. (...) Időnként előhúztam a zacskó földet, mosolyogva morzsolgattam jobb kezemben, szinte jött, hogy fölmutassam, összecsődítsem az embereket: nézzétek, világlátott föld, Európából, Indiát is jobban ismeri, mint sokan közületek, hiszen közel 100 napja vándorol ebben az- v": - ti: ■fJM Jakabos Ödön Csorna Sándor síremlékénél (1973. febr. 21.) országban, áthaladva a 15 legnagyobb államon! A város szélén egy rúpiáért kenyeret vettem. Nemsokára felértem a hegygerincre, elhagytam az utolsó házakat és szinte abban a pillanatban megláttam alig száz méterre előttem az út szélén a már odáig. (...) Félúton vagyok. A négy virágtartóból maréknyi földet gyűjtöttem és a helyére beszórtam az otthonról hozottat. Ennek megvan a helye odahaza. Hiányzik onnan egy marék dardzsilingi föld...” A nyolcszögletű emlékoszlopon több emléktábla, a Magyar Tudományos Akadémiáé, cserkészeké, angol társaságok, ausztráliai és szülőföldi magyarokéi. A magyarok őseinek a nyomába indult egykor Csorna Sándor, síremléke most az egyetemes, az egyetemesen szétszórt magyarság szent találkozóhelye. Már otthon. Június 30. - Reggel 7 óra előtt munkába induló ismerősökkel találkozom a kézdivásárhelyi Vasút utcában. Kérdezgetnek: Hová, fiú ilyen székely öltözetben? - Csak ide Csomakőrösre - és lépek tovább. A távolban már jól látszik Kovászna. Kisüt a nap. (...) Délután két óra. Megérkeztem Csomakőrösre. Két fiatalember lép elém a sánc széléről. — Isten hozta - nyújtják a kezüket. Tehát megérkeztem. Az utolsó lépéseket már két kísérőm között teszem meg. Az utcában, az út szélén emberek, fényképezőgépek. Amilyen könnyen és határozottan döndült a léptem a Himalája oldalában, éppen olyan nehézzé, bizonytalanná vált itt. A templom mögül, az útkanyarban előtűnt Körösi Csorna Sándor szobra. Körülötte sok virág, a téren, az utcában sok ember. (...) Fél négy körül sok ember kíséretében elindultam, fel az utcán, hogy a Körösi Csorna Sándor szülőhelyére vigyek fel abból a földből, amit Dardzsilingből hoztam. Elszórtam a földet a diófák alá és a kertben, ott, ahol valaha a ház állott. Most már nem hiányzik innen semmi. (...) Ezek után a magam szabta feladatomat teljesítettnek nyilvánítottam. Leróttam, amivel adósnak éreztem magam Körösi Csorna Sándor emléke iránt. Én csak ennyit tudtam tenni.” Ennyi volt, itt akadt el a Napló és itt a hangja is Jakabos Ödönnek, aki sem tudós, sem híres, hős nem akart lenni. Könyvében minden benne van, ami sarkallta, küldötte utakra, a legnagyobbra. Számtalan előadást tartott még itthon, Erdélyben, Magyarországon, többezer fényképet készített, de naplója kiadását nem érte meg. Az itthoni utolsó kilométerek után, egy hétköznapon elvitte a Román Nemzeti Bankba azt az 5 dollárt, amit az állam juttatott néki az indiai útra, a világhírű tudós sírjáig és vissza. A bankjegy ugyanaz volt, fölváltatlan. A hivatalban futkosás, láz, telefonok és enyhe pánik, melyet az Ödi néven közszeretett vándor mosolyogva figyelt: arra még nem volt példa, hogy egy év után valaki visszahozza a román államnak a dollárt... Hatvan éves lenne Jakabos Ödön, húsz éve, hogy végleg megtért. Körösi Csorna Sándor 215 éves lenne az egyik székely bejegyzés szerint. Nagy, jó hírük immár él s nem öregszik ki közülünk. MAGYAR PANTEON Körösi Csorna Sándor Élete, munkássága, a magyar nemzet ázsiai rokonságának fölkutatására szánt áldozata példamutató, de nem példátlan. Csak szűkebb szülőföldjéről, a Székely földről is említhetünk elszánt utazókat. Erdővidékről Bölöni Farkas Sándort (1795-1842), aki a reformkorban járta és kutatta Észak-Amerikát meg a demokráciát, Szentkatolnai Bálint Gábor (1844- 1913) nyelvtudóst, a dokumentumok szerint 13 nyelven beszélt és írt, bejárta Kelet- és Belső-Ázsát; messzebb jutott nálánál is Barátosi-Balogh Benedek (1870-1945). Csorna Sándor születésének dátuma (1784) mai napig sem tisztázott, noha székely határőr családból származott, ott pedig létkérdés volt a pontos nyilvántartás. Már enyedi diákként elhatározta, fölkutatja az őshazában maradt testvéreinket. Hatalmas nyelvtudással indult útjára 1820-ban. Folyamatosan tanulmányozta, megtanulta az arab, török nyelveket. Közép-Ázsiába akart eljutni gyalog, teveháton, az akkori lehetőségek és anyagi gondjai szintjén. Magányos dervisként, elcsigázva érkezik 1822-ben Afganisztánba, majd - francia katonatisztek segítségét is élvezve - egy karavánnal indul Indiába. Hihetetlen megpróbáltatások közt próbált eljutni Dzsungáriába, ahol az ujgurokat, rokonainkat sejtette. Nem adatott meg neki ez a végső győzelem, melyről halála órájáig sem mondott le. Tibetben alkotta meg „mellesleg” fő műveit, a tibeti-angol szótárat és a tibeti nyelvtant. G. E. Gerard brit orvos írja a lámakolostorban tett látogatása után: „Ezen a helyen ő, a láma és egy szolga három vagy négy hónapon át egy kilencszer kilenc lábnyi helyiségben szorult össze. Nem mertek kimozdulni onnan, mert a talajt hó borította és a hőmérséklet zérus alatt volt, (Fahrenheit szerint, ami Celsisusban mérve mínusz 18 fok). Ott ült ő, birkabőr bundába burkolózva, összefont karokkal, s ebben a helyzetben reggeltől estig olvasott, tanult, tűz nélkül meg világítás nélkül, az alkony beállta után a padlón aludt és csak a puszta falak védték...” Már indiai kutatásai és megjelenő munkái idején magasztaló cikkek jelentek meg az angol szaklapokban „a nagy, híres magyar tudósról”. 1842-ben indult ifjúkori álma, a magyarok rokonainak, őseinek felkutatása útjára. Dardzsilingben a malária ledöntötte a már európai hívű tudóst, aki nem volt hajlandó gyógyszert venni magához. A magyar irodalomban számos költő, regényíró állított emléket Csorna Sándornak. Most huszonöt éve, hogy földije, Jakabos Ödön megtette szinte ugyanazt az utat Csorna sírjáig, stoppal. Dr. Kubassek János magyarországi kutató húsz évig foglalkozott Csorna útjaival, az általa bejárt földek népeivel, hagyományaival. Könyve a Csoma-évfordulóra jelent meg idén, A Himalája remetéje címmel. (Magyar Őstörténeti Kutató és Kiadó Kft., Budapest, 1999.) Kétnapos nemzetközi sajtótájékoztatót szervezett szeptember 5-7. között a PRO RECREATIONE Alapítvány Velencén. Az alapítvány fő célkitűzése a határon túli magyar gyermekek nyaraltatása, a tehetséges és arra rászoruló gyerekek támogatása ösztöndíjakkal, mozgássérültek üdültetése. A sajtótájékoztatón részt vettek határon túli magyar lapok főszerkesztői, a Nyugati Magyarság főszerkesztője, számos meghívott, megtekintették a Szabadidő Központot, megvitatták az eddigi- tízéves - tevékenység eredményeit és a jövő céljait. Az alapítvány kilátásba helyezte amerikai, kanadai és másutt élő magyar közösségekkel történő kapcsolatrendszer bővítését. Az év 10 hónapjában működő Szabadidő Központ kialakítása reális cél, annak szolgáltatásait mozgássérültek is igénybe vehetik. A megbeszélésen többek között szólalt Gilde Barna, a 45 éve megjelenő Duna folyóirat kiadó-főszerkesztője, 85 éves tevékeny terjesztő a magyar gondolatnak és szónak, Roy Mária (Kanada), Kiss Mihály zalakarosi jegyző, Erdős László honvédezredes, Kiss P. Elemér (Zürich), Czellár Judit (Genf), és mások. Dr. Springer Ferenc, az alapítvány igazgatója hangsúlyozta: a feltételeket úgy kell megszabni, hogy azok egyként szolgálják az alapítvány és az igénybevevők érdekeit. Cím: 2481, Velence, Tópart u. 34., tel.: (22) 472-001, fax: (22) 472-354.) „Szomszédolás" Sajtókonferencia Velencén fényképről ismert temetőt. Rögtön felismertem a Körösi Csorna Sándor síremlékét, az út melleti első teraszon. Tizenöt lépcsőfok vezet fel az út jobb oldaláról
