Nyugati Magyarság, 1999 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1999-09-01 / 9. szám
1999. szeptember Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 11. oldal A csereháti faló Székelyudvarhely lett az 1996-ban kezdődött romániai választási ciklus Marosvásárhelye. Mert Romániában, úgy tűnik, négyévenként szükség van olyan magyar településre, ahol valamilyen szinten nemzetiségi konfliktust lehet kirobbantani. 1999 Székely udvarhelye az 1990-es Marosvásárhellyé válhat, még akkor is, ha a román nemzetiséget a városban a karhatalom jelenti - egyelőre... Titkon épülő kolostor 1992-ben Székely udvarhely legmagasabb pontjára építkezési engedélyt kér és kap egy ARIS INDUSTRIE Rt. nevet viselő bukaresti vállalat (mint kivitelező), aki az akkori önkormányzat hiedelme szerint is karitatív céllal kívánt építkezni: hátrányos helyzetű gyerekeknek, egy svájci BASEL HILFT nevet viselő egyesület „megbízásából”. A grandiózus terv kapcsán 5 millió dolláros beruházásról beszélnek, és fokozottan duzzad ez az összeg a különböző periratok mellékleteiben is. A karitatív kezdeményezést 1995-ig támogatta Székelyudvarhely, és létre is jön egy 99 esztendőre szóló, ingyenes terület-bérbeadási szerződés 1993-ban, melyben a város 16.400 négyzetméter területtel támogatja a kezdeményezést. A város(vezetés) jóhiszemű, bízik a Svájccal fémjelzett egyesület szívmeleg szavaiban, mely arról biztosított, hogy márpedig ez a grandiózus épületegyüttes a székely anyaváros és környéke fogyatékos gyermekeinek problémáit egyszer s mindenkorra megoldja. Csakhogy... Csakhogy kiderült, többen tévedtek és tévednek sorozatosan. Mert a kisegítő iskolát alapterületestől és épületestől egy román görög-katolikus apácarendnek, a Szeplőtelen Szív Kongregációnak ajándékozták. Az apácarend pedig - állítja a „hivatalos”, tehát a román kormány által is megerősített, sőt fenntartott álláspont: árvaházat és kolostort kíván a Székelyudvarhelyre büszkén rátekintő kolosszumban elhelyezni. Nem udvarhelyi, nem magyar anyanyelvű gyerkeket, hanem bárkit, aki árva és Románia területén él. Mondják, hogy szociális szempontból ez nem jelent különbséget. Nem is, azonban felvet néhány olyan kérdést, amit kézlegyintéssel csak azok intézhetnek el, akiknek minden mindegy. Akik saját édesanyjukat is kicserélnék néhány hasogatott, keményre sült ropogós kenyérre, ha az élet úgy kívánja... Ugyan az építkezési engedély igénylője szerint fogyatékos gyerekeknek épült az iskola, az épületegyüttes belső kivitelezése korántsem erre utal, sőt, sokkal inkább apácaiak vagy rendház benyomását kelti. Párhuzamos érvelések Sokak szerint, és ezt különösen a román nacionalista sajtó hangsúlyozta jelentős terjedelemben, a csereháti ügy nemzetiségi konfliktussá nőtte ki magát. A Bukarestben napvilágot látó, több mint 100.000 példányban megjelenő Adevarul című napilap azt állítja, hogy az udvarhelyiek boszorkányüldözéssel felérő magatartást tanúsítanak az apácarend iránt, többek között azzal is, ahogyan 1997 májusában eltávolították a beköltözni kívánó apácákat az épületből, mégpedig erőszakkal. A (kormány)reakció erre nem is késett, jóllehet koalíciós párt maga a Romániai Magyar Demokrata Szövetség is. ’97 decemberében az akkori kormánytitkár karhatalmi erőket mozgósítva, valósággal elfoglalta a csereháti kisegítő iskola befejezetlen épületét, állandó felügyeletet és őrséget biztosítva az oda beköltözött görög-katolikus apácarend alig 10 nővérének. A székelyudvarhelyi önkormányzat szerint, szerződésszegés történt, ugyanis a területbérbeadási szerződés egyértelműen kimondja, hogy az épület a székelyudvarhelyi és környékbeli fogyatékos gyerkek kisegítő iskolája lesz. Ha csupán mint szociális problémát közelítjük meg a kérdést, Székelyudvarhely önkormányzatának komoly terhet jelent a városban és környékén található több mint 200 fogyatékos gyermek ügye. A csereháti kisegítő iskola az ő sorsukon kellett volna hogy javítson. Az apácarend viszont másként látja. A Szeplőtelen Szív Kongregáció árvaházat akar létrehozni a koncessziós szerződésbe foglaltak ellenére. Az ő érvelésük szerint: mindegy, hogy milyen rászorulón segítünk. A lényeg maga a segítség, és nem lehet különbséget tenni vagy rangsorolni az árvákat és a fogyatékos gyermekeket. Diverzióra mindenképpen alkalmas érvelés, azonban nem érinti a probléma gyökerét. Azt, hogy az árvaházzal nem egy már létező, szociálisan hátrányos helyzetű csoport kérdése oldódik meg, hanem újat teremtenek. Mert megoldatlan marad a Székelyudvarhelyen és környékén élő 200 fogyatékos gyermek kérdése, de az árvaházból kikerülő román nagykorúak újabb szociális problémákat teremtenek a településnek, hiszen azok elhelyezéséről a város kell hogy gondoskodjon. Perek,perek, perek Több mint tíz per folyik ebben az ügyben különböző bíróságokon, azonban egyetlen egy sem Székelyudvarhelyen. A Szeplőtelen Szív Kongregáció jogi képviselete minden tárgyalást átkéret román vidékre vagy a román fővárosba azzal az indoklással, hogy a székelyudvarhelyi bíróság részrehajló, mivel magyar anyanyelvű bírák is vannak, sőt a bíróság elnöke is magyar. Az illetékes fővárosi bíróság pedig mindig helyet is ad az apácarend kérésének. A benyújtott keresetek tárgya nagyon eltérő. Van rágalmazási és van kártérítési per is. A székelyudvarhelyi önkormányzat szinte minden a csereháti kisegítő iskolával kapcsolatos adminisztratív döntését per követi, és a Kongregáció számára kedvező döntések születnek a tárgyalások nagy részében. Jóllehet az alapperekben (a területbérbeadási szerződésre, valamint az adományozói szerződés megsemmisítésére vonatkozókban) még nincsen végleges döntés, a román igazságszolgáltatástól nem sok jót remélhet a város. A nagyon szövevényes perekben pedig a különben kormánykoalíciós RMDSZ-funkcionáriusok is a Szeplőtelen Szív Kongregáció érdekeit segítik, ha tudatlanságból vagy figyelmetlenségből is. Legutóbb Borbély Lászlónak, a területrendezési minisztérium államtitkárának „közbenjárására” döntött a bíróság a kongregáció javára. Az államtitkár ugyanis „álláspontot” fogalmazott meg írásban arról, hogy márpedig az udvarhelyi önkormányzatnak meg kell hosszabbítania a csereháti kisegítő iskola építkezési engedélyét. Ezzel a látszólag jelentéktelen dokumentummal veszítette el utolsó adminisztratív eszközét is az udvarhelyi városvezetés, hiszen az építkezés felfüggesztésével próbált érvényt szerezni akaratának. Annak, hogy ne lehessen kizárni a várost a csereháti kisegítő iskola ügyének kezeléséből, mint szereplőt. A sors fintora, hogy éppen egy RMDSZ-funkcionárius tevékenysége miatt kerül hátrányos helyzetbe egy magyar település önkormányzata. Etnikai bomba Mivel a Szeplőtelen Szív Kongregáció, politikai támogatottságát tekintve, a kormánykoalíció vezető pártjának, a parasztpárt konzervatív szárnyának magasszintű támogatását élvezi, a kérdés nem mentes a politikától sem. Az, hogy az apácarend „ügyét” felkarolta a parasztpárt görög-katolikus érdekeket védő konzervatív szárnya, a bírósági pereket is befolyásolja, hiszen állami érdekké lépett elő az apácarend érdeke. És a csereháti kisegítő iskola kérdése nem csak Székelyudvarhely határait, de Románia határait is túlnőtte, ugyanis a magyarromán kormányközi tárgyalásoknak is visszatérő témája. A 97 százalékban magyarlakta Székelyudvarhely (lakói a legmagyarabb városnak nevezik) nemzetiségi összetételének szándékos megváltoztatásától pedig joggal lehet tartani, hiszen nemzeti (román) érdek Erdély utolsó, nemzetiségi szempontból homogén (magyar) szigetét felszámolni. Erre való törekvésnek bizonyult az 1992-ben létrehozott katonai alakulat is, mely megalakulása óta fokozatosan bővül, és gyarapodik az Udvarhelyre telepített hivatásos katonák száma is. Nem beszélve a rendőrség, a csendőrség és a Román Hírszerző Szolgálat helyi alakulatairól, melyeknek állománya ugyancsak duzzad. A 40.000-es Székelyudvarhelyen indokolatlanul magas a karhatalmi erők személyi állománya, ami lassan meghaladja a 2.000 főt. A Csereháton felépült hatalmas épületegyüttes, ha árvaházként működni kezd, 100-150 árva befogadására alkalmas. Amennyiben az udvarhelyi önkormányzat nem tudja érvényesíteni akaratát, és a Szeplőtelen Szív Kongregáció megkezdheti az árvaház működtetését, évente akár 100 nagykorú és román anyanyelvű „lakó” hagyhatja el az épületet. Az érvényben lévő rendelkezések értelmében, a nagykorú árvák annak a településneklesznek teljes jogú polgárai, melyben az őket kibocsátó intézmény működik. Az illető település pedig köteles kezelni az új várospolgárok lakás- és munkahelyi problémáit. Amit nem sikeült 40 év alatt megvalósítani a kommunista rendszernek, az alig 10 esztendő alatt megvalósulhat: megváltoztatható az utolsó magyar város nemzetiségi összetétele. Új idők, új módszerek... Szőke László Gábor Áron emlékműve Budán (Dick György felvétele) Sajtóviszonyainkról - határon túli magyaroknak Ismert dolog, hogy a sajtó immár önálló hatalmi ágazattá fejlődött, amellyel élni és visszaélni egyaránt lehetséges. Miután az olvasók, hallgatók, nézők befolyásolása manapság a legkifinomultabb s egyidejűleg a legdurvább manipulációs technikákkal történik, tulajdonképpen egy dologról szeretnék beszélni: a sajtótisztességről. A Huszadik Század c. polgári-radikális társadalomtudományi folyóirat - amelyet Jászi Oszkár szerkesztett - 1912-ben körkérdést intézett a magyar közélet jeleseihez. Az egyik feltett kérdés így hangzott: Összeférhetőnek tartja-e a politikai tisztességgel, hogy valaki elveivel ellenkező eszméket hirdessen névtelenül a publicisztikában oly célból, hogy pénzt szerezzen? A számos megkérdezett egyike, Rónai Zoltán válaszából idézek: „nem kell különös szociológiai éleslátás ahhoz, hogy valaki megértse a toll áruba bocsátását. A napról-napra növekvő szellemi proletariátus túlnyomó része vár arra, hogy eladhassa munkaerejét az államnak vagy a nagy vállalatoknak. A napisajtó a termelési költségek óriási voltánál fogva, nagyobbára hatalmas vállalatok kezébe kerül. Ezeknél a vállalatoknál valamely ügy igazságába vetett meggyőződés éppolyan szerepet játszik, mint egy gyár építésénél a vidék szépsége. Az esetek legnagyobb hányadában ma újságírónak lenni annyi, mint a vélemény megírásának a luxusáról lemondani. Az ilyen környezet azután a sajtó munkásainak jórészéből kiirt minden megyőződést. Csak a finomabb lelkek azok, akiknél megvan a kettős öntudat lelki tüneménye. Csak a jobb érzésűéknél lehet felvetni a kérdést: szabad-e a meggyződés ellen írni? Igen sokan nem a meggyőződésük ellen, hanem minden meggyőződés nélkül írnak. De a megértés nem lehet akadálya az elítélésnek. Nincs olyan küzdő társadalmi csoport, amelyik erkölcsi szabályul vállalhatná, hogy épp úgy szabad az ő igazságait, mint azoknak az ellenkezőjét hirdetni. Mentői élesebb valamely társadalmi csoport küzdelme, meggyőződéseinek heve, annál inkább vallja az igazmondás morálját. Nem véletlen, hogy manapság az erkölcsi puritanizmus a legerősebb a szocialista, a klerikális és a nemzetiségi sajtóban. Mindez nem zárja ki, hogy a meggyőződés megtagadásának különböző eseteinél a morális elítélés mértéke különbözőképp ne nyilvánuljon. Máskép kell megítélni azt, aki az élete fenntartásáért, mint azt, aki luxusért bocsátja tollát áruba. Másképp azt, kinek megváltozott meggyőződése miatt kellene állását ott hagynia, mint azt, aki meggyőződését hagyja ott megváltoztatott állása miatt. Másképp a sajtó névtelen közkatonáját és másképp a nevével szereplő, híres kurtizánt, aki szemérmetlenül hivalkodik gyorsan váltakozó jó pénzen megfizetett ‘meggyőződéseivel ’.” Hogy nyolcvanhét esztendő elteltével milyenek az anyaországi saj tóviszonyok, hadd illusztráljam egy tegnapelőtti napilap vélemény-rovatában megjelent írás részletével: „... érdemes-e egy lap jellegéről, tisztességéről, valósághűségéről, etikájáról írásban megnyilvánulni? (...) az, hogy vezető országos napilapok, egykét kivétellel, gyakran megengedhetetlenül dezinformálnak és félrevezetik olvasóikat, megszokott tény, hiszen szerzőik egy része úgy tanulta az újságírói mesterséget, hogy annak lényege a politikai szempontok szerinti félrevezetés. De a Pester Lloyd német nyelvű hetilap magát függetlennek állítja, (...) viszont nem felel meg az elvárható követelményeknek. Tényközlése megengedhetetlenül szelektív; beállítódása arogánsan - német nyelvterületen egyébként teljességgel ismeretlen hangnemben - kormányellenes. Mind tényanyagában, mind véleményrovataiban olyan szélsőséges felfogásoknak biztosít helyet, ami - konszolidált sajtóviszonyok között - hasonlójellegű lapban elképzelhetetlen lenne (...) a Pester Lloyd nehezen tudja elhárítani magától a vádat, hogy akiegyensúlyozott tájékoztatás helyett érdekcsoportok felfogását kívánja tükrözni (...) Persze jól tudjuk, hogy amit kiforrott demokráciában lehetetlen megcsinálni, azt a ‘vadkeleten’ minden további nélkül megteszik. Legyen szó üzletről, politikáról vagy éppen sajtóetikáról. De akkor nekünk, felelősen gondolkodó magyar állampolgároknak igenis kötelességünk, hogy felhívjuk mindazok figyelmét e visszásságokra, akik esetleg nincsenek tudatában annak, hogy ‘függetlenség - pluralizmus - hagyományosság’ címszavai alatt sajtóetikai elfogultság, felszínes és torz pártpolitikai propaganda folyik. A Pester Lloyd egyik legutóbbi számában dr. Hugo Müller-Vogg, a Frankfurter Allgemeine Zeitung társkiadója azt állítja, hogy „minden országnak olyan sajtója van, amilyet érdemel”. Ha abból indulunk ki, hogy a Pester Lloyd olvasóinak 84 százaléka (mint az újság kimutatása közli) német, osztrák és svájci állampolgár, a legőszintébb részvétünket kell hogy kifejezzük ezen országok polgárai iránt: azt az információs és sajtóetikai svindlit, amelyet a Der Neue Pester Lloyd mutat, saját országuk becsületes állampolgáraként aligha érdemelték ki. És mi, 16 százaléknyi magyar olvasók, tényleg ezt érdemeljük?” (Wiesner Gábor: Quo vadis, Neuer Pester Lloyd? A hitelrontás hazai mesterei -Napi Magyarország, 1999. június 19., 7.o.) A brit közszolgálati média tájékoztató műsorok szerkesztéséhez készült, belső használatra szánt alapelveit állítanám az előzőekkel szembe. A BBC etikai kódexeként is emlegetett dokumentumot rádiós és televíziós szerkesztők nemzedékei munkálták ki. Egy évszázadok óta jól működő demokráciában tehát a tájékoztatás 4 alapelve a következő: tisztesség, függetlenség, megbízhatóság és érzékenység. Rajtunk is múlik, hogy a Kárpát-medence magyar nyelvű sajtójában mikor válnak ezek a nehezen kétségbe vonható kívánalmak valósággá. A két világháború közötti Erdélyben írta le egy írástudó, hogy ahol legalább egy négyzetcentimétemyi üres hely van, azt tele kell írni. Igen: tele kell írni, mint ahogy akár egy percnyi megnyilatkozási lehetőség esetén az éter hullámain meg kell szólalni, a képernyőn meg kell jelenni - éspedig az őseinktől örökölt, veretes anyanyelven. Székely András Bertalan MEG KAPHATÓ KRISZTINKOVICH MÁRIA Híd a víz alatt című regenye A kanadai Vancouverben élő írónő az 1937-1945 közötti időszak polgári világának megpróbáltatásait dolgozza fel egy fiatal lány, illetve asszony szemével. A 320 oldalas, ízléses kivitelű, illusztrált könyv kapható budapesti könyvesboltokban. a torontói Pannónia könyvesboltban, a montreáli B.C. Promotions-nél (481-2447), valamint megrendelhető budapesti szerkesztőségünk címén: 1022 Budapest, Bimbó út 53., fsz. 2. Ara: 950 Ft (postaköltséggel együtt), illetve montreáli szerkesztőségünk címén (nyugati olvasóink számára): P.O.Box 125, Mt. Royal Stn., Montreal, QC H3P 3B9, CANADA Ara: 30 kanadai dollár vagy 27 US-dollár (postaköltséggel együtt) Kérjük Észak-Amerikán kívüli olvasóinkat, megrendelésüket nemzetközi pénzesutalványon (money order) küldjék be.
